Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
3 1993. június 9., szerda ____________MEGYEI KÖRKÉP F ELSŐ-KISKUNSÁGI PÉLDA Közműves vízellátás összefogással Mi változik az egyházmegyénkben? A Gudmon-foki Kistérségi Vízmű első és második üteme megvalósult, amely több mint 398 millió forintba került. Megépült majdnem 40 kilométer úthálózat, 10 parti szűrésű kút és a legmodernebb számítógép vezérlésű víztisztító mű. Ezzel Kun- szentmiklóson, Tasson, Szalkszent- mártonban megszűnt a mennyiségi hiány, Dunavecsén, Apostagon pedig a minőségi probléma. — Befejezettnek tekinthető a jelenlegi állapot? — kérdeztem a Bácsvíz Rt. Gudmon-foki Kistérségi Vízmű üzemmérnök vezetőjét, Kurdi Jánost. — Korántsem. A vízmű — bár működik — végleges befejezéséhez Dunavecse térségében még meg kell építeni egy ezer köbméteres víztornyot, valamint egy fertőtlenítő berendezést. Tervezve van még az északi (Kunszentmiklós felé vezető) és a déli (Dunavecse irányába húzódó) távvezeték-hálózat. Mindezeken túl — sorolta Kurdi János — URH-összeköttetést kell teremteni a főbb vezetékpontok között, hogy az esetleges csőtöréskor a víz elfolyása megakadályozható legy^p, illetve biztosított a gyors beavatíözás. Ezek a beruházások még 40 mT^ó forintba kerülnek. Az érintett önkormányzatok pályázatot adtak a finanszírozás megteremtése. Bíznak abban — remélhetőleg nem hiába —, hogy a pénzügyi keretet jövőre előteremthetik, és megszűnik a még időnként tapasztalható nyomásingadozás. — Nyár van, szárazság, sőt kánikula. Nyugodtan locsolhatunk? — Nincs vízhiány, s nem lesz. Ebben az aszályos időszakban is a napi Évekkel ezelőtt ismeretes volt az autósok között, hogy a benzinnél olcsóbb és a környezetre kevésbé káros propán-bután gázzal is lehet gépkocsit üzemeltetni. Nyugaton jól bevált, nálunk azonban még mind a mai napig büntetendő e hajtóanyag használata. Viszont kedvező fordulat, hogy á szaktárca - belátván a környezetvédelem érdekeit - június 12- étől zöld utat adott a "zöldautóknak". Erre készülve építette át a hódmeIsmét emelkedőben van a csődök és felszámolási eljárások száma. A Fővárosi Bírósághoz mindenesetre egyre több ilyen kérelem érkezik. Budapest körzetének adatai arról tanúskodnak, hogy a gazdálkodó szervezetek feltehetően még a nyári szeKecskemét 1569 végzős nyolcadikosának 99 százaléka továbbtanul. A statisztikákat a napokban küldik vissza az iskolák az oktatási irodának, ekkor derül ki, hogy végül is az eredeti beiskolázási tervek szerint vették-e fel a tanulókat. Az már most bizonyos, hogy ösz- szesen 74 diák fellebbezett a kecskeméti középfokú intézményekbe jelentkezettek közül, ők azok, akik a három megjelölhető iskola egyikébe se jutottak be. Illetve 59 tanuló fellebbezése kedvező elbírálásban részesült, a második vagy harmadik helyen megjelölt intézménybe felvételt nyert. Az oktatási irodánál most 42 olyan kecskeméti tanulóról tudnak, akik • Kunszentmiklóson egykoron csak ez a víztorony volt. fogyasztás éppen csak eléri az ötezer köbmétert. Tehát még — szintén napra számítva — háromezer köbméter eladható vízmennyiség van. Csak hát a költségkihatás takarékosságra kényszeríti a fogyasztókat. — Mekkora a tevékenységjrterüle- tük? — Sokan úgy gondolják, hogy csak Kunszentmiklós, Tass, Szalkzővásárhelyi ProDorg a szervizét, ahol a szakemberek - letéve a szakmai és biztonságtechnikai vizsgát - a napokban megkezdték a gázkészülékek beszerelését. A cég a Dél-Alföld területi központjaként szervizhálózat kialakítására