Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-03 / 256. szám

NATO-fötitkár Budapesten Magyarországra látogat no­vember 11-én Manfred Wömer, az Észak-Atlanti Szerződés Szer­vezetének főtitkára. A NATO-po­­litikus részt vesz azon a nemzet­közi tanácskozáson, amely a de­mokrácia, a béke, a biztonság alakulásával foglalkozik az új Eu­rópában. A tervek szerint Manf­red Wörner megbeszélést folytat Jeszenszky Géza külügyminisz­terrel is. Eredménytelen tárgyalások Eredménytelenül zárult a MÁV és a szakszervezetek kö­zötti tegnapi tárgyalás is, melyen a kollektív szerződésről fejtették ki egymástól igen távol álló ja­vaslataikat a felek. Az érdekkép­viseletek elégedetlenségét jelezte, hogy az egyeztetés alatt többször szóba került egy esetleges mun­kabeszüntetés lehetősége. Csütör­tökön folytatják az egyezkedést a három legvitatottabb pontról: a kollektív szerződés hatályáról, a bérpótlékokról és a vasutasok 13. havi fizetéséről. Felújított híd Az átadás előtti utolsó simítá­sokat végzik a felújítás alatt álló ráckevei hídon. A közlekedési tárca 100 millió forintos beruhá­zásával újjáépített Duna-híd fon­tos szerepet tölt be a közlekedés­ben, jelenleg kényszerűségből kompon juthatnak át az autósok a túlpartra, vagy 60 kilométeres ke­­rülőutat kell tenniük. A híd átadá­sát november közepére tervezik. Borban az igazság A borhamisítás kapcsán fag­gatta egy képviselő interpelláció­jában a földművelési tárca veze­tőjét, aki egyetértett azzal, hogy létező problémáról van szó. Á miniszter ugyanakkor rámutatott, hogy csupán kormányzati intéz­kedésekkel nem lehetséges meg­oldást találni a bortermelés és forgalmazás minőségi problémá­ira. A képviselők többsége egyet­értett a válasszal. Halálos gázolás A kecskeméti nyomda előtt gá­zolt el egy segédmotorost egy te­herautó tegnap délután. A bal­esetről tájékoztató mentőügyelet szerint a motorkerékpáros a hely­színen életét vesztette. Halál a Himaláján Gregory Anton Gordon 47 éves amerikai hegymászó 6.000 méteres magasságban lelte halá­lát, amikor lefelé tartott a Pumori csúcs megmászása után - jelen­tette be a nepáli kormány szóvi­vője. Gordon lefelé tartott a meg­hódított 7.161 méteres csúcstól társával, amikor lezuhant a mélybe. Vonatok ütköztek Több mint ötven ember vesz­tette életét tegnap reggel Dzsa­­karta egyik külvárosában vasúti szerencsétlenség következtében. Az indonéz főváros peremkerüle­tében munkába igyekvők százait szállító két vonat rohant egy­másba. Veszélyesebb az AIDS-nél is Az Egyesült Államok társa­dalmi rákfenéjének tartott erők­­szak és bűnözés olyan járvány, amelyet meg lehet fékezni - kö­zölte a képviselőház kormányzati albizottságában hétfőn a legfőbb közegészségügyi funkciót betöltő amerikai tisztségviselő, Jocelyn Elders. Adatai szerint a tizenéve­sek soraiban a bűncselekmények okozzák a legtöbb halálesetet: többen veszítik életüket erőszak által, mint ahányan AIDS-ben halnak meg. Az. egész társada­lomra kivetítve évente ötvenezer ember életét oltják ki. A „társa­dalmi járvány” alapvető kiváltó tényezői a nyomor, a kábítósze­rek rohamos léptékű terjedése és a lőfegyverek könnyűszerrel tör­ténő beszerezhetősége. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf.. 256. szám Ára: 16,30 Ft 1993. november 3., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 7. oldal Hiánypótlásra kötvénykibocsátás A társadalombiztosítási önkor­mányzatok vagyongazdálkodásáról szóló törvénytervezetet alapvetően jó konstrukciónak tartja az egész­ségbiztosítási önkormányzat elnök­sége. A tervezetben ugyanakkor több olyan pont van, amelyet a je­lenlegi megfogalmazásban nem tud elfogadni a testület, ezért további egyeztetéseket tart szükségesnek a kormányzat képviselőivel. Simsa Péter alelnök tájékoztatott arról is, hogy a vagyongazdálkodás mellett a testület tárgyalt az 1993. évi hiány finanszírozását szolgáló kötvényki­bocsátásról is. Ezzel kapcsolatban olyan döntés született, miszerint az egészségbiztosítási önkormányzat haladéktalanul megbízást ad a Ma­gyar Nemzeti Banknak, hogy kezdje meg a kötvénykibocsátást az éves hiányból az alapra jutó 23 mil­liárd forint értékben. A tájékoztatón szó esett a gyógy­fürdők pénzügyi nehézségeiről. A tb.-támogatás mértékének növelésé­ről szóló új jogszabály megszületé­séig az Egészségpénztár azt java­solta: a tb. nyújtson átmeneti segít­séget a bajba jutott gyógyfürdőknek. Egységes Európa és Magyarország A maastrichti szerződés teljes rati­fikálásával az Európai Unió novem­ber 1-i formális létrejötte korszakos esemény. Ez hosszabb távon megha­tározza annak az egységes Európá­nak az arculatát, amelyhez reménye­ink szerint az évezred végéig Ma­gyarország is csatlakozhat. A kor­mány maradéktalanul osztja az Eu­rópai Unió ideáljait. Budapest meg­győződése szerint az európai egység kiteljesedéséhez elengedhetetlen a közép-európai régió integrálódása is. PARLAMENT: NAPIREND ELŐTT A KÁRPÓTLÁSRÓL Felfüggesztett földárverések Bács-Kiskunban? Az Országgyűlés tegnapi plenáris ülésén a tárgysorozat megkezdése előtt heves vita alakult ki a kárpótlási törvény végrehajtásának tapasztalatai kapcsán a mezőgazdaság helyzetéről, a kárpótlási folyamat hatásáról. Nagy András (SZDSZ) szóvá tette, hogy továbbra sincs meg a földkiadó és földrendező bizottságok működésé­nek anyagi fedezete, sokhelyütt kevés a földalap, másutt pedig már az árve­rések megrendezésére sincs pénz. Vá­laszában Medgyasszay László, a Földművelésügyi Minisztérium ál­lamtitkára beszámolt arról, hogy a pótlólagos földkijelölések már fo­lyamatban vannak, a földkiadó és földrendező bizottságok költségtérí­tésének szabályozásáról pedig folyik a tárcaközi egyeztetés. Az államtitkár tudomása szerint egyedül Bács-Kis­­kun megyében kellett felfüggeszteni az árverést, máshonnan nem érkezett ilyen jelzés a minisztériumhoz. Információink szerint a kecske­méti székhelyű, körzeti földhivatal csupán az Agro-Mix szövetkezet 55 ezer aranykorona értékű kárpótlási földárverését tudja vállalni, amelyet december 15-éig be is fejeznek. Azonban minden valószínűség sze­» Az árverés és a földkimérés sok pénzbe kerül. rint elmarad a kárpótlási földárverés Szentkirályon, Lakiteleken, Lajos­­mizsén, Tiszakécskén és a Szikrai ÁG területén. A földhivatal munka­társa lapunk kérdésére elmondta: egész egyszerűen több munka elvég­zése nem futja az idejükből. Vállal­kozót — pénz híján — a feladattal megbízni nem tudnak, s egyelőre lét­számbővítésre sincs fedezet. Alapszerződések megkötése Az Országgyűlés tegnap egyhangú szavazással megerősítette a ma­­gyar-horvát és a magyar-szlovén alapszerződéseket. A vitában felszó­lalók valamennyien méltatták a meg­állapodásokat, amelyeket Közép-Eu­­rópa számára is példaértékűnek mi­nősítettek. Kelemen András külügyi államtitkár emlékeztetett arra, hogy a felbomló jugoszláv szövetségi rend­szer örökébe lépő államok közül Szlovéniával és Horvátországgal épí­tette ki Magyarország a legátfogóbb kapcsolatrendszert. Ami Szlovéniát illeti, Magyarországot évszázados egymás mellett élés és a történelmi hagyományok hasonlósága köti szomszédjához. A függetlenné vált országgal igen széles körű együtt­működés alakult ki; 13 kormány- és tárcaközi megállapodás lépett életbe. Különösen értékes Magyarország számára Ljubljana példás hozzáál­lása a nemzeti kisebbségek ügyéhez. Horvátország főként függetlensé­gének, területi épségének helyreállí­tásához vár segítséget Magyaror­szágtól. Budapest a népek önrendel­kezési jogának alapján építette kap­csolatait Zágrábbal. Erdők veszélyben Az Országos Erdészeti Egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy a kár­pótlási földárveréseken olcsón, nagy értékű erdőterületeket szereznek meg brókercégek és kft.-ék. Bár a kárpót­lási törvényben nincs szó állami er­dőkről, mégis több ezer hektárt jelöl­tek ki az állami erdőgazdaságok terü­letéből. Az új tulajdonosok azonban nem a hosszú távú gazdálkodásra, hanem az erdővagyon kirablására tö­rekednek - állítják az erdészek. A parlamenthez fordulnak, hogy az er­dőbirtokossági törvény elfogadásáig állítsák le az erdők elidegenítését. s Árvízvédelmi töltések vizsgálata a Dunán Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság kezeli a Solt—déli or­szághatár között húzódó 130 kilo­méter hosszúságú balparti árvízvé­delmi fővédvonalat. A jókarban lévő árvízvédelmi töltések eseten­ként milliárdos károktól mentesítik a lakosságot és a nemzetgazdasá­got. Az igazgatóság védtöltéseinek állapotát és védőképességét egy felülvizsgáló bizottság minden év őszén helyszíni szemlén értékeli. Az idei töltésbejárásra a napokban került sor, az akción az Országos Vízügyi Főigazgatóság részéről Ko­­lossváry Gábor főigazgató is részt vett. A bizottság megtekintette a Vajastoroki zsilipnél az épülő ki­egészítő szivattyútelep munkálatait is. A védelmi osztag felkészültségét az Árvíz— és Belvízvédelmi Köz­ponti Szervezet szakértőinek bevo­násával ellenőrizték. A bizottság megállapította, hogy a fenntartásra fordítható pénzügyi keretek csök­kenése miatt a védtöltés védőképes­sége helyenként romlott a korábbi évekhez viszonyítva. Ennek elsőd­leges oka az elmúlt aszályos idő­szakban a gyeptakaró pusztulása. A dunai komp zavartalanul ingázik Kalocsa és Gerjen között. Amennyiben a következő években nem tudják javítani a pénzügyi fel­tételeket, a töltések védőképességé­nek rohamos csökkenése várható. A résztvevők a helyszíni szemle tapasztalatai alapján intézkedési tervet készítenek, mely a hatékony árvízvédekezésre való felkészülés érdekében, — a határidő és a fel­elős személyek megjelölésével — az elkövetkező időszak feladatait tartalmazza. EXTRA-COMP 93 ŐSZ. Számítás-, Híradás- és Irodatechnikai Szakkiállítás és Vásár 1993. november 3-4-5-én Kecskemét, Erdei F. Művelődési Központ. Technikai csodák 600 négyzetméteren!_____________Nyitva: naponta 9-18 óráig. A belépés díjtalan! <iss37) 144 EZER 482 LEVÉL ÉRKEZETT Ötszáz nyeremény előfizetőinknek • A sorsolási bizottság a fődíjat érő szelvénnyel. Tegnap, közjegyző jelenlétében megtartottuk a népszerű Szerencse­­kerék játékunk sorsolását. A közel százötvenezer - pontosan 144 482 — levél beküldői közül ötszáz előfize­tőnk nyert értékes jutalmakat. Játé­kunk fődíja ezúttal egy kétszemélyes amerikai utazás. S hogy kik voltak a szerencsés nyertesek? - megtudhat­ják november 13-iki lapunkból. Ek­kor közöljük ugyanis szerencsés nyerteseink névsorát. Ugyancsak tegnap sorsoltuk ki Szálloda-játékunk nyertesét is, aki Soltész Lászlóné, Lajosmizse, Páz­mány Péter utca 7. szám alatti kedves olvasónk. Nyereménye pedig egy kétszemélyre szóló, kellemes hét­vége a gyöngyösi Vincellér Szálló­ban. Clinton és a Visegrádi Négyek Az Egyesült Államok elnöke va­lóban azt tervezi, hogy a NATO-csúcs után találkozik a Vi­segrádi-csoporthoz tartozó országok vezetőivel, a találkozó idejéről és helyszínéről azonban még nem álla­podtak meg. Erről szokásos keddi sajtókonferenciáján számolt be Her­man János külügyi szóvivő. A tájé­koztatón szó esett a NATO-hoz fű­ződő kapcsolatokról is. Kérdésekre válaszolva a szóvivő megerősítette: Magyarország változatlanul kitart azon szándéka mellett, hogy az észak-atlanti szervezet teljes jogú tagjává kíván válni. Herman János ebből a szempontból is üdvözölte a travemündei NATO-tanácskozás eredményeit. Erről egyébként a ma­gyar vezetők első kézből kaphattak tájékoztatást Warren Christopher külügyminiszter minapi budapesti látogatása alkalmával. A meghirde­tett „Partnerség a békéért” doktrína a kapcsolatok fejlesztését irányozta elő a szövetségen kívüli államokkal az Észak-atlanti Együttműködési Tanács keretein belül. Szó eshet egyebek mellett a partnerek bekap­csolódásáról a békefenntartó felada­tokba. ami űj lehetőségeket nyithat meg számukra. Magyarország mindazonáltal kiemelt jelentőséget tulajdonít a politikai konzultációk­nak a NATO-val. Budapest remé­nyei szerint ez a fajta politikai pár­beszéd gyors ütemben elmélyíthető az észak-atlanti szervezettel; Ma­gyarországon tisztában vannak azzal is, hogy ez egy folyamat része. Elet és halál urai voltak Tegnap délután a bácsalmási te­metőben ökumenikus szertartás kere­tében szentelték fel az egy hónappal ezelőtt exhumált, 1944-ben meggyil­kolt áldozatok közös nyughelyét. Az exhumálás során nemcsak a földi maradványok kerültek felszínre, ha­nem az emlékek is. írásunkban a ku­tatások egyik elindítója, Garai Pál is elmondja emlékeit, aki akkoriban bujkálni kényszerült a „partizánok” elől. (Riportunk a 8. oldalon.) Egymilliós lopás Mélykúton Árut vártak a mélykúti benzin­­kútra, egy reklámszatyorban az asz­talra készítették az egymillió forintot a kutasok. Időközben két férfi jött tankolni, majd az irodahelyiségben szóba elegyedtek az ottlévőkkel. Az ismeretlenek egy fekete, német rend­számú Mercedessel. és a reklámsza­tyorral Baja felé távoztak. A nyomo­zásba már az Interpolt is bevonták. Elfogták a sírrongálókat A kiskunfélegyházi rendőrök im­ponálóan gyorsan találták meg és ál­lították elő azt a fiatalokból álló ban­dát, akik szombatról vasárnapra vir­radóan mintegy 41 síremléket ron­gáltak meg a helyi temetőben. Dr. Kristóf András rendőrkapitány teg­nap délben már arról tájékoztatta az újságírókat, hogy megkezdték a tet­tesek elszámoltatását. A 7-8 tagú csoport 15-16 évesekből áll, a leg­idősebb közöttük 20 esztendős. Becs­lések szerint mintegy 200-250 ezer forintos kárt okoztak a temetőben. A rendőrség továbbra is várja a meg­rongált sírok gondozóinak jelentke­zését a városi kapitányság bűnügyi osztályán. A fiatalok a meghallgatá­sukkor más bűncselekmények elkö­vetését is beismerték. GYÚJTOGATÁS KUNSZENTMIKLÓSON Porig égett a kocsma Kunszentmiklóson hétfőn hajnali két órakor leégett a helybéliek által csak cigánykocsmaként emlegetett Bierlak söröző. A helyszínen el­mondták, a műintézmény olyan sze­mélyek törzshelye is volt, akik gya­korta tettek hívatlanul látogatást a kunszentmiklósiak portáin, és soha nem távoztak üres kézzel, de a ven­dégek randalírozásukkal is sokszor zavarták a város nyugalmát. A tűzesetről Valecsik Lászlótól, a kunszentmiklósi rendőrkapitányság századosától megtudtuk: a zárva lévő üzlet — melyet most vett át egy új bérlő — hátsó ajtaját törték fel. A tűz után két benzines kannát is találtak, így alaposnak tűnik a szándékos gyújtogatás gyanúja. A lángok 4,5 millió forintos pusztítást végeztek. Megsemmisült az épület, a berende­zés és az árukészlet. A rendőrség az ügyben rongálás alapos gyanúja mi­att megkezdte a nyomozást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom