Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
2 PETŐFI NÉPE 1993. június 19., szombat KÉRDŐJELEK Tanuljunk költségvetésül? A pénzügyminiszteri bársonyszék valószínűleg sohasem tartozott a kényelmes kormányzati bútordarabok közé, de úgy tűnik, mostanában kifejezetten rosszul esik az ülés benne. A pótköltségvetés parlamenti vitája ugyanis nem csupán szokványos pénzügyi alku és a szűkös anyagi keretek utólagos korrekciója, hanem az állami gazdálkodás, az egész monetáris politika kemény vizsgája. Csődben az államkassza? Pénzügyi összeomlásról a legpesszimistább megítélés szerint sincs szó. Ellenzéki olddalról még az is elhangzott, hogy valójában pótköltségvetésre sincs szükség: az elmaradt bevételek és az itt-ott mutatkozó megtakarítások összevetéséből az derül ki, hogy a deficit növekedésének aránya még az elviselhetőség határain belül van. Mik a sebezhető pontok? A pótköltségvetés benyújtásának ódiumát a kormányzat föltehetően nemcsak a nemzetközi pénzügyi szervek nyomatékos ajánlására vállalta. Hanem mert nyilvánvaló, hogy a 93-as költségvetés készítői is beleestek a hagyományos hibába: alátervezték a kiadási tételeket és túlbecsülték a bevételi forrásokat. A kormány gazdálkodásának egyik legsebezhetőbb pontja, hogy míg fukar kezekkel mér például az oktatás, az egészségügy, a tudomány és a kultúra területén, igencsak bőkezű, ha a kormány- hivatalok és különböző szervezetek, alapítványok igényeinek kielégítéséről van szó. Vizsga vagy előkészítő? Nem lesz tehát könnyű érzékeny presztízsveszteség nélkül túljutnia a pótköltségvetés vitáján, bár hatalmon maradása aligha múlik azon, hogy megkapja-e vagy sem a többségi támogatást. Az igazi vizsga az őszi-téli költségvetési vita lesz. Addig van némi idő a mostani pénzügyi viharok tanulságainak levonására és a tréfás-komoly tanács megfogadá- sára: tanuljunk könnyen, gyorsan költségvetésül. — bajnok — Gázrobbanás Kunszentmiklóson • Kiégtek a nyílászárók, üszkös romok áznak a vízben. (Folytatás az 1. oldalról.) A ház lakóit Gál László és Pap Imre, két szomszéd mentette ki az épületből. — Amikor meghallottam a robbanást, nagyon megijedtem, akaratlanul is összehúzódtam — mondta el Gál László, akit még délben is Var- gáék házának közelében találtunk. — Sárika, a szomszédasszony éppen a kaput nyitotta, el is találta egy üvegszilánk. Kiabált: Laci segíts, ég a Vargáék háza! Tudtam, hogy bent vannak a gyerekek, rohantam, ahogy bírtam. Addigra kitámolygott a kisfiú, felbukkant a kislány, az Imrével meg bementünk Marikáért, az anyáért. Csak annyit tudott mondani, hogy már nincs bent senki. A tűzoltók parancsnoka a romos konyhában mutatja, hogy épnek tűnik a pébé-tömlő tömítése. Ez nehezíti a robbanás okának kiderítését, jóllehet az majdnem bizonyos, hogy nemrég cserélték le a tűzhelyen a régi palackot újra. Csak feltételezés, hogy valahol mégis szivárgott. A gáz összegyűlt a konyhában és Vargéná reggel a gyufa szikrájával beindította a robbanást. A pontos okot tovább vizsgálják. Tegnap reggel a Virág Gedeon utca lakói jelesre vizsgáztak emberségből. Úgy mondják, minden épp- kézláb szomszéd ott volt és segített a mentésben, ahogy bírt. Húzták, irányították a tűzoltók tömlőjét, hordták a vizet. A tűz volt az erősebb: legyőzték ugyan, de mégis iszonyatos kárt tett Vargáéknél. Noszlopy Szigorítják az adózást (Folytatás az 1. oldalról.) A be sem jelentett vállalkozások adóeltitkolásait oly módon kívánják megszüntetni, hogy a cégbírósági bejegyzéshez előfeltételül szabnák az adóigazgatási szám beszerzését. Jelenleg az APEH-számot a bejegyzést követő két héten belül kell megkérni, ám néhányan erről megfeledkeznek. A bejelentett, ám a piacról eltűnt „fantomcégek” esetében az APEH a cégbírósághoz fordulna, ha nem találná a bejelentett címen a vállalkozást: a cégbíróság hivatalos közleményben szólítaná fel az érintetteket az adóhatóságnál való jelentkezésre, egyben zárolná a cég összes bankszámláját. Ha a keresett vállalkozás 30 napon belül nem jelentkezne, a cégbíróság törölné azt a nyilvántartásból. A számla nélkül az utcán árusítókat bírsággal sújtanák, ugyanakkor lefoglalnák az árut - esetleg a gépkocsit is -, a büntetés kifizetésének biztosítására. A bolti árusokat, ha nem adnak számlát, az első és második alkalommal pénzbírsággal büntetnék. Harmadszor viszont három napra bezárnák az üzletet. A negyedszer „visszaesőknél” öt, az ötödik alkalommal pedig 10 napra húznák le a rolót. A kormány szorgalmazza továbbá, hogy a bizonylatok, könyvek és nyilvántartások hiánya esetén az APEH azonnal ellenőrizhesse a nyilvánvalóan valótlan bevallásokat. Bírsággal sújtanák a jogosulatlan ÁFA-vissza- igénylést is. A módosítások az Országgyűlés döntése után 30 nappal lépnének hatályban általuk legalább évi 5 milliárd forinttal gazdagodna az államháztartás. Nagybani virágpiac Az MO-ás körgyűrű szigetszent- miklósi csomópontjához közeli területen megkezdődött az ország legnagyobb virágpiacának építése. A helybeli Flóra Hungária Kft. beruházásában létesítendő piac - amelyet várhatóan az ősszel adnak át - mintegy 400 millió forintba kerül. A nagybani virágpiac kivitelezője a kecskeméti Bau Star Kft. A létesítmény fedett része csaknem ötszöröse lesz a budaörsinek, csarnoképülete éppen egy hektáros lesz. Konzervatív kisgazdák- A hét legjelentősebb belpolitikai eseménye volt, hogy kedden két és fél órás megbeszélést folytattak az Agrárszövetség, valamint a Konzervatív Kisgazda- és Polgári Párt vezetői - hangsúlyozták Szegeden, az utóbbi párt pénteken tartott sajtótájékoztatóján. Pászti Ágnes szóvivő elmondta, hogy a delegáció vezetői Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke és Németh Béla, a Konzervatív Kisgazdapárt elnöke, országgyűlési képviselők konstruktív tárgyalást folytattak, szó volt egy jövőbeli, 1994—ig tartó együttműködésről is. Németh Béla pártja helyzetéről és a lehetséges kisgazda-együttműködésekről szólva kifejtette: Tdrgyán József bitorol egy kisgazdapártot, ám az ezen kívüli kisgazdapártok között nincs olyan kibékíthetetlen ellentét, hogy egy választási szövetségben ne működhetnének együtt. Szegedre is ezért látogattak el. Megalakultak a TB-önkormányzatok A társadalombiztosítás Nyugdíj, illetve Egészségbiztosítási Önkormányzata péntek délelőtti alakuló ülésén minden, az érdemi munka megkezdéséhez alapvetően fontos döntést meghozott a két testület. így arról is határoztak, hogy az Egészségbiztosítási- Önkormányzat < ajövő hét kedden, míg a Nyugdíjbiztosítási már hétfőn megtartja első munkaértekezletét - jelentette be Sándor László, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnöke a két testület délutáni közösen megtartott ülésén. Miután az önkormányzatok kölcsönösen beszámoltak egymásnak az addig végzett munkáról, délután a továbbiakban főként a vendégek felszólalására nyílott lehetőség. Szabad György rámutatott: meggyőződése szerint a települési, majd a társadalombiztosítási önkormányzatokról szóló törvények megalkotása, illetve ezen önkormányzatok megalakulása egy olyan államberendezkedés meghatározó: kezdeti lépéseit jelentik, amelyben az önkormányzatok minden korábbinál fontosabb szerephez jutnak Magyarországon. Surján László népjóléti miniszter felszólalásában úgy vélte: a kormány józan önmérsékletről tett tanúbizonyságot, amikor egyetértési jogot adott a kormányrendeletek terén az önkormányzatoknak. Létminimum-ebéd a Parlamentben NYÍLÁSZÁROK OLCSÓN a DELTA KFT.-től Bejárati ajtó, fenyőfából 9.640 Ft-tól, bejárati ajtó, farostlemez borítású, kívül lambériás 8.410 Ft-tól, belső, betétes fenyőfa ajtó 7.400 Ft-tól, belső ajtó, farostborítású 3.800 Ft-tól, betétes ajtó, farostlemezeit 4.720 Ft-tól, belső, kazettás ajtó 8.840 Ft-tól, garázsajtó, fenyőfából 12.160 Ft-tól. Az árak áfát nem tartalmaznak! Kecskemét, Árpádváros 10-12. Kiskőrösi út és Korhánközi út sarok, a I l-es Konzervgyárral szemben. Telefon: 76/481-920 (3314) A Bereