Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-15 / 162. szám

4 KAPASZKODÓ 1993. július 15., csütörtök A munkanélküliség terhe alatt • Csaknem hate/.er a munkanélküliek száma Kalocsán és környékén. FEKETEMUNKA A SÓGOROKNÁL „Bizalmi” trógerok Ausztriában Manapság mind több reményt fűznek Kalocsán és környékén ah­hoz. hogy a mezőgazdasági szezon kezdetével, a gyümölcs és paprika érés idején több munkáskézre lesz szükség. A munkanélküliséget elemző statisztika azt mutatja: még erre a kis bizakodásra is szükség van, hiszen míg a megyében a munkanél­küliek számának 2,4 százalékos csökkenése volt regisztrálható, addig a kalocsai régióban ez a szám 1,6 százalékos emelkedést mutat. Mint a munkaügyi központ helyi kirendelt­ségén megtudtuk, a nyilvántartott munkanélküliek száma meghaladja az 5800 főt, ám csupán 3680-an ré­szesülnek munkanélküli ellátásban. A munkanélküli járadékosok 3204-en vannak, jövedelempótló tá­mogatásban 306 személy részesül. A pályakezdő munkanélküliek száma pillanatnyilag 177. de az iskolai év zárásával e szám ugrásszerű emelke­dése várható. Több mint 2KX) mun­kára váró semmiféle ellátásban nem részesül. Ez a hivatalosan nyilvántar­tott szám minden bizonnyal többszö­röse a központ rendelkezésére álló­nak, mert a kilátástalan helyzetet ér­zékelve sokan be sem jelentik igé­nyüket. A szakemberek a megyei és országos tendenciától eltérő jelleget azzal magyarázzák: a privatizáció fáziskésésben volt. 450 munkanélkü­lit pár hónap alatt a mezőgazdaság területén végbement változások pro­dukálták. Legnagyobb a gond a vá­rosban. ahol az összes munkanélküli egyharmada koncentrálódik. Ugyan­akkor az a tény. hogy a helyi vállala­tok közül felszámolás alatt van az Épgép. a Rubin- és a Konfekcióipari Vállalat részvénytársasággá alakul, azt valószínűsíti: a helyzet roham­tempóban romlik tovább. A kelet- és közép-európai orszá­gokban fellépett munkanélküliség fo­lyamatos növekedése már a közeljö­vőben politikailag is elbizonytala­nítja ezeket az államokat — ez derül ki abból a helyzetértékelésből, me­lyet a Gazdasági Összehasonlító Ta­nulmányok bécsi intézete (W1IW) készített a közelmúltban. A munkanélküliség aránya Ke­­let-Közép-Európában rövidesen el­érheti az aktív lakossághoz viszonyí­tott 20 százalékot. A számítások sze­rint legalább évi 5-8 százalékos gaz­dasági növekedésre lenne szükség ahhoz, hogy megfordítsák ezt a fo­lyamatot. Erre azonban nincs remény — állítja a tanulmány. Jelenleg a WIIW szerint egyedül Csehország küzd sikeresen a munkanélküliség el­len: itt az aktív népességnek csupán 2,9 százaléka, 150 ezer ember van ál-Átmeneti foglalkoztatást az ön­­kormányzati beruházások ígérnek. Ha a remények valóra válnak, sok családnak akár egy-két évre is biztos megélhetést adhat a most induló gáz- és szennyvízprogram. Amennyiben a szolgáltatás teljes­körűvé válik, tízes nagyságrendben új munkahelyek is teremtődnek. A Solttól Dusnokig, a Duna vonalán lévő települések önkormányzatainál érdeklődve megtudtuk: az idényjel­legű munkák, különösen a kapálás beindulásával megnőtt az alkalmi munkát, napszámot vállalók száma. Ez egyben azt is jelenti, hogy keve­sebben kémek önkormányzati se­gélyt ebben az időszakban. A meggy, a barack érésénél több diákkézre lesz szükség, s ez a munkáslétszám késő őszig tart majd. Márcsak azért is, mert az egyik legnagyobb gazdál­kodó, a Kage Rt. idénymunkára az idén is felvételt hirdet. A helyzetet tovább javítja, hogy a honvédség mezőgazdasági munkára már nem mozgósítható. Mindemellett a helyzet ellent­mondásossága továbbra is várható, hiszen az alkalmi jellegű foglalkozta­tás a családok megélhetési gondjait ugyan javítja, de a munkaügyi köz­pont statisztikáit aligha. A kalocsai önkormányzat értetlenül fogadta a köztvmnkások foglalkoztatásának új szabályozását. Többek véleménye szerint a törvény megalkotásánál nem voltak figyelemmel arra a szempontra; a lumpen, máshol nem foglalkoztatható, alacsony képzett­ségű munkaerő esetében a közmunka morális jelleget is öltött. Lehetőséget adott arra, hogy az önkormányzati segélyezésre fordítható összeg át­csoportosítható, vagy csökkenthető legyen. Zsiga Ferenc lás nélkül. Lengyelország — amely az intézet szerint az egyetlen ország a térségben, ahol az idén pozitív gaz­dasági eredmény várható (2 százalé­kos GDP-növekedés) — 2,65 millió munkanélkülit kénytelen eltartani: ez a dolgozó népesség 14,2 százaléka. Hazánk is átlépte már régen arország szintén túllépte a 10 százalékos kü­szöböt. és március végén a WIIW adatai szerint 698 ezer munkanélkü­livel kellett számolnia. Az okok kö­zött a WIIW a recessziót, a kétszám­jegyű inflációt, az állami üzemek be­zárását sorolja fel, amelyeket sze­rinte a magánszektor kialakulása sem tudott ellensúlyozni. Súlyos csapást jelent a nyugati export csökkenése is. Az intézet a fogyasztás növelését, az 1989 óta gyakorolt pénzügyi és adó­­politika lazítását javasolja a bajok megelőzésére. Elegáns öltöny, divatos nyak­kendő, lehetőleg márkás nyugati autó és más nem is kell az osztrák határon annak, aki Ausztriába indul napszá­mosként trágyát hordani. Az az még egy apróság hiányzik: az osztrák vámos ne turkáljon a csomagtartó­ban, ahonnan előkerülhet a gondosan bebugyolált gumicsizma, munkás­ruha, esetleg a vasvilla. Ha ugyanis a „feketmunkások” lebuknak, pillana­tok alatt beütik az útlevelükbe az egy évig érvényes kitiltó bélyegzőt. Ezért a napszámosok inkább kint alszanak húszán egy istállóban, ahol közös vödör a „fürdőszoba”, mint­hogy naponta kétszer kitegyék ma­gukat a határon az osztrák finánc vizslatásának. Egy másik megoldás szerint a „bűnjeleket" — a szerszá­mokat és a munkásruhát — kint kell megvenni, vagy leglábbis a dolog idején Ausztriában kell tartani. Hogy az autó ne szúrjon szemet a határon, újabban hárman-négyen összeállnak és minden nap másik négykerekűn gurulnak „feketemunkára”, ha csak tehetik más-más időpontban. A sok tupisságra azért van szükség, mert Ausztria egyre keményebb eszkö­zökkel védi saját munkaerőpiacát, amelyen a szigorú intézkedések elle­nére negyedmilliónyi állástalan vár A Bács-Kiskun Megyei Munkaü­gyi Központ munkaerő-közvetítő ki­­rendeltségein 1993. július 13-án az alábbi bejelentett, betöltetlen álláshe­lyeket regisztrálták: Kecskemét: lakatos 20, szerszám­­készítő 2, CNC-esztergályos 15, he­gesztő 5. bútorasztalos 13, asztalos 30, húsbolti eladó 3, kőműves 60, villanyszerelő 12, hidegburkoló 14, kertész 1. tehergépkocsi-vezető 3, autóbuszvezető 2, eladó 20, felszol­gáló 16, szakács 10, építésvezető 1, élelmiszer-analitikus 2, műszaki raj­zoló 1. építőmérnök 1, nyomdaipari mérnök 1, tanár 10, mérlegképes könyvelő 2, termékforgalmazó 20, előadó I, laborszakorvos 1, tisztior­vos 1 fő. Baja: asztalos 5, autószerelő 4, bádogos 2. csontozó 10, fonalgyártó 14, hajógépész I. hajóvezető I, hajó­kormányos 1, kőműves 10. segéd­munkás 25, szakács 3, varrónő 200. tehergépkocsi-vezető 1, angol­nyel v-tanár (Csikéria) 1. bér- és üzemgazd. vezető 1, értékesítési ügynökszervező 10, biztosítási ügy­nök 15. kereskedelmi vezető 1. tol­mács 4, diszpécser 4. titkárnő 4, ad­minisztrátor 1, autóbuszvezető (nemzetközi, németnyelv-ismerettel) 8, csőszerelő—hegesztő 1. segéd­munkás 25 fő. Kalocsa: varrónő 3. gépi hímző I. kőműves 8. hidegburkoló 3. ács-áll­ványozó 1, műköves 1, férfiszabó 2, biztosítási ügynök 15, termékfor­galmazó ügynök 10, műszaki bolti eladó 1, gumiextrudáló 4. óvónő 1 fő. Ha megígéred, hogy nem írod ki a nevemet, szívesen elmesélem a kál­váriámat. munkanélküli „vesszőfutá­somat". Először is annyit mondanék el, hogy 26 éves vagyok, eredeti vég­zettségem erdésztechnikus és két kis­lányom van: az egyik 3 és féléves, a kisebb most tanul járni. Erdészként dolgoztam éveken át és elmondhatom: éltem-haltam ezért a munkáért, hivatásomnak tekintet­tem azt annál is inkább, mert az apai örökséget folytattam tovább. Abban az esztendőben kaptam meg a törzsgárda jelvényemet, azt is 5 év helyett a 6. évben, amikor bekö­vetkezett a krach: a régóta érezhető sugdolódzás valósággá vált. elveszí­tettem a munkahelyemet, s ezzel együtt a szolgálati lakásomat is, ahonnét 3 hónapon belül ki kellett költöznöm. Ott álltam megfürödve a két gyerekkel, a kisebb épp akkor született. I—2 hetes volt még csak. Talán érdekesség: a munkámat 1992 május I—ei hatállyal szüntették meg: nekem munkanélküliséget hozott a Munka Ünnepe. Etájt indult az erdé­szeteket sem elkerülő privatizáció, aminek következtében eladtak min­dent: a traktorokat a láncfűrészeket, az utolsó kéziültetőt is. Három hóna­pig először is nem kaptam munka­nélküli segélyt, a feleségem gyedé­ből éltünk négyen, a szüleim nyakán. Nem volt ugyanis mást tenni, mint visszaköltözni hozzájuk a városba, egy 18 négyzetméteres melléképü­letbe, ahol nem hogy fürdőszoba, de még bevezetett víz sem volt. Engem inkább lelkileg rázott meg ez az egész tortúra: kerületvezető erdész­minden munkaalkalomra a szom­szédban. A munkavállalási engedély való­ságos kincsnek számít. A külföldinek hivatalosan ugyanannyi gázsi jár. mint az osztráknak, de őket több­nyire zsebből fizetik. Az idegeneken meg lehet spórolni a hazai dolgozók­nak járó egyéb juttatásokat, kedvez­ményeket, s akad olyan vállalkozó is. aki bejelenti magához a magyar munkavállaló egész családját, hogy az albérlőkre fordított „kiadásokat" költségként leírhassa az adójából. Ha hivatalosan érdemes külföldie­ket dolgoztatni, akkor a „feket­­munka” valóságos aranybánya a svarcolóknak” is. A napszám ugyan a felét-háromnegyedét teszi csak ki annak a bérnek, ami az osztrák mun­kást megilletné, de ennek ellenére bőven akadnak vállalkozók ennyi pénzért is. A „svarcolni" vágyó ná­ciók között éles konkurrenciaharc alakult ki. Állítólag büszkék lehe­tünk magyarjainkra, mert megbízha­tónak tartják őket. Küzülük kevesen keverednek tolvaj hírébe, s mert nemcsak a földet művelni, szüretelni lehet „svarcban”, hanem jól fizetett szakmunkásokat is szívesen alkal­maznak. Ezért a vállalkozók nagyon negnézik, kit foglalkoztatnak. Kiskunfélegyháza: betanított var­rónő 20. kőműves 5, tűzőnő 10, se­gédmunkás 20 fő. Kiskőrös: könyvelő-adminisztrá­tor 1, külkereskedelmi üzletkötő I. segédmunkás 18. szabó-varrónő 15 fő. Kiskunhalas: géplakatos 4. vas- és fémszerkezeti lakatos 5, laka­tos—hegesztő, egyéb lakatos I. he­gesztő—lángvágó 19. rádió- és tévé­szerelő 1, járművillamossági szerelő 1, betanított tűző 30, szabó-varrónő 90, sütő- és tésztaipari munkás I. kőműves 40. ács-állványozó 16. festő-mázoló 3. üzletkötő 10, el­adó—felszolgáló 8, szakács 1, ven­déglátóipari eladó 5, szülésznő I, da­rus 1. takarító 6, takarító—mosogató 1, extruder-beállító 2, faipari gépke­zelő 4. húsipari betanított munkás 15, segédmunkás 2. betanított mun­kás (dobozragasztás) 6. úttisztító 5. ügynök 14, óvónő 1 fő. Bácsalmás: varrónő (szakmun­kás) 10. varrónő (betanított) 5, esz­tergályos 3 fő. Kiskunmajsa: fűrészgépkezelő 10. kazánfűtő 1. cipőfelsőrész-ké­szítő 19, kindertojás-összerakó 7, üz­letkötő 7, esztergályos—lakatos 2. szakács 1. asztalos 3. műszakvezető 1, betanított munkás (faipari) 3, bá­dogos 1, festő I. traktoros I. segédmunkás 28. szőlőmunkás 2 fő. Kunszentmiklós: varrónő 24 fő. Tiszakécske: varrónő 120, aszta­los 5, hegesztő 7. lakatos 12, segéd­munkás 6, tehergépkocsi-vezető 2. eladó 2 fő. bői, sőt szakmailag is kezdtem elis­mert lenni, fölösleges ember lettem. Rögtön elkezdtem munkát keresni. Kezdetben a szakmámban néztem körül, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne találjak helyet magamnak! Pedig így történt. Ezt követően új­sághirdetéseket néztem át: keserű ta­pasztalat mikorra egy munkalehető­ség megjelent, be is töltötték az ál­lást. Sokszor eszembe jutott: a mun­káltatók talán alibiből hirdetnek? Szép lista állt össze állásügyben. Ér­deklődtem maszek autómosónál, éj­jel-nappali boltban, pékségnél ke­nyérszállító állásra. Jelentkeztem egy meghirdetett tüzép—vezetői helyre is — mégis volt valami rokonság a szakmám és eközött — mondanom se kell, elutasítottak. Voltam kocs­­máros is. de lerítt rólam, szakmailag nem éppen ebben vagyok a legjobb, ezért I nap elteltével megváltak tő­lem. Több, mint egy évig voltam már munkanélküli, amikor szintén újság­­hirdetésre sikerült találnom egy ál­lást. amit érdekesnek tartottam... Azóta néhány hónap telt el — mondhatom meg is szerettem. Túl vagyok a vizsgákon. A kél főtárgy­ból négyest, illetve ötöst kaptam. Azóta tudom, hogy sohasem sza­bad elkeseredni. Ne adják fel soha­sem sorstársaim, előbb—-utóbb min­den sikerül. Lejegyezte: Csontos Lajos Szerkeszti Barta Zsolt FELHÍVÁS! A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ felvételt hirdet pályakezdő vagy néhány éves gyakorlattal ________________rendelkező_________________ jogászok részére. Az alkalmazás feltételei:- állam- és jogtudomány-egyetemi végzettség és - erkölcsi bizonyítvány. A jelentkezés határideje: 1993. július 23., a munkaügyi központ igazgatójánál /Kecskemét, Ady E. u. 18. Telefon: 76/320-266/. Az állás 1993. július 31-éig tölthető be, a kinevezés és díjazás a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján, _______ megegyezéssel történik .(6614) OSZTRÁK SZEMMEL Felmérés Közép-Európáról KERESNEK, KÍNÁLNAK, HÍVNAK ÖSSZEKUSZÁLÓDOTT SORSOK Nekem sikerült: elhelyezkedtem MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 6.05: Falutévé — ipartippel és kert-ész 6.25: Határtól határig 6.35: Reggeli Mérleg 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte Reggeli információs magazin 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Sorstársak — Rehabilitációs magazin 9.45: Füben-fában — Természet­­gyógyászati magazin 10.30: Arany — Új-zéiandi kaland - filmsorozat — X/2. rész 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó Déli egyenleg 12.12: A Financial Times kelet­európai gazdasági híradója 16.00: Híradó 16.10: Hatalom és szenvedély. Ausztrál tévéfilmsorozat 16.40: Képújság 16.50: Telesport 17.20: Pénzvilág 17.30: Menedzser Magazin 18.10: Heide — Természet nyereg­ből III 12. rész 18.55: Jelképtár A küzdelem 19.07: Égből pottyant mesék. Le­vente Péter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora (ism.) A tarka kutya biciklije 19.30: Híradó 20.00. Telesport 20.10: Ray Bradbury Színháza Tigrisveszély (Here There Be Tygers) — Kanadai—új-zéiandi tévéfilm 20.35: 24 óra 21.05: Apropó — „széllel szem­be'. .." Kepes András műsora 22.10: Tetthely — NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat: A sárga kombi­né 23.50: Hiradó 23.55: Közjáték 24.00: BBC-híradó TV II. MŰSOR 15.55: Műsorismertetés 16.00: Kirakat — Benne: Törődj magaddal! 16.40: Betüpárbaj — Nyelvi vetél­kedő 17.03: Időjárás 17.05: Prizma — Életmódmagazin — Össznépi vigasságok 17.45: Nellie, az elefánt — Angol rajzfilmsorozat: Nellie utazik az időben 17.50: Elektor kalandor— Telefo­nos videojáték 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Időjárás 18.25: Játék határok nélkül — Előzetes 18.35: Pénzforgatók — Angol té­­véfilmsorozat, XIII14. rész 19.30: Ki mit tud? 1993. XII/3. rész: Elődöntő 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Körzeti magazin 23.15: A TV 2 Filmklubja. Jim Jarmusch-sorozat — Florida, a paradicsom — Amerikai film (1984) Feliratos! DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Legato — Magyar film (ism.) 17.50: Csacsa és Dodó show-ja 18.00: Magyar fazekasok — Nép­rajzi film 18.20: Nils Holgersson csodála­tos utazása a vadludakkal 18.45: Hírek 19.00: Sipsirica — Magyar tévéfilm II12. rész 20.00: Filmklub — Antonieta — Francia—spanyol—mexikói film 21.50: Dunasport 22.05: Évforduló 22.10: Hírösszefoglaló KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés — Programajánlat. 8.40: Nap­közben. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Átiratok fúvós­együttesre. 13.30: A római katolikus egyház fél­órája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versarchívum. 15.05: Válogatott perceink. 15.46: Éneklő ifjúság. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Zenefórum. 17.05: Önkormányzatok fóruma. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Műsor­ismertetés. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Válogatta: Balázs Attila. 20.05: Hagyományápo­lók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Névjegy — Ferge Zsuzsa szociológus. 22.00: Késő esti Króni­ka. 22.30: Két szomszéd vár. 23.05: Mi a titka? — Károlyi Gyula zongoraművész. PETŐFI 4.30: Hajnali Kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggei. 8.05: Dallamról dallamra. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Családi persely. 11.15: Tea hármasban. 12.00: Válogatás magyarnótalemezekből. 13.00: Hírper­cek. 13.10: Szív-duett. Guy Foissy müve. 13.28: Kvízpróba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök — Benne: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Ész­kerék. 17.32: Gordiusz. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Klasszikusok könnyedén. 19.35: Táncházban. 20.00: Latin­amerikai muzsika. 21.00: Hírpercek. 21.10: Dará­ló (ism.). 21.40: Jazz-tour-mix. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról hol­napra — éjfél előtt. 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH). 3.03: Napkeltére várva. 4.03—4.20: Cigánynóták. RTL PLUS 6.00 Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök (am. sorozat). Béke. 10.00: Gazdag és szép (sorozat). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó—játék. 11.30: Családi párbaj—játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Spring­­field-sztori (amerikai sorozat). 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.10: Baleseti osztály (amerikai sorozat). Halálos vírus. 15.00: Gyilkos­ság a hobbija (amerikai sorozat) Nem összeillő pár. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? amerikai sorozat) Késői igazság. 17.30: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). Kasztrálás. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony — (politikai magazin). 19.40: Jó idők, rossz idők (német sorozat). 20.15: Életre szóló munka (német sorozat). 20.45: Segítség, megbolondult a családom! (amerikai sorozat). Könyvtár. 21.10: S. 0. S.-hívás (sorozat). 22.15: Jákob lajtorjája (amerikaithriller). 0.15: L. A. Law (sorozat). Súlyos ügy. SAT t 5.30: Szív az adu (ism ). 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 9.15: Szomszédok (ism.). 9.40: Trapper John (ism.). 10.30: Bonanza (ism.). 11.20: 5x5 (ism.). 11.50: Szerencsekerék (ism.). 12.30: Fia­tal és nyugtalan (amerikai sorozat). Nikki. 13.20: Trapper John (sorozat). Reng a föld. 14.15: Szomszédok (sorozat). Mindenki szeret, Browyn. 14.45: Bonanza (sorozat). 15.45: Ürszekerek (sorozat). 16.45: 5x5. 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Hírek. 18.50: Sport. 19.00: Pont, pont, pont. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Össze­esküvők (sorozat). Blackheart. 21.20: Fantaszti­kus fenomének. 22.15: A medúza éve (francia thriller). 0.10: Frankenstein bosszúja (angol hor­ror). 1.45: Ürszekerek (ism.). PRO 7 6.00: „Colt" a biztonság kedvéért (ism.). 6.45: Mr. Belvedere (ism.). 7.10: Rajzfilmek (ism.). 8.35: Varázslatos Jeannie (ism.). 9.00: Hármak társasága (ism.). 9.30: Remington Steele (ism). 10.25: Az északiak (amerikai kalandfilm). 11.55: Kezdeti nehézségek (ism.). 12.25: Roseanne (ism.). 12.55: Vegas (krimisorozat). Gyilkos pó­ker. 13.50: Agglegénylakás (amerikai filmvígjá­ték). 15.25: Remington Steele (sorozat). Sztárő­rület. 16.15: Mr. Belvedere (sor.). A végrendelet. 16.40: Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat). Vadászparti. 17.10: Rajzfilmek. 18.25: Hármak társasága (sorozat). Roper kertje. 18.55: Kezdeti nehézségek (amerikai sorozat). Sulibuli. 19.25: Roseanne (sorozat). Érzelmek. 20.00: Híradó. 20.15: Sam Whiskey (amerikai western). 22.05: T. J. Hooker (amerikai sorozat). A lövés. 23.05: Hawaii 5—0 (sorozat). Idegen a sírban. 0.50: Hí­rek 1.00: A nagy száj (ism.). 2.45: Hírek. 2.55: Jake és McCabe (ism.). 3.40: Hírek. 3.50: Én, a kém (ism.). 4.40: Hawaii 5—0 (ism.). MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV KECSKEMÉT. A mozik műsora. Városi: fél 4 háromnegyed 6 és 8 óra­kor: DRÁGÁM, A KÖLYÖK (MARHA) NAGY .LETT... Színes, magyarul beszélő amerikai film. Ár­pád: háromnegyed 6 és 8 órakor: VE­SZETT KUTYA ÉS GLÓRIA. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdió: 7 órakor: FÉRJEK ÉS FELESÉGEK. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Csalá­­nosi Autósmozi: este fél lö órakor: DRAKULA. Színes amerikai film. Csak I6 éven felülieknek. KISKIJN­­FÉLEGYHÁZA. Petőfi: 6 és 8 óra­kor: HARAPÓS NŐ. Színes amerikai film. I4 éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdió: 7 órakor: A NAGY DURRA­NÁS. Színes, magyarul beszélő ameri­kai film. KTV: 6.00-10.00: Képújság. 10.00-10.30: Extra - A szerdai műsora ismétlése. 15.30-17.00: Képújság. 18.30-19.00: Klipműsor. 19.00-23.00- TV 4 (I.) produkció. IKTV: 9.30: Ké­pújság. Reklám. 10.00: Szív TV 2. (ism.). 14.00:—14.30 Képújság. Rek­lám. 20.00: Képújság. Reklám. 20.30: Családi balhé. Szinkr. IV. vígjáték - 127’ (ism.). 22.00-22.30: Képújság. Reklám. Kiskun TV: 5.00-20.00: Ké­pújság. 20.00-20.10: Helyi híradó. 20.10-24.00: TV 4 műsora.

Next

/
Oldalképek
Tartalom