Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-09 / 236. szám

V 16 VILAGTÜKÖR PETŐFI NEPE HAZAI TÜKÖR 1993. október 9., szombat • Amszterdam a csatornák városa, szinte annyi vízi út van, ahány utca. A hollandok kihasználták a lehetőséget és úgynevezett csó­nakházakat építettek. A háromezer házból mutatunk be kettőt. (Lovas Dániel felvétele) Különlegességek árverése Münchenben egy árverési csarnok október 22-23-án ural­kodóházakból származó ritka kü­lönlegességeket bocsát kalapács alá - köztük II. Vilmos német császár egy asztali öngyújtóját és Napóleon orvosának tábori pati­káját. Különösen nagy árat re­mélnek a tábori patikáért, egy di­ófából készült, kétrekeszes ládá­ért, amelyben még számos eredeti A nemzetközi vásár területén nyitották meg ünnepélyesen a maximum 2 és fél ezer személy befogadására alkalmas új kong­resszusi központot. Szükség is volt a Hofburgban és az Austria Centerben működő mellett egy harmadikra: az osztrák főváros­ban évente 94 ezren tanácskoznak valamilyen rendezvény kereté­Emberölés és bankrablás miatt huszonhárom éven át körözte az amerikai rendőrség Katherine I Ann Powert, aki a közelmúltban önként adta fel magát. A fiatal di­áklány csatlakozott a vietnami üvegcse található. A ritkaságok közé tartozik még Vilmos császár egy napellenzős sapkája és egy ezüst trombita, amelyet I. Sándor orosz cár ajándékozott kozák had­testének. Elárvereznek továbbá egy császári sast, amely 1804-ben a francia hadsereg egyik zászlaját díszítette és egy brosst, amelyet III. Frigyes ajándékozott Viktória királynőnek. ben. A munkával igen gyorsan elkészültek. A mozgatható falak­kal a termek mérete állítható, emellett közvetlenül kapcsolódik a 100 ezer négyzetméteres kiállí­tási területhez. Az első igazi nagy rendezvény az október 19. és 24. közötti Utec-Absorga - környe­zetvédelmi technológiai szakkiál­lítás - szimpóziuma lesz. hábofű ellen tiltakozó mozga­lomhoz. Három társával elhatá­rozta, hogy kirabol egy bankot. A rablási kísérlet balul sült el, és a egyik társuk megölt egy rendőrt. Valamennyiüket elfogták. Kinevezés A megyei bírói tanács indítványa alapján dr. Szentpéteri Zoltánt, a Kiskőrösi Városi Bíróság eddigi be­osztott bíráját 1993. október 1-jével nevezte ki a Kunszentmiklósi Városi Bíróság elnökévé dr. Hemády Gyula, a megyei bíróság elnöke. Zenés műsor A művészek ajándékaként zenés, illetve operettműsort adnak a nyugdí­jasoknak az idősek hete alkalmából a kecskeméti Katona József Színház művészei. Az első rendezvényre a Margaréta Otthon ebédlőjében kerül sor október 11-én délután három órakor. A műsorban fellép: Harmath Albert, Sirkó László, és Latabár Ár­pád. Zongorán kísér: Nagy Árpád. Zenés áhítat Október 9-én, szombaton délután hat órakor zenés áhítatot rendez a ba­jai baptista imaközösség, Hetényi Lajos lelkész szervezésében, a Ma- gyaroszági Németek Művelődési Központja dísztermében. A Baptista Egyház déli missziókerületének kó­rusát Bócsa Barnabás, Szerényi Jó­zsef, Szomomé Szepesik Éva és Varga István vezényli. Zongorán közreműködik dr. Matus István, Gszelmann Róbert és Czibula Szil­veszter, fuvolán Matus Johanna, trombitán Breznyán István, Bol- doczki Gábor, Kemény Márton, csel­lón Barna Barbara. Szabadkai művész Két előadást is tart október 11-én, hétfőn Baján B. Kasza Éva, a Sza­badkai Népszínház társulatának tagja, Willy Russel: Én, Shirley című monodrámájából. Az elsőt délután két órai kezdettel, az alsóvárosi kör­ben, majd est fél nyolctól az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán. Ingyenes Hétfőn 13 és 15 óra között a vö­röskeresztes klub használtruha-cso­magot oszt a rászorulóknak a félegy­házi művelődési házban. Baromfitermelők tanácskozása Szakmai tanácskozást rendez a Kiskunsági Mg. Szövetség a barom­fitermelőknek október 15-én 10 órá­tól Kecskeméten a Szövetkezetek Házában. A gyűlésen részt vevőknek tájékoztatást tartanak a baromfi-ter­méktanács szervezéséről, jelentősé­géről, s más szakmai kérdésekről. A rendezvényen a részvétel ingyenes. Néma lettem Bemegyek Kecskeméten az éj­jel-nappali boltba, megállók a hús­részleg előtt. Köszönök és várok so­romra. Az eladó (nem írom, hogy ke­reskedő) szúrós tekintettel rámnéz, hallgat, majd hidegrázós kíváncsi^ sággal felfelé mozdítja a fejét. Ez néma — gondolom, közben ő még egyszer mozdítja a kobakját, valami­vel nagyobb szögben, majd indulato­san azt kérdezi: — Maga néma? — Én is éppen azt akartam kér­dezni magától! — mondom neki és arra gondolok, hogy hol van már a mivel szolgálhatok, a mit parancsol és a kedves felszólítás, hogy tessék választani? És hová lett a legyen sze­rencsénk máskor is ? Ehelyett jó esetben ez marad: — Oda mi lesz? V. M. 6000 Kecskemét, Izsáki út 4. Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kis-és nagykereskedése műanyag gáz- és vízvezetékcsövek, idomok bő választékával várja kedves vásárlóit. Telefon: 76/483-305, fax: 76/484-521 (12652) A kecskeméti Katona József Gimnázium azonnali munkába állással SZÁMÍTÁSTECHNIKA-MATEMATIKA vagy SZÁMÍTÁSTECHNIKA-FIZIKA SZAKOS tanárt keres. Jelentkezni az iskola igazgatójánál lehet: 6000 Kecskemét, Dózsa Gy. út 3. Telefon: 06/76 481-583 Telefax: 06/76 327-436 (13225) enz Autószalont IKecske- Személygépkocsi- Haszonjárművek $ Szerviz: Kecskertifct, Kullai- Garanciális javítások- Alkatrész-árusítás -Vevőszolgálat, szaktanács Tel.: 76/487-338 adása 93-366 Az VhíCer Szövetkezet 1993. október 11-én, hétfőn ABC-áruházat nyit Kecskemét, Bajnok u. 48. sz. alatt. Az üzletben kaphatók alapvető élelmiszerek, tej, tejtermékek, kenyér és péksütemény, tőkehús és húskészítmények, konzervek, vegyi áruk, édességek, üdítők, kávé, dohányáruk, valamint ételízesítők és fűszerporok. Hétről hétre más-más KEDVEZIK 4-ivY! Négy héten keresztül , különféle meglepetéssel W le. ,ayi | j várjuk kedves vásárlóinkat .♦/Nézzen be hozzánk - megéri! (12312) , ,•/■ 'V Új kongresszusi központ Feladta magát a volt diák! Soltvadkert várossá avatási ün­nepségének második napján, október tizedikén, vasárnap bor folyik majd a főtéren felállított díszkútból. A bort a helyi szőlősgazdák adták össze és a vélemények szerint olyan nagy mennyiségben, hogy hetekig elég lenne a kút „táplálására”. Felvéte­lünk még akkor készült, amikor a mesterek az utolsó simításokat vé­gezték a díszkúton. (Nyúl Gábor felvétele) Meteorológiai előrejelzés Bács-Kiskun területére Meglehetősen változékony időjá­rásra számíthatunk a hét végén és jövő héten. Az eleinte még többé-ke- vésbé napos, meleg időnek egy hi­degfront vet véget, amely szombaton napközben halad át a megye terüle­tén és néhány fokos lehűlést is okoz a hét végén. Hatására többfelé lehet eső, zápor. A jövő héten változóan felhős idő valószínű, többórás napsü­tés mindennap várható. A hőmérsék­let csúcsértéke a hét végén a megyé­ben általában 16-19 fok között ala­kul. A jövő héten ismét melegszik az idő, visszatér a szinte nyárias idő, 20-24 fokos nappali maximummal. A hajnali órákban eleinte a felhős napokon általában 10 és 14 fok kö­zött, majd a jövő hét közepén, a de­rült éjszakákon, kevéssel 10 fok alatt alakul a hőmérsékleti minimum. Orvosmeteorológia A változékony időjárás meglehe­tősen nagy megterhelést jelent még az egészséges szervezet számára is. Az előttünk álló egyhetes időszakban többször is lehet fronthatás. Elő­ször a hidegfrontra érzékenyek szá­míthatnak a ffontátvonulással járó tünetekre: csökkenhet a reflexidő, fokozódhat az agresszivitás, amit a közlekedésnél mindenképpen figye­lembe kell venni. A hét közepén viszont erősödő melegfronti hatás érvényesül. Ezért ajánlatos, hogy a melegfrontra érzé­kenyek fokozottan tartsák be az or­vosi előírásokat. ISMERETLEN AZ ÁLDOZAT Balesetek, bűnügyek Október 7-én délután fél hatkor Páhi külterületén egy dűlőúton egy páhi férfi az általa vezetett tehergép­kocsival úgy tolatott, hogy nem győ­ződött meg annak veszélytelenségé­ről és elütötte az út szélén vele azo­nos irányba haladó K. Istvánná, 84 éves helyi lakos, gyalogost. Az idős asszony a helyszínen meghalt. Ugyancsak október 7-én, nem sokkal éjfél előtt Hetényegyháza kül­területén ismeretlen személy kerék­párját tolva Hetényegyháza irányába haladt Kerekegyháza felől. Áttért az úttest menetirány szerinti bal olda­lára, ahol egy szabályosan közlekedő teherautó elgázolta. A férfi meghalt. A rendőrség nem talált nála olyan iratot, amelyből a személy- azonossága megállapítható lenne. A kerékpárja ismeretlen gyártmányú és vázszámú, fekete színű, a gumiab­roncsai pirosak. Az ismeretlen férfi személyle­írása: 155 centiméter magas, vé­kony testalkatú, kopaszodó, őszes hajú. Jobb alkarján egy szívtetoválás, benne „Erzsiként” felirat, a szív kö­rül „Szeretlek anyukám”, a bal alkar­ján egy cowboy rajza, a jobb combon pedig egy női akt látható. Ruházata: szürkés színű munkásnadrág, egy pi­ros, hosszú ujjú és egy kék rövid ujjú pulóver, olajzöld katonai gyakorló­zubbony, fekete bakancs. A rendőrség kérése, hogy aki a le­írtak alapján felismeri az áldozatot, személyesen vagy telefonon jelezze a kecskeméti rendőrkapitányság köz­lekedési alosztályán (Batthyány utca 14. telefon: 76/484-684). Az elmúlt héten 33 közlekedési baleset történt Bács-Kiskun megyé­ben. Ezen belül kiemelkedően ma­gas, kilenc volt a halálos esetek száma. Tizenöt súlyos és 9 könnyű sérüléssel járó baleset történt, és ösz- szesen 42 személy sérült meg. A teg­napi sajtótájékoztatón utaltak arra, hogy a közeli napokban fokozott el­lenőrzéseket tartanak az utakon. En­nek részleteiről — mint mondták — már a jövő héten beszámolnak. A kiskunhalasi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tet­tes ellen, aki október 6-án a délutáni órákban hamis kulcs használatával behatolt egy kiskunhalasi lakásba és onnan 500 ezer forint értékben tulaj­donított el műszaki cikkeket. Az elmúlt huszonnégy órában a megye területén három közúti közle­kedési baleset történt, amelyből kettő halálos kimenetelű volt, egy pedig súlyos sérüléssel járt. Három főt vet­tek őrizetbe közrend elleni bűncse­lekmény, egy személyt pedig vagyon elleni bűncselekmény miatt. Mártiholnapra expressz apróhirdetések • A jugoszláv határ menti településeken üzlethelyi­séget bérelnék vagy ingatlant vásárolnék. Már működő élelmiszerboltok áruellátását kedvező áron vállalom. Nagyker. 6235 Bócsa, Pf. 9 Az OCEAN háztartási gépek szaküzlete felvételre keres gyakorlattal és szakképzettséggel rendel­kező fiatal férfit, eladói munkakörbe. Érdeklődni az áruházban, Vittman Ferenc üzletvezetőnél, Kecskemét, Rákóczi út 28. Tel.: 76/323-613 Dobó krt.-i 2,5 szobás, 73 mz-es lakás eladó. Ér­deklődni a 76/321-379-es telefonon, de. 8-9, du. 18-20 h—ig. Figyelem! Kecskeméten a legolcsóbban! Karton- huzatú paplan 1250 Ft—ért, bútorszövetek 650 Ft- os ártól, gyermek hosszú ujjú póló már 290 Ft-tól, PVC-padló 2 m széles 850 Ft-tól. Ezenkívül a la­kástextíliák széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Rákóczi úti Lakástextilbolt. Tel.: 76/326-735 Híddaru 2 db KAB 5 Mp-os FT: 16,5 M 84 fm, da­rupályával eladó Érd.: TRAVERZ Rt. Kecskemét, Izsáki út 2-6., Ancsa Mihály. Tel.: 76/481-527 * Kecskeméten 2 szoba, összkomfortos, teljesen felújított /olasz csempe, tapétázás/ lakás, igé­nyesnek eladó. Érdeklődni: 76/346-665-ös tele­fonon, egész nap. Irányár: 1.300.000. Kecskeméti Kft. keres - teljes munkaidőre - egy varrónőt és egy ruházati eladót, /kecskeméti lako­sokat/ nem dohányzó, érettségizett munkatársa­kat. Jelentkezni: 76/484-695-ös telefonon.. Kecskemét belvárosában, frekventált, nagy for­galmú helyen, bevezetett női—férfi fehérnemű-di­vatáru profilú, 30 m2 alapterületű, exkluzív kivitelű, telefonos üzlethelyiség csak kompletten eladó. Érdeklődni: Export-Import Kft. Kökény Ferenc igazgatónál. Tel.: 76/482-083, munkaidőben. Kecskemét, Máriahegyben 600 n-öl szőlő, gyü­mölcsfákkal, sürgősen eladó. Érd.: Kecskemét, Hosszú u. 24/A, este 5 h után. Kárpótlásljegy-felvásárlás kibocsátási értékben október 14-én, Kecskeméten, a művelődési köz­pont, fszt. 32-es termében, 9-17-ig. * Ötéves, magyartarka, félidős vemhes, hat má­zsán felüli tehén eladó. Pirtó, Kossuth u. 23. Piros új típusú, 2 éves Ford Escort eladó. Telefon: 78/381-380. * Statice /évelő sóvirág/ palánta eladó. A termést visszavásárolom. Tel.: 76/320-839. Faragó. Titkárnőt és számítógépes számlázót felveszek. "Profi" jeligére 6235 Bócsa, Pf. 9 Tompára és Bácsalmásra korrekt, leinformálható boltvezetőket, eladókat, pénztárosokat, pincére­ket, szakácsnőt felveszek. "PRIVÁT" cég jeligére 6235 Bócsa, Pf. 9 * Élelmiszerboltok, üzemi konyhák áruellátását kedvező áron vállaljuk. Szakái Nagyker. Tel.: 78/353-124 Barkas, platós, vadonatúj dízel Volkswagen-mo- torral és váltóval, dohányszárító, dohányszállító kocsi, 130-as öntözőcsövek és idomok eladók. Kiskőrös, Izsáki út 20. Tel.: 78/312-820, esti órákban. Naptár Október 9., szombat. Névnap: Dénes. Napkelte: 5.54; Nap­nyugta: 17.08; Holdkelte: 23.26; Holdnyugta: 13.34. Névnapozóknak Dénes. A görög Di- nf Y la onüsziosz rövidülésé- aj I H bői származik, jelen- UCSlCöl tése: a bor és a szőlő istenének ajánlott Köszöntjük még Ábra­hám, Ábris, Andor, Dionizia, Elemér, Gerjén, Gusztás, Szibilla, Velmira nevű olvasóinkat is! Évforduló 1874. okt. 9-én alapítót- ^3 ták az Általános Posta- egyesületet, amely a nemzetközi postaszolgálat ösz- szehangolása, továbbfejlesztése érdekében jött létre. A 22 alapí­tótag egyike Magyarország volt. Milyen idő lesz? Hazánkat egy hi- „i^s'“V=31 degfront éri el. Nyu- gat felől megnövek- »■'> •' V szik a felhőzet, helyenként zápor, zivatar várható, délutánra felsza­kadozik a felhőzet, a hőmérséklet 14—18 fok körül aílakul. Mi, hol, mikor? • Az Őskeresztyén Apostoli Egyház tataházi gyülekezete október 10-én, 9 és 14 óra kezdettel istentiszteletet tart a Kossuth u. 45. szám alatt.# Az idősek hete alkalmából a Kunszent­miklósi Időskorúak Szociális Ott­hona rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket. Hétfőtől péntekig óvodások műsora, közjegyzői taná­csok, versmondó- és nótaverseny, orvosi előadások és szüreti bál várja az időskorúakat.# A Szórakaténusz játékházban szombaton 10-12 óra között origami és agyagozás, délután 14.30-tól pedig nemezelés, vasárnap délelőtt sárkányépítés lesz a gyere­keknek. Lottó Ezen a héten sincs ötös a lottón.A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása sze­rint a 41. hét nyerőszámai: 32,36, 42, 51, 64 Traffipax Ma délelőtt Baján, délután Kalo­csa lakott területén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre a megyében. Csalódás Igaz, hogy szakítottál a vőle­gényeddel? — Ijgaz­— Es miért? — Mert amit nála én lihegő vad szenvedélynek hittem, arról kiderült, hogy csak asztma... BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszlnger András és Martin Feldenklrchen ügyvezető Igazgat: A kecskeméti szerkesztőség és a kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/481-391. Telefax: 481-434. Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386. Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 1. Tel.: 79/322-231, 324-25 Hirdetésfelvétel: Szabadság út 22 Fax: 79/323-974 Bácsalmás: Szent L. u. 9. Telefon és fax: 79/341-436 Kalocsa: Szent István út 35. Pf. 92. Telefon és fax: 64/362-071 Kecel: Fő tér 2. Tel.: 78/321-211- Fax: 76/321-760 Kiskunfélegyháza: Kazinczy u Telefon és fax: 362-541 Kiskunhalas: Árpád u. 12. Telefon és fax: 77/322-792 Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 341-01: A szedés készül a kiadó elektronikus rendszerén Lapnyomda: Petőfi Nyomda Rt 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6 Felelős vezető: Sebesvári László vezér« Terjeszti: a Magyar Posta és egyéb szervi Előfizethető a hírlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: egy hónapra: 375 Ft, negyedévre: 1125 F fél évre: 2250 Ft, egy évre: 4140 Ft Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk viss; ISSN 0133-235 x . 1. Bor folyik a díszkútból

Next

/
Oldalképek
Tartalom