Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-08 / 209. szám
8 PANORAMA 1993. szeptember 8., szerda Szerencseszáma volt a hetes Akárcsak honfitársainak milliói, Ferdinand Marcos néhai Fülöp-szigeteki elnök is hitt a numerológiában és a 7-es volt a szerencseszáma. Most ez a szám elkíséri haló poraiban is - az 1989-ben Hawaiin elhunyt exelnök újratemetése szeptember 7-én lesz a Fülöp-szigeteken. így például 1972. szeptember 21-én hirdette ki a nyolc éven át tartott rendkívüli állapotot, február hetedikére tűzte ki 1986-ban az újraválasztására hivatott rendkívüli szavazást. Ezúttal azonban nem bizonyult szerencsésnek a 7-es szám - győztesnek nyilvánították ugyan Corazon Aquino asszonnyal szemben, de három héttel később a népharag elűzte az elnöki hivatalból. A babona és a miszticizmus ma is mélyen gyökerezik a Fülöp-szigeteki népben, mintegy örökségként a kereszténység XVI. századi felvétele előtti időkből. Nem tudni, hogy Marcos miért választotta éppen a 7-est szerencsét hozó számnak. 1939. december 7-én tartóztatták le ugyanis, amiért meggyilkolta apja politikai ellenfelét, Julio Nalundasant. Végtelennek tűnő bírósági eljárás után felmentették azonban és a per során vált ismertté a neve, ami azután lehetővé tette, hogy tíz évvel később elinduljon a politikusi karrier útján. Ferdinand Marcos földi maradványai vasárnap hagyták el repülőgépen Hawaiit. Pénteken azután elhelyezik az exelnök földi maradványait a szülőháza kertjében épített márványmauzóleumban. Borúlátó vagy sem a világ? A kormány iránti bizalmatlanság és a borúlátás a jövőt illetően nem csak amerikai tulajdonság -„vigasztalja” Bili Clinton elnököt a Washington Post, amely a többi között arra a felmérésre hivatkozik, hogy sem a kanadaiak, sem a japánok nem bíznak az ország vezetésében, s úgy vélik: a gazdasági helyzet egyre rosszabbra fordul. íme néhány példa: Franciaországban a SOFRES cég közvéleménykutatása szerint tíz lakosból hat szerint „a dolgok romlanak”; az ABC televízió legutóbbi felmérése azt mutatta, hogy tíz amerikai közül nyolc úgy véli: az ország helytelen irányba megy. Egy kanadai közvéleménykutatásban ez az arány 70 százalék. Japánban a megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy rosszul vezetik az országot. A kormányok iránti bizalmatlanságot tükrözi, hogy a már idézett amerikai felmérés szerint az emberek 80 százaléka „csak ritkán hisz” a kormányzatnak. Kanadában úgy gondolja a lakosság 57 százaléka, hogy az erős kormány a legnagyobb veszély az országra. Franciaországban 57 százalék elégedetlen a végrehajtó hatalommal, négy olasz közül pedig három mondta, hogy nem megy olyan jól, mint tíz évvel ezelőtt ment. A fejlett világban borúsnak látják a jövőt is, s úgy vélik, a következő generációk helyzete rosszabb lesz. Ami viszont az emberek egyéni helyzetét és körülményeit illeti: az Eurobarometer 92 felmérés azt mutatta, hogy például az olaszok 73 százaléka elégedett, a németeknél pedig 90 százalék az arány. Az amerikaiak esetében négy polgárból három mondta azt, hogy soha rosszabb ne legyen. FEB • Képünkön a Bundestag. A németek a legelégedettebbek életkörülményeikkel Európában. 1995/H A Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak,- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres éves jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek, például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. Az államkötvény feltételei Elnevezése: Államkötvény 1995/H. Kibocsátás dátuma: 1993. szeptember 10. Futamideje: 2 év - 1993. szeptember 3.-1995. szeptember 3. Kamatozása: évi bruttó 19,5%. Kamatfizetések: 1994. szeptember 10-én és 1995. szeptember 10-én. Törlesztés: 1995. szeptember 10-én. Az Államkötvény 1995/H, 10 000 Ft-os címletekben kerül kibocsátásra. Tőzsdei bevezetés: A kibocsátást követő két héten belül. Az átlagáras értékesítés feltételei Az átlagáras értékesítés kezdőnapja: 1993. szeptember 6. Az átlagáras értékesítés zárónapja: 1993. szeptember 10. Kibocsátási árfolyam: 100%, azaz száz százalék. A Magyar Államkötvény 1 995/H-t az átlagáras értékesítési időszakban természetes és jogi személyek, valamint jpgi személyiség nélküli gazdasági társaságok vásárolhatják meg. Az államkötvény bármely természetes és jogi személyre, valamint gazdasági társaságra bármilyen korlátozás nélkül átruházható. Mit kell még tudni az Államkötvényről? Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A kibocsátást követően az MNB, a meghirdetett feltételek mellett, forgalmazza, eladja és visszavásárolja az államkötvényt. Amennyiben a pénzre szükségünk lenne a futamidő lejárta előtt, az MNB igazgatóságai a tőzsdei árfolyamhoz közeli áron visszavásárolják, vagy amenynyiben venni akarunk, akkor eladnak államkötvényt. A Magyar Államkötvény így rövid távú befektetésnek is jó. A Magyar Államkötvényt nem kell hazavinni. Ingyenes értékpapírszámlán tarthatjuk anélkül, hogy elvesztés, lopás vagy megsemmisülés veszélye fenyegetne. A későbbiek során, ha mégis kikérjük a papírt a címletváltásért és kiszállításért a névérték 0,5%-át, valamint a forgalmazó ezzel kapcsolatos díjait kéll megfizetnünk. A fő forgalmazó és kifizető helyek: 1 MNB Főpénztára 1051 Budapest, Hold u. 4. 1 MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Apáca u. 6. 1 MNB Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. -• MNB Békés Megyei Igazgatóság 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. • MNB BAZ Megyei Igazgatóság 3525 Miskolc, Hősök tere 3. • MNB Csongrád Megyei Igazgatóság 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. • MNB Fejér Megyei Igazgatóság 8000 Székesfehérvár, Zichy liget 12. • MNB Győr-Moson-Sopron Megyei Igazg. 9022 Győr, Czuczor G. u. 26. • MNB Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság 4026 Debrecen, Hatvan u. 15. • MNB Heves Megyei Igazgatóság 3300 Eger, Barkóczy u. 3. • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. • MNB Komárom Megyei Igazgatóság 2800 Tatabánya, Fő tér 32. • MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3-4. • MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. • MNB Tolna Megyei Igazgatóság 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 7. • MNB Vas Megyei Igazgatóság 9700 Szombathely, Széli Kálmán u. 20. • MNB Veszprém Megyei Igazgatóság 8200 Veszprém, Budapest u. 4. • MNB Zala Megyei Igazgatóság 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. MAGA A kislány és a merénylő • Archív képünkön a merénylet pillanata. Emlékszik-e a ma 14 éves Sara Bartoli a katolikus egyházfő elleni merényletre? Erre a kérdésre keresték a választ azok az olasz újságírók, akik a Rómától harminc kilométerre fekvő Lorianóban felkeresték a csaknem szerencsétlenül járt kislány családját. Tizenkét évvel ezelőtt, 1981. május 13-án II. János Pál a Szent Péter téren megáldotta a hívőket. Egy apa a pápa felé nyújtotta karonülő leányát, a Szentatya megfogta a gyermeket, majd visszaadta. Ebben a pillanatban lövések dördültek. A pápa, akit egy golyó eltalált, összeesett. Lorianóban még ma is gyakran szóba kerül, mi is történt akkor, nem messze a székesegyháztól. Sara, aki együtt él a szüleivel, a családi tulajdonban lévő szupermarketban szokott segíteni, és természetesen jól ismeri az akkor 22 éves merénylő, Ali Agca nevét. A támadót nem sokkal a lövések után sikerült kézre keríteni, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sara Bartoli 1981-ben még csak kétéves volt, így nem emlékszik semmire.,Csupán édesapja elbeszéléséből tudja, mi történt, s mennyire hajszálon múlott, hogy őt is eltalálja egy lövedék. Milyenek az olaszok a statisztikák tükrében? Az olaszok egyre magasabbra nőnek és meglehetősen hosszú ideig élnek - egyebek közt ez derül ki az Istát olasz statisztikai intézet frissen közzétett demográfiai adataiból. Az 1972-ben született sorkatonák átlagmagassága 173,96 centiméter volt, 0,3 centiméterrel több az öt évvel korábban születettekénél. Szűkülőben van az észak és a dél közti „szintkülönbség”: míg 5 évvel" ez-” előtt 3 centiméter volt az északiak és déliek átlagmagassága közti különbség, most ez csak 2,5 centiméter. Az országos átlag jelenleg 1,74 méter. A magyarországihoz képest hosszú átlagéletkor az utóbbi pár évben nem változott lényegesen: a férfiak esetében 73,5 év, míg a nők átlag 80 évig élnek. Noha az olaszok egyre többet költenek gyógykezelésre, nem sikerült megállítani a rákos megbetegedések számának emelkedését, sőt 1991-ben újra nőtt a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek átmenetileg csökkenő száma. Az 1987. évi 141 ezerrel szemben 1991-ben 150 ezren haltak meg rákban. Valamelyest csökkent - 0,7 százalékkal 4038-ra - a „sikeres” öngyilkosságok száma, ám 5.4 százalékkal megugrott - 2474—re - a kísérleteké. A férfiak legtöbbször felakasztják, míg a nők a mélybe vetik magukat. Aggasztóan terjed a társadalomban az erőszak. 1991-ben 3838 ember esett gyilkosság áldozatául Olaszországban, 25 százalékkal több. mint egy évvel korábban, s 18 százalékkal, 25 000-ra emelkedett a testi sértések száma. Egy 100 ezer lakosú városra vetítve ez egy év alatt 6,6 gyilkosságot, 47,7 testi sértést és 119,1 egyéb erőszakos bűncselekményt jelent. Terjed a csalást elkövetők száma is, a csekkhamisítás már a második legelterjedtebb bűncselekmény. A munkanélküliek száma 3 millió, közülük félmillióan a közelmúltban veszítették el munkahelyüket, 1,37 millióan pedig azok a fiatalok, akiknek még soha nem volt munkahelye. Már rég a múlté a sokgyermekes olasz anya, a „mámmá” képe: friss ENSZ-statisztikák szerint az egy nőre jutó 1,3 gyermekkel Olaszország a sereghajtó a népszaporulati világranglistán. Míg 1931-ben 100 fiatalra 36 idős jutott, 50 évvel később már 81,2. Az előrejelzések szerint az év végére Olaszország lesz a világ első országa, ahol a nyugdíjak száma felülmúlja a fizetésekét. A 15 millió olasz nyugdíjas különféle jogcímeken 21 millió járandóságot vesz fel, míg az aktív dolgozók száma, részben a recesszió hatására, 20,4 millióra csökkent. Az 56,4 millió lakosú országban tavaly 23 957 válás volt, kevesebb, mint 1986 óta bármikor. Tíz év alatt 2,95 millió lakás épült az országban, s ezek száma 1991 -ben 24,8 millió volt. • Római utca, ahol az átlag olasz megpihen. Szókimondó miniszter Ugyancsak szókimondónak bizonyult Thorbjöm Bemsten norvég környezetvédelmi miniszter, amikor a múlt héten Oslóban az NTB hírügynökségnek nyilatkozva kertelés nélkül megerősítette, hogy a hét végén egy vidéki választási gyűlésen „sz..jankónak” nevezte brit kollégáját, John Gummert, mondván: „A brit környezetvédelmi miniszter a legnagyobb sz..jankó, akivel életemben eddig találkoztam”. Einögött az áll - mint mondotta - hogy „New Yorkban egy beszélgetésünk során kifejtettem neki, hogy milyen súlyos problémát okoz nekünk a savas eső, és hogy az legnagyobbrészt Anglia felől kerül a norvég légtérbe. Erre ő (Gummer) arcátlanul sértegette a norvégokat általában és különösen a norvég kormányt”. Az eset nyilvánosságra kerülése után Nagy-Britannia oslói nagykövetsége „sajnálkozását” fejezte ki. Bemsten ezzel szemben nem sajnál semmit, megjegyzése az ügyhöz: „Természetesen másképpen is kifejezhettem volna magam. Én azonban hozzászoktam, hogy úgy fejezzem ki magúm, hogy az emberek megértsék”.