Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-24 / 171. szám

1993. július 24., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN 7 Torkos madarak, darazsak ellen Bele-belekóstolnak az érett gyü­mölcsökbe, szőlőfürtökbe, sőt a pa­radicsombogyókba, a zöldség- és vi­­rágmagkészletekbe is kertjeink tor­kos látogatói. A darázsdézsmát leghatásosabban úgy előzhetjük meg, hogy földerít­jük, hol van e kis szárnyasok fészke. Ha megleltük, öntsünk bele petróle­umot, majd pedig sárral tapasszuk be a nyílását. Az akciót lehetőleg a kora hajnali vagy esti órákra időzítsük — ekkor a legkisebb a veszélye annak, hogy „csípős” konfliktusba kevere­dünk a fészeklakókkal. Bevált mód­szer csalétek kirakása is a darázs járta helyeken. A csali: befőttesüveg, töltve cukros vízzel. Az üveg száját celofánnal kössük le, de a celofán közepét kisujjunkkal szakítsuk be. így a pákosztos darazsak be tudnak jutni az üvegbe, kikeveredni viszont már nem. Figyelem: a cukros vízbe tegyünk néhány csepp ecetet — így a csalit a házi méhek elkerülik. A gyümölcsöt, bogyókat csipe­gető, a tokterméseket feltörő mada­rak távol tartására szabadon lebegő papírcsíkokat szoktak az érintett kertrészekben kiakasztani. Biztosab­ban elriasztják azonban a csivitelő • Akitől biztosan nem kell tartani: a kolibri. tolvajokat a madzagra függesztett alumíniumlemezkék vagy csavart lemezcsíkok, amelyek tükröznek és a legkisebb széláramban is zörögnek. Azzal azonban számolni kell, hogy előbb-utóbb a madarak rájönnek a turpisságra, azaz, hogy veszélytelen a zörgő-fénylő riasztóberendezés... Ezért igazán biztos védelmet csak az jelent, ha a növények fölé nem túl nagy nyílású, csaknem teljes fedést biztosító madárhálót, zsineghálót bo­rítunk. Ugyancsak hálóbúrával borít­hatjuk be a szőlőtőkéket. Ennek hiá­nyában egy-egy különösen becses szőlőfürtöt, gyümölcspéldányt úgy is megóvhatunk a termés vámszedő­itől, hogy molinóból, más ritka szö­vésű textíliából összevarrt zacskót húzunk rájuk. KILÁTSZIK A HAS Közszemlén Hajdanában a hosszú ruha alól előbukkanó boka is izgatónak tűnt. A bikini, sőt a monokini korában már aligha lehet új testrészt közszemlére tenni. Vagy mégis? A 93-as nyár módija a mell alatt, a derék fölött szabadon hagyott test­rész. Hogy honnan származik az ötlet? Indiából. Az indiai nők rendkívül nő­ies, dekoratív viselete a szári: 5 yard anyag drapériaszerűen, ügyesen el­rendezve a testen. A szári végét a vállon átvetik, alatta a nők rövid, szorosan testhez simuló blúzt visel­nek. A szoknyaszerűen, elöl berakott szári és a blúz között, a köldök fölötti részt jó tenyérnyi szélességben a leg­szemérmesebb indiai nők is szaba­don hagyják. Ezt a „kacérságot”, a szellőztetést vették észre az európai divatkreátorok. A hastáncosnők is így mutatják meg magukat, ez a csábítás trükkje. Az új divat a farmertől a menyasszo­nyi ruháig mindenhez alkalmazható. Csak tudni kell, hogy ki viselheti, a húsosabb nők „hurkái" nem nyújta­nak esztétikai élményt... sz. é. • Olyan, mint a szári, csak éppen europaizálva. Büntetendő-e a születésnapi buli? A minap egy vietnami bíróság ha­tározatban mondta ki, hogy a ven­déglátás, a házibuli nem fenyegeti az