Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

1993. október 27., szerda TISZTELT SZERKESZTŐSEG! Kedves Olvasóink! Sok furcsa és elgondolkoztató levelet kapunk mostanában. Jó néhány olva­sónk fordul hozzánk bizalommal, és azzal kezdi írását, hogy tudja, a Petőfi Népe már sok mindent „elintézett”, így kéri sorainak közlését. Ez az „elinté­zés” természetesen annyit jelent, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a sérelmeket, észrevételeket, így keresve, és legtöbbször találva megoldást. Sajnos nem minden esetben tudjuk kielégíteni olvasóink kívánságait. így például a kalo­csai G. Béláné azon kesereg levelében, hogy noha huszonöt éve előfizetőnk, egyszer sem nyert a játékokon. Másik, névtelen olvasónk Orgoványról fordult hozzánk, és panaszolja, hogy a községben sokan nem fizetik a televízió-előfi­zetési díjat.„Nézzenek már utána, mert ez így nem igazságos”— kéri tőlünk. Balázsné Hováng Katalin, kecskeméti olvasónk pedig néhány sorban megkö­szöni, hogy közreműködésünkkel a becsületes megtalálótól hiánytalanul visz- szakapta elveszett pénztárcáját. Köszönjük a bizalmat, és várjuk további leveleiket, amelyeknek — tartal­muktól függően — nyilvánosságot biztosítunk. A szerk. A fakír-megváltóról Nincs szüksége a világnak — még a demokráciában sem — olyan alter­natív megváltóra, mint Kónya István, aki magát Fanza néven reklámozza. A mi bűneinkért ne vezekeljen senki. Azt ugyanis Jézus már megtette. Kónya úrnak bizonyára esze ágá­ban sincs meghalni a kereszten. Ha netán mégis ez történne vele, az nem sokat változtatna az amúgy is szo­morú magyarországi öngyilkossági statisztikán. Az öngyilkosság Isten szemében bűn. A szponzorok sokkal nemesebb cél támogatására is szánhatták volna forintjaikat, semmint egy exhibicio­nista öngyilkossági kísérletre. Biztos vagyok abban, hogy akármit is tesz Kónya úr, a keresztények továbbra is Jézushoz imádkoznak majd, a Bibliát nem fogják átírni azért, hogy Fanza, alias Kónya István nevét belevegyék. Az időszámítást sem fogjuk hozzá igazítani, sőt még csak egy zsákutcát sem neveznek el róla Kecskeméten. Hősünkkel ellentétben Jézus nem küszködött soha személyiségzavar­ral, nem volt a társadalom perifériá­ján, nem élt kicsapongó, „balhés” életet, nem volt hírhedt szerencsejá­tékos. Jézus bűntelen élete köve­tendő mintául szolgáljon mindannyi­unk előtt. Kónya úr keleti fakírmutatványá- nak a kereszténységhez semmi köze nincs. Ellenkezőleg: meggyalázza a Bibliában leírtakat. S ha nem fogja fel, hogy miért, dobjunk össze neki egy Bibliára valót, hátha kezébe ve­szi egyszer. Mégis azt javaslom, in­kább dolgozzon, hiszen erős, egész­séges fiatalember. A munka már so­kaknál bevált. Végezetül jó lenne, ha Kónya úr nem feszegetné tovább sem a témát, sem önmagát. Bízom abban, hogy eláll a világion semmitjmegváltó tervétől. Kívánom, sokáig éljen és mielőbb ismerje meg Jézus megvál­tásának mélységeit. Ahelyett, hogy ingyen(?) cirkuszt,csinál belőle. Rangáné L. A., Kecskemét Cselekvő nap Szánkon A világ több városában a semle­ges, közös eszperantó nyelv hívei minden év október első napjaiban békés felvonulást rendeznek az esz­perantó nyelv hivatalos elismerése érdekében, hasonlóan a többi nyelv­hez. ,Az eszperantó az egyetlen idegen nyelv, amelyet különösebb előkép­zettség nélkül mindenki elsajátíthat olyan szinten, amely lehetővé teszi a külföldi szakirodalomban való tájé­kozódást is. Az eszperantó él. Aki vállalja azt a csekély fáradtságot, hogy a nyelvet megtanulja, nemcsak magának szerez sok örömet, haszno­sat, hanem az egész emberiség jobb jövőjének épületéhez illeszt egy épí­tőkövet” — ezt Bárczi Géza akadé­mikus mondta, s ezt a magyar eszpe- rantisták ma is iránymutatónak tart­ják. Három éve Szánkon is ismerked­nek az eszperantó nyelvvel. Eddig két ízben tartottak megyei eszperantó találkozót, amelyen olyanok is részt vettek, akik soha nem voltak Szán­kon, ebben a szép és rendezett kis községben. Október 7-én a szanki eszperantisták azzal járultak hozzá az eszperantó nyelv terjesztésének támogatásához, hogy nyitott klubna­pot rendeztek. Hiszen ma már a fal­vak gyermekeinek is szüksége van az idegen nyelvek ismeretére, mivel ja­varészük tovább tanul, és a középis­kolában jó hasznát veszi az otthon tanultaknak. Az idegen nyelvek tanításának, ta­nulásának érdekében összefogásra van szükség, amihez alapozó nyelv­nek az eszperantót javasolják minde­nütt a világon. Szánkon is ezt mutat­tuk be. Sajnáljuk, hogy éppen a nyel­voktatók maradtak távol. Szeren­csére Molnár Mária magyar-angol szakos tanárnő felkészült az eszpe­rantóból az állami nyelvvizsgára. Remény van, hogy hivatalosan is ta­nítani lehessen a „béke nyelvét” a szanki iskolában is. Bálint István, Szánk Van rendes buszvezető is! Nem mindennapi esetről írok önöknek, ami október 11-én történt velem. Imrehegyen lakom, és Ke- celre mentem reggel fél kilenckor .az orvoshoz. Kilenc órára oda is értem, nyolcadik voltam, de a szemészetre is mentem. Két órára végeztem. Kijövök a rendelőből, megyek át a zebrán, sántítva, merthogy pár napja jöttem haza a kórházból, a kiskunha­lasi reumatológiáról. Alig bírtam menni, amikor látom, hogy jön a Kiskunhalas-Kecel járatú autóbusz. Felemeltem a kezem, és csodák cso­dájára, a busz félreállt és megvárt. Kiszálltak belőle, fölsegítettek, pedig körülbelül 400 méterre van a busz­megálló. Ezt csak azért írom le ilyen részle­tesen, mert a meghatottságtól ott nem tudtam elmesélni, hogy reggel óta orovosnál voltam, és nem elég a fáj­dalom, még cukros is vagyok. így te­hát nagyon jólesett, hogy ilyen ren­des buszvezetők is vannak. Ezúton szeretném megköszönni neki, hogy amikor Imrehegyre értünk, kérdezte, hol álljon meg? Én azt mondtam, hogy a buszmegállónál, mert azzal szemben lakom. Ő ott megállt, ki­szállt, lesegített. Még egyszer köszönöm a jószán­dékát. Ez a rendes ember megérde­melné, hogy kitüntessék. A neve Magyar Mihály. És amint említet­tem, a Kiskunhalas-Kecel járaton dolgozik. Haszilló Istvánná, Imrehegy NAPJAINK HUMORÁBÓL RAGASZKODUNK AZ ŐSI JUSSHOZ Bürokraták módjára packáznak velem Különös, de bosszantó esetemet szeretném szóvá tenni nyilvánosan. Kérem, tegyék ezt lehetővé szá­momra. Két és fél éve tartó huzavonát kell megélnem a bürokráciával, mely kí­méletlenül packázik velem. Édesanyám az ötvenes évek köze­pén örökölt 800 négyszögöl szőlő­művelési ágú területet. Ezt a helyi Petőfi Tsz 1960-ban — a szövetkeze­tek tömeges felfejlesztésének idő­szakában — akaratunk ellenére saját területéhez csatolta. Édesanyám ra­gaszkodott anyai jussához. A közös gazdaság tulajdonjogot szerzett ugyan a. szőlőterület fölött, részes­műveléssel azonban tovább használ­tuk egészen mostanáig. A rendszerváltozást követően az­tán úgy döntött a család, hogy tulaj­donjogilag is visszaszerzi az ősi jus- sot. E lehetőséget az adta számunkra, hopgy a vonatkozó jogszabály ki­mondta: „ Vételi jog illeti meg a ha­szonbérlőt a legalább öt éve haszná­latában álló földre.” A szövetkezettel megegyeztem, hogy az édesapámtól örökölt és a szövetkezetben lévő aranykorona-ér­ték egy része fejében megveszem az egykor sajátunkat képező, és általunk évtizedek óta használt szőlőterületet. A kiskunhalasi székhelyű körzeti földhivatal mérési osztályánál beje­lentettem a területmegosztási igé­nyemet, ahol befizettettek velem 5 675 forint munkadíjat. A befizetés megtörténtét a földhivatal 1991. au­gusztus 12-én igazolta vissza az M-512/19/91. ügyiratszámon. A jel­zett mérési osztály azonban a meg­rendelt munkát nem végezte el, ugyanakkor a befizetett munkadíjat sem fizette vissza részemre. Érdeklődésemre elkezdődött a bü­rokratákra jellemző küldözgetés. A földhivatal illetékese a Petőfi tsz-hez, a szövetkezet ügyintézője pedig a földhivatalhoz irányított, mégpedig fölöslegesen. Ezek után nem tudom mit tegyek. Ha már a megrendelt földmegosztási munkála­tokat nem végezték el, legalább a jogtalanul befizettetett pénzt adják vissza részemre. Rabb Vencel, Jánoshalma A megaláztatás ismerős! Bőrkabátok Az október 20-án megjelent Mi­féle eljárás az ilyen? című cikkre szeretnék válaszolni az újságban. A cikkben leírt esetnél a feleségem volt az üzletben, a megrendelőtől átvette a két bőrkabátot. Elismervényt akart írni, de a munka árát nem tudta, mert még nem volt kikalkulálva. Augusz­tusban ugyanis a forgalmi adó 0-ról 25 százalékra emelkedett, de nőtt a benzin és a festék ára is. Azokban a napokban vettem anyagot. A meg­rendelőknek mondtam, hogy a műhe­lyem nem itt van, és nem tudom, hogy melyik az ön kabátja. Az árat még én sem tudtam akkor. A bőr festése tisztítással kezdődik. A szóbanforgó kabátok még abban a piszkos állapotban vannak. Ez az egyik bizonyíték, hogy a panasz nem helytálló. Végülis abban maradtunk, hogy csütörtökön visszaadom a két kabátot ellenszolgáltatás nélkül. A megren­delő azonban nem jött el. Kikérem magamnak azt, hogy nálam valami elveszne. Huszonöt éve ebből élünk, panaszmentesen. Németh László, vegytisztító Kecskemét, Simonyi u. 2/6 (A szerk. megjegyzése:Természete- sen mi nem vonjuk kétségbe Németh úr üzleti tisztességét, de talán még­sem lehet véletlen, hogy közben egy újabb panasz is érkezett, melynek írója — Kis József né, kecskeméti ol­vasónk — hasonlókat mond el a Si­monyi utcai üzletben tapasztalt ki­szolgálással kapcsolatban. Ez már mégsem lehet véletlen, és azt su­gallja, hogy lehet valami probléma a megrendelőkkel való bánásmód kö­rül). Megvertek! Az 1993. október 21-ei cikkükhöz szeretnék hozzászólni. Velem is megesett 1993. október 7-én este 18 és 17 óra között Kecs­keméten. A vasútállomás előtti park­ban rámjött egy rosszullét. Leültem hát egy padra. Egyszerre három 25-35 év közötti férfi jön felém. Ci­garettát kértek, majd pénzt. Ijedtem­ben odaadtam, majd alaposan meg­vertek. A földön fekve tértem ma­gamhoz. Lassan elindultam, de újra elém álltak, elvették a karika- és pecsét­gyűrűmet, a másik az órámat csatolta le. Még 2-3 nap múlva is remegtem. Végezetül azt szeretném kérdezni, hogyan tűrheti az ilyeneket Kecske­mét vezetése? Itt volt például az a fi­atal gyerek, akit agyonvertek a Rá­kóczi úton. A rendőröket csak autó­ban vagy motoron látja az ember. Elnézést, hogy névtelenül írom mindezt, de már nem biztonságos közlekedni az utcákon. Egy újságolvasó Alig hittem Megköszönve szíves közreműkö­désüket, hogy panaszlevelemet Hányszor kell fizetnem címmel köz­readták. A levél hatására a megyei OTP-nél felülvizsgálták a panaszban foglaltakat — amit korábban szemé­lyesen hiába kértem —, s megállapí­tották, hogy a fizetésre kötelezés mi­atti tiltakozásom helytálló. Nagy örömet szerzett nekem a megyei pénzintézet, amikor a hoz­zám intézett levélben tudatta velem, hopgy a jogtalanul követelt 21 ezer forintot eltörölték, s még elnézést is kértek tőlem a fölöslegesen rendezett procedúra miatt. Alig hittem a szememnek, hogy ilyen is létezik. Hogy velem, az egy­szerű állampolgárral szemben a hiva­tal elismerje, hogy tévedett. Ez lé­nyeges előrelépésnek tűnik a korábbi időkhöz képest. Hálám és tiszteletem önöknek. Zámbó József, Jánoshalma Olvasva azt a cikküket, amelynek főcíme: Kálvária után segítség egy családnak, és amelyben az apa, Kis Lajos panaszkodott a biztosítóra, megértettem a család helyzetét. Vé­gülis a baleset következtében elhunyt az illető fia, a 18 éves Kis Zoltán. Én ismerem Kis Lajost, mivel egy faluban lakunk, sajnos, mi is ebben a helyzetben őrlődünk. A fiunkat, akit 1992. augusztusában egy részeg Tra- bantos hátulról elütötte, és megállás nélkül ott hagyta. Fiunk azonnal meghalt, amikor ráesett a lendülettől a Trabant jobb oldali tetejére. A mi fiunkat is Kis Zoltánnak hívták, ő is 18 éves volt. Már halála után, nekünk jött meg a katonai behívója, amit ő már nem ért meg. Én is mentem a dunavecsei bizto­sítóhoz, hogy legalább a lakásbiztosí­tásra kiírt 12 ezer forintot fizessék ki, mivel nem a fiam hibájából történt a baleset. Tőlem is kérték a halotti bi­zonyítványt meg a boncolóorvos igazolását. Az előbbit rendben talál­Szeretném élményeimet elmon­dani és kifejezni köszönetemet a Pe­tőfi Népében. Ugyanis szüreti felvo­nulás volt Kunszentmiklóson szep­tember 25-én és Kunadacson október 2-án. Nagy örömömre mindkét kö­zeli településen részt vehettünk az ünnepségen, mivel a táncpárom kunszentmiklósi fiú, akit Baranya Péternek hívnak és a kunszentmik­lósi 620-as ipari szakmunkás iskola tanulója. A szüreti felvonulás, mint szép néphagyomány, igen közel áll hoz­zám, azért szeretek részt venni, meg azért is, mert sok új barátot szerezhe­Tisztelt Szerkesztőség! Felháborí­tóan érdekes cikket olvastam lapjuk október 14-i számában: „ Egy Hay- nau-leszármazott kárpótlást kapott Szabolcsban.” Megért volna egy mi­sét, ha kissé bővebb kommentárt fűznek e csodálatos tetthez. Nehezen tudom eldönteni — s talán más is így van vele —, hogy a jelenlegi rend di­cső urainak liberalizmusát vagy ál­humanizmusát, netán az Önök nem­tetszésnyilvánítását volt hivatott szemléltetni a Kelet-Magyarország- ban megjelent, és bizonyára onnan átvett tudósítás? Döntse el az olvasó, hogy milyen „nemes” cselekedet az, amikor a bresciai hiéna leszármazottja meg­kapja a „hálás” magyar uraktól jogos jussát, amiért őse 1849. október 6.-án Aradon kivégeztette legdicsőbb for­radalmunk és szabadságharcunk hős tábornokait? Én eldöntöttem, de hadd ne írjam le a véleményemet, mert nem bírná el épségben a papír. ták, az utóbbinál abba kötöttek bele, hogy nem tudták elolvasni az orvos aláírását. Ezek után csak a CSÉB-re kaptunk négy-négyezer forintot. Nem tudom megérteni, hogy a biz­tosítók ilyen hatósági igazolásra mi­ért nem adják ki legalább a kötelező összeget, ami hasonló esetben na­gyon szükséges lenne. Ezek után úgy érzem, nem gúnyolódniuk kellene a bajbajutott embereken, akik hozzá­juk fordulnak, hanem segíteni, még előlegezés címén is. Nálunk is folyamatban van a bíró­sági eljárás, ami majdnem egy éve húzódik. Most októberben lesz újra tárgyalás, hacsak valaki megint nem fog hiányozni. így mi is csak több, mint egy év után mehetünk a biztosí­tóhoz a bírósági végzéssel. Készül­jön fel Kis Lajos a tárgyalások hosz- szú sorozatára. És végül ideírom: nem kívánom senkinek azt a megaláztatást, amit egyes biztosítók csinálnak. Kiss Attila, Tass tek. így köszönöm a kunszentmiklósi fiatalok barátságos fogadtatását, és örülök, hogy megismerkedhettem ve­lük. Külön köszönjük — táncpá­rommal együtt — Pátyiné Marika néninek és családjának a személyes ismeretséget. Ugyanilyen tisztelet és köszönet a dunavecsei 70 éves Berci bácsinak, aki a közös élmény és a fia­talok szeretete miatt jött el fogatával Kunadacsara kocsisunknak. Köszönjük minden település né­zőközönségének az érdeklő biztatást és a sok tapsot. Kemenczei Piroska, Kecskemét Kandó Kálmán szakközépiskola Állítólag a „hős” Haynau Ke- let-Magyarországon egykor birtokot vásárolt, és jámbor földbirtokosként élte le életét. Sokat utazott, s Angli­ába is elvetődött, ahol a kikötőmun­kások véleményt nyilvánítottak te­vékenységéről, azaz alaposan elnás- págolták, vagyis megverték. Kíváncsi vagyok, mit szól a kár­pótláshoz Szabolcs megye népe, mi a véleménye a kárpótlási hivatal veze­tője és más hasonszőrű urak tettéről? Mi a véleményük a kivégeztetett hő­sök, leszármazottainak? őket ki és mikor fogja kárpótolni? Az ő kárpót­lásukról szívesebben olvastam volna tudósítást. És vajon mit szólnak a Haynau által meggyilkoltatott itáliai hősök leszármazottai, ha véletlenül kezükbe kerül egy magyarországi új­ság, és abból tudomásukra jut uraink nagylelkűsége? Lakatos Lajos,nyugdíjas Dunaszentbenedek Kossuth utca 54. szám. Köszönjük a biztatást,tapsot • Piroska és Péter a szüreti felvonuláson. Egy felháborítóan érdekes cikket olvastam 7 Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Rábeszélés? — Azért jöttem, hogy megkérdez­zem, van-e lehetőségük arra, hogy az orvosokat rábeszéljék...? — Úgy érti, valamilyen beavatko­zásra, műtétre? — Nem, dehogy. Rábeszélésre gondoltam. Arra, hogy szívesen fog­lalkozzanak velem. De inkább el­mondom, hogy maguk is jószívvel álljanak az én gondomhoz. Árról van szó, hogy 45 éves vagyok, tizenhá­rom éves munkaviszonnyal, két gye­rekkel. A férjem már régen maszek, és azt mondja, jó lenne ha én nyugdí­jig dolgoznék. — Es mi a gond ? — Én nem akarok. Elég volt ab­ból, hogy mindig azt kellett csinál­nom, amit mások mondtak. Rok­kantnyugdíjas akarok lenni. Beteg vagyok, mindenféle bajom van, már voltam egész évig táppénzen is. Rá­szánok néhány évet, de ezt megszer- zem magamnak. — Persze az orvosok, az ilyen-olyan bizottságok nem állnak hozzá jószívvel. Pedig mennyi időt eltöltöttem már várakozással, még­sem megy a dolog. Arra gondoltam, maguk segíthetnének nekem. Beszél­jék rá az orvosokat, hogy adják meg nekem a papírt, és akkor nem is lát­nak többé. Otthon maradok, nyuga­lomban. — Tudom én, hogy nem nagy pénz a rokkantnyugdíj, de beérném vele. Sok pihenés kell, de hogyan pi­henjek, ha mindenki csak dolgozni küld. Maguk odaszólhatnának az or­vosoknak, mert nekem így sok időm megy el, amíg egymagám kiügyes­kedem, de az is lehet, nem sikerül. Akkor pedig hová menjek, mi lesz velem? Csak nem maguk is dolgozni küldenek? —sei— Ismét a gyógyszerekről A nyár folyamán a tompái kiser­dőben talált gyógyszerekről már több alkalommal írtunk lapunkban. Leg­utóbb ismertettük dr.Kraszkó Károly megyei tisztifőgyógyszerész levelét. Ehhez most — kérésére — annyit te­szünk hozzá, hogy a gyógyszerek hazai fölhasználásra nem kerülhet­nek. Kezdeményezés A megyében élő időskorúak pana­szaira a Nyugdíjasok Megyei Érdek- védelmi Szövetségének elnöksége az Országgyűlésnél kezdeményezte, hogy az önkormányzati törvényben kiegészítést eszközöljenek, nyerjen lehetőséget a nyugdíjas szervezet a lakóterületi önkormányzat népjóléti bizottságában képviseleti jogra. Javasoltuk a társadalombiztosítási törvényben módosításra a rokkant­sági nyugdíjas egészségi állapot vál­tozásakor a magasabb rokkantsági fokba való átsorolást. Eddig erre csak a nyugdíjas korhatár eléréséig van lehetőség, s ez hátrányt jelent. Ugyancsak kezdeményeztük az időskorúak részére, hogy a városi és a VOLÁN közforgalmú közlekedési vállalatok is adjanak a MÁV által már biztosított a 20 százalékos uta­zási kedvezményt a napi utazásnál, a meglévő nyugdíjas utazási utalvány meghagyása mellett. Miklós László, megyei elnök Kiskunfélegyháza, Dózsa u. 2-4 Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom