Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-25 / 275. szám

Bugac • Fülöpjakab # Gátér # Kunszállás • Pálmonostora • Petöfíszállás Kiskunfélegyháza és vidéke Tanítsd meg Magyarországot angolul! • A hangulat ugyan remek, de a tankönyv nélkülözhetetlen. Egyre komolyabban veszik a fenti felszólítást megyénk oktatási intéz­ményei, de szerencsére sok külföldi segítséget is kapnak a nyelvoktatás hazai apostolai. Többek között attól az amerikai szervezettől, amely két esztendeje működik a tengeren túl, s nevéül is a fenti felszólítást válasz­totta. Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolá­ban sikerült beszélgetnünk egyik képviselőjükkel, Steven Gregory Andersonnal. A 23 éves filozófia­­angol szakos bölcsész a Minesota ál­lambeli Rochesterből érkezett. A tör­ténet szokványosnak mondható. Ba­rátja, aki már tanított Magyarorszá­gon angolt, fölhívta figyelmét az eu­rópai országok között unikumnak számító, érdekes nyelvet beszélő, gazdag történelmi gyökerű országra, és ő belevágott a nagy kalandba. Minden ismerősétől bátorítást ka­pott, egyedül édesanyja fogadta meg­rökönyödéssel tervét. A szervezetnél pályázó iskolák közül nem maga válaszon, de igen szerencsésnek tartja magát azért, mert épp Félegyházára került. Szép szolgálati lakást kapott, a város és hagyományai lenyűgözőek számára, s kellemes környezetben dolgozhat. Különös élmény számára az is, hogy bárhová el akar érni, minden közel van, nem kell sokat utazni. Az iskola segítségével Németor­szágba is eljutott, de hazánkat többre értékeli, mivel a német viszonyok túlságosan emlékeztették az otthoni­akra. Élményei hatására akár hosz­­szabb időre is maradnak, élvezve a hagyományos magyar vendégszere­tetet, de tervei valószínűleg hazave­zérlik a tanév végén. Steven ugyanis írónak készül, s ennek érdekében folytami akarja az egyetemet. Gajdics Ottó Tartalékosok gyakorlata 1 A lokátorernyők a légtérben történtekről adnak képet. A Honvédelmi Minisztérium ki­képzési terveinek megfelelően egy zászlóaljnyi tartalékost hívtak be Kiskunfélegyházára, az elektronikai harcezredhez. A tisztek és a tiszthe­lyettesek november 8-án, a sorkato­nák egy héttel később érkeztek - tá­jékoztatott Klimó Lajos ezredes, az alakulat parancsnoka. Mint megtud­tuk, erre a gyakorlatra alapvetően Bács és Békés megyéből érkeztek a tartalékos katonák. Általános katonai kiképzésben részesültek, lövészeten vettek részt, majd pedig a terepen egy harcászati gyakorlatot hajtottak végre. Erre az időre a fizetésük idő­arányos részét a seregtől kapják. Jelenleg a haditechnikai eszközök karbantartását végzik, s holnap már le is vetik az egyenruhát. A gyakorlat alatt rendkívüli esemény nem történt, Klimó ezredes külön kiemelte a be­vonult tartalékosok fegyelmezett vi­selkedését. - g -Tizenkilencezer volt az ára A közelmúltban zajlott a második országos legényvásárt. A kilenc el­adó legény között feszített egy fél­egyházi fiú is: Kovács Pál, akit arról faggattuk, hogyan kerül valaki egy ilyen, nem mindennapi helyzetbe- Jelentkeztem a Kiskegyed felhí­vására, majd válogtás után bekerül­tem a legjobbak közé. Nem áll ez messze a másodállásban végzett munkámtól, hiszen egy divatstúdiót vezetek. Úgy gondoltam, hogy ez reklámnak sem utolsó.- Hogyan zajlott le a rendezvény?-Közel 1600 fős nézőközönség előtt eladtuk magunkat mint férfiak. Ezer forintról indult a licit, majd 500 forintonként emelkedett. Egy-egy si­keres árverés között színvonalas mű­sor szórakoztatta a nagyérdeműt.- Ha nem titok, mennyit adtak önért?- Tizenkilencezer forintnál ütötték le a kalapácsot. Mindössze egy görög fiút értékeltek többre, érte huszon­ötezret adtak. Tehát jól szerepeltem.- A hölgy, aki „megvásárolta”, el­nyerte a tetszését?- Nagyon. Azóta is tartjuk a kap­csolatot. Szerintem ő volt a legcsino­­sabb, legszebb a licitálók között. Mint elmondta, véletlenül, barátnő­jének az unszolására jött el a rendez­vényre, de végül nem bánta meg.- Az árverésnek volt folytatása?-Igen. Az egész csapat Egerbe utazott, ahol egy gyönyörű szállodá­ban tölthettek el a partnerek 24 órát. Jól tartottak bennünket étellel, itallal, ragyogó programot szerveztek. Min­denki külön szobát kapott (természe­tesen a partnere mellett), s ha valaki akart, „pihenhetett” is. • Kovács Pál- Van tudomása arról, hogy a töb­bieknél miként alakultak a dolgok?- Többekkel tartjuk a kapcsolatot azóta. Vannak, akik már összeköltöz­tek, együtt élnek. Másoktól meghí­vást kaptunk partneremmel együtt. Igazi barátságok születtek a hölgyek és a férfiak között. Igazából most még nem lehet tudni, mit hoz a jövő.- Mi lett az árverésen befolyt ösz­­szeg sorsa?- Jótékonysági célra fordítottuk. Felajánlottuk az 1. számú női klini­kának.- Mint egy divatstúdió vezetője, nem gondolt arra, hogy lehetne Kis­kunfélegyháza környékén is legé­nyárverést szervezni?- Divatbemutatóra és szépségver­senyre már gondoltam. Erre viszont eddig még nem. De talán nem is olyan rossz ötlet... - hájas -T estületi focitorna Nemzetközi teremlabdarúgó-baj­nokságot rendeznek a Kiskun Napok keretében Félegyházán, a Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakkö­zépiskola tornacsarnokában. A de­cember 4-én és 5-én megrendezésre kerülő tornán a testvérvárosok ön­­kormányzatainak válogatottjai mér­kőznek meg egymással. A Franciaor­szágból, Dániából és Romániából ér­kező képviselők és hivatali dolgozók rangadója szüneteiben fellép a fél­egyházi fúvószenekar, a majorett­­csoport és szerepelnek a Darvas Jó­zsef Általános Iskola diákjai is. Tombola és ajándékok várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan. A jövő évre tervezik Kunszállás növekszik, több és több építési telek kerül kiosztásra. Ám az egymás mellé épülő házak egyre közelebb kerülnek a jelenlegi szeméttelephez, éppen ezért ezt fel kell számolni - tudtuk meg Makány Ferenc polgármestertől. Az új telep tervezésével egy bajai céget bíztak meg. A határidő: 1994. január 15. Az új, két hektáros szeméttelep a falutól három kilométerre lesz majd, s a kialakításához szükséges költsé­gekre pályázattal kíván pénzt sze­rezni az önkormányzat. Ha ez sike­rül, a jövő év második felében meg­kezdődhet a munka. - márta -HATSZAZ METER DOKUMENTUM A POLCOKON Mit őriz a kiskunfélegyházi levéltár? A megyei levéltár részlegeként működik az önkormányzati épület­ben lévő félegyházi levéltár. A város helytörténete az 1743-as újratelepí­téstől követhető nyomon itt, egészen az 1970-es évekig. A rendező elv, hogy 15 évnél régebbi anyagokat tá­rolunk - tájékoztat Bánkiné dr. Mol­nár Erzsébet, a levéltár vezetője. Nemcsak a városi, hímem az egykori járási anyagok is itt kapnak helyet, az 1700-as évektől létrejött kiskun kapi­tányságtól kezdődően, a járási taná­csok megalakulásáig. A levéltár gyűjti az anyagokat, azokat rendezi, kutathatóvá teszi, segédleteket ké­szít. A legfontosabb iratok, informá­ciók mikrofilmre kerülnek, hiszen így jobban védhetők az évszázados iratok. A félegyházi levéltárban mintegy 600 iratfolyómétemyi anyag talál­ható, részben eredeti minőségben, részben mikrofilmen tárolva. Titkos anyag nincs, általában a 30 évvel ko­rábbi anyagok kutathatók. Minden­képpen szem előtt kell azonban tar­tani, hogy a kutatás személyiségi jo­gokat ne sértsen. így például kutatható adott ügy­ben, hogy a bűnös milyen ítéletet ka­pott, de kutatási korlátozás alá esik a nyomozati anyag. Az, hogy melyik a legértékesebb anyag, azt mindig a kutatás tárgya dönti el, de igen érde­kesek például az 1746-tól meglevő » A félegyházi levéltár egyik értékes régi könyve. tanácsülési jegyzőkönyvek. A levél­tár sok segítséget nyújt pályázatok, szakdolgozatok megírásához, vetél­kedők megrendezéséhez. Sokan jár­nak ide a város iskoláiból és sok amatőr félegyházi kutató is rendsze­res látogató. Évente 400-450 kutatási eset van. Sokszor egy mellékes adat is érté­kessé válhat. Amikor például az in­tézmény vezetője saját kutatásában arra keresett igazolást, járt-e Kossuth Félegyházán, mondott-e valóban be­szédet a piactéren, egy szinte mellé­kes információ nyújtott segítséget. A Korona étterem helyén működő Duttyán kocsmáros elszámolásában találtak rá, a híres vendégek étkezési költségelszámolása között. A város megtérítette a kocsmárosnak Kos­suth és vendégei étkezési költségeit, így vált fontossá, sőt bizonyító ere­jűvé egy mellékesnek tűnő félegy­házi levéltári adat. b.n.k. Hetedikesek műsora Gátéron • Színpompás műsorral szerepeltek a hét végi iskolai rendezvényen 7. osztály tanulói. Saját koreográfiájukat adták elő. Mesterségük a segítés A vöröskereszt félegyházi vezető­jével, a Sanitas Egészségkultúra Egyesület irányítójával, Mindszenti Lászlónéval beszélgetek a Jókai ut­cai helyiségben. Akaratlanul is ta­núja vagyok, hogy mennyire élő és emberközeli az itt végzett tevékeny­ség. Szinte egymásnak adják az ér­kezők a kilincset, s a telefon is alig pihen. Nemhiába jönnek ide az em­berek.- Hogyan épül fel a szervezet ak­tívahálózata, s kik vesznek részt benne?- Félegyházán és a környező köz­ségben harminc egységünk működik. Szinte a lakókörzet teljes kereszt­­metszetét behálózzuk. Ott vagyunk a gyárakban, iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, szociális otthonok­ban, a kórházban, rendelőintézetben, s egyéb közintézményekben, mun­kahelyeken. Tanár, orvos, diák épp­úgy megtalálható sorainkban, mint munkás, vállalkozó vagy nyugdíjas. Örömteli az a lelkesedés, mellyel részt vállalnak akcióinkban. Nyolc éve folyamatosan bővítjük, újítjuk tevékenységünket, s részesei va­gyunk a helyi kezdeményezéseknek: egészséges életmódra nevelés, ter­mészetgyógyászat, természet- és környezetvédelem.- Milyen feladatokra készül a szervezet?-December 11-én, szombaton reggel nyolctól délután háromig szo­ciális vásárt tartunk a Béke téri temp­lom mellett, húsz aktivistánk, s a me­zőgazdasági szakközépiskola diákjai segítségével. Áraink igen olcsóak lesznek. A befolyt összegből kará­csonyi ajándékcsomagokat készítünk a rászorulók részére. November 26-án, délután négy órakor a városháza dísztermében a vöröskereszt ünnepi rendezvényt tart. Köszöntőt mond: dr. Szilárd Ist­ván, a Magyar Vöröskereszt főtit­kára. Nagy György MEGÚJULÓ POLGÁRI VÉDELEM Vetélkedő a diákoknak Mit kell tenni, ha veszélyes anyag, például ammónia ömlik ki egy üzem területén? Van-e feladata a civil pol­gárnak egy esetleges tűzesetnél? Tisztában vagyunk-e alapvető első­segélynyújtó ismeretekkel? Ezek a kérdések azon a beszélge­tésen merültek föl, amelyet Harangi Béla területi parancsnokkal kezde­ményezett az United Way Kiskun­félegyháza Alapítvány. Áz alapít­vány keresi azon szervezeteket, egyesületeket, amelyekkel együtt­működhet a lakosságért. Az egészsé­gesebb, kulturáltabb életért, ismeret­nyújtással, programokkal. A polgári védelem kiskunfélegy­házi parancsnoksága segíthet ebben a munkában. Számít az állampolgárok aktív együttműködésére, ezért is lett nyitottabb, megújult szervezet. Az emberek még sokszor azonosítják a polgári védelmet a légógyakorlattal, az óvóhellyel, egy esetleges atomtá­madás elleni védekezéssel. Pedig mint tudjuk, nem csak erről van szó. Az új kormányrendelet értelmében a polgári védelem az elemi csapások, ipari szerencsétlenség esetén is menti és védi az anyagi javakat, riasztja, tá­jékoztatja a lakosságot, kitelepít, ha kell, óvóhelyet létesít. Ezért is kere­sik a lehetőséget iskolákkal, intéz­ményekkel, karitatív szervezetekkel, vállalatokkal való együttműködésre. A legfontosabb alapismereteket az iskolában kell megszerezni. Már ké­szül egy nagyszabású vetélkedő álta­lános és középiskolásoknak - tudtuk meg Bán László előadótól, aki a ver­seny oktató és segédanyagait ren­dezi. Ezekből készülhetnek fel, ta­nulhatnak majd a gyerekek. Minthogy a polgári védelem ál­lami feladatként, a polgármester irá­nyítása alatt működik. Közigazgatási szervezetként rendkívül kevés pénz­zel gazdálkodik, ezért fontos, hogy jól együttműködjenek alapítványok­kal. Sokat segíthetnek egymáson, egymásért, de legfőképpen a civil la­kosságért. A helyi adók bevezetéséről Építményadó és iparűzési adó bevezetésének lehetőségét vitat­ják meg többek közt mai ülésü­kön a félegyházi képviselők. Na­pirendre kerül emellett még az 1994. év költségvetésének a kon­cepciója, az önkormányzati laká­sok elidegenítésének kérdése is, és tájékoztató hangzik el a városi tűzoltóság tevékenységéről. Az önkormányzat nyilvános ülése 13 órakor kezdődik. Napirenden a költségvetés Kunszálláson november 29-én, Petőfiszálláson 30-án tartja soron következő ülését a helyi önkor­mányzat. Mindkét községben na­pirendre kerül az 1994. évi költ­ségvetés koncepciója. Kunszállá­son szó lesz még a beruházások­ról, Petőfiszálláson pedig a falu­gyűlés összehívásával kapcsola­tos kérdésekről. Lemondott a képviselő Visszaadta mandátumát Kiss Zoltán bugaci képviselő, a pénz­ügyi ellenőrző bizottság tagja. Döntését nem indokolta - tudtuk meg Endre Imre polgármestertől. A testület a lemondását tudomá­sul vette, s a választási bizottság javaslatára kooptálta soraiba Ko­vács Ferencet. Pálmonostorí vezeték bővítés Négy pályázó közül a Bácsvíz Rt. kapott lehetőséget a vezetékes vízhálózat bővítésére Pálmonos­­torán. Az aranyhegyi részen há­rom utcában fektetik le a gerinc­vezetéket. Ezzel párhuzamosan, igen kedvező áron, 5000 forintért felajánlották, hogy a telkekre is bevezetik a vizet. Közmeghallgatás Félegyházán Az önkormányzat költségve­tési koncepciója és a lakások el­idegenítéséről szóló rendelet sze­repel a félegyházi képviselő-tes­tület november 30-i közmeghall­gatásának napirendjén. A részt­vevők délután öt órától tehetik fel kérdéseiket, közérdekű javaslata­ikat a hivatal illetékeseitől. Elkötött Ford Sierra Kellemetlenül kezdődött a sza­badsága annak a boszniai szerb férfinak, aki Ausztriából hazafelé tartva november 22-én este úgy döntött, útját megszakítva az éj­szakát az egyik félegyházi panzi­óban tölti. Reggelre ugyanis 1 millió 700 ezer forintot érő Ford Sierra Turbójának csak hűlt he­lyét találta. Mivel állítólag kocsi­ját lezárta, ismét igazolódni lát­szik az állítás, miszerint: tolvaj előtt nincsen zár. Kérdés, hogy az incidenst követően hogyan foly­tatta útját hazafelé? A Közlönyből Kik a hóhányók Félegyházán? Mennyi támogatást kapnak a cu­korbetegek? Miből „él” a kul­túra? Biztos-e a biztos, avagy mennyit jelent a látszat? Miért kell hitelt felvennie a városnak? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az a holnapi Félegy­házi Közlönyből. Olvashatunk még a lapban egy bölcs bölcsődei döntés hátteréről, a guberálók hétköznapjairól. A város sportjá­ról, az asztalitenisz-szuperliga mérkőzéseinek időpontjairól. Az oldalt szerkeszti: Galambos Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom