Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-27 / 173. szám

1993. július 27., kedd SPORT 11 Focinapok Jánoshalmán Augusztus 1-jén, vasárnap szülő­városában, Jánoshalmán köszöntik 60. születésnapján dr. Fenyvesi Má­tét, aki 75 alkalommal öltötte magára a labdarúgó-válogatott címeres me­­* zét. Az ünnepség szervezője a János­halmáért Alapítvány, amely érdekes , műsorral kedveskedik a közönség­nek. Délután 13 órától Felsőbácska serdülő (Jánoshalma, Kelebia, Tompa, Kisszállás, Mélykút fiataljai) —Szabadka serdülőmérkőzés nyitja a programot, majd a Jánoshalma— Ámor SE felnőtt fogádásos labdarú­gómérkőzés következik (tét: a vesz­tes fizeti a vacsorát). Végül a János­halmi öregfiúk—-Bp.öregfiúk válo­gatott mérkőzés zárja a színes mű­sort. A Puskás Ferenc fővédnöksége alatt meghirdetett országos Frucade tizenegyesesrúgó-bajnokság területi selejtezőit, elődöntőit és döntőit is Jánoshalmán rendezik, július 30-tól augusztus 1-jéig. A selejtezők au­gusztus 1-jén délelőtt fejeződnek be. Ezután a még állva maradt 10 jelent­kező délután a dr. Fenyvesi Máté tiszteletére rendezett műsor kereté­ben vívja a középdöntőt, majd az öregfiúk mérkőzésének szünetében kerül sor a döntőre. A három korosz­tályban folyó tizenegyesrúgó-baj­­nokság pénzdíjas. A III. kategória (14 évesek) győztese 3000 forintot, a II. kategória (18 évesek) győztese 5000, végül a felnőtt kategória nyer­tese 10 ezer forintot kap. Mindhárom kategória legjobbja indulhat az or­szágos döntőn, ahol a felnőtt kategó­ria győztesének akár 1 millió forint is ütheti a markát. A bajnokságra a helyszínen lehet nevezni. A nevezési díj 5 flakon Frucade üdítő felmuta­tása, amit a jelentkező természetesen maga fogyaszthat el. Aranyos mexikóiak Vasárnap Mexikó sikerével ért véget a labdarúgó Arany Kupa, a döntőre Mexikóvárosban került sor, s az ellenfél az amerikai válogatott volt. A hazaiakat 120 ezer fanatikus szurkoló biztatta és Meija Baron szövetségi kapitány fiai nein is okoz­tak csalódást. A fináléban csak 11 percet kellett várni az első hazai gólra, amit Amb­­riz szerzett, a védő 30 méterről vette be Meola kapuját (1—0). Az első fél óra elteltével ismét az amerikaiak kapujában táncolt a labda. „Zague” Alves beadásába Armstrong olyan szerencsétlenül ért bele, hogy róla sa­ját kapujába pattant a labda (2—0). A második félidőben ismét Alves volt a főszereplő. A tornán 11. gólját szerző játékos a 72. percben vette be Meola kapuját. A hazai gárda to­vábbra sem lazított és tíz perccel a mérkőzés vége előtt Cantu állította be a 4—-0-ás végeredményt. Ezzel a mexikóiak visszavágtak a két évvel ezelőtti Arany Kupa elődöntőjében elszenvedett 2—0-ás vereségért. Amióta Cesar Luis Menottitól Me­ija Baron átvette a mexikói váloga­tott irányítását, a csapat sikert sikerre halmoz. Először eredményesen vív­ták meg a vb-selejtezőket, majd a múlt hónapban döntőbe jutottak a dél-amerikai bajnokságon, ahol a kétszeres világbajnok argentinoktól szenvedtek vereséget. Nem lenne meglepetés, ha jövőre túlszárnyalnák eddigi legjobb vb-eredményüket is. Mezey egykori focistáiban látja a szebb jövőt Szerdán Baján játszott előkészü­leti mérkőzést a BVSC Dreher NB €-eswrMii©iügÖfíSpáta. Itt vdlí'áTlúb ( íj szakosztály-igazgatója, az egyik egfélkészűltebb magyar szák'ember, dr. Mezey György is. Kihasználva a lehetőséget, feltettünk neki néhány kérdést a magyar fociról. : — Sokan temetik a magyar labda­rúgást az izlandiaktól elszenvedett vereségek után. Önnek mi erről a vé­leménye? — A magyar labdarúgás messze nem olyan rossz, mint amilyennek az eredmények alapján tűnik, nyilván­való, hogy az utóbbi időszakban tör­téntek súlyos szakmai hibából kö­vetkeznek. Ennek következménye, ahogy most állunk, de egyúttal ebben benne van a remény is, hogy alakul ez jobban is. — A BVSC szakosztály-igazgató­jaként milyen tervei vannak? — Hároméves a szerződésem, ez idő alatt kellene magyarországi szin­ten ütőképes csapatot csinálni. Kicsit talán más szellemiségű vezetéssel is szeretném én ezt végrehajtani, mint ami általában honos most a magyar futballban. — A saját edzői tapasztalatából átad a mostani edzőknek? — Természetesen, áZ'Imréékből (Garaba Imre és Dajka László, a két edző) akarok jó edzőket nevelni, minden tudásomat átadom nekik, remélem, hogy hasznát veszik.-— A régi Mezey-féle csapatból többen is itt vannak a BVSC-nél, Ga­raba és Dajka, mint edző és Bognár játékosként. Ez azt jelenti, hogy még mindig nagy a kötődés? — Igen, nagy a kötődés, embe­rileg és szakmailag is tiszteljük és szeretjük egymást, és ez az alapja minden tartós kapcsolatnak. — Ők lehetnek a magyar labdarú­gás felemelői majd? — Szentül meg vagyok győződve róla, hiszen van egy olyan remek garnitúra, akik úgy 30-40 év között vannak most, s akikből nagyon jó edzők lehetnek, mert emberileg is al­kalmasak arra, hogy a magyar labda­rúgást más irányba tereljék-. Zalavári László • Garaba (balról) itt még Kolumbia ellen játszott, most a BVSC edzője. MEGYEI FOGATHAJTÓ A VÁLOGATOTTBAN? Izgalmak a nehéz szántódi pályán 0 A lajosmizsei fogathajtó Páldeák János készülhet a világbajnokságra. Három aranyérem Ljubljanában az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság záró­napján a magyarok három arany­érmet nyertek. Gárdos Róbert első lett a serdülő fiú egyesben, a román Enceával a vegyes párosban, s az if­júsági leány párosban is magyar si­ker született, miután Fazekas és Molnár, illetve Harsányi és Herczig került a döntőbe, ahol némi meglepe­tésre a Harsányi, Herczig kettős bi­zonyult jobbnak. Ötödikek a kosarasok Megvan az 5. hely! A női kosár­labda kadett Eb-n a magyarok 20 ponttal verték a franciákat, s az ötö­dik helyen zártak. A csoportmérkő­zésen 10 ponttal nyert magyar együt­tes, most újabb tízet „rátett” Poprá­­don: Magyarország—Franciaország 92:72 (38:29). Szinte hibátlan ma­gyar védekezés, kemény csata jelle­mezte a játékot. A második félidő elején elhúztak a magyarok, és állan­dóan 20-24 ponttal vezetve győztek. Legjobb dobók: Andó 17, Fűvész 15, Iványi 14, Herbster 12, Hollósy 10, illetve Kropkova 19, Taréi 17, Paytol 9 ponttal segítette csapatát. A Szántódpusztán megrendezett nemzetközi kettesfogathajtó-verseny harmadik és egyben befejező napján, vasárnap kifejezetten éles küzdelem volt várható az akadályhajtás előtt. Az összetettben hat versenyző is két verőhiba távolságra állt egymástól, így a kimondottan nehéz vonalveze­tésű pálya izgalmas végkifejletet ígért. A zsűri módosította a maratonhaj­­tás végeredményét, így a korábban második helyre érkező és az összetett pontversenyben vezető Lázár Vilmos helyet cserélt a győztesnek ítélt cseh Jiri Mesvacillal. Ä változás meglehe­tősen feldobta a magyar fogathajtót, és utolsóként indulva hibátlanul tel­jesítette az akadálypályát. Ez pedig azt jelentette, hogy az összetett ver­senyben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Eredmények, akadály hajtás: 1. Lázár Vilmos (BLK) 0, 2. Nagy Sán­dor (Sárvár, Interholding) 1, 3. Sze­gedi Gábor (Kiskunhalasi Határőr Dózsa) 5 hibaponttal. Az összetett verseny végeredmé­nye: 1. Lázár Vilmos 113,8„2. Nagy Sándor 123,8, 3. Szegedi Gábor 127,6, 4. Páldeák János (Lajosmizsei Almavirág LK) 129,2, 5. Fehér Mi­hály (Bábolna) 130,6, 6. Józsa Ven­del (Gerébi Lovasklub) 131 hiba­ponttal. A nemzetközi verseny kellemetlen megyei vonatkozású eseménye, hogy a válogatottságra esélyes bugaci vi­lágbajnok, Kecskeméti László már az első versenyszám, a díjhajtás előtt elvesztette a versenyt. Mindkét lová­nak hátsó lábán rajta maradt a boka­védő gumi, s így hajtott a négy­szögbe. Mivel ez súlyos hibának számít, a versenybíróság kizárta a díjhajtásból. Ezzel el is veszítette esélyét, hogy az összetett versenybe beleszóljon. Volt azonban a vetélkedőnek kel­lemes meglepetése is. Páldeák János és Józsa Vendel, a két lajosmizsei hajtó remekül megállta helyét a nemzetközi mezőnyben. Ezzel a vi­lágbajnokságra pályázók közül Pál­deák Jánosnak nőtt meg az esélye, hogy Fehér Mihály és Lázár Vilmos mellett tagja legyen világbajnok­ságra utazó magyar csapatnak. Tegnap Fülöp Sándor, a lajosmi­zsei hajtó edzője hívott fel bennünket telefonon, s Váczi Ernő szövetségi kapitányra hivatkozva, tényként kö­zölte a hírt. Ez azt jelentené, hogy októberben, az Egyesült Államokban tartandó világbajnokságon ismét lesz (lehet) megyei hajtó a válogatottban. Bajai úszók a szövetségben A Magyar Úszó Szövetség elnök­sége új személyekkel bővült. Elnökségi taggá választották Csé­pi Lajost, az Állami Vagyonügy­nökség (ÁVÜ) ügyvezető igazgató­ját, akit Gyárfás Tamás elnök társel­nöknek is kért maga mellé. A kérés­hez a testület hozzájárult. Az elnök­ség tagja lett Sütő Zoltán, a Griff Gentleman’s cég tulajdonosa is. Négy egyesület lett tagja a MÚSZ-nak: a Spartacus SC, a BRSE, a Bajai Spartacus Vízügy SC és a Szombathelyi Vízügy SE. Ruza József főtitkár elmondta, hogy a többszörös országos bajnok Kiss Ju­dit (13) valószínűleg nem állhat rajt­hoz az Európa-bajnokságon. A kon­tinensbajnokságot ugyanis az euró­pai szövetség, a LEN szabályai sze­rint rendezik meg, s ezek nem teszik lehetővé 14 éven aluli sportoló indu­lását. Kiss Judit egyébként olimpián már szerepelt, mivel a nemzetközi szövetség előírásai enyhébbek. Ki rendezi? Bringäs mesterhármas A spanyol Miguel Indurain egye­dülálló sorozatot mondhat magáé­nak, hiszen a 90. alkalommal meg­rendezett Tour de France kerékpáros körverseny 1993-as sorozatának be­fejezésekor immáron harmadik alka­lommal állhatott a dobogó legmaga­sabb fokára. A spanyol kerekező 1991-ben vette át a címvédőtől, az amerikai Greg LeMondtól az első he­lyet. Azóta szinte megingathatatlanul áll az élen, és a világhírű Tour de France mellett a Giro d’Italia első he­lye is őt illeti. A július 3-án a 6,8 km-es prológ­­gal megkezdődött, 20 szakaszból álló francia körversenyen végig az élen állt, bár csak a prológ és a 9. szakasz győzelme fűződik nevéhez. A befe­jező 20. szakasz előtt megnyugtató, közel 5 perces előnnyel vezetett, így a befejező Viry-Chatillon és Párizs közötti 196,5 km-es szakaszon már csak a biztonságos kerekezés volt számára a cél. A verseny befejezésekor a spanyol versenyző így nyilatkozott: — Három alkalommal megnyerni a Tour de France-ot fantasztikus do­• Indurain, a bringás király. log. A következő évben természete­sen újra megpróbálom a végső győ­zelem megszerzését. Jelenleg azon­ban csak annyit mondhatok, hogy borzalmasan fáradt vagyok. LÁB DARÚGÓ-ELŐKÉSZÜLETEK Bernes lemondott Az Olympique Marseille főtitkára, Jean-Pierre Bemes vasárnap benyúj­totta lemondását a klubelnök Ber­nard Tapie-nak. Ismert, a BEK-győz­­tes francia futballcsapat május 20-án bundázott, legalábbis ezt feltételezik (és vizsgálják is) hetek óta. Bemes-t a múlt héten helyezték szabadlábra. .Azt igyekeznek tisztázni a francia bűnüldöző ’ szervek, Bemes-nek va­lóban volt-e köze ahhoz, hogy a Va­lenciennes elleni bajnoki mérkőzést „megvette” az Olympique. Dobogó mellett Az athéni junior világbajnokságon „búcsúzott” utánpótláskorú verse­nyeitől a magyar kötöttfogású birkó­zás egyik legnagyobb ígérete. Nos; a búcsú nem sikerült túl jól, mert Ge­­lénesi Nándor — róla van szó — mindössze negyedik lett a 90 kg-osok versenyében. A felnőttek között javíthat, ezentúl ott birkózik. Vasárnap Berzicza Tamás (74 kg) ötödik helyezést szerzett súlycso­portjában. Molnár sikere a teniszpályán Nagyszabású korosztályos tenisz­­versenyt rendeztek Nagykőrösön, amelyen Molnár Zoltán, a Kecske­méti TC versenyzője is pályára lé­pett. A tehetséges ifjú teniszező az újonc és a serdülő korosztályban is a legjobbnak bizonyult. / Joó Éva: országos csúcs A BPLE meghívásos versenyén — a Marczibányi téren — Joó Eva, a Budapesti Polgári Lövész Egyesület versenyzője 679,8 körre javította a standard puska összetett verseny­számának országos csúcsát. (Régi: Joó 679,6). Ötkarikás A KTE megmutatta oroszlánkörmeit Hat város pályázik a 2000-ben sorra kerülő nyári olimpiai játékok rendezési jogáért. Hogy ki lesz a sze­rencsés „nyertes”, az szeptember 23-án Monte-Carlóban dől el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ter­mészetesen alaposan tájékozódik a döntése előtt. Legutóbb például köz­zétették a hat pályázó város tervezett költségvetési listáját. Ebből kitűnik, hogy a legnagyobb nyereségre Man­chesterben számítanak, míg Brasiliá­­ban nullszaldós lenne az olimpia. A bevételek legnagyobb részét általá­ban a tévéközvetítési jogokból nyer­nék a rendezők, de jelentős szerepet kapnak a belföldi szponzorok is. Fel­tűnő, hogy Berlinben a bevételeknél az érmeeladásnak szánják a legna­gyobb szerepet. Ám ha ez nem sike­rül, könnyen összeomolhat a néme­tek költségvetése. MA LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kiskő­rös—Paks, 17,30-kor. Bajai FC— Kalocsai FC, 17 órakor. Kiskunfél­egyházi TK—Kecskeméti SC, 17 órakor. KISKÖRÖS—KECSKEMÉTI TE 2—3 (1—3) Kiskőrös, 500 néző. Vezette: Kondász (Csontos, Heibl). Kiskőrös: Kovács— Márics, Makriczkij, Pecznyik, Farkas (Vida), Szabó (Szauer), Kapics, Tóth, (Ko­­lovics), Csintalan, Szűcs (Csányi), Kanál. Edző: Teliinger Vilmos. KTE: Fekete R. (Dávid)— Mol­nár, Kovács, Forgó (Fekete Cs.), Bá­lint, Újfalusi, Csorba (Berki), Vi­­rágh, Lázár, Bankes (Horváth), Han­gya (Kővári). Edző: Bánhidi József. Gólszerzők: Kapics 2, illetve Hangya 2, Újfalusi. A fiatal, mezőnyben szépen a­­dogató vendégek megérdemelten győztek a délelőtti sprintedzés mi­att fáradtnak tűnő hazaiak ellen. A körösiek kapujából hiányzott Kvasznyikov, aki az Újpesthez tart. ÁMOR FC—SZEGED SC 0—2 (0—2) Kisszállás, 100 néző. Vezette: Franciskovics. Gólszerző: Nagy A. 2. A kitűnő hangulatú mérkőzésen végig teljesen egyenrangú ellenfél volt a kisszállási gárda, amely két büntetőt is elhibázott Kitűnt: Boity, Ponancsics, Tápai, Fátyol, illetve Nagy Zs., Kiss F„ Váczi, Turján, Nagy A. HAJÓS—HARTA 2—0(1—0) Hajós. Vezette: Fenyvesi. Gólszerzők: Ginál, Hepp. STE—JÁNOSHALMA 5—0 (1—0) Soltvadkert, 300 néző. Gólszerzők: Juhász 3, Sörös, Tóth. BFC—NEMESNÁDEDVAR 8—0(4—0) Baja, 300 néző. Vezette: Prikida­­novics. Bajai FC: Tomik— Kovács, Raf­­fai, Szűcs, Koch, Gorelli, B. Szabó, Kiss M., Szabó Z„ Rumán, Horváth. A szünet után a Tomik— Fehér, Go­­retich K., Goretich G„ Szűcs, Kiss J„ Faddi., Kovács, Ádám, Rumán, László összeállításban játszottak. Gólszerzők: Rumán 3, Koch 2, Faddi 2, Kovács. megemlékezés A katalán fővárosban az 1992-es olimpia egyéves évfordulóján a Montjuic olimpiai stadionban ismét fellobbant az olimpiai láng, hogy megemlékezzenek a tavalyi olimpia történéseire. A világhírű spanyol rendező, Carlos Saura közel kétórás filmet is készített. Ekkor nyitották meg a „La Galéria 01impieá”-t, az 1992-es olimpiai játékok múzeumát. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 30. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 150.341 forint, 13 találatos szelvény 67 darab, nyereményük egyenként 45.533 fo­rint, 12 találatos szelvény 3.019 darab, nyereményük egyenként 905 forint, 11 találatos szelvény 30.832 db, nyereményük egyenként 260 forint. A 10 találatos szelvények nyere­ménye nem érte el a 40 forintot így a halmozott nyereményalap a 11 talá­latos szelvények közt osztották föl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom