Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-17 / 191. szám

8 1993. augusztus 17., kedd RIVALDAFÉNYBEN / Alompárok Óvódások Irigyelt hollywoodi házasságok. Valóban olyan mesebeliek? Sokan szeretnék tudni, hogy mi van a ku­lisszák mögött? A film fővárosában széltében-hosszában keringetik a há­lószobatitkokat. Természetesen ezekkel is úgy vannak az emberek, amint a magyar közmondás tartja: „nem zörög a haraszt”. Hollywood azonban a pletykák metropolisza. Akadnak kiagyalt, reklámcélt szol­gáló hírvirágok is. Hogy mi az igaz­ság? A valótlan állításokat legfeljebb cáfolják, a szenzáció bő teret kap, s „pardon, tévedtünk”. Jó, ha kis, el­dugott hírecskében megjelenik. íme, a legújabb pletykasorozat néhány ki­választott „gyöngyszeme”. Kitörés? Az ötvenöt éves Jane Fonda és az ötvennégy éves Ted Turner, a CNN híres főnöke között is állítólag nézet- eltérések támadtak. A meleg luxus­fészekből a ház asszonya szeretne ki­tömi, nehezen tűri a tűzhely mellé degradálást, hiányzik a rivaldafény. • Jane Fonda és Ted Turner. Ketyeg a bomba A negyvennégy éves Don Johnson és a harmincöt éves Melanie Griffith, a másodszor házasodott párnál időzí­tett bomba ketyeg. Melanie karrierje egyre fényesebb, férjura ismét túl sokat néz a pohár fenekére. Mindket­tőjük kedélyállapota ennek megfe­lelő. • Don Johnson és Melanie. MA HÍRESEBB, MINT VALAHA Elvis Presley élő emléke Az Egyesült Államokban a Fehér Ház utcán Graceland-et, a rockkirály egykori otthonát keresik fel a legtöb­ben — a világ minden tájáról érkez­nek ide látogatók. Nincs olyan hely a világon, ahol, ha azt mondjuk, Elvis, bárki meg­kérdezné: „az meg kicsoda?” — szö­gezi le a Reader’s Digest Válogatás augusztusi számában olvasható cikk szerzője. Elvis Presley manapság hí­resebb, mint valaha. Eladott lemeze­inek száma ma, tizenöt évvel halála után is, milliókra tehető. Ehhez ha­sonló rekordot még senki nem ért el. Mi az oka, hogy Elvis még mindig áthatja a kor zenéjét és formálja az emberek álmait? Talán az, hogy áradó, táncra hívó dalaiban a legben­sőbb titkokról szőtt történeteket: is­koláról, autókról, ifjú szerelemről. Az 1935-ben született Elvis Aaron Presley először a templomban hallott zenét. Egyedüli gyermek volt, édes­anyja feltétel nélkül támogatta azt az elképzelését, hogy énekes sztár lesz. Tizenkettedik születésnapjára kapott egy gitárt, amelyet ettől kezdve csak ritkán tett le. Tizennyolc évesen négy dollárt fi­zetett Memphisben, hogy lemezre énekelhessen. Néhány hónap múlva a Sun Records főnöke, Sam Phillips „kikényszerítette belőle a That’s Áll Right című bluesszám szédítő iramú változatát, amellyel egycsapásra megváltozott az amerikai könny­űzene. Elvis ettől kezdve egyre több • Elvis a gitárral. lemezt készített, turnézott, esténként klubokban lépett fel. Ahol megjelent, közönsége tombolva, sikoltozva ün­nepelte, számait tekergő csípővel, remegő lábakkal, gitárját csapkodva adta elő. Mikor először lépett fel színpadon, megrémítette a közönség reagálása. — El nem tudtam képzelni, miért üvöltöznek úgy. Nem voltam tudatá­ban annak, hogy a testem mozog, ez teljesen természetes volt számomra — mesélte egyszer. Amikor a televízióban is fellépett, némelyek erkölcsromboló hatásától féltették az ifjúságot, holott Elvis mindvégig alapvetően tisztességes, istenhívő ember maradt, aki szándé­kosan senkinek sem ártott — kivéve önmagát. 1967-ben megnősült, Priscilla Be- aulieu-t vette feleségül. De Elvis soha nem tudta kiheverni édesanyja kilenc évvel korábban bekövetkezett halálát. Ő volt lelki támasza, aki nél­kül bizonytalanul sodródott a világ­ban. 1960 és 1969 között filmszerződé­sek kötötték Hollywoodhoz: huszon­hét filmben szerepelt, egy vagyont keresett. 1969-ben visszatért a ké­pernyőre és koncertjeivel minden idők talán legnagyobb szakmai elis­merését aratta. Felhagyott a színé­szettel. Énekesi teljesítménye jobb volt, mint korábban bármikor. Ekko­riban azonban már elképesztő meny- nyiségű tablettán — altatón, élénkí­tőszereken — élt. A felesége meg­próbálta új útra terelni, de kudarcot vallott és lányukkal, Lisaval elköltö­zött Graceland-ből. Az otthon nyugodt kikötőből rej­tekhellyé változott. Az éjszaka nap­pallá lett, a nappal éjszakává és min­dig akadt valaki, akivel altatót, gyógyszert hozatott magának, s to­vább pusztította elgyötört szerveze­tét. 1977. augusztus 16-án holtan talál­ták fürdőszobájának kövezetén. 1982-ben nyitották meg Grace­land-et a nagyközönség előtt. Min­den augusztusban ezrével özönlenek ide a látogatók. Elvis emléke él. AHOL A GYALOGOSNAK KEVÉS A BECSÜLETE Lesz-e édes élet a Via Venetón? Elzárták a forgalom elől a világ egyik leghíresebb utcáját, hogy meg­nyissák az emberek, a kultúra, a szépség előtt — így értékelte a római Via Veneto sétálóutcává nyilvánítá­sát az II Messagero című római lap. Fellini híres filmjében, az Édes életben megénekelt utcának a Porta Pinciana és a Via Boncompagni közti szakaszát nagyszabású népün­nepély keretében adták át a gyalogo­soknak, abban a reményben, hogy ott hamarosan újjászülethet a filmből is ismert dolce vita hangulata. Nagy szó egy utca lezárása az au­tóforgalom előtt Rómában, ahol a gyalogosnak kevés a becsülete. Egyes újságok nem is csodálkozná­nak, ha a hamarosan újjáválasztandó római vezetés néhány hónap múlva újra átengedné, vagyis visszaadná a szállodák, kávézók, üzletek szegé­lyezte tágas utcát a gépkocsiknak, a nem gyalogos közlekedésnek. A Via Veneto helyén bő száz év­vel ezelőtt még a világ egyik leg­szebb magánkertje virított. 1886-ban építették be, majd e század hatvanas éveiben a világ egyik legszínesebb utcájává, filmsztárok, producerek ta­lálkozóhelyévé, fotóripoterek va­dászterületévé vált. Már a negyvenes évek második felétől Itália nem hivatalos irodalmi szalonjaként funkcionál, könyves­boltokkal, híres festők műtermeivel, hevenyészett irodalmi akadémiákká alakított bárokkal és kávéházakkal. Állandóan a Via Venetón tanyá­zott Vincenzo Cardarelli, a költő Re- nato Guttuso, Mario Soldati, Vitali- anb Brancáti; Pítóto Mötíélli, M'árib Mafai és mások társaságában. Az utca kávéházaiban irodalmi lapokat szerkesztettek, kezdő írók bontogat­ták szárnyaikat, közöttük olyanok, akik ma már az irodalom klassziku­sainak számítanak, nemcsak hazá­jukban. Majd jöttek a mitikus hatvanas évek, magukkal hozva olyan film­csillagokat, mint Gary Cooper, Ava Gardner, Richard Burton, Liz Taylor, Marlon Brando, Anna Magnani, Tyrone Power és Luchino Visconti. Rajtuk kívül még sok más híresség is megfordult itt ezekben az években. A bárok és kávéházak előtt éjszakán­ként állandóan fotóriporterek leb­zseltek, hogy hírességek lopott csók­jait, esetleges bunyóit megörökítsék és drágán eladják bulvárlapoknak. Az utóbbi harminc évben az utca hanyatlásnak indult, s ennek oka leg­alább kettős: a ragyogó kávéházak, amelyek valaha a szellemi élet szín­terét képezték, mára erősen megkop­tak, merő turistaattrakcióvá züllöt­tek. Bizonyára ezzel függ össze, hogy az értelmiségiek elpártoltak, jöttek viszont az autók a fojtogató benzingőzzel, a zajjal és jöttek az íz­léstelen cégtáblák, reklámfeliratok. — Boldoggá tesz ez az újjászüle- tési kísérlet, hiszen a Via Veneto fia­talkorom egy szeletét jelenti. Meg­tiszteltetés lenne számomra, ha szob­raim egyikét ebben az utcában állít­hatnám ki — mondta Anthony Quinn, Fellini egyik méltán leghíre­sebb filmjének, az „Országúton” című alkotásnak a főszereplője (Zampano, aki háromkerekű traga­csával járja az országot) az utolsó, Rómában élő amerikai színész, akit még nem üldözött haza a Via Veneto szmogja. Borsos Sándor AZ ÉV SZÍNÉSZE Tordy Géza szerepeiről • Tordy, az év színésze. Mint minden „becsületes” szí­nészhez illik, ezekben a hetekben az „Év színésze” is nyaral. Pontosab­ban: nyaralt mindaddig, amíg a Kis­város című tévésorozatban fel nem kérték egy epizódszerepre. A tihanyi üdülést azért függesztette fel, hogy egy kábítószercsempész „bőrébe bújhasson.” Nem túl hálás feladat... — Jut is, marad is a nyárból. Ez a nyolc nap nem a világ. Tihany a má­sodik otthonom. Jobban szeretek ott nyaralni, mint bármelyik elegáns dél-európai fürdőhelyen. S az sem utolsó szempont: Tihanyban az em­berek szeretete vesz körül. — Fontos, hogy a környezete sze­resse? — Szeretném, ha szeretnének. Nagyon jó érzés, amikor elfogadják az embert jó és a rossz tulajdonsága­ival együtt olyannak, amilyen. Buták és önzőek vagyunk. Sokszor elme­gyünk azok mellett, akikben nagy ígéret van, pusztán azért, mert ott és akkor a pillanat nem volt alkalmas az érték felismerésére. Nem tudom, vr- lágos-e, mire gondolok? Erről szól az egész életem. A pályámon megada­tott minden lehetőség, és meg is tud­tam ragadni a szerencsém lábát. A magánéletben sokkal gyarlóbb, ke­servesebb, ügyetlenebb voltam. Ta­Ián, mert mindig, mindent görcsösen meg akartam oldani, vadul próbáltam boldog lenni... Talán ezért is lett a magánéletem a sikertelenségek soro­zata. De végül is színészként, rende­zőként el vagyok kényeztetve. Miért akarnék még többet? — A Lear király alakításáért el­nyerte az „Év színésze” díjat. Nem gondolja, hogy ez mérföldkő az éle­tében? — Ez felér egy Kossuth-díjjal. Nemrégen múltam 55 éves, szinte úgy érzem, meg sem érdemelhettem még ezt a kitüntetést. — A „nagy" pályatársak közül kikkel dolgozott a legszívesebben? — Nagyon hosszú volna, ha min­denkit sorra vennék. Kezdő színész­ként Kaposvárott dr. Németh Antal volt a rendezőm, Szegeden Komor Istvánnal, Horvai Istvánnal, Dómján Edittel, Lehoczky Zsuzsával dolgoz­hattam együtt. Pesten partnere lehet­tem Ruttkai Évának, Bulla Emmá­nak, Sulyok Máriának, Szakács Mik­lósnak, Gábor Miklósnak, Tomanek Nándornak. Pécsi Sándornak, Lati- novits Zoltánnak. Játszottam Kállai­val, Bessenyeivel, Darvassal... Atya­úristen! Magam sem hittem, hogy ilyen tekintélyes a névsor! — Kik voltak a tanárai? — Ők, az előbb felsoroltak. Anél­kül kerültem a pályára, hogy elvé­geztem volna a színművészetit. Ezért hiszem, hogy az életben szinte min­den tudást el lehet lesni másoktól, a mesterektől, csak nyitott szemmel kell járni-kelni a világban. — Mit vár az új szezontól? — Nagyszerű feladatokat. Győrött a III. Richárdot rendezem, a Vígben egy Miller-darabban és az Oedipusz- ban játszom, és egy amerikai komé­diát rendezek. A főiskolán mestersé­get tanítok. Harmincéves koromig nagyon türelmetlen voltam, aztán rá­jöttem, hogy az életet nem szabad sürgetni, nem szabad bosszankodni, ha elkerüli az embert egy remélt sze­rep. Vagy később megtaláljuk azt az elveszett szerepet is, vagy ad a sors helyette egy még jobbat. László Zsuzsa Kicsi angyalok édes hangjai A Little Angels 1988-ban hallatott először magáról. Európai turnén jeles bandákkal játszottak már, például a Guns N'Roses, az Aerosmith nevű sztárzenekarokkal dübörögtek egy színpadon. Bemutatkozó albumuk 1989 novemberében jelent meg, rajta három slágerlistás‘szerzeménnyel. A Polydor lemezcég egykettőre „sztár­tulajdonos” lett, a Little Angels be­váltotta a hozzá fűzött reményeket. Zöld utat kaptak a következő album elkészítésére, mely 1991 februárjá­ban menetrendszerűen megérkezett Young gods címmel. A következő évben nem kisebb hírességek, mint a ZZ Top, Bryan Adams társaságában láthatta őket a rajongó közönség. A „megérdemelt" harmadik nagylemez Jam címmel készült el. A „kicsi an­gyalok” remek dalokat írtak, színvo­nalast, figyelemre méltót. A legszeb­bek azonban a lírai hangvételű kom­pozíciók. A hangzás tökéletes, me­lyet a londoni felvételeknek, a van- couveri keverésnek köszönhetnek. És persze a már kialakult Little An- gels-soundnak. borz A SZÍVSEBÉSZ MÁSODIK ÉLETE Akinek Lollobrigida visszaadta az önbizalmát • Az igéző Gina, aki meghódította a szívsebészt. Az ötvenöt éves Warren Beatty- nek a harmincnégy éves, szép Anette Benninggel kötött házassága elké­pesztette a filmvilágot. A Don Juan megnősül? Számtalan nő szeretője kiköt egy asszonynál? Anette, a filmbeli partnemő gyereket várt, amikor az agglegénysztár elvette őt. Civódásaik egyre hangosabbak. • Warren Beatty és Anette. Kivétel! Egyetlen kivétel a harmincnyolc éves szupersztár, Kevin Costner és harmincöt éves neje, Cindy, akik bé­késen élnek. Az asszony férjura fél­relépéseiről nem vesz tudomást. Má­sok szerint a filmszínész attól tart, nagy árat fizet a karrierjéért, ha ve­szélyezteti a házasságát. • Kevin Costner és Cindy. A dél-afrikai könyvesboltok szen­zációja egy címében nem sokat ígérő életrajz. „A második élet” voltakép­pen a szerzője révén keltheti fel a kí­váncsiságot, minthogy Christian Barnard tekint vissza a múltra. Az a sebész, aki az első szívátültetéssel írta be a nevét a gyógyítás történe­tébe. Majd pedig gáláns kalandjaival hívta fel magára a pletykalapok fi­gyelmét. Könyvét is szívátültetéssel kezdi. 1967 decemberétől számol el az életével 1989 februárjáig, a legki­sebb fia születéséig. A szívsebész, mondhatni, anató­miai részletességgel leírja viszonyát Gina Lollobrigidával. Megírja, hogy az első találkozásukkor ő 46 éves volt, Lollobrigida pedig 39 eszten­dős. A kaland a hatvanas évek végén történt. Barnard már végrehajtotta az első szívátültetést, és emiatt őt is sztárként ünnepelték Olaszország­ban. A lapok arról is beszámoltak, hogy találkozott Ginával és a másik csillaggal, Sophia Lorennel is. Igaz, később néhány izgalmas részletről is fecsegtek, amikor Barnard válni ké­szült az első feleségétől. Az asszony, csakhogy megtartsa, azzal fenye­gette, hogy kipakol a Lollobrigidával való viszony részleteivel. Ez főleg a szerelmes levelekre vonatkozott. A levélrészletek azonban homályban maradtak, Barnard botrány nélkül el­vált. A római szerelmi közjátékról csak később esett szó, de ezt már az érintett hozta nyilvánosságra. Találkozásukra egy producer laká­sán került sor. Barnard azért volt Rómában, hogy előadásokat tartson és szerződést írjon alá az életéről szóló filmhez. Látogatások, konfe­renciák után a producer fényes foga­dást adott a tiszteletére. S éppen ő, Alfredo Bini mutatta be Lollobrigi­dának is. Elbűvölte a filmsztár szép­sége. így ír erről a könyvében: „Jóllehet, már a negyven felé kö­zeledett, homlokába hulló fekete haj­fürtjével diáklánynak tűnt, aki most szállt ki az iskolapadból. Gina alig festette magát, a ragyogó szeme, a szép ívű orra, a tökéletes szája, a hi­bátlan alakja ezt feleslegessé is tette. Emlékszem, kitűnően beszélt ango­lul. Néhány közös fotót készítettünk. Végül is, mi van ebben kivetnivaló? Nem sejthettem, hogy másnap min­den újság a bennünket ért „villám- csapásról” cikkezett. A fényképezés után Barnard és Gina újból visszatértek az estély résztvevőihez. A professzor szerint azonban éz a találkozás mély nyomot hagyott benne. Nehány pillanat múlva Gina közeledett felé, s anél­kül, hogy ránézett volna, megje­gyezte, hogy a Rolls-Royce-ban várja. Sikerült megszabadulnia kísé­rőjétől. Diszkrét éjszakai mulatóba szök­tek. Barnard szerint egész éjszaka táncoltak, s őt annyira elkábította partnerének szépsége, hogy távozás­kor 100 dollár borravalót adott a por­tásnak. Az autóban azonban vissza­nyerte bátorságát. „Megkérdeztem, nem mehetnénk-e fel hozzá egy utolsó pohár pezsgőre. Nem lehet, mondta. A sofőr olyan, mintha az apám lenne. Aztán gonosz kis mo­sollyal az arcán hozzátette: Holnap azonban a sofőr szabadnapos lesz. Miért ne jöhetnél fel holnap este? A következő nap szokványosán telt, este pedig a dél-afrikai nagykö­vet adott fogadást a tiszteletére. A vendéget azonban csak egy dolog foglalkoztatta, a Lollobrigidával való találkozás. Elvitette magát a színésznő Via Appia Anticán lévő villájába. Leg­nagyobb megdöbbenésére nem ket­tesben töltött, romantikus vacsora le­hetősége várta, hanem egy látványos fogadás, amelyre a ház asszonya sok vendéget hívott meg. Láthatóan csa­lódva közölte vendéglátójával, hogy fáradt. Gina ekkor azt javasolta, hogy pihenjen le, aludjon egy órát, s miután kipihente magát, visszatérhet a vendégek közé. Felkísérte a saját hálószobájába, az ágyára mutatott, hogy heveredjen rá. A fáradtságtól elpilledt Barnard hamarosan el is aludt. Ami ezután történt, arról így ír a szívspecialista: „Arra ébredtem, hogy Gina bejött a szobába. Egy üveg pezsgő és két pohár volt nála. Na, most egyedül vagyunk, suttogta érzékien. Mellém ült az ágyra, és fi­noman simogatni kezdett. Hosszú körmével nyomot hagyott az ingem elején. Tekintetemet mágnesként vonzotta keblének ritmikus mozgása, amint mellettem feküdt. Egész éj­szaka ünnepeltünk a pezsgővel... Reggel a Jaguárján elvitt a szállo­dámba. Mindössze egy nercbundát viselt, alatta teljesen meztelen volt. Elragadó volt, és én azt is megálla­píthattam, hogy rendkívül szenvedé­lyes, szexuálisan pedig gátlástalan. Minden tökéletesen alakult kettőn között, és én, visszatérve a szállo­dába, duzzadtam az önbizalomtól.” Sztárszáj! „Én ingyen lépek fel. Pénzt azért kérek, hogy így ellensúlyozzam minden kellemetlenségét annak, hogy színésznő vagyok.” (Michelle Pfeiffer) „Nem tartom magam szépnek. Az igazat, azt hiszem, ebben az esetben is a gyerekek mondják meg. Chiara lányom, amikor kicsi volt, azt mondta: Papa, én tulajdonképpen nem értem, hogy mit esznek rajtad a nők?” (Marcello Mastroianni) „A mi mesterségünkben, a politi­kusokhoz hasonlóan, figyelemmel kell kísérni, hogy mit is akar a közvé­lemény. Nos, Ámerika már belefá­radt az erőszakba, túl sokat látott." (Arnold Schwarzenegger) „Az ágyban gyakran folyamodom szellemeskedéshez. Ezzel ugyanis bátorítom magam.” (Woody Allen) „A kokain nem más. mint Isten jelzése afelől, hogy túlságosán is so­kat keresel.” (Robin Williams) „Mindig ugyanaz az ábra: ajánla­nak egy forgatókönyvet.' ami szerint még meg sem kell szólalnom, de már a második oldalon teljesen pucér va­gyok”. (Beatrice Dali) „Amint mondják, a pénz szüksé­ges rossz. Vannak viszont helyzetek, amikor ez a rossz nagyon is szüksé­ges. Ezt a helyzetet nevezik életnek." (Bruce Willis) „Az emberek általában azt hiszik a színészekről, főleg a filmcsillagok­ról, hogy milyen pazar életük van. lubickolnak a népszerűségben és mindent azonnal elérnek, amit csak akarnak. Ezt én soha nem éreztem. Mindig olyan igáslónak éreztem ma­gam, akinek hátán a közönség és a művészet dicsőségből font ostora egyszerre csattan." (Jean Gabin)

Next

/
Oldalképek
Tartalom