Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-24 / 223. szám

...egyszerűen minden • Schamschula: kísért a kft.? • Mit kíván a magyar gyáros? • Mennyi az új kerék-adó? • Ki volt a Jós utcai gyújtogató? 1993. szeptember 24., péntek A VÉLEMÉNYEK MEGOSZLANAK AZ UFÓRÓL Mit láthattak a garaiak? Szombaton este UFO-t (azonosí­­tatlan repülő tárgy) látott néhány ga­­rai polgár. Úgy vélték, hogy a falu légterében tett néhány kört, majd el­repült. Mások szerint azonban szó sincs interkozmikus csészealj látoga­tásáról. Állításuk szerint a bajai lé­zerdiszkó fényeit láthatták az idegen látogatókra gyanakvó garaiak. Szerkesztőségünket szerdai cik­künk megjelenése után Vaskútról hívta fel Lázár János, aki elmondta, hógy szerinte a bárányfelhők és a ba­jai diszkó fényjátékának következté­ben alakult ki a különös jelenség. A sarkcsillagtól jobbra, balra fénysugár vibrált, mindez a falujától északra. Petrovics Antal garai olvasónk is telefonált. Ő elmondta, hogy a furcsa repülő alakzat, melyet a falubeliek látni véltek, nem először látogat a környékre. Elmondása szerint ő már a nyár közepe óta gyakran látja haj­­nalonkét 4-5 óra tájban a repülőszer­kezetet. A tárgy úgy tíz méter átmé­rőjű lehet, mely pillanatok alatt vál­toztatja helyét a levegőben. Hatalmas sebességgel mozog, s semmilyen földi járművel nem lehet összehason­lítani. Felhívtuk Hegedűs Györgyöt, a Lézerszínház művészeti vezetőjét, akitől megkérdeztük, elképzelhető-e, hogy Bajáról jó 20 km-re olyan alak­zatot vetítsenek ki a levegőben, amely akár űrhajóra is emlékeztet. Hegedűs György nem tartotta ki­zártnak, hogy 3-5 wattos argon lézer eszközzel tiszta időben olyan fényje­lenséget vetítsenek ki, melyet akár az említett távolságból is lehet észlelni. Ekkor azonban zöldes fényű látványt észlelnek a nézők. Elmondta, hogy ilyen teljesítményű eszközöket a jól menő diszkósok is megvásárolhat­nak. Hogy mi az igazság, nem tudni. Egy biztos: több mint négy évtizede foglalkoznak az újságok az UFO- kérdéssel, s azzal a lehetőséggel, hogy a világmindenségben rajtunk kívül létezhet nálunk intelligensebb civilizáció is. B.Zs. Válasszunk rendőrautót • Két, különböző módon felszerelt rendőrségi járőrautó között választ­hattak tegnap azok, akik Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont előtt jártak. A közvéleménykutatás célja az — mondták el a rend­őrök —, hogy az egész országban egységesek legyenek külső jegyeikben járműveik. Fontosnak tartják viszont, hogy döntésük előtt a lakosság vé­leményét is kikérjék. A két autót ezért a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban kiállítják a napokban. (Fotó: Noszlopy.) Milliókat foglaltak a vámosok Összesen 810 esetben kezdemé­nyezett eljárást pénzügyi bűncse­lekmények és hasonló szabálysérté­sek elkövetésének alapos gyanújával a Vám- és Pénzügyőrség augusztus­ban. Az elkövetett bűncselekmények értéke több mint 900 millió forint volt. Közülük is kiemelkedtek a de­vizajogszabályokat sértő bűntettek. Amíg a vámeljárások során valami­vel kevesebb, mint 8 és fél millió fo­rint értékű árut foglaltak le, addig a lefoglalt külföldi fizetőeszközök ér­téke majdnem 286 millió forint volt, és ezt még további 5,5 millió olyan forint gyarapította, amelyet szabály­talanul próbáltak meg átjuttatni a ha­táron. Ä bűncselekményeket elköve­tők 45 százaléka volt magyar állam­polgár. A soproni vámhivatal munka­társai augusztus 12-én egy magyar állampolgárnál több mint 143 ezer márkát és 86.650 forintot találtak. A vámhivatal a több mint 8 millió fo­rint értékű fizetőeszközt lefoglalta. Ugyancsak ez volt a sorsa annak majdnem 22 ezer német márkának is, amelyet egy román állampolgár pró­bált meg augusztus 3-án átvinni a ha­táron. MEGYEI KÖRKÉP A LAKODALOM IGAZI VOLT Vetélkedő vőfélyek Baján Fórum a közoktatásról Ma délután 15 óra 30 perckor kez­dődik a kecskeméti Piarista Gimná­ziumban a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete és a Haza és Haladás Alapítvány által szervezett országos közoktatási fórum. A 16 órakor kez­dődő, s a holnap délelőtt 10 órától folytatódó előadásokon szó lesz az új közoktatási törvényről, a tanköny­vekről, a finanszírozásról, az egyes iskolatípusokról, a nemzeti alaptan­tervről és sok más, a pedagógusokat és a szülőket érintő témákról. Helvéciái mulatság Szüreti mulatságra várják Helvé­ciára az édeklődőket szombaton. A program 10 órakor kirakodóvásárral kezdődik, délután 2 órakor pedig in­dul a zenés, táncos szüreti felvonulás a községben, lovasfogatokkal. Be­mutatót tartanak 17 órától az adonyi, a hartai, a madocsai, valamint a Gö­rögországból érkezett beloianniszi néptánccsoportok. Este 8 órától a fe­keteerdei iskolában vidám szüreti bállal zárul a program. Szerződést kötött a megyei kórház A kecskeméti megyei kórház megkötötte a jövő év júniusáig érvé­nyes finanszírozási szerződést a me­gyei Egészségbiztosítási Pénztárral. A szerződés szerint 1,7 milliárd fo­rint a kórház ’94-es költségvetési előirányzata, amelyet a kormányren­deletnek megfelelően a teljesítmény­finanszírozás elvei alapján kap meg. Szeptembertől 15 százalékos dologi automatizmus is jár a kórháznak, a kiadási oldalt azonban jelentősen megnöveli majd a közalkalmazotti bértábla januárban esedékes beveze­tése. A megyei önkormányzat, az in­tézmény fenntartója az idén közel 70 milliót bocsátott a kórház rendelke­zésére. A jövő évi összegről még nincs döntés. Bontják a pályázatokat A Soltért Alapítvány kuratóriuma pályázatot írt ki a helyben lakó kö­zépiskolások, főiskolai és egyetemi tanulmányokat folytató fiatalok ré­szére. A pályázat határozott célja, hogy anyagilag is támogassák a rá­szoruló tanulókat. Rövid életrajzát, az előző évi tanulmányi eredményét beküldve több mint harminc fiatal indult a pályázaton, amelynek elbírá­lása két héten belül várható. A támo­gatás összegét elsősorban az hatá­rozza meg, mennyien lesznek azok, • akik a segítség nélkül csak nehezen tudnák elvégezni az 1993/94-es ta­nulmányi évet. Kij ej ölték a tanácsadókat Kecskemét város kommunális hul­ladékgazdálkodási feladatainak ellá­tása évente százmillió forintos nagy­ságrendű tevékenység. Ezért a város önkormányzata versenytárgyalást írt ki ennek további végzésére. A meg­adott határidőig 13 pályázó jelentke­­zett, a munkák beadási határideje ok­tóber 15-e. A város közgyűlése meg­választotta a pályázatokat vélemé­nyező tanácsadó-testület tagjait. A minisztériumi szakértők mellett en­nek tagja lett Iványosi Szabó András, Szekeres István, Dr. Kovács Lóránt, Dr. Hajnal Lajosné, és a közgyűlést alkotó 5 párt által delegált 1-1 fő. Az ügy súlyára tekintettel egy társa­dalmi testület létrehozásáról is hatá­roztak, amibe az MTESZ, a gazda­sági kamara, a kecskeméti lokálpat­rióták és az agrárkamara által kijelölt személyek vesznek részt. Bácsalmási reklámtérkép Közelmúltban egy újabb kiad­vánnyal gazdagodott Bácsalmás, a vállalkozók megbízásából. A több ezer példányban megjelent reklám­­térkép nemcsak a helybelieknek, ha­nem a szomszéd országból érkezők­nek is megkönnyíti az eligazodást és > a bevásárlást. • A legboldogabb, az ifjú pár: Bodó Anita és ifj. Vigh Ferenc Főzőcske, de okosan Egy éve sincs, hogy Kis-Jugoszlá­via (éppen időszerű) államfője azzal biztatta népét, hogy minden jobbra fordul, lehet, hogy ennek érdekében a gyökérrágásra kényszerülnek, de ki kell tartaniuk. Ezt követően a gyö­kérrágás szimbólummá terebélyese­dett, a politikusi előrelátást és a gaz­dag ígéreteket jelképezte. A váteszi szavak lassan kezdenek beigazo­lódni. A Szerbiai Televízió belgrádi műsora a közelmúltban a vasárnapi ebéd elkészítésének csínját-bínját ecsetelte. Egyfogásos, de kiadós re­ceptet ismertetett a mesterszakács: a puliszka elkészítésére okította a né­zőt. Ami erre következett, már a fan­tasztikumba hajlik, pedig csak egy ismeretterjesztő tévéadás volt a Ho­gyan ejtsük csapdába, és miként ké­szítsük el a vakondot, a sünkutyát, a mókust témájára. A szerbiai tévé­néző végignézhette emellett a tek­nősbéka, az éticsiga, a folyami kagyló és rák elkészítési módját, ami mégiscsak civilizált hangulatot adott a műsornak. —fekete— Még tavasszal hirdette meg a vőfé­lyek és a lakodalmas zenekarok ta­lálkozóját a Bajai Helyőrségi Klub, amire meglepetésre annyian jelent­keztek, hogy előselejtezőt kellett tar­tani, és nemzetközivé nőtte ki magát. A döntőre vasárnap került sor egy igazi lakodalom keretében, ahol Bodó Anita és ifj. Vigh Ferenc vas­kúti lakosok fogadtak egymásnak örök hűséget. A hét vőfély és a négy lakodalmas zenekar vetélkedett. Az első helyezett Hunyadvári József gyulai vőfély lett, áld az értékelés szerint tevékenységével átmenetet képez a korábbi lakodalmas szoká­sok és a jelenlegi formák között. A második helyezett a kecskeméti Mé­száros Péter lett, a harmadik díjat megosztva Varga János (Szegvár) és Hanyecz László (Gyomaendrőd) kapta. A zenekarok versenyében a Szilágyi Randi zenekar vitte el a pálmát. HOLTTEST A LAJOSMIZSEI KOCSMA ELŐTT Baleset vagy bűncselekmény történt? Ki fedezi a béremelést? Kecskemét önkormányzatának gazdasági hivatala rosszul, illetve hi­ányosan adta meg a hozzá tartozó szociális intézmények azon közal­­kalmazottainak létszámát, akik jelen­legi illetménye nem éri el az 1994 ja­nuárjától életbe lépő közalkalmazotti törvényben meghatározottat. így több mint 80-an kimaradtak a köz­ponti költségvetés által fedezett bér­rendezésből. A pénzügyi iroda szá­mításai szerint a nekik járó bér, a tb-vel együtt, meghaladja a kétmillió forintot, amelyet mindenképpen meg kell, hogy kapjanak. Kérdés azon­ban, hogy ki és miből állja a pénz fe­dezetét. Döntés a legközelebbi kép­viselő-testületi ülésen várható. Kiskunhalas új testvérvárosa Egy régi kapcsolat újjászületésé­vel gyarapodott Kiskunhalas test­vérvárosainak száma. A Kiskunha­lasi Állami Gazdaság évekig állt szoros kapcsolatban a lengyel Nowy Sacz városának állami gazdaságá­val. Ez az együttműködés azonban két-három évvel ezelőtt megszakadt, s csak nemrég, a lengyel, illetve a magyar nagykövetség közbenjárásá­val éledt újjá. Ennek eredményeként Halas küldöttei az ottani polgármes­ter meghívására Lengyelországba utaztak, s a kinti tárgyalások alkal­mával hívták meg a szüreti napokra a lengyeleket. A szeptember 18-án aláírt testvérvárosi szerződés a gaz­dasági kapcsolatok mellett a kultúra és a sport területén is szorgalmazza a közös munkát. A két település szakmunkás iskoláinak köszönhe­tően folyamatban van a német Kro­­nach városával aláírandó testvérvá­rosi szerződés előkészítése is. Föld vita Kerekegyházán A kerekegyházi képviselő-testület szerdán tárgyalt a mezőgazdaság helyzetéről a községben. Gondot okoz a sok parlagföld, főleg, hogy már nem csupán a gyengébb, hanem jó minőségű fekete földek is marad­nak már megművelés nélkül. A kép­viselők elé került tájékoztató szerint a Duna-Tisza közi Homokhátság ka­tasztrófa elé néz kormánytámogatás nélkül. A tényeken vitatkozni nemi­gen lehet, érthető módon az indula­tokat a másik tájékoztató korbácsolta fel, amelyik a földrendező és a föld­kiadó bizottságok tevékenységét vázolta. Kiderült, a földrendező bi­zottság elnöke hosszabb ideje nem látja el megfelelően munkáját, ami komoly probléma. Több helyi lakos is erősen megkérdőjelezte a földki­adó bizottságok munkájának haté­konysága mellett azok tényszerűsé­gét is. Alátámasztotta ezt képviselői vélemény is, melyre az egyik bizott­ság elnöke úgy reagált, munkájukat társadalmi munkában látják el, már­pedig ezt nem szokás számon kérni. Az egyéni sérelmek indulatokat kavartak, s a mintegy kétórás vitában nem jutottak közelebb egymáshoz az álláspontok. Czakó István polgármester a vitát lezárva leszögezte, az önkormányzat nem törvényességi felügyeleti szerve a bizottságoknak. A testület végül úgy foglalt állást, hogy decemberben még egy alkalommal foglalkozik a kérdéssel. A szünetben érdeklődé­sünkre a polgármester elmondta, az esetek, döntő, többségében rendben mennek a dolgok, évtizedek igazság­talanságát kell most helyrehozni. Itt most azok mondták el véleményüket, akik úgy érzik, érdekük csorbát szenved, de több százan elégedettek a földkiadó bizottságok munkájával. (Folytatás az 1. oldalról.) Á lajosmizsei Radics István roko­nai szerint egészen biztosan bűncse­lekmény áldozata lett a 41 éves, két gyermekes ember. Egyébként a holt­testet is egy rokon találta meg, jólle­het mások is látták már előtte a fűben fekvő alakot. A kocsma mellett lakó egyik asszony fél hat körül indult a piacra, és elhaladt mellette. Úgy vélte, hogy valaki a mámorát alussza ki a kocsma törzsvendégei közül. Ami nem ritkaság errefelé... Skultéti Lászlóné, a Gondűző bér­lője nem akar tudni arról, hogy mikor került a kerthelyiség mellé, az utcára a fején és a mellén sérült esti vendég. Állítja, hogy fél kilenckor zárta a fi­ával a kocsmát, és ott ezt követően csak az éjjeliőr maradt. A környéken egyébként mindenkinek feltűnt teg­nap, hogy a kocsmárosné fiának sé­rült a jobb keze. Alaposan bedagadt, ki tudja mikor. Előző nap — mondta erről a feleség —, mert megsérült a rekeszek cipelésekor. A Bajza utca Kossuth Lajos utca sarkán álló Gondűzőről szinte kivétel nélkül az az ott élők véleménye, hogy hozza, nem pedig űzi a gondo­kat. Este nyolc óra helyett jóval ké­sőbb zár — panaszkodtak a szom­szédok — amikor a vendégek nagy ricsaj közepette távoznak. Vagy nem: ilyenkor kártyáznak tovább az • A halott az italbolt előtt feküdt reggel. utcán, a nyitott ablakok alatt. így tör­tént ez a baleset (bűncselekmény?) felfedezése előtti este is, de egyébről, Radics haláláról nem tud állítólag senki sem. Az a véleményük, hogy az éjjeliőrnek látnia kellett valamit, de vele nem sikerült beszélnünk teg­nap. Kihallgatták a rendőrségen. Úgy vélik, többen, hogy nyilván a kocsma mellékhelyiségében támadta meg va­laki Radicsot, majd az utcára vitte és magára hagyhatta a szerencsétlent. Ezt a feltételezést erősíti, hogy dula­kodásnak nem volt nyoma a fűben. Tegnap délelőtt 11 óra körül el­szállították a hajnalban elhunyt em­bert az utcából. Ä rendőrség nagy va­lószínűséggel folytatja a nyomozást, de — mint már írtuk — konkrét in­formációnk nincs erről. Ma délután 14 órakor sajtótájékoztatót tartanak a főkapitányságon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom