Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-04 / 231. szám
Kedves Olvasóink! A szokásostól eltérően soron kívüli összeállítással jelentkezünk. Ennek egyedüli oka, hogy sok olyan levél van a szerkesztő asztalán, amely már hosz- 1 szabb ideje megjelenésre vár, s nem akarunk olvasóink türelmével visszaélni. Bizony a mostani levelek sem szívderítőek. Különösen tragikus annak az édesapának az írása, akinek két fiát érte tragikus baleset a nyár folyamán, s azóta járja a hivatalokat segélyekért, segítségért. Megrendítő, hogy éppen most, amikor elhatározta: a nyilvánossághoz fordul, nagyobbik fia, a 18 éves Kis Zoltán meghalt. Más természetű, de szintén közügy az expresszcsomag története, amelyhez hasonlót bizonyára sok olvasónk tudna említeni, hiszen az itt leírtak mindennapi gyakorlatához tartoznak a postának, nemcsak a csomagokkal, hanem egyéb küldeményekkel kapcsolatosan is. A levelet azért is adtuk közre, hogy az illetékesek lássák: ezen változtatni kell. Továbbra is várjuk olvasóink leveleit. A szerk. Se munkám, se segélyem! TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! AZT VÁLASZOLTÁK: JÖHET AZ ÚJSÁGÍRÓ! Kálvária után segítség egy családnak Hosszú évek óta vagyok a Petőfi Népe előfizetője és olvasója. Úgy gondolom, hogy Önök esetleg tudnak segíteni jogosnak vélt sérelmeimben. Sokan megfordultak már az új megyei kórházban, ahol a munkahelyi alkalmassági vizsgálatokat végzik. 1990-ben nekem is itt kellett megjelenni vizsgálatra, hogy a németországi kiküldetéshez, az építőiparban megfeleljek. A vizsgálati eredmények jók is voltak. De nagyon űtszéli bánásmódban részesültem. Nem akarom részletezni, elég annyi, hogy vérvétel után 2-3 csepp vér a padlóra cseppent, s emiatt egy kb. 140 kilós, magas egészségügyis hölgy többek füle hallatára baromnak nevezett. Dühömben én is megmondtam a magamét, mire ő az osztályvezető nővérhez szaladt, és az is alaposan lehordott. Be akartam menni a kórház igazgatójához, de a titkárnőnél nem jutottam tovább. Tehetetlenül hazamentem. A következő munkahelyi alkal- masságim most, szeptember 16-án volt. Es mit ad Isten, ugyanezekkel az egészségügyi dolgozókkal gyűlt meg a bajom. Most nem csöppent el a vérem, viszont elég volt a régebbi csöpp is. Heves vita támadt az általam szedett másfél tabletta körül. Szerintük ugyanis éppen emiatt alkalmatlan vagyok a magasban dolgozni. A vita hevében megtelt a szoba fehérköpenyesekkel. Közöttük a vezető nővérrel. A heves vitában a két vezető közölte velem, hogy itt náluk nincs rendszerváltás, és nem is lesz. Ettől jobban megijedtem, mint attól, hogy alkalmatlanná nyilvánítottak, noha négy gyermeket kell eltartanom. A vizsgálatot végző doktornő viszont úgy viselkedett, mint egy őrmester. Pattogtak a vezényszavak belőle, amikoris egy fiatal nővérnek utasításokat adott, mondván, hogy ezt is jegyezze fel, azt is jegyezze fel jegyzőkönyv formájában. Nem is értem, hogyan „rakhattak fészket” az egészségügyben olyanok, akik beteg honfitársaikat még betegebbé teszik? Fizikailag, szellemileg erősnek érzem magam, nem is szédülök, tehát nem értem, miért akarnak alkalmatlanná nyilvánítani. Évekkel ezelőtt (1985-86-ban) marékszámra szedtem a gyógyszert, most viszont már csak este szedek be másfél szem nyugtatót. Igazából az egyik szem hangulat- javító, a másik fél szem a nyugtató. Most a munkaközvetítőben egy évig nem folyósítanak segélyt a részemre, miután mondtam nekik, hogy van új munkahelyem. De most már se munka, se segély. Név és cím a szerkesztőségben Széchenyi István küzdelme a társadalmi igazságért A legnagyobb magyar: Széchenyi István idején is kiáltó volt a társadalmi igazság hiánya. A nemzetből ki volt zárva a társadalom legnagyobb része: a jobbágyság, amely pedig az egész népet eltartotta. A társadalom által előállított javakat egy kisebbség, a nemesség sajátította ki, és ezt nem ellentételezte megfelelő szellemi vagy anyagi érték közkincsé tételével. A mai Magyarországon is elszakadt egymástól a társadalom számára hasznos és értéket alkotó tevékenység és a rendelkezésre álló javakból való részesedés. A pártállam — utolsó éveiben különösen — lehetővé tette, hogy a vezetők a beosztottak megérdemelt keresetének sokszorosát kapják anélkül, hogy ezt az általuk irányított intézmény felvirágoztatásával megszolgálták volna. Ehhez járult a rendszerváltás során keletkezett átmeneti helyzet és a sok joghézag. így a közelmúltban megtollasodott vezetők tovább gazdagodhattak a közvagyon értéken aluli megszerzésével — nem ritkán annak fosztogatása, eltulajdonítása révén. Ugyanakkor a becsületes és valóságos értéket teremtő munkából egyre nehezebb, hovatovább szinte lehetetlen tisztességesen megélni. Széchenyi ütötte az első rést a nemesi kiváltságokon, amikor általánossá tette a hídhasználati díj megfizetésének kötelezettségét. Mélységes egyetértéssel találkozott az 1848. évi törvényhozás, amely eltörölte a nemesi előjogokat és — legalább elvileg — megszüntette a jobbágyság kiszolgáltatottságát. ekünk is mindent el kell követnünk, hogy békés úton megfelelő gátak közé tereljük a piacgazdaság kialakítását, hogy megszüntessük a jelentős szoiciális feszültségeket, és hogy az alkotó, értéket létrehozó munka visszakapja becsületét. Széchenyi önálló egyéniség volt. Semmi sem állt tőle távolabb, mint a nyájszellem, a tömegnek való udvarlás, szabad véleményalkotásának és kinyilvánításának feladása. Mikor azonban a történelmi helyzet szükségessé tette, békejobbot tudott nyújtani nemes ellenfelének, Kossuth Lajosnak és személyes példájával bebizonyította, hogy az összefogás, a testvériségnek a forradalom által is meghirdetett eszméje a felemelkedés útja. Nekünk is ezt az egymás iránti megértést, türelmet kell valóra váltanunk. Nem tűrhetjük, hogy legyen nélkülöző hazánkfia. A társadalom minden tagjának — különös figyelemmel a nőkre, nyugdíjasokra, az elesettekre, a munkanélküliekre — biztosítani kell az európai színvonalnak megfelelő életet, boldogulást. Biztosak lehetünk abban, hogy helyes irányban haladunk, ha a legkisebb magyar is követi a legnagyobb magyar által mutatott utat. Frigyesy Ferenc NAPJAINK HUMORÁBÓL Egy megalázó és lekezelő modor késztetett arra, hogy e soraimat megírjam. Súlyos tragédia érte családomat: 1993. július 20-án az 51-es számú főúton egy gépkocsi elütötte két fiamat, akik jelenleg is súlyos állapotban a megyei kórházban vannak. A baleset óta naponta járunk gyermekeinkhez, azért is, mert látogatásunk orvosilag indokolt. A gyógyulás érdekében mi is elkövetünk minden tőlünk telhetőt. Ez anyagilag is megterhelő, mert a napi költség kétezerötszáz forint plusz kiadást jelent. Hat gyermekünk van, havi jövedelmünk harminckilenc ezer forint, s ebből természetesen nem lehetne a napi látogatásokat megoldani, és ellátni a családot. A baleset után azonnal megkeresett a helyi MDF és tízezer forinttal segített, melyet ezúton is köszönünk. Az önkormányzat húszezer forint rendkívüli segélyt utalt ki. Sajnos azótaa minden pénzünk elfogyott, ismét az önkormányzathoz fordúl- tam, ahol ismét segítettek. Köszönjük emberi megértésüket, segítő szándékukat. De látva gyermekeink állapotát, ismerve anyagi erőnk szűkösségét, azon gondolkodtam, hová fordúlhatnék még? Megkerestem Kecskeméten, a Rákóczi úton a Hungária Biztosító Rt.-t és kértem, legyenek a segítségemre, hogy a megelőlegezési kérelmet beadhassam. Ezzel elindult egy kálvária, mivel a lakhelyem szerint én és a baleset okozója is a Hungária kalocsai fiókjához tartozunk. Személyesen mentem Kalocsára, ahol hosszas magyarázkodásra elfogadták a kérelmemet. Azt is kértem, hogy ha lehet, sürgősséggel intézkedjenek. Természetesen, ez a biztosító Duna- vecsére továbbította az ügyet, ahol azonnal és érdemben foglalkoztak vele, kárszakértő jött ki, s véleményét a szükséges iratokkal azonnal Kecskemétre küldte vissza. A közelmúltban bementem a kecskeméti irodába, informálódni. Az ügyintéző nevető arccal kérdezte: Ja! Az a két kerékpáros? Azután közölte, hogy jogerős bírói ítélet hiányában nem tudnak segíteni. Aztán otthagyott. Miután lebolyolította a telefonálást, visszajött, és a pultra könyökölve, nevetős arccal nézett rám. Megkérdeztem tőle, mi kell ahhoz, hogy érdemi választ kapjak? Újságíró, jogász ? Ezen jót nevetett és kijelentette: „Jöhet az újságíró”. Ezen a „hozzáálláson” nagyon felháborodtam, és a vezetőhelyetteshez fordultam panasszal. Ő is azt mondta, hogy nincs jogerős bírói ítélet, így nem tudnak fizetni. Erre azt válaszoltam, hogy mégis az újsághoz kell fordulnom. Es eljöttem a biztosítótól. Egyenesen a kórházba mentem. Fél óra sem telt bele, telefonon keresett a biztosító illetékese, és közölte, menjek vissza, mert úgy néz ki, megoldható a kérdés, tudnak előleget fizetni. De nem lehetett volna mindezt a megalázás, a kálvária nélkül? Senkinek nem kívánom, hogy hasonló helyzetbe kerüljön. Kis Lajos, Tass Szeretet u. 26. (Lapzártakor kereste fel szerkesztőségünket Kis Lajos és felesége, akik elmondták, hogy Zoltán nevű fiuk, aki a baleset egyik sérültje volt, szeptember 30-án a kórházban meghalt. Egy hónappal múlt 18 éves.) A szerk. • Alkotói válságban van. Nincs ellenségképe. Jó az újság! Huszonöt éve járatom a Petőfi Népét és ezután is előfizetem.Jó az újság! Az olvasó mindent megtud belőle, amire kiváncsi, kezdve a megye és települései híreitől, az országos eseményeken át a világ dolgainak ismertetéséig. Különösen szeretem benne a játékot és a humort. Most példáúl nagyon jó ez a Szerencsejáték, amelyben magam is résztveszek. Természetesen azt remélem, hogy a novemberi húzáson én nyerem meg a fődíjat és karácsonyra megveszem az unokáimnak a már kiszemelt ajándékokat. Magamra is gondoltam, mert nagy szükségem lenne egy massszi- rozó gépre, hogy a kezem és a lábam mozogjon. És ha már a humort emlegettem: vennék a házamra egy vaskaput a következő felirattal: Olvasd a Petőfi Népét. Maradok hűséges előfizetőjük. Patarnics Károlyné, Katymár Fecske utca 8. Borcsináló figurák Kicsit megkésve szeretnék pár sort hozzáfűzni a szeptember 2-án megjelent Borkilátások című cikkükhöz. Az igaz, hogy a bor-szőlő termék- tanács 600 ezer tonnára becsülte az idei szőlőtermést, de azt nem tudja felbecsülni, hogy megyeszerte hányán csinálják a mindenfajta kotyva- lékot. És ezek már annyira meggazdagodtak, hogy akármilyen ellenőrt semmiben sem tart nekik lekenye- rezni. Az a szerencsétlen külföldi állampolgár heteket rostokol kis portékájával, kis jövedelemhez jutva, de ezeket üldözik, mert baj, hogy a szegény ember olcsón jut valamihez. A borcsináló figurák, meg akik 150 ezer forint havi fizetésből élnek, nem szorulnak ilyen megoldásokra. Nem azért írom, mintha ez baj lenne, de röhögnek az ember szemibe. Nem tudom, miért nem tudják ellenőrizni, hogy Budapesten milyen borokat árainak a piacokon, mert sokan adómentesen árulják a kotyvalékokat. Nem tudom, hol élnek ezek a bor-szőlő terméktanács emberei, akik csak ölbe tett kézzel nézik, hogy egyes emberek milliomosokká válnak a vizes löttyből. Mert a pesti ember azt mondja, ez nagyon jó bor. De csak azért, mert nem ivott még igazit. Én azt tudom csak, hogy ha nem néznek ezeknek az embereknek a körmére, maholnap csak ilyen löttyöt iszik a magyar ember, mert a szőlőkkel nem törődik senki. Nekem csak egy hektár szőlőm van, de a tavalyi év olyan rossz volt, hogy nemcsak a munkadíjam, de a művelési költséget sem kaptam visz- sza. így nem lesz a magyar bornak értéke, lehet itt akármilyen fajta. Kérem az illetékeseket, nézzenek szét, mert a borcsinálók úgy elszaporodtak, mint a sáskák, és felfalják a kisembert, aki még igazi bort termel. Név és cím a szerkesztőségben Szaporodó szegénységünk Nemcsak többet írunk mostanában a szegénységről, de sajnos nap- ról-napra többen is vannak. A sajtó sok helyen és többször azt írja: a társadalmi önvédelmi szerveződéseknek kell megvédeni az embereket az állammal, a piaccal szemben. Hát nem az államnak kellene a polgárokat, minket védeni. Mert ki az állam, ha nem mi, az ország lakói? Sajnos, egyre szegényebbek leszünk. Nem elég, hogy a cipő, a ruha megfizethetetlen, de a gyerekek iskoláztatása is egyre drágább. Igen jó hír a kölcsönös látogatások megkönnyítése — papíron. Közben körülöttünk dörögnek az ágyúk. Ki meri így otthagyni otthonát rokonlátogatás miatt? Nem a békétlenséget kellene megszüntetni és vele együtt a szaporodó munkanélküliséget? Igaz, az olcsóbb munkaerő csábítja a pénzes Nyugatot, mert az olcsón megvett üzlet és gyár meghozza a befektetést. Ezt kellene kivédeni, nem a hatvan féle pártot. Hát nem minden pártnak az lenne a kötelessége, hogy választóinak, de az egész országnak jobb legyen? Nem tervekre, tettekre van szüksége az országnak, mert ha el is vetik a gabonát, ki biztosítja a költségek megtérülését? Haszonról már nem is szólok. És még mindig megvan a múlt évi bortermés, mi lesz akkor az ideivel? Nem kellene nekünk élelmiszert behozni, mikor éppen a mezőgazdaságból tudnánk jobban megélni, nem az iparból. Tudja ezt mindenki, mégis idegenből hozzák be a takarmányt, lisztet, cukrot, húst, tejet, amikor itt jobban megteremne mint másutt. A pártoskodás soha még jót nem hozott a hazának, miért nem inkább a valóságos életre figyelünk és vigyázunk arra, amink van. Miért akarjuk kisebbre zsugorítani az országot? Merjünk bátran, elfogulatlanul írni ezekről a problémákról, ahogyan azt úton-útfélen halljuk hazánk fiaitól, akik szívesebben dolgoznának, mint sztrájkolnak, mert az nem oldja meg a problémákat. Hallottam már olyan nyugdíjasról is, aki negyven évi szolgálat után messze nem kapja meg utódja fizetésének néhány százalékát. Miért kell ennyi szakszervezeti szövetség, liga, egyesület, hát nem mindegyik egyformán tagjainak az érdekét kellene, hogy képviselje? Miért forgácsoljuk szét az erőnket? A szakszervezeti és egyéb érdekképviseleti szerveknek nem civakodni kellene, hanem együtt munkálkodni a tagságért és a nem tag dolgozókért. Bálint István, Szánk Bezárva! • Fiatal emberke az öreg lakat mögött ÖTSZÖR MENTÜNK A POSTÁRA Expresszcsomag érkezett csigaháton Szeptember 16-án, csütörtökön csomagot kaptam, azaz kaptam volna, mert délelőtt, amikor a kézbesítést megkísérelték, a család valamennyi tagja munkahelyén tartózkodott. így csak az értesítést hagyták ott, s az arról tájékoztatott, hogy a küldeményt a 2. sz. postahivatalban (nagyállomás) vehetem át keddtől péntekig 10 és 19 óra között. Az értesítést elolvasva délután négy óra után rögtön siettem a csomagért, de a postán közölték, hogy a 3. sz. kézbesítőkocsi még kint van a területen. Visszaballagtam hát 18.10-kor, amikor ugyanezt a választ kaptam, s azt tették hozzá, hogy másnap menjek a küldeményért. Másnap, 17-én 13 órakor voltam harmadszor a tőlem mintegy két és fél kilométer távolságra lévő posta- hivatalban. Miután a postáskisaszszony minden csomagszállítót átvizsgált (kb. tíz perc), közölte, hogy expresszcsomagról lehet szó, ugyanis az ilyet másnap újból megkísérlik kézbesíteni. Most éppen kint van a kocsi valahol a városban a csomagommal együtt. Negyedszer a fiam ment ki a csomagért délután négy óra tájban, és már nála volt a második értesítő is, amely szóról-szóra megegyezett az előző napi értesítővel. De a válasz neki is az volt, ami három órával korábban nekem. így hát kénytelen voltam ötödször is elmenni, ezúttal este háromnegyed hétkor, s szerencsém volt, mert hét perc várakozás után, 18.52-kor befutott a 3. sz. kézbesítő postakocsi, s már hét előtt öt perccel a kezemben is volt az expresszcsomag. Kérdéseim a következők: Miért tüntetnek fel az értesítőn olyan időpontokat, amelyek valótlanok, mármint az, hogy 10 és 19 óra között át- vehetem a küldeményt? Mind az öt esetben a jelzett intervallumban mentünk a postára. Hogyan lehet egy expresszküldeményt, amelyet nyilván a csomag romlandó tartalma miatt adnak fel kétszeres díjért, regggel- től estig egy postakocsiban furikáz- tatni? Miért kell a csomagot egy másik munkanapon, munkaidőben újra kivinni, ha erről előzetesen nem tájékoztattak, s miért nem lehet — ha már expresszküldeményről van szó — a kézbesítést a munkaidő után megkísérelni? Végül, ki fizeti meg az én elfecsérelt időm, hogy a megalázó, idegölő közömbösségről már ne is beszéljek? Kurucz Géza, Kecskemét Hitel u.10 Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Csalódottan! Anyai és családgondozói minőségemben, elkeseredetten és csalódottan olvasom a Petőfi Népében a keretezéssel kiemelt hirdetést, amelyben „színvonalas ausztriai éjszakai bár csinos, fiatal lányokat keres". A felelőtlen és etikátlan vállalkozóknak talán nem kellene reklámot engedni, bármilyen úton szerzett pénzükért, még akkor sem, ha köztudottan a hirdetés jól jövedelmez. Szíves figyelmükbe ajánlom a veszteség felmérését is. Ebben az anyagi javakra orientált világban a gyerek- lányok kecsegtetése kétes jövedelemmel, nagyon veszélyes. Amennyiben lehetésges, kérem az ilyenfajta hirdetésekkel ne járassák le sem a lapot sem önmagukat. Takácsné Gyöngyösi Katalin a csengődi FAMÍLIA Családsegítő Szolgálatvezetője (A szerkesztő megjegyzése: Megértjük levélírónk aggodalmát, és tájékoztatásként elmondjuk, hogy csak azoknak a hirdetéseknek a közlését tagadhatjuk meg, amelyeknek tartalma törvénybe ütközik.) Kinek jár jutalom? Egy ügyben szeretném tanácsukat kérni. A gondom a következő: Ez év augusztus 2-án töltöttem be a 25 éves munkával töltött éveimet, ami végig folyamatos volt. Munkáltatómtól, ahol közalkalmazottként dolgoztam, érdeklődtem a jubileumi járandóság iránt. Azt a választ kaptam, hogy valóban megvan a 25 év, de mégsincs meg, mert az áltálán letöltött 24 hónap katonaidőből csak hat hónapot számítanak be a jubileumi időbe. Így csak tizenhat hónappal később lesz esedékes a téma. Ez ügyben több munkáltatónál érdeklődtem, itt is és távolabb is, de sehol nem tudnak olyan rendelkezésről, amely erről így intézkedne. Én a törvényeket nem ismerem, nem tudom kinek a válasza lehet a mérvadó. A választ nem az újságban kérem, mert nem biztos, hogy előnyömre válna, ha megtudnák rólam, hogy önöknél érdeklődtem. Név és cím a szerk.-ben. Megtorlástól félek Sajnos nem tudom, hogyan és miért is dolgozik a rendőrség? Legalábbis egy hadnagyuk. Egy pszichés betegen akarja elverni a port a kerék- pártolvaj-banda helyett. Arról van szó, hogy az öcsém talált egy Monti-kerékpárt. Amikor találta, se a típusát, se az értékét nem ismerte. Az öcsémet életvezetési stílusa, betegsége hajléktalanná, munkanélkülivé tette, az erdőben alszik. Ott találta a kerékpárt. Napok múlva merte csak használatba venni, amikor már meggyőződött róla. hogy gazdátlan. A rendőrség lefoglalta a kerékpárt, és a már említett hadnagy közölte: ő azt, hogy az öcsém találta a kerékpárt, úgy értelmezi, ahogy akarja. Erre én azt válaszoltam, az öcsém nem tolvaj. Most folyik az ügy, nem tudom mi lesz. Ezek után, hogy ártatlanokat is meghurcolnak, nem merem leközöltem a nevemet és címemet, mert félek az esetleges retorziótól. (Név és cím a szerk.-ben.) Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor
