Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-14 / 189. szám

1993. augusztus 14., szombat Rajtra kész a mogyoródi őrült futam Mielőtt a pilóták megkezdték a száguldást pénteken délelőtt a Hun- garoringen, a 8. Marlboro Magyar Nagydíj Forma-1-es autós gyorsa­sági világbajnoki futam első szabad­edzésén, a szervezők sajtótájékozta­tót tartottak a budapesti Duna Meriot szállóban. Ezen dr. Berényi János, a Hungaroring Rt. igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy jövőre az F-l-es vb-futam mellett gyorsasági motoros superbike világbajnoki ver­seny és Forma-3000-es nemzetközi erőpróba is lesz a mogyoródi pályán. Annak egyelőre nem látták értelmét, hogy a nem túl nagy népszerűségnek örvendő sportkocsi-vb egyik futamát is elhozzák a Hungaroringré. Enyedi Nagy Mihály, az IBUSZ Forma-1-es igazgatóságának veze­tője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegytulajdonosok a korábbi évekhez képest sokkal több kedvezményben részesülnek: félárú jeggyel vehetik igénybe a MÁV szolgáltatásait, térí­tésmentesen utazhatnak a fővárosban a BKV járművein, ingyen látogathat­ják az országos közgyűjtemények és múzeumok kiállításait, s 10-20 szá­zalékos ételárengedményt kapnak a kijelölt budapesti és szentendrei ét­termekben. Mi több: tombolasorso­láson vesznek részt mindazok, akik a „húzás” pillanatában a pálya keríté­sén belül tartózkodnak, összesen 14 Suzuki személygépkocsi talál gaz dára az IBUSZ Rt. és a Magyar Su­zuki Rt. együttműködésének kö­szönhetően. Nádasdi János arról is beszámolt, hogy kis módosítás történt a Marl­boro Magyar Nagydíj programjában, a végleges menetrend így fest: szombat: 9.30-11.00 ó: Forma- szabadedzés, 13.00-14.00 ó: Forma-1 időmérő edzés, 14.30- 15.15 ó: Porsche Szuper Kupa idő mérő edzés, 15.45-16.30 ó: Porsche Szuper Kupa időmérő edzés. Vasár­nap: 9.30-10.00 ó: Forma-1 melegítő edzés, 10.15-10.50 ó: Porsche Szu per Kupa, 17 körös verseny 14.00-16.00 ó: Marlboro Magyar Nagydíj, 77 körös verseny. Alboretónak tetszik a mogyoródi ring. Rendkívüli akció , • ftu/kCri/ - ... i ( a Pelle bálásruha boltban! Augusztus 16-ától minden női blúz 900 Ft/kg. Minden más 300 Ft/kg 1 Csak egy hétig! Nézzen be hozzánk, jól jár! Cím: Kecskemét, Batthyány u. 24. Nyitva tartás: H-P; 9-18, Szó: 9-12-ig. Tyúkvásár! Augusztus 18-19-20-án. / 1 db 2 kg körüli / vörös tyúk áfá-val együtt 150,-Ft. Előjegyzik a Bács-Kiskun megyei szervezőink. Érdeklődni: a 79/326-810. A BRILLANT KFT. ERTEKESITESRE AJANLJA: Az alábbi konyhai berendezéseket:- gőzüstök,- villanytűzhelyek,- elektromos sütőkemencék,- mosogatógép, valamint melegpultok. Az értékesítés helye: Nemesnádudvar, Ol kerület, volt KISZ-tábor konyhája Időpontba: 1993 augusztus 16.. 10-12 óráig, érdeklődni: Varga Gábornál r— a 79/363-529-es telefonon. r • 11 11 Rendkívüli akció a Peile Augusztus 16-ától minden női blúz 900 Ft/kg. Minden más 300 Ft/kg Csak egy hétig! Nézzen be hozzánk, jól jár! Cím: Kecskemét, Batthyány u. 24. Nyitva tartás: H-P; 9-18, Szó: 9-12-ig. GYASZHÍR Megrendülve tudatjuk, hogy szeretett fér­jem, édes­apánk, apó­sunk, nagy­apánk, dédi- kénk SALLAY MIHÁLY Kecskemét, Kápolna u. 5. sz. alatti lakos, életének 74. évé­ben, súlyos betegségben el­hunyt. Temetése 1993. au­gusztus 16-án, fél 2 órakor lesz a kecskeméti Közteme­tőben. Kérjük a részvétnyil­vánítások mellőzését. Minden külön értesítés helyett. Sze­rető családja. Figyelem! A Nagykőrösi utcai és a Széchenyi téri FODRÁSZ ÉS KOZMETIKA dolgozói Széchenyi tér. 5. alatt várják kedves