Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-16 / 39. szám

1994. február 16., szerda Tisztelt Szerkesztőség! T— 11 Kedves Olvasóink! Vannak visszatérő, pontosabban hosszabb ideje folyamatosan je­lenlévő témák olvasóink leveleiben. Ilyen például a nyugdíjemelés, a kecskeméti KGST-piac sorsa, s most néhány hete a tiszaalpári is­kolában történt pofozás és legújabb téma az ugyancsak kecskeméti Muszájban lévő Kiserdő körül lassan kibontakozó vita. Természe­tesen nem akarunk döntőbíró szerepet vállalni egyik ügyben sem, hiszen nekünk nem ez a feladatunk. Mi csupán közreadjuk, közve­títjük az olvasói véleményeket, amelyek hozzánk érkeznek levelek formájában. Örülünk viszont annak, ha közvetítésünk sikerrel, eredménnyel jár. Korábban közöltük például egy idős olvasónk le­velét, aki televízióra vágyott. Most elmondhatjuk, hogy Kalocsai László, Méntelek 209. szám alatti lakos, előfizetőnk jóvoltából már meg is kapta — vagy a napokban kapja meg — a készüléket, ame­lyet a felajánló személyesen szállít el a bácsi tanyájára. Várjuk további leveleiket. A szerk. Ismét a Vízmű utcáról! PATTOG A KŐ, TÖRIK A SZÉLVÉDŐ Útfelújítás minőségi kifogásokkal Aki a kecskeméti Vízmű ut­cában lakik — mint mindenki, aki ma lakásépítésre vállalkozik —jelentős anyagi áldozatot vál­lalva próbálja megteremteni a korszerű lakhatás körülményeit. Úgy néz ki, ebben csak magára számíthat, mert segítséget nem­igen kap például az önkor­mányzattól, sőt vannak, akik mindent megtesznek, hogy ne­hézségeket okozzanak. Az említett utcában 1992-ben kezdte meg az önkormányzat a telkek értékesítését, teljes köz­művet ígérve, s ezt a szerződés­ben is vállalta. A vételár felvé­telét követően azonban már egyáltalán nem tartotta szüksé­gesnek a vállalt kötelezettség teljesítését. Az utak építése ugyanis teljesen elmaradt, ami az építkezés során nem kevés bosszúságot okozott, a beköltö­zést követően pedig katasztrofá­lis következményei vannak. Mi a múlt év decemberében költöztünk be térdig sárban, csúszós, agyagos talajon, de legalább az önkormányzat szó­beli tájékoztatása alapján bíz­hattunk abban, hogy belátható időn belül elkészül az út. Addig azonban csak a saját magunk ál­tal eszkábált deszkákon csúsz­kálva tudjuk megközelíteni a lakásunkat — három gyerekkel, akik közül a legkisebb fél éves. Megyünk Európába. De azt, sajnos, nem akarjuk észrevenni, hogy Európa milyen messze van tőlünk. Pedig nyitott szemmel kellene ott szétnéz­nünk. Elég lenne, ha Ausztriá­ban tennénk meg ezt. Meglát­nánk a rendet, a tisztaságot, a virágokat, tanulnánk az igé­nyességet. Rendezünk világkiállítást, csak saját környezetünket nem tudjuk emberivé tenni. Nálunk a szemét megszokott dolog. Ta­lán nem is akarunk változtatni rajta. Katasztofális Kiskunfél­egyháza Kossuth utcája, a híres „ligetös”. Nyáron virágot csak a polgármesteri hivatal elé ültet­nek. Máshol csak kiégett fű meg gaz van. Szemetet visz a szél, jut is belőle bőven min­denhová. Az üzletek kirakatai mocsko­sak, koszosak. A rendezés igénytelen, sok helyen ízléste­len is. Kiskun Napokat rendez­tünk a nyáron, a központi élel­miszerüzlet kirakatában pedig döglött legyek éktelenkedtek. A néhai Uvegbolt kirakata egy ba­zár, igénytelenül egymásra do­bált áruhalmaz. Még szerencse, hogy az utca túloldalán két mé­terbolt és két konfekcióüzlet megmutatja, hogyan kell egy kirakatnak kinézni. A diszkon­A kocsinkkal nemhogy a ga­rázsba, de annak közelébe sem lehet bejutni. Most a „legköze­lebbi” parkoló másfél kilomé­terre, a Mária-kápolna melletti ősgyep. Mindezt elviseljük, kü­lönösen, hogy januárban végre megkezdődött az útépítés. Az eddigi lehetetlen állapot azonban eltörpül amellett, ami a múlt héten pénteken történt. Eddig ugyanis csak járművel volt lehetetlen megközelíteni a házakat, azóta már gyalogosan is képtelenség. Ugyanis eltűnt az út. Szerencsére a koromsö­tétben — mert „természetesen” közvilágítás sincs — ezt észre vettem, és nem zuhantunk a mély gödörbe. Viszont az árkot csak 600 méteres gyaloglással tudtuk megkerülni a három gye­rekkel, szakadó esőben. Azóta sem tudtuk kideríteni, hogy melyik cég ásta ki az ár­kot, előzetes értesítés nélkül. Láttunk ugyan aznap délelőtt egy vízmű feliratú munkagépet a helyszínen, de telefonon tör­tént érdeklődésemre azt vála­szolták, hogy nem ők voltak. Már azzal is megelégednénk, ha az árkon átfektetnének egy be­ton vagy fa átjárót, hogy leg­alább gyalog tudjunk bemenni a lakásunkba. Dr. Petróczi Zoltán Vízmű utca 70. tok óriási üvegablakai bepol- cozva, egy polc macskaeledel, egy polc pelenka. Ezzel be is fe­jeződött a kirakatrendezés. Mindez a Kiskun Tours mellett, ahol sok európai megfordul. Mi pedig megyünk Euró­pába, közben semmin nem aka­runk változtatni. Ott van pél­dául a központban egy újságos pavilon, az ötvenes évek alko­tása. Igazi szocreál. Talán a vi­lágkiállításra tartogatják? Ide­genforgalmi nevezetesség lesz? Az elmúlt évben a Lajosmi- zsét kettészelő 50-es főút burko­latának felújítására került sor. Megrendelő a Kecskeméti Köz­útépítő Vállalat, kivitelező egy solti cég volt. Én, s gondolom a lakosság, a helyi önkormányzat is azt reméltük, hogy ez a tény­kedés legalább olyan minőséget produkál, mint ahogyan az tör­tént a határjelző tábláig, azaz Felsőlajosig. Sajnos, az alkalmazott új technológia betörése a belterü­letre, gyorsan kiábrándított bennünket. Működését hatal­mas porfelhő, szélvédőmarad­vány, zúzott kődarabkák röpkö­dése jelezte, nemcsak az 50-es főúton, hanem a tőle 15 méterre párhuzamosan lévő gyalogjár­dán is. Közeledvén a városavató, gyanakodni kezdtem, vajon el- készül-e addigra a felújítás? S egy nap hirtelen eltűntek az út­ról a szupermodem gépek, ki­Pedagógusok Kérem, közöljék soraimat, ha lehetséges. Tudjuk Tisztelt Pe­dagógusok, hogy sok szófoga- datlan kis- és nagy gyerekkel kell megbirkózni ebben a nehéz helyzetben. De Önök még min­dig jobb körülmények között dolgoznak, mint bárki más. Té­len melegben, nyáron hűvösben tanítanak, napi öt órát. Van téli szünet, tavaszi szünet, nyáron három hónap és még egyéb kedvezmények. A kevésnek mondott fizetés is háromszorosa egy fizikai dolgozó családapáénál. És ha valaki megtanulta a szakmát, nem hiszem, hogy éjfélig tartja másnapra való felkészülés. És amíg Önök tanulással töltötték az idejüket, addig mások mun­kahelyen, három műszakban, normában, sok esetben vasár­nap is dolgoztak. Név és cím a szerk.-ben. Állítólag a Kiskun Napokra egy vállalkozó újat, korszerűt, vi­rággal körülvett pavilont épített volna, de nem engedélyezték. Ezeket a gondokat nem az utca emberének kellene észre­venni, már régen és „hivatal­ból” meg kellett volna szüntetni ezt a siralmas állapotot. Mert így az utunk nem Európába, ha­nem a Balkán felé vezet. A fél­egyházi utca ugyanis nem „lige­tös”, hanem „szemetös”. (Név és cím a szerk.-ben.) tört szélvédők törmelékének tömegét hagyva maguk után. Bár a Kecskeméti Közúti Igaz­gatóság levele szerint Lajosmi- zsén „kevés” szélvédőüveg tört ki, engedtessék meg, hogy azt mondjam, nekem az egy is sok. Közvetlen ismerőseim körében viszont 52-ről tudok. S állítólag ez az út készen van. Amikor ez tudomásomra ju­tott, harmadmagammal bemen­tem a Kecskeméti Közúti Igaz­gatósághoz, s ott a bennünket fogadó beruházási főmérnök úr elmondta, hogy az 50-es út la- josmizsei szakasza tervszerűen, jól elkészült, ők ezt így rendel­ték meg a solti kivitelezőtől. Személyes véleményem a fenti válaszra az volt, hogy aki ezt a munkát átvette, vagy nem értett hozzá, vagy becsukta a szemét. Az 1994. január 19-iki köz­meghallgatáson ismét szóvá tet­tem az útjavítással kapcsolatos észrevételemet, de az válasz Olvastam A túl enyhék a bün­tetések című levelet. Teljesen egyetértek a levélíróval, és azt hiszem, az ország 80 százaléka ezen a véleményen van. Mert a mai törvémy szerint, ha valaki mondjuk megöl tíz embert, ak­kor is csak életfogytiglant kap, de az is húsz év börtön. Hát nem felháborító? Vissza kell állítani a halál- büntetést, mert nem kell egy év, Százhárom évvel ezelőtt, Szegeden született Baghy Gyula, az egyik legnagyobb magyar eszperantista író és költő. Gimnáziumi tanulmányai után színész, majd rendező lett. Versei, novellái már ifjúkorá­ban megjelentek a lapokban. Az első világháborúban hadifog­ságba esett és hat éven át kü­lönböző fogolytáborokban élt. 1921-ben tért vissza Buda­pestre, ahol rövid idő múlva első ember lett az eszperantó mozgalomban. Nyelvtanfolya­mokat és irodalmi esteket ren­dezett. Sok eszperantó világ- kongresszuson vett részt, s tagja volt az Egyetemes Eszperantó Világszövetségnek, elnökhe­lyettese az Eszperantó Akadé­miának. Az 1930-as években külföldön is eszperantó tanfo­lyamokat vezetett. Ekkor már elismert író volt. Magvető munkáját a második világhá­ború után is folytatta. 1956-tól a Magyar Eszperantó Szövetség elnöki tisztét töltötte be, koráb­Felháborodva néztem a tévé­ben, olvastam az újságban, hogy a gilisztatenyésztők kérik adósságuk eltörlését. Kérdem én, milyen alapon? Mert valaki öngyilkos lett, aki nem tudta ki­egyenlíteni a számláját? Biztos vagyok benne, hogy az ország­ban velem együtt sokan sírva vitték a teheneket a vágóhídra, mert nem kellett a tej, sok disznó hízott az ólakban túl­súlyra, mert egyszerűen nem vette át a felvásárló. Ezek a gazdák dolgoztak iga­zán deficitre, hiszen nem egy-két évi munkájuk feküdt benne. És kinek a hibája volt nélkül maradt. Nem értem, hogy miért, hiszen tudomásom szerint a polgármester úr már 1993. augusztus 27-én rekla­mált a megrendelő felé a felújí­tás' minőségét, küllemét ille­tően, majd 1993. december 3-án a Közlekedéstudományi Inté­zetnél helyszíni szemlével meg­rendelte a fenti munkák felül­vizsgálatát, szakvéleményezé­sét. Mindezekről — úgy érzem — a polgármester úrnak illett volna tájékoztatást adni a meg­jelenteknek. A kövek azóta is röpködnek, a szélvédők törnek, a gumiab-* roncsok aránytalanul rövidebb idő alatt kopnak, s a vályúk csa­padékos idő esetén vízzel meg­telve, ugyanolyan mélyek, mint a „felújítás” előtt. Összegezve: ilyen rossz állapotban az 50-es főút ezen szakasza még nem volt. Móra Ferenc, Lajosmizse Széchenyi u. és az egész országban még job­ban elszabadul a pokol. Ilyen ál­lati gyilkosságok, mint amilye­nem manapság vannak, soha az életben nem voltak még. Régen a csendőrök rendet tudtak te­remteni a bűnözők között. Hát ez kellene most is. Szerintem országos szavazással vissza kell állítani a halálbüntetést. ban éveken át főszerkesztője volt a Világirodalom című esz­perantó kiadványnak. Megis­merte a nagyvilág. Legjelentő­sebb regényét, a Hurát 1930-ban adták ki. 1934-ben je­lent meg a La teatra korbo (Színházi kosár) című műve, amelyben leírja egész életét. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy személyesen is ismerhettem Baghy Gyulát, az eszperantisták példaképét. Egyszer sikerült meghívni egy kecskeméti eszperantista talál­kozóra is, ahol sokan tanúi le­hettek szónoki tehetségének is. 1966-ban Óra duopo (Arany kettős) címmel jubileumi köny­vet adtak ki Baghy Gyuláról és Kalocsay Kálmánról, 75-ik szü­letési éveik alkalmából. Baghy Gyula 1967. március 18-án hunyt el, hosszú betegség után. Emlékét maradandó mű­vei mellett a magyar és a világ eszperantistái őrzik. Bálint István eszperantó klubvezető ez? Nem a tenyésztési techno­lógia hiánya vagy a gazda buta­sága okozta ezt a problémát sem. Van-e arra adat, hogy há­nyán lettek öngyilkosok emiatt. Hiszen egy ideig ez is biztos megélhetést biztosított. Vajon fizettek-e már nekik? És a kecske-, nyúl- vagy a csigate­nyésztés sikeres üzlet lett-e, vagy akik ezekbe kezdtek, hall­gatnak és elkönyvelik, hogy minden ember követhet el hibát, s nem várják el, hogy a parla­ment vagy az adófizetők állja­nak helyt őhelyettük...? Cs. P.-né Kiskunhalas ÍGY AKARUNK EURÓPÁBA MENNI? Ligetös vagy szemetös Félegyháza? • A főtér szocreál újságos pavilonja. Szigorúbb büntetéseket! B. I. Mátételke Baghy Gyula emlékezete Beszéljünk a gilisztákról Cserélhetnénk lakást! Köszönjük a segítséget Talált pénz Január 17-én 10 óra 40 perc­kor telefonáltam Kecskeméten, a reptérrel szembeni telefonfül­kéből, s ott egy pénztárcát talál­tam, benne pénzzel. A tulajdo­nos átveheti az Ongovics u. 8. szám alatt (Hunyadiváros) Ke­rekes Antalnétól a déli órákban vagy délután 4 óra körül, péntek és szombat kivételével. Köszö­nettel: Kerekesné Elkeseredve olvasom az 1994. február 9-iki számban, hogy a Széchenyi- és a hunyadi­városi lakók nem tartanak a Kó- safalu és a Rendőrfalu lakóival abban az ügyben, ami a KGST-piac megszüntetése kö­rül immár hosszú ideje folyik. Megértem őket, mert náluk a lakást és a többi értéket nem fe­nyegeti semmilyen veszély, úgy mint azokét, akik a piac közelé­ben laknak. Kérem őket, hogy cseréljünk lakást, akkor majd kíváncsi lennék, mennyire ra­gaszkodnának ennek a piacnak a környékükön történő elhelye­zéséhez. A megszűnésnek mi sem örülnénk, csak azt szeretnénk elérni, hogy ne a mi lakótele­pünk környékén legyen. Nagy Józsefné, Kecskemét Vízakna utca 4. Hosszú évek óta hűséges ol­vasójuk vagyok, ezért lapjukon keresztül szeretném hálámat el­juttatni egy személygépkocsi vezetőjének, aki magatartásával ezt kiérdemelte. Február 13-án este a kisfiá­mat vittük az Izsáki úti kórház ügyeletére. Sajnos, már csak amikor indulni akartunk haza­felé, akkor vettük észre, hogy a kocsinkból elfogyott a benzin. Férjem legalább húsz kocsinak intett, hogy segítséget kérjen, de egy sem állt meg. Egy órai vá­rakozás után végre jött egy zsi- gulis fiatalember és ő segített rajtunk. Gépkocsijának rend­száma: AMN-230. Nagyon kö­szönjük a segítségét. Vannak még az utakon becsületes jár­művezetők. Árvái Zoltánná Kecskemét, Úrrét 213. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Zártkörű P. G. ballószögi lakos arról beszél, ami február 11-én tör­tént a község iskolájában. Az elmondottak bizonyítására el­hozta a rajzlapra készített plaká­tot is, amelyen, hogy az iskola farsangi mulatságára mindenkit szeretettel várnak, a rendezvény nem zártkörű. — Hat évig tanított az isko­lában Máté László tanár úr, akit a gyerekek nagyon szerettek, és mélységesen sajnálták, amikor tavaly novemberben máshová ment. Most elfogadva a meghí­vást, feleségével és a kisbabával együtt érkeztek a volt tanítvá­nyok mulatságára. A baj az iskola előterében következett be, ugyanis az igazgatónő azzal, hogy a ren­dezvény zártkörű, itt nincs ke­resnivalója, Máté Lászlót és hozzátartozóit elküldte, nem engedte bemenni. A volt tanítványok kitódulva a teremből látták-hallották az eseményeket, és kérlelték a fia­tal férfit, hogy jöjjön közéjük, hiszen csaknem valamennyiü- ket tanította. Ám ő nem mehe­tett, útját állták. Vajon milyen jogon, ha az esemény — amint az a plakáto­kon is olvasható volt — nem zártkörű? — sei — Cipőbaj! A kecskeméti RENO cipő­boltban január 11-én vásárolta 1 700 forintért Tóth Jánosné, Kecskemét, Fáklya utca 8, V. 13. szám alatti lakos kislányá­nak az edzőcipőt. A cipő talpa most is ép, ám az oldalát jókora leválás ékteleníti. Tóthné blokkal együtt visz- szavitte a lábbelit a boltba, ahol az eladó azután érdeklődött, hogy a tizenegy éves kislány mire használta a cipőt? Amikor az asszony elmondta, hogy ab­ban járt iskolába, azonnal kész volt a válasz: Na látja! Az a baj, hogy rendszeresen hordta. Az asszony nem érti az ítéle­tet, eddig ugyanis azt gondolta, hogy a cipőt hordani kell (lehet) naponta. A cipőket vizsgáló KERMI vajon napi/heti hány órában ha­tározza meg a cipőhordás opti­mális idejét? Mi kéne? Február 8-án vásárolni akart N. M.-né kecskeméti olvasónk az Északi térfal udvarában lévő cipőboltban, háromnegyed 6 után egy perccel. Egy utcai ru­hába öltözött fiatalember így szólt hozzá: — Mi kéne? N.-né meglepődött, hiszen egyér­telmű, hogy a cipőboltban cipőt akar vásárolni az ember... Elő­jött egy barna hajú, fiatal hölgy, s közölte, elengedte a főnök, ezért most zárnak. N.-né dolga- végezetlenül távozott, s elhatá­rozta, ezt az üzletet ezután vég­leg elkerüli. Az oldalakat szerkeszti: Gál Sándor >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom