Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 162. szám
Bundestag delegáció Magyarország magatartása az itt élő német kisebbségekkel szemben példamutató lehet más nemzetek számára - jelentette ki Michael Glos, a Bundestag Keresztényszociális Unió (CSU) bajor tartományi csoportjának vezetője szerdán délelőtt képviselőcsoportja, valamint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakciója 50 képviselőjének budapesti látogatása első napján, a Parlament üléstermében. Akció a Dunán Átfogó vízirendészeti ellenőrző akciót szervez a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a Duna teljes magyarországi szakaszán július 17-én és július 18-án. Az ellenőrzés célja a törvénysértő cselekmények megelőzése, felderítése, a víziközlekedési szabályok érvényre juttatása, a vízibalesetek, káresetek megelőzése. Új egyenruha a postásoknak Tizenegy év után ismét ruhaváltásra kerül sor a Magyar Postánál. Az új, divatos öltözékeket július 15—étól viselik a postás dolgozók — hangzott el a bemutatóval egybekötött szerdai sajtótájékoztatón, a Postás Művelődési Házban. Az új ruházat alapszíne zöld, melyet sötétszürke és fehér kiegészítő, valamint piros díszítő színekkel ötvöztek a tervezők. Erdötüz-ok A tázlári erdőtűz okáról írtunk szerdai számunkban, s jeleztük, hogy a valószínűsíthetően elektromos szikrától keletkezett tűzvész körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. A Démász helyi kirendeltsége kéne, közöljük a lapban, hogy nem az ő húsz kilowoltos vezetékük került gyanúba, hanem egy kisfeszültségű üzemi légvezeték. Ezt nőtte körül egy fa ága, s minden valószínűség szerint ott keletkezett a tűz gócpontja. Pályázatkiírás Tiszakécskén A május 27-ei testületi ülésen 11 igen szavazattal a tiszakécskei képviselő-testület elfogadta a városgondnokság felállításának alapgondolatát. Az intézmény vezetőjét a július 8-ai ülésen választotta volna meg a testület, de talán a több jelentkező miatt beállt a bőség zavara. A jelölteket — Koronczay László, Kovács Imre, Petrezselyem Zoltán, Madarász László — július ötödikén hallgatták meg a polgármesteri hivatalban. A testületi ülésen az első szavazási körben senki nem kapta meg a minősített többséget. Dr. Káíossy Gyula képvielő javaslatára — mivel igen fontos döntésről volt szó — ismét nekifutottak a szavazási procedúrának, de ezúttal semkapott senki kellő számú szavazatot. A „döntésképtelenség” után -új határidőkkel, új pályázatot kell kiírnia a hivatalnak. Ma kormányülés A kabinet mai ülésén többek között, megtárgyalja középtávú iparpolitikájának megvalósításával kapcsolatos ez évi feladatokat, továbbá a bányászatról szóló törvény végrehajtásáról intézkedő kormányrendelet tervezetét. Gondatlan orvos A fegyelmi bizottság szakmai szabályszegést nem állapított meg a szegedi nőgyógyászati és szülészeti klinikán dolgozó Resch Béla egyetemi tanárral szemben, de az ellenőrzés elmulasztásáért, valamint a kórlefolyás hiányos dokumentálása miatt megrovásban részesítették az orvost, akinek gondatlan magatartása rossz fényt vetett a klinikára. Az év elején egy 21 éves asszony császármetszéssel hármasikreket szült a szegedi klinikán. Pár napi panaszmentesség után rosszul lett, többször meg kellett műteni, állapota azonban tovább romlott. Halálának oka vérmérgezés volt. A szülők jelentették fel a szülészorvost, akit megrovásban részesítettek a gondatlanságért. Hét végén roham A nyári tranzit csúcsforgalom tetőzése hazánkban a hét végére várható, amikor Németországban egyszerre négy tartományban kezdődik meg a szünidő. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évi., 1$. szám Ára: 13,80 Ft 1993. július 15., csütörtök MA VÁROSI LAPOK Kecskemét 5. oldal Kalocsa 7. oldal A LAKÁSOKAT OLCSÓBBAN ADJÁK? Kecskeméti vagyonmentés Kecskemét képviselő-testülete tegnapi, rendkívüli közgyűlésén úgy döntött, hogy az Ingatlankezelő és Távfűtő Kft.-be apportként beviszik a város valamennyi önkormányzati tulajdonú üzletét és a korábbi elképzeléstől eltérően minden bérgarázst is. Mivel az úgynevezett lakástörvényt tartalmazó Magyar Közlöny még nem jelent meg, így a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokat kivonták a törvény hatálya alól. A jelenlegi bérlők tehát Kecskeméten nem vásárolhatják. meg jelentős kedvezménynyel az ingatlanokat. A város valamennyi jelenlévő képviselője, a 38-ból 26-an támogatták a vagyonbevitelt az Ikt.Kft.-be. A vitában Rác András arról érdeklődött, a bérlakásokat miért nem vonják ki a törvény hatálya alól? Mint ismeretes, a jogszabály jóval kedvezőbb feltételeket biztosít a vevőnek, mint a kecskeméti helyi rendelet. Dr. Sarkadi Zsolt, a lakásbizottság elnöke arról számolt be, módosítani kívánják a törvénynek megfelelően a helyi rendeletet, vagyis itt elfogadnák a parlament döntését. (Folytatás a 3. oldalon) Felvásárlás és húsexport A bajai Bácshús Rt. a közös piaci országok húsembargójának feloldását követően megkezdte az exportszállításokat. Folyamatosan vásárolják fel a túlsúlyos sertéseket is. A központi intézkedés keretében 18 ezer darabra kértek, tízezer darab felvásárlására kaptak engedélyt. Az átvételt - a torlódások elkerülése végett - ütemezik, az időpontról a jószágaikat felkínáló termelőket értesítik. Augusztus 15-ig nemcsak a Duna-Tisza köze, hanem a szomszédos megyék termelőinek többsége megszabadulhat túlsúlyos állataitól. JÓ HÍR A NYUGDÍJASOKNAK Szeptemberig megérkezik a kompenzáció Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon csak a kormány végrehajtási utasítására várnak, hogy az Országgyűlés határozatának megfelelően máris megkezdhessék az áfa-kulcsok emelése miatt járó kompenzáció számfejtését és folyósítását. Mint ismeretes az általános forgalmi adó növekedése miatt a legszerényebb jövedelműek egyszeri jövedelem kiegészítést kapnak. Dr. Kis Gyula, a parlament szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságának elnöke szerint az áfakulcsok módosítása 2-2,5 százalékkal növeli az inflációt. Az árdrágulás nem mindenkit érint egyformán, ezért az összességben 6,5 milliárdos ellentételezés szétosztásakor a 15 ezer forintos bruttó bérnél kevesebbet keresőkre, a kisnyugdíjasokra, a többgyermekes családokra és a munkanélküliekre gondoltak. A jövedelmek szerinti juttatás esetében 10 000 illetve a 15 000 forint a határ. Minden munkavállaló és nyugdíjas ( ide értve minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, pl. özvegyi nyugdíjast, járadékost ), akinek havi bruttó jövedelme 10 ezer forint alatt van, egyszeri 1 500 forintos támogatást kap. A 15 ezer forintnál kevesebb bruttó bérrel rendelkezők esetében ez az összeg 1 000 forint, és ugyanennyi • Minden nyugdíjas számít a megemelt járadékra. pénzhez jutnak a 11 300 forintnál kisebb nyugdíjjal rendelkezők is. Azért éppen itt húzták meg a határt, mert a 15 000 forintos bruttó bér mintegy 11 300 forintos nettó jövedelemnek - ebben az esetben nyugdíjnak - felel meg. Az intézkedés a nyugdíjasok több mint felét érinti, nekik összesen mintegy 2.9 milliárd forint támogatást folyósítnak. A munkanélküliek 1 500, a kétgyerekesek I 800, míg a három vagy ennél több gyerekesek négyezer forintot kapnak. (Folytatás a 3. oldalon.) Hazai sertéstenyésztők szövetségben A hazai sertéstenyésztők és nemesítők megalapították a Magyar Sertéstenyésztők Szövetségét. Kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a hazai sertésminősítési rendszer mielőbb megszülessen. Az agrárpiaci rendtar-Több márkaszerviz magyarországi szolgáltatásainak felfüggesztését fontolgatja, mert a manipulált üzemanyagok a nagyértékű gépjárművekben maradandó, gyors és javíthatatlan károsodásokat okoznak - nyilatkozta az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) illetékese tegnap. Az üzemanyagforgalmazás területén kialakult szinte balkáni állapotok mihamarabbi megszüntetésére egyaránt törekszik az Energiastratégiai Tárcaközi Bizottság és a Magyar Ásványolaj Szövetség. A kormány az idén több intézkedést hozott az adócsalók megfékezésére. Emlékezetes, hogy május 15- én lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kimondja: a háztartási A rendőrség megtalálta azt a fiatal nőt, akinek mumifikálódott csecsemőjére július 1-én bukkant a Bócsa-Szank-Tázlár háromszögben. Mint akkor megírtuk: bokrok alatt, kartondobozban, ruhák közé csomagolva hagyta a kisfiú holttestét valaki. Hetekkel, hónapokkal korábban — amit már az első orvosi szakvélemény is igazolt. A megyei főkapitányság életvédelmi alosztályának nyomozói. Halasi István tanácsos vezetésével széleskörű nyomozást kezdtek az ügyben. Jóllehet a vizsgálat nem gyilkosság ügyében indult, miután a halál pontos okát csak a boncolás után tásról szóló törvény rendelkezései szerint ugyanis a kormánynak legkésőbb szeptember 30—áig kell 1994—re meghirdetnie a garantált sertés felvásárlási árat, amihez meg kell határozni a minőségi mutatókat is. tüzelőolajat csak lakossági célra lehet felhasználni: színezett állapotban kell forgalmazni; az arra jogosultak norma alapján, utalvány ellenében vásárolhatnak tüzelőolajat. A szabályok megszegői 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatok. A július 1-jén hatályba lépett jövedéki törvény még szigorúbb szankcionálást alkalmaz a jogtalan háztartási tüzelőlaj-forgalmazókkal, illetve -felhasználókkal szemben: a tüzelőolajjal üzemelő gépjárművet például le lehet foglalni. A kormányrendelet, illetve a törvény hatályba lépése óta a vámhivatalok, a rendőrség rendszeresen ellenőrzi a tüzelőolaj forgalmazását, hogy a visszaélések megszűnjenek. lehetett megállapítani. Ez és a kórszövettani vizsgálat igazolta, hogy élve született a kisfiú, majd magzatvíz belégzés miatt fulladt meg. Emiatt változott az ügy minősítése: bűncselekmény történt. A haláláért felelős anya nevét és lakóhelyét nem adta ki a rendőrség. Sikerült viszont megtudnunk, hogy még februárban, a környező községek egyikében szült. A nyomozás vezetője tegnap köszönetét mondott a Petőfi Népének és azoknak az olvasóinknak. akik bejelentéseikkel segítették a felderítést. Az anyát őrizetbe nem vették, de a vizsgálatot folytatják. N, N. M. Első félév: 119.4 milliárd Az ez évi központi költségvetés első félév végén kialakult hiánya 119.4 milliárd forint. A deficit 406,1 milliárd forint bevétel és 525,5 milliárd forint kiadás egyenlegeként jött létre. A költségvetés növekvő hiányát elsősorban állampapír-kibocsátással fedezték , illetve igénybe vették az állami forgóalapot, amely így időlegesen csökkent. Telefonígéret A közelmúltban Tiszakécskén jártak a Matáv szakemberei és tájékoztatták a polgármesteri hivatalt, hogy az önerős lakossági telefonfejlesztési program tervezési stádiumban van. A telefonközpont helyét illetően több helyszín is szóba került, de döntés még nem született. A Matáv Ígéri, hogy 1994-ben minden befizetőnek lesz telefonja. Halogatni próbál Halas Amilyen hirtelen hívta össze keddi rendkívüli ülését a halasi önkormányzat, olyan váratlanul és gyorsan ért véget a tanácskozás. Mint az előterjesztés szóbeli indoklásából kiderült, a Parlament által megalkotott — az önkormányzati ingatlanok eladását szabályozó — törvény hatását még életbe lépése előtt ellensúlyozandó kívánták volna vagyongazdálkodási rendeletüket módosítani. Az éppen csak határozatképességet biztosítandó képviselői létszám azonban igen megnehezítette a döntést. Ebben a helyzetben ugyanis a rendelet módosításhoz egyhangú igen szavazatokra lett volna szükség. (Folytatás a 3. oldalon) Véget vetnek a visszaéléseknek A RENDŐRÖK MEGTALÁLTÁK AZ ANYÁT A csecsemő élve született Egyre árad a Mississippi • Az évszázad legnagyobb árvize pusztít a Mississippi folyó völgyében. A soha nem tapasztalt vízmennyiségnek nem tudnak gátat vetni. Tragikus taxizás Krasznodárban Meggyilkoltak egy Krasznodárban tanuló magyar katonatisztet, egy másikat pedig kiraboltak - tájékoztatta az MTI-t szerdán a HM sajtóosztálya. A MÍG 29-es repülőgépek üzemeltetését tanulmányozó magyar csoport állományába tartozó egyik főtiszt és főhadnagy július 9-én este egy krasznodári szórakozóhelyen megismerkedett két helybéli párral. Később át akartak menni egy másik mulatóhelyre. A két tiszt egy-egy helyi párral külön taxiba ült. A főhadnagy torkának kést szegeztek, és elvették pénzét. A tiszt ezt követően feljelentést tett a helyi rendőrségen, ahol elrendelték a másik taxi felkutatását. A krasznodári rendőrök július 10-én éjjel egy órakor nyolc késszúrással, súlyos, életveszélyes állapotban találták meg a katonatisztet, akit szintén kiraboltak. A főtisztet helyi kórházban megműtötték, de július 13—án. a hajnali órákban belehalt sérüléseibe. Mindkét tiszt korábbi tanulmányai folytán ismerte a krasznodári viszonyokat, elindulásuk előtt felkészítést kaptak. A vizsgálat alapján a támadás célja egyértelműen anyagi haszonszerzés volt. Az elhunyt - akinek nevét a család kérésére nem közük - hazaszállítására, katonai és egyházi temetésére a HM intézkedik. KUNSZENTMIKLÓSON A FOGLALKOZTATÁSRÓL Sok a fiatal munkanélküli A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kunszentmiklósi kirendeltségének vezetője. Szinyi Károly a közelmúlt önkormányzati ülésén tájékoztatást adott a város foglalkoztatási helyzetéről. Mint az a beszámolóból kiderült, a kép tragikus, rosszabb a megyei, de az országos átlagtól is. A munkanélküli ráta meghaladta a 25 százalékot. Ezen belül a férfiak aránya mára már eléri az 59 százalékos mutatót. Még rosszabb a helyzet a fizikai munkások esetében. Á legkritikusabb mértékű a legaktívabb korosztály, a 17-35 évesek állástalansága. A regisztrált munkanélküliek 18 százaléka I -6 hónapja, majdnem fele esztendeje, s 17 százaléka pedig már két éve nem talál magának munkát. A fenti adatok egyenes következménye. hogy a szociális feladatok egyre nőnek, többen jövedelempótló támogatásban részesülnek, vis/ont jelentősen lecsökkent a munkanélküli járadékban részesülők aránya. A munkaerőpiac keresleti oldala csak eseti, és zömmel minimálbért ajánlanak. Tavaly a városban csak két munkáltató részesült a megyei központ munkahelyteremtő pályázatából — 50 fő foglalkoztatásához 12,3 millió forint összegű támogatásban. (A munkanélküliséggel foglalkozó összeállításunk, a Kapaszkodó a 4. oldalon olvasható.) A gyermektalálkozó képei • A szlovák gyermekcsoport bájos tagja. Csipero legtávolabbról jött vendégei is visszaérkeztek már otthonukba. s bizonyára túlestek az első élménybeszámolón. Az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozón — melynek házigazdája volt a Csipero nevezetű madár-báb számtalan emlékezetes pillanat adódott vendégek, vendéglátók és a közönség számára egyaránt. Összeállításunk a 8. oldalon foglalatát adja a/ immár másodszorra megrendezett, sikeres találkozó felejthetetlen mozzanatainak