Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

Készül a tb. új adóslistája Szeptember elején újra nyilvá­nosságra hozza legnagyobb adó­sainak névsorát a társadalombiz­tosítás Nyugdíj- és Egészségbiz­tosítási Önkormányzata. Az adós­lista az első félévi állapotot veszi alapul, de azon munkáltatók, akik augusztus első harmadában teljes egészében rendezik tb.-adóssá­­gukat, nem szerepelnek majd a kimutatásban. A jelenleg rendel­kezésre álló, május végi adatok szerint már 107,2 milliárd forint kintlévőség terheli a tb.-alapot. Folytatódnak a tárgyalások Az agrár-érdekvédelmi szerve­zetek és a kormány között zajló szakértői tárgyalások várhatóan a nyári szabadságolási időszak vé­gén, augusztus 20. után folyta­tódnak — közölte Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Elmondta: a legfon­tosabb eredménye a tárgyalások­nak az, hogy a közös szakértői nyilatkozatok alapján a kormány­szakértők több konkrét javaslat megvalósítására is felelős ígéretet tehettek. Takarékosan A munkanélküliek elhelyezke­dését segítő különféle progra­mokra, vagyis az aktív foglalkoz­tatáspolitikára fordítható Foglal­koztatási Alap tervezett kerete idén 18,8 milliárd forint. Ebből az első fél évben 5,8 milliárd forin­tot használtak fel. Erről a kor­mányzati oldal számolt be az Ér­dekegyeztető Tanács munkaerő­­piaci bizottságának ülésén. Radar vigyáz a vezetékre Megszigorították a kőolajter­mék-vezetékek ellenőrzését, hogy elejét vegyék a csövek megcsapolásának módszerével ez idáig gyakran előforduló benzin­lopásoknak. A vezetékek mentén mindenütt sűrítették a megfigye­léseket, s a vízügyi hatóságtól bé­relt repülőgéppel a magasból is állandóan figyelik a vezetékek nyomvonalát. Az üzemanyaglo­pás meggátlására nagyarányú technikai fejlesztést határozott el a MÓL Rt.: speciális radarok azonnal jelzik, ha nem egyezik a kipréselt és a fogadóállomásra érkező benzinmennyiség adata, a számítógép jelzi, hol a hiány, s így azonnal mozgósítani lehet a biztonsági embereket. Kénsavfelhő Egy vasúti tartálykocsi szivár­gása miatt valóságos kénsavfelhő borította be hétfőn a kaliforniai Richmond városát. A Reuter je­lentése szerint mintegy kétezer ember jelentkezett a kórházak­ban, szem- és torokfájásra, há­nyásra panaszkodva. A baleset közelében lévő ipari negyed egy részét evakuálni kellett, s az egészségügyi szakértők azt taná­csolták Richmond, illetve három másik közeli város lakosainak, hogy egyelőre maradjanak az épületek belsejében, csukják be az ablakokat és kapcsolják ki a légkondicionáló berendezéseket. Halálos fegyverbaleset Hétfőn Gárdonyban, 18 óra előtt néhány perccel H. László a szolgálatról bevonulva a kapi­tányság pihenőszobájában tartóz­kodott járőrtársával, L. László 23 éves rendőr őrmesterrel. Beszél­getés közben H. László szolgálati pisztolya tisztítása céljából ki­vette fegyveréből a tárat, majd a karbantartást követően visszahe­lyezte. A behelyezés pillanatában a fegyver elsült és a lövedék L. László mellkasába fúródva azon­nali halált okozott. A baleset kö­rülményeinek részletes kivizsgá­lását a megyei rendőr-főkapitány jelenlétében szakértők bevonásá­val folytatják. Kereskedelem Dél-A inerikával? A magyar vállalatok nagy ér­deklődést mutatnak dél-amerikai kereskedelmi kapcsolatok kiépí­tése iránt, amit az is bizonyít, hogy az e témáról kedden délelőtt tartott tájékoztató jellegű fóru­mon körülbelül nyolcvan vállalat vett részt. A befektetési és keres­kedelmi lehetőségek terén külö­nösen nagy érdeklődés mutatko­zott a gyógyszeripar iránt. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILÁP XLVIII. évf., 174. szám Ára: 13,80 Ft 1993. július 28., szerda MA Tisztelt Szerkesztőség 7. oldal ÖT TELEPÜLÉS 70 MILLIÓT KAPOTT Döntés az útpályázatokról A földművelésügyi és a közleke­dési tárca közösen hirdetett pályáza­tot a kistelepüléseket összekötő, az ország távol eső tájegységeit feltáró bekötő-, illetve összekötő utak építé­sére. A pályázati feltételek között szerepelt az is, hogy az így létesülő utaknak elsősorban a mezőgazdasági szállításokat és a települések közötti biztonságos kerékpárforgalmat kell szolgálniuk. A beérkezett 172 pályá­zatot a szakértők bizottsága megtár­gyalta, értékelte, s egyben döntött a rendelkezésre álló 538 millió forint sorsáról is. Végül 39 pályázatot fo­gadtak el, így a mezőgazdasági fej­lesztési alapból, az útalapból, illetve némi önkormányzati támogatásból rendelkezére álló pénzen 12 megye 39 települése osztozhat, s mintegy 73 kilométernyi új útra futja az összeg­ből. Bács-Kiskun megyében Balló­­szög, Fülöpszállás, Kiskörös, Sükösd és Szabadszállás nyert, összesen mintegy 70 millió forintot kapnak 14 kilométernyi út megépítéséhez. Belga igen az EK-társulásunkra Belgiumban befejeződött a Ma­gyar Köztársaság és az Európai Kö­zösség közötti társulási szerződés ra­tifikációja. Erről a Belga Királyság budapesti nagykövetsége tájékoztatta levélben a magyar Külügyminiszté­riumot. Herman János külügyi szó­vivő tájékoztatása szerint már csak két ország, Franciaország és Olasz­ország törvényhozóinak kell dönte­niük a magyar társulási szerződésről. A franciáknál a törvényhozás egyik háza már jóváhagyta a szerződést. AZ ÁRFELHAJTÁS JÓT TETT A KERESKEDELEMNEK A Bácskában nem lehet kenyérhiány • A jánoshalmi malom az egyik legszebb gazdasági épület hazánkban. A Bácskai és Dunamelléki Mező­­gazdasági Szövetséghez tartozó 60 szövetkezetnek már csak az 5-10 százalékában aratnak, és a héten minden valószínűség szerint befeje­zik a kalászosok betakarítását. A ve­tésterület 45 ezer hektárján termeltek kalászost, ebből 30 ezer hektáron bú­zát, és 15 ezer hektáron őszi és tava­szi árpát. Amint a szövetség munka­társától, Varga Józseftől megtudtuk, azokról a területekről, ahol már befe­jezték az aratást, a kombájnokat át­irányították Kisszállás környékére, így a tervezettnél egy héttel koráb­ban véget ér a térségben a nyár leg­fontosabb mezőgazdasági munkája. Varga úr azt is elmondta, hogy a termésátlagokat illetően elég nagy a szóródás, mert míg a déli részen, Ke­­lebia és Kunbaja környékén csak 1,2-2 tonna gabona termett hektá­ronként, addig Kalocsa, Fájsz, Öreg­csertő térségében 5,8 tonna volt az átlagtermés. Ennek elsősorban az aszály volt az oka, de nem lehet el­menni szó nélkül, hogy a gazdaságok egy része nem fémzárolt vetőmagot vetett, és a gazdasági kényszer miatt a technológiai előírások egy részét is elhagyta, (Folytatás a 3. oldalon) A Duna—Tisza közének gabona­­termési helyzetképe a 3. oldalon. Augusztustól benzináremelés Augusztus elsejétől 1 forinttal drágább lesz a motorbenzinek ára a MÓL és az Áfor töltőállomásainál. A MÓL Rt. igazgatósága az áremelést a kőolaj és üzemanyagok csökkenő vi­lágpiaci ármozgásával, illetve a fo­rint leértékelésének együttes hatásá­val indokoltja. A jövő hónaptól kezdve az MÓL Rt. kútjainál EN 91-es ólmozatlan benzint 72 forint 50 fillérért, a 95-ös ólmozatlant 74 forint 50 fillérért lehet tankolni lite­renként. Az AB 92-es ólmozott ben­zin Ideije 75 forint, a 98-as ólmozott pedig 77 forint 50 fillér. A gázolajok és tüzelőolajok július 1. óta tartó — egyébként sikeres — árakciója augusztusban befejeződik, így azok ára visszatér a korábbi szintre. így a motorikus gázolaj egy literje 60 forintba kerül, az ipari tüze­lőolajé pedig 59 forintba. A háztartási tüzelőolaj ára az áfa 6 százalékról 10 százalékra való emel­kedése miatt 80 fillérrel nő, tehát 22 forint 80 fillér/liter lesz. Jugoszlávia ENSZ-képviseletének vezetője New Yorkban közölte: a dunai blokáddal való fenyegetés nem hivatalos szervektől származik és a belgrádi kormány mindent meg kí­ván tenni azért, hogy a blokád ne lép­jen életbe. Erről tájékoztatta hétfőn Ronaldo Sarderiberg brazil nagykö­vet az ENSZ szankcióbizottságát. A diplomata, aki egyúttal a Szerbia el­leni rendszabályokat felügyelő testü­let elnöke, hangoztatta: újólag kérte az ígéret írásos megerősítését Belg­­rádtól. Amennyiben erre keddig nem kerül gór, a kérdést a Biztonsági Ta­nács eie terjeszti. Az ENSZ képvise-Majdnem hétszázezer forint értékű valutát tulajdonítottak el egyelőre ismeretlen tettesek Kiskunhalason, akik az ajtó hengerzárját feltörve ju­tottak be M. János kiskunhalasi laká­lője, aki korábban szombat délutánig adott határidőt Belgrádnak az ügy tisztázására, leszögezte: elvárják azt is, hogy a szerb kormány megfelelő intézkedésekkel haladéktalanul véget vet a dunai hajózók zaklatásának. A szankcióbizottság ülésén minden­képpen ismét napirendre kerül a du­nai hajózás kérdése. Mindeközben a blokád teljessé té­telével fenyegetnek a Bclgrád mel­letti Duna-szakaszon az akció kez­deményezői. A folyó teljes lezárása az előzetes információk szerint mától várható — nyilatkozta Móser Ferenc, a Mahart osztályvezetője. sába. A megtalált tízezer német már­kával, nyolcszáz USA-dollárral e­­gyütt távoztak. Nem hagyták ott a valuta mellett őrzött negyvenötezer forintot sem. Elet a létminimum alatt A létminium alatt élők száma a romló gazdasági körülmények, a nö­vekvő munkanélküliség, a jövedelmi differenciálódás következtében fo­lyamatosan emelkedik. Erről a KSH adott ki részletes értékelést. Ebben megállapítják: a létminimum alatt élők száma múlt év közepére» 1,6 mil­lióra — az összlakosság 15,6 száza­lékára — emelkedett. Az aktív ház­tartásokban élők 16-17 százaléka — ez 1992-ben 1,4 millió lakos volt —, az inaktív háztartásokban élők min­tegy 12 százaléka — körülbelül 220 ezer lakos — élt a létminium szintje alatt. A létminimum alatt élők jelen­legi száma körülbelül kétmillióra, vagy valamivel a fölé becsülhető. A becslést nehezíti, hogy a felmérések­ből kimaradnak — mert nem érhetők el — a hajléktalanok, a vándoréletet folytatók, a kérdezőbiztosokkal kommunikálni nem hajlandó, félig-meddig a társadalmon kívüliek! Számukról nincs hitelt érdemlő becs­lés. A létminimumérték 70 százalé­kánál kisebb jövedelemmel mintegy 400 ezren rendelkeznek. Új templom épül Lemondott a majsai önkormányzat arról a szándékáról, amelyet a jelen­legi református imaház megvásárlá­sára nyújtott be még két évvel ez­előtt. így most a református gyüleke­zetnek új vevő után kell néznie, mert ősszel már szeretnék lerakni az új re­formátus templom alapját. A költsé­gek jelentős részét a régi épület árá­ból szeretnék majd fedezni. A város­tól ingyen kaptak egy telket a Sza­badság téren az építkezéshez, de egyelőre más támogatást nem kap­nak, mert a kért félmillió forintot nem szavazták meg a részükre a vá­ros vezetői. Perre mennek Nem nyugodnak bele a gyeden és gyesen lévő majsai közalkalmazot­tak, hogy nekik nem jár a 13. havi il­letmény. A döntést még tavaly de­cemberben hozta meg a helyi képvi­selő-testület. A közalkalmazottak már több fórumon kérték a döntés felülvizsgálatát. Most munkaügyi bí­rósághoz fordulnak jogorvoslatért. Indokaik között szerepel az is, hogy az illetmény részükre alanyi jogon jár, mert a közalkalmazottak jogállá­sáról szóló törvény legalább hat hó­napi közalkalmazotti jogviszonyt ír elő, nem munkavégzést. Izraeli megtorlás A dél-libanoni Hezbollah-gerillák elleni harc .jelenlegi szakasza” kö­rülbelül egy hétig tart majd — leg­alábbis ezt közölte a jeruzsálemi rá­dió izraeli miniszterekre hivatkozva, akik a hétfő esti kormányülés után nyilatkoztak. Jichak Mordehai, az északi katonai körzet parancsnoka szerint a jelenlegi hadműveletnek az a feladata, hogy garantálja az észak-izraeli körzet biztonságát, megerősítse a dél-libanoni „bizton­sági övezetet” és biztosítsa az izraeli hadsereg mozgásszabadságát. Hét­főn este a szíriai hadvezetés utasítást adott a „biztonsági övezet” körzeté­ben levő csapatainak, hogy vonulja­nak harci pozíciókba. A szárazföldi támadás lehetőségét Izrael nem zárta ki, de jelenleg erről nincs döntés. Kis regősök, falukutatók • Hatvankét halasi kisdiák vett részt a Szigligeten megrendezett olvasó- és regöstáborban, ahol rajtuk kívül tompái, tázlári, tiszakécskei gyerekek is megismerkedtek a népi iparmüvészettel, a falukutatás módszereivel. A munkáikból megrendezett kiállításon készült ez a felvétel. Új szlovák-magyar átkelőhelyek Az új állammá alakult Szlovák Köztársaság és Magyarország kö­zötti vámegyüttműködést tekintette át tegnap Parassapusztán Jaromir Ka­­liciak, a Szlovák Köztársaság vámha­tóságának vezérigazgatója és Arnold Mihály vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. Szó volt továbbá néhány új határát­kelő várható idei megnyitásáról. Nincs elvi akadálya a Sátoraljaúj­hely—Novy Mesto közti átkelő megnyitásának az esetben, ha szlo­vák oldalon megteremtik a magyar vámosok számára a hatósági vizsgá­lat feltételeit. A Letkés—Ipolyszalka (Salka) közti átkelőhelyen néhány technikai feladat megoldását köve­tően várhatóan két hónap múlva emelkedik fel a sorompó. Elvi egyet­értés született a Pácin—Nagykö­­vesd—-Velky (Kemenec) közti átkelő megnyitásában. A szlovák fél szerint az ottani infrastrukturális hiányok pótlása időigényes, a magyar vámha­tóság viszont felajánlotta a magyar oldalon történő közös ellenőrzést; ehhez azonban tárcaközi egyezteté­sek szükségesek. Legkorábban két hét múlva ül ösz­­sze a két ország helyettes vámpa­rancsnoka által vezetett vegyes bi­zottság, hogy megvitassa a tenniva­lókat. ELÍTÉLIK A SZERB TÁMADÁST Amerika csak kérésre lép? Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn elítélte a boszniai francia békefenntartók elleni szerb támadást, de újra elutasított minden lehetőséget, hogy az Egyesült Álla­mok tevékenyebb szerepet vállaljon a válságban. A kérdésre, miért nem vetik be az amerikai légierőt, a szó­vivő közölte: az ENSZ határozata szerint bevetésre csak akkor van le­hetőség, ha azt a békefenntartók ké­rik, ilyen kérelem nem érkezett. A RENDŐRSÉG BUKKANT NYOMRA Gránátok a kamrában • Egy ládányi életveszély Tegnap már hírül adtuk, hogy megkerültek az elveszett kézigráná­tok: Csávolyon egy buszmegállóban leltek rá. Ám hogy az elmúlt két hét­ben hol voltak, arról a bajai rendőr­­kapitányság adott tájékoztatást. Meg­tudtuk, hogy a honvédség mellett a rendőrség is adatgyűjtésbe kezdett a gránátok eltűnése után. minek követ­keztében eljutottak odáig, hogy a hi­ányzó robbanószerkezetek bizonyít­hatóan egy helyen lehetnek csak. Erre a helyre szombaton szálltak ki először a civil ruhás nyomozók, ám abban a bizonyos házban senki nem tartózkodott otthon. Vasárnap ugyanez megismétlődött. A két látogatás között azonban ha­zalátogatott Sz. A. (akiről csak any­nyit árultak el, a monogramja mel­lett, hogy egy Baja környéki telepü­lés lakója), és megtudhatta, hogy ke­resték, ezért a ládát, benne 30 gránát- > tál egy zsákba helyezve elvitte a csá­­volyi buszmegállóba, ahol végül is rátaláltak. Az urat azonban nagyon zavarhatta az egész ügy, mivel hét­főn délelőtt önként jelentkezett a ba­jai rendőrkapitányságon. Ott el­mondta. hogy a Kékhegyre vezető út mentén, a gyepen találta a megrongá­lódott ládát, azt hazavitte, s két hétig a kamrában őrizte. A robbanótestek és a gyújtók hiánytalanul előkerül­tek, csupán egy kézigránátnyél és 3 biztosítószeg hiányzik. SZ. A.-t rob­banóanyaggal való visszaélés miatt vonják felelősségre. Belgrád is ellenzi a Duna-blokádot Hétszázezres valutalopás

Next

/
Oldalképek
Tartalom