Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
4 Naptár Január 3., hétfő. Névnap: Genovéva, Benjámin. N évnapozóknak Genovéva: germán eredetű név, jelentése vitatott. Benjamin: bibliai név, jelentése: a szerencse fia. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Gyöngyvér és Kardos nevű olvasóinkat is! Évforduló Bem tábornok, az erdélyi magyar ha- Tv dák főparancsnoka 'S» csapatával 145 éve Tihu- cánál győzött, ezzel Erdély északi része felszabadult a Habsburg-uralom alól. Ökumenikus naptár Az ortodox és görögkatolikus naptárban Szent Mala- kiás próféta és Szent Gordiász vértanú napja. Mi, hol, mikor? • Kecskeméten, a Táncsics Mihály Művelődési Ház fotóköre ma délután 17 órakor, a díszítőművész kör holnap 16 órakor várja tagjait és az érdeklődőket foglalkozásaira.# A Kecskeméti Planetáriumban szerdán 15 órakor E. Kovács Zoltán csillagász Üstökösök, a naprendszer vándorai címmel tart előadást a csillagászati szakkör tagjainak és az érdeklődő gyerekeknek.# A Szóra- katénusz Játékmúzeum múzeumrészlege január 11-től 31-ig zárva lesz, de az előre meghirdetett és egyeztetett gyermekfoglalkozásokat megtartják, ezekre lehet még jelentkezni.# Egészségvédőtestépítő, életmódváltó jógatanfolyam indul ma 17 órakor a kecskeméti Hosszú utcai óvodában. Jelentkezni a helyszínen, vagy a 325-319-es telefonon. Ilyenkor, újév táján mindig eszembe jut Gottesmann Sámuel. 1943 januárjában a doni 2. magyar hadsereg már súlyos vereséget szenvedett, mintegy ötvenezer katonája meghalt, több mint negyvenezer már hadifogságba esett. Én is a hreno- vojei gyűjtőtáborba kerültem. Ez a tábor a cári időkben hatalmas méntelep volt, az maradt a szovjet rendszerben is. A hosz- szú „főutca” két oldalán istállóépületek voltak, a hóviharban, 30 fokos fagyban érkező hadifoglyokat ezekben helyezték el. A tábor tisztje az érkezőkről létszámjelentést készített, ebben segítettem neki. A lovarda melletti nyergeskamrában volt a szállásom. Néhány nap múlva egy csoportban tisztek is érkeztek, köztük volt Cicatritis Miklós zászlóaljparancsok, öt tiszttel és harminc katonájával e- gyütt. Az őrnagyot és tisztjeit szintén a nyergeskamrában helyeztük el, a puszta földön, étel-ital és fűtés nélkül. Az őrnagy alig tudott járni, fél lába elfagyott, bal karján a kötés már szennyes volt, a vér átütött rajta és tetvek lepték el. Mindnyájan tetvesek voltunk. Később egy munkaszolgálatos csoport érkezett. Köztük két régi makói ismerősöm, Schwartz László és Teltsch Pál. Először nem ismertem fel őket. Pali egy munkaszolgálatos társával támogatta Schwartz Lászlót, aki már járni nem tudott, mindkét lábfeje lefagyott. Gottesmann Sámuel volt a másik munkaszolgálatos, aki Schwartz Lászlónak segítségére volt. Megkértem Got- tesmant, kísérjen el a nyergeskamrához, ott megtöltöttem a kulacsát tegnapi csájával (nem KULTÚRA-MŰVELŐDÉS 1994. január 3., hétfő Elmaradt két előadás # Galambos Erzsi (felvételünkön) betegsége miatt elmaradt a Gypsy című musical szombati és vasárnapi előadása a kecskeméti színházban. A művésznő magas lázzal a Trombita utcai színészházban fekszik jelenleg is. Ma derül ki, hogy vállalni tudja-e a kedd délutáni előadást. A Jávor Pál-, illetve a Gombaszögi Ella-bérlettel rendelkezőket a színház értesíti a két elmaradt előadás pótlásáról. (Fotó: Nyúl E. Gábor) Ma népfőiskola A művelődési ház klubtermében tartja összejövetelét ma este 18 órakor a hercegszántói Vállalkozói és Gazdálkodói Népfőiskola. Ezen diavetítéssel egybekötött tájékoztató előadást tart a gödöllői Agrárcia Kft. ügyvezető igazgatója, Béres István, az általuk forgalmazott mezőgazdasági gépekről. Hírek a a főegyházmegyéből A Kalocsa-Kecskeméti érsek a kiskunmajsai Szivárvány Katolikus Óvoda vezetőjévé január 1-i hatállyal Horváth Jenőnét nevezte ki. A főpásztor a Molnár István halála után ellátatlanul maradt kunadacsi plébániát oldallagos ellátás céljából Kun- szentmiklóshoz, a kunbaracsi lelkészséget pedig Kerekegyházához csatolta. Kié lesz Kécskén az igazgatói szék? A kécskei művelődési ház volt vezetője, Varga Ferenc csak azzal a feltétellel vállalná a megbízatást, hogyha végül nem ő nyerné el a művelődési ház igazgatói székét, akkor kifizetik az öt évből fennmaradt részt, tehát mintegy három év bérét. Varga Ferencet tudniillik öt évre nevezték ki, de egy kormányrendelet alapján tavaly december 31-re módosították a szerződését, amiről azonban írásban nem értesítették. Az is igaz viszont - érvelt a polgár- mester az ülésen -, hogy Varga Ferenc pályázatot nyújtott be decemberben, tehát tudott a szerződésmódosításról. Ilyen előzmények után szavaztak ismét a kécskei képviselők, s szinte egyhangúlag döntöttek Varga Ferenc ideiglenes megbízása mellett. Az érintett azonban kijelentette, hogy ragaszkodik a feltételeihez, amit azonban a testület nem volt hajlandó elfogadni. Ezek után más személyek neve merült fel, többek között Zoboki Józsefnéé, aki azonban nem volt jelen az ülésen, s így csak ma, megkérdezése után szavazhatnak róla. Petőfi-emlékünnepség Kiskunfélegyházán • Petőfi Sándor születésének 171. évfordulóján emlékünnepséget rendeztek a kiskunfélegyházi Petőfi-emlékház előtt, majd megkoszorúzták a költő Béke téri szobrát. (Szász András felvétele) Újév a fogolytáborban merném teának nevezni), mert tudtam, hogy erre van elsősorban szükségük, s mert másképp úgysem tudtam volna segíteni. Igaz, volt még valami ennivalóm is, amelyet kenyérnek neveztünk, személyenként mintegy 5-6 dekányit kaptunk. Én nem tudtam nyelni, fájt a torkom, a nyelvem alig forgott, kerülgetett már a tífusz. Akadt még nálam valami levesnek nevezett folyadék is. Ezt is odaadtam, vigye el Gottesmann az én két földimnek. Megmutattam Gottesmannak az őrnagy karján a szennyes, gennyes kötést, arra kértem, ha tud szerezni sebkötöző pólyát, hozzon, hogy a sebet átköthessük. - Nem kötés kell - mondta az őrnagy -, arra már nem lesz szükségem. Cigaretta kellene, ha csak egyetlen slukk is... - Az őrnagy, úrnak igaza van - mondta kint Gottesmann. A seb már üszkösödik, elárulja a szaga, az őrnagy úr két szeme pedig halálos fényben ég. Megpróbálok valamit szerezni. - Visszajön? Add Istenem, hogy visszajöjjön. Csak egy, csak egyetlen egy slukkot szívhassak még el! - mondta az őrnagy, a szavak között hosszú szüneteket tartva, hogy összeszedje maradék erejét. Visszajött. Vele volt Teltsch Pali is. A két vendéget betuszkoltam a nyergeskamrába. Egyenesen az őrnagyhoz mentünk. Gyakorlott, gyors mozdulatokkal szedte le a gennyes-piszkos kötést az őrnagy karjáról. — Ez bizony fáj - mondta közben, amikor az őrnagy ösz- szeszorított fogai között sziszegve felnyögött. Talán a cigaretta csillapíthatja a fájdalmat. Elővett egy cigarettát, az őrnagy szájába dugta, meggyújtotta. Az őrnagy tekintete a cigarettára meredt, utolsó erejével szívni kezdte, egész arca megváltozott, eltűnt róla a fájdalom, a vonásai kisimultak, az őrnagy számára már csak a cigaretta, a dohányfüst létezett, csak szívta, egyre lassabban, egyre nehezebben, növekvő szünetekkel a cigarettát, s mi csak néztük haláltusáját, amelynek fájdalmát az őrnagy már bizonyára nem érezte. Nem tudta végigszívni a cigarettát, ajkai már szétnyíltak, szeme fénye kialudt. Két nap múlva jött a parancsnoksági összekötő, hogy a tiszteket rövidesen tiszti táborba szállítják, állítsam össze a tisztek névsorát. Két földimet már nem találtam, Gottesmannt is alig leltem meg. Megkérdeztem tőle, hová való, mi a foglalkozása. Fog- technikus volt Munkácson. Előléptettem orvosnak, mert az orvosok a tisztekkel azonos bánásmódra voltak jogosak a nemzetközi jog szerint. Beírtam a nevét a tiszti névsorba. A hre- novojei haláltáborból a 74. sz. tiszti hadifogolytáborba szállítottak bennünket. Elmúlt a nyár, esős, sáros, szomorú ősz következett. Ledöntött lábamról a tífusz, sokáig kórházban voltam. Már munkára kijárni sem tudtam. Korán megérkezett a tél. A szélvihar betemetett hóval mindent, az utak járhatatlanok voltak, jármű a táborba bejutni nem tudott, kifelé is megszűnt minden közlekedés. Az élelmiszer-tartalékaink kimerültek. Csupán a padlásokon maradt csalán, amelyet nyáron a mezőn, az erdőben gyűjtöttünk. Csalán reggel, csalán délben, csalán este, s éhezés, éhezés napok óta. És eljött a december. Arra gondoltunk, hogy otthon ilyenkor folyik a karácsonyi készülődés. Mi lehet a két kisfiámmal, a feleségemmel? Milyen lesz a karácsonyuk? Kor- gott a gyomrom, korgott másoké is, de ahogy közeledett a karácsony, egyre gyakrabban, mind többet beszéltünk róla. Színes, meleg karácsonyi emlékeket idéztünk föl, csodálatos ünnepi ebédek, vacsorák képe, illata ébredt fel bennünk. Gyötrődtünk az éhségtől. Kis csoportokba verődve ábrándoztunk, sokszor már félálomban az éhségtől és a hidegtől. És éhesen, korgó gyomorral elmúlt a karácsony is, közeledett az újév, 1944. Egyszer csak azt hittem, álmot látok. Fehér orvosi köpenyben Gottesmann jött felém. Felugrottam, odaszaladtam hozzá. - Hoztam neked valamit, de menjünk egy kicsit távolabb. Szereztem egy kis kását, edd meg! Ez az újévi ajándékom. Elmondta, fogorvosi munkát végez, a mi táborunk parancsnokának a fogát jött kihúzni, így jutott a kásához. Tudta, hogy sokáig beteg voltam, legyöngültem, segíteni akart. Mert egyszer én is segítettem. Ő már tudta, hogy a borzalmat, a fogságot csak így lehet túlélni, Többé nem találkoztunk. A háború vihara örökre elsodorta. Csak az emléke maradt meg bennem. Gallyas Ferenc MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00- 9.00: Napkelte 9.00- 12.00: Napközi 9.30: Riviéra - Európai tévéfilmsorozat 10.30: Walt Disney bemutatja (ism.) 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: Grüß dich! (ism.) 12.47: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Szórakaténusz - „Pörgetjük a pörgettyűt (ism.) 16.25: Hatalom és szenvedély - Ausztrál tévéfilmsorozat 17.15: Dimenzió 17.55: Jelképtár - A maszk 18.00: Cimbora - Mozart: Varázsfuvola 18.20: Zenelánc 18.35: Szerencsekerék 19.07: Fülem erre, fülem arra Vili - Cseh rajzfilmsorozat 19.18: „Engedjétek hozzám!” 19.30: Híradó 20.05: A csikós - Népszínmű 21.35: Újvilág 22.20: Állatok a háborúban Angol dokumentumfilm 23.15: BBC-híradó TV II. MŰSOR DUNA TV 16.00 Műsorismertetés Hírmondó 16.20: Mágnás Miska - Magyar film (ims.) 17.30: Hunyadi János öl vösművész - Ismeretter jesztő kisfilm 17.40: Musti -Tip és Tap 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Koldus és királyfi Angol film (ism.) 20.05: M. S. Mester - Ave Ma ria - A középkori Magyaror szág művészeti emlékei 20.25: Ars Musica - Reformáció és históriás ének 21.00: Híradó 21.15: Sport 21.20: Könyvjelző - Illyés Gyula összegyűjtött versei 21.25: Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Magyar film (ism.) 22.50: Ady Endre: Csupán magamtól búcsúzom KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben. 11.35: Déryné naplójából. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Napközi vallási híradó. 13.30: A görög katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Nyitnikék postája. 15.35: Üzenő. 15.45: Beszélni nehéz (ism.). 15.55: Versarchívum. 16.00: Délutáni Krónika. 16.00: Mindennapi gazdaság. 16.20: Próbaszünet. 17.05: Exo-mix. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40. Könyvtámasz. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: A hang. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kulcskérdések. 23.05: Lemezmú- zeum. URH-ADÓN. 6.55-9.00: Körzeti ma- gazinok. 15.00: Közvetítés az Országgyűlés üléséről. Közben: 17.00-18.00: Az Amerika hangja magyar műsora. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Pedagogical Pop. PETŐFI 14.00: Képújság 14.05: A Hét (ism.) 15.00: Parlamenti Napló 17.00: Műsorajánlat 17.05: Pif és Herkules - Francia rajzfilmsorozat - Akár hiszed, akár nem - Angol rajzfilmsorozat - Állatolimpia - Belga rajzfilmsorozat 17.25: Civil kurázsi 17.50: Privatizációs történetek 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma - És a kő szoborrá nemesül 18.35: Bevezetés a művészetekbe - 3. rész 19.05: Szuper Liga - Férfi kosárlabdamérleg 21.00: Híradó 21.20: Időjárás 21.25: Kapcsolatok - Együtt élő népek a Kárpát-medencében - Engel Pál-Tilkovszky Lóránt: Németek 22.00: Filmklub: Luis-Bunuel-sorozat - Az andalúziai kutya - Francia film (1929) 17’ - 1. Mexikóban - A Bika - Mexikói film (1952) - 81’ 4.30: Hírek. Időjárás. 4.33: Hajnali kaién dárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sport reggel. 8.05: Szórakoztató zenei összeállí tás. 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03: Zöld telefon 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít 11.15: Sárga tengeralattjáró. 12.00: Nóta kalendárium. 13.00: Hírpercek. 13.10 Hogy tetszik lenni? 13.45: Időjárás- és vízál lásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. Benne 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjá rás. 17.05: Ziccer. 18.00: Kölyökrádió 18.30: Látatlanul. 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Garázs. 19.30: Éteri múzeum 21.00: Hírpercek. 21.10: Zeneközeiben 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra - éjfél előtt. 0.15- 4.20: Máról holnapra - éjfél után. (Kossuth kh, Petőfi URH). 4.03-4.20: Verbunkosok, csárdások. RTL 12.00: Magazin. 12.30: A Springfi- eld-sztori (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: Hétköznapjaink (am. sor.). 15.00: Ilona Christen (beszélgetés). 16.00: Hans Maiser (beszélgetés). 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor.). 17.30: Családi kötelék (am. sor.). 18.00: Paradicsom-part (ausztrál sor.). 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony (politikai magazin). 19.40: Jó idők, rossz idők (németsor.). 20.15: Flodder (hollandsor.). 20.45: Borzasztó kedves család (am. sor.). 21.15: A rendőrs német sor.). 22.15: X nap (riport). 23.00: Bűnügyi magazin. 24.00: RTL - Nightline. 0.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). 1.05: Ki itt a főnök? (ism.). 1.35:227 (am. sor.). 2.05: Családi kötelék (ism.). SAT1 12.20: Szerencsekerék (ism.). 13.00 Trapper John (am. sor.). 14.00: Szomszé dók (ausztrál sor.). 14.30: Alf (am. sor.) 15.05: Bonanza (am. westernsor.). 16.00 Űrszekerek (am. sci-fi sor.). 17.00: 5x5 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek 19.18: Sport. 19.30: Szerencsekerék 20.15: A hegyi orvos (német sor.). 21.20 Kérlek, jelentkezz! 22.10: Hunter (am. sor.) 23.00: Újdonságok és történetek. 23.50: Űrszekerek (ism.). 0.40: Fu Man-chu arca (ism.). a vulkán alatt (ism.). 14.30: Hardcastle és McCormick (am. sor.). 15.25: Mr. Belvedere (am. sor.). Zendülés. 15.55: Varázslatos Jeannie (am. sor.). 16.30: Rajzfilmek - Flinstone család - Egérhatalom - Bugs Bunny - Batman - Bugs Bueller (am. vígjátéksor.) .18.55: Roseanne (am. son). 20.00: Híradó. 20.15: Arthur 2.: Jégbe hűtve (am. vígjáték). 22.25: Halálos játék (francia bűnügyi film). 0.05: Hírek. 0.15: T. J. Hooker (am. son). 1.15: Mike Hammer (ism.). SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMET. Katona József Színház 1994. január 3-ától január 9-éig előzetes műsora. Január 3. hétfő: nincs előadás. Január 4. kedd: délután 3 óra: GYPSY. Károli Gáspár-bérlet. Január 5. szerda: este 7 óra: GYPSY. Kis Mányi-bérlet. Január 6. csütörtök: este 7 óra: GYPSY. Kada Elek-bérlet. Január 7. péntek: este 7 óra: MA- RICA GRÓFNŐ. Csortos Gyula-bérlet. Január 8. szombat: délután 3 óra: MARICA GRÓFNŐ. Honthy Hanna-bérlet. Január 9. vasárnap: délután 3 óra: GYPSY. Vízvári Mariska-bérlet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4 órakor: SOSE HALUNK MEG. Színes magyar film. 3/4 6 órakor: INDOKÍNA. Színes francia film. Árpád: 3/4 6, 8 órakor: JURASSIC PARK. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfüm. Stúdió: 19 órakor: VIGYÁZÓK. Színes magyar film. KTV: 8.00- 9.00: Képújság. 14.00-15.00: Képújság. 17.00-17.35: Műsorajánlat. 17.35-18.50: HTV-30 (1) produkció. 19.00-19.25: Torpedó gyerekeknek. Telefonszám: 481-816. 19.25-20.00: Mezőgazdasági Magazin. 20.00-21.10: Kecskeméti Magazin. A tartalomból: Az elmúlt hét hírei. Kulturális ajánlat. Sport. 21.12- 21.30: Torpedó felnőtteknek. Telefonszám: 481-816. 21.30: HTV-30 (1.) Film. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00- 19.20: Helyi híradó. 19.20-23.20: TV 4 műsora.