Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-15 / 215. szám

1993. szeptember 15., szerda MEGYEI KÖRKÉP 5 ELŐLEGEZETT BOTRÁNY A KUNFEHÉRTÓI ELŐRÉBEN Zajos közgyűlés után békés vacsora CSÖKKENTENI A BŰNÖS ÜZELMEK SZÁMÁT Megelőzhetők a bankrendszer betegségei • Még a mikrofont is elvették a szólni kívánó gazdák az elnök elől. Előre jelzett botrányra gyűlt a tér­ség sajtója hétfőn délután a kunfehér­tói Előre Mezőgazdasági Szövetke­zet rendkívüli közgyűlésén. Néhány újságcikk, s egy lapunkhoz is eljutta­tott olvasói levél indított arra, hogy jelen legyünk a tagsági kezdeménye­zésre összehívott gyűlésen, amely a híreknek megfelelően már az első percekben botrányosan kezdődött. Csatári József elnök a hetven szá­zalékos megjelenést konstatálva ép­pen csak megállapította a határozat­­képességet, de a napirendet már nem tudta ismertetni, mert közbekiabál­tak, hogy ez kit érdekel. Salac László juhász ellenjavaslatot tett, amelyet azon melegében meg is szavaztatott a tagsággal, hogy a vagyongazdálko­dásról szóló beszámoló helyett első napirendként a Nagyapáti-tanya sor­sáról essék szó. Az elnököt azonban nem tudták szándékától eltéríteni már hangerő tekintetében sem. Mint elmondta, a gazdasági beszámolóval éppen a közgyűlést kezdeményező tagság írásbeli felhívásának tesz el­­get. Bár a kísérlet, hogy megszakít­sák a beszámolót, több ízben megis­métlődött kiabálás, kivonulás formá­jában, Csatári József, majd az igaz­gatóság többi tagja is elmondta, ami­vel felkészült. Igaz, ami igaz, a tag­ság nagyobbik része türelmesen ülve maradt, végigvárta a beszámolót. Az Előrében ez év áprilisában volt másodszori elnökváltás. A korábbi elnököt, Váczi Lászlót követő Szabó Imre ugyanis nem érzett magában elég erőt, hogy megküzdjön a fel­számolás rémével, kifizesse a har­mincmilliós adósságot — igaz, két baromfitelepbe, s egy milliós értékű barokk irodabútorba került — s elke­rülte a szövetkezet felszámolását. Mint azt ő és elődje főkönyvelője is többször hangsúlyozta, az, hogy most van min vitatkozni, neki kö­szönhető. A tagság vagyonrésze érin­tetlen maradt, a „morzsákból élve” tartották fenn a szövetkezetét. A be­számolók sorát hallva néhány eltö­kélt hozzászóló megelégelte a vára­kozást, s megkaparintotta a mikro­font, hogy végre szót kapjon. Sajnos a Ficsúr István által feltett számon­­kérő kérdések, és a rájuk adott vála­szok közben ugyanúgy bekiabált a hallgatóság, mint korábban. Annyit azonban meg lehetett tudni, hogy az inkriminált tanyaeladás — hatvanö­tezerért vásárolta meg Csatári József a juhhodállyal együtt — jogilag aligha támadható. A húsbolt kiárusí­tását — amelynek során a vezetőség több értékes berendezést vásárolt magának olcsón — előzőleg plaká­tokon meghirdették. Időközben az is kiderült, hogy a leghangosabb sértett az elnök által megvásárolt tanyára szintén pályázó Salac László koráb­ban hasonlóan jutányos módon jutott az inokai hodályhoz. Válaszolatlan marad, hogy ugyanaz az értékbecslő miért értékelte százezrekre más gaz­dák tanyáját, aki az elnöknek 65 ezerre értékelte a Nagyapáti-tanyát. A hatórás vita felőrölte az indula­tokat, s az elnökmenesztésből végül semmi se lett, annál is inkább, mivel az igazgatóság kijelentette, hogy nem hagyja magát megosztani, s ők is mennek. Miután az elégedetlenke­dők egyikét megválasztották a fel­ügyelő bizottság elnökéül, a kiéhe­zett tagság békésen megvacsorázta az elkésett ebédet. (hajós) Oroszországi virtuózok Néhány éve jött létre Moszkvában egy alapítványi formában működő jótékonysági program, amely azt tűzte ki célul, hogy felkutatja és út­jukra indítja az ifjú zenei tehetsége­ket. Az alapítvány támogatói között van Luciano Pavarotti, operaénekes, Vlagyimir Szpivakov hegedűművész és sokan mások, az alapítvány kura­tóriumának elnöke Anatolij Karpov, a világhírű sakkozó. Szeptember 20-án Kecskeméten lépnek fel az alapítvány által ösztön­díjjal és bemutatkozási lehetőséggel támogatott ifjú orosz tehetségek, akiket már hallhatott a washingtoni, new-yorki, párizsi, berlini, bécsi ze­neszerető közönség, sőt felléptek a Vatikánban is. II. János Pál pápa ál­dását adta a fiatal zeneművészekre, miután meghallgatta játékukat. Ma­gyarországra a Szent-Györgyi Albert és a Magyar-Orosz Társaság segítsé­gével jönnek az ifjú tehetségek: hét­főn 18 órától ad koncertet a hét mű­vész, a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban. • Csábrádi László fogata nagy sikert aratott a parádén. Idősebb Csábrádi László két- és hároméves, nóniuszokból álló fogata nyerte el a Kiskunmajsa legszebb fo­gata címet azon a felvonuláson, me­lyet a hétvégén rendeztek a városban. A kitűnő lovak legnagyobb bánatára a fődíj nem zab volt, hanem egy hordó sör, amit a gazda — hajtóival együtt — feltehetően győzelemitta­­san el is fogyasztott. A legszebb lovas fogat A pénzügyminiszter minapi beje­lentése a 20 milliárdos nagyságrendű banki korrupciós botrányról szakí­rónkat, Bácskai Tamás egyetemi ta­nárt, a nemzetközi bankárképző ve­zetőjét is váratlanul érte. Neki tettük fel a kérdést: hogyan okozhattak a hazai bankélet egyik legavatottabb ismerőjének is meglepetést Szabó Iván közlései? — Úgy, hogy első hallásra azt a benyomást tették: valami újonnnan kipattant, roppant méretű korrupci­óra derült fény. A mellbevágó beje­lentés azonban — ahogy azóta tisz­tázódott — csaknem felerészben olyan ügyekre vonatkozott, amelyek régebbiek, 1990-91-ben már egyszer fölborzolták a közvélemény idegeit. Nem egyetlen „szuper-korrupció­ból" adódik tehát a 20 milliárdos ér­vágás, hanem sok és sokféle ki­­sebb-nagyobb ügyletből. Van köztük szakmai mulasztás, hibás banki mű­velet, kellő körültekintés és kötelező óvatosság nélküli hitelnyújtás, de persze tudatos visszaélés is: banki okmányok hamisítása, csalás és kor­rupt banktisztviselők megvesztege­tése. — Akárhogy is, azért nem fillérek úsztakel... — Súlyos hiba volna bagatelli­zálni a történteket. Akkor is, ha a nagyságrendet illetően tudni kell: a szóbanforgó 20 milliárd hozzávető­legesen 1 százaléka a magyar bank­­rendszer kihelyezett pénzéinek. Ám ez az egy százalék is hatalmas summa, és mindent meg kell tenni, hogy a visszaélések lehetőségét mie­lőbb megszüntessük. — Úgy véli, a pénzintézetek meg­­védhetők a csalás, a korrupció fertő­zésétől? — Csodaszer természetesen nincs, de többféle eszköz együttes beveté­sével a bűnös manipulációk szinte minden kiskapuja lezárható. Maga a bankrendszer privatizációja is szá­mottevően csökkenti a visszaélések esélyét. Hiszen ahol döntő részben vagy teljesen az állam a gazda, ott nincs olyan tulajdonos, aki közvetle­nül érezné a bűnös mulasztások okozta veszteség súlyát. Saját va­gyonának viszont mindenki éber őre: rajta tartja a szemét a belső ellenőr­zéstől a tisztviselők szakmai felké­szültségéig mindenen. Csökkentheti a bűnös üzelmek kockázatát és esé­lyét a nemzetközi gyakorlatban már jól bevált cégminősítő vagy hiteltu­dósító iroda néven ismert intézmény megteremtése. Ez voltaképp a banki ügyfelek, cégek vagy magánszemé­lyek anyagi helyzetének, hitelképes­ségének megbízható minősítésére hivatott. Ugyanígy fontos eszköz a pénzin­tézetek infrastruktúrájának korszerű­sítése, például olyan nyomdatech­nika alkalmazása, amely kizárja a banki papírok — jelenleg nem túl nehéz — hamisítását. A bankok pon­tos és szigorú ügyrendjének kidolgo­zása, a felelős posztok betöltőinek feddhetetlensége, a szaktudás ál­landó karbantartása, a magas kvalifi­kációval és a felelősséggel arányban álló anyagi elismertség - szintén mind egy-egy tégla abban a falban, amellyel körülbástyázva ellehetetle­­níthetők a bűnös összefonódások, megelőzhetők a betétesek bizalmát is aláásó visszaélések. Végül, de nem utolsó sorban: idő­szerű és szükséges a pénzügyi terü­letre vonatkozó büntetőjogi előírások korszerűsítése, egyebek közt a mai viszonyokra figyelemmel levő új törvényi tényállások megállapítása, és természetesen a jelenleginél, szi­gorúbb szankciók alkalmazása is — hangsúlyozta Bácskai Tamás. (FEB) A segélykeret elfogyhat Kecskemét önkormányzatának szociális- és családvédelmi bizott­sága szerint a szociális ágazatnak a ■ segélykerethez 51 millió forintra van még szüksége, ugyanis az idei költ­ségvetésben biztosított 196 millió fo­rint novemberre elfogy. Ha csak azokat a segélyeket folyósítják to­vább, amelyeket korábban megálla­pítottak, (pl.rendszeres nevelési se­gély) az ágazat akkor is hiánnyal számol. Ezért a képviselő-testülethez fordulnak, költségvetési pótelőirány­zatot kérve. Kérdés azonban, hogy a testület meg tudja-e ezt adni, ugyanis lapunk információja szerint a város költségvetése 200 milliós hiánnyal számolhat, ami az elmaradt telek és ingatlanértékesítésből adódik. Hagyományos halasi szüret Idén tovább gazdagodott a ha­gyományos kiskunhalasi szüret. Mégpedig azzal, hogy a Halasi Hetek rendezvénysorozatának részévé, a befejező programjává vált. Pénteken sport, divat és rockzenei hármas programmal alapozzák meg a hangulatot. Este a helyőrségi klub­ban pedig szüreti bálát rendeznek. Szombaton a szintén hagyományos kirakodó vásár és a szüreti felvonu­lás színesíti az ünnepet. Este táncházi vigadóra kerül sor a közösségek há­zában. A vasárnap délelőtt a gyermekeké. A kecskeméti Ciróka Bábszínház adja elő Petőfi Sándor: A helység ka­lapácsa című eposzának színpadi vál­tozatát. A kicsiknek bizonyára külön is nagy élményt jelent, hogy a dara­bot óriás bábokkal adja elő a társulat. Próbafegyverek a bajai Gepárd kommandónak 1 A bajai kommandó, itt még a hagyományos AMD—65-ös géppisztolyokkal. (Fotó: PN-archív) Két héttel ezelőtt Baja város or­szággyűlési képviselőjének, Nagy Andrásnak közreműködésével a Fegyver és Gépgyár vezetése meg­hívta a városi rendőrség állományá­hoz tartozó Gepárd kommandó veze­tését fegyverpróbára. Patócs Mihály alezredes, kapitányságvezető-helyet­tes elmondta, az üzemlátogatás során valamennyi olyan fegyvert kipróbál­tak, melyet csoportjuk használni tud. Abban is megegyeztek a gyár veze­tésével, hogy az egyik újonnan kifej­lesztett géppisztolytípusból négy da­rabot, a hozzá tartozó ötezer lőszerrel együtt Bajára hoznak. Ehhez meg­kapták az Országos Rendőr-főkapi­tányság beleegyezését. Patócs alezredes arról is beszélt, hogy ezt a fegyvert minden olyan an­­titerrorista csoport jól tudja hasz­nálni, amely mozgásban hajt végre akciót. Közepes távolságról nagy­pontosságú, és percenként 900-as tűzgyorsaságú. Szűk helyen elfér, ugyanis becsukott válltámasszai mindössze 35 centiméter. így a fel­számoló csoportok rendkívül jól tud­ják hasznosítani. Az ilyen fejlesztésekre nagy szük­sége van a kommandóspknak, mert csak jól kiképz.ett és jól felszerelt rendőrök szállhatnak szembe egy-egy veszélyes bűnözővel, vagy terroristacsoporttal. Arról, hogy eset­leg rendszeresítésre kerülne ez a géppisztoly, nem tudott felvilágosí­tást adni az alezredes. Elutasították a fellebbezést • • // GAZ- ES SZENNYVIZBEKOTOK FIGYELMÉBE! s Afa-visszatérítés még két évig Új internátus Kecskeméten A szabadidő tartalmas eltöltésére is lehetőség van az internátusbán. Több lakásvásárlással, felújítással i és építéssel érintett olvasónk érdek- i lődött az általános forgalmi adó visz­­szatérítésének részleteiről. A gáz- és J szennyvízbekötés miatti erőfeszíté­sekkel összefüggésben ezúttal a la­kásvásárlással és felújítással, vala­mint a közműépítéses visszatérítéssel i kapcsolatos tudnivalókhoz kívánunk segítséget nyújtani. Amikor 1992. nyarán fölröppent a , hír, hogy a lakásokkal kapcsolatos áfa-visszatérítés ez év január 1-jétől megszűnik, nagyon sokan azt hitték: t a saját lakáshoz jutási esélyeik ezzel a nullára csökkennek. Mert ugyan ki lenne képes egyik évről a másikra negyedével több terhet vállalni a már eddig is meglévő jelentős kiadások mellé? Később némi megnyugvást az ho­zott, hogy a társadalmi nyomás hatá­sára nem szüntették meg teljesep a lakásokkal kapcsolatos áfa-visszaté­rítéseket. Korlátozott mértékben ugyan, de megmaradt — 1994. de­cember 30-áig — a visszaigénylés lehetősége. Az, aki 1992.d#cember 31-éig megszerezte a jogosultságot az áfa visszaigénylésére, még a régi szabá­lyok szerint a teljes áfá-hoz hozzá­juthat jövő év december 31-éig. De nézzük, milyen szabályok érvénye­sek az elkövetkezendő két évben. Az az építőközösség, természetes sze­mély, aki befejezetlen vagy kész la­kást vásárol, saját szervezésben, vagy kivitelezésben lakást épít, bő­vít, vagy közművesít, jogosult arra, hogy az ezzel összefüggésben rá át­hárított és általa megfizetett általános forgalmi adót 1994. december 31-ig a következő korlátok figyelembe vé­telével visszaigényelje. Az alapvető keretkorlát az, hogy a megfizetett áfának minden esetben legfeljebb a 60 százaléka igényelhető vissza. További korlátozást az jelent, hogy a 60 százalékos arányon belül a visszaigényelhető összeg forintban is maximalizálva van. így a visszatérít­hető áfa nem haladhatja meg laká­sonként a 400 ezer forintot. Lakás bővítése esetén ez az összeg legfel­jebb 200 ezer forint. A lakás közmű­vesítése esetén, — s ez a gáz és szennyvíz bevezetésére különösen igaz — az 50 ezer forintot. Az áfa visszaigénylését a helyi Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal­tól kell kérni, amelynek képviselője rendszeresen fogadóórát tart a város­házakon, de Kecskeméten az APEH székház földszintjén is lehet intézni. Az adó-visszatérítésre jogosultak a kérelmet csak akkor nyújthatják be, ha a visszaigényelt áfa eléri a 10 ezer forintot. A kérelemhez csatolni kell a saját névre kiállított számlát, amelynek tartalmaznia kell a megfizetett adót. Befejezetlen vagy kész családi ház esetén a tulajdoni lapot, az építési engedélyt. Végül lakás közművesí­tése esetén az elvégzendő munkákra vonatkozó költségvetést, melyet saját kezűleg is összeállíthatunk. Fontos szabály, hogy lakás közművesítése­kor — pillanatnyilag ebből van leg­több — előzetes költségvetés adóha­tósághoz történt benyújtását követő második év március 31-ig kell a ké­relmet benyújtani. Tehát szűk két esztendő áll ren­delkezésünkre ahhoz, hogy a hatal­mas kiadásokkal járó, gáz- és szennyvízbekötés kapcsán bennün­ket jogosan megillető és már megfi­zetett általános forgalmi adóhoz hoz­zájussunk. Az időpontot már csak azért se feledjük el, mivel 1994. de­cember 31-ét követően erre már va­lószínűleg egyáltalán nem lesz lehe­tőségünk. Zsiga Ferenc. Károlyfalvi József és dr. Molnár Sándor megyei kereszténydemokrata politikusokat a Petőfi Népe Vélemé­nyek szabadon rovatában tavaly megjelent két írása miatt perejte be Gadó György országgyűlési képvi­selő. Az első írás után a szabadde­mokrata honatya a lapban bocsánat­kérésre szólította fel Károlyfalvit és Molnárt, akik ezt megtagadták. Sőt, újabb írásukat is személyiségi joga megsértésének tartotta Gadó. Ezért 200 ezer forintra perelte őket, to­vábbá kérte, hogy költségükön jelen­jen meg helyreigazítás. Gadó György különösen azt sérelmezte, hogy ma­gyarság elleni érzületűnek nevezték. A Kecskeméti Városi Bíróság el­utasította Gadó keresetét, aki felleb­bezett. A megyei bíróságon dr. Gőhr Zoltán tanácsa tegnap tárgyalta má­sodfokon az ügyet. A vélemény ugyanaz volt, mint a városi bírósá­gon: a politikai jellegű vitában nem az igazságszolgáltatás hivatott dön­teni, ezért helyben hagyták az első fokú ítéletet. Indoklási részéből azonban törölték Gadó parlamenti beszédeire való utalást és más részle­teket. E módosítás miatt a perkölt­ségből 500-500 forinttal „részesed­nek" az alperesek, de a jelentősebb summát Gadó György fizeti. — Átalakulások, új beruházások jellemzik intézményünket — tájé­­koztatatta lapunkat dr. Sárközy Ist­ván, a kecskeméti Református Gim­názium igazgatója. Elmondta, a szep­temberi tanévkezdésre átadták a min­tegy 120 személy elhelyezését bizto­sító intemátust. A belváros északi térfalaként épült iparosszékház két felső szintjén ala­kították ki a kollégiumi elhelyezésre szolgáló diákotthont. Az egyház 50 millió forintos kölcsönből vásárolta meg és rendezte be az épületrészt. A számos, vidékről bejáró diák miatt kényszerültek az anyagi teher válla­lására. A gimnáziumban 458-an tanulnak, s már teremgondökkal küszködnek, lassan kinövik az Ókollégium épüle­tét. ' Önellátó konyhájukat is előbb-utóbb bővíteni kell. Sz.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom