Petőfi Népe, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-13 / 161. szám
§•------— !l 993. július 13., kedd r ORVOSOK VILÁGBAJNOKSÁGA ■ Kasza Géza dobogós A franciaországi St. Malo városában befejeződött a sportoló orvosok világjátéka, melyet I4. alkalommal rendeztek. A két évvel ezelőtti araíyémtes dr. Kasza Géza, kisszállás láziorvosa három úszószámban állt Iajthoz a 45-55 évesek korcsoportjában. 100 méteres mellúszásban harmadik helyet ért cl, inig a 200 vegyesen ezüstérmet szerzett. 1 Nagyon szoros küzdelemben, mindössze 5 század másodperc hátlánnyal szorult az 50 méteres pillanlióúsz.ásban a második helyre, így világbajnoki címét ezúttal nem sikerült inegvédcnic. A sportversenyek félmaratoni számában indult dr. Szabó László Pál, a bajai kórház orvosa is. A távnak hatvan induló — dél-afrikaitól az új-zélandiig — vágott neki. Az emelkedőkkel „fűszerezett" terepen dr. Szabó László Pál I óra 27 perces idővel korcsoportjában a tizedik helyen végzett, ami nagyszerű teljesítmény. A doktor úr a verseny után elmondta. hogy elégedett az időeredményével. Két évvel ezelőtt már részt vett Krétán az. orvos világjátékokon és olt ugyanebben a versenyszámban negyedórával rosszabb idővel az. ötödik helyen végzett. De ez is jó teljesítmény az erős mezőnyben. A labdarúgó NB II Keleti csoport sorsolása r Az MLSZ—ben elkészítették a labdarugó NB II. 1993/94. évi sorsolását. A bajnokság augusztus 15-én kezdődik és jövőre június 12-én ér véget. Közben november 22-től március 5-éig téli szünet lesz. A mérkőzések beosztása a következő: Augusztus 15., 1. forduló: Tiszakécske Nyíregyháza, Tiszavasvári Hatvan, Szeged - Kazincbarcika, REAC - Gödöllő. Balmazújváros - III. kér. TVE. Diósgyőr - Szarvas. Eger - Hajdúnánás, Kiskőrös - Kaba. Augusztus 22., 2. forduló: Kaba- Eger, Hajdúnánás Diósgyőr, Szarvas - Balmazújváros. III. kér. TVE — REAC, Gödöllő - Szeged, Kazincbarcika - Tiszavasvári, Hatvan - Tiszakécske, Nyíregyháza - Kiskőrös. Augusztus 29., 3. forduló: Tiszakécske — Kazincbarcika, Tiszavasvári - Gödöllő, Szeged - III. kér. TVE, REAC - Szarvas, Balmazújváros - Hajdúnánás, Diósgyőr - Kaba, (ígér - Kiskőrös. Nyíregyháza - latvan. Szeptember 5., 4. forduló: Eger- Jyfregyháza, Kiskőrös - Diósgyőr, iaba - Balmazújváros, Hajdúnánás p- REAC, Szarvas - Szeged, III. kér. TVE Tiszavasvári, Gödöllő - Tiszakecjki^K^jz^ucl^ucika - tyatvan. Szeptember fz.,”5. forduíó: Tiszakécske III. kér. TVE, Tiszavasvári - Szarvas, Szeged - Hajdúnánás, REAC - Kaba. Balmazújváros - Kiskőrös, Diósgyőr - Eger, Hatvan- Gödöllő, Nyíregyháza - Kazincbarcika. Szeptember 19., 6. forduló: Diósgyőr — Nyíregyháza, Eger - Balmazújváros, Kiskőrös - REAC, Kaba - Szeged, Hajdúnánás - Tiszavasvári, Szarvas — Tiszakécske, III. kér. -Hatvan. Gödöllő - Kazincbarcika. Szeptember 26., 7. forduló: Tiszakécske — Hajdúnánás, Tiszavasvári - Kaba, Szeged — Kiskőrös, REAC - Eger, Balmazújváros - Diósgyőr, Kazincbarcika - III. kér. TVE, Hatvan — Szarvas, Nyíregyháza — Gödöllő. Október 3., 8. forduló: Balmazújváros - Nyíregyháza, Diósgyőr - REAC, Eger - Szeged, Kiskőrös - Tiszavasvári, Kaba — Tiszakécske, Hajdúnánás - Hatvan, Szarvas - Kazincbarcika, III. kér. TVE-Gödöllő. Október 10., 9. forduló: Tiszakécske - Kiskőrös, Tiszavasvári - Eger, Szeged - Diósgyőr, REAC - Balmazújváros, Gödöllő - Szarvas, Kazincbarcika - Hajdúnánás, Hatvan- Kaba, Nyíregyháza - III. kér. TVE. Október 17., 10. forduló: REAC- Nyíregyháza, Balmazújváros - Szeged, Diósgyőr - Tiszavasvári, Eger — Tiszakécske, Kiskőrös - Hatvan, Kaba — Kazincbarcika, Hajdúnánás - Gödöllő, Szarvas - III. kér. TVE. Október 24., 11. forduló: Tiszakécske - Diósgyőr, Tiszavasvári - Balmazújváros, Szeged - REAC, III. kér. TVE — Hajdúnánás, Gödöllő - Kaba, Kazincbarcika - Kiskőrös, Hatvan - Eger, Nyíregyháza - Szarvas. Október 31., 12. forduló: Szeged- Nyíregyháza. REAC - Tiszavasvári. Balmazújváros - Tiszakécske, Diósgyőr — Hatvan, Eger - Kazincbarcika, Kiskőrös - Gödöllő, Kaba - III, kér. TVE..Hajdún ánás - Szarvas. Noveinlyx7_T3. forduló: Tiszakécske - FO?AC\Tiszavasvári - Szeged, Szarvas — Kaba, III. kér. TVE - Kiskőrös, Gödöllő - Eger, Kazincbarcika - Diósgyőr, Hatvan - Balmazújváros, Nyíregyháza - Hajdúnánás. November 14., 14. forduló: Tiszavasvári — Nyíregyháza. Szeged - Tiszakécske, REAC - Hatvan. Balmazújváros ^Kazincbarcika, Diósgyőr- Gödöllő. Éger - III. kér. TVE, Kiskőrös — Szarvas, Kaba - Hajdúnánás. November 21., 15. forduló: Tiszakécske - Tiszavasvári. Hajdúnánás - Kiskőrös, Szarvas - Eger, III. kér. TVE - Diósgyőr, Gödöllő - Balmazújváros, Kazincbarcika - REAC, Hatvan - Szeged, Nyíregyháza - Kaba. Változások a bajai szövetségnél Az elmúlt hónap végén tartotta Tisztújító közgyűlését a Baja Városi [■Labdarúgó Szövetség, ahol újra választották a I I tagú testületet. (A testületnek természetesen továbbra is örökös tagja Vada Antal, aki több mint 40 évig dolgozott a bácskai labdarúgásért.) A szavazás során két fiatal is bekerült a szakmai munka erősítésére. Milasin Ottó, a játékvezetői testület elnökeként és Harsányi József, aki a versenybizottság elnökeként dolgozik a jövőben. A testület elnöke továbbra is Szűcs László, helyettesének pedig Nagy Lászlót választották. A titkári beosztást kinevezés útján töltötték be, melyért azonban nem jár fizetség, Bárt! László társadalmi munkában végzi ezt a feladatot. Új bizottságot is alakítottak a gazdasági ügyek intézésre, s a Molnár Károly által vezetett csoportnak az lesz a feladata, hogy minél több szponzort nyerjenek meg a térség labdarúgásának fejlesztésére. Az edzők és az utánpótlás-nevelés testületét Tumó György irányítja, még a közös képviselők vezetője Tóth Zoltán, a szeremlei sportegyesület elnöke lett. A Baján népszerű kispályás labdarúgás is külön bizottságot kapott, melynek irányítója Prikidánovics Dániel. Szűcs László elnök arról is tájékoztatott, hogy az új alapszabály szerint az egyesületek az idén a megyei labdarúgó szövetségnél adják le nevezésüket a következő idényre, így még nem tudni, hogy az esetleges visszalépések miatt milyen létszámúak lesznek a különböző szintű bajnokságok, és ki melyik csoportban kap helyet. Arról is folyik még a vita, hogy a megyei II. osztályú bajnokság rendezési jogát melyik városi szövetség kapja meg. P.Z. Adorján éhségsztrájkol Adorján András nemzetközi sakknagymester folytatja éhségsztrájkját. A sakkozó többek között az emberi jogok megsértése miatt határozott így, továbbá a Magyar Sakk Szövetség felelőtlen döntéseivel sem ért egyet. Tiltakozik Lékó Péter ifjú sakkozó és más kitűnő elmék elkótyavetyélése miatt is - folytatódik indokolása. Korábban felemelte szavát Szerbiában is, ahonnan június 23-án a "Magyar Szónak adott nyilatkozatát követően kiutasították. Szerbiában - emlékeztet Adorján András - Bobby Fischer amerikai sakkozó, továbbá Vük Draskovics és felesége, szerb ellenzéki vezető személyiségek fogvatartása ellen protestált kétszer kétnapos éhségsztrájkkal. Adorján András leszögezte, jól érzi magát, mindössze 4 és fél kg-ot fogyott. Szándéka szerint július 18- áig folytatja tiltakozó akcióját, melyet „engesztelő jellegű böjtnek" is nevezett. SPORT 11 A segítőkészség nem ismer határokat Medovarszki csúcsközeiben Egyre csökken a különbség a magyar bajnok Fekete Ildikó és a KSC válogatott atlétája. Medovarszki Éva között. Ezt igazolja a Budapest bajnokság női hármasugró versenyszáma is. amelyben: I. Fekete Ildikó (Debrecen) 13,50, 2. Medovarszki Éva (KSC) 13.48 méterrel. A KSC atlétája húsz centiméterrel megközelítette az országos csúcsot, iga/, ebben egy kis hátszél is támogatta. A következő versenyeken célba veheti a magyar rekordot is. A TE KO a kupagyőztes Az elmúlt hétvégen rendezték meg a Kiskunhalasi Városi Labdarúgó Szövetség Nyári Kupa kispályás labdarúgó tornáját, 15 csapat rész vételével. A végeredmény: I.TEKO. 2. GANZSET. 3. Határőr Igazgatóság. 4. Filantróp., 5. Schalter. 6. KÉK, 7. Aranyászok, 8. Halaspack. A legjobb kapus Blaskó István (Schalter), a legeredményesebb gólszerző Tímár Gábor (Határőr Igazgatóság) lelt. A mai pénzszűke világban az úgynevezett „tömegsportra” szakosodott egyesületek nemigen dúskálnak az anyagi javakban, így aztán a sportolóik is csak elvétve jutnak el a rangosabb versenyekre. A Kecskeméti Boróka Szabadidő Egyesület négy futója a közelmúltban aztán alaposan rácáfolt a bevezetőben említett megállapításra — ami aztán általánosságban igaznak is bizonyult —, mert egyszerűen fogták magukat, felültek a menetrend szerinti buszra és le sem szálltak róla, csak Isztambulban! Hogy miként is sikerült ezt a mesébe illő utat összehozniuk, arról beszéljen most Lovas Zoltán, a főszervező. — Egyesületünk sportolóinak a jó része a hosszútávfutásra szakosodott és a napi 10-15 km-es edzésadagok teljesítése után fizikailag ugyan jócskán elfáradva, de szellemileg ugyancsak felajzva. sóvárogva szoktunk beszélgetni egymás között arról, milyen jó is lehet annak, akinek az anyagi körülmépyej-Jehetőy«,teszik,, hogy elutazzon és elinduljon a Fölkerekség néhány nagy utcai futóversenyén. Mivel tudtam, hogy pénzügyi lehetőségeink csak arra elegendőek, hogy rendszeres edzéseket végezzünk, ezért ismertettem eddigi eredményinket és megkértem az egyes gazdálkodó szervezetek vezetőit, hogy segítsenek négyünknek eljutni Isztambulba, a GOLDEN HORN futófesztiválra. Postára adtam a leveleket, majd a napi edzések után azonnal rohantam haza, hátha válaszolt valamelyik cég. Eltelt egy hét. eltelt két hét, de számunkra bíztató hír nem jött. csupán néhány kft. biztatott bennünket továbbra is „kitartásra". Már-már kezdtem elfelejtkezni az egészről, amikor a harmadik hét elején Győrből kaptam egy nagyalakú borítékot. Amikor felbontottam és elolvastam, nem szégyellem bevallani, elsírtam magam örömömben, mert a levélben ez állt: — Eddigi eredményeikhez gratulálok és egyben felajánlok önöknek 4 darab menettérti (térítésmentes) jegyet. A Kisalföld Volán jóvoltából háztól-házig utazhattunk oda és viszsza, miközben résztvettünk az isztambuli futófesztiválon. A helyszínen tudtuk meg, hogy a török nagy, -város, is pályázik, a 2000. évi Olimpia megrendezésére, ezért aztán óriási összegű pénzeket áldoznak a különböző versenyek megrendezésére. Ezen a 21 km-es távú „félmarathonin" például 16 nemzet közel hatezer futója állt rajthoz az Európa híd tövében, majd egy óra, két perc és 23 másodperc elteltével ugyanott a kenyai Ngugi szakította át elsőként a célszalagot. A mi négyesünk eredményeiért azt hiszem nem kell szégyenkeznünk, mert Lakatos István 478.. Szombath Miklós 1102., jómagam az 1108., míg Bokor Endre az 1478. helyen futott be a célba, ami a jónéhány emelkedővel tarkított terepen a 35 fokos hőségben 90 százalékos páratartalom mellett, azt hiszem nem rossz teljesítmény. Mindent összegezve, csodálatos élményben volt részünk Isztalmbulban, ahol a rövid idő alatt is rengeteg új sportbarátra tettünk szert, köszönhetően a Kisalföld Volán segítőkészségének. A magyar sport pénzügyi szinten mára már sajnos eljutott teljesítőképessége végső határához. Az anyagiak hiánya miatt a sportolók egyre kevesebb versenyen tudnak részt venni és így ezért is példaértékű a győri szállítási iroda tette, mely most megmutatta, hogy az emberi segítőkészség nem ismer (megye) határoikat. Én bízppi bemig, hogy még többen is követni fogják a győriek példáját a magyar sport megmentése érdekében, tartva magukat a közmondáshoz: kétszer ad, aki gyorsan ad! Farkas Tibor Öngyilkos rögbis Agyonlőtte magát egy bárban Armand Vaqucrin válogatott rögbiző, miközben pisztolyával az „orosz rulett" elnevezésű játéknak „hódolt”. A 42 éves sportoló 10 alkalommal volt tagja francia bajnokságot nyert rögbi együttesnek, a válogatottban pedig 26 alkalommal szerepelt. Olimpiára készülnek Letették az alapkövét annak a stadionnak, amely 209 millió dolláros költségvetéssel az 1996-os atlantai olimpiára készül majd el. A tervek szerint a stadionban 85 ezer néző foglalhat helyet. Az esemény nem mindenkinek tetszett, pár tucat ember tüntetett ellene. Maradona filmen Film készül az argentin labdarugó csillag, Diego Maradona életéről. A válogatott játékos a helyi televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a film bemutatja majd a tel jes igazságot arról, amikor kábítószerfogyasztás miatt letartóztatták. LABDARÚGÁS Hullottak a gólok a hírverőn Sydney „vezet” (?)L A Nemzetközi Olimpiai Bizottság valamennyi - tehát hat - olimpiai résztvevőt „végiglátogatott" már. A 2000. év nyári ötkarikás eseményeit vendégül látni szándékozó városokról tekintélyes mennyiségű jelentést állítottak össze. Úgy hírlik, az ausztráliai Sydney „lépéselőnyben" van többi riválisával szemben. Ez pedig Peking érzékenységét sértheti, a kínai fővárosról ugyanis olyan jelentésrészek láttak napvilágot, melyek szerint ott jelentős a környezetszennyezés, a politikai viszonyok sem kiegyensúlyozottak, továbbá létesítményeik állapota sem felel meg a NOB-követelpiényeknek. A különféle híresztelésekre azonban élesen reagált He Zhenliang, a Kínai Olimpiai Bizottság elnöke, aki visszautasította a vádakat. Olimpiaellenes gyújtogatás Sok országban évtizedeken át áhítoznak, hogy olimpiai rendezéshez jussanak, heteken át vendégül láthassák a világ legjobb sportolóit. A 2000. évi nyári játékok színhelyét idén ősszel választják meg, s a pályázók között van Berlin is. A német főváros óhaja azonban hónapok óta mind élesebb visszhangot vált ki, sok az ellenzője a berlini nyári játékoknak. Egy közelmúltbeli körkérdés alapján megállapították, a sportújságírók 52 százaléka „Berlin-ellenes". A sorozatos tiltakozások a közvélemény egy rétegének állásfoglalását jelentik. Berlinben egy, a tervezett berlini olimpiát hirdető gépkocsit gyújtottak fel. A főváros Neukölln negyedében parkolt az a Mercedes autó. amelyen különböző jelképek voltak elhelyezve, így például az „olimpiai medve". A tettesek a motort gyújtották fel, amely hamar lángba borult, s ennek következtében három további gépkocsi megsérült. ÁMOR H.— KISKÖRÖS (2 —4) (0 — 3) Kisszállás, 400 néző. Vezette: Francziskovics. Gólszerzők: Tilly, Tóth L. (öngól), illetve Kapics, Szűcs, Csányi, Kuhlevszkij. Kitűnt: Maczkó T., Kovacsenics. Szabó G„ Tilly, Poszlancsics. illetve Márics. Makrickij, Kanál, Szűcs. Az első félidőben biztosan vezetett a Kiskőrös, de a szünet után, amikor több játékost is cserélt az Ámor. felzárkózott a jó erőkből álló hazai együttes. Az előmérkőzésen: Dcl-Bácska ifjúsági válogatott — Kiskőrös ifjúsági (3 —3) (2 —2) Kisszállás. Vezette: Miklósa. Gólszerzők: Andróczki, Simity, Mohácsi, illetve Sörös (2), Czeffer. A körzeti ifjúsági válogatottat a Jánoshalma, a Mélykút, a Kelebia. a Tompa és a Kissszállás együtteséből állították össze. • Kanál (fehér ine/.ben), a kiskőrösiek csatára jól játszott. Szeles nem teniszezik A késes merénylet után - immáron főként csak lelki természetűek a ba jók - a lábadozó Szeles Mónika teniszezőm) mégsem lép pályára a vermonti viadalon, a július 26-án kezdődő nemzetközi eseményen. Szeles, akit április végén ért a támadás, jelenleg a második helyezett a női világranglistán a wimbledoni bajnok német Steffi Graf mögött. Pavlovics és Nagyági A MÁV Hungária Kupa ötnapos nemzetközi tájfutó versenyen a férfi felnőtt E-kategóriában az amerikai vb-re készülő válogatott erőssége, Pavlovics Gábor kemény küzdelemben diadalmaskodott. A felnőtt nők A—kategóriájában a 19 éves Nagyági Katalin léphetett a dobogó legfelső fokára. Arany- és bronzérmek Az elmúlt napokban nemzetközi szabadfogású birkózó Grand Prix I rendeztek Pozsonyban. A magyarok jól szerepeltek, kél két arany- és bronzérmet nyertek. Schmidgunszt László (62 kg) és Dvorák László (82 kg) egyaránt első lelt. míg Nagy János (74 kg) és Glá/er József (10Ö kg) a harmadik helyen végzett. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 28. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvényekre egyenként 722.811 forint, 13 találatos szelvényekre egyenként 434.966 forint, 12 találatos szelvényekre egyenként 11012 forint. 11 találatos szelvényekre egyenként 869 forint. 10 találatos szelvényekre egyenként 178 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. • A Kecskeméti Boróka lelkes futói (balról): Bokor Endre, Lovas Zoltán, Lakatos István és Szombatit Tibor.