Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
1993. június 9., szerda S F» O R X 11 A bajai vízi sportokért Együttműködési megállapodást :ijtött a Bajai Spartacus Vízügy SC ;ajak-kenu szakosztálya, és a Vonat- ;erti Gyakorló Általános Iskola 3yaxi sportegyesülete. Az iskola pályázatokon nyert pénzen vásárolt 7 túrakenut, lapátokkal ;gyütt, s ennek köszönhetően tavaly negindult az iskolai vízi táborozás. \z elmúlt nyáron négy napig voltak írsekcsanádi sátortáborban, öneállá- óan, és naponta rövidebb, hosszabb ttyitúrákat tartottak. Idén már ötna- 5ós utakat terveznek, két turnusban Sj Szeretnének egy önálló bázist, ihová minden évben elmehetnek. Kenuik számára kijelöltek a Petőfi-szigeten csónakgarázs-helyet. Fontosnak tartanák még egy kísérő motoros beszerzését pályázat, vagy szponzorok révén. A város vízi kultúrájának fejlesztése érdekében a megállapodók kezdeményezik a helyi kajak-kenu szövetség létrehozását. Polenszky Géza, az országos szövetség elnökségének tagjaként, a kis szakosztályok és csoportusulások dolgaiért felelős, és megpróbál olyan hajókat, lapátokat szerezni a Gyaxi DSE-nek, amelyek versenyzésre nem, de túrázásra még kiválóan alkalmasak. A szakosztály is támogatja a diákokat, segít az eszközök beszerzésében és javításában. • Olimpiai ötpróbázó kajakozok Baján.(PN-archív) Meghalt Drazsén Petrovics A német hírügynökségi jelentések szerint Drazsén Petrovics a München és Nürnberg közötti A9-es autópályán szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet. A rendőrségi informá- tciök szerint a személyautó egy te- I hergépkocsival ütközött, miután an- [ nak vezetője az esős időben elvesz- | tette uralmát járműve felett. | A horvát kosárlabdázó utolsó sike- * I rCjS fellépését Lengyelországban az . EÚrópa-bajnoki selejtezőből való továbbjutás jelentette. A horvát válogatott, amely június 22-től Németországban pályára lép a kontinensviadalon, legnagyobb csillagát veszítette el. Petrovics a szöuli, majd a barcelonai olimpián is tagja volt az ezüstérmes jugoszláv, illetve horvát csapatnak. Ä Portland Trail Blazers csapatából az 1992-es játékosbörze (draft) első fordulójából választotta őt a New Jersey Nets együttese. 'pwtttwtlagim gaj, .hálálta meg, a .bizalmat- Dra.-“ zleri Petrovfe *M£MiíFyé5éh világi hírű kosárlabdázót veszített el a sportvilág. Likárék utolsó dobása 'Tavaly nyáron nagy port vert fel Baján az NB 1-es kosárlabda csapat vezetőinek azon döntése, hogy az ősszel induló bajnokságban nem tart az együttes igényt a Varga Imre, Cíorjanácz Marin és Likár László játékára. A fenti trió ezért — mivel Bajáról nem akartak elmenni —jobb híján a TK NB Il-es együttesét erősítette, a már véget ért szezonban. Nem is akárhogy, hiszen a TK feljutó helyen végzett, ám megfelelő anyagiak hiányában maradni kényszerülnek a második vonalban. Likárék azonban úgy érzik, tettek annyit a város kosárlabda sportjáért, hogy illő keretek között búcsúzzanak el a közönségtől, a Bácska rajongóitól. Ezért - bár hivatalosan még senki nem jelentette be — úgy hírlik, hogy június 12-én, délután a Posta Sándor Sportcsarnokban búcsúmérkőzésre kerül sor. Az információk szerint ismét pályára lép több régi bajai kedvenc — Hosszú István, Kovács László, Veress Koméi — és néhány volt válogatott — Dombi (ZTE), Székely (Csepel) — az ellenfél gárdájában. A bajaiak kispadján Kovács József ül majd, de kollégája is neves szakember lesz. G.Z. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Maczik győzelme válogatottságot ért ATLÉTIKA Kecskeméten rendezték meg tíz alakulat 200 versenyzője részvételével a Magyar Honvédség légvédelmi parancsnokságának bajnokságát. A megyebeliek eredményei, 100 m: 3. Gora (Kmét), 11,7, diszkoszvetés: 2. Halcsák (Kalocsa) 32,97, hármasugrás: 1. Diósi (Kalocsa) 12,44, magas: 3. Szálkai (Kmét) 175, 110 gát: 3. Udvardi (Kalocsa) 20,1, 4x400: 3. Kecskemét 3:49,7, 4. Kalocsa 3:50,5. Távol: 1. Gora 627, 200 m: 3. Búkor (Kalocsa) 24,5, 400 gát: 1. Kecskés (Kmét) 61,0, 4x100: 2. Kalocsa 47,3. Súlylökés: 3. Kármán (Kmét) 11,56. BIRKÓZÁS Az Egerben megrendezett Dobó István kötöttfogású junior emlékversenyen a kalocsai birkózók eredményei, 48 kg: 2. Vadász, 3. Sebestyén. 130 kg: 2. Barna Z. Kilenc csapat részvételével megyei diák A. krcs. szabadfogású versenyt rendeztek Soltvadkerten. A Kalocsa Kage Rt. birkózóinak eredményei, 32 kg: 5. Barna I., 35 kg: 4. Kastadter, 38 kg: 1. Romsics G., 45 kg: 1. Kálóczi T„ 50 kg: 3. Vékony, A 45 kg-ban győztes Kálóczi Tamás kapta a legeredményesebb versenyzőnek felajánlott különdíjat. CSELGÁNCS Nyolc ország közel hétszáz versenyzője részvételével nagyszabású nemzetközi cselgáncsgálát rendeztek Párizsban, ahol a magyar színeket bácsalmási és kunbajai sportolók képviselték. A verseny díszvendégei az Eu- rópa-bajnok francia Cathy Fleury, és az ugyancsak francia olimpiai- és Európa-bajnok Angelo Párisi voltak, akik bemutatót tartottak, majd átadták az érmeket a helyezetteknek. Eredmények, fiúk, B. krcs. 30 kg: 3. Dózsái (Bácsalmás), 34 kg: 3. Varga, 55 kg: 3. Csörgő (mindkettő Kunbaja), +5 T^wWUác«L~. más). A. krcs, 46 kg: 2. Kovács B. (Bácsalmás), 46 kg: 3:' Óbéri és Csehó (mindkettő Kunbaja), 55 kg: 3. Hambalkó (Kunbaja). Lányok, B. krcs. 42 kg: 5. Liptai E. A. krcs. 52 kg: 5. Tóth R., +55 kg: 1. Baranek Rita, 2. Podoba A. (mind Bácsalmás). DIÁKSPORT Négy napon keresztül hét iskola diákjai versenyeztek egyással négy sportágban Kiskunfélegyházán, az immár hetedik alkalommal kiírt Petőfi Kupáért. A szép serleget nagy küzdelem után ? Petőfi általános iskola tanulói nyerték, a Darvas és a Platán iskola előtt. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Ke- cel—Dutép SC 25—25 (8—10). Kecel, 100 néző. Vezette: Kovács, Kardos. Kecel: Hirsch — Németh (3), Dönnő (1), Haszilló T., Boros (2), Tótyik (9), Papp (8). Csere: Labádi (k), Halász (2), Fejes. Edző: Haszilló Ferenc. Dutép SC: Bán — Vazul (1), Tóth B. (8), Pásztor (2), Túlik (7), Tóth R. (2), Ivanics (2). Csere: Molnár (k), Sápi (2), Borics (1), Viski. Edző: Kalmár Jenő. A küzdelmes mérkőzés! Kitűnt: Hirsch (a mezőny legjobbja), Tótyik, Papp, illetve Tóth B., Túlik. SÚLYEMELÉS Debrencenben DVSC Kupa néven • Bringaverseny a félegyházi Petőfi Kupa diákvetélkedőn elsőosztályú versenyt rendeztek. Az erős mezőnyben régi nagy nevek — Barsi, Bökfi, Mészáros I. — és fiatal új tehetségek — Kecskés, Mészáros P., Szilágyi, Torma — léptek dobogóra. A versenyen meglepően jó eredményeknek tapsolhatott a közönség. Á Schwarzleder-KSC emelőinek eredményei, felnőttek, 64 kg: 1. Szél Tibor 235 (105; 130), 2. Mészáros A. 225 (100 124), 70 kg: 1. Nagy Noel 245 (110; 135), 76 kg: 2. Mátyás 262,5 (117,5; 145), 3. Bálint 250 (110 140). Junior, 70 kg: 1. Mészáros Péter 275 (125; 150), ezzel beállította a két héttel ezelőtti junior világ- bajnokságon elért egyéni csúcsát. TÁJFUTÁS Csákberény térségében rendezték meg az országos éjszakai tájfutóbajnokságot. A junior férfiak között Kovács János, a Kalocsai SE versenyzője a 9. helyen végzett. ÚSZÁS Budapesten került sor az országos ifjúsági bajnokságra, amelyen meúszók képviselték. Eredményeik, férfiak, lÓfPiSM? I. Ivárlovics Gergely (KVSC) 1:09,13, 200 mell: 1. Iváno- vics 2:28,67, 100 gyors: 5. Ludvigh (KVSC) 56,90, 7. Ivánovics 58,57, 200 vegyes: 8. Ivánovics 2:28,32. Ivánovics még a serdülő korosztályba tartozik, a versenyen egy korcsoporttal feljebb nyert két aranyérmet. 4x100 vegyesváltó: 4. KVSC (Ludvigh, Ivánovics, Kása, Simon) 4:27,90. 4x200 gyorsváltó: 6. KVSC 8:51,16. 4x100 gyorsváltó: 8. KVSC 4:03,21. Lányok, 100 gyors: 7. Klocker E. (Baja) 1:02,55. 200 pillangó: 8. Klocker 2:34,80. BÚVÁRÚSZÁS Szegeden Tisza Kupa uszonyos- és búvárúszó versenyt rendeztek, amelyen 12 klub 76 sportolója vett részt. A Kecskeméti Vízmű versenyzőinek eredményei, uszonyos úszás, serdülők, lányok, 50 m: 2. Sávolt E. 27,42, 100 m: 2. Sávolt 1:02,79, 200 m: 2. Sávolt 2:20,31, 400 m: 2. Sávolt 4:54,21. Fiúk, 50 m: 2. Mészáros 25,48, 100 m: 2. Mészáros 54,76, 200 m: 2. Mészáros 2:01,84, 400 m: 2. Mészáros 4:22,97. Ifjúságiak, fiúk, 100 m: 1. Juhos Gergely 46:53, 200 m: 1. Juhos 1:42,00, 400 m: 1. Juhos 3:32,63, 800 m: 1. Juhos 7:59,33. Junior fiú, 200 m: 3. Szekér 1:48,16, 400 m: 1. Szekér 3:55,92, 3. Molnár 4:06,38, 800 m: 1. Szekér 8:10,26. Felnőtt férfiak, 200 m: 3. Konfár 1:46,29, 400 m: 2. Konfár 3:56,44, 800 m: 2. Konfár 8:29,12, 4x100 váltó: 3. Kecskeméti Vízmű (Juhos, Konfár, Molnár, Szerkér) 3:13,16. A csapatversenyben a kecskemétiek az értékes harmadik helyen végeztek. LABDARÚGÁS Megyei III. osztályú bajnokság, Bajai csoport: Tataháza—Dávod 2—0, Bácsalmási OB—Bácsalmási FC 0—10, Csávoly—Felsőszentiván 1— 0, Bátmonostor—Bácsbokod 5—1, Hercegszántó—Szeremle 2— 0, Borota—Csátalja 5—2, Madaras—Bácsborsódi Medosz 2—1. A bajnokságot a Bácsalmási FC nyerte 46 ponttal, 2. a Szeremle 45, 3. a Hercegszántó 38 ponttal. Északi csoport: Szalkszentmárton—Soltszentimre 1—3, Harta II.—Szabad- szállási Vállalkozók 3—1. Keleti csoport: Szánk—Kkfházi Vasutas 1—1. ÖKÖLVÍVÁS Ötödik alkalommal rendezték meg Jánoshalmán a Hunyadi Kupa ifjúsági és junior versenyt, ahol a KSI és a Paksi SE között nagy harc folyt a kupáért. Végül a paksiak nyerték el a serleget. A versenyen 35 ifjúsági és 33 junior öklöző indult. Megyénket a Jánoshalma és -a- Kiskunfélegyházi Honvéd képviselte. A juniorok 51 kilós' súlycsoportjában a jánoshalmi Maczik Róbert fölényesen győzött. A versenyző jelenleg a junior válogatottal készül a június 16—19 között Siófokon megrendezésre kerülő nemzetközi Balaton-bajnokságra. A Hunyadi Kupán a megyebeli ökölvívók eredményei, ifjúságiak, 42,5 kg: 1. Seres Z. (Kiskunfélegyházi H.), 51 kg: 3. Nagy Z. (Jánoshalma), 54 kg: Fodor (Kkfh. H.), 60 kg: 3. Nagy T. (Kkfh. H.), 63,5 kg: 3. Arany (Jánoshalma). Juniorok, 51 kg: 1. Maczik (Jánoshalma), 57 kg: 2, Búza F. (Kkfh. H.), 60 kg: 2, Búza A. (Kkfh. H.), 71 kg: 2. Szabó L. (Jánoshalma). TÖMEGSPORT Egy napon át versenyeztek Kiskunhalason az első alkalommal kiírt megyei Cigány Olimpiáért. Tizennégy település 250 sportolója vetélkedett egymással atlétikában, kötélhúzásban és kispályás labdarúgásban. A győztesek: 100 m: Burai Tibor (Jánoshalma), illetve Becze Erika (Kiskunhalas). 400 m (csak férfiak): Pécsi Zoltán (Kecel). 200 m (csak hölgyek): Dobos Mária (Duna- vecse). Távolugrás: Burai Tibor, illetve Rafael Gusztávné (Dunavecse). Súlylökés: Jóni László (Szabadszállás), illetve Kara Zsuzsa (Dunavecse). Gránáthajítás: Lévai Lajos (Szabadszállás), illetve Kollár Ildikó (Kiskunhalas). Olimpiai váltó: Kecel, illetve Kiskunhalas. Kispályás labdarúgás: Kecel, illetve Dunavecse. Kötélhúzás: Kiskunhalas, illetve Dunavecse. Détári: sok szék között a földre? Ha az Ancona csapatában folytatná, újra olasz II. osztályú bajnokságban kellene küzdenie. Tette már ezt a múltban Détári Lajos, a magyar válogatott középpályása, hiszen a Bologna színeiben 27 másodosztályú összecsapáson húzott mezt. Újabb „NB Il-es” csatákra már nem készül „Döme”. Lejárt a szerződése, nem marad az Anconánál. — Számtalan hír jelent meg jövőjét illetően. Hol folytatja? — kérdezték Détáritól — Fogalmam sincs róla — hangzott a válasz. — Mielőtt hívott, éppen japánokkal tárgyaltam telefonon. Mesés ajánlatot kaptam, de nemet mondtam. Jó erőben érzem magam, miért mennék olyan messzire? Nevet nem mondhatok, de egy itáliai „nagycsapattal” javában tárgyalok. Hétfőn alá is írhattam volna hozzájuk. Minthogy a szerződésem körül számos vitás, homályos pont akad, fogalmam sincs, hogy alakul a jö- vőm. —-A jelen helyzet szerint tehát nem is irányíthatja a saját sorsát? — Valahogy így van, bár azért természetesen a végső döntést én mondom ki. Amíg ezek a jogi természetű viták nem tisztázódnak, addig várnom kell. Őszintén szólva tartok attól, hogy a sok szék között a végén szépen lecsücsülök a földre. — Jövő szerdán Izland ellen játszik a magyar válogatott vb-selejtezőt. Kapott—e már meghívót a reyk- javiki 90 percre? — Eddig még nem. De idő van. Ha hívnak, megyek. Ha nem, akkor elérkezett a vakáció ideje. • Détári olasz maradna... Tízezer forint KTE-büntetés A labdarúgó NB III. Alföld csoport versenybizottsága Dombai Márk jogosulatlan szereplése miatt két büntetőpontot levon a KTE ifjúsági csapatának összteljesítményéből. A labdarúgó szakosztályt tízezer forint pénzbüntetéssel sújtja. Kelebia és Montecassiano Kelebia megyei II. osztályú labdarúgó csapata — ifjúsági és felnőtt — nemzetközi tornán vesz részt az olaszországi Montecassianóban. Az augusztus 5-10. között tartandó olaszországi tornára mintegy ötven kelebiai utazik. A magyar csapat most viszonozza az olaszok tavalyi vendégszereplését. Seat autó Atom Antinak A budapesti Kovács Rt. szerződést kötött a paksi Kovács Antallal, aki a magyar cselgáncssport első olimpiai aranyérmét szerezte a barcelonai olimpián. A megállapodás megyei vonatkozása, hogy Atom Anti június 11-én, 14 órakor Soltvadkerten, a Seat Soma autószalonban veheti át a cég ajándékát, a Seat Toledo GT személygépkocsit. Árutőzsde Kupa Az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódva Magyar Árutőzsde Kupa néven országos kispályás labdarúgó versenysorozatot rendeznek. Az tomagyőztesek két hetet tölthetnek Amerikában és két mérkőzést nézhetnek meg a világ- bajnokságon. A kispályás tornára tizenegy tagú csapatokkal lehet nevezni, június 15-ig. Bővebb felvilágosítást személyesen Rácz Jánosné- tól kaphatnak a 78/312-783-as telefonon, vagy levélben a Bács- Kiskun megyei Szabadidősport Szövetség címén (Kiskőrös, Pf.57). Lejátszották A 19. fordulóban elmaradt a Kiskunhalas Ganz—Kunszentmiklós megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-mérkőzés. A találkozót utólag lejátszották, az eredmény 3—3 volt. A bajnoki táblázaton a Kiskunhalas Ganz együttesének így már 44, a Kunszentmiklósnak pedig 29 pontja van, de a helyezése nem változott. Az ugyancsak elmaradt Soltvadkert- Harta ifjúsági mérkőzés későbbi időpontban kerül lejátszásra. Medovárszki-csúcs Kétnapos ugró-dobó atlétikai válogatott hármasviadalt rendeztek Angliában, brit-olasz-magyar csapatok részvételével. A magyar női válogatottban helyet kapott a KSC atlétája, Medovárszki Éva, aki a várakozáson jóval felül teljesített. Ports- mouthban: 4. lett, 594 cm-rel távolugrásban (megelőzve a másik magyar válogatott Fekete Ildikót). Sout- hamptonban, a hármasugrásban, nemzetközileg is jegyzett 13.25 m-es eredménnyel harmadik, s ez nagyszerű új egyéni csúcs. Fehér íjászbajnok Fehér Péter ballószögi terepíjász részt vett a magyar szövetség által megrendezett háromfordulós egyéni- és csapat pályabajnokságon. Nos, a ballószögi íjász remekül mutatkozott be: I. osztályú eredményt elérve egyéniben is, és az MTVE színeiben csapatban is az élen végzett. Bardóczky: kupabravúr Bardóczky Kornél, a Kecskeméti TC tehetséges teniszezője az olasz- országi Bolognában szerepelt nagy nemzetközi versenyen, a Nettuno Kupán. A kecskeméti sportoló a magyar válogatott keretedzőjének jelölése alapján indulhatott, és párosban a fővárosi Sinkalovics Gyulával az oldalán bekerült a kupa fináléjába, ahol csak nagy csatában maradt alul a Cavallaro, Jorquera (argentin, olasz) kettőssel szemben. MA LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Kispest-Honvéd—Csepel, Békéscsaba—Nyíregyháza, Újpest—Vác, Pécs—Vasas, Siófok—MTK, Rába ETO—BVSC, Veszprém—Diósgyőr, 17 órakor. Ferencváros—Videoton, 19 órakor. Likárék utolsó dobása a Bácskában.