államot és ezért csak egyévi börtön­nel büntetendő. Februárban ugyanis másfél évre börtönbe zártak Viet­namban egy ottani születésű francia állampolgárt, bizonyos Li Hong Tan urat, többek közt azzal a váddal, hogy „dekadens kultúrát terjesztett”, amennyiben Ho Si Minh-város (az egykori Saigon) egyik szállodájában „orgiának minősülő születésnapi bu­lit” rendezett. A júliusi rejtvénymagazin megfejtése: A helyes megfejtések: 1. Remélem mama, hogy nem akarsz megint ve­szekedni a papával. 2.Annyira titok­ban tartjuk a házasságunkat, hogy még a férjem sem tud róla. 3. Ez a légiposta jó ötlet, de talán egy kissé korai. 4. S a legnagyobb lélek szök­kent belém, az ucca és a föld fia va­gyok. 5. Szívem mily puszta volt és benne már milyen sok szép virág fa­kad. 6. Az első férjem ennyi idő alatt már készített volna, egy tutajt. A fődíj nyertese: Gyöngyösi Mihály Balotaszállás, Petőfi S. u. 13. — Ezek az alkatrészek egyáltalán nem a maga autójába valók! — mondja a szerelő. VÍZSZINTES. 1. Az autótulaj­donos válaszának első része (zárt betűk: M, R, Á). 14. Hadihajó. 15. John Knittel regénye. 16. Banánhéj! 17. Pusztít. 19.... Szophia: isztambuli mecset. 20. Hosszmérték, röviden. 21. Az oxigén és a germánium vegy­­jele; 23. Mészkő fennsík Eszak-Olaszországban. 26. Torna dí­sze lehet. 27. Gyakorlat közben hibá­zik. 29. ... Berutti; olasz futó. 31. A Nemzeti Színház művésze volt (Elemér). 31. Megbecsülésre méltó magatartás. 33. A vese orvosi neve. 34. Énekel. 35. Belső lényeg. 37. Kerti házikó. 38. A mangán vegyjele. 39. Iskoláiról híres angol város la­kója. 40. Spanyol politikus, volt mi­niszterelnök (1879—1956). 42. Megapond, röv. 44. Becézett női név! 45. Madár díszes farokrésze. 47. Az osztják nép másik neve. 49. Somogy megyei község. 50. Lőlek társa. 52. Becézett férfinév. 53. Helikopter forgószámya. 55. Bevonat fémek felületén. 56. Némán ráveti! 57. Kirá­lyi kincstárnok. 59. Kenyeret vajaz. 60. Tömegben lapul! 61. A felsőfok jele. 62. Súlyos vétség. 64. Igekötő. 65. Mélázva, lassan megy. 68. Ha-Könyvcsomagot nyert: Magony Imre, Dunapataj, Szelíd VII. u. 4. és Svendor Istvánná, Hetényegyháza, Kossuth u. 5. A nyereményeket postázzuk. Júl. 17-i rejtvény A horogról megszökött hal mindig nagyobbnak látszik, mint a megfo­gott. Nyertesek: Molnár Ferencné, Kecel, Thököly u. 7., Fricska Mi­­hályné, Harta, Kossuth u. 78., Komlósi György, Bácsalmás, Zrí­nyi u. 17., Kővári Andorné, Sza­badszállás, Rozsnyai tér 3/7. gyatéknak van ilyen része. FÜGGŐLEGES: 1. Botanikus­kert. 2. Három lábon álló húros hangszer. 3. Elem! 4. Az ilyen hal nem hal. 5. Magán visel. 6. Odébb taszít. 7. Állóvíz. 8. Elekt­ronvolt, röviden. 9. Harcba szólító jel. 10. Toledó folyója. 11. A másik. 12. Kicsinyítő képző. 13. Adódó lehetőség. 18. Nem ér a ...; magyar film címe. 22. ...-Tin-Tin; filmsztár kutya volt. 26. Vízi állat. 28. Csak színleli. 30. Kékespiros bogyójú szőlőfajta. 32. Új-Zélandon élő nép tagja. 34. Mennyiségi egység. 36. Luxemburgi, norvég és olasz autók jelzése. 37. Finnugor nyelv. 40. Pince előtere. 41. Lengyel rajzfilmfigura. 43. Újgazdag. 45. Kis vízfolyás. 46. A postán keresztül tart vele kapcso­latot. 47. Az autótulajdonos vála­szának befejező része (zárt betűk: N, Ü). 48. A nitrogén és a platina vegyjele. 49. Haszontalan holmi. 51. Balaton melletti üdülőhely. 53. Nyelvtani műveletet végez. 54. Ujjal feléje mutat. 57. Ágyát ébredés után elhagyó. 58. Erdélyi magyar író (András). 61. Község Edelény mel­lett. 63. ...-café; kávéfajta. 66. Dísz­távirat, röv. 67. Locomotív ...; zene­kar. 68. Kalauz nélkül, röviden. 69. Az alsó közepe! A táborozó gyerek rossz levélíró Egy-két, netán három vagy több hét — maga a végtelenség a szülő számára, ha az ebadtát ennyi ideig nélkülöznie kell. Dehát a vakáció idején bizony ilyenféle megpróbálta­tással is számolnunk kell, mert a nya­ralás a rokonoknál, az osztályközös­ségek országjárásai, külföldi csereút­jai vagy táborozásai azzal járnak, hogy a gyerekek hosszabb időre ki­kerülnek a szülői házból. Vigaszként voltaképp csak az a közhely szolgál, hogy ez a világ rendje... Az átmeneti elválás kapcsán azonban néhány „prózai” tanács és tapasztalat talán enyhíti a szülői aggodalmakat és az elhagyatottság érzését. Kezdjük mindjárt azzal, hogy elutazáskor le­hetőleg fogjuk rövidre a búcsúzko­dást, s ne az indulás perceiben akar­juk fölvértezni gyerekünket ezer jó­tanáccsal — annak már úgysem lesz sok foganatja. Az elválás fölötti szomorúság ragadós, jobb tehát meg­tartani önmagunknak, bármilyen ne­hezünkre essék. Végre is csemeténk nem a Himalája csúcsának meghódí­tására vagy az Északi-sark fölfedezé­sére indul. Az „autós szülők” gyakran a gye­rekcsapattól elválasztva, külön fuva­rozzák a nyaralás, táborozás színhe­lyére a fiúkat, lányokat. Pedig jobb volna, ha megtakaríthatnák a benzin­költséget, a fiatalok együttes utazása, vonatozása maga is sajátos élmény, része az együttes programnak. S a barátkozás, a szobatársak megválasz­tása, az összeszokás sok esetben már a peronon kezdődik. A búcsú perceiben talán a leggya­koribb intelem, hogy „ahogy megér­keztél, azonnal írj...” S bár a válasz szent ígéret, jó, ha az ebadta egy­­szer-egyszer küld pár soros lapot. Ne vegyük zokon és ne aggódjunk miatt. Jobbára csak arról van szó, hogy eseménydús, szórakoztató a táboré­let, s mire csemeténk nekifogna az írásnak, már új program, új játék kezdődik. Régi tapasztalat, hogy ép­pen azok a gyerekek a legszorgalma­sabb levélírók, akik egyedül, idege­nül, rosszul érzik magukat, s a nyara­lás inkább nyűg, mint szórakoztató élmény számukra. Ahogy múlik az otthon iránti nosztalgia, s kezdik föl­fedezni a vakáció örömeit, úgy lesz­nek ők is egyre rosszabb levélírók. Ha elérhető közelségű a tábor, nagy a csábítás, hogy legalább hét­végeken odaruccanjanak a szülők lá­togatóba. De azt ajánljuk, hogy ne nagyon éljenek az apukák-anyukák ezzel a lehetőséggel. Ha mégis, ne nyújtsák hosszúra a vizitet. Mert amilyen öröm szemünk fényének a találkozás, olyan lehangoló az elvá­lás. Ráadásul a közösséget feszé­lyezheti a szülői vendégjárás, és ilyenkor az ugratás céltáblája éppen a sűrűn látogatott gyerek lesz. Receptek TÚRÓS-RIBISZKÉS SÜTE­MÉNY. Hoz závalók (4 személynek): fél kg ribiszke, 12 dkg apróra vágott mogyoró, 3-4 tojás. 4 evőkanál méz, késhegynyi só, 30 dkg sovány tehén­túró, 3 evőkanál tejszín, olaj a tepsi kikenéséhez, 4 evőkanál zabpehely. A ribiszkét megmossuk, leszemez­zük. A mogyorót zsiradék nélkül, tef­lonedényben enyhén megpirítjuk. A tojások sárgáját a mézzel és a sóval habosra kikeverjük, hozzáadjuk a zabpelyhet. a ribiszkét, a mogyorót, és összékeverjük. Felverjük a tojás­­fehérjéket, és a masszához adjuk. Kizsírozott tepsibe öntjük, és arany­barnára sütjük. SZEDERTURMIX: Hozzávalók (egy adag): 10 dkg szeder, egy teás­kanál méz, késhegynyi fahéj, negyed liter tej. A szedret turmixoljuk. Hoz­záadjuk a mézet és a fahéjat, majd felöntjük a tejjel, és a turmixgépben habosra kikeverjük. Csirke — nemcsak kirántva Rakott csirke Hozzávalók: 1,20 kg csirke, 20 dkg burgonya, 2 dl tejföl, 6 dkg zsír, 15 dkg gomba, zöldpetrezselyem, tö­rött bors, 3 dl húsleves (vagy ételíze­sítővel készült húslé). A tűzálló tálat zsírral kikenjük. Al­jéra rakjuk a meghámozott, felkari­­kázott, nyers burgonya felét. Meg­sózzuk, meglocsoljuk egy kevés ol­vasztott zsírral és tejföllel. Erre rak­juk a földarabolt csirkét. Rászórjuk a vékonyra szeletelt gombát, az apróra vágott zöldpetrezselymet, megsóz­zuk. borsozzuk, ismét meglocsoljuk zsírral és tejföllel. Végül a maradék burgonyaszeletekkel beborítjuk. A tetejét meglocsoljuk zsírral és telföl­­lel, ráöntjük a levest, és a sütőben, fedő alatt, pároljuk. Ha megpuhult, a tetejét pirosra sütjük. Roston sült csirke A csirkét félbevágjuk, fűszerez­zük, és becsomagoljuk az előre meg-, olajozott fóliába. A csomagot tepsibe helyezve sütőben sütjük. Kb. 35-40 perc múlva kinyitjuk a fóliát, a csir­két megkenjük olajjal, majd visszá­­helyezzük a sütőbe, és barnára pirít­juk. A kéreg alatt a csirke nagyon fi­nom gyenge lesz. Csabai csirkecomb Hozzávalók: 80 dkg aprólék (le­het csirke, kacsa vagy liba is), 2 fej vöröshagyma, fél dl olaj, 2 dl tejföl, 2 kiskarnál majoránna, só, törött bors, egy csipet kakukkfű, 1 kávés­kanál liszt, pirospaprika. Az aprólékot tisztítsuk meg, és sózzuk be. Az olajban üvegesre pá­roljuk az apróra vágott vöröshagy­mát, rászórjuk a fűszereket, a ka­kukkfüvet, majoránnát, törött borsot, pirospaprikát, és az aprólékot rátéve néhány percig pirítjuk. Ezután egy kevés vízzel föleresztjük, és fedő alatt puhára pároljuk. A párolgó levet apránként pótol­juk. Ha megpuhult, zsírjára sütjük, rátesszünk 2 dl tejfölt, melyben egy kávéskanál lisztet jól elkevertünk és felforraljuk. Makarónival vagy rizs­­zsel tálalhatjuk. • Azért a lakodalmas csirke se megvetendő! EGESZSEGES A FOGYASZTÁSUK Nyári bogyós gyümölcsök A nyári hónapokban érnek be a kertben a bogyós gyümölcsök. Nem­csak szemet gyönyörködtető látvány a kertben és a piacon is a sokszínű és fajtájú gyümölcs, hanem sokfélekép­pen felhasználható, ízletes csemege, amely értékes, a szervezet számára fontos anyagokat is tartalmaz. A piros, fekete, fehér vagy zöld bogyók általában bokrokon terem­nek. Igen lédúsak, és ezáltal a nyári hó­napokban kellemesen frissítő hatá­súak. Az aromaanyagok csak az érés utolsó stádiumában képződnek. Ezért a bogyós gyümölcsöket érett állapot­ban szedjük le, és rövid időn belül fogyasszuk el, használjuk fel. Á bogyós gyümölcsök könnyen emészthetők, kevés a kalóriaérté­kük, viszont sok vitamint és ásvá­nyi anyagot tartalmaznak. Mégpedig sok káliumot és foszfort, és' csak kevés nátriumot. Ebből következik a kedvező nátrium-kálium egyen­súly, elsősorban a ribiszkénél és a málnánál, mely kedvezően befolyá­solja szervezet vízháztartását. Á bogyós gyümölcsökben lévő vas a magas C-vitamin-tartalom mi­att könnyen felszívódik a szervezet­ben.'Minden bogyós gyümölcs gaz­dag az oldható ballasztanyagban, a pektinben. Sokféleképpen felhasz­nálhatók ezek a gyümölcsök. Igen íz­letesek önmagukban natúr, gyü­mölcsként, de finom desszerteket, gyümölcssalátát, lekvárt, kompótot készíthetünk belőlük, vagy felhasz­nálhatjuk süteménybe, tortába. Jó a belőlük készített gyümölcslé. Ezen­kívül alkalmasak a bogyós gyümöl­csök a lefagyasztásra is, hogy télen is friss gyümölcsöt fogyaszthassunk. A málna jó hatással van a belckro. A szeder — a rózsacserjék család­jába tartozik. A sötétkék, édes gyü­mölcsök késő nyáron érnek be. és csak akkor válnak le a szárukról, ha már teljesen érettek. Igen finom a szederrel készített sütemény vagy torta. A ribiszke a leggazdagabb C-vita­minban, különösen a feketeribiszke. Sok káliumot is tartalmaz. Kedvelt a feketeribizliből készült gyümölcslé, lekvár és zselé. Egresből három faját, a zöld. a pi­ros és a fehér egrest ismerjük. Csak­nem minden mérsékelt égövi ország­ban megterem. Kiválóan alkalmas az egres sütemények, torták töltésére. Tartsunk tartalékkulcsot! Bármikor előfordulhat, de szabad­ság idején, külföldi autótúrán a szo­kottnál is nagyobb az esélye, hogy a kocsiba bezáródik a nyitó- és indító­kulcs is. Bár az autótolvajok köztu­domásúan mindenfajta kocsit pilla­natok alatt ki tudnak nyitni, ám még ha vétlenül ott is ólálkodnának a na­pégette parkolóban, aligha jelentkez­nek kulcscsomóik és ismereteik fi­­togtatására. Marad hát a keserű megoldás, az önbetörés, azaz valamelyik kismé­retű ablaknak a bezúzása (aminek láttán a helybéliek nem egyszer a „tettes” nyakára hozzák a rendőrjá­rőrt is.) Megelőzhető az önbetörés, ha a kocsi kulcsának egy másolatát olyan helyre rejtjük, amire a kocsitolvajok véletlenül sem gondolnak, de ame­lyet — esetleg egyszerű kis szerelő­művelet árán — kívülről is el leltet érni. S ha aztán bezáródnak a kul­csok, ezt a szupertartalékot hasz­nálva megelőzhetjük az önbetörést. Ilyen biztonságos hely valamelyik keréktárcsa, pontosabban porvédő­­vagy dísztárcsa belső felülete, ahová — a felület előzetesen való alapos letisztítása és megszárítása után —jó minőségű szigetelőszalag­gal ragasztható be a rozsdásodás megelőzésére bezsírozott tartalék­kulcs. Elrejthető a tartalékkulcs az ütkö­zőlécbe, vagy annak „babáiba”. Ha azok fekete műanyagból készültek, természetesen fekete szigetelősza Iaggal. Hasonlóan jó rejtek lehet a kocsi megemelésére szolgáló, az al­váz aljára hegesztett rövid cső — szaknyelven zártszelvény — belső vége, vagy a leszerelhető rendszám belső felülete is. Egyszerű, de ugyancsak hatásos, ha a fontos okmányok (útlevél, for­galmi. jogosítvány) tokjában is kerül egy pótkulcs. Ám, ha ellopják az, okmánytáskát, mindjárt kulcsot is kapnak a járműhöz! Sz. .1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom