Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-07 / 31. szám

1994. február 7., hétfő Megyei körkép KEDVEZŐ KECSKEMÉTI LEHETŐSÉGEK Részletre is vásárolható bérlakások »A városközpontban elég olcsón lehet bérlakást venni. PÁLYÁZATOT NYÚJT BE TISZAKECSKE Szociális otthont építenek A kecskeméti önkormányzati bérlakások eladásáról szóló he­lyi rendelet foglalkozik az ott­honok részletre történő megvé­telével is. A vételár ebben az esetben is a lakás forgalmi érté­kének 50 százaléka. Ennek a 10 százalékát kell egyösszegben befizetni, a hátralékot pedig 25 év alatt kell törleszteni. Tehát egy 1 millió forintra értékelt la­kásért 50 ezret kell befizetni, a 450 ezret pedig 25 év alatt, 3 százalékos kamattal. A havi tör­lesztőrészlet nem lehet keve­sebb a jelenlegi lakbér felénél. Amennyiben kevesebbre jön ki, úgy nem 25, hanem például 21 év a törlesztési idő. S ha ez alatt a hátralékot egyösszegben be tudják fizetni, úgy az önkor­mányzat további 40 százalékos engedményt ad. Tehát ha pél­dául 2 év múlva valakinek 300 ezer forint törlesztenivalója van még, annak csak a 60 százalé­kát, vagyis 180 ezer forintot kell befizetni. (Mint ismeretes, ha a szerződéskötéskor fizet a vevő egyöszegben, akkor 60 százalék engedményt ad az ön- kormányzat.) Több olvasónk érdeklődött, a vételárból levonható-e a bér­lakás használtbavételéért befi­zetett összeg. A jelenlegi ren­delet sajnos erre nem ad lehe­tőséget. Ugyancsak sokan kér­dezik, ki jogosult a bérlakás megvételére. Mindenekelőtt azon házak lakói, ahol legalább Református gimnáziumi osz­tályt indít szeptember elsején a csengeri Ady Endre Szakközép- iskola, ahová a határon túli ma­gyar diákok is jelentkezhetnek. Elsősorban a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyével szom­a bérlők egyharmada benyújtja a vételi igényt. A márciusban megszülető parlamenti lakás- törvény ettől függetlenül várha­tóan minden bérlőnek egy évig biztosítja a vételi jogot. Ezzel egyidőben viszont automatiku­san megszűnik a jelenlegi, igen kedvező kecskeméti helyi sza­bályozás a 60 százalékos en­gedményről. A részletfizetési feltételek viszont változatlanok maradnak. Kecskeméten jelen­leg megveheti az otthont a szédos román és ukrán terület­ről várnak tanulókat. A felvételi követelménynél a gimnáziumi tanuláshoz szükséges tudás mel­lett külön feltételek teljesítését nem írták elő. A költségeket a minisztérium fedezi. bérlő, bérlőtárs, társbérlő, a la­kásban élő haszonélvező, a bérlő leszármazottja vagy örökbefogadott gyermeke, szü­lője és a bérlő élettársa, ha leg­alább egy év óta együtt élnek. A bérlő egyébként gyermeke vagy a szülője számára is meg­veheti az otthont. Aki nem kívánja megvenni lakását, továbbra is bérlő ma­rad. Kívülálló részére csak az ő írásos hozzájárulásával lehet eladni a lakást. (m.) Kevés a pénz, sok az igény Várható volt, hogy nagy vitát vált ki a tiszakécskei városatyák körében az idei költségvetési terv. A legnagyobb gond Kécs- kén is az, hogy kevés a pénz, és túl sok az igény. Jó lenne pél­dául továbbra is működtetni a betegszállító buszt, a kisvonatot és a sétahajót. Az egyesületek is harcolnak létükért, de amennyit összesen szánni tudnak a támo­gatásukra, az csupán a labdarú­góklubnak lenne elég. S a köz­alkalmazotti, köztisztviselői bé­reket is rendezni kell. A képvi­selői vita után Tóth Dezső pol­gármester szavazásra bocsáj- totta a hitelfelvétel lehetőségét. Ezzel azonban egyetlen képvi­selő sem értett egyet. Abban maradtak tehát, hogy a pénz­ügyi csoport egyeztetés után ismét átdolgozza a költségvetési tervet. (benke) Nemesi kúriából gyógyszálloda Hasznosítják a gazdára váró za­lai kastélyokat. Zalacsányban, a 160 éves Batthyány-kúria átala­kításával elkészült a Hotel Ro­bert névre keresztelt pihenő- és gyógyszálloda. Egy családi vál­lalkozás működteti az április végén nyíló, 30 szobás, három- csillagos hotelt. Solton a nagyközség évi költ­ségvetésének tervezetéről tár­gyalt az önkormányzat pénz­ügyi bizottsága. A nagy horderejű kérdések megvitatására az intézményve­zetőket is meghívták. A megbe­szélések során több probléma is felmerült. A közalkalmazottak és köztisztviselők tervezett bér­emelése máris megosztja a pol­gárokat. Németh Ferenc pol­gármester szakmailag jól előké­szített előterjesztéséből meg­tudhattuk, Solton 1994-ben 208 millió 503 ezer forint a bevétel, ehhez lehet igazítani a kiadáso­kat. A polgármester nem rejtette véka alá azon véleményét: min­den olyan hitelfelvételt támo­gat, amelyen új értéket állítanak elő. Azonban a közalkalmazot­Úgy tűnik, még nem elve­szett ügy egy új szociális otthon felépítése Tiszakécskén. Mint írtuk, március 14-éig lehet be­adni a tiszakécskei önkormány­zatnak azt a pályázatot, amely egy új otthon felépítésére vo­natkozik. Az építményre, amely 50 férőhelyes lenne, s mintegy 125 millió forintba kerülne, 40 százalékos állami céltámogatást lehet pályázni. Elhelyezésére három variáció merült fel. Az első szerint a már meglévő szociális intézményt bővítenék tovább, második le­hetőség pedig, hogy a helyi té- esz irodaépületét alakítanák át e célra. Végülis a harmadik vari­áció mellett döntöttek február 3-án a kécskei képviselők. A Magyar Honvédség rádió- technikai fegyvernemének nap­ját első alkalommal ünnepelték vasárnap Veszprémben. Az or­szág különböző részein tevé­kenykedő radarcsapatok mint­egy hétezres szakembergárdá­ját képviselte az a háromszáz tiszt, aki a hagyományteremtő rendezvényen részt vett. El­hangzott, hogy kialakulóban Kiskunfélegyházán nem dön­tött, nem kívánt dönteni az ön- kormányzat gazdasági bizott­sága a Halászcsárda sorsáról. Az épület ugyanis, mint egykori városháza, fontos szerepet ját­szott Félegyháza történelmé­ben. Elsősorban érzelmi okok miatt lenne célszerű testületi döntést hozni az épület további sorsáról - vélte Tóth László osztályvezető. Mint mondta, még egy esetleges közvéle­mény- kutatás gondolata is fel­vetődött a hasznosításról szóló végleges döntés előtt. Bár azt tudomásul kell venni, hogy a vállalkozók elsősorban a vásár­lást szorgalmazzák. A bérletet ugyanis bizonytalannak tartják, tak béremelésére felveendő 3,5 millió forinttal maga nem ért egyet. A két általános iskola igazga­tójának tiborci panaszaiból ki­derült, mind a közelmúltban át­adott újsolti II. Rákóczi Ferenc, mind a központi általános iskola teteje beázik. Ennek következ­tében hámlik a vakolat, a vilá­gító búrákban áll a víz, eseten­ként enyhe áramütés éri a vil­lanyt felkapcsolókat. A mintegy kétmillió forintot fölemésztő felújításra pályázatot nyújt be az önkormányzat, egyébként nem tudnak megbirkózni a fel­adattal. A nagyközség a múlt évi szin­ten tartja a szociális kiadá­sokat, ilyen célra 25,5 millió fo­rintot költenek. A közművelő­Eszerint az új szociális otthon a Kun Béla utca melletti területen épülne fel. Ez a hely azért tűnik ideálisnak, mert a városköz­ponthoz közeli fekvésű és meg­felelő nagyságú is, sőt, szükség esetén további bővítés is meg­oldható. Szóba került az a lehe­tőség is, hogy a szentkirályi és lakiteleki önkormányzattal kö­zös beruházásban készüljön el a szociális otthon, ám a két tele­pülés anyagilag nem tud hozzá­járulni az építkezéshez. Az új otthonról készülő terv­dokumentáció elkészítése 400 ezer forintba kerül a városnak. A képviselők, bár megszavaz­ták az építkezést, hozzászólása­ikból úgy tűnt, megvalósulásá­ban mégis kételkednek. van egy olyan kutató-fejlesztő mag, amely tagjai alkalmasak arra, hogy a NATO-kompatibi- litás szellemi hátterét adják. ,A cél ugyanis az, hogy a NATO-ban használatos rádió- technikai rendszert építsék ki idehaza. Ez viszont pénz- és időigényes folyamat. Az alap- rendszer kialakítása is legkeve­sebb 15-20 milliárd forint. mert ennek díja bármikor vál­tozhat. Beruházni sem nagyon érdemes más tulajdonába, s mert zálogba nem adható, hitel sem vehető fel így a házra. Fiiszár Károly, Jászberényi László és Albrecht László kép­viselők az eladás mellett foglal­tak állást. Mert több tízmillióba kerülne a felújítás, amire vi­szont a városnak jelenleg nincs pénze. Az épület állaga azonban folymatosan romlik, veszít az értékéből. Érveik csaknem valamennyi képviselőt meggyőzték: tizen­hatan szavaztak a kisvárosháza eladása mellett. Hárman elle­nezték, ketten pedig tartózkod­tak. - galambos ­dés 1,8 millió forintba kerül. A tervek szerint 1,2 millióért fel­újítják a vágóhidat, hasonló összegért megújul az orvosi rendelő. A fejlesztési elképzelé­sek között szerepel egy a rend­őrségtől a művelődési házig tartó kerékpárút megépítése is. Stratégiai jelentőségű annak el­döntése, hogy az önkormányzat intézményeibe bevezessék-e a gázfűtést. A közalkalmazottaknak sze­mélyenként háromezer forintos ruhapénzt javasol megszavazni a polgármester, ami a munka- és védőruha juttatáson felül járna a község szolgálatában ál­lóknak. A 94-es költségvetésről döntést február 17-én hoz a solti önkormányzat. Zsiga Ferenc Falugyűlésen a községrendezésről Tompa önkormányzata falu­gyűlést tart február 9-én, szer­dán, 17 órai kezdettel a műve­lődési házban. A közgyűlésen a falurendezési tervvel ismerked­hetnek meg az érdeklődők, várja az önkormányzat az ezzel kapcsolatos véleményeket, ja­vaslatokat. Természetesen más közügyekről is szólhatnak a résztvevők. Megnyílt a 25. Filmszemle Mészáros Márta Magzat című filmjének díszbemutató­jával szombaton este megkez­dődött a 25. Magyar Film­szemle. A megnyitón Kézdi- Kovács Zsolt, a szemle igazga­tója arról beszélt, hogy ez a szemle két szó - az öröm és a szégyen - jegyében zajlik. Öröm amiatt, hogy egy hagyo­mány folytatódik és láthatók az elkészült filmek. És szégyen amiatt, hogy pár száz kilomé­terre tőlünk véres háború folyik, e célból minden játékfilm előtt szarajevói filmesek anyagából vetítenek néhány percet. Túl a rendőr az életveszélyen Jobban van a pénteki Attila úti lövöldözés rendőrsérültje. Mint ismeretes, pénteken kora délután egy Attila úti kereske­delmi kft. alkalmazottait egy fegyveres rabló arra kényszerí­tette, hogy adják át a bevételt. Az alkalmazottak riasztották a rendőrséget. Az elkövető tüzet nyitott két intézkedő rendőrre. Az egyik rendőrt - aki három lövést kapott - és a lövöldöző férfit a mentők súlyos sérülé­sekkel szállították kórházba. Szombat délután a rendőr is, az elkövető is túl volt az életveszé­lyen. Fegyvereket foglaltak le Február 4-én, pénteken 18 óra 20 perckor Drávaszabolcs határátkelőhelyen gépkocsival belépésre jelentkezett három horvát állampolgár. A vám- és pénzügyőrök, illetve a határő­rök fegyvert találtak náluk. A rendőrség a fegyvereket lefog­lalta, az elkövetők ellen a bünte­tőeljárást megindította. Könnyűzenei díjazottak A Szerzői Jogvédő Hivatal (Artisjus) az idén először ítélte oda a Huszka Jenő-díjat. Az év legjobb és legsikeresebb dalá­nak szerzője kategóriában Ko­vács Ákos kapta meg Hello című daláért. Könnyűzenei szerzői alkotói életművéért Be- hár Györgyöt, könnyűzenei szövegírói alkotói életművéért G. Dénes Györgyöt díjazták. Az év produkciója kategóriában a Rapülők együttes, az év zene­szerzője kategóriában Dés László, az év szövegírója kate­góriában pedig Demjén Ferenc­nek ítélték oda a Huszka Jenő zeneszerzőről elnevezett díjat. Az elismeréseket, amelyet az Artisjus vezetősége a legsikere­sebb múlt évi könnyűzenei szerzői teljesítmények elisme­résére alapított, szombaton este a Zeneakadémián adták át. • Február 10-én, 16-18 óra kö­zött tartja fogadóóráját Baján a Szentháromság téren lévő irodá­jában Nagy András, a térség or­szággyűlési képviselője. A HONVÉDELMI TÖRVÉNYRŐL A katonák és a pártok (12.) Az új honvédelmi törvény részletesen foglalko­zik azzal, hogy a katonaállo­mánynak tilos valamelyik pártba belépnie, illetve rögzíti a katonák ilyen irányú tevé­kenységét. Á fegyveres erők és egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai nem lehetnek semmilyen pártnak tagjai. A katona (ebbe beletartozik honvédtói tábor­nokig mindenki) szolgálati feladata végrehajtása során, illetve ezzel összefüggő tevé­kenysége körében köteles a pártpolitikai munkától, ren­dezvényben való részvételtől tartózkodni. Katonai objek­tumokban, intézményekben nem rendezhető pártok által szervezett fórum s egyéb ösz- szejövetel. Laktanyában a ka­tona nem végezhet politikai agitációt, politikai szervezet képviselőjeként vagy annak megbízottjaként nem nyilvá­níthat véleményt. Sőt véle­ményével, magatartásával nem befolyásolhatja beosz­tottjait, alárendeltjeit valami­lyen politikai irányzat mellett vagy ellen. (Folytatjuk) • • Otven éve a hit szolgálatában • Pappá szentelésének 50-ik évfordulója alkalmából, vasárnap délelőtt fél 11-kor aranymisét celebrált a kiskunfélegyházi Szent-István plébániatemplomban Bittman Zsigmond nyugal­mazott lelkész, akit 1944. február 6-án Fiedler István, egykori nagyváradi püspök szentelt pappá Szegeden. Ösztöndíjak külföldi diákoknak • A Halászcsárda kiköltözött, jelenleg üresen tátong az épület. ELŐZETES VITA AZ TERVEZETRŐL Mire futja az idén a költségvetésből Solton? Hagyományteremtő katonák Eladják a kisvárosházát

Next

/
Oldalképek
Tartalom