Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
1994. február 1., kedd Megyei körkép 3 Kecskeméti tankönyvgondok • A tankönyvek egységessé teszik az oktatást. Tarthatatlan, hogy egész évben tankönyvügy van, jelentette ki tegnap délelőtt Hideg Antal, Kecskemét város alpolgármestere azon a tárgyaláson, amelyen megpróbálták tisztázni a vitás kérdéseket a Lombard Kft. vezetőjével. Az alpolgármester érthetetlennek tartja azt is, miért kell a megrendelőlapokra a fenntartó aláírása. Ezzel kapcsolatban minisztériumi állás- foglalást kér az önkormányzat. Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a kecskeméti iskolák vezetői úgy vélik, kiszolgáltatott helyzetben vannak. A tankönyvek több mint 80 százalékát kiadó Nemzeti Tankönyv- kiadónak a megyében kizárólagos terjesztője a szegedi székhelyű Lombard Kft. A hétfői tárgyaláson részt vett a cég ügyvezető igazgatója, Bálint Ákos, az intézmények képviselői és az oktatási iroda munkatársai. Kiderült, nem igaz az, hogy a Lombard csak két százalék terjesztői jutalékot ad a tankönyvvel foglalkozó pedagógusoknak. Ez minimum négy százalék lesz, de amennyiben a kft-nek sikerül egyezségre jutnia a tankönyvkiadóval, elképzelhető megasabb jutalék is. Közös nevezőre jutottak a felek a visszáruzható könyvek mennyiségéről is. A korábbi öt százalékot tízre módosítja a Lombard kft., ami azért lényeges. mert az iskolák legkorábban májusban tudnak pontos létszámot mondani a leendő elsőosztályosokról. A kft.-t szerződés kötelezi arra, hogy tankönyvellátó boltot működtessen év közben, évközi tankönyvpótlás miatt. A közeljövőben tárgyal majd a kft. kecskeméti kereskedőkkel, kivel tudnak együttműködni. Nagy Ágnes Hitel nélkül Jánoshalmán A földkiadásról Zsanán A tavaly februárban megalakult zsanai földkiadó bizottság közel egyéves működéséről számolt be a képviselő-testület legutóbbi ülésén Újvári Endre, a bizottság elnöke. Mint elmondta, a részaránytulajdonosok részarány-tulajdonaiknak megfelelő értékű földterület kiadására a múlt évben február 17-től március 24-ig nyújthatták be kérelmeiket. E lehetőséggel 595 fő élt, s adott be összesen 611 kérelmet. Részarány-tulajdonban eddig 1513 hektár került felosztásra, mintegy 6960 aranykorona értékben. Ez az összesen felosztandó földterület nagyságának és értékének hozzávetőlegesen negyven százaléka. — Az emberek gyanakvása, egyéni sérelmei megnehezítik a munkánkat. Sokan nem látják be, hogy nehézkes, sőt többnyire lehetetlen a régi földek visszaadása — mondta Újvári Endre. Nehezményezte a bizottság jogállásának rendezetlenségét, s hogy a költségeiket az ön- kormányzat kénytelen viselni. Egész napos ülésükön a jánoshalmi képviselők a szénakazalban nem a leghegyesebb tűt keresték, hanem azt, amelyik még elég hegyes ahhoz, hogy varrni lehessen vele. A költség- vetés tárgyalását jellemezte így Szakái Lajos polgármester. A közel négyszázmilliós költség- vetés bevételi és kiadási oldala egyensúlyba került anélkül, hogy hitelt kellene felvenni. A napirendhez a városban bejegyzett pártok vezetői meghívást kaptak, s szép számmal meg is jelentek. A képviselők részéről tíz módosító javaslat érkezett, amelyek közül egy került elfogadásra. A legnagyobb feltűnést dr. Zámbó László négy indítványa keltette, aki 6,2 millió forinttal kívánta megkurtítani az általa pazarlónak tartott Hunyadi János Általános Iskola költségvetését, és ezt útépítésre — amelyre egyébként 6,2 millió volt elkülönítve — és a szociális otthon szennyvízhálózatba való bekötésére kívánta fordítani. Amennyiben ezt elfogadta volna a testület, meglehetősen nehéz, ha nem lehetetlen helyzetbe került volna az intézmény. Az igényüknél így is lényegesen alacsonyabb összeget tervezhettek az intézmények dologi kiadásokra a pénzügyi bizottság javaslatára a költség- vetési egyensúly megteremtése és a gazdálkodás biztonsága érdekében. A nehézségek igazából a végrehajtás során lesznek fokozottabban érzékelhetőek. az elfogadott költségvetési rendelet alapján ÁFA nélkül mintegy 52 millió forint jut felújítási és felhalmozási kiadásokra. Ebből az összegből kerül megvalósításra az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, az új szeméttelep és dögtároló, valamint a szociális otthon bővítése. Megkezdődik a diákotthon kivitelezése, felújításra kerül a 4. számú óvoda épülete, valamint a gimnázium elektromos hálózata. A tizenkét órás vita végén azzal álltak fel a képviselők, hogy a rendelkezésükre álló kevés pénzt aránylag igazságosan sikerült szétosztani. Blázsik Félmillió forint a váratlan kiadásokra A költségvetésről döntött legutóbbi ülésén Kelebia ön- kormányzata. A 83,5 milliós bevétel már a központi, emelt támogatásokkal megnövekedett összeg, amelyből az év során gazdálkodhat a falu. A tervezettnél többet adott az állami költségvetés a település üzemeltetésére, a szociálpolitikai feladatokra és a közalkalmazottak, köztisztviselők bérfedezetére. Természetesen mindezek csupán arra elegendőek, hogy az előre tervezhető, működéssel kapcsolatos feladatok ellátását fedezzék, illetőleg félmilliónál valamivel több tartalékösszeg elkülöníthető legyen az előre nem látható feladatokra. Az előzetes elképzelések vitája során ugyanis jelentősen csökkentette a képviselő-testület a felhalmozási és fejlesztési kiadásokat. Néhány számadat: az úthálózat üzemeltetésére 180 ezer forintot, közhasznú munkások foglalkoztatására 3,7 millió forintot, rendszeres és eseti szociális ellátásokra 8,3 millió forintot tervez a rendelet. A fogorvosi rendelő kialakítására egymillió, a vízhálózat fejlesztésére pedig 900 ezer forintot szánnak. Rendeletet hozott a közgyűlés a település tulajdonában lévő tíz szolgálati és három szociális jelleg bérlakás hasznosításáról is, s ebben a második félévi lakbérek is meghatározásra kerültek. Komforttól függően 9-44 forintig terjed a négyzetméterenkénti havi bérleti díj. Pedagógiai közgyűlés Ma délelőtt 10 órai kezdettel Baján tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését a Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun megyei Tagozata. A rendezvényen — melynek az Eötvös József Tanítóképző Főiskola ad otthont — első napirendi pontként Hunyady György né dr., a Magyar Pedagógiai Társaság titkára tart tájékoztatót a VI. Nevelésügyi Kongresszusról. Ezt követően dr. Fátrai Klára, a megyei tagozat elnöke beszámol az elmúlt öt évi munkáról, majd a közgyűlés megválasztja az új megyei vezetőséget. Lemondást kértek Kecskemét közgyűlésének tegnapi ülésén Goór Imre bejelentette: a múlt heti hősi emlékműről született elutasító döntés miatt Dómján Gergely és Sz. Tóth Gergely képviselővel e- gyütt kilépett a városházi MDF-frakcióból és megalakították a MIÉP-frakciót. Molnár Antal felkérte áz új csoport tagjait, hogy az MDF-színekben kapott bizottsági tagságukról is mondjanak le. A testület a visz- szahívás lehetőségének vizsgálatát a jogi bizottságnak kiadta. Kárpótlási ügyelet KÜLDIK A FELSZÓLÍTÁSOKAT Mulasztásért 30 ezer forint Kell-e mezőőr a mélykúti határba? A Belügyminisztérium és a Magyar Biztosítók Szövetsége között kötött megállapodás értelmében a közlekedést ellenőrző rendőrök a jövőben kiemelt szabálysértőként kezelik a kötelező gépjármű felelősség- biztosítás elmulasztását - tudtuk meg tegnap dr. Varga Péter igazgatásrendészeti osztályvezetőtől a megyei rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. Már a városi rendőrkapitányságon van annak a közel ötezer gépjármű-tulajdonosnak a neve, aki az 1993. negyedik negyedévében nem tett eleget díjfizetési kötelezettségének. Kiskunhalason a napokban fejezték be annak a 452 felszólításnak a kipostázást. amelyben a rendőrség a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetésének igazolására szólítja fel a jármű- tulajdonost. Ha csak adminisztratív hiba történt, természetesen nem élnek a szabálysértési feljelentés eszközével. Ám aki bizonyítottan nem fizetett, akár 30 ezer forintos bírságra is számíthat mulasztásáért. A közutakon az intézkedő rendőrnek elegendő lesz az utolsó negyedévi díj befizetésének igazolása. A díjfizetést igazoló szelvénynek ugyanúgy meg kell lennie, mint a zöldkártyának vagy a betétlapnak. Aki a helyszínen nem tudja igazolni a befizetést, az haladékot kap. Ha akkor se, az esetben nincs helye helyszíni bírságnak, a kiemelt szabálysértés miatt a rendőr csak feljelentéssel élhet. Mint az osztályvezető elmondta, szinte bizonyos, hogy lesznek a nyilvántartásból adódó hibák, ezért csak indokolt esetben élnek a meglehetősen súlyos szankcióval. Mint megtudtuk, az 1994. első negyedévi biztosítást következmények nélkül e hónap utolsó napjáig lehet postára adni. Zsiga Ferenc Mélykút polgárai, csaknem háromszáz ember előtt adott számot Kiss Csepregi Ákos polgármester az önkormányzat munkájáról. Ismertette az 1994. évi költségvetés főbb jellemzőit, hangsúlyozta a pénzügyi nehézségeket. Elmondta, hogy idén az anyagi eszközök az intézmények biztonságos működtetéséhez elegendőek, ez viszont a fejlesztésre fordítható pénzek rovására megy. Új beruházásba csak céltámogatások elnyerésével kezd az önkormányzat, a szabad pénzeszközöket épületek, utak karabantar- tására használják fel. A számos hozzászóló több témát, kérdést vetett fel. Tárgyaltak útépítésről, a mezőgazAlig akadt olyan család, amely ne képviseltette volna magát a hétfő esti mátételki falugyűlésen. Pálmai Lajosné jegyző bevezetőjében elmondta, hogy az elmúlt évi tíz képviselő-testületi ülésen a falu sorsát jobbító 54 határozat és 7 rendelet született. Jelenleg a legnagyobb gond a munkanélküliség, összesen 72 személyt tartanak nyilván. Megnövekedett a jövedelempótló támogatásra szorulók száma is, amely megsokszorozza a szociális kiadásokat. A fejlesztések közül fél millió forintot költöttek az általános iskola osztálytermeinek parkettázására, és minden kisdiák tanévkezdéskor ingyen tankönyvet kapott. A beiskolázást segítette a családoknak juttatott gyermekenkénti egyszeri segély. A 800 lakosú falu komfortját emeli, hogy minden utcában van már szilárd burkolatú út és járda. Az idén felújítják az iskola tetőszerkezetét, és a település központjában levő szépen gondozott parkban játszóteret létesítenek. Megnyugodva vették tudomásul a mátételkiek, hogy az idén a képviselő-testület nem tervezi a helyi adók emelését. A falugyűlésen jó néhány kérdés is elhangzott. dasági gépek által okozott zajártalomról, a falugazdász-hálózatról. Kiss Gombos Sándor a község tulajdonában lévő Szvet- nik-hagyaték részét képező lakóházon csak a minimális, állagmegóvó karbantartásokat tudták elvégezni. Az önkormányzat kérte a polgárok véleményét a piac- és vásártartásról, a mezőőri szolgálat bevezetéséről és a községi szérűskert létesítéséről. A polgárok közfelkiáltással fejezték ki véleményüket a vásártartásról szóló felvetésre, mely szerint elegendő a Mély kúton hagyományosan bevezetett évi négy nagyvásár. Gavlik Kálmánná szót emelt a piacról a vásártérre száműzött külföldi árulágítás hiányosságának megszüntetését kérte, ami lapunk korai terjesztésének is akadálya. Gajdos József a kóbor kutyák befogás utáni sorsáról kapott tájékoztatást, és ígéret hangzott el arra, hogy az egyik közterületi sok visszaengedése mellett. A falugyűlés résztvevőinek véleménye e kérdésben megoszlott. A szérűskert létesítését elvetették Mélykút lakói. A mezőőri szolgálat bevezetéséről Nagy János jegyző elmondta, hogy évi 220 forintot kellene fizetni hektáronként ahhoz, hogy a szolgálat nyolc fővel biztonságosan működhessen. Szinte minden hozzászólás arról szólt, hogy a földtulajdonosok vállalnák ugyan a költségeket, de ennek fejében garanciát szeretnének látni az esetleges károk megtérítésére. Abban maradtak: idén nem vezetik be a mezőőri szolgálatot, de egy év múlva visszatérnek a kérdésre. - pásztor részt átjárhatóvá teszik. Bá- nóczki Nándor a gazdakör megalakításának lehetőségét vetette fel, és az iskolaszék felállításáról érdeklődött. Azt a választ kapta, hogy az iskolaszék szervezése február végéig befejeződik. Berki Erika A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének megyei szervezete az előzőén közölt időpontot módosítva a kárpótlási igények bejelentésével kapcsolatos ügyeletet február 7-étől, szombat és vasárnap kivételével, naponta 9-12 óra között tartja a kecskeméti helyőrségi klub emeleti helyiségében. * A pénzügyekről Szánkon A költségvetéssel függ össze a legtöbb napirend Szánkon, a ma délutáni képviselő-testületi ülésen. Szó lesz a bodoglári gyermekek újra és újra felvetődő ellátási gondjáról, a közalkalmazotti fizetésekről, az élelmezési normák emeléséről és egy kölcsönkérelemről. Várhatóan Szánk is emeli a vízdíjakat a környező településekhez hasonlóan, készül ugyanis egy előterjesztés a vízközmű szolgáltatásához és üzemeltetéséhez kapcsolódóan is. A közgyűlést a polgármesteri hivatal tanácskozótermébe hívták össze ma 14 órára. Expó-tervek Kerekegyházán Kerekegyháza képviselő-tes- tülete leutóbbi ülésén foglalkozott az Expóhoz való csatlakozás lehetőségeivel is. Kerekegyháza több kapcsolódó rendezvénnyel is részt kíván venni. Szociális foglalkoztatót létesítenek, melyben bemutatják az idelátogató külföldieknek, hogyan lehet Magyarországon a csökkent munkaképességű vagy szellemi fogyatékos embereket állapotuknak megfelelően, hasznosan foglalkoztatni. Az elgondolást a Népjóléti Minisztérium máris 10 millió forinttal támogatja. KÖZÉLETI HÍREK • Agrárfórumot tartanak holnap 16.30-tól a szentkirályi művelődési házban. • Kiskunhalason a Városi Könyvtárban február 3-án 18 órától mutatják be Pozsgay Imre 1989, és Bíró Zoltán Elhervadt forradalom című könyvét, a szerzők részvételével. A HONVÉDELMI TÖRVÉNYRŐL Ki nem hívható be sorkatonai szolgálatra? (7.) Az év elején hatályba lépett Honvédelmi Törvény alapján nem hívható be sorkatonai szolgálatra az a hadköteles, aki:- katonai szolgálatra valamilyen oknál fogva alkalt- matlan;- szolgálathalasztásban részesült, vagy a megkezdett szolgálatát félbeszakították - a szolgálathalasztás idejének, illetve a félbeszakítás legrövidebb időtartamának lejártáig;- fegyver nélküli katonai szolgálat vagy polgári szolgálat iránti kérelmet nyújtott be, annak jogerős elbírálásáig;- valamely külföldi állam hadseregében az ott előírt sorkatonai szolgálatát letöltötte;- öt évet elérő, vagy azt meghaladó időtartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt áll, vagy előzetes letartóztatásban van, továbbá az sem, aki büntetőintézetben a büntetést tölti;- az állam elleni bűncselekmény miatt bármilyen tartamú, illetőleg egy ítéletben összesen öt évet meghaladó szabadságvesztésre volt ítélve, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól még nem mentesült; (Folytatjuk) Nem növelik a helyi adót Mátételkén • Mátételke sorsa érdekli a község polgárait. Kovács B. Sándorné a közvi-