Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-31 / 177. szám
4 1993. július 31., szombat MEGYEI KÖRKÉP Koncertsorozat A nemzetközi Kodály-fesztivál utolsó hetében három koncert várja az érdeklődőket. Az előadóművészek legfiatalabb generációjához tartozó Bogányi Gergely hangversenye, hétfőn este 8 órakor kezdődik a kecskeméti Kodály-iskola dísztermében. Összeállításában Chopin cisz-moll scherzója. Liszt Mefisztó-keringője és Kodály három népszerű zongoradarabja csendül fel. Az est második részében Köröndi Anna előadásában Kodály Epigrammáit és a Magyar népdalok, illetve a Magyar Népzene című sorozatok legszebb dalait hallhatjuk. A nemzetközi kórustábor résztvevőinek hangversenye augusztus 5-én este 8 órakor kezdődik, ugyancsak a Kodály-iskolában. A záró koncert, melyen a szeminárium résztvevői és kórusai lépnek fel, augusztus 6-án este 8 órakor kezdődik a Kodály-iskolában. ESZPERANTÓUL Nyelvoktatás Szánkon Az eszperantó közös nyelv létalapjának megőrzésére, védelmére és annak ellenőrzésére hivatott az Eszperantó Akadémia, ami 1905 óta működik, mint független nyelvi intézmény, amelynek elnöke William Auld skót író és költő. Ö többször kijelentette már: az eszperantó irodalom egyedülálló jelenség a világtörténelemben. Nekünk, magyaroknak is van világviszonylatban elismert írónk és költőnk, dr. Kalocsay Kálmán, aki eredeti művei mellett nagyon sok, nemzeti irodalomból átvett, maradandó értékű művet fordított már eszperantóra. Bács-Kiskun megye több iskolájában is tanítják már az eszperantót. Ezt tervezik most Szánkon. Erre felkészült pedagógus is van, Molnár Mária tanárnő személyében, aki példamutató, határtalan szorgalommal ismerkedett meg e nyelvvel. Azok, akiknek nincs idejük, levelezés útján, gyakori konzultációval is könnyen megtanulhatják az eszperantót. E nemzetközi nyelvnek elsődleges célja egyébként közelebb hozni az embereket egymáshoz, elősegítve ezzel a világbékét. B. I. Sorstársak tábora A Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesületének nagykőrösi szervezete az idén már harmadik alkalommal rendezte meg a sorstársak alkotótáborát. Az egyhetes találkozó helyszíne a Toldy Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolának kollégiuma volt. A gazdag programról Bende Jánosné, a helyi szervezet elnöke gondoskodott. A résztvevők, festők, fafaragók, gyöngyfűzők — majdnem százan — hazánk különböző tájairól érkeztek. Legtöbben, mintegy hetvenen, bentlakók voltak. Bács-Kiskun megyéből a bácsborsódi Őszi Napfény Időskorúak Szociális Otthonából Horváth Károly és felesége, Horváthné Horváth Ilona, valamint Borsodi István élvezhette az együtt alkotás örömét. Ottlétüket a borsodi intézmény finanszírozta, amely Rajcs Istvánná ápolónő személyében még kíséretről is gondoskodott éppúgy, mint az oda- és viszszautazásról. Művészek felhívása Közös kiállítással és művészeti díjak átadásával zárult Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep harmincadik nyári időszaka. Hajdúböszörményben 1964 óta találkoznak a hazai és külföldi képzőművészek: ezúttal - a közép-európaiság szellemében - a hazaiak mellett a határon túli magyar, továbbá szlovák, ukrán és román alkotók is dolgoztak a városban. Székelyhídi Ágoston író, a művésztelep egyik alapítója elmondta: a résztvevő alkotók közös felhívással fordulnak a közvéleményhez, hogy a kultúra, az egyetemes értékek védelmére irányítsák a figyelmet. A felhívás egyebek mellett „a kultúra értékeinek és az értékek kultúrájának” a megteremtését és elmélyítését szorgalmazza az oktatásban, a közművelődésben és a hírközlésben egyaránt. Hajnalig tartott a Játék határok nélkül Fúvószenei tábor Vaskúton Tegnap hajnali fél négy tájban, a verseny végén megtelt a kecskeméti szabadidőpark medencéje. Pontosabban a Játék határok nélkül egyik feladatának helyszínéül szolgáló medence. Nehéz lett volna megkülönböztetni a csapatokat egymástól, önfeledten ugráltak a vízbe játékosok, edzők, sőt a nézők közül is a bátrabbak. De kezdjük az elején! Csütörtök este kilenc órakor a vetélkedő jól ismert szignáljára futottak be a pályára a csapatok. Az este alaphangulatáról a nézők már jó előre gondoskodtak. Alig múlt el nyolc óra, és már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a tribünön. A helybeli szurkolók mellett a többi csapat is elhozta hűséges buzdítóit. A cseh Trojanovice, a görög Agioi Anargyroi, az olasz Agordino, a portugál Figueira da Főz, a svájci Fully, a walesi Llandrindod és a házigazda kecskemétiek csapata mintegy hat órán át mérte össze ügyességét, leleményességét. A néha fáradni látszó közönség rendre felélénkült az egyes számok végén, az eredmények értékelésekor. A sportszerűségből jelesre vizsgázó nézők lelkesen tapsolták meg valamennyi csapat produkcióját. Osztatlan sikert aratott a vízisí, ahol az olaszok a kétperces játékidő végét jelző sípszó után egyszerűen elengedték a kötelet. így az utolsó csapattag kényszerű fürdőt vett a kecskeméti vízben. Egy másik csapat befutó tagja, hogy gyorsabban érjen a célpontba, egyszerűen korcsolyapályának tekintette a medence környékét. De nem csak ő esett hatalmasat, hanem ma• Itt még a pókháló rabságában a jelmezes versenyzők. gával rántotta három társát. A produkció jutalma óriási taps volt. A páncélba bujtatott lovagok íjászmutatványa is derültséget keltett. A görögök, afölötti örömükben, hogy gyorsan és hibátlanul teljesítették a feladatot, elfeledkeztek páncélos társukról. A jelmezes negyedik játékos kétségbeesetten tárta szét karjait, hát akkor engem ki fog átöltöztetni? ábrázattal. Ä leglátványosabb az a mini tűzijáték volt, amit a csapatok jutalmul kaptak, hogy az utolsó feladatban a fiúk kiszabadították három hölgytársukat a pókháló szorításából. Nagy Ágnes A legsportosabb idősek klubja A Kecskeméti Szociális Gondozó Központ a közelmúltban megrendezte a legsportosabb idősek klubja vándordíjért vetélkedőt. Helyszínül a helvéciai Ludas-tói iskolát, s gyönyörű környezetét választották. A hat ikszen túliak tíz-tíz fős csapatokat szerveztek, voltak sárgák, pirosak, kékek, lilák, rózsaszínek és fehérek, s jöhetett a rajt. Karokat és szemet tornáztatott a kislabdával célba dobás, lábakat mozgatott a helyből távollépés, erőnlétet fitogtatott a kötélhúzás, de volt gombfelvarrás, bekötött szemmel rajzolás és rovargyűjtés. A zsűri pedig dolgozott, sőt az ebédre főzött paprikáskrumplival is lehetett előbbre jutni a csapatoknak. A nézők olykor a pályán belül, de legtöbbször a küzdőtér szélén szócsatával próbáltak jobb helyezést kicsikarni kedvenceiknek. A megérdemelt ebéd után lovasbemutatót néztek meg, majd a három tagú versenybíróság kihirdette az eredményt, s kiosztotta a díjakat, a győzelmi serleget, az okleveleket, az Olympos, a Bácstej, a Likőripari, a Delikátesz Kft. cukrászüzemének, az Univer hetényi konzervüzemének erre az alkalomra felajánlott termékeit. A legeredményesebben szereplő csapat az Őszikék Idősek Klubjáé lett. A gondozóközpont a rendezvényen részt vett idősek nevében ezúton is köszöni azt a segítséget, amit a Homokvándor kerékpárosbázis vezetője, a Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, a MÁV, a Trungel-húsbolt, a Zöldfa vendéglő, Farkas Ferenc nyugdíjas testnevelő tanár nyújtott a sikeres lebonyolításhoz. Kqszönik a lovasbémutatót, a kocsikázást, a citerások vidám muzsikáját. A zeneszó után közös éneklés koronázta meg a vidám napot, aminek végét a bugaci kisvasút mozdonyának kürtje jelezte. • Jó hangulat kísérte a rajzversenyt, ugyanis az alkotások bekötött szemmel születtek. Kodály öröksége Angliában A Kodály-szeminárium nemzetköziségét mi sem tükrözi hívebben, mint hogy Európa nagy zenei intézeteinek vezetői évről évre visszalátogatnak, előadásokat tartanak, s a várost, az intézetet, de elsősorban a kodályi gondolkodásmódot erőt adó forrásnak tekintik. így van ezzel David Vinden is, aki a londoni Purcell School igazgatója. Ő először 1980-ban vett részt a szemináriumon, és mint vallja, akkor „fertőződött” meg. Azóta az általa vezetett iskolát is Kodály szellemisége hatja át. Mivel a magyarországi zeneoktatást is jól ismeri, van összehasonlítási alapja a két ország zenei nevelését illetően. — Angliában nem olyan szisztematikusan felépített a zeneoktatás rendszere, mint Magyarországon. Inkább a helyi igények döntik el, hogy egyáltalán van-e, kevés-e vagy sok-e, jó-e a zenei képzés. Nincs központi tanterv sem, bár a múlt hónapban új nemzeti tantervet fogadtak el, de ebben is nagyon tágan határozták meg a zenei nevelés helyét, ami körülbelül azt jelenti, hogy a zenét oktatni kell. Angliában általában nem fordítanak elég pénzt az oktatásra, így a zenei oktatásra sem. Viszont sok szülő küldi magániskolába a gyermekét. Vannak kitűnő zenei központok, mind az állami normál iskolákban, mind az egyházi központok mellett működő úgynevezett „kórusiskolákban”. Léteznek még olyan hétvégi iskolák, amelyek elsősorban a hangszeres oktatásra specializálódtak, mint például cselló, zongora, hegedű. Ezentúl a nagy zenei konzervatóriumoknak is van ifjúsági tagozata, ami az előkészítő osztálynak felel meg. Itt is elsősorban hangszeres oktatás folyik, ilyen fajta „énekes” iskola, mint ami Magyarországon található, Angliában nincs. Egész Angliában négy rangosabb középszintű zenei iskola — közöttük az általam vezetett Purcell School — működik. Ezek az intézetek nyolcéves kortól tizennyolc éves korig kísérik figyelemmel a diákok zenei nevelését. Felvételi követelmény viszont a már megszerzett hangszeres tudás és a valós tehetség. Az iskola befejezése után két irányban, egyetemen vagy zeneakadémián tanulhatnak tovább. Az első inkább az elméleti, az utóbbi pedig a gyakorlati tudást mélyíti el. Bár vannak nagyon tehetségesek, akik mindkét felsőfokú iskolát elvégzik, azaz kombinálják a kettőt. — Mennyire ismert és mennyire használt a Kodály-módszer az Ön iskolájában? — Mivel én vagyok az intézet vezetője, természetesen használjuk a módszert, de elsősorban a fiatalabb korosztályoknál. Probléma csupán a tengerentúlról jövő gyerekekkel van, akik nem ismerik a relatív szolmizációt, mert az abszolút szisztémában nőnek fel. (A tengerentúlról érkező gyerekek kapcsán kell megemlíteni, hogy az említett négy intézmény nemcsak hazai, hanem a világ bármely tájáról való növendékeket is fogad.) Visszatérve a kérdésre, az én iskolámban Kodály szelleme abszolút módon jelen van. Ennek megfelelően rengeteg énekes munka folyik, ami tovább erősíti a hangszeres oktatást is. A tanárok kiválasztásában is nagyon ügyelünk arra, hogy a legjobbakat foglalkoztassuk. — Önt mi fogta meg, mi vonzotta a kodályi gondolkodásmódban, a módszerben? — A szép éneklés, a kiváló tanári munka, a logikus előrehaladás, a csodálatos anyag, és a kellemes környezet. Számomra a Kodály-intézet és az -iskola éltető erő, amiből táplálkozom. A kecskemétiek rendkívül büszkék lehetnének erre a két intézményre és törekedniük kell arra, hogy megőrizzék őket, mert Kodály öröksége két irányban is nagyszerű örökség: a magyarság számára a magyar lélek, a magyar szellemiség folyamatossága lét- és nemzetfenntartó erő lehet, hiszen Kelet-Európa többi országa szétesőben van, vagy belső harcokkal küszködik. Magyarország viszont — a kodályi eszmékkel és a kodályi hazaszeretet megértésével és vállalásával — megőrizheti egységét. A másik kodályi örökség a zenei örökség, amit nem csak a magyarokra, hanem az egész világra hagyományozott, s amelynek őrzését valamennyiünknek vállalni kell. Baráth Edit Immár nyolcadik éve, hogy a vaskúti művelődési ház ad otthont a magyarországi német nemzetiségi fúvósegyüttesek fiatal tehetségeinek szervezett zenei tábornak. Az idén a szakmai munkát Túri István, a helyi zenekar karmestere és Jakab Gedeon őrnagy, a Magyar Honvédség tiszthelyettes-képző zeneművészeti szakközépiskola karmestere irányítja. Sajnos, a hagyományoktól eltérően az idén külföldi vendégek nem vesznek részt a táborban, ellenben az ország majd minden részéről képviselteti magát a hazai németség zenekaraiból. Amint Vörös Endre, a művelődési ház igazgatója elmondta, az első héten a közös gyakorlás és a felkészülés adja a program gerincét, és a fiatal zenészek naponta 4-5 órát gyakorolnak. Természetesen az idei tábor is csak szponzorok segítségével jöhetett létre, a helyi pénzek mellett támogatást adott a Bácshús, a Nagybaracskai Takarékszövetkezet, de kaptak a megyei német szervezettől is hozzájárulást. Az augusztus 6-ig tartó tábor második részében koncertkörútra indul a már egységes zenekar. Fellépnek Baján, Somberekén, Budapesten, Balatonfüreden. Babarcon, és a jövő hét szerdáján pedig a kecskeméti főtér vendégei lesznek. B. I. Balett és opera Szegeden A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadjának második bemutatója tegnap este különleges élményt nyújtott a közönségnek. Egy estén láthatták a Szegedi Fesztiválbalett ősbemutatóját, Márta István—Imre Zoltán Szent Antal megkísérlése című, bibliai témájú egyfelvonásos balettjét, valamint Mascagni: Parasztbecsület című operájának olasz nyelvű előadását. A balettet a szerzők kifejezetten a szegedi szabadtéri hatalmas színpadára komponálták, olyan elektronikus zenével, amely a teljes szimfonikus hangzást képes imitálni. Az operaelőadás a Temesvári Román Opera vendégjátéka. Rendezője Marina Emandi, vezényelt Molnár László. Petőfi eltűnésének 144. évfordulójára 1849 nyarán az osztrák-orosz hadsereg túlereje elől sok család menekült békésebbnek hitt országrész felé. Petőfi Sándor is menekítette júliusban a családját Erdélybe. 1849. július 31-én Segesvárnál Bem az orosz túlerővel szemben is bátran felvette a harcot. Petőfi Bem tábornoknál, Berecken jelentkezett szolgálattételre. A csata tíz órától délután 18 óráig tartott. Petőfi is részt vett az ütközetben — polgári ruhában. De hogy milyen színű ruha volt, az állítólagos szemtanúk nem egyformán írták, mondták el. Volt, aki fekete pantallóban, más pedig vászonnadrágban látta a költőt. Petőfi Sándor ténylegesen nem a küzdő zászlóaljba volt beosztva, hanem a fővezér közvetlen törzskarába, s mint ilyen a kitüntetési, előléptetési ügyeknél segédkezett Bemnek. A végzetes napon is a csata lefolyását figyelte, s jegyzetelt félreeső helyeken. A költőt elragadta a harc forgataga, teljesen lekötötték a csatajelenetek. Volt mit néznie, írnivalója. Több ponton a magyar huszárok hősies ellenállást tanúsítottak. Sajnos, a jobbszámyon beállt orosz túlerő tevékenysége átterjedt Bem középhadára is. Délután 17 óra körül az egész magyar sereg futásnak eredt. Az orosz kozákok és dzsidások egészen Ördögfalváig üldözték a vert sereget. A harc hevességét mi sem jellemzi jobban, mint hogy Bem is megsebesült, tábori poggyásza pedig orosz zsákmányul esett. Az egyik orosz lovasegység oldalról történt átkarolása megpecsételte azok sorsát, akiknek nem jutott idő vagy lehetőség kijutni a gyűrűből. Bekerítették a magyarok egy csoportját. Valószínű, hogy a költő is köztük volt! Petőfi a nap folyamán előretolt állásból is figyelte az ütközetet, Bem hátrább parancsolta, biztonságosabb helyre. De a költő nem hagyta el egészen a veszélyes zónát, s a bekerítés során a Segesvár és Héjjasfalva közötti úton, egy — Ispánkútnak nevezett — tocsogó mellett az üldöző dzsidás lovasok utolérték. A költő futott, míg fizikailag bírta. Állítólag hátulról szúrták le, lándzsadöféssel. De ez is csak feltevés! Senki nem látta a költőt elesni a harcmezőn, nem látta meghalni sem. Erre nem volt szemtanú. Az utólagosan — évek múlva —jelentkező szemtanúk egymásnak teljesen ellentmondóan mondták el vallomásaikat a költő haláláról. Volt olyan szemtanú, aki 1-2 kilométerről látta a költőt elesni, másik pedig orvosként — a sebesült katonát kötözve — figyelte Petőfit. Olyan orvos nincs, aki ilyen körülmények között másra is figyel. Az évek, évtizedek után jelentkezett szemtanúk nem hitelesek. Holttestét sem a csatatéren, sem a környékén nem találták meg. A csatatér közelében három nagy tömegsírba és a Csonta-kertben lévő kisebb sírba temették a hősi halottakat. Ezeket a sírokat mind feltárták, azonban egyikben sem találták meg Petőfi tetemét. A költő eltűnéséről szóló legendák már a csatavesztést követő napon megjelentek. Szendrey Júlia is leutazott a környékre, ő is kerestette a holttestet, érdeklődött szemtanúk iránt, de semmi érdemlegeset nem tudott meg, csak annyit, hogy valószínűleg elesett a férje. Máig élő feltevés is van — 1850-es évek óta —, hogy a költőt hadifogolyként a cári orosz csapatok kivitték Szibériába. De erről a levéltárakban — eddig — nem találtak korabeli dokumentumot. Nagyon érdekes adatra bukkant dr. Ács Tibor hadtörténész, az Országos Levéltárban. A szabadságharc vezetőit, jelentős alakjait ténylegesen vagy jelképesen kivégezték, bebörtönözték. Petőfi ellen is volt kiadva körözés, elfogatóparancs. Érdekes, hogy az osztrák hadbíróság Petőfi Sándor esetében nem hajtott végre, nem folytatott le bűnvádi eljárást. Ezt igazolja az 1851. március 9-én Pesten kelt haditörvényszéki irat: „A haditörvényszék közli, hogy nálunk Petőfi Sándorra vonatkozólag semmi elő nem került, és így nem volt indok vele szemben bírósági eljárásra." A császári-királyi katonai hatóságoknak biztos tudomásuk — egyértelmű bizonyítékuk — lehetett a költő haláláról, elestéről. Nem adtak hitelt annak a mendemondának, hogy Petőfi él, s Petőfi eleste miatt megszüntette a körözést, a hadbírósági eljárást, hogy 1851 után soha ne is kezdeményezze. még hadbírósági vizsgálat formájában sem. A fent leírtak szerint beteljesült a költő álma, melyet 1846-ban vetett papírra: „...ott essem el én. A harc mezején...” Petőfi költészete a magyar ember számára örök. Versei végigkísérnek a gyermekkorunktól halálunkig. Valószínű, hogy évszázadok múlva is kutatják hollétét. Eltűnésének 144. évfordulóján gondoljunk rá kegyelettel. Petőfi a magyar, s a világirodalom legnagyobbjai közé tartozik. Kenyeres Dénes MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV Július 31., szombat. KECSKEMÉT. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: VOLT EGYSZER EGY GYILKOSSÁG. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: APÁCA-SHOW. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Csalánosi Autósmozi: este fél 10 órakor: DRÁGÁM. A KÖLYÖK (MARHA) NAGY LETT... Színes, magyarul beszélő amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi: 6 és 8 órakor: VESZETT KUTYA ÉS GLÓRIA. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KTV: 6.00-8.00: Képújság. 8.00-12.00: ATV Víkend. Családi Magazin. 12.00- 13.00: Képújság. 13.00-17.00: ATV Vikend Fiataloknak. Kiskun TV: 5.00-8.00: Képújság. 8.00-12.00: Agro TV nűsora. 12.00- 13.00: Képújság. 13.00-17.00: ATV Délutáni Magazin. 17.00-24.00: Képújság. Augusztus 1., vasárnap. KECSKEMÉT. A mozik műsora azonos a szombatiéval. Kivétel: Csalánosi Autósmozi: este fél 10 órakör: KAIN ÉBREDÉSE. Színes amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Kopjás és Kopjás Kft. mozi. Liszt Ferenc utca: 21.30 órai kezdettel: SEMMIT A SZEMNEK! Színes amerikai filmvígjáték. Főszereplő: Chevy Chase, Daryl Hannah, Sam Neill. KISKUNFÉLEGYHÁZA. A mozik műsora azonos a szombatiéval. KTV: 6.00- 8.00: Képújság. 8.00-12.00: TV 4 (I.) produkció csütörtöki műsorának ismétlése. 12.00- 16.00: TV-Plusz műsora. 16.00- 17.00: Képújság. 20.00-24.00: TV 4 (II.) produkció pénteki műsorának ismétlése. Kiskun TV: 5.00-11.00: Képújság. 11.30- 12.00: Telefonos játék. 12.00-16.00: TV-Plusz Magazin. 16.00-20.00: Képújság. 20.00- 24.00: TV 4 pénteki ism.