vendégeiket. ÜECtlLliWALiZteiíLóZTÍ CőEBtili AzAFEOSZ Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola ÉRETTSÉGIZETTEK számára indított 1 éves intenzív és 2 éves levelező tagozatot, kereskedelmi-vállalkozó szakára. A jelentkezési határidőt 1993. augusztus 25-éig meghosszabította. Cím: Kecskemét, Bibó u. 1. T.: 323-130. (886o> SPORT Röplabda a strandon Egyre népszerűbb sport hazánk­ban is a strandröplabda. Többnyire amatőr jelleggel játsszák az emberek szabadidejükben a strandok, a víz­partok napos homokszőnyegén. Nem kell hozzá más, csak egy felfüggesz­tett háló (vagy kötél), s egy könnyű labda. A foci mellett ma már a „ho- mokröpi” az egyik legnépszerűbb nyári sporttevékenység. A kedvtelésből játszó tömegekből kialakult az élmezőny, a hivatásos profi szinten működő strandröplabda bajokság. Ma és holnap Kecskemét a 6. és egyben utolsó helyszíne a strandröplabda országos bajnokság selejtezőjének. A döntőt augusztus végén Siófokon bonyolítják le. Ide azok a játékosok kerülnek be, akik a legtöbb pontot gyűjtötték össze a hat válogató helyszínen. Minden egyes verseny pénzdíjas, a kecskeméti öt­venezer forint összdíjazású, melyet bárki megnyerhet, aki indul a verse­nyen. A Szabadidő Központban ma 9 órától vasárnap 8 óráig zajlanak a küzdelmek. Aki csak nézőként láto­gat ki, bizonyára az sem fogja meg­bánni, hiszen eljönnek az ország leg­jobbjai, köztük a mai és a közelmúlt kecskeméti kedvencei is, akik látvá­nyos mérkőzéseket ígérnek. Azt sze­retnék, ha a mostani torna újabb hí­veket szerezne a nyári röplabdázás­nak. Vetődések, esések, tűző nap, s a labda: strandröpi Kecskeméten. • Akad látnivaló bőven a népszerű strandröplabdában EGYRE NEHEZEDTEK A LAPÁTOK Bajaiak a távevezősversenyen Az elmúlt hétvégén lebonyolított távevezősverseny legfiatalabb egy­sége a Bajai Spartacus Vízügy SC férficsapata — Papp Zoltán, Racs- mány Gábor, Kovács Zoltán, Wein- hardt János és Fehér Zoltán — 11 óra és 43 perc evezés után érkezett célba. A másnap megrendezett 500 méteres sprintversenyen viszont már elsők lettek. A győzelem után így értékel­ték teljesítményüket. — Tavaly1 iSi-1 indultunk ‘'fiuróp'a leghosszabb evezősversenyén, és mivel ‘MájUWl" fifét'iiiik nfá^ffifMT úgy döntöttünk, hogy idén is teljesít­jük a 172 kilométeres távot. Az első szakaszban nem volt semmi gond, szépen haladtunk, s reméltük, hogy sikerül javítani a múlt évi időnkön. Sajnos azonban az egyik kocsi szét­esett, ezért sokszor meg kelleti áll­nunk javítani, és így sok időt vesztet­tünk. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy lettek nehezebbek a lapátok. Az utolsó szakasz Kalocsa és Érsekcsa- nád között már kifejezetten nehéz volt, de mikor megláttuk a bajai hi­dat, újra erőre kaptunk, hiszen tud­tuk, már hazai terepen vagyunk, és innen becsukott szemmel is célba érünk. A verseny végén büszkeséget éreztünk, sikerült teljesíteni a távot, ’jiridő'vért érkeztünk a*eéHw?és termé­szetesen jövőre is indulunk. ^rtf?.líií9Sik bajai egység a Bartos Nándor, Szalai István férfi kettős, hosszú ideig nem érkezett meg, így többen már arra kezdtek gyanakodni, hogy Bartos Nándi evezőlapátjait fa­kanálra cserélték fel. Nemsokára azonban ők is befutottak 13 óra 43 perc alatt teljesítve a maratoni távot. Szalai István — míg Bartos Nán­dor a vacsorát készítette a verseny résztvevőinek *— a következőket mondta a versenyről. — A rajt rosz- szul sikerült, mivel majd 10 perccel hamarabb indították el a mezőnyt, mint ahogy hivatalosan ki volt írva, és így kapkodva készültünk rá. A si­etség miatt elcserélték Nándi lapát­jait. és tel jesen más beállítottságú la­pátok kerültek az eredetiek helyére. Ez később tí'íégTk 1 átszőtt, mivel het­ven kilométer után teljesen „beállt ' az alkarja, és majdnem felKéTléff aá­ruink a versenyt. Ezután csak nagyon óvatosan eveztünk tovább, nehogy valami komolyabb baj történjen. Ezért érkeztünk olyan lassan a célba, de ettől függetlenül jövőre újra rajt­hoz állunk. Lőrinczi Csaba 1Í Már árulják a bérleteket A Bajai FC NB 11-es labdarúgó- csapata megkezdte a bajnoki mérkő­zésekre a bérletek árusítását. A hazai találkozókra szóló bérleteket délelőt­tönként a Vasvári Pál utcai pályán lévő klubházban, délután pedig a Foci presszóban lehet megvásárolni. Bajnoki rajt • A hétvégén már a megyei har­madosztályú labdarúgó bajnokság déli bajai csoportjában is megkezdő­dik a pontvadászat. A szombati páro­sítás: Bácsalmási OB—Bácsborsódi Medosz, .Talaháza—Felsőszentiván. A vasárnapi mérkőzések: Herceg­szántó-Rém, Bácsbokod-Csátalja. Bátmonostor—Borota, Nagyba­racska—Dávod, Csávoly—Madaras, Ersekcsanád—Csikéria. A találko­zók 17 órakor kezdődnek. Kelebiai sikerek Olaszországban Kelebia és az olaszországi Montc- cassiano testvértelepülési megálla­podásra készül. Ennek jegyében Ke- lebia felnőtt és ifjúsági labdarúgó- csapata nemzetközi tornán vett rész az itáliai helységben. Az ifjúságiak 5—1-re legyőzték a Sambucheto és 2—1-re a Montécassiano gárdáját, ezzel tomagyőztesek lettek. A felnőtt együttes a vendéglátóktól 4—1-es vereséget szenvedett, a Sambucheto ellen 4-—0-ra győzött, s így a máso­dik helyen végzett. A házigazda ola­szok labdarúgói augusztus 20-án lá­togatnak Kelebiára. Kialakult a keret A vasárnapi bajnoki rajt előtt im­már véglegesnek mondható a Bajai FC labdarúgóinak kerete. Az argen­tin Carlos Roberto Correa egyéves szerződést kapott, akárcsak az újvi­déki Bácskából érkező Szili József és Imre Lajos. Egy évet írt alá Tomik Róbert bácskatopolyai születésű ka­pus is, akit Kiskunhalasról igazolt a BFC, és Szabó László sérülése miatt biztos, hogy ő áll majd a kapuban az első fordulókban. Szabó László egyébként az első orvosi vizsgálatok szerint öt hét múlva áll Rónai Sándor rendelkezésére. Új játékos Kiss Mik­lós is, a kit a Kispest-Honvéd egy évre adott kölcsön. Raffai RüdóffrŐ- vid időn beiül megkapja a magyar ál­lampolgárságot, a bajai nevelésű Szabó Zoltán visszatért Mélykútról. László ismét Jánoshalmán / x A LEGJOBB HAT KÖZE PÁLYÁZNÁK Csapatépítés a vadkerti kézilabdázóknál • Egy vadkerti akció az Ercsi ellen játszott mérkőzésen. Nehéz lenne azzal vádolni a Solt- vadkerti TE NB Il-es férfi kézilabdá­zóit, hogy az elmúlt bajnoki évben kevés beszédtémát adtak szurkolóik­nak. Ugyanis a csapat egymás után szállította a meglepő eredményeket. A rajt csapnivaló volt, a 20-22 éves fiatalokból álló társaság nehe­zen rázódott össze. A csapatkeresés időszaka után, az őszi utolsó négy mérkőzésen szerzett hét pont végre felcsillantotta a reményt. Bár az együttes ekkor meg mindig kiesőhe­lyen állt — a 14 gárdából 5 számítha­tott a búcsúra —, a mutatott játék már biztató volt. Szekeres Sándor edző szerint igen nehéz év van a csapat mögött, de a tervet sikerült teljesíteniük. A csapat rapszódikus teljesítménye a játéko­sok rutintalanságával magyarázható. Nem egy meccsen belül előfordult, hogy valamilyen bravúros megoldást elképesztő gyerekes hiba követett. Meggyőződése azonban, hogy a soltvadkerti együttes játékosállomá­nyának tudása alapján lényegesen többre hivatott. Az augusztus 22-én kezdődő baj­nokságban már messzebbről kíván­ják szemlélni a kiesés elleni harcot. Ennek érdekében csak rövid nyári pihenőt kaptak a játékosok. Egy hó­A kiskunfélegyházi Parkerdőben sportnapot rendezett a kiskunfélegy­házi mozgáskorlátozottak csoportja. Szabó Mária, a csoport titkára fo­gadta az Eszak-Bács-Kiskun megyei egyesület tagjait, akik Kunszentmik- lósról, Dunapatajról, Apostagról, Tabdiból, Kiskunhalasról, Kiskun- majsáról, Kecskemétről, Lajosmizsé- ről, Kecelről érkeztek. A sportnapra 350-370 mozgáskorlátozott érkezett nappal ezelőtt megkezdték az alapo­zást, jelenleg a formába hozás idő­szakánál tartanak. A játékosállomány csak annyiban változott, hogy leigazolták az NB II-ből kiesett Kecelből a kitűnő adottságú, balkezes Haszilló Tamást. kísérővel együtt. Orosházáról is ér­keztek vendégek, a félegyházi és az orosházi csoportok között kialakult jó kapcsolat eredményeként. A felnőttek asztaliteniszben, sakk­ban, lengőtekében, asztalifociban, hetesrúgó versenyben mérhették ösz- sze tudásukat. A gyennekek számára rajzversenyt rendeztek. A versenyeket követően a helye­zettek átvehették az értékes nyere­Szekeres edző a legnagyobb erősí­tésnek azt tartja, hogy a tavalyi csa­pat együtt maradt. Bár a sorsolásuk nehéz, úgy véli, hogy ezekkel a kézi­labdázókkal bármelyik ellenfelükkel felveszik a versenyt. A 2—6. hely valamelyikét szeretnék megszerezni. ményeket: könyveket, rádiókat, sak­kokat és más ajándéktárgyakat, ame­lyek egy részét a városi polgármes­teri hivatal adta. Ezen a napon meg­alakult (és bemutatkozott) a mozgás- korlátozottak sportegyesülete is. Terveik között szerepel a szervezés tovább folytatása. Minden települé­sen szeretnének jelen lenni, mert fő­ként a kisközségekben nagy szükség van a sérültek összefogására. Már a múlt évi bajnokság tavaszi idényében is kölcsön adta a Bajai FC néhány mérkőzésre a Jánoshalma futballcsapatának László Zoltánt. A fiatal támadójátékos a nyári felkészü­lést újra régi egyesületével kezdte, és az edzőmérkőzéseken is rendszere­sen szerepelt. A BFC vezetősége mégis úgy döntött, hogy ismét köl­csön adják a Jánoshalmának a játé­kost, ezúttal egy évre. Több sport a televízióban Bodnár György, a Szaknévsor igazgatója bejelentette, hogy decem­ber 31 -éig érvényes szerződést kötött a televízió sport osztályával. Eszerint hétfőnként 19.30 és 21.20 óra között, valamint minden szombaion 11 és 13 óra között sportközvetítés lesz a tv-ben. A műsor keretében labda­rúgó, vízi-, kézi-, kosár- és röplabda kerül a képernyőre. Újabb két arany Újabb két aranyérmet szereztek sportlövőink a Bmóban zajló Eu- rópa-bajnokságon. A futócéllövők 40 vegyes számát Sike József nyerte, csapatban pedig az Ángyán. Sike, Burkus összeállítású magyar váloga­tott végzett az élen. Kiskőrösi dobogós álmok Fő szponzora, a Stadler kft. jóvol­tából 18 szerződtetett labdarúgóval vág neki a bajnokságnak az NB Il-es Kiskőrös. Az együttes tavasszal csak orrhosszal maradt le a dobogóról, az idén azonban már az éremszerzés a cél. Jelenleg Szauer és Csintalan sé­rült, Kanált pedig két mérkőzéstől el­tiltották a békési kupameccsen tör­tént kiállítása miatt. A kiskőrösiek együttműködést kötöttek az Akasztó csapatával, így azok a labdarúgók, akik Kőrösön nem kerettagok, a me­gyei első osztályú együttesben ját­szanak. Ilyen Szűcs Zsolt, aki á sérü­lése miatt sokat kihagyott, de amint lemaradását pótolja, Teliingei edző I ismét számít rá. MEGALAKULT AZ EGYESÜLET Félegyházi sportnap mozgássérülteknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom