Petőfi Népe, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-13 / 188. szám
12 VÍT.ÁOTTIKÓR PETŐFI NÉPE TT A 7! A T TÍTTfÖP 1 993. augusztus 13., péntek • Képünkön, melyet egy svéd amatőr készített, egy különlegesen ritka pillanatot: a zuhanó vadászgépéből épp katapultáló pilótát sikerült megörökítenie. Tolmácsol a számítógép Egy japán és egy német üzletember tárgyal egymással, mindegyik az anyanyelvén beszél. Köztük az asztalon áll egy hordozható számítógép, amely szimultán fordítja a beszélgetést. így írta le Hans Kamp professzor, a stuttgarti egyetem tanára, a Verbmobil nevű program végső célját. Ezen a programon évek óta dolgoznak, de a startlövés most dördült el azzal, hogy a német közoktatási és tudományos ügyek minisztériuma négy éven át 60 millió márkával támogatja a fejlesztést. A tudósok már két év múlva be akarják mutatni a „Demonstrátor” nevű készüléket, amely képes arra, hogy találkozók időpontjáról szóló beszélgetéseket tolmácsoljon. Négy év múlva készen kell állnia az első olyan készüléknek, amely tolmácsol, ha két különböző nyelvű személy közös utazás tervét akarja elkészíteni. Ehhez elegendő, ha a tolmácsgép 1500 szóval rendelkezik. Hova tűnt a halott? Ezen a héten kellett volna William Snowt — végakaratának megfelelően — 1979-ben elhunyt felesége, Gertrude mellé temetni az Indiana állambeli (USA) Whi- testone-ban. Amikor azonban az asszony sírját felnyitották, kiderült, hogy a sír üres. Képzelhető a hozzátartozók megdöbbenése. „Rettenetesen érezzük magunkat. 13 esztendőn át egy darab gránit előtt imádkoztunk, mert azt hittük, hogy Gertie nyugszik alatta” — panaszolta Bob Burcham, a most elhunyt Snow veje. A temető igazgatósága a tévedés kiderülé- sekor nem kevesebb mint 50 sírt nyittatott fel, míg végül Gertrude asszony tetemét egy Nora Hodges nevét viselő sírkő alatt találták meg... De hogy végül is hol nyugszik akkor Nora Hodges, arról nem szól a hír. A Snow-rokonság most közös sírba akarja eltemetni a szülőket — de egy másik temetőben. Tányér helyett köldök Nem mindennapi módon szolgálta fel vendégeinek az édességet egy perth-i (Ausztrália) vendéglős - tányérok helyett a topless pincémők köldökébe rejtve... A város egészségügyi hatóságai most véget vetettek ennek: szigorú rendelettel utasították a vendéglő tulajdonosát, hogy csakis tányérokon szolgálja fel a gyümölcssalátát és a különféle édességeket, mert ez felel meg az egészségügyi előírásoknak. Anynyit azonban kénytelen volt elismerni a hatóság, hogy az élelmes vendéglős alighanem egy joghézagot használt ki. A városi vezetőség által hozott rendelkezések eddig tiltották ugyanis, hogy topless pincémők ételeket és alkoholos italokat szolgáljanak fel - azt azonban nem, hogy tányérként használják őket... Az már szinte magától értetődik, hogy a kérdéses vendéglő a Playboy Holdings tulajdonában van... Hastáncoló betegek...? Nem mindennapi módon szélesíti „szolgáltatásainak” skáláját egynémely amerikai kórház. A hagyományos betegápolást és az operációkat ugyanis hastánccal és aerobikkal, karatéval, jógával és meditációval egészítik ki amerikai kórházak százaiban, s ezért tornatermeket, fitness-központo- kat, uszodákat és szaunákat rendeztek be. Az egészségápolás elterjedt amerikai jelszava, a „wellness” immár virágzó üzlet az Egyesült Államokban. Az egészséggel való üzletelés egyszerre kettős jövedelmet hoz a kórházaknak, amelyek nemcsak a fitriess-kínálatokból húznak hasznot, hanem új betegekre is szert tesznek. Azokra, akik a felvételkor a sportok által előidézett megterhelés elviselésében hiányosságot mutatnak, és ezért további vizsgálatokat igényelnek. FIGYELEM, BÖNGÉSZDE! A Lord ruházati diszkontáruház szeretettel várja vásárlóit a Széchenyi tér 1-3. sz. alatt, az udvarban /Lordok alja/, légkondicionált körülmények között. Vállfás áruk széles választéka és kilós áruk napi többszöri feltöltéssel. Napszemüvegvásári Nyitva tartás: hétfőtől péntekig, 8-19 óráig, szombaton 8-12 óráig. Jöjjön be hozzánk, velünk bármikorjóljárl Canon Nyári vásár! Fénymásolók, telefaxok a márkaképviselettől! MEDI-PRINT KFT. Kecskemét, Március 15. u. 53. Telefon: 76/492-221 Csillaghullásrekord • Évszázadonként csak egyszer látható ilyen hullócsillageső. Finnugor írótalálkozó Ötnapos finnugor írótalálkozó kezdődik augusztus 23-án Egerben. Az eseményen mintegy száz hazai, finn és az egykori Szovjetunió területéről érkező író és költő vesz részt - jelentették be tegnap a Magyar író- szövetség vezetői. Az augusztusi írótalálkozó a harmadik ilyen rendezvény lesz: az előző két éve Tallinnban volt. Résztvevői eszmét cserélnek többek között a Volga környéki, a szibériai finnugor népek, valamint a balti-finn népek helyzetéről. Az írótalálkozó ad alkalmat a Finnugor írók Társasága közgyűlésére is. A rendezvényre - amelynek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök - határon túli magyar írók is meghívást kaptak. A találkozó alkalmából megjelent egy antológia is, amely ízelítőt ad a manysi, hanti, nyenyec, komi, udmurt, mari, mord- vin, inkeri, lív, lapp, kanalai, finn, észt és magyar költészetből. Diszkós verekedések Augusztus 6-án, szombaton este az egyik kiskunfélegyházi diszkóban összeszólalkozott két azonos vezetéknevű, de nem rokon fiatalember. Nézeteltérésüket az Ótemplom kertjében intézték el. Az eredmény: egyiküknek eltört a keze és alaposan összeverve hagyta el a színhelyet. Szintén szombat este, és szintén Félegyházán, de ezúttal egy másik diszkóban, a kidobó úgy megverte a G. testvéreket, hogy azok állkapocs- és bordatöréssel kerültek kórházba. Alföldi Lapok A család és a rendőrség is tanácstalan — vagyis nem tudják, hová tűnhetett el a kunszentmiklósi Borbély Zsigmond. Egyesek látni vélték Kiskunhalason, mások már arra gondolnak: „odaát” rója kerékpárján a kilométereket. Pékség után diszkót épít egy la- dánybenei vállakozó — bizakodó, hiszen a pékség üzemel — jóllehet még az előző épület sincs teljesen befejezve. Pénzével együtt a reményét is ellopták a 73 éves Herczy Lajosnak. Amíg az orvosok felesége életéért küzdöttek — hiába — addig a betörők kirabolták ménteleki tanyájukat. Miben bízhat még — három év elmúltával? A magazin egész oldalas összeállítást közöl - Színes világ címmel. Ismét megjelenik az Alföldi gazda összeállítás. A félegyházi Kiskun Napokra pedig nyolcoldalas képes mellékletet jelentetett meg a szerkesztőség. Csillagászok, amatőrök és kíváncsi laikusok százezrei a világ minden táján különös kíváncsisággal kémlelték tegnap éjjel a felhőtlen égboltot - emberemlékezet óta a leglátványosabb csillaghullásra számítva. A tudósok szerint az éjjel 2 órakor bekövetkezett jelenség előidézője a „Swift-Tuttle” üstökös, amely a Föld pályáját a holdtávolság nem egészen felénél szelte át. Amidőn - mint most a „Swift-Tuttle” esetében - a Föld kozmikus porfelhőbe kerül, amelyet Előnyös továbbtanulási és pálya- választási lehetőséget kínál a Magyar Honvédség a középfokú képzettségű, 25 évesnél fiatalabb férfiaknak, illetve alapkiképzésben részesült sorkatonáknak - közölte tegnap a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya. Összesen mintegy 100 tiszthelyettest keresnek parancsnoki, technikai és repülő szakokra. A kétéves képzés ideje alatt a hallgatók teljes és ingyenes ellátásban, valamint illetményben részesülnek. A sikeres vizsgát tett fiatalok őrmesteri - a kiválók főSzent István Orgonanapok Augusztus 16-18 között Székes- fehérváron, a város három barokk műemléktemplomában rendezik meg a Szent István Orgonanapokat. Mint a szervezők sajtótájékoztatójukon bejelentették: a rangos zenei eseményt szeretnék ezentúl évente megszervezni, s orgona-mesterkurzussal is kiegészíteni. az üstökös csóvaként maga után vonszol, a meteorittöredékek behatolnak a Föld légkörébe, és ott elégnek. Már az elmúlt években is fokozott mértékű csillaghullást tapasztaltak augusztus hónapban, s akkor is ugyanaz az üstökös volt az előidézője a jelenségnek, mint most. Azonban a szerda éjszakai csillag- hullás rekordot jelentett: óránként 8 ezer hullócsillag volt látható az égbolton. Más években ez a szám óránként legfeljebb nyolcvan körül van. törzsőrmesteri - rendfokozatban kezdik meg hivatásos tiszthelyettesi szolgálatukat. Jelentkezni augusztus 25-éig lehet a lakóhely szerint illetékes megyei hadkiegészítő parancsnokságokon, illetve katonáknak az alakulatuknál. A parancsnoki szakra felvettek Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a technikai szakosok Budapesten, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, a repülősök pedig a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán tanulhatják ki szakmájukat. Tévéfilm 1956-ról Kamondy László Fegyencek szabadsága című novellájából forgat tévéfilmet Kenyeres Gábor rendező. A történet az 1956-os forradalom idején október 25-november 4 között játszódik, ekkor nyitották ki a börtönöket - tájékoztatta a rendező tegnap az újságírókat a forgatás egyik helyszínén, a váci fegyházban. A film hat olyan emberről szól, akik bentmaradtak a börtönben: két politikai fogoly, egy kommunista, egy közbűntényes, egy fegyőr és a pap. A rendező az alkotásról szólva elmondta: a fegyház falain belül ugyanaz játszódik le, mint kint. Ugyanazok az összefüggések, a tragédiák. A főbb szerepeket Andorai Péter, Bán János, Újlaki Dénes és Bodnár Erika játssza. A film operatőre Haraszti Zsolt. Kenyeres Gábor, azért választotta Kamondi novelláját filmje alapjául, mert úgy véli: emberi sorsokon keresztül világosabb, követhetőbb ’56. eseménye. A 85 perces tévéfilmet október 23-án láthatják a nézők. 1993.aug. 14-én szombaton ¥ Disco sztár- - vendége: D. Nagy Laűos és a Frakció. Szeretettel várunk mindenkit! Műsorvezető: GOClÓ. (8633) Ma, az időnként megnövekvő go- molyfelhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk. Legfeljebb az északi országrészben fordulhat elő egy-egy gyenge zápor, zivatar. A szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-31 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Augusztus 11-én Kecskeméten a középhőmérséklet 19,3 (50 éves átlag 21,2), a legmagasabb hőmérséklet 23,7 Celsius-fok volt. A nap 11 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 14,4, délután 23,7 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,1 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1019 millibar — enyhén süllyedő tendenciájú. Augusztus 11-én Baján a középhőmérséklet 18,7 (50 éves átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 23,6 Celsius-fok volt. A nap 12,2 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 15,5, délután 24,7 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 8,5 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1019,5 millibar — emelkedik. Napi agrometeorológiai értékelést, növényvédelmi előrejelzést és védekezési tanácsokat a 76/320- 468-as telefonon kaphatnak az érdeklődők. A háromperces szolgáltatás reggel 9 órától másnap 7 óráig azonos szöveget közöl. HÍREK — Indul a lovastábor. Augusztus 16-án, hétfőn kezdődik a kecskeméti Ifjúsági Otthon utolsó, nyári szaktábora: a borbáspusztai lovastábor, amely augusztus 27-éig tart. A táborba 10 éven felüli gyerekeket várnak, reggel fél nyolckor indulnak közösen az Ifjúsági Otthon elől, és délután négy órára érkeznek vissza. Ebédet biztosítanak. A nyár folyamán egyébként 30 szaktábort indított az Ifjúsági Otthon, amelyek iránt nagy volt az érdeklődés, így a nyári programok sikeresnek mondhatók. Az idén indították először az Egy család — egy sátor elnevezésű családos táboroztatásukat Párádra, amelyre várakozáson felül sokan, összesen 41 kecskeméti család jelentkezett. Augusztus 18-án és 19-én a közép- iskolásokat és a fiatalokat várják az Ifjúsági Otthonba, este 21 órától a Deszka Színpad tart előadást: Pilinszky János két meséjét adják elő az amatőr csoport színjátszói. — Közérdekű felhívás. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a Kecskeméti Közúti Igazgatóság — az utak menti területeken — augusztus 16. és 31. között amerikai fehér szövőlepke elleni védekezési munkálatokat végeztet. Az alkalmazott vegyszer: FENDONA 10 EC melynek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje: 14 nap. Méhekre mérsékeltek veszélyes. Kérem a fentiek tudomásulvételét. Ambrus Attila, igazgató. — Helyesbítés: Tegnapi lapunkban sajnálatos névelírás történt. Tovább tart a félegyházi vita című cikkben szereplő képviselő neve helyesen: Osztopáni Mihály. Elnézést kérünk. — A Falutévé holnapi adása. Szombat reggel ismét kukorékol a kakas 6.25-kor, a TV I-en. A tervezett témák: Napfény fesztivál és szántóverseny Szegeden. Gyógytorna. Állatorvosiatok. Faludoktor, lottószámok. Buzsáki népviselet. Marcell-köszöntő. — Gépkocsirongálók. Két személygépkocsirongálásról is érkezett feljelentés a bajai rendőrkapitányságra az elmúlt héten. Egy ismeretlen tettes maróanyaggal leöntötte S. J. I. budapesti lakos Lada 1200-as típusú gépkocsiját, 30—40 ezer forint kárt okozva. Ä másik esetben egy vandál, Sz. Gábor utcán parkoló Ford Escort- jának minden elemét összekarcolta. Az autóban 40 ezer forintnyi kár keletkezett. ígéret- Megígérted, hogy a nyáron elveszel feleségül! — Persze, de mondd meg igaz lelkedre, volt az idén nyár? Lángolt a kocsi motortere • Tegnap délután Kecskeméten, egy 104-es Peugeout-nak lecsúszott a benzincsöve, s a forró motorra ömlő benzin lángra lobbantotta a motorteret. A tüzet a tűzoltók oltották el. (Fotó: Hentz Henrik) PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András és Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 482-192 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 481-391. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjeszti a Magyar Posta és egyéb szervek. Előfizethető a hírlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 319,— Ft, negyedévre: 957,— Ft, fél évre: 1914,— Ft, egy évre: 3388,— Ft. ISSN 0133-235 X ELŐNYÖS PÁLYAVÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG Őrmestereket keresnek