Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30 / 253. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 1993. október 30., szombat Történelmünk számítógépen CSÖKKEN A VADÁLLOMÁNY? Megkezdődött a vadászszezon • Olasz vadászok, előttük a gazdag zsákmány. Ilyenkor ősszel újból indul a vadászati szezon. A tiszakécskei Kossuth Vadásztársaságban a múlt hét óta lehet lőni fácánt és nyulat, nem csak dúvadat. Ottjártamkor éppen egy olasz társaság próbált szerencsét. Fésűs Sándor vadászmester elmondta: november közepéig folyamatosan jönnek a külföldi vendégek, főleg olaszok és franciák. Többségük csak 3-4 napot tölt itt. A vadászmester és a hivatásos vadászok jelenlétében történik a vadászat, akik nem visznek magukkal puskát, így a vendégeknek nagyobb az esélyük a találatra. Minden lelőtt vadért fizetnek. Ez 2,5-3 millió forintot jelent évente a társaságnak. Ahhoz azonban, hogy ezt a bevételt tudják biztosítani, neveléssel is foglalkozni kell. Ebben az évben három-háromezer naposfácánt és vadkacsát neveltek fel, hogy megfelelő színvonalon tudjanak vadásztatni. Sajnos a természetes törzsállomány minden évben csökken. Ennek elsősorban az elharapódzott orvvadászat az oka, valamint a kevés csapadék — mondta Fésűs Sándor. így kénytelenek a tenyészterületek kivételével a vadászatok számát csökkenteni. Agostino Esposito Torinóból jött. Már öt éve jár Magyarországra. Nem véletlen az, hogy visszatérő vendég. Az egyik reggel például 78 vadkacsát lőttek négyen, utána még mentek fácánra vadászni. A lelőtt vadakat legtöbb esetben hazaviszik, s ott vendéglőkben értékesítik. Olaszországban nagy kincs a vadhús. Ott, ahol ők élnek, nincs vad, de olyan nagy kiterjedésű szabad területek sincsenek, mint nálunk. Szerinte Magyarországon is előbb vagy utóbb jelentősen csökkenni fog az állomány az iparosodás és a vegyszerhasználat miatt. Az lenne a jó — mondja Fésűs Sándor —, ha a privatizáció nem terjedne ki a vadászatra, mert akkor meg fog szűnni. Maradjon továbbra is állami tulajdon, mert az államnak ez nem csekély bevételi forrást jelent. Szentirpiay Tamás Juhász Judit kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kabinet egyebek mellett arról döntött, hogy létre kell hozni a Magyar Könyvtárat számítógépes kompaktlemezen. A Pungor Ernő tárca nélküli miniszter által előkészített előterjesztés szerint a számítógépes kompaktlemezen az ország történelmét, földrajzi és gazdasági leírását, magyar mesterek képzőművészeti és zenei alkotásait, a magyar sport eredményeit, a Kárpát-medence műemlékeit, hazánk legszebb tájainak bemutatását lehet az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. Juhász Judit úgy fogalmazott: mindent el kell követni a hiteles tájékoztatásért itthon és külföldön, hogy a külföldi könyvtárakban található, hitelesnek nem mondható, elavult, hazánkról szóló kiadványok helyett az érdeklődők megfelelő információkhoz juthassanak. A kormány úgy határozott, hogy a CD-ROM Hungary megvalósításához szükséges 75 millió forintot a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből a „Nemzeti tájékoztatás, országpropaganda” megnevezésű előirányzatból kell biztosítani, mégpedig oly módon, hogy idén e célra 15 millió, jövőre 25 millió, 1995-ben pedig 35 millió forintot fordítanának. DEMOGRÁFIAI DRÁMA Csökken a házasodási kedv Először hívta kecskeméti találkozóra a folyóirat iránt érdeklődőket a Magyar Szemle. Azt ajánlották a szervezők, hogy a család és a népesedés állapotáról cseréljenek véleményt a tudományos folyóirat és a témakörrel foglalkozó munkatársai, szerzői és a helybeliek. Itt volt Pongrácz Tiborné, aki az egy esztendeje újjáindított folyóirat első számában a mai magyar családról közölt elgondolkoztató adatokat. Nemzetközi összehasonlításokkal elemezte azt a lényt, hogy 15-20 éve kezdődött nálunk a házasságkötések számának csökkenése. Ma már a nők egyötöde sohasem lép az anyakönyvvezető elé. A házasodási készség csökkenése a Nyugatról Keletre haladó modernizációs törekvések következménye, semmiképpen sem eredménye. Évente Kiskunfélegyháza nagyságú település lélekszámúval leszünk kevesebben. Erről már Vukovich György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tárt föl aggodalmas ösz- szefüggéseket. A magyar népesség demográfiai drámája miatt számításai szerint nem egészen harminc év múltán egymillióval kevesebben leszünk. Ciakó Gábor szerkesztő azt ígérte, hogy később is napirenden tartják ezt a kérdést, mert a Magyar Szemle mint konzervatív időszaki kiadvány, a társadalom alapjának tekinti a családot. A folyóirat munkatársai decemberben ismét a hírős városba látogatnak. H. N. Fényképek a múltból FRANK APONYI: Hogyan lehet sikeres vállalkozó? Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Ha a megvalósítás még nagyon nehézkes, sok a bürokratikus akadály, vagy éppen lehetetlen, akkor is fel a fejjel! Még számtalan átalakulás vár a magyar gazdasági életre és talán éppen ön lesz egy fontos változás elindítója. Ne zavarja, ha egy-egy ötlet túl egyszerűnek tűnik, vagy sok hasonló működik már! Gondolja át, hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. 17. Irodai szolgáltatások Majdnem minden cégnek és szervezetnek szüksége van néha gyorsan legépelt levelekre, számlákra, stb., amit saját személyzete (ha van ilyen) nem tud éppen elvállalni. Ahhoz, hogy ön ezt elvállalhassa, jól kell tudnia gépelni és rendelkeznie kell egy írógéppel. A munkát lakásán végezheti, nem kell irodát bérelnie, nem kell drága felszereléseket vásárolnia. Ha nincs írógépe, és nem tud vásárolni sem, béreljen egyet, lehetőleg elektromosát! Dolgozhat napközben, vagy éjjel, anélkül, hogy feladná eredeti munkáját. Hirdesse szolgáltatását apróhirdetésben és egyetemek, főiskolák hirdetőtábláin, hiszen a tanároknak és diákoknak gyakran van szükségük néhány oldal legépelésére, amire nekik nincs idejük. írja bele a hirdetésbe, hogy pontosan, megbízhatóan és mérsékelt áron dolgozik! Számoljon órabért vagy oldalankénti árat! Ha ön biztosítja a papírt, akkor annak az árát is számolja bele! Ha van titkárnői tapasztalata, vagy tud gyorsírni, akkor diktálás alapján is vállalhat munkát, ezzel egy plusz szolgáltatást felajánlva. Amennyiben grafikonokat, és ábrákat kell rajzolnia vagy szerkesztenie, számoljon fel érte külön díjat! Valószínűleg egy idő után állandó megrendelői lesznek, akik folyamatosan el fogják önt látni munkával, és ismerőseiknek is ajánlani fogják a szolgáltatást. Komplett irodai szolgáltatást is vállalhat: levelek postázását, címzését, számlák kitöltését, stb. Ha ilyen munkát végez, akkor órabérben számoljon! Ebben az esetben szolgáltatásával személyesen keressen fel cégeket és tegyen ajánlatot különféle irodai munkák elvégzésére. (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos előadás-technikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Petőfi Népe újságolvasója, kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalatvezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1122 Budapest, Goldmark K. u. 14. Tel.: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig) Fax: 15-51-524. Könyv a gazdálkodás jogszabályairól A piacgazdaság a vállalkozók számának gyors gyarapodását hozta. Számukra egyszerűen létkérdés az üzleti mozgásteret, az adózási és egyéb területeket szabályozó jogszabályok pontos ismerete. A Gazdálkodásra vonatkozó legfontosabb jogszabályok 1993. címmel közreadott kötet (Unió Kiadó) informál az anyagi érdekeltség, vagyon, vagyonvédelem, az értékpapírok, a gazdálkodásra, számvitelre, a külkereskedelemre vonatkozó főbb szabályokról, a csődeljárással, a felszámolással és a végelszámolással kapcsolatos főbb rendelkezésekről. • A kecskeméti Katona József Múzeum történeti fényképgyüjteményé- nek egyik becses darabja: Sándor István kecskeméti polgármester családja. Fantofotó, repró: Kiss Béla. Ihaj-csuhaj a temetőben? Friss bánatával sokadmagával az özvegy is kibuszozott a kecskeméti köztemetőbe. A lelkében zsolozs- mázó gyászdalokat haragosan nyomta el a gépkocsi hangszóróiból harsogva áradó ihaj-csuhaj muzsika. A néhai emlékének a temetőben sem adhatta át magát. Milliós luxuskocsival erős fiatalember húzott el mellette, szemből egy vásári bóvlikkal színültig pakolt furgon zargatta. Nagyobb gépkocsiforgalom zajlott a temetőben, mint némely városi utcán. Ilyen barbárságot sehol sem tapasztalt másutt. Ide jutottunk — állapította meg elkeseredetten —, már a holtak nyugalmát sem tisztelik. Csúnyákat gondolt a többség áhítatát akadályozókról. A legszívesebben az egyik sír szélén parkoló gépkocsiban ücsörgő úr képébe vágta volna: hamis a gyásza, ha szerettéért néhány száz lépésnyi sétára sem képes. Bé- kességes természete ellenére haragosan felelősségre vonta volna a temetők ősi rendjének megvédésére képtelen vállalati igazgatót, ha irodájáNem sokan tudják, hogy a Büntető Törvénykönyvben van egy olyan paragrafus, amely a jövedékkel való visszaéléssel foglalkozik. Ezt a bűn- cselekményt a többi között az követi el, aki enegedély nélkül készít, tárol, forgalmaz különböző szeszipari termékeket. Nos, a soltvadkerti Ny. Józsefnek bizonyára ismerős lehetett ez a jogszabály, hiszen eddig két alkalommal — 1984-ben és 1989-ben — ennek megsértéséért megbüntették. Először 48 ezer forintra, azután egy évi, próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 ezer forintra. Ügy gondolhatta azonban, hogy még így is megéri a szeszpancsolás. mert változatlanul folytatta a mesterséget. Csakhogy ezúttal sem volt szerencséje-, lebukott, és nemcsak megbüntették, de elkobozták a nála talált nem kis mennyiségű „terméket”. Az ügyben a Kiskőrösi Városi Bíróság ban találja. Megkérdezte volna, hogy ki tudja milyen meggondolásból kiadott igazolvány felmutatásával vagy néhány forint marokba csúsztatásával meddig furikázhat bárki a holtak kertjében. Tudja-e a felelős, hogy a környezetszennyező járműveket egész Európában kiszorítják a zöldövezetekből, itt meg újabb és újabb területeket oldanak föl a tilalom alól? Hazafelé tartva azt fontolgatta, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyja el otthonát. Megbetegíti az ázsiai közöny, az illetékesek mindenre magyarázatot kereső tehetetlensége, a mindent elborító bádogcivilizáció, a tolakodó zaj. A tizenkettes autóbuszon a változatosság kedvéért kutyát sem érdeklő reklámokat zúdítanak kéretlenül a hangszórók a kiszolgáltatott utasokra. Számolgatott. Lesz annyi pénze, hogy átviteti ura porait valamilyen csendes falusi temetőbe? Ott nyugszik majd ő is mellette. Talán oda sohasem jut el a kecskeméti temetői módi. Heltai Nándor dr. Hegedűs Róbert vezette büntetőtanácsa járt el, és a következőket állapította meg: Ny. József, harminchét éves soltvadkerti lakos 1993 márciusában az általa megnevezni nem kívánt, s így az eljárás során ismeretlenül maradt személytől likőrök készítésére alkalmas alkoholt vásárolt azzal a céllal, hogy abból — aroma hozzáadásával — likőröket állít elő, és azokat értékesíti. Csakhogy március 8-án házkutatás céljából megjelentek nála a nyomozók. Nem hiába, és bizonyára nem is véletlenül. Ekkorra a korábban vásárolt alkohol felhasználásával már nagyban ment a szeszgyártás: barackpálinkát, rumot, vodkát és egyebeket találtak nála, amelyeket ő készített. Jellemző, hogy milyen nagyüzemi szinten dolgozott Ny. József, hiszen a házkutatás során a következőket foglalták le nála: 480 liter, 40,7 fokos szeszfolyadékot, 120 liter Megyénk múzeumi anyagából is látható válogatás azon a nagyszabású fotótörténeti kiállításon, amely az Érték a fotóban című konferenciához kapcsolódva — a közelmúltban nyílt meg a tatai Vármúzeumban. A kiállított anyag áttekintést ad a hazai fotózás történetéről, technikai Öt évvel ezelőtt az egyik kecskeméti középiskola partnert keresett Ausztriában. Az iskolát bemutató levélre Klagenfurtból válaszoltak, s így létrejött a kapcsolat a kecskeméti AFEOSZ Szövetkezeti Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközép- iskola és a Klagenfurti Tartományi Kereskedelmi Akadémia között. A levélváltást személyes kapcsolatfelvétel követte, a két intézmény vezetői megállapodtak az együttműködés formáiban. Ennek köszönhetően az első év után a kecskeméti tanárok egyhetes továbbképzésre mebrandyt, 190 liter barackpálinkát, 260 liter rumot, 30 liter vodkát, 40 liter cseresznyepálinkát, 280 liter Hubertust, 140 liter cherryt és 150 liter kevertet. A lefoglalt alkohol összesen 623 hektoliter-fok volt. A vádlottnál a házkutatás alkalmával lefoglalták a likőr készítéséhez szükséges aromákat és különböző címkéket. Ez utóbbiból 12 kilót tárolt a „mester”. A bizonyítékok alapján a bíróság bűnösnek találta Ny. Józsefet jövedékkel visszaélés vétségében, és azért 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 800 forintban állapítva meg. Az így kiszabott 240 ezer forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén 300 napi fogházbüntetésre kell átváltoztatni. Kötelezte a bíróság a vádlottat az eddig felmerült, több mint 170 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére . Az ítélet jogerős és végrehajtható. G. S. fejlődéséről, műfajairól, a fényképezés és fényképezkedés szokásairól, divatjairól, jeles fényképészek munkásságáról. Az ország minden részéből összegyűjtött régi fényképeket a tatai bemutató után Budapesten, majd Kecskeméten is láthatjuk. Sz. K. I. hettek Klagenfurtba a tanév végén, majd ősszel az osztrák diákok jöttek Kecskemétre. Tavaly a kecskemétiek- nagyszabású kiállítást rendeztek Klagenfurtban, ahol bemutatkozott az iskola, a város és a megye is. A diákok után meglátogatta az ÁFE- OSZ-iskolát a klagenfurti Öregdiákok Egyesülete is. Múlt hét óta 26 osztrák tanár az iskola vendége. Az előadások során megismerkedtek a szakoktatás helyzetével, a szövetkezeti mozgalommal, s megállapodás született a kapcsolat továbbfejlesztését illetően is. Mester László Móricz-napok Tiszakécskén Már tíz éve minden évben megrendezik a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnáziumban a Mó- ricz-napokat. A több napos vidám rendezvénysorozat jövő héten kezdődik, s talán egyik legizgalmasabb része az lesz, amikor a gimnazisták diákigazgatót választanak. A fiatal direktor ugyan csak egy napig lehet hatalmon, ez alatt azonban felelősségteljes munkát folytat. Fontos ügyekben dönt, valamint az iskolai fegyelemért is felelős. A fordított napon természetesen az órákat diákok tartják, s az iskolapadban ülő tanárok felelnek. Az utolsó napon, tehát pénteken kerül sor a legvidámabb és legizgalmasabb próbára, a Mó- zsina Vesére. Ezt a tréfás vetélkedőt a Gyapjas házaspár szervezi, s a verseny az osztályok közt zajlik. A kiadott feladatok olykor megdöbbentőek, megoldásuk szinte lehetetlennek tűnik, s előfordult már, hogy a fél várost megmozgatták. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Lebukott a soltvadkerti szeszmester Osztrák tanárok Kecskeméten Piaci árak a megye városaiban és Budapesten (Ft/kg) Termék Bpest Kmét Baja Kalocsa Kiskőrös Élő csirke — 121 115—120 — 140 Élő tyúk — 121 110—115 — 100 Vágott baromfi — 250 — — — Tojás (db) 5—5,50 6—7 6-7,50 — 6—7 Tej (1) — 28 30 — — Tehéntúró — 180—200 140—150 — 180 Tejföl — — 150 — 180 Burgonya 18—22 20—30 18—30 20 20—22 Sárgarépa 18 25—30 25—40 30—70 40—50 Petrezselyem — 40—45 20—45 60—100 45—60 Vöröshagyma 20—22 22—26 20—30 — 20—24 Fokhagyma 100—180 140—160 150—200 — 300 Fejeskáposzta 8—10 10—12 18—30 15—20 15 Kelkáposzta 8—10 12—25 18—25 — 15 Karalábé 10—12 5—10 9—15 40—50 15 Karfiol 10—12 40—45 38—50 — 20—50 Sav, káposzta — 50—60 60 — 80 Gomba 180 140—200 140—220 — 160—220 Paradicsom 25—30 70—90 20—30 — 25 Zöldpaprika * 20—85 25—70 15 40—80 20—60 Paraj 35—40 45—50 30 — 50 Sóska 35—45 45—50 — — — Uborka 60—110 60—70 25—60 — 60 Retek (csőm.) 15—20 10—15 10—15 — 25 Saláta (db) 165—20 10—15 10—15 — 15 Szárazbab — 140—160 10O_140 — 150 Mák 260—320 140—160 140—200 — 300 Dióbél 380—100 320—380 300-400 — 350 Héjas dió — 130—150 110 — 100 Méz 220—240 220—250 140—220 — — Alma 25—30 20—40 15-40 — 20—30 Körte 20—60 40—60 30—70 — 40 Zöldhagyma — — — — — Zeller — — 6—10 — — Sárgaborsó 40—42 — 70 — — SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV október 30., szombat KECSKEMÉT. Katona József Színház. Este 7 óra: TARTUFFE. Arany János-bérlet. A mozik műsora. Városi: 5 és 8 órakor: A CÉG. Színes, magyarul beszlő amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: BŰNBEN ÉGVE. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: A TÖLGY. Színes francia film. KTV: 7.00-8.00: Képújság. 8.00- 12.00: ATV Víkend. Családi magazin. 12.00- 13.00: Képújság. 13.00-17.00: ATV Víkend. Víkend fiataloknak. Kiskun TV: 5.00-8.00: Képújság. 8.00- 12.00: Agro TV műsora. 12.00- 13.00: Képújság. 13.00-17.00: ATV Délutáni műsora. 17.00-24.00: Képújság. október 31., vasárnap KECSKEMÉT. Katona József Színház. Délután 3 óra: TARTUFFE. Ruttkai Éva-bérlet. A mozik műsora azonos a szombatiéval. KTV: 7.00-8.00: Képújság. 8.00- 12.00: TV Activ produkció. 12.00- 16.00: TV-plusz produkció. IKTV: 19.30: Képújság. 20.00: Sztár TV H 43/2 (ism.). 24.00-0.30: Képújság Kiskun TV: 5.00-11.30: Képújság. 11.30-12.00: Telefonos játék. 12.00- 16.00: TV-plusz műsora. 16.00-20.00: Képújság. 20.00-24.00: TV 4 műsora.