Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-27 / 277. szám

1993. november 27., szombat MEGYEI KÖRKÉP 11 TÁVOLLÉTÜKBEN HALÁLRA ÍTÉLTÉK ŐKET Kalocsai vadászrepülö fenegyerekek Váratlanul megkísértett a történe­lem. Egy Kalocsán élő, köztisztelet­ben álló asszonnyal beszélgetve lé­pett elém, és felkínálta titkait. Vele tartott az óvatosság és a félelem, ké­szen, hogy visszaparancsoljanak. Ám akkor már tudtam, hogy ezen az úton nem szabad megállni. Nem sza­bad elhallgatni azokat a tényeket, amelyeket nemcsak több kalocsai polgár emlékezete őriz, hanem meg­sárgult levelek, más dokumentumok is bizonyítanak. Évtizedek után csak rábeszélésre kerültek elő a szúrágta, öreg tető­­szerkezet mestergerendái alól. Ami­kor odakerültek, 1957 tavaszát írták, s naponta hozott halálos ítéleteket a helyben fölállított vérbíróság. Elrej­­tőjük egy 17 éves lány volt, aki most nyugdíj előtt álló asszony. Ahogy megismertem életét, egyre inkább megértettem, hogy a gyerekként megélt padláslesöprések, a családját ért vagyonelkobzások, majd ’56 meghurcolásai miatt önkezével nem szívesen szaggatja fel a csak nehezen behegedt sebeket. Szerénységére mi sem jellemzőbb: nem kovácsol most politikai tőkét a múltból, arra kért, csak keresztnevét említsem, ha mégis napvilágot lát a visszaemléke­zés. Kalocsa büszkesége Az 1950-es évek nagy szegény­sége közepette Kalocsának volt egy büszkesége: a város szélén épített ka­tonai repülőtér, s vele az ott állomá­sozó vadászrepülő-ezred. Az ott szolgálatot teljesítő fiatal tisztek legtöbbje már a népi demok­rácia katonai akadémiáin végzett, ahol különösen a kezdeti időkben, a régi hagyományoknak megfelelően, nagy hangsúlyt fektettek a hazafias nevelésre. Ezt később ugyan mindin­kább az internacionalista szemlélet követte, de a fiúk legtöbbje olyan is­kolákban szerezte a középiskolai végzettségét, mint a paptanárok ve­zette kalocsai Szent István Gimná­zium. Ilyen volt Kollár Ferenc, az 1956-ban 24 éves repülőtiszt, és a csak pár évvel idősebb Ruszkai Ede, aki valóban az említett intézményben érettségizett. Mindketten rendkívüli képessé­gekkel megáldott pilóták voltak. Magyarország első aranykoszorús repülőse Kollár Ferenc lett. Parancs­noki beosztásuk egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a legtöbb ezredpa­rancsnok is alig volt harmincéves ebben az időben. A két tisztet szoros barátság kötötte egymáshoz. Igazi fenegyerekekként közismert szemé­lyei voltak az éjszakai életnek. Ugyanakkor magas színvonalon lát­ták el a szolgálatot, így aztán apróbb-cseprőbb csínytevéseikért rendszerint csak figyelmeztetésben részesültek. Ilyen volt az az eset is, amikor egyikük Soltvadkertre udvarolt, s a lánynak úgy üzent, hogy gépével egészen a nyárfák koronájáig eresz­kedett. A levél ugyan jó helyre poty­­tyant, csak abból lett baj, hogy az udvaron lévő lovak megbokrosodtak. Az is megtörtént, hogy a Csajdán fü­­rödtek, s ekkor váratlanul berendel­ték őket. Azt az üzenetet hagyták, ha fél óra múlva a fürdő fölött két „zu­hanó” vadászrepülőt látnak, akkor vissza már ne várják őket. Számta­lan, azóta anekdotává nemesedett történet főszereplője volt még a két „csikó”, amikor elérkezett 1956 ok­tóbere. Az angolul kitűnően beszélő tisztek jól tájékozódtak a politikában. Amikor az orosz csapatok megindul­tak Budapest felé, aktívan támogat­ták a forradalmat. Először röplapokat szórtak az orosz konvojok közé, majd amikor egyértelművé vált, hogy nem másról, • Részlet a külhonból jött levelek egyikéből. mint az ország lerohanásáról van szó - egyes hírek szerint -, a levegőből megsorozták őket. Talán azon a na­pon, amikor mindketten beültek a vadászgépbe, majd az olaszországi támaszponton szálltak le, s politikai menedékjogot kértek. A gép csak a 60-as évek elején került vissza Ma­gyarországra. Ám akkor már a két repülős kül­honban új egzisztenciát teremtett. Onnan írtak leveleket Kalocsára, amelyből itthon nem kis kalamajka kerekedett. Marikát, akinek az éde­sapja egyébként is börtönbe került ötvenhat októbere miatt, rendszere­sen kereste, majd kihallgatta az ÁVH-t felváltó állambiztonsági szervezet. Először nem gondolta, hogy miért jönnek érte Pestről, s hallgatják ki a család barátait bizo­nyos Kollár Ferenc és Ruszkai Ede volt magyar repülőtisztek ügyében. Csak akkor vált nyilvánvalóvá a do­log, amikor pár hét múlva levelet ho­zott a postás - furcsa módon újrara­gasztották a borítékot -, s a bélyegre olasz, majd ausztrál pecsétet ütöttek. Bolyongás Európában Egyedül Kollár Ferenc útját tudjuk nyomon követni, mert az ő levelei meglehetősen pontosan tükrözik ak­kori tartózkodási helyeit. Úgy gon­doljuk, hogy a levelek közreadása — pár értelmező megjegyzéssel — fest leginkább képet arról a százezreket ért tragédiáról, amelynek egyik tipi­kus részese volt a kalocsai fenegye­rek. Az első levél 1957. szeptember 30-án íródott. Ez keltette fel az ál­lambiztonság figyelmét, ezt köve­tően történtek a kihallgatások. Ek­korra már mindkét repülőtisztet tá­vollétében halálra ítélte a Kalocsán felállított vérbíróság. De nézzük, mit írt Kollár Ferenc. Nápoly, 1957. IX. 30. Kedves Marika! Millió üdvözlet és baráti puszi! Üdvözlöm a kedves szüleid és az öcsédet is. Végre alkalmam adódott, hogy írhatok. Hogy eddig miért nem írtam? Nem lehetett, annak olyan nyomós okai vannak, melyet levélben sohasem tudok megmagyarázni, mert nem tehetem. Saját érdekem, és sok minden más is közrejátszik ebben. Annyit közölhetek, hogy a számítá­saim sokkal jobban beváltak, mint­sem számítottam. Röviden: az a fog­lalkozásom, mint otthon volt. Jelen pillanatban Nápolyban vagyok át­utazóban, előtte Angliában voltam. Tegnap voltam Rómában. Ha az ere­deti útirányt folytatom, két-három hét múlva már a címemet is meg­írom. Üdvözlöm a Filvig Géza gye­reket is! Szervusztok a „viszontlátá­sig”! Feri Az új haza: Ausztrália A következő levél már Ausztráliá­ból, a későbbi újhazából íródott. Ér­dekessége, hogy az államvédelmi ha­tóság ugyan felbontotta a levelet, de az előzővel ellentétben azonnal to­vábbíthatta. Az akkori körülmények­hez képest rekordidő alatt, hét nap múlva a címzetthez került. 1958. január 29. Dear Mary! Remélem, levelem a legjobb egészségben talál mindenkit. Itt, Ausztráliában minden nap olyan me­leg van, mint otthon a kánikulában. December 17-én indultunk egy óce­ánjáróval útnak Genovából. Othetes hajóútnak néztünk elébe. Részemről kellemes volt, de sokan más vélemé­nyen voltak (tengeribetegség). Szóval elindultunk a nagy útra, és elbúcsúz­tunk a vén Európától. Nagyon rossz érzés volt. Ahogy távolodtak a par­tok, egyre jobban összeszorult a szí­vem. Nem lehet búcsút inteni könnyű szívvel. Nehéz elszakadni, és lehet-e feladni? Jöhetnek olyan pillanatok, hogy ez semmit sem jelent, vagy el­homályosul? Úgy érzem, soha! Áll­tunk a fedélzeten, integettünk, egyik mosolyog, a másik sóhajt, a harma­dik elérzékenyül. Valójában egyikünk sem tudja elszakítani a szálakat. Még egy utolsó pillanatást vethettünk az európai tájra. Látjuk-e még? A vá­laszt csak a jó Isten tudja! Rohanunk, mint a bódult pillangók, s megszólal a másik énünk, amely otthon maradt, múlhatatlanul. Pesten, a szigeten, vagy Kalocsán, a Duna partján. Ta­lán mindenkinek a lelke mélyén élt egy ilyen varázsszó, amely ezekben a pillanatokban szimbólummá kristá­lyosodott. Január 16-án feltűntek Ausztrália partjai, és elsőnek itt kötöttünk ki, Perth-ben, a nyugati fővárosban. Ezt megelőzően kikötöttünk Málta szige­tén, Szueznél, majd később leírom. Félig körbehajóztuk Ausztráliát, majd Melbourne-ben végleg kikötöt­tünk. Megérkeztünk. Bár ezek a meg­érkezések soha nem jelentik azt, amit a fogalom takar. Ne feledjétek, hogy csak egyetlen helyre lehet megér­kezni, egyszer: haza. Megérkeztem újból, de lelkem mélyén a régi emlé­kek harangoznak, a régi utak inte­getnek, a régi tájak húznak. Az ar­comon a mosoly csak álarc, ami arra való, hogy takarja a zokogást. Való­ság ez a part? Nemcsak a túlsó part létezik, amit mögöttünk hagytunk? Megint egy új állam, megint más em­berek és-szokások. Talán megfogom hamar szokni, mert az Ausztráliában élő emberek 98 százaléka eredeti an­gol, és az ő társadalmi szokásaik ne­kem végtelenül szimpatikusak. Talán ez az egyedüli hely a világon, ahol nincs proletár és nincs milliomos. Itt átlag egy színvonalon mozognak az emberek, s fő dolog a kényelem és a nyugi. Képzelhetitek, ötnapos a mun­kahét, óriási fizetéssel és semmitte­véssel. Kétnapos weekend (hétvége), s az üvegesnek is van kocsija. Most egyelőre befejezem, mert lehet, hogy nem is fogtok válaszolni. Remélem, írtok! Szeretettel gondolok rátok: Feri Ezt a levelet is elolvasta az állam­biztonság, ám Ausztrália még nekik is távoli földrésznek bizonyult. En­nek ellenére tudatták, hogy a válasz milyen lehet. Hogy milyenre sike­rült, utólag nem lehet rekonstruálni, annyi azonban bizonyos: Kollár Fe­renc ebből szerzett tudomást a ma­gyarországi tényleges helyzetről. Ezt leginkább az 1958-ban írt leveléből tudhatjuk meg. Kedves Marika! Ma megkaptam a leveled, s gyor­san megírom a választ. Végtelenül lehangolt a repülőtéri hír. A drága magyar földünket, melyet oly sokszor megöntözött a magyar vér, mely oly sok büszke magyar ifjat szült és táp­lált, mindig több és több zsarnoki lá­bat kénytelen eltűrni. Úgy véltük itt, az óceán másik felén, hogy lassan majd talán engedni fog a nyomás, la­zábbak lesznek a kötelékek. De lám, el kell ismét ismernünk, tévedtünk. Nagyon szomorú ez a maga valósá­gában. Annak viszont örülök, hogy a ked­ves apád szabadlábra helyezték, így talán könnyebb lesz. Nem ismerem a részleteket, így nem tudok hozzá­szólni bővebben. Köszönöm a bizta­tásod, úgy érzem, egy fokkal előrébb lendített... Igazából nem tudok kon­centrálni semmire. Érzem az otthoni illatot az Érsekkertből, mely elsuhan mellettem... Nem tudok elfeledni semmit, szenvedek testben és lélek­ben, mert korcs érzés legyen az, amit egy óceán megsemmisít. Százezer darabból tákolok össze itt hazai tája­kat, s ugrik egyet a kedvem, ha vala­mire emlékeztet. Nem igaz, hogy fe­lejteni tudok egyetlen percet is, amit otthon éltem. Egyetlen csorba utca­követ, amit otthon láttam, koptattam. Nem igaz, hogy felejteni tudok, pedig bíztam benne. Anyagiakban nincs hiány, és a vizsgák után még jobb lesz. Mint polgári repülőgépvezető motoros gépen a dupláját kapom, mint otthon, lökhajtásos, parancsnoki beosztás­ban. De a lelkem, a szívem az üres, vagy csordultig van? Nem is tudom. Hiába a pénz, ha a lélek, a szív haza áhítozik. Nehéz fogalom ez, nem is próbálom megmagyarázni. Csak ak­kor vagyok magamnál, ha tanulok vagy repülök. Talán ez a honvágy, én nem is tudom. Legközelebb folyta­tom. Üdvözlet a családnak. Küldjétek képet. Igaz barátod, Feri Ugyan pár levél még keresztezte egymást a két földrész között, de az állandó zaklatások miatt célszerűbb volt ezt befejezni. A család minden képet, ami Kollár Ferenc emlékét őrizte, tűzre tette, nehogy ezek alap­ján legyen neki vagy éppen nekik kellemetlensége. Ezért nem tudjuk megmutatni ezt a nagyszerű embert, aki tudomásunk szerint a melbo­­ume-i polgári repülőtér igazgatója­ként csak nemrégiben ment nyug­díjba. Telefonon beszéltünk a repülő­térrel. Ferenc Kollár úrra jól emlé­keznek, de a címét nem tudták meg­adni. így nem is járulhatott hozzá, hogy levelezésének részleteit nyilvá­nosságra hozzuk. Szerencsére, meg­tette ezt helyette a címzett, akinek e cselekedetéért csak annyit üzenünk: mindannyiunk tanulságára vált, kö­szönet érte! Zsiga Ferenc A katonák járandóságai A háborúk rokkantjai A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége kétnapos országos érte­kezletet tartott Budapesten, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. A tegnap lezárult tanácskozáson a HONSZ 87 tagszervezetének képvi­­selője jelent meg. A résztvevők megvitatták a hadigondozás jelenlegi helyzetét, különös tekintettel arra a júliusban megjelent kormányrende­letre, amely október 1-jétől a kétsze­resére emeli az eddigi hadigondo­zotti pénzellátást. A rendelet arról is intézkedik, hogy október 1-jétől az ötvenszázalékos hadirokkantak is igényt tarthatnak hadigondozotti ki­egészítésre. Az érintetteknek igény­jogosultságukat az illetékes polgár­­mesteri hivatalban kell igazolniuk. Az áldozatok emlékére Annyi borzalmat hagyott ránk ez a század, hogy nem tehetünk mást: emlékeznünk kell - mondta Für La­jos honvédelmi miniszter, a Gulag Alapítvány fővédnöke a szovjetuni­óbeli munkatáborokban elpusztultak tiszteletére állított emlékmű pénteki avatásán. Az emlékmű - Veszprémi Imre Munkácsy-díjas szobrászmű­vész alkotása - a budapesti Honvéd térre került. Für Lajos kijelentette: a XX. szá­zadot az utókor minden bizonnyal a gyűlölet századának fogja nevezni. Egyes csoportok ebben a században faji és nemzetiségi alapon, mások különböző társadalmi csoportok kö­zött szították a gyűlöletet. Ez az em­lékmű arra is kell, hogy emlékeztes­sen: sötét politikai erők és hamis ideológiájuk többé ne veszélyeztet­hesse az emberek jövőjét, de arra is biztatnia kell bennünket, hogy meg­védelmezzük a keservesen kivívott magyar demokráciát - hangoztatta a miniszter. Rózsás János, az emlékművet lét­rehozó Gulag Alapítvány kuratóriu­mának elnöke emlékeztetett arra, hogy a szovjet munkatáborokban el­pusztultaknak végső nyughelye is ismeretlen: jeltelen tömegsírokban földelték el őket. A tragédiákért nem a volt Szovjetunió népei a felelősek, hanem a bolsevik hatalmi gépezet, amelynek ezek a népek is szenvedő alanyai voltak - mondta Rózsás Já­nos. Az ünnepi beszédeket követően ökumenikus igehirdetés következett. Ennek keretében a római katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház képviselői emlékeztek meg a gulagok áldozatairól. Új óvodát avattak Református óvodát avat ma Sze­geden Kocsis Elemér, a tiszántúli re­formátus egyházkerület püspöke. A Juhász Gyula utcában lévő épü­letet az egyház az elmúlt év októbe­rében kapta vissza tulajdonába. Az intézmény felújítása négymillió, a berendezése pedig további egymillió forintba került. Az ide jelentkező gyermekeket a város minden részé­ből, vallási hovatartozás nélkül fo­gadják. Jelenleg telt házzal működik az óvoda: négy foglalkoztatóterem­ben nyolc óvónő, hat dajka és egy valláspedagógus látja el, oktatja-ne­­veli a százhat apróságot. Az óvodai dolgozóknál sem kötötték "ki a val­lási hovatartozást, az alkalmazás ki­zárólagos feltétele a szakmai hozzá­értés. • Az újoncok közül néhányan nehezen alkalmazkodnak új környezetük­höz. Rövidesen azonban pontosan megismerik jogaikat, kötelességeiket. Különböző miniszteri parancsok, utasítások szabályozzák, hogy a Ma­gyar Honvédség kötelékében a tény­leges katonai szolgálatukat töltő fia­talok a bevonulástól a leszerelésig milyen pénzügyi, anyagi ellátásában részesülhetnek. Ezt az ismereteket az illetékes hadkiegészítő és területvé­delmi parancsnokságok, majd az egységekhez bevonulva a kiképzők is részletesen elmondják az érintet­teknek. így ezeket a hozzátartozók is figyelemmel kísérhetik. Étkezés: Minden sorkatonát megil­leti a napi háromszori étkezés. Hi­degben, vagy éjszakai munkavégzé­sért pedig külön pótlékot kell kiadni. A sorállomány étkezésre fordítható normaértéke évente több esetben emelkedett. Követelmény, hogy az alakulatoknak legkevesebb 4100 ka­lóriát kell naponta egy katona részére biztosítani. Ruházati ellátás: A bevonult sor­katonát gyakorló-, kimenő- és sport­­ruházat illeti meg. Hetente két-három alkalommal van lehetőség tisztacse­rére, s kéthetente lehet ágyneműt és felsőruházatot váltani. Az apróbb személyes holmik kimosására ha­vonta kap mosószert. Pénzbe ni járandóság: A honvéd 1600, az őrvezető 1900, a tizedes 2000, a szakaszvezető 2100, a sor őrmester 2500 forint összegű illet­ményt kap havonta. A különböző technikai eszközök kezelőit, a má­sodosztályú gépjárművezetőket 200, az első osztályúakat 300 forint illeti meg. Ha a sorkatona rajparancsnoki beosztást tölt be, további 400-600 fo­rint közötti összeget kaphat havonta. A bevonuló fiatalember, ha gyer­meke van és munkanélküli, akkor 900 forint egyszeri segélyt kaphat. A sorkatona - egyedi elbírálás alapján ha szociális és anyagi helyzet in­dokolja, egy alkalommal maximum tízezer forint támogatást kaphat, a le­szerelési segélyre jogosultak részére pedig 2400-8000 forint adható. Eltávozás, szabadság: A sorállo­mány évi alapszabadsága tizenkét nap, ezen felül az alakulat parancs­nokától további öt nap rendkívüli szabadságot kaphatnak. Az egyéves sorkatonai szolgálat alatt az illetmé­­nyes és a jutalomszabadság a hu­szonhét napot nem haladhatja meg. A nős katona fiatalok két alkalom­mal kapnak díjtalan utazásra jogosító szabadságos igazolványt, a nőtlenek kéthavonta egyszer. A sorkatona, ha vonaton utazik, a körletelhagyási engedéllyel félárú menetjegy vásárlására jogosult. Amennyiben a helyi járatú autóbuszt veszi igénybe - egyenruha viselése esetén —, díjmentesen utazhat. Kenyeres Dénes BÖLCSŐDÉK NEHEZ HELYZETBEN Nincs központi támogatás Félegyházán az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága a Petőfi-lakótelepen, a 2-es számú bölcsődében tartotta kihelyezett ülé­sét, ahol az egyik napirend a bölcső­dék helyzetével foglalkozott. Ennek kapcsán többen szóba hozták azt a sajnálatos tényt, hogy a bölcsődék nem kapnak központi normatív tá­mogatást. Erről kérdeztük néhány érdekelt véleményét: Farkas Pétemé, a Blandina nővér utcai 1-es számú bölcsőde vezetőjé­nek helyettese: — A legszigorúbb egészségügyi és egyéb előírások vonatkoznak a böl­csődékre. Ez természetes is, hisz a legfiatalabb, a legérzékenyebb kor­osztály ellátásáról kell gondoskod­nunk. Saját konyháinkon magunk fő­zünk, mi szerezzük be, szinte napra készen a friss zöldségeket, élelmi­szer-alapanyagot. Kalóriára, grammra kiszámítottak az élelmezési normák, még az ételek ismételhető­­ségi periódusa is meghatározott. A ruhaellátást is előírás szabályozza. Saját mosodáink vannak a bölcső­dékben. Ismerve az élelmiszerek, ru­házati cikkek, mosószerek árainak emelkedését — nem is beszélve a re­zsiköltségekről - nem kis feladatot kell megoldanunk. Az állami gon­doskodás ugyanakkor nem vesz tu­domást rólunk. A központi támogatás csak óvo­dáskortól jár. Vajon meddig leszünk mostohagyerekek? - kérdezi Varga Mária, a Darvas téri 2-es számú böl­csőde vezetőjének helyettese. Hozzá­téve még a következőt: félő, hogy a rohamos áremelések következtében az önkormányzat nem tudja állni a ráháruló költségeket, s be kell ve­zetni a gondozási díjat. Ez pedig av­val fog járni, sok gyerek nem tud hozzájutni ellátásunkhoz, annak el­lenére, hogy a megfelelő fejlődéshez ez szükséges lenne számára.- Dr. Surján László minisztertől hallhattuk, hogy megoldást kell ta­lálni a bölcsődék jogos igényére - mondja dr. Molnár Mihályné, a kis­kunfélegyházi polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetője. Jó lenne, ha ez minél előbb megol­dódna, akár kormányzati, akár tör­vényhozói szinten, mert az önkor­mányzatok terhei egyre elviselhetet­lenebbek. Nagy György > Ébredés után a bölcsiben. (Galambos Sándor felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom