Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-03 / 256. szám

\ MEGYEI KORKÉP 1993. november 3., szerda ÚJ MÓDSZER A KECSKEMÉTI HONVÉDKÓRHÁZBAN Operáció négy apró lyukon át Ha már operálni kell az embert — gondolhatja a laikus —, sokkal jobb, ha nem nyolc-tíz centis vágás éktele­­níti a testét, „csak” néhány apró lyuk. Létezik ugyanis egy nemrég kidol­gozott eljárás, melynek lényege pon­tosan ebben rejlik: a köves epehó­lyag eltávolítása az úgynevezett la­paroszkópos módszerrel jelentősen lerövidíti a lábadozás idejét. Ha va­lakit ezzel az eljárással műtenek, két-három nap után már elhagyhatja a kórházat, két-három héten belül pedig akár újra munkába állhat. A Petőfi Népében nemrégiben megje­lent egy cikk, mely a kiskunhalasi Semmelweis-kórházat nevezte meg a megye egyetlen olyan egészségügyi intézményének, .ahol ezzel a mód­szerrel dolgoznak. Kiderült azonban, — s erről örömmel számolunk be ol­vasóinknak —, hogy a kecskeméti honvédkórház orvosai elsőként, fél évvel korábban is, operáltak a lapa­roszkópos eljárással. Dr. Elek László, az általános sebé­szet főorvosa elmondta, hogy a mód­szer annyira új, hogy a világon 1985-ben alkalmazták először, Ma­gyarországon pedig 1990 decembe­rében, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen mutatták be. — Kecskeméten 1991 júniusában műtötték először, szintén csak pró­baképpen, egy évvel később pedig már rendszeresen — folytatta Elek 'főorvos úr —, azóta gyakorlatilag ru­tinműtétté vált, hiszen több mint száz alkalommal végeztük. Az epehólyag eltávolítása. — Mi a lényegesebb eltérés a ha­gyományos operációhoz képest? — A cél a szervezet megterhelé­sének csökkentése, amit azzal érünk el, hogy a hasfal izomzatúnak átvá­gása nélkül, négy apró nyíláson át férünk az eltávolítandó epehólyag­hoz. Ezeken a lyukakon — me­lyeknek egyike sem nagyobb tizen­egy milliméternél — vezetünk a szervezetbe egy optikát, aminek se­gítségével monitoron követhetjük végig az általunk végzett operációt. Megjegyzem, nem könnyű meg­szokni, hogy minden egyes mozdu­latunkat a képernyőn tudjuk csak kontrollálni, s nem a megszokott módon. A beavatkozás alapja egyébként egy magyar ember, egy bizonyos dr. Veress által kifejlesz­tett tű. Szerte a világon ezzel vég­zik a hasüreg széndioxiddal való feltöltését. Az epehólyagot is a nyí­lások egyikén emeljük ki, így ha minden jól megy, nincs semmi szükség a hagyományos hosszú fel­tárásra. — Mindenki alkalmas arra, hogy ezzel a módszerrel operálják? — Sajnos, nem. Amikor az opti­kán keresztül betekintünk a has­üregbe, először felmérjük, hogy nem zárja-e ki valamilyen ok az eljárás alkalmazását. Természetesen nem kockáztathatunk azért, ha biztonsá­gosabbnak tűnik a hagyományos be­hatolás, akkor úgy folytatjuk a műté­tet. Átlag a betegek négy százaléká­nál kell a biztonságra való tekintettel így befejezni a beavatkozást. A rövid tájékoztatást kiegészí­tendő a műtőben bizonyosodhatunk meg a laparoszkópos eljárás előnyei­ről. A monitoron élő, egyenes adás­ban látható minden: a belső szervek, az eltávolítandó epehólyag: az orvo­sok megszokott mozdulatokkal, te­kintetüket szinte le sem véve a kép­ernyőről — gyorsan dolgoznak. Nincs semmi komplikáció, az eljá­rást zökkenőmentesen lehet alkal­mazni, nemsokára kikerül a szerve­zetből az epehólyag az epekövekkel. S alig telik el pár perc, a beteg ki­nyitja szemét, beszél. Néhány napon belül elhagyhatja a kórházat. Bán János Emlékműavatás — Az a rendszer, amelyet megha­ladtunk, a legfájóbb sebet a nemzet­tudaton ejtette, s felejtést paran­csolva ránk, nem emlékezhettünk a Szibériától Mauthausenig elpusztí­tott majdnem egymillió magyarra - mondotta Balsai István igazság­ügy-miniszter kedden Szarvason a második világháború helybéli 736 áldozatát idéző emlékmű avatásán. A szarvasi evangélikus ótemplom kert­jében fölállított világháborús em­lékmű avatásán Dankó László kecs­keméti-kalocsai érsek - aki Szarva­son kisgyermekként élte át a háború borzalmait - azt hangoztatta, hogy nem elég felejtenünk, ki kell engesz­­telődnünk egymással, a jelenlegi er­kölcsi válságból és megosztottságból csak így kerülhetünk ki. Az új evan­gel izációban az egyházaknak fel kell ajánlaniuk a lelkiismereti és vallás­­szabadság értékeit, s az emberekre - saját lelkiismeretükre - kell bízni a döntést. Pályázatok a tévében Nahlik Gábor egyebek közt arról számolt be a Magyar Televízió köz­alkalmazotti tanácsának, hogy no­vember közepéig kiírják a pályázatot a belpolitikai főszerkesztőség veze­tői posztjára. Ugyancsak november közepéig kiírják a pályázatot a Fe­­ledy Péter lemondásával megürese­dett hírigazgatói státusra. Kimonóest origamival Több mint félszáz érdeklődő gyűlt össze egyik este a Szórakaténuszban, hogy részt vegyen a Magyar-Japán Baráti Társaság Kecskeméti Tagoza­tának újabb rendezvényén. Yamagu­­chi Michiko asszony (alkalmi segí­tője, a tanítóképzős Király Ágnes közreműködésével) a japán nők ki­­monóöltözet-rendjét, s a hagyomá­nyos viselet főbb darabjait mutatta be. Ám előtte hosszasan beszélgetett és ismerkedett a tiszteletére összejött kecskeméti origamisták (papírhajto­­gatók) lelkes képviselőivel. A házigazdák ezúttal mutatták be Kricskovics Zsuzsanna grafikusmű­­vész^a Magyar Origami Kör vezető­jének legújabb mintakönyvét. A Ca­­libra Kiadó gondozta azt a kiváló rajzgyűjteményt, amely hagyomá­nyos japán és egyéni ötleteket ad közre. Pontosan két tucat alkalmi fi­gura és ünnepköszöntő dísz elkészí­tésének fázisát és a végleges tárgy­forma egészét láthatjuk pontos raj­zok és több színes fotó segítségével. (E fényképek szerzője: Farkas Antal „Jama.”) Egyúttal megtudhattuk azt is. hogy még novemberben az origamisorozat második kötete is megjelenik „Téla­pók, csillagok” címmel. Ez az új so­rozat szintén jó segítséget nyújt az óvodás és iskolai gyermekközössé­gek ünnepi ajándékötleteihez, de a családi asztal, s a fenyőfa díszei, Kagy az ajándékokat rejtő dobozok elkészítését is innen leshetjük el. A japán kultúra kecskeméti barátai leg­közelebb november utolsó péntek délutánján jönnek össze. f á — kvízi — Múzeum lesz a Bagolyvár? A fotografálás szerelmese A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum életmű-kiállítással emléke­zik meg a 85 éves Gönci (Friihof) Sándor művészi pályafutásáról. Áz idős fotográfust pályájáról, több mint 60 esztendős munkásságáról kérdez­tük. — Mikor kezdett fényképezni? — Az 1920-as évek elején. 15-16 éves lehettem, amikor a sógoromtól kölcsönkaptam egy duplakihuzatos gépet, s azzal kezdtem el fqtókat csi­nálni. Először csak a közvetlen kör­nyezetemben élőket, majd később munkásembereket, gyerekeket örökí­tettem meg. A gyerekeket mindig szerettem fényképezni, mert a legna­gyobb nyomor közepette is tudtak mosolyogni, s ez erőt öntött az embe­rekbe. Akkor még nem tudtam, hogy ezek szociofotók, csak úgy éreztem: meg kell mutatnom az emberi élet nehézségeit. — Később csatlakozott a Kassák Lajos vezette Munka Körhöz is. Kik­kel találkozott ott? — Elsőként Kassák Lajost kell említerrfh^ aki a mai napig példaké­pem, aztan Moholy-Nagy Lászlót, aki akkor avantgárd fényképezéssel foglalkozott. Érdekesnek találtam a képeit, de én inkább a realista ábrá­zolásmódnál maradtam meg. Gró La­jos a^ filmművészettel ismertetett meg. Ők voltak számomra a legfon­tosabbak, velük jó barátságban vol­tam. — Mikor volt az első kiállítása ? — 1931-ben, de ezen csak 1-2 képem szerepelt. Az igazi megméret­tetés 1932-ben volt az Atelier-ben. Erre a kiállításra már felfigyelt a szakma, ennek hatására kiállítottunk Bécsben és Pozsonyban is. Azóta pedig számos alkalommal szerepel­tek képeim kiállításokon. 1 Az idős fotográfus müvei előtt. — Sőt, még ma is dolgozik, 85 évesen isfotografál.. — Igen, bár már jóval keveseb­bet. Az elmúlt évtizedek engem sem kíméltek. De mindig vannak új él­mények, témák, amelyek megragad­nak, s úgy érzem, ezeket másoknak is látniuk kell. Néhány éve áttértem a színes technikára, s főleg természet­­fotókat készítek. Csináltam egy so-t^ rozatot a „Kusza ágak"-ról, amelyek mind-mind az élniakarást példázzák. Vagy említhetem a halott fákról ké­szített sorozatot, amelyek szimboli­. kusan mutatják be a nehéz életet, az elmúlást. Remélem ez az életmű-kiállítás közelebb hozza az embereket egy­máshoz, mert meg kell mondanom, ez a mai világ nem kedvez a kultúrá­nak, az emberi értékeknek. Mester László MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydok­torral 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi 9.30: Riviéra — Francia tévéfilm­sorozat 10.30: A gyermekkor és a remény vonata — VI14. 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó — Déli egyenleg 12.12: Maholnap — Diákszótár 12.27: Sugárzás és sugárzásvé­delem 12.40: Sorstársak 12.55: Fűben-fában 13.10: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.15: Hatalom és szenvedély — Ausztrál tévéfilmsorozat 17.05: Álljunk meg egy szóra! 17.15: Anyák 17.40: Telexpo '96 18.05: SZEGASZTOK! 18.10: Rímfaragó — Irodalmi mű­sor 18.30: Zenelánc 18.40: Bűvös hatos — Játék 19.05: „Maradjatok meg szere­­tetemben!...” 19.12: Jó éjszakát kíván a Dis­ney! 19.30: Híradó 20.05: Telesport 20.20: Kisváros — Tévéfilmsorozat 21.00: Jelenetek a szobrok éle­téből 21.20: Palotai Borisra emléke­zünk — Reumavalcer; Tévéjáték 22.15: Üj Világ 23.00: Híradó 23.05: BBC-híradó TV II. MŰSOR DUNA TV • Baján, a Parti utca elején festői környezetben található a városszerte ismert Bagolyvár. Az épület Miskolczi Ferenc festőművész tulajdona, aki három évvel ezelőtt kapta meg a díszpolgári címet. Az idős mester és fe­lesége úgy végrendelkezett, hogy haláluk után Bajára hagyják az ingat­lant és a festményeket. A tervek szerint valamikor múzeum lesz a Ba­golyvárból. (Fotó: Papp Zoltán) Játsszon velünk A TÁRGYALÓTEREMBŐL: A bizonyítványt hamisító tanár és legyen a vendégünk! Töltsön egy hétvégét Egerben a Hotel Flórában! Folytatódik szállodás játékunk. November hónapban a Hotel Flóra emblémáját KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés, programajánlat. 8.40: Napköz­ben. 11.05: Ki kopog? 11.35: Czeslaw Milosz: A hatalom megragadása. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism,). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a ház­nál. 13.15: Hidas Frigyes: Concertino. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Puccini: Tos­­ca. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélkül naplója. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót— Házimuzsika. 17.05: Hírvidék. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport­világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Test és lélek. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Fültanú. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Riportműsor. 23.05: A Rádió lemezmúze­uma. URH-ADÓN: 6.55—9.00: Körzeti informá­ciós magazin. 16.00—17.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30—21.00: Nemzetiségi mű­sorok. 23.00: A BBC késő esti magyar műsora. 23.45: En franpais - Francia nyelvlecke. PETŐFI 4.30: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel. 8.05: Rockslágerek. 8.50: Ap ró-cseprő gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták. 13.00: Hírper­cek. 13.10: Derűre is derű. 13.35: A Petőfi vála­szol. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szieszta. 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Kölyökrádió. 17.32: Ziccer. 18.30: Drogambulancia. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: A rock gyermekei. 20.00: Amikor egy kép­viselő rádióműsort szerkeszt. 21.00: Hírpercek. 21.10: Maiéter Pálra emlékezünk. 22.00: Zenész­portré. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthír­adó. 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt. 0.15 —4.20: Máról holnapra — éjfél után. 4.03—4.20: Csárdásmuzsika. RTL 16.10: Képújság 16.15: Műsorajánlat 16.18: Időjárás 16.20: Történetek a kék házból — Francia rajzfilmsorozat 17.05; Elektor kalandor— Telefo­nos videojáték 17.10: Telespanol 17.25: Már 2,5 millió... 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Körzeti magazin 19.00: Időjárás 19.03: XX. századi költőportrék — Gergely Ágnes 19.30: Bakfark Bálint: Tabulatú­­rák 19.46: Műsorajánlat 19.50: Útmutató — Isten háza épül... II. 20.25: 56 perc '56-ról — A Mikó­­filmgyüjtemény, 2. rész 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Nem vágyunk mi hő­sök ... 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (am. sorozat). 10.00: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.30: 227 (am. sorozat). Kis mennyiségek. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj—játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori (amerikai sorozat). 13.20: Kalifornia klán (amerikai soro­zat). 14.10: Hétköznapjaink (amerikai sorozat). 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itta főnök? (amerikaisorozat). 17.30: Borzasz­tó kedves család (amerikai sorozat). Aranyláz II. 18.00: A szív szava (mexikói te/eregény). 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony — magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők (németsorozat). 20L15: Extra­­large és az indiánok (amerikai bűnügyi film). 22.15: Tévétükör — magazin. 23.1^: Gott­­schalk-show. 24.00: Alaszka (amerikai sor.). 1.00: Borzasztó kedves család (ism.). 1.35: Ki itt a főnök? (ism.). 2.10: Ilona Christen (ism.). 3.10: Hans Meiser (ism.). 4.05: Robbanékony mag. 4.30: A Főnök (ism.). 5.30: Gazdag és szép (ism.). SAT 1 5.15: Fiatal és nyugtalan (ism.). 6.00: Jó reg­gelt a SAT 1 -gyei! 9.10: Szomszédok (ism.). 9.35: Trapper John (ism.). 10.25: Bonanza (ism.). 11.15: 5 x 5 (ism.). 11.45: Szerencseke­rék (ism.). 12.25: Fiatal és nyugtalan (sor.). 13.15: Trapper John (amerikai sorozat). 14.10: Szomszédok (sorozat). Próbálkozás. 14.40: Bo­nanza (amerikai sorozat). 15.40: Ürszekerek (am. sorozat). Az utazó. 16.45: Kockáztass! 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: 5 x 5. 19.00: Hí­rek. 19.18: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Lángoló part, IV. (amerikai akciófilm). 22.15: Nagy Piros Egyes (amerikai háborús film). 0.55: A profik (angolsorozat). 1.55: Ürszekerek (ism.). 2.45: Kockáztass! (ism.). 3.10: Lángoló part, IV. (ism.). 14.00: Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról 15.30: Képújság 15.50: Műsorajánlat 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: A szűz és a gödölye — Ma­gyar film (ism.) 17.40: Évmilliók emlékei — Isme­retterjesztő sorozat, IX/6. rész 18.15: Harang születik 18.35: Mesesarok 18.45: Dunahíradó 19.00: Edward és Mrs. Simpson — Angol filmsorozat, 7. rész 19.50: Gazdakör 20.20: Vonzások és választások — Magyar tévéfilm 22.05: Évforduló 22.10: Hírösszefoglaló PRO 7 4.10: LassieY5or'ozaíJ.,4.35: Flipper (sorozat). A kiskutya. 5.00: Mr. Belvedere (ism.). 5.25: Rajzfilmek (ism.). 6.55: Varázslatos Jeannie (ism.). 7.25: Hármak társasága (ism.). 7.55: Gyé­mántok (ism.). 8.55: Újra szól a hatlövetű (ism ). 11.15: Utcai fi őrt (ism.). 11.45: Roseanne (ism). 12.15: Nyersbőr (sorozat). 13.20: A kedves tolva­jokat nem öljük meg (ism.). 14.55: Gyémántok (amerikai sor.). 15.55: Mr. Belvedere (amerikai sorozat). Csillag és csillag. 16.25: Varázslatos Je­annie (amerikai sorozat). Jeannie az éjszakai klubban. 16.55: Rajzfilmek — Szellemirtók; Tapsi Hapsi; Flintstone család. 18.25: Hármak társasága (am. sorozat). 18.55: Kezdeti nehézségek (ameri­kai sorozat). Eddie esküvői horrorja. 19.25: Ro­seanne (am: sorozat). Elcsavarta a szél. 20.00: Híradó. 20.15: Perry Mason és a félelem szállodá­ja (amerikai bűnügyi filmsorozat). 22.20: Jake és McCabe (amerikai krimisorozat). Ahogy te, úgy én. 23.25: Kedvenceink (amerikai játékfilm). 0.45: Hírek. 0.55: T. J. Hooker (ism.). 1.55: Mé­szárlás San Franciscóban (ism.). Múlt csütörtökön a Kiskunhalasi Városi Bíróságon befejeződött az a nagy port felvert közokirat-hamisí­tási ügy, amelyben K. Imre tanár volt az elsőrendű vádlott. Az esetet sú­lyosbítja, hogy K. Imre harmadszor állt bíróság előtt ugyanezért a vétsé­géért. Mint ismeretes, a vádlott az ál­talános iskola elvégzését tanúsító bi­zonyítványokat állított ki — anyagi ellenszolgáltatásért — három bűntár­sának, hogy azok beiratkozhassanak gépjárművezetői tanfolyamra. A má­sod-, harmad-, illetve negyedrendű vádlottak valójában nem végezték el a nyolc osztályt, de írni, olvasni tud­lak. A három bűnrészes K. Miklósné kiskunmajsai gépjárművezető-oktató közvetítésével került kapcsolatba K. Imrével. A vádlott arra kérte K. Mik­­lósnét, hogy küldje hozzá azokat a személyeket, akik jelentkeztek ugyan gépjárművezetői tanfolyamra, de nem végezték el az általános iskolát, vagyis nem felelnek meg a feltéte­leknek. O — mivel esti iskolában is tanít — segít majd a bizonyítvány nélküli jelentkezőknek. A tanúként meghallgatott K. Miklósnénak nem volt tudomása arról, hogy milyen módon is történt ez a „segítség”. El­mondása szerint a neki bemutatott bizonyítványokról készült fénymáso­latok hitelesnek tűntek. A tárgyalást vezető dr. Isaszegi István és tanácsa ezúttal a korábbiaknál szigorúbb íté­letet hozott: a vádlottra hat hónapos börtönbüntetést szabott ki, két év próbaidőre felfüggesztve, mellék­­büntetésként pedig 18 ezer forint be­fizetésre kötelezte. A bűntársakat 6-6 ezer forint pénzbírságra ítélte. Az íté­let jogerős. K. Imre és társai nem fel­lebbeztek. Ádám Miklós keressék olvasóink hetente egy alkalommal, négy héten keresztül. Ezeket a Petőfi Népe hasábjain mindig más napokon és más oldalakon találhatják. Játékunk résztvevőinek a hónap végéig négy különböző sorszámú emblémát kell összegyűjteniük, amelyeket a Petőfi Népe szerkesztőségeibe december 1-jéig be kell küldeniük. A szerencsés nyertes, akinek nevét a sorsolást követően a Petőfi Népében közzétesszük, egy kétszemélyes hétvégét tölthet- teljes ellátással- a szállodában. Mától keresse a Petőfi Népében a Hotel Flóra emblémáját. SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV Az emblémákat az alábbi címre küldje: 1 Petőfi Népe Szerkesztősége 6000 Kecskemét, Szabadság tér VA Pf. 76 2. Petőfi Népe bajai szerkesztősége 6500 Baja, pártok háza, Árpád téri 3. Petőfi Népe kiskunhalasi szerkesztősége 6400 Kiskunhalas, Árpád u. 12. KECSKEMET. Katona József Színház. Délután 5 óra: MARICA GRÓFNŐ. Bajor Gizi-bérlet. Ci­­róka Bábszínház (Rákóczi út 3.) 10 és 14 óra: Puskin-mesék. A mozik műsora. Városi: 5 és 8 óra: A CÉG. Színes, magyarul be­szélő amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: BŰNBEN EGVE. Szí­nes amerikai film. Stúdió: 7 óra­kor: A TÖLGY. Színes francia film. KTV: 8.00-9.00: Képújság. 14.00-14.55: Képújság. 14.55- 18.55: TV 4 Moziműsor. 19.00- 19.25: Almárium (telefonos játék). Telefonszám: 481-816. 19.25— 19.55: HTV-30 (II.) produkció. 20.00-20.30: Extra. 20.30-20.45: Solex (telefonos játék). Telefon­szám: 481-816. 20.45-22.25: HTV-30 (II.) film: Tanú (Magyar filmszatíra). IKTV: 9.30: Képúj­ság. 10.00: Sztár TV II. 44/1. (ism.). 14.00-14.30: Képújság. 18.30: Képújság. 19.00: Szív TV II. 23.00-23.30: Képújság. Kiskun TV: 5.00-10.00: Képújság. 10.00- 10.40: Mit kérdezne Ön...? 10.40- 19.00: Képújság. 19.00-19.20: He­lyi híradó. 19.20-23.20: Szív TV műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom