Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
Akasztó • Csengőd • Fülöpszállás • Kaskantyú • Páhi • Tabdi Kiskőrös és vidéke POLGÁRMESTEREK TALÁLKOZÓJA FÜLÖPSZÁLLÁSON Egyezkedő tanácskozást szerveznek a nemzeti parkkal vitás földügyekben A Kiskőrös környéki városok és települések polgármesterei a közelmúltban Fülöpszálláson tanácskoztak, ahol a napirendek előadója dr. Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkára volt. Elsőként a lakástörvény végrehajtásából adódó feladatokról szólt, kiemelve, hogy a lakások vételárát önkormányzati rendeletben kell meghatározni. Az érték megállapításánál jelentős szempont a lakottság ténye. Bár a fentieken kívül több új információt hallhattak a résztvevők, mégis záporoztak a kérdések, sőt a törvényt bíráló észrevételek. Nem volt jobb a hangulat, amikor a közalkalmazotti, köz- tisztviselői törvényből adódó béremelések végrehajtása került napirendre, s ennek kapcsán az önkormányzatok működési, költségvetési hiányai. A problémák kezelésére ajánlotta az államtitkár, hogy az intézményi méreteket át kell gondolni, s a területi elvet jobban kell érvényesíteni. A találkozó végén földügyek kerültek szóba. Ugyanis a térségben több települést érint a Kiskunsági Nemzeti Parkkal hosszú ideje húzódó földalap-kijelölési vita, aminek megnyugtató rendezéséhez kérték az államtitkár közbenjárását. Wiedner István, Császártöltés polgármestere hasonló gondokat adott elő a Hosszúhegyi Állami Gazdaság volt területére vonatkozóan. A házigazda, Cseh Szakáll Sándor elmondta, bár a törvénymódosításra történtek kezdeményezések, nevezetesen az, hogy azokon a térségekben, ahol nem elegendő a földalap, ott a fokozottan védett területek is kijelölhetők. Dr. Józsa Fábián a felkérésre a következőket mondta: - Megszervezek egy tanácskozást, amelyen részt vennének az érintett polgármesterek, a földkiadó bizottságok elnökei, a gazdakörök, valamint a nemzeti park vezetése, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, az FM képviselői. Pillanatnyilag úgy tűnik - mondotta az államtitkár -, hogy be van betonozva a nemzeti park, de megnézzük, tárgyalási szinten mire juthatunk. Remélem, megtaláljuk a megoldást, s a nemzeti park is rugalmasan, korrekten fog eljárni. A tanácskozás február 17-én Fülöpszálláson lesz. P. S. Feszített költségvetés Maratoninak bizonyult tegnap az év első képviselő-testületi ülése Kiskőrösön. A 14 napirendi pont közül kétségkívül az 1994. évi költségvetés elfogadása igényelte a legnagyobb körültekintést és megfontoltságot. Már az előkészítő munkák során nyilvánvaló lett, hogy az ön- kormányzat a felhalmozási terveinek megvalósításához és az intézményfenntartói kötelezettségei teljesítéséhez szükséges 1994. évi költségvetést csak jelentős hitelfelvétellel tudja megalapozni. A közel 100 milliós hitel szükségességét alapvetően két tényező indokolja. Egyfelől a korábban több évre ütemezett gázprogram teljes megvalósítását erre az évre javasolta felvállalni a testület. Ez a döntés a lakossági igénnyel is találkozott, és remélhetőleg a költáég- és környezetkímélő energiahordozóra történő átállás ráfordításai belátható időn belül megtérülnek. A közalkalmazottak kötelező bérrendezésének ugyancsak hitelfelvétel lehetett a pénzügyi forrása. A város ez évi költségvetési főszámaiból igazolódik az az országosan is ismert tendencia, hogy a felhalmozási és működtetési kiadások korábbi években kialakult aránya felborult. A működtetés a költségvetés mind nagyobb szeletét feltételezi. A hitelek majdani törlesztéssel járó terheit jelentősen mérsékelni fogja, hogy a DÉGÁZ Rt.-nek ideiglenesen átadott 57 millió Ft-ot 1995-96-ban viszszakapja a város, a közalkalmazotti bérek rendezésére szolgáló 16 milliós hitelre pedig a központi költségvetés vállalt garanciát. A feltétlenül indokolt feladatok ellátására gondolva 22 millió hiánnyal is számol még a testület. E hiány mérséklése azonban egészéves feladat lesz - így az esetleges bevételi többleteket, vagy a kiadási megtakarításokat mindig a hiány mérséklésére kell majd átcsoportosítani. A hiány csak a legvégső esetben kezelhető újabb hitel- felvétellel. A város 1994. évi költségvetése elfogadását követően Bar- kóczi Ferenc polgármester sommás véleményét kértem:-A költségvetés elfogadását alapos munka, sok-sok mérlegelés előzte meg. Gazdasági szempontból az idei esztendő az önkormányzat nehéz, a négyéves ciklus legnehezebb éve lesz. A képviselőtestület a hitelfelvételt - tekintettel a jó és nemes célokra - felelősséggel vállalja. Bízom a jól szervezett és takarékos gazdálkodásban, továbbá az évközi többletbevételekben. Ezek szolgálhatnak ugyanis alapul ahhoz, hogy a 22 milliós hiányt jelentősen csökkenteni tudjuk. Ez azt jelenthetné, hogy a testület az átvettől nem nagyobb adósságszolgálattal, infrastrukturális szempontból pedig - és most csak a vezetékes gázra utalok-jobb adottságokkal rendelkező, működőképes várost adhat majd át az év vége felé az új testületnek. F. Z. Testületi ülés tíz percben Dózsa Péter, Kaskantyú polgármestere január 31-ére az idén harmadszorra hívta össze a képviselő-testületi ülést. A napirend visszatérő volt, az idei költségvetés elfogadása. Először határozatképtelen volt a testület, majd a következő ülésről ugyancsak többen távolmaradtak, s a jelenlévők nem fogadták el a nagy kassza adatait. Közben elérkezett a közalkalmazotti bér fedezetére benyújtandó állami támogatás igénylésének határideje. Ezért volt hétfőn, mintegy utolsó lehetőségként a reggeli kezdés. A jelenléti ív aláírása, a költségvetés elfogadása, a közalkalmazotti bérfejlesztésből a támogatás igénylésének megszavazása mindössze tíz percet vett el a honatyák idejéből. Kaskantyú egyébként majdnem 29 millió forintból gazdálkodik, amiből semmilyen fejlesztésre nem jut, sőt az ÁMK kiadását a múlt évihez képest csökkenteni kellett. Ugyanis a költségvetés számai nem emelkedtek, nem úgy az árak, sőt még a hátrányos helyzetű települések köréből is kivonták Kaskantyút. Remerenciói útépítés Kiskőrös belterületétől a Kalocsai úti vasúti átjáróig, az úgynevezett Remerenciói útszakasz szilárd burkolattal történő kiépítése mintegy tízmillió forintba kerül. Ennek 65 százalékára pályázatot nyert az önkormányzat, s jelentős lakossági befizetések is érkeztek már. A Kossuth Szövetkezet is áldoz a kivitelezésre, de még hiányzik félmillió forint hozzájárulás. A beruházási munkát a Strabag nyerte el. Apáczai-díjas zenetanár Akasztón nem lesz helyi adó, de fejlesztés sem Akasztón még a múlt év őszén elkészítették azt az adatokkal alátámasztott számvetést, amely az idei esztendő kilátásait tükrözte. Ennek lényege - mint oly sokhelyütt a megyében -, hogy a bevételi források korlátozottak, s ha a mérleg két oldala hasonló is, mint 1993-ban, az reálértékben mégis kevesebbet mutat. A ki- útra két lehetőség kínálkozott, hitelfelvétel vagy helyi adó ezen belül is vállalkozói - bevezetése. Ez utóbbi mellett döntve egyfajta felmérés is készült az érintettek körében. Akkor - bár nem tapsoltak - senki nem szólt ellene. Ugyanez volt a falugyűlésen. A januári képviselő-testületi ülésen viszont fordult a kocka. A honatyák - közöttük több kereskedő - felsorakoztatták az ellenérveiket: nem arányos a teherviselés, miért csak a vállalkozók fizessenek? Végül nem szavazták meg az adó bevezetését. így, az előzetes számítások szerint legalább 6,5 millió forint bevételről mondott le a község. Ebből az összegből - mint Danis István polgármester lemondóan sorolta - jutott volna iskolabővítésre, amire nagy szükség lenne, esetleg a kerékpárút építését is folytathatnák. De mindezekből a fejlesztésekből semmi nem lesz. A magyar kultúra napján az Apáczai Csere János-díjat az országban harmincán kapták. Az idén közöttük volt dr. Pethő István, a kiskőrösi Állami Zeneiskola tanára, hosszú éveken át volt igazgatója. Pályájáról, elismert munkásságáról szerényen így vallott:- Ez nem az én kitüntetésem. Örülök, hogy taníthattam, tanulhattam. Ezt is a városnak - ahol 25 éve élek - köszönhetem, azoknak, akik támogattak. Az iskola fejlődését nem egyedül küszködtem végig. Jó érzés visszagondolni arra is, hogy több olyan diákot kísérhettem zongorán, akik sokra vitték. De nem elsősorban a nagy tehetségekre emlékezem, hanem mindazokra, akikkel sikerült megszerettetnem a zenét. Jó érzés, ha az ember szavak nélkül tud a zene segítségével a gyerekekkel beszélni. Azt a pillanatot megélni, amikor olyan hangot • A kitüntetett zenetanár. produkál a tanítvány a zenében, ami messze túlmutat az én szintemen, az csodálatos. Nagy szerencsém, hogy jó tanáraim voltak. Ha rájuk gondolok, alapvető dolog, hogy az ember szerény maradjon. Szeretnék méltó tanítványuk lenni. Továbbképzés nyelvoktatóknak A kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolában a térségben német nyelvet oktató tanároknak a közelmúltban továbbképzés volt. A tanítók színvonalas, sok ötletet és segítséget nyújtó foglalkozásokon - amelyeket Ruth Hübner Lukes lektor tartott, a szervezői munkát Kőmíves Pétemé, a megyei Pedagógiai Intézet szakértője végezte - megismertek számtalan, nyelvi órákon használható, írásvetítős trükköt. Ezek a tanítást érdekesebbé és hatékonyabbá teszik. Jó módszereket mutattak be a dialógusok oktatására is. • A diákok számos szerepléssel öregbítik az iskola hírnevét. Vetéstámogatásra várnak a páhiak Páhit nem is olyan régen még téesz-községnek nevezték, de a gazdaságról tavaly úgy döntöttek, hogy felszámolják. A földeket használatba kiadták. Szinte minden portához tartozik valamennyi terület, amelyen gazdálkodnak a családok. Aki tudott, vetett, s kérte a vetéstámogatást. Ám a pénzre hiába várnak. Panaszuk eljutott a szerkesztőségbe, mondván, a helyi önkormányzat nem fizet. Ezért kerestem meg a polgármestert.- Magunk csapdájába estünk. Felvállaltuk, hogy összegyűjtjük az igényeket, s továbbítjuk azokat. Persze, sokan azt hiszik, mi már megkaptuk a pénzt, csak nem osztjuk ki. Ezért a panaszáradat - mondja ifj. Oroszi István, akinek mondandóját újabb ügyfél érkezése szakítja félbe.- Huszonöt hektárt vetettünk be triticaléval, búzával és rozs- zsal. Nekem is csak két hetem van a cégnél. Megyek munka- nélkülinek, de dolgozni, enni, családot tartani csak kell. Mu- szály gazdálkodni - sorolja Györfi Ernő. - Csak eljöttem érdeklődni azért a kis pénzért.- Mennyi pénzt várnak, s mikorra ígérte az APEH?- Az őszi vetéstámogatás meghaladja az egymillió hatszázezer forintot, amire több mint 130 család vár. Az aszály• Nagy József a gazdálkodásra alapozza megélhetésüket. kár is félmillió. Egyszer arra hivatkoztak, hogy nincs utalványuk, máskor meg nem győzik a munkát. Az utolsó ígéret február 9-ére szól - mondja a polgármester, akivel felkeresünk egy másik panaszost.- Nem vagyok én hőzöngő - fogad Nagy József -, aki a maszek gépparkját javítgatja.-A tanya környéke szépen gazdálkodó családra vall.-Több mint ötven hektáron vetettem. Kell az eleség, kétszáz a birka, van sertés, baromfi. Valamiből élni kell. A gyerekek még iskolásak. Fel kell őket nevelni. Mi ehhez a munkához értünk, másból nem várhatunk pénzt. Mit mondjak, nagyon hiányzik az a százezer forint, amivel hitegetnek. Rendkívüli óra az alsósoknak Páhiban, a helyi általános iskola alsós diákjainak ma délben rendkívüli, játékos, vidám, műsoros környezetvédelmi óra lesz Lőrinc István igazgató vezetésével. Az óra végén Fürjesi László, a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség tagi érdekvédelmi bizottságának területi képviselője tízezer forintos ajándékcsomagot — ami természetesen összefügg a környezetvédelemmel - ad át a diákoknak. Aranykatedrás zenepedagógus Albert József, a Kiskőrösi Állami Zeneiskola tanára zenepedagógiai munkássága eL ismeréseként a közelmúltban Aranykatedra díjat kapott. V éradónap Tabdiban Február 28-ára, péntekre Tabdiban véradónapot szervezett Szedlák Lipót polgár- mester, dr. Rudik József háziorvos és Szebellédi Istvánná védőnő. A trió azért állt össze, hogy ápolják a hagyományt, ugyanis korábban a vöröskereszt helyi szervezete vállalta magára e nemes célt, ám az a községben anyagi gondok miatt megszűnt. A véradásra a művelődési házban reggel 8-tól 12 óráig lehet jelentkezni, ám - ugyancsak pénzügyekre visz- szayezethetően - este elmarad a véradók bálja. Programsorozat gyerekeknek Tegnap délben majdnem kétszáz kisgyerek gyűlt össze a csengődi Dankó Pista Művelődési Házban, ahol a Mátyás király tréfái című darabot láthatták a Hókirálynő meseszínpad előadásában. Az intézmény általában kéthavonta szervez szórakoztató műsort a legfiatalabb korosztálynak. Rajzpályázat A kiskőrösi Bem József Általános Iskola rajzpályázatot hirdet az intézmény fennállásának 90. és. a névadó születésének 200. évfordulója tiszteletére. A pályamunkák Az iskolai élet régen és ma témakörben bármilyen technikával és méretben készülhetnek. A rajzokat legkésőbb április 22-éig kell az iskola címére eljuttatni. A díjátadás és a ki- állításnyitó májusban lesz. Lett védőnője Páhinak Mint arról korábban írtunk. Páhiban hosszú ideje nélkülözni kellett a védőnőt. Cikkünkre Kiskőrösről jelentkezett Reinwald Ildikó, aki azóta a község kismamáival, a gyermekes szülőkkel már megismerkedett. Petőfi-életút a képtárban A Kiskőrösi Petőfi Képtárban február 15-éig még látható a Petőfi életútjai című országos képzőművészeti pályázat alkotásaiból rendezett kiállítás. Az oldalt szerkeszti: Pulai Sára