Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-15 / 215. szám
1993. szeptember 15., szerda 3 MEGYEI KÖRKÉP A VÁROSHÁZA NEM ÁTJÁRÓHÁZ Regula a kiskunhalasi képviselőknek A költségvetés első félévi mérlegének tárgyalása során hangzott el a halasi képviselő-testület ülésén az a polgármesteri kifakadás, hogy a hivatal nem átjáróház, s a képviselők fejezzék be az ügyintézők zaklatását. Az információkat ezentúl írásban kell az egyes osztályvezetőktől kérni — illetőleg az ügyrend betartásával —, ha egy képviselő tájékozódni akar. Néhányan úgy vélték, ezzel a képviselők jogait korlátozza a polgármester. Nagy Péter, a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke pedig egyenesen magára vette a rendreutasítást. Mint mondta, hasonló reagálást kapott már a polgármestertől a napokban, amikor a bizottság felkérésére néhány megállapodást, bérleti szerződést átvizsgált. — Nekem, s a bizottságomnak éppen az ellenőrzés a feladata — mondja a képviselő —, s hozzá kell tennem, a hivatal dolgozóitól mindig előzékeny, készséges magatartást tapasztaltam. A jelen vizsgálatom néhány megállapodásra terjedt ki, amelyek esetében bizony különböző hiányosságokat tapasztaltam, amely hiányosságok nem csekély bevételi kiesést okoztak a város gazdálkodásában. A városháza épületéből 1990-ben kivonult Dunatáj Vállalat • Egyelőre nyitva a városháza — képviselőknek is. helyére például azóta sem került más, így az elmaradt bérleti díj számításaim szerint kamataival mára elérte a másfél milliót. A Robinzon kft. 1992. augusztusától bérelte az éttér-' met, konyhát, kerthelyiséget több mint hárommillió forint évi díjért. A meghiúsult üzlet következtében mostanra több mint 15 millió forintra rúg a bevételi kiesés. Ezekre a helyiségekre azután egy vállalkozóval kötöttek szerződést, amelynek értelmében a vállalkozónak meg kell téríteni a polgármesteri hivatal által kifizetett elektromos hálózat fejlesztési költségeit. Nem fizetett a vállalkozó, a késedelmi kamatokkal összesen 1,6 millió fölötti az összeg, amelyet a hivatal kiszámítása alapján augusztus 5-éig be kellett volna fizetnie, de ez a mai napig nem történt meg. Több, számunkra előnytelen szerződés és megállapodás is köttetett. Ilyen a Halasi Hét című hetilappal kötött megállapodás is, amelynek értelmében negyedévenként 169 ezer forintot utal a hivatal a hetilap egyszámlájára. Amennyiben több hirdetés adódik mint a lekötött felület, azt kiszámlázzák, de a fel nem használt költség visszatérítését nem vállalja a lapkiadó. Tény, hogy a hasonló információkat a jövőben nehezen szerzik majd be írásban a képviselők, de még mindig jobb, mint ha bezárták volna a hivatal kapuját, mint az egy korábbi ciklusban előfordult. H.T. A TANÉVKEZDÉS TAPASZTALATAI FELEGYHAZAN Hogyan menthetők meg a használt könyvek? • A közgazdasági szakközépiskolában társadalmi munkában rendszerezték a tankönyveket a tanárok. (Galambos Sándor felvétele) Különösebb zökkenő nélkül indult el a tanév Kiskunfélegyháza iskoláiban — állapította meg legutóbbi ülésén a városi önkormányzat művelődési, ifjúsági és sportbizottsága. Az 1993/94-es oktatási év kezdetének értékelésekor megtudtuk, hogy mintegy ötmillió forint értékű karbantartás történt az általános iskolákban, a leánykollégiumban és még mindig tart a könyvtár felújítása. Pénteken pedig sor kerül a Petőfi szakközépiskolában elvégzett kilencmilliós felújítási munka műszaki átadására. Az évek óta csökkenő tanulói létszám Félegyházán is érezteti a hatását, de például új tanulócsoport indul a Petőfi szakközépiskolában. Elhangzott továbbá, hogy megyei vonzása van a Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskolának, ahova egyébként még Békéscsabáról is járnak diákok. A félegyházi iskola népszerűségét — az oktatás jó színvonalán túl - valószínűleg a szakmai választás lehetőségei okozzák. Ebben az évben is ingyen tankönyvet juttatott az önkormányzat valamennyi általános iskolásnak. Közel 5 millió forintot tett ki az erre fordított összeg. A bizottság - egyelőre csak elvi szinten - foglalkozott azzal a kérdéssel, miként lehetne megoldani a használt tankönyvek ismételt felhasználását. Az iskolákat például a jövőben érdekeltté kellene tenni a tankönyvbeszerzésben és -ellátásában. így nagyobb összegek lennének megtakaríthatók az iskolák javára — állapította meg a bizottság. b. n. k. Hétszeres halasi földigény A napokban egy kissé zajosan folyt le Kiskunhalason az első őszi, az Állami Gazdaság Farmer Mezőgazdasági Leányvállalat földjeire megrendezett kárpótlási földárverés. A városhatárban lévő, mindössze 84 hektár szántóra a nagyszámú megjelent érdeklődő az árverés megkezdése előtt tízmillió-hatszázezer forintnyi kárpótlási jegyet helyezett letétbe. Az egy személyre eső legnagyobb területszerzés tizenöt hektárnyi volt. A hétszeres igény miatt az árak hirtelen felszöktek, s az árverésen részt vett 67 főből csupán huszonnyolc jutott szántóhoz. Ebből hét tanyatulajdonos elővásárlási joggal, aranykoronánként 2100 forintért Hatalmas adminisztrációs feladat a szeptemberben esedékes nyugdíjak emeléssel korrigált végösszegének pontos kiszámítása. Persze nem a 4 százalékos többlet számszerűsítése okoz gondot, hanem az, hogy több mint 2 millió 700 000 jogosultnak kell módosítva számfejteni, folyósítani a járadékot. Mivel a tréfás szállóige szerint a gép is ember (tegyük hozzá: méginkább, aki az adatokat betáplálja), egészen bizonyos, hogy lesznek hibásan számolt nyugdíj-küldemények. Mint az illetékesektől megtudtuk: ilyen esetekben kizárólag a fővárosban, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (Bp.1139, Váci út 73.) lehet reklamálni. Az Árpád-híd pesti hídfőjénél levő toronyházban az ügyfélszolgálati iroda szerda kivételével naponta 7.30-tól 15 óráig, szerdánként 7.30-tól 18 óráig kereshető fel. Ezek szerint az ország legtávolabbi részeiből is Budapestre kell 39 hektárnyi területet vett a tanyája körül. A legmagasabb vételi ár 3500 forint volt aranykoronánként. Ezt a környékben is kiemelkedő árat — egyes vélemények szerint — az a középkorú hölgy verte ennyire fel, aki tizennyolc megbízással, tizennyolc személy nevében feltételezhetőleg átruházott kárpótlási jeggyel, összesen harmincnyolc hektár földet vásárolt ezen az értéken. A hétszeres igény és a magas árak mellett a kevesebb kárpótlási jeggyel rendelkezők nem tudtak földhöz jutni, így az árverés végén a Kárpótlási Hivatal munkatársainak a letétbe helyezetteknek több mint a felét vissza kellett adniuk. Sz.H.H. utaznia annak, akinek rosszul számfejtették a nyugdíját? — A járadékok emelésével kapcsolatos minden teendőt központilag intézünk és központilag folyósítjuk a nyugdíjakat is; így a reklamációk indokolt vagy indokolatlan voltát is csak a központban tudjuk megállapítani - hangzott a válasz. - Vidéki ügyfeleink természetesen levélben is kérhetik panaszuk orvoslását a nyugdíjfolyósító már említett postacímén. A reklamációkat azonban csak akkor tudjuk érdemben kivizsgálni, ha a levélben a néven és a címen kívül a panaszos feltünteti nyugdíjas törzsszámát is. A kérdésre, hogy az idős vidéki embereknek nyilván sok nehézséget és költséget okozó „Budapest-centrikus” ügyintézést hogyan lehetne könnyebbé és egyszerűbbé tenni, egyelőre nem tudtak biztató választ adni. Ferenczy Europress Önkényes lakásfoglalás Önkényes lakásfoglalásnak, illetőleg az ellenintézkedésnek voltunk tanúi a napokban Halason. A Kárpát utca 10. szám alatt az augusztusban elhunyt Kovács Rozália néni lakását foglalta el az udvarban lakó K. Józsefné és családja. K.-né egyedül neveli három gyermekét. Előtte az udvarban lévő nyárikonyhában laktak. — Sajnos, az önkényes lakásfoglalás ellen a kilakoltatás az egyetlen lehetséges intézkedés — mondta dr. Ferenczi Mária, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője. — Az idén két hasonló eset fordult elő. A hivatali dolgozók védelmére a rendőrség segítségét szoktuk kérni. A kilakoltatás időpontját kedd reggelre tűzték ki. Elsőként Balázs János, a Településszolgáltatási Vállalat házkezelőségi csoportjának vezetője érkezik. Még jóformán le sem száll kerékpárjáról, máris megindult felé a fenyegetőzések, átkozódások özöne... Hamarosan Rostás László, a Családsegítő Központ előadója, a kisebbség önkormányzati képviselője is megérkezik. Rögtön félre is vonul a családdal — benne szemmel láthatóan jobban megbíznak. Közben kiderül, a rendőrség ma nem tud embereket küldeni. Folytatás holnap reggel, fél tízkor. A folytatásra, vagyis a kiköltöztetésre azonban szerencsére nem került sor. Rostás Lászlónak köszönhetően a család még aznap délután önként visszaköltözött a nyárikonyhába. Sikerült a lakásfoglalókkal megértetnie, hogy helytelenül cselekedtek, amikor az" elhunyt helyére engedély nélkül beköltöztek. A Családsegítő Központ a saját költségén vállalta, hogy lebetonoztatja a nyárikonyhát, a lakóknak csupán a munkaerejüket kell adni. Ádám Miklós HA KEVESEBBET HOZ A POSTÁS Reklamáció - kizárólag Pesten Leszámolás sörétes bombával (Folytatás az 1. oldalról.) A vizsgálat eddigi adatai szerint a merénylő célja nem az volt, hogy megijessze, hanem, hogy megölje Szilvásit — még nem tudni miért. A bombát elvileg akkor is betehette a Ladába, amikor az a piaccsamok mögött, lezáratlanul parkolt. Hétfőn egyébként zárva volt a piac, de az Univer üzletét vezető hentes aznap árut várt. Állítólag szokása volt, hogy nyitva hagyta a kocsiját. A piros színű Lada egyébként nem az övé, a rendőrök úgy tudták, hogy néhány nappal korábban az egyik rokonától kapta kölcsön. A kecskeméti piacon tegnap mindenki a merényletről beszélt. Néhányan tudni vélték azt is, hogy kézigránátot dobtak egy zöld szinű Audiből Szilvási kocsijába, amikor megelőzték a hetényegyházi úton. A főkapitány-helyettes szerint túl nagy kockázatot vállalt volna ezzel a tettes, de nem cáfolta és nem is erősítette meg a hírt. A robbanóanyag azonban nagy valószínűséggel már előbb a kocsiba került, a jobb oldali első ülés előtt, a szőnyeg alatt lehetett. Ezt a feltételezést alátámasztja, hogy itt lyukadt ki a padlólemez, és a szőnyeg — nyilván a robbanástól — a hátsó ülésre repült. Noszlopy Park vagy parkoló? • Ezt a kérdést kellene végre tisztázni Kiskunmajsán a főtéri parkban is, ahol gyakoriak a felvételünkön látható jelenetek. Az autósok nyugodt szívvel bitorolhatják a közterületet, mivel a rend őrei is legtöbbször diszkréten szemet hunynak az itt parkoló kocsik láttán... (Fotó: T. K.) Mélykúton kezdődhet a tarlóhántás Július végén olvasóinkat tájékoztattuk egy mélykúti földügyről, melyben a kárpótlás során földhöz jutott tulajdonosok táblájuk osztásirányának megváltoztatását kezdeményezték. A gazdáknak azt a szóbeli ígéretet tették, hogy az augusztus eleji földárverésen foglalkoznak ügyükkel. Megkérdeztük két riportalanyunkat: van-e előrelépés? — Van bizony! — mesélte Csorba István. — Az árverésen bejelentették, hogy augusztus közepéig igyekeznek megoldani problémánkat. Mi azért újra aláírásokat kértünk a táblában érdekelt gazdáktól. Egyikük nem írta alá, mert neki az új osztásirány a megfelelő. Ezzel a papírral felmentünk a kecskeméti kárpótlási hivatalba, ahol az igényeink szerint elkészített térképpel vártak bennünket. Akkor kiderült, hogy megint nem lesz jó, mert csak úgy lehet változtatni, ha mindenki kéri. Nagy-nagy szerencsénkre az az egy, aki nem írta alá, pont a tábla szélén, a csücsökben van, így azt mondták a hivatalban, hogy mégis meg tudják oldani úgy, hogy mindenkinek eleget tesznek. Ä csücsök marad a bácsalmási határúttal párhuzamosan mérve, a többit a műútra merőlegesen osztják, ahogy a többség szeretné. — Az igaz, hogy augusztus közepéből már nem lesz semmi — vette át a szót Torma Gyula -, de most már sínen vagyunk. Megkezdhetem a trágya kihordását, a búzatarló hántását, és még időben elvethetem a gabonát. Dobos Lénárd, a földrendező bizottság elnöke hozzátette: — A térkép a Geodéziai Kft. bajai irodájában van, a földmérők szeptember végéig elvégzik a mélykúti Kuriák-dűlőben a földek végleges kimérését. —pásztor— Alapítvány az AIDS ellen A Közösen az AIDS ellen Alapítvány kiskunhalasi kuratóiuma a közelmúltban sajtótájékoztatót tartott az alapítvány tevékenységéről. A tájékoztatón megjelent Tóth Barányi Éva elnök, dr. Viszmeg Sándor tag, Farkas Margit titkár és Zellei Gábomé gazdasági vezető. Ahogy az elnök mondta, a megyében egyedülálló a kezdeményezés, s remélik, hogy a későbbiekben tevékenységük is megyei méretűvé válik majd. Terveik szerint a jövő évtől a városi költségvetésből elkülönített alapot kémek. Együttműködési szerződést kötöttek a helyi tisztiorvosi szolgálattal, mellyel közösen drogambulanciát, ifjúsági egészségvédelmi tanácsadást, AIDS-tanácsadást és -szűrést indítanak be. Habár az ország még az enyhén fertőzött területek közé tartozik, Bács-Kiskun sajnos a harmadik a megyék közt. Céljuk bejutni a közép- és általános iskolákba, s a fiatalokból elűzni a tudatlanságot, a közönyt. Dr. Viszmeg Sándor felszólalásában hangoztatta: az AIDS nem egyéni, hanem össztársadalmi megelőzési módszert igényel. A sajtótájékoztatón a kuratórium beszámolt arról is, hogy a Halasi Hetek rendezvénysorozat keretében Kálvária napot rendeznek az AIDS- veszély tudatosítására szeptember 25-én, szombaton a Mól Rt. klubjában, az ÁMK-ban. A programban szerepel felvilágosító filmek vetítése, AIDS-szűrés, a Queen-film vetítése. Itt mutatkozik be a budapesti Freddie Mercury Főnix Társaság. A nap zárásaként tudományos beszélgetés zajlik majd az AIDS jegyében a vendégek, a nézők és az érdeklődők bevonásával. • Akik Kiskunhalason az AIDS ellen harcolnak. Kutatnak a majsai határban Mától kezdve egészen november végéig a kőolajkutatáshoz nélkülözhetetlen méréseket végeznek Kiskunmajsán, a marisi és az ágasegyházi határban a Geofizikai Szolgáltató Kft. szakemberei. A kábelfektetéseknél óhatatlanul is sok nAőgazdasági kárt okoznak a földeken. A kutatások során keletkezett károkat azonban megtérítik. Akit ilyen kár ér, azt kérik, hogy jelentkezzen a kutatócsoportnál vagy a majsai polgármesteri hivatalban. A lakosságtól pedig azt kérik, hogy a földekre kihelyezett kábeleket és mérőműszereket ne rongálja meg. Testületi ülés Kalocsán Holnap 16 órától a városháza dísztermében ülésezik a kalocsai önkor- * mányzat képviselő-testülete. Először a város rövid lejáratú hitelfelvételéről döntenek, majd a lakásépítők és vásárlók pénzügyi támogatását tárgyalják meg. Fontos napirendi pont a KAKÉV-telephely értékesítése. Előkészületek Soltvadkerten Soltvadkerten közeleg a városavató ünnepség ideje, így tehát természetes, hogy a mai képviselő-testületi ülés egyik témája az előkészület lesz. A gázprogram mellett egy másik, nagyjelentőségű beruházás előtt áll a fiatal város. Ugyanis a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséhez korábban beadott céltámogatási pályázatukat , sikeresen bírálták el, így az újabb feladatokat ró a testületre. Az ezzel kapcsolatos teendőket szintén ma határozzák meg. Az egyéb jigyek, bejelentések előtt pedig elbírálják a lakásépítési és vásárlási támogatásra beadott kérelmeket. Nyitott kapuk a BÁCSHÚS-nál Szeptember 18-án Nyitott kapuk .rendezvénnyel várja a bajai Bácshús az embereket, vásárlókat. Az üzemlátogatáson - a szórakoztató program mellett - bemutatják a vendégeknek a húsfeldolgozás technológiáját, a vágástól a kolbász készítéséig. Mivel ebben az évben a csúcstechnológiához tartozó gépekkel szereltek fel egyes üzemrészeket, sok újdonsággal szolgálhatnak. Göttingeni tapasztalatok Az eredményesebb szakképzéshez nyújt segítséget Fejér megye önkormányzatainak és oktatási intézményeinek a németországi Göttingen tartomány. Mint a 280 ezer lakosú, alsó-szászországi település küldöttségének látogatása során kedden a székesfehérvári megyeházán bejelentették: az évi 12 ezer diák oktatásában szerzett tapasztalataikat osztják meg a Fejér megyei pedagógusokkal. Elloptak két festményt Két festmény tűnt el a MOM Művelődési Házában csütörtökre meghirdetett árverés előtti bemutatóról, hétfőn délután. Ismeretlen XVIII. századi művész Falusi életkép című, 12x15 centiméteres, fára festett olajképét, illetőleg ugyancsak ismeretlen alkotó Anya gyermekével című, 16x13 centiméteres olaj vászonképét tulajdonították el ismeretlenek. Kárpótlási jegyet átveszünk és az általunk ajánlott befektetés esetén a napi árnál többet fizetünk Kecskemét, Rákócziútl 5./Videotéka/ Tel : 76/481-841, 9-17 óráig.