Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)
1993-12-20 / 296. szám
1993. december 20., hétfő LABDARÚGÁS 11 Sorsolás, magyarok nélkül WorldCup Vasárnap este Las Vegasra figyelt a labdarúgóvilág. A kaszinók, a szerencsevadászok városában dőlt el véglegesen, hogy a jövő esztendei 24-es világbajnoki döntőbe jutott válogatottak kikkel veszik föl a versenyt a csoportmérkőzések során. A sorsolás kései időpontja miatt sajnos nem közölhetjük a nagy érdeklődéssel várt esemény eredményét, a finálé csoportbeosztását. Alábbi öszszeállításunkkal azonban szeretnénk kissé közelebb hozni olvasóinkhoz a sportág legnagyobb „ünnepét”. Mint ismert, a magyar válogatott ezúttal is távol marad a vb-döntőről. No, nem önszántából, hanem azért, mert a selejtezők során könnyedén megadta magát az orosz és a görög válogatottnak. Ám a döntő résztvevőinek ismeretében nem kell nagy jósnak lennünk ahhoz, hogy megjövendöljük: a jelenlegi magyar labdarúgást senki sem hiányolja majd a világbajnokságról! Reménykedjünk abban, hogy a nálunk jobbak, azok akik bejutottak a fináléba, remek játékkal szórakoztatják a népszerű sportág kedvelőit. A magyar játékosok pedig tanulnak a vb-n látottakból. BAGGIÓRA SZAVAZTAK A hallgatag buddhista Las Vegasban a nemzetközi szövetség közzétette az „Év játékosára” történt szavazás eredményét. A FIFA felkérésére az országos válogatottak edzői voksoltak, s az első helyre óriási fölénnyel a torinói Juventus sztárja, Roberto Baggio került, megelőzve a Barcelonában szereplő brazil Romariót és az Intemazionale színeiben játszó holland Dennis Bergkampot. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség mostani választása természetesen nem függ össze a France Football hagyományos „aranylabda”-szavazásával. Ismeretes, hogy a nemzetközi sportsajtó voksolása alapján mindig december 26-án hozzák nyilvánosságra a legjobb európai játékosok sorrendjét. A jelek szerint Baggiónak azon a szavazáson is jók az esélyei az elsőség megszerzésére. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által közzétett szavazáson az első tíz sorrendje a következő: 1. Robert Baggio (olasz, Juventus) 152 pont; 2. Romario (brazil, Barcelona) 84; 3. Dennis Bergkamp (holland, Intemazionale) 58; 4. Peter Schmeichel (dán, Manchester United) 29; 5. Hriszto Sztoicskov (bolgár, Barcelona) 22; 6. Faustino Asprilla (kolumbiai, Parma) 21; 7. Bebeto (brazil, La Coruna) 16; 8. Ronald Koeman (holland, Barcelona) 15; 9. Anthony Yeboah (ghanai, Eintracht Frankfurt) 13; 10. Rai (brazil, Paris SG) 12 ponttal. NIGÉRIAI KÉSZÜLŐDÉS Holland kapitány a kispadon Nigéria futballválogatottja két nagyszabású nemzetközi tornán való részvétellel gyakorol az 1994-es vb-döntő előtt. Amellett természetesen harcba szállnak az afrikai ország legjobbjai a kontinens válogatott gárdáinak kupájáért is. Nigéria 1994. január 2. és 20. között lép gyepre a Nehru Kupáért Indiában, majd a Dél-afrikai Köztársaságban január 29. és február 6. között folytatódnak a „formaélesítő manőverek” - jelezte elképzeléseit a nigériai válogatott holland szövetségi kapitánya, Clemens Westerhoff.- Végre egy olyan év, hogy szervezetten folynak az előkészületek - húzta alá örömmel a holland mester. - Négy éve ténykedem Nigériában, de szinte sohasem (kivéve a fontos vb-selejtezőket) tudtam „összeverbuválni” a legjobb hazai labdarúgókat a légiósaimmal a keretemben. Westerhoff két olyan futballistát is beválogat jelöltjei közé, akik tagjai voltak a 17 évesek világbajnokságán aranyérmet szerzett nigériai ifjúsági csapatnak. Wilson Oruma az egyik. Ő épp a minap írt alá kétéves szerződést a francia Lyonhoz, Nwankwu Kanu pedig a holland Ajax Amsterdam klubszíneit viseli. Koros, de rutinos írek December 19-én Las Vegasra figyel a futballvilág. Ott készítik el a jövő nyári, az Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es vb-döntő csoportsorsolását. Hozzáértők már hetek óta latolgatják az esélyeket. így például „terítékre került” az ír együttes is. Noha a többi 23 válogatott személyi állományát illetően csak tippelgetni lehet, az szinte bizonyos, az egyik legidősebb játékosállománnyal az angol szövetségi kapitány, Jackie Charlton által irányított írek vesznek részt a World Cup csatáin. Az az együttes, amely 1990-ben, olasz földön negyeddöntőig verekedte magát, gyakorlatilag ugyanabban az összetételben utazik el az Egyesült Államokba, amelyikkel Itáliában is kergette a labdát. Négy évvel idősebbek a Charlton-fiúk, ám ugyanannyival rutinosabbak is! Védelmük oszlopa az a Paul McGrath, aki az Aston Villa soraiban csak elvétve tűnt fel, mert térde bizony érzi az éveket. A kemény bekk a vb időpontjában 34 esztendős lesz. térde sem „fiatalodik”. A csatárokat riogató Kevin Moran nála is idősebb — 38 évesen utazik a döntőre. A harminc fölötti labdarúgók táborát olyan ismert klasszisok képviselik még, mint Ray Houghton (32), John Áldridge (35) és Tony Cascarino (31). Az írek „első sorának” különös jellegzetessége: a tizenhárom tagú legjobb keretnek csak öt olyan tagja van, aki valóban ír földön született; a többiek nem Írországban látták meg a napvilágot. Száz szónak is egy a vége: Nagy-Britannia labdarúgó-rajongói — vagy inkább a brit stílust képviselő futballországok — Írországra figyelnek. Ez ugyanis az egyetlen válogatott, mely ebből a régióból az Egyesült Államokban hadakozik majd. Közömbös amerikaiak A labdarúgó-világbajnokság közeledtével a fanatikus futballrajongók azt várnák, hogy a rendező országban, az Egyesült Államokban is magasra csapjanak a lelkesedés hullámai. Ám ez nem így van. A legutóbbi felmérések szerint az amerikai állampolgárok alig 13 százaléka tudja, hogy hazájuk ad otthont a világbajnokságnak. A felmérésből az is kitűnik, hogy a megkérdezetteknek a fele követi majd figyelemmel a közvetítéseket, 69 százalék pedig biztosan állítja, hogy nem megy ki a mérkőzésekre. Pedig a legnagyobb amerikai újságok (The New York Times, The Washington Post, Los Angeles Times) minden tőlük telhetőt megtesznek, ami a hírverést illeti. Egyre naT gyobb helyet kap a labdarúgás a sportoldalakon. Ä közvetítésekkel foglalkozó tévétársaságok (ABC, ESPN) sem készülődnek még. Az ABC bejelentette, hogy csak a hét végi sorsolástól kezdve teszik meg az első lépéseket. Még egy gond felmerült a nyitóünnepség körül: az időpont ütközik a US Open golfversennyel... VÁROSOK, STADIONOK • A labdarúgó-mérkőzések helyszínei • A világbajnokság kabalafigurája. A jövő nyári, az Egyesült Államokban megrendezendő labdarúgó-világbajnokságra gőzerővel folyik a felkészülés. Az, hogy mely országok jutnak be a 24-es döntőbe, már korábban eldőlt, s azóta zajlanak az előkészületi mérkőzések is. A házigazdák — nem a válogatottról van szó — folyamatosan készülődnek. A stadionokat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szakemberei választották ki, amelyek zömét alaposan át kellett alakítani. A vb-színhelyekül szolgáló létesítmények ugyanis az amerikai futball mérkőzéseinek lebonyolítására készültek. Egy kisebb szenzációra van kilátás. A világbajnokságok történetében először rendeznek majd labdarúgó-mérkőzést fedett pályán. A FIFÁ-t először meghökkentette az amerikaiak ötlete, de most már Joao Havelange brazil FIFA-elnök is lelkesedik. — Amit az amerikaiak eddig csináltak, az elképesztő! —jelentette ki például Berti Vogts német szövetségi kapitány a fedett csarnokról. Ez a Silverdome nevű, 76 000 néző befogadására alkalmas fedett pálya idén a US Cup ’93 nevű tornának adott otthont a Michigan állambeli Pontiac városában. A jövő évi döntőre — a FIFA-előírásoknak megfelelően — gyepszőnyeggel cserélik fel a pálya mostani műanyag borítását. A New York Giants amerikaifutball-klub arénájának lelátóiról is nagy összecsapásokat láthat majd a közönség. Itt mindössze a borítást kell kicserélniük a rendezőknek. Az egyik legnagyobb átalakításon átesett helyszín a pasadenai Rose Bowl-stadion. Összesen 11,5 millió dollárt kellett arra költeni, hogy a leendő 100 000 szurkolót biztonsággal el lehessen helyezni a lelátókon. Ugyancsak jelentős összeget emésztett fel a dallasi Cotton Bowl-stadion felújítása. Mintegy 14 millió dollárral lett szegényebb Dallas. A Cotton Bowl-t lifttel is ellátták! A San Franciscó-i Stanford-stadion kevesebb átalakítást igényelt. Az üléseket kicserélték, a pálya szélességét egy kissé megnövelték. A Soldier Field a „drágább” helyek közé tartozik, itt új lelátókat és új gyepet helyeztek el 14,1 millió dollárt áldozva. A washingtoni Robert F. Kennedy-stadionra kellett a legkevesebbet költeni. Kiszélesítették a pályát, várják a futballistákat. — A FIFA szakembereit nagyon meglepte, hogy a mi 30 éves pályáink milyen jó állapotban vannak, jószerével alig kell azokat felújítani — mondta a Kennedy-stadion elnöke. PUSKÁS IS BEKERÜLT A CSAPATBA Minden idők legjobb vb-válogatottja • A legtöbben Pelére szavaztak. A jövő nyári labdarúgó-világbajnokság körüli izgalmakat egyéb történések gazdagítják. Ezek közé tartozik az a szavazás is, amelyet a világ különböző sportújságírói ejtettek meg arról, kiket tartanak az eddigi világbajnokságok legjobb játékosainak és edzőinek. Az American Airlines All-Time Wórld Cup Team-be, azaz minden idők legkiválóbb vb-válogatott keretébe 22 futballista került be, s egyetlen magyarként ott van Puskás Ferenc is a szupercsapatban. A legtöbb szavazatot a brazilok fekete gyöngyszeme, Pelé kapta, aki a németek „császárát”, Franz Beckenbauert és a hollandok futballzsenijét, Johan Cruyffot megelőzve végzett az élen. Az argentinok még ma is aktív kiválósága, Diego Maradona a negyedik helyre futott be. Az álomcsapatnak Pelén kívül további öt brazil tagja van: Garrincha, Santos, Rivelino, Didi és Jairzinho. Van még egy hetedik brazil is, Mario Zagalo, aki az edzők kategóriájában kapott „érmes” szavazatmennyiséget. A legjobb szakvezetők triójába rajta kívül a szövetségi kapitányként, is rendkívül sikeres Beckenbauer, továbbá az argentin Cesar Luis Menotti került még be. Az újságírók a futball-vb történetének két legjobb kapusát a szovjet Lev Jasinban és az angol Gordon Banksben jelölték meg. A szigetországból két mezőnyjátékos, a hátvéd Bobby Moore és az irányító Bobby Charlton „fért be” még a kétcsapatnyi keretbe. Beckenbauer is kapott honfitársakat a válogatottban, méghozzá Lothar Matthäus, Gerd Müller és Paul Breitner személyében. Maradona honfitársai közül pedig Mario Kempes és Dániel Passarella érdemelt még ki kellő számú szavazatot. A minden idők legjobb világbajnoki szereplőit tömörítő válogatottba az említetteken kívül még a francia Michel Piatini, a portugál Eusebio és az olasz Paolo Rossi jutott be. A FIFA végrehajtó bizottsága döntött 13 új tag csatlakozásáról. Az ideiglenesen felvettek névsora: Azerbajdzsán, Cook-szigetek, Csehország, Dominika, Kazahsztán, Kirgizisztán, Macedónia, Moldova, Szlovákia, Tádzsikisztán, Tonga, Türkmenisztán, Üzbegisztán. Az újakkal együtt a FIFA tagországainak száma 190-re nőtt. A további döntések közül érdemes kiemelni azt a módosítást, amely szerint a 20 évesekhez hasonlóan a 17 évesek, illetve a nők világbajnokságán is 90 perc lesz a játékidő. Eddig mindkét kategóriában 80 percig tartott egy-egy mérkőzés. 1995-ben a 20 éven aluliak világbajnoksága Nigériában, a 17 alattiak vb-je Ecuadorban, míg a nőké Svédországban zajlik majd. Egy érdekes határozat szerint ezentúl nem lehet „ugrálni” az egyik korosztályos válogatottból a másikba, ha valakit például a 17 évesek csapatába válogatnak be, az nem játszhat párhuzamosan a 20 vagy a 23 éves korosztály nemzeti együttesében is. A világbajnokság 24 résztvevője Jövő nyáron az Egyesült Államok ad otthont a labdarúgó-világbajnokság 24-es döntőjének. Sorozatunk első részében ezek közül négyet mutatunk be olvasóinknak. Bulgária A szövetség alapításának éve: 1924. Igazolt játékosok száma: 441 300 (750 profi). A szerelés színei: piros mez, zöld nadrág, fehér sportszár. A válogatott eredményei: hatodik részvétel a világbajnoki döntőben (1962, 1966, 1970, 1974, 1986, 1994). Szövetségi kapitány: Dimitar Penev (48). Legjobb játékosok: Hriszto Sztoicskov (FC Barcelona), Emil Kosztadinov (Sporting Lisboa), Luboszlav Penev (FC Valencia). Legerősebb összeállítás: Mihajlov - Kremenliev, Ivanov, Hubcsev, Cvetanov - Jankov, Lecskov, Balakov - Kosztadinov, Penev, Sztoicskov. Belgium A szövetség alapításának éve: 1895. Igazolt játékosok száma: 480 000. A szerelés színei: vörös mez, nadrág és sportszár. A válogatott eredményei: a kilencedik részvétel a világbajnoki döntőben (1930, 1934, 1938, 1954, 1970, 1982, 1986, 1990, 1994). Szövetségi kapitány: Paul Van Himst (50 éves). Legjobb játékosok: Michel Preud’ hőmmé, Alex Czemiatynski (Mechelen), Filip Dewilde, Marc Degryse, Luc Nilis, Philippe Albert (RSC Anderlecht), Franky Van der Eist (FC Bruges), Enzo Scifo (Monaco), Georges Grün (FC Parma). Legerősebb összeállítás: Preud,hőmmé - Medved, Grun, Albert, Smidts - Staelens, Van der Elst, Scifo, Boffin - Degryse, Nilis. Görögország A szövetség alapításának éve: 1926. Igazolt játékosok száma: 480 000 (1800 profi). A szerelés színei: kék mez, fehér nadrág, fehér sportszár. A válogatott eredményei: az első rajt a vb-fináléban. Szövetségi kapitány: Alketas Panagoulias (55). Legjobb játékosok: Stelios Manolas, Dimitrios Saravakos, Nikos Nioplias. Legerősebb összeállítás: Minou - Apostolakis, Kolitsidakis, Manolas, Kalitzakis - Tsalouhidis, Nioplias, Maragos, Alexandris - Démetriados (vagy: Mahlas), Saravakos. Hollandia A szövetség alapításának éve: 1889. Igazolt játékosok száma: 993 500. A szerelés színei: narancssárga mez, fehér nadrág, narancssárga sportszár. A válogatott eredményei: hatodik részvétel a világbajnoki döntőben (1934, 1938, 1974, 1978, 1990, 1994), vb-ezüstérmes 1974-ben és 1978-ban; Európa-bajnok 1988-ban. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat (46). Legjobb játékosok: Marco Van Basten (AC Milan), Dennis Bergkamp (Intemazionale), Peter Van Vossen, Frank Rijkaard (mindkettő Ajax Amsterdam), Ronald Koeman (FC Barcelona), Ruud Gullit (Sampdoria). Legerősebb összeállítás: De Goy- Van Gobbel, R. Koeman, De Boer - Rijkaard, Wouters, Bergkamp, E. Koeman - Overmars, van Basten, Roy. Á keddi számunkban további négy európai ország: Írország, Németország, Norvégia és Olaszország válogatottját mutatjuk be. A németek az élen A világbajnoki címvédő Németország vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb, decemberi világranglistáját. A németek, akik szombaton 3—0-ra nyertek az amerikaiak ellen, két helyet léptek előre az egy hónappal ezelőtti rangsorhoz képest, s az olaszoktól vették át a vezetést. A novemberben még második hollandok viszont alaposan visszaestek, s jelenleg csak a hetedik helyet foglalják el. A nemzetközi szövetség a legtöbbet fejlődött csapatnak Kolumbiát jelölte, amely a 21. helyen áll, miután idei 19 mérkőzéséből egyet sem veszített el. A magyarok a százhatvannyolc csapatot felvonultató mezőnyben az 50. helyet érdemelték ki. Az élcsoport sorrendje: 1. Németország 59,76 pont; 2. Olaszország 59,36; 3. Brazília 58,76; 4. Norvégia 57,91; 5. Spanyolország 57,12; 6. Dánia 57,07; 7. Hollandia 56,76; 8. Argentína 55,32; 9. Svédország 54,81; 10. Írország 54,46; 11. Anglia 54,26; 12. Svájc 53,89; 13. Románia 53,57; 14. Oroszország 51,91; 15. Franciaország 51,87; 16. Mexikó 51,50; 17..Nigéria 51,18; 18. Uruguay 51,14; 19. Cseh és szlovák közös válogatott 49,48; 20. Portugália 48,99; 21. Kolumbia 48,04; . . .50. Magyarország 34,49. Mezek, cipők Hogy a sport üzlet (is), alig vitatható. Labdarúgás... ? Talán az üzletek üzlete. Noha magyarok nélküli a vb-mezőny, azért bizonyára óriási érdeklődéssel kísérik majd a honi futballkedvelők is a World Cup csatáit a képernyők előtt. A képernyőkön pedig megjelenik néhány sportszergyártó cég is, amennyiben „felszerelik” a csapatokat. Messze még a rajt, de máris hír szól arról, a „huszonnégyek” futballistái milyen sportfelszerelés-gyártók termékeiben kergetik a kerek bőrlabdát. A válogatott meztípus (elöl) és cipőtípus: Egyesült Államok: adidas, adidas. Németország: adidas. adidas. Nigéria: adidas, adidas. Románia: adidas, adidas. Bulgária: adidas, adidas. Argentína: adidas, cipőben több típust használ. Norvégia: adidas, illetve több típus. Svédország: adidas, több típus. Spanyolország: adidas, több típus. Írország: adidas, több típus. Görögország: Diadora, több típus. Belgium: Diadora, több típus. Olaszország: Diadora, több típus. Brazília: Umbro, több típus. Kolumbia: Umbro, több típus. Mexikó: Umbro, több típus. Svájc: Lotto, Lotto. Hollandia: Lotto, több típus. Oroszország: Reebok, Reebok. Koreai Köztársaság: Rapido, több típus. Kamerun: nem döntöttek még nem. Marokkó: nem döntöttek. Bolívia: nem döntöttek még. Szaúd-Arábia nem döntöttek még. Közös vb? A Koreai Köztársaságban megalakult az a bizottság, amely hivatalosan kérni fogja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) annak idején a 2002-es vb-döntő megrendezésének jogát. A bizottság elnöke, Lee Hong Ku azt mondta, amennyiben elnyerik a házigazdái tisztet, úgy megosztják a rendezést a Koreai NDK-val.-A sport területén együttműködésre törekszünk - szögezte le Lee Hong Ko. Tudott, a 2002-es futballfesztiválért Japán is sorompóba száll. Az 1998-as finálé házigazdája Franciaország. A 2002-es döntőről csak 1996-ban dönt a FIFA. Annyi azonban szinte véglegesnek vehető, hogy ezt az eseményt Ázsia bonyolíthatja le. TOTÓ A totó a 51. heti mérkőzéseinek eredményei: 1. Atalanta—Genoa 2—1 1 2. Cremonese—Udinese 1—1 X 3. Foggia—Torino 1—0 1 4. Juventus—Piacenza 2—0 1 5. Lecce—Lazio 1—2 2 6. Milan—Cagliari 2—1 1 7. Parma—Napoli 1—3 2 8. Sampdoria—Reggiana 1—0 1 9. Ancona—Ascoli 2—01 10. Fiorentina—Verona 2—01 11. Pisa—Cesena 1—lx 12. Ravenna—Monza 2—1 1 13. Venezia—Brescia 2—01 +1 mérkőzés: 14. Cosenza—Bari 1—lx