Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-09 / 210. szám

Drágszél • Fájsz • Géderlak • Harta • Homokmégy • Miske • Negyvenszállás • Öregcsertő Kalocsa és vidéke Nemzetiségi iskola Dusnokon 1 A tanévnyitó egyben átadási ünnepség is lett. Dusnok új intézménnyel gazdago­dott az elmúlt héten, négy tanterem­mel, nyelvi laborral, számítógépes teremmel. Dr. Andriska Géza or­szággyűlési képviselő vágta át a nemzeti szalagot, adta át az iskola kulcsát Béla Endre igazgatónak. A képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy eddig is ápolták a horvát ha­gyományokat Dusnokon, sokat tettek a nemzetiségi kultúráért. A Boner István tervei alapján készült épület az oktató-nevelő munka optimális feltételeit biztosítja, százötvenhat kisdiák számára nyújt kiváló feltéte­leket anyanyelvűk megtanulásához, valamint a számítógépes ismeretek megszerzéséhez. T. L. Lada Niva a szakmári seriffnek A bűncselekmények számának aggasztó szaporodása immár nem­csak a városi polgárok privilégiuma. A szennyes hullám lassan elönti fal­­vainkat is, alaposan feladva a leckét olykor a bűnüldözéshez szükséges eszközökben nem éppen bővelkedő körzeti megbízottaknak. Meglehető­sen szűkén csordogálnak a központi pénzek, néha szinte szétesik a szolgá­lati gépkocsi alattuk, pedig éppen a sajátos terepviszonyok miatt nekik lenne szükségük megbízható, erős járművekre. Ilyen gondok nyomasztották egé­szen mostanáig a szakmári helyi se­riffet is, aki nemcsak az anyaközség, hanem a környező szállástelepülések közbiztonságát is vigyázza. Talán a megoldást jelentheti, hogy a helyi Potyka Halászati Szövetkezet és az IZZOFERR Kerámiai KFT. levéllel fordultak a Kalocsai Rendőrkapi­tányság Vagyonvédelmi Alapítványa kuratóriumának elnökéhez, amely­ben felajánlják, hogy a tulajdonukat képező igen jó állapotban lévő Lada Niva terepjárót átadják az alapít­ványnak, hogy a mindenkori szak­mári körzeti megbízott munkáját se­gítsék. A közel háromszázezer forint ér­tékű jármű hamarosan szolgálatba áll, jó példát szolgáltatva más közön­ségeknek is arra, nyújtsanak segítsé­get a fogyatkozó biztonság helyreál­lításához. Cs.L. Paprikásgondok jelenidoben (Folytatás az 1. oldalról.) — Az export heften százalékát a KAGE Rt. bonyolítja. Tudják-e tar­tani pozíciójukat? — Amikor ilyen termésgyenge év van, sajnos nem tudjuk tartani teljes egészében korábbi piacainkat, bár az a törekvésünk, hogy a magyar export 50-60 százalékát a következőkben is mi biztosítsuk. Most az a helyzet, hogy saját szerződött területeinken mások is felvásárolnak nyersanya­got. A felvásárlók között sok az ügyeskedő, aki ráígér árainkra. — Kalocsa és Szeged azért to­vábbra is megőrzi pozícióját? — Azt hiszem, eléggé összetett a helyzet jelenleg is, ugyanis a fűszer­­paprika termesztése kiterjedt az or­szág más vidékeire, amit nem tartok teljesen jónak, mert a tájegységi ter­melés hagyományaiban jobban hi­szek, és továbbra is ez lehet alapja a jó minőségű nyersanyagnak. Erről a területről felvásárolják most a nyers­készletek egy részét, ami aztán tech­nológiai hiányosságokkal készül őr­leménnyé, így rontják a hírnevet. Éppen ezért — és természetesen más fontos okok miatt — alakítottuk meg a napokban az Országos Fűszerpap­rika Terméktanácsot, melynek az lenne az alapvető célja, hoy a piaci résztvevők közös érdekegyeztetés alapján összehangolják tevékenysé­güket, hogy a paprikaágazat ügyeit gördülékenyebben intézhessük. . Zs.K.I. it Őszre újjáépül a MOL-benzinkút Csupán néhány napja kezdték a nagy építkezést, máris áll az alapja az újjászületendő kalocsai benzin­­kútnak. Mint megtudtuk, a leendő benzinkút bővíti szolgáltatásait, shop épül, utasmosdót alakítanak ki, au­tómosó készül. Az átadást október 23-án tervezik, az összes költség megközelíti a százmillió forintot. A kalocsaiak pedig várják, hogy mie­lőbb európai színvonalú töltőállo­másnál tankoljanak. Faj szón tornacsarnokot avattak Rekordgyorsasággal, mindössze egy év alatt épült fel Fajszon az álta­lános iskola területén a község új büszkesége, a minden igényt kielé­gítő — monolit VV-vázas, kitöltő fa­lazatú, ragasztott fa tetőszerkezetű — tornacsarnok. Az impozáns külső, 15x30 m-es belső hasznos játékteret takar, a padlózat holland technológi­ával készült több komponensű speci­ális sportpadló, alatta rugalmas gu­miőrlemény csökkenti a sérülésve­szélyt. Az ünnepséget Illés József pol­gármester nyitotta meg, külön kö­szöntve a jelenlévő dr. Andriska Gé­zát, a térség országgyűlési képviselő­jét. Méltatta a község életébe új táv­latokat nyitó tornacsarnokot, amely hasznos segítője kell, hogy legyen az oktatásnak, de a fajszi lakosságnak is. Elmondta, hogy az épület terveit Perneki Anita tervező építészmérnök készítette el, a kivitelezési munkákra pályázatot írt ki a képviselő-testület, amelyet a kalocsai Generál Kft. nyert el. A szakmai kihívásnak eleget téve a cég igényes munkával készítette el az épületet, a csarnok teljes költsége 28 millió forintba került. Méltató szavai után a polgármester felkérte dr. Andriska Gézát, hogy a szalag át-A gyerekek alig várták, hogy használhassák a termet. vágásával adja át a csarnokot üze­meltetőjének, a iskolának. Felgyői Sándor igazgató a tanuló ifjúság nevében is megköszönte az önkormányzatnak, hogy ilyen nagy­szerű építménnyel ajándékozták meg őket, ígérte, hogy megpróbálják tar­talommal megtölteni, és az oktató­nevelő munkában hasznosítani az új létesítményt. A csarnok a premier­jén, szeptember 5-én már vizsgázott is, hiszen az iskola itt nyitotta meg és köszöntötte az új tanévet. Az énekkar Tatainé Kiss Mariann vezetésével dalcsokorral köszöntötte a szülőket és az új első osztályoso­kat, őket alsó és felsőtagozatos versmondók követték. A csarnok „szakmai” tesztelői a Kalocsai SE ifjú tornászai voltak, akik látványos gyakorlatokkal ragadtatták tapsra az ünneplőket. A műsor összeállításá­ban és megszervezésében Benkéné Fekete Elza és Farkasné Bácskai Il­dikó segített. Az új tornacsarnok már az első napján is bizonyította, hogy alkalmas lesz a község fiataljainak és felnőtt lakosságának a kiszolgálására, spor­tolási kedvük felélesztésére, a moz­gás és a sport megszerettetésére. Tamás Ferenc Drágszél: szélcsend a kárpótlások viharában 0 Táblaerdö az ötszáz forintos kikiáltási árnál a drágszéli földárverésen. Míg a többi községben általában áremelkedés tapasztalható a földlici­tálásokon, sőt Kalocsán már kétezer forintos aranykoronánkénti árra lehet számítani, Drágszélen „szélcsend" uralkodik a kárpótlások viharában. A múlt pénteki drágszéli árverésen va­lamennyien ötszáz forintos minimál­áron juttottak földhöz az újgazdák. Az, hogy ilyen simán zajlottak az események, minden bizonnyal kö­szönhető, hogy hajlamot mutattak a résztvevők a kiegyezésre, és megér­tették az idők szavát: kapzsisággal nem mennek semmire, okosabban te­szik, ha az árverés előtt alaposan ki­tárgyalják a dolgokat. Éppen ezért valóságos falufórumot hívtak össze a licitálás előtt, s mire megkezdődött a hivatalos aktus, szinte mindenki tudta, hol hasítja ki magának a táblát. Nem is volt egy szóváltás sem a li­citáláson, minden a lehető legna­gyobb rendben törént. Mire is jó egy Duna-parti nyaralás? Idén második alkalommal szervez­ték meg a KAGE Rt. meszesi üdülő­jében az értelmi fogyatékos gyerme­kek nyári vakációját. Két hetet együtt tölthettek a családok, kicsik és na­gyok élvezhették a Duna közelségét, az erdő szépségét. — Miért tartják fontosnak a tá­bort? — kérdeztük a szervezőktől. Kocsis Erzsébet: — Az egészsé­ges és az értelmi fogyatékos gyere­kek együttlétük alatt tanulnak meg egymásra figyelni. Az ország külön­böző pontjairól érkezett családok kö­zött barátságok szövődhettek, a kö­zös játékok, a sport, a fürdőzés jól összehozta a résztvevőket. Barna Andrásné: — Az összefo­gást is jól példázza a nyári tábo­runk. Köszönet illeti a támogatókat, a KAGE Rt. vezetését, díjmentesen adta az épületét, Medvegy László a szállítást vállalta fel, az érdekvé­delmi szervezetünktől szerény anyagi támogatásban részesültünk. Köszönet illeti a segítőkész szülő­ket is, a legnagyobb feladatot Czár Lászlóné vállalta fel, ő volt a „mindenes” a hadtápon. Dr. Littmann Józsefné gyógype­dagógus: — Felszabadultnak, bol­dognak láttam a gyerekeket. Az is­kolában gátlásosak, van bennük fe­szültség. Most kiszakadtak a meg­szokott környezetből, mernek olya­nok lenni, amilyenek valójában. Azt tudják ők, hogy a kinti életben jobban kell alkalmazkodniuk. Dr. Hirsh Ottóné nyugdíjas vé­dőnő: — Nemcsak a gyerekek számára jelent ez feltöltődést, ha­nem a szülők számára is, ugyanis a „sorstársak” megoszthatják egymás­sal a gondjaikat. Nagyon jól megfi­gyelhető, hogy miként utánozzák a fogyatékosok az egészségeseket. A nevelés nagyon eredményes mód­szere ez. Mintegy félszázan élvezték a nyári tábor örömeit. Talán ez az öröm tovább is fokozható lett volna, ha egy kicsivel több segítsé­get kapnak. Egy gyógytornász iga­zán jól jött volna, meg egy néhány kirándulás, hajókázás színesebbé tette volna a két hetet. Jó lenne, ha a város egy kicsit jobban felkarolná ezeket a családokat, hiszen sok gondjuk eggyel több, mint más csa­ládoké. T. L. A hoppon maradt kasszafúró és más esetek Még nem tudni, honnan vette a bá­torságot az eleddig ismeretlen mac­kós^, hogy megmérkőzzön a kalocsai Afész bécsi típusú páncélszekrényé­vel, de tény: a puszta önbizalom ez­úttal nem volt elegendő. A nehézfiú augusztus 21-éré virradóra ajtófeszí­tés módszerével hatolt be a szövet­kezet pénztárhelyiségébe, s egyálta­lán nem riasztotta vissza, hogy a „maci” szemmel láthatóan fel volt vértezve minden betörés elleni véde­lemmel. Igen durva módszerrel esett neki a szekrény masszív zárszerkeze­tének és lemezének, de csak annyit ért el, hogy megrongálta, ám nem ju­tott hozzá a béltartalomhoz, ami ez­úttal meghökkentően nagy összeg, közel egymillió forint volt. A kasszafúró és a páncélszekrény csatáját most az utóbbi nyerte, azon viszont érdemes eltöprengenie min­den intézményünknek, hogy a még biztonságosnak hitt mackóban se tartsanak ennyi készpénzt. Ha egy tervbe vett rokonlátogatás a rendőrségen végződik, annak több oka lehet. Például az, ami a pilisma­rón illetőségű H. István esetében tör­tént, aki dunaújvárosi rokonait sze­rencséltette látogatásával, majd egy baráti társasággal átruccant a Duna túlfelére, s Dunavecsén jutott eszébe, emlékezetessé kellene tenni ezt a ki­rándulást. Augusztus 19-én tetőbon­tás módszerével jutott be a dúnave­­csei áfész műszaki boltjába, ahonnan videomagnót és mountain bike brin­gát lovasított meg, mintegy nyolcva­nezer forint értékben. A kalocsai rendőrkapitányság nyomozói, élükön Rácz Istvánnal, az alosztály vezető­jével „ezerrel” robogtak a helyszínre, s a kitartó, szorgos adatgyűjtés nyo­mán másnap reggelre már nemcsak a tettest kapták el, hanem a zsákmányt is hiánytalanul lefoglalták. A betörő volt a legjobban meglepve, hogy a lopott holmira a nyomozók voltak az első „vevők”... Több eset figyelmeztet arra, hogy a kényszerűségből utcán parkoló ko­csikban ne tartsunk komolyabb érté­ket, netán olyan tárgyakat, amelyek csábítóak lehetnek az éjszakában portyázó betörőknek. Ilyen volt pél­dául az a lezárt Ford Transit típusú kisteherautó is, amelyet augusztus 14-én az ablak kitörése után fosztot­tak ki: színes televíziókat és video­magnókat zsákmányoltak a betörők mintegy százezer forint értékben. A nagy erőkkel meginduló nyo­mozás sikerében jelentős szerepet játszott a bűnügyi technika. Kollár Ferenc és Tóth János rendőrzászló­sok alapos ujj- és tenyérnyomelemző munkájának köszönhetően hamaro­san eljutottak a zsaruk a nyomok „tu­lajdonosaihoz”, R. Ferenc és H. Fe­renc kalocsai lakosokhoz, akiket őri­zetbe vettek, és nem sok idő kellett ahhoz sem, hogy a zsákmányt lefog­lalják T. Gábor kalocsai lakásán. Cs. L. Becsöngettek Kalocsa iskolaváros. így aztán szeptember 1 -je óta többen vagyunk, délutánonként megélénkül a főutca, fiatal, napbarnította fiúkkal, lányok­kal népesednek be az üzletek, min­denki most szerzi be a még hiányzó tanszereit, az új tornadreszt, edzőci­pőt. Mint mondom, idő van! Elérke­zett az oviból kikerülő első osztályo­sok által már alig várt, ám a még többek által egyáltalán nem várt dá­tum, a tanév első napja. Találkozás az osztálytársakkal, a szeretett és ke­vésbé szeretett tanárokkal és tanár­­nénikkel. Ilyen tájt ömlik a szó min­denkiből, ki merre járt, ki mit látott az elmúlt hónapok alatt. Amíg a gyerekek és tanárok a va­kációjukat töltötték, addig is akadt látogatója bőven a falaknak. A fris­sen meszelt osztályok falaira ismét felkerültek a képek, ábrák, tábláza­tok: I am, you are, he is — olvasható például. Az én iskolás éveim alatt csak ciril betűs táblák lógtak, most meg már a tévé meg a video is része a felszerelésnek. A tanárokkal beszélgetve megtud­tuk, hogy a legnagyobb gondot, bi­zonytalanságot az oktatási törvény végrehajtási utasításának hiánya je­lenti. Főleg értelmezési problémák vannak. Nem tudják, hogy a tör­vényben leírtakat hogyan alkalmaz­zák. Míg korábban majd minden is­kola tanárhiányra panaszkodott, most elegendő a szaktanár. A békehadtest katonái, a nyelvtanárok — újabb kettő érkezett Amerikából is — eny­hítenek a nyelvtanítási gondokon. Egy kicsit csökkent a tanulók lét­száma. Tankönyv van, az önkor­mányzat alanyi jogon megítélt segé­lye általános megelégedést váltott ki a szülőkben. Amint az egyik közép­iskolából kijövet egy társaság mellett eljövünk, halljuk: Ba' meg, nem kap­tam spirálfüzetet! Amint odanézek, látom, hogy a megszólított egy — diáklány. Zsiga Ferenc Az oktatáshoz A kalocsai szakmunkásképző intézet sikeresen szerepelt a szakmunkásképzést támogató központi pályázaton. Az oktatás színvonalának emelése érdekében két marógépet, három színes té vét és egy videót vásároltak, amit a szeptemberi iskolakezdésnél vettek birtokukba a tanulók. Kevesebb gondozott Sajnos, elkerülhetetlen volt Kalocsán, hogy a szociális étkez­tetésnél is emeljék a térítési díja­kat. Az intézkedés következtében jelentős csökkenést mutat a házi gondozottak és az öregek napközi otthonát igénybe vevők száma. Kirívóan nagy a visszaesés a vá­roshoz tartozó Negyvenszálláson, ott a pár éve átadott Öregek Nap­közi Otthonába alig járnak. A szociális gondoskodás közvetlen figyelméből kikerült időskorú emberek sorsát továbbra is figye­lemmel kísérik. Miért nincs beszámoló? A nemrégiben megtartott kalo­csai önkormányzati ülésen az egyik képviselő kifogásolta, hogy az önkormányzat ugyan az őt megillető üzletrésszel a legtöbb esetben belép a vállalkozásokba, s a képviseletre személyeket vá­laszt, ám azok nem adnak tájé­koztatást munkájukról, a vállal­kozások gazdasági helyzetéről. Ezt azzal indokolták, hogy a leg­több induló cég évente egyszer tart közgyűlést, így nem volt lehe­tőség áttekintő tájékoztatást adni. Ennek ellenére elhatározták, hogy a helyhatóság tagjait rend­szeresen tájékoztatni kell az ön­­kormányzati üzletrésszel is ren­delkező vállalkozások helyzeté­ről. Újabb két angoltanár Az amerikai békehadtest újabb két „katonája” érkezett váro­sunkba, hogy a tanévkezdéstől angol nyelvet oktathasson. Szer­ződésük egyelőre egy évre szól. elhelyezésükről, fizetésükről az önkormányzat gondoskodott. Átalakult a Fémvill A Kalocsán többnyire csak „FémviH”-ként ismert Fém- és Villamosipari Vállalat átalakult. Az új kft. azzal kereste meg az önkormányzatot: az ót megillető üzletrésszel tulajdonostárs kí­ván-e lenni, vagy a privatizáció során elfogadja annak megváltá­sát, ugyanis a döntéstől függően egy vagy két kft. megalapítását jelentik be a cégbíróságnál. A képviselők egyelőre nem tudtak dönteni, az alapító okirattól füg­gően később határoznak e fontos kérdésről. Pályázatot nyert Harta A Dunai Svábok Alapítványa által meghirdetett pályázatra Harta község is jelentkezett, s amint a napokban értesültünk róla, hatvanezer márkával támo­gatják a helyi önkormányzat azon elképzelését, hogy eredeti állapo­tába állítsák vissza a Kiépülés központjában, a Templom utcá­ban lévő, jelenleg üresen álló sváb építkezési szokásokat. A felújításra szánt épület közvetlen szomszédságában található a he­lyi múzeum, melynek látogató akarják majd vendégül látni a fel újított sváb parasztportán J Az oldal a KALOPRKSs közreműködésével ki ült

Next

/
Oldalképek
Tartalom