törekszik. Ugyanígy megkezdődött a gáztöltő állomások rendszerének kiépítése, ami a tervek szerint azt eredményezi, hogy a benzinkutaknál gázt is lehet majd tankolni. I.Zs. zon kezdete előtt rendezni igyekeznek „soraikat.” A szakemberek szerint a statisztika nem utal arra, hogy a júniustól kötelező társasági forma befolyásolná a csőd- illetve felszámolási eljárások számát, sőt inkább annak ellenében hat. nem éltek fellebbezési jogukkal, illetve elutasították kérelmüket. Számukra több továbbtanulási lehetőség kínálkozik, elsősorban a Dolgozók Gimnáziumában induló kilencedik osztály, a szegedi Textilipari Szak- középiskola és a budapesti Textilipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző. Fiúk jelentkezését várják a kecskeméti szakmunkásképzők - a Kandó Kálmán és a Gáspár András - fémes szakmáira, mert az itt tervezett osztályokba eddig nem volt elegendő jelentkező. További lehetőség a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző kft. tanfolyamaira jelentkezni, amelyekről minden kecskeméti általános iskolába küldtek értesítőt. —ábrahám— szentmárton, Dunavecse és Apostag a körzetünk, pedig ezen kívül még további nyolc településen — Szabadszállás, Balázspuszta, Izsák, Ki- sizsák, Agasegyháza, Fülöpháza, Kunadacs, Kunpeszér — felelünk a vízellátásért. Működési körzetünkben csak Kunbábonyban nincs még vezetékes ivóvíz. Helyi kezdeményezésre, s nem utolsó sorban a kun- szentmiklósi önkormányzat támogatásával — úgy tűnik, hogy 1995-ben e kistelepülés is bekapcsolható lesz a hálózatba. — Feladatuk nem kevés. Megvan hozzá a szakembergárda? — A tizenhárom település ellátását az egyes területeken működő vízműkezelőkkel együtt hetvenen látjuk el, ebből a vezetői és az adminisztrációs létszám mindössze öt. Ehhez hozzátartozik, hogy feladatainknak csak úgy tudunk eleget tenni — hangsúlyozta Kurdi János —, hogy a munkatársak jelentős része hosszú évek óta elkötelezett dolgozója a közműves vízellátásnak, s munkaköri kötelezettségükön túl is igyekeznek helyt állni. Úgy tűnik, a jó példa nyomán az utánpótlás is megoldott lesz. Több fiatal kedvet kapott a szakirányú továbbtanulásra. Most éppen négyen tanulnak a vízügyi technikumban. És most hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy az üzemmérnökség kollektívája nevében megköszönjem a fogyasztók türelmét, megértését, együttműködését, amit a vízmű beüzemelése alatt tanúsítottak. A közműves feladatok megoldása csak ilyen összefogással lehetséges. Molnár Péterné tudósítónktól Öt zsák gázolaj az autóban Hétfőn délután Tompa határában a Czifra—kapunál szinte a földet súroló jugoszláv rendszámú személygépkocsit igazoltattak a rendőrök. A csomagtartó felnyitásakor fény derült a különös rakományra. Öt nylon zsákban összesén 250 ...titSF gíZütáj' n yomta a súlyt. A szabadkai férfi elmondta, hogy a 22 forintos ár helyett 30 forintért literenként, és számlát nem kapott róla. Arról fogalma sem volt, hogy Magyarországon már csak jegyre árusítanak gázolajat. A rakománnyal a határállomás felé tartott, Kis-Jugoszláviába akarta azt kivinni. A rendőrök felszólították, hogy nem viheti ki az országból az üzemanyagot sem most, sem később. Autója rendszámáról értesítették a határőrséget. Azt tanácsolták a „tájékozatlan” vásárlónak, próbálja meg a pitói kútnál visszavételeztetni, vagy letétbe helyezni a nagy mennyiségű gázolajat. F. E. Csak haza ne küldjék A hét végén Kiskunhalason a Széchenyi úton a késő esti órákban egy száguldó autóra figyeltek fel a rendőrök. Szabályosan, lámpás körözéssel jelezték az autósnak igazoltatási szándékukat. Azonban az ámokfutó megállás helyett csaknem elütötte a rendőrt, aki félreugrott. Rövid üldözés után megállásra kényszerítették a személygépkocsit, és meglepődve látták, hogy heten zsúfolódtak össze az ötszemélyes járműben. A feltehetően ittas Zs.Iván, 29 éves jugoszláv állampolgár, szabadkai lakost, akinek még jogosítvány sem volt, azonnal vérvételre vitték. A másfél hónapja egy halasi családnál élő férfit hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés vétsége miatt vonják felelősségre. Elfogásakor közölte, bármilyen büntetést elvisel, csupán egyetlen kérése van: ne küldjék őt haza, hiszen Jugoszláviában besorozták katonának, frontszolgálatra. —r—t Vidám színház kirándulóhelyen Szórakoztató estéket kínál* a nyárra a zalaegerszegi Erdei Színház, amely június 21-én, a város kedvelt kirándulóhelyén, az Alsóerdőn nyitja meg kapuit. A műsorban szerepel Machiavelli: Mandragórája a kőszegi Várszínház produkciójában, Bibbiena: Calandri- ája a Hevesi Sándor Színház alkalmi társulatának előadásában a harmadik vígjátékot — Vörösmarty-Görgey: A fátyol titkai című darabját - a Marosvásárhelyi Színiakadémia művészgárdája viszi színre. Mint ismeretes, II. János Pál pápa a magyar püspökökhöz intézett apostoli levelében új érsekséget, új egyházmegyéket létesített, és ennek következtében megváltoztak az eddigi egyházmegyék határai is. Minderre már volt példa a magyar katolikus egyház történetében. István király 10 egyházmegyét alapított, amelyet Szent László, majd Kálmán király is megváltoztatott és kiterjesztett. Változott a helyzet a török időkben és Buda felszabadulása után. Legutóbb Mindszenty bíboros tett javaslatot változtatásra. Ő is növelni kívánta az egyházmegyék számát, s ezt azzal indokolta, hogy a veszprémi, a váci és az egri egyházmegyék túl nagyok. Ha az egyház vezetői egyik-másik plébániájukat meg kívánják látogatni, nem ritkán 200 kiA hét végén, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg Baján a bácskai bunyevácok helyzetéről azt a tanácskozást, amelyen elsősorban Zomborból, Szabadkáról és Baja környékéről vesznek részt. Első alkalommal lesznek itt a Romániában élő bvunyevácok képviselői. A rendezvényt a Bányai Júlia Szakközépiskola dísztermében tartják meg. A tíz órakor kezdődő előadássorozatban azt vitatják meg, hogy Jugoszlávia szétesése után a Szerbia területén élő horvátoknak milyen kisebbségi sors jutott, és hogy milyen legyen a kapcsolat és a kölcsönös segítség az önállóvá vált anyaországgal, Horvátországgal. Amint Muity Antal, a Bajai Bu- nyevác Katolikus Olvasókör vezetője elmondta, a 14 előadás megtartása mellett elsősorban arra törekednek, hogy olyan eszmecserék, konHarmadik alkalommal tartott a bajai önkormányzat ellenzéki csoportja hétvégi tanácskozást, úgynevezett ellenzéki hétvégét, ezúttal a Fidesz helyi csoportja vendéglátásában. Az SZDSZ és az MSZP önkormányzati képviselőin és szakértőin kívül meghívottként megjelent Vancsik Géza, a Bácskai Ipartestület, Várhalmi Mi- kós, a Vállalkozók Országos Szövetsége és Földvári István, a Gazdasági Kamara részéről. Az összejövetel során a pártok és a vállalkozói érdekképviseletek vezetői az önkormányzat és a vállalkozások kapcsolatát elemezték. A vállalkozók képviselői egyöntetűen állapították meg, hogy az ön- kormányzat és a vállalkozók között nem jött létre párbeszéd, a kapcsolatot szinte csak a hatósági szerep tölti be. Hiányolták, hogy nincs a testületnek átlátható gazdasági koncepciója és nem jött létre a helyi vállalkozások támogatásának a rendszere sem a versenytárgyalások elbírálásánál, sem pedig az ingatlanszerzésnél. Hiányolták a városi érekegyeztető fórumot, amelynek létrehozásáról pedig szó volt. Kérdésként merült fel, hogy ki a felelős a külföldi és egyéb ajánlatok meghiúsulásáért, valamint a gazdasági koncepciótlanságért. Úgy érzik, hogy az önkormányzati testület társadalmi kontroll nélkül működik. Több temetőt is meggy aláztak Egerben egymást követően ismeretlen tettesek. Az egri zsidó temetőben 18 síremléket horogkeresztekkel és fasiszta jelszavakkal, „Hitler él” „Adolf’ „Dolfi,, feliratokkal festettek tele. Ezzel egy időben fedezték fel Eger két másik temetőjében is a lométert is utazniuk kell. A mai módosításokat az is szükségessé teszi, hogy jelentősen megváltozott a lakosság számaránya. Indokolt továbbá, hogy áttekinthetőbb legyen az egyházi szervezet, valamint az egyházi vezetés és a hívek minél közelebb kerüljenek egymáshoz. A Kalocsai Főegyházmegye felveszi a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye nevet és átveszi a Váci Egyházmegyétől egész Bács-Kiskun megyét, beleértve Kecskemét városát. Az új főegyházmegyéhez kapcsolják ezenkívül a Pécsi Egyházmegyétől Dunafalva és Homorúd községek plébániáját. Az átszervezés után a kecskeméti „Urunk mennybemenetele” templom, a közismert kecskeméti Nagytemplom, társszékesegyház lesz. zultációk alakuljanak ki, amelyek választ adnak arra a kérdésre: milyen legyen az együttműködés? Kultúrális rendezvények is kapcsolódnak a programhoz. Szombaton este 20 órakor a kiscsávolyi olvasókörben a pécsi horvát színház bemutatja Karagity Rastatkinja című darabját. Ezután a színház zenekara szórakoztatja a publikumot, a belépés díjtalan. Vasárnap 9 órakor a volt Klub presszó helyén a szabadkai szalmaképkészítők mutatkoznak be. A kiállítást Naco Zelity horvát konzul nyitja meg. Féltizenegytől a Szent Antal napi búcsú tiszteletére a Barátok templomában ünnepi misét tartanak, melyet a boszniai ferencesek tartományfőnöke, Fra Petar An- gelovity celebrál. A hagyományos orgonamuzsika mellett a misén közreműködik a garai citerazenekar is. Papp Zoltán A pártok képviselői megállapították, hogy bár az önkormányzat eddigi munkája során energiájának nagy részét a helyi rendeletek megalkotására és saját működésének kialakítására fordította, lett volna lehetőség a vállalkozók által kifogásolt kérdések jobb megoldására, így a testületet felelősség terheli. A megjelent képviselők vállalták, hogy kezdeményezőként lépnek fel a felmerült kérdések megoldásában, bár a testület mai összetételében az eredményt garantálni nem tudja. A gazdasági koncepciótlanság miatt felmerült a Gazdasági Bizottság felé benyújtandó bizalmatlansági indítvány lehetősége. A tartalmas tárgyalás végén a megjelentek összefoglalták az általuk legfontosabbnak tartott kérdéseket, melyek címszavakban a következők: városi érdekegyeztető fórum létrehozása; vállalkozásfejlesztési iroda létrehozása; vagyonpolitikai irányelvek kialakítása; a vállalkozók és az önkormányzat közötti kapcsolattartás módjainak kidolgozása; a város általános rendezési tervének lezárása; a helyi vállalkozók támogatásának lehetőségei. A megjelentek hasznosnak minősítették az összejövetelt, és továbbra is tartanak hasonló hétvégi rendezvényeket, egyelőre még ellenzéki hétvége néven. G.P. rombolást. Az úgynevezett hatvani katolikus temetőben 8-10 síremléket a sátánizmus szimbólumaival: fordított keresztekkel és 666-os számokkal, valamint a sátánt éltető angol nyelvű szövegekkel csúfítottak el. Az urna-temetőben urnákat törtek össze és szétszórták a hamvakat. • Fémes szakmákra várnak fiatalokat az iskolák. (Foto: PN-archív) JÚNIUS 12-TŐL Zöldút a zöldautónak Csődök, felszámolások Elbírálták a fellebbezéseket Bunyevácok ma a Bácskában T emetőket gyaláztak meg Kemping Dávodon A püspökpusztai termálfürdő gyógyvizéért sok külföldi is ellátogat szezonban Dávodra. Az önkormányzat három éve programot fogadott el a fürdő és az üdülőfalu fejlesztésére. A beruházás során hidegvizes úszómedencével bővült a strand, kialakítottak egy horgásztavat, és szombattól fogadja vendégeit a 200 személyes kemping is. Nagysikerű vőfélytalálkozó Másodszor rendeztek Magyarországon vőfélytalálkozót. A vasárnapi bajai rendezvényen 30 vőfély, köztük két külföldi vetélkedett, valamint öt lakodalmas zenekar mutatta be szórakoztató produkcióját. A szeptemberi gálára 6 vőfély és két zenekar kapott meghívást, ők egy igazi lakodalom keretében mutathatják majd meg, mit tudnak. Ma testületi ülés Vadkerten Vajon hogyan büntetik mindazokat, akik a Vadkerti-tóra vonatkozó rendeletet megszegik, s egyáltalán, mi az, ami az üdülőterületen rendbontásnak számít. Egyebek között erről is szó lesz a soltvadkerti képviselő-testület mai ülésén. Ma bírálják el a Kossuth Lajos Általános Iskola, valamint az Ady Endre Művelődési Ház igazgatói állására benyújtott pályázatokat.A háziorvosok vállalkozását szintén ismertetik. Idegenforgalomról Kalocsán Holnap 16 órától a városháza dísztermében ülésezik a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete. Napirenden szerepel a térségi idegenforgalmi koncepció kidolgozásában való részvétel, ingatlancsere a foktői önkormányzattal. Lajosmizsén a közügyekről A szokásosnál korábban, délután egy órakor kezdi mai ülését Lajos- mizse képviselő-testületete a községházán. A helyi szociális rendeletek megvitatása mellett terítékre kerül a szennyvízcsatorna-beruházás első, idén megépítendő szakasza, a községháza felújításának folytatása, és tájékoztató hangzik el az iskola mellett tervezett tanuszodáról. Elcsendesedett a MÁRIS-tanya A tavasz óta közel ezerötszáz szociális otthoni lakót kirándultatott a MÁRIS Holland-Magyar Szeretetszolgálat Halas környéki üdülőtanyájára. A pilisvörösvári gondozottak csoportja után a táj egy időre elcsendesedett, az üdültetés augusztusban folytatódik. KÖZÉLETI HÍREK • Dr.Józsa Fábián országgyűlési képviselő (MDF), a BM politikai államtitkára jogi megbízottja útján képviselői fogadóórát tart 1993. június 10-én 15 és 17 óra között a Kecskemét, Katona J. tér 8. szám alatti irodájában. # Nagy Tamás országgyűlési képviselő június 11-én, pénteken 14-től 15.30 óráig Apostagon, 16-17.30-ig Szalkszentmártonban, 18-19.30-ig Tasson tart fogadóórát. Valamennyi településen a polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. • Kuncze Gábor, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője választási gyűlést tart Kecskeméten az Arany János Általános Iskolában csütörtökön 18 órától. Tájékoztatást ad arról is, hogy mit kíván tenni az SZDSZ, ha 1994-ben kormányzati pozícióba kerül. Az est házigazdája Kégel Ta- másné, a június 13-ai időközi ön- kormányzati képviselőválasztás szabaddemokrata jelöltje. A bunyevác prélo látványosságnak is érdekes. (Foto: PN-archív) Ellenzéki hétvége Baján