Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-24 / 46. szám
16 Világtükör PETŐFI NÉPE Hazai tükör 1994. február 24., csütörtök • Bár az utóbbi években jónéhány kényelmes út épült, a külföldről érkező turisták kedvéért időnként még ma is ilyen halászhálószerű felvonószerkezettel közlekednek le és fel, a festői szépségű görögországi Meteórán - 617 méter tengerszint feletti magasságban - épült görög-keleti kolostor aszkéta szerzetesei. Ezer év börtön fajtalankodásért Összesen 1023 évnyi börtönbüntetést kért egy spanyol ügyész arra a visszaeső fajtalankodóra, akit több mint ötven esetben elkövetett szexuális zaklatással, illetve nemi erőszakkal vádolnak. A 35 éves Jose Rodriguez Salvador sajátos emlékezetkiesésben szenved: egyáltalán nem emlékszik mit csinált az erőszakos cselekmények elkövetésének idején. Az ügyész az ezeréves büntetés kiszabására irányuló kérésekor arra is rámutatott, hogy a férfi mostani erőszaksorozatát mindössze kilenc nappal azután „kezdte”, hogy korábbi, hétévi börtönbüntetését követően - amelyet szintén nemi erőszak miatt kellett letöltenie - kiszabadult. Alig kétesztendös haditengerész Az észak-olaszországi kis hegyifaluban, San Maurizio dei Montiban élő Queirolo házaspár rendkívül büszke Luca fiára. A gyermek a napokban sorozáson való megjelenésre felszólító levelet kapott az olasz haditengerészettől. Ebben még nem lenne semmi különös, a kis falu a levantei partok közelében található, a fiatalokat innen általában tengerésznek viszik el. Luca Queirolo azonban alig kétéves és még csak most barátkozik a szobatisztasággal. A kis Luca édesapja karjában jelent meg a sorozóbizottság előtt, ahol „fatális névazonosság” címén, a számítógépre kenték a hibát. De Queirolóékat ez nem győzte meg. „Sehol a környéken nem ismerünk még egy Luca Queirolót, ráadásul a címzés is nagyon pontos volt” - mondták. Harag azért nincs, a behívóparancs bekeretezve Luca kiságya fölé kerül a falra. Európa leghosszabb játékvasútja Ha valaki kiváncsi Európa leghosszabb játévasút- jára, mindössze egy dolgot kell tennie: felkeresni a 78 esztendős Anton Lauxot, a németországi vasútmodellek legismertebb gyűjtőjét. Az idős férfi már 46 esztendeje folyamatosan építi Európa leghosszabb játékvasútját: a pálya 3238 méter hosszú, 85 jelzőlámpa, 135 váltó biztosítja, hogy a 128 vonat biztonságosan közlekedhessen a 38 négyzetméter alapterületű, öt állomással és háromezer kislámpával díszített terepen. FELHÍVÁS! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felvételt hirdet bűnügyi nyomozói, vizsgálói, igazgatásrendészeti, közrendvédelmi járőr munkakörök betöltésére. Kezdő bruttó fizetés: bűnügyi nyomozói, vizsgálói, ig.rendészeti beosztásban: 26.000-27.000 Ft közrendvédelmi járőr beosztásban: 23.000-24.000 Ft Felvételi feltételek:- középiskolai érettségi vagy- felsőfokú végzettség (beosztástól függően)- 20-35 éves életkor- sorkatonai szolgalat- egészségi alkalmasság- büntetlen előélet Juttatások:- 33.000 Ft ruházati ellátmány- albérleti hozzájárulás- 50%-os vasúti kedvezmény- betegség esetén teljes fizetés- munkaviszonytól függően, évi 28-37 nap fizetett szabadság- 55 éves nyugdíjkorhatárJelentkezni lehet: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztályán, valamint a kecskeméti, kiskőrösi, kunszentmiklósi rendőrkapitányságokon. (5367) Technikai bemutató Kecskeméten Már épül a bajai halpiac • A nagy hideg ellenére is folyamatosan emelkednek a falak a volt bajai halpiac helyén épülő üzletsoron. Az építkezés körvonalaiból látszik, hogy a kivitelezők betartják ígéretüket és ez az üzletsor egyben látványossága is lesz a belvárosnak és a Sugo- vica-partnak. (Kép és szöveg: Papp Zoltán) Lopják a személygépkocsikat Szombat délelőtt 10 órai kezdettel - a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság részvételével - nagyszabású családi délelőttöt szerveznek „a közlekedés biztonság jegyében” a kecskeméti Május 1. téren (az Erdei Ferenc Művelődési Központ előtt). A rendezvény autókiállítással kezdődik. Itt kerül bemutatásra az a kanadai mentő rohamkocsi, amelyet lapunkban a közelmúltban már bemutattunk. Folytatásként 11 órától látványos mentési bemutatót tartanak a rendőrség, a tűzoltóság, valamint a mentők részvételével. Ezzel párhuzamosan közlekedésbiztonsági videofilmeket vetítenek a Megyei Közgyűlés tanácstermében. Az esemény kölekedésbiztonsági fórummal zárul, amelyen neves szakemberek válaszolnak a kérdésekre. Már erdőszámra vágják a fákat Továbbra is folytatódnak a nagyméretű falopások a megyében. Legutóbb Kunszálláson száz mázsa akácfát vágtak ki és loptak el, mintegy negyvenkétezer forint értékben. Bugacon ezeregyszáz mázsa (!) fát vágtak egy hatalmas területről, amely a bugacpusztaházi és a bugaci önkormányzat, illetve az Aranykalász Szövetkezet tulajdonát képezi. Keresik a garázda állatkínzót A napokban hírül adtuk, hogy valaki az egyik Halas környéki tanyán permedével megmérgezte a gazda két szamarát. Nos, az ismeretlen állatkínzó tovább garázdálkodik, a hétvégén a Felsőöregszőlőkben járt. Most K. József hatéves házőrző kuvasz kutyája lett az áldozat. A szerencsétlen ebet a zárt tanyaudvarban meglőtték és kimúlt. A gazdát nyolcezer forint kár érte, az ismeretlen tettest tovább keresi a rendőrség. Február 17-én délelőtt, a kiskunfélegyházi Centrum áruház közelében ismeretlen tettes(ek) feltörtek egy személygépkocsit. Különböző személyes iratokat, bélyegzőt, takarékbetét-könyvet loptak el belőle. Feltehető, hogy a kocsi ajataját álkulccsal nyitották ki. Keddre virradóra az egyik félegyházi panzió elől ellopták egy osztrák férfi 1,2 millió forintot érő Volkswagen Variant típusú gépkocsiját. Ugyancsak kedden és ugyanTanyabetörések A napokban mintegy 35 ezer forint értékű szerszámot loptak el egy félegyházi (selymesi) hobbiról. A gazda február 20-án vette észre a betörést. Egy másik félegyházi tanyából, valószínűleg a február 8. és 12. közötti időszakban egy 20 ezer forintot érő szalagfűrészt loptak el. csak annak a panziónak a parkolójában betörték egy osztrák férfi Opel Vektrájának hátsó ablakát, pénzt, fontos iratokat loptak el belőle mintegy 70 ezer forint értékben. Keddre virradó éjjel egy orosz állampolgár Szeged felé utazva, az E-75-ös főút, a Félegyházától számított második parkolójában hagyta meghibásodott Ladáját. Mire a vontatójárművei visszatért, addigra ismeretlen tettesek ellopták gépkocsiját. Gazdátlan, szürke Mercedes Hetek óta gazdátlanul áll egy szürke Mercedes típusú személygépkocsi a kecskeméti Nagykőrösi utca elején. A BZP 305-ös forgalmi rendszámú, nyilván még a hetvenes években készült jármű jobboldali hátsó pillangóablakát betörték és feltételezhetően ki is rabolták. Célszerű lenne, ha tulajdonosa még idejében elszállítaná, mielőtt teljesen kifosztják. Kecskeméti Lapok Hármasban hazafelé menet • Nem tudni, hogy a kerékpáros segít a csacsinak vagy netán önmagát vontatja. Tény, hogy mindhárman vidáman bandukolnak hazafelé Fülöpszállás főutcáján. (Walter Péter felvétele) Nem éppen szívélyes légkör jellemezte a legutóbbi képviselő-testületi ülést a városházán. - A részletekről a Kecskeméti Lapok új számában olvashatnak. Valóban Bács-Kiskun megyeszékhelyének börtönében őrzik a családirtóként hírhedtté vált Magda Marinkét? Milyen tőkés körök állnak a mészárlások mögött? Hogyan válik gyönyörű hattyúvá a rút kiskacsa? A helyzet meleg vagy a lángos? Hogyan torkollhat véres tragédiába egy vicces sorshúzás? Hol kapható bérlet a tüdőgyulladáshoz? Mitől kemény a drog és mitől a dallam? - Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki fellapozza a heti magazint. A Kecskeméti Lapoknak exkluzív interjút adott a miniszterelnök, Boross Péter is. Máról holnapra ♦ express* apróhirdetésök * : 1200-as Lada Combi 79-es évjáratú, jó állapotban eladó. Kalocsa, Hársfa u. 9. Telefon: 78/361-311 1994. február 26-án, szombaton, 20 órai kezdettel TOMPÁN, a Kékmadár presszóban nosztalgia farsangi bált rendezünk. A zenét Szalai Tibor és zenekara szolgáltatja. Belépő: 150 Ft/fő. Asztalfoglalás a helyszínen. Mindenkit szeretettel vár a szervező- ség. Autós területen jól fizető másodállást ajánlunk, szaktudás nem szükséges, saját autó, vállalkozó szellem előny! Megbeszélésre várjuk február 25-ón, 17.30-kor, a kalocsai művelődési központban. Egy pár póniló ostorkivágásig eladó. Érd.: 78/312-023 tel. * GARÁZST bérelnénk hosszabb távra a Filmstúdió környékén. Ajánlatot „közülef jeligére, a kiadóba kérünk. * Horganyzott öntözőcső 85-ös, 22 db eladó. Miske, Fő u. 94. T.: 275. 25 m2-es üzlet eladó. Kiskunhalas, Bocskai u. 11. Érd.: 77/322-777, este. * 4 éves 2107-es Lada eladó. Kkfháza, Mártírok u. 31. T.: 361-263. * Arany J. u. 8. Classic divat és drinkbár eladó. Tel.: 76/329-613. Kabátvásár az Éva-Ádám Divatházban. Kmét, Bethlen krt. 12. Minden kabát féláron: 12.600 Ft helyett 6.500 Ft! Kitűnő állapotú, öncsévélős Turbómat 90-es öntözőberendezés, teljes tartozékaival, szórófejjel eladó. Érd.: egész nap a 79/378-347. Kárpótlási jegyet veszünk 95%-ért, február 27-én, egész nap. Harta, Gallé u. 5. Telefon: 201. Nyílászárás-szigetelésben jártas szakembert keresek. Telefon: 76/323-266. Önrakodós KAMAZ-ra erdészeti munkában jártas sofőrt keresek. Érd.: 77/322-804, este 18 óra után. Programozókat és szervezőt keresünk információs rendszer fejlesztéséhez. Feltételek: felsőfokú szakirányú végzettség, többéves szakmai gyakorlat, „NOVELL hálózatban” való jártasság, angol- nyelv-tudás, valamelyik relációs adatbázis-kezelő ismerete. Jelentkezés: részletes szakmai önéletrajzzal. PRINTSOFT Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Virágmézet vennék. Telefon: 78/321-101. Napkelte: 6.35 Napnyugta: 17.21 Holdkelte: 15.47 Holdnyugta: 5.12 Tegnap a Duna vízállása Bajánál 256 cm volt. A Tisza Szolnoknál 73 cm, Csongrádnál pedig 65 cm magas volt. Milyen idő lesz? Túlnyomóan felhős, párás időre számíthatunk, gyenge havaseső, eső többfelé is valószínű lehet. A gyenge délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 3 fok körül alakul, a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében marad. Közlekedés A Kecskeméti Közúti Igazgatóság tájékoztatása szerint a megye fűútjai szárazak. Csúszósságot, latyakosságot csak egyes mellékutakról jeleztek. Továbbra is érvényes a félpályás útlezárás a 44-es főút kecskeméti városi szakaszán, ahol aknabeszakadás javításán dolgoznak. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól tegnap reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 14 baleset járt személyi sérüléssel, az esetek közül két alkalommal történt halálos szerencsétlenség, öt esetben súlyos és hét helyszínen könnyű sérülés. A megye területén az elmúlt 24 órában nem történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset - közölte a rendőrség illetékese. Ma délelőtt Felsőszentivánon és Kecskemét lakott területén, az E75-ÖS számú úton, délután Sükösdön számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Matematika — Mondja, Nagy úr, mennyit iszik naponta? — kérdezi az orvos betegét. — Négy üveg sört, doktor úr. — De én csak napi két üveget engedélyeztem önnek. — Az igaz, de a belgyógyász, aki megvizsgált, az is két üveget engedélyezett. PETŐFI NEPE Bács-Kiskun megyei napilap Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Gazsó László és Martin Feldenklrchen ügyvezető Igazgatók A kecskeméti szerkesztőség és a kiadó címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 76/481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Ágiid tér 1. Tel.: 79/324-557; Fax: 79/322-231 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Telefon és fax: 79/341-225 Kalocsa: Szent István út 35. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u 1. Telefon és fax: 76/463-274 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/423-852 Tlszakácske: Béke út 142. Tel.: 76/341-578 A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén. Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérig. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Megvásárolható az újságárusoknál. Elófízethető: a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 FI, fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 FI. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ______ ISSN 0133-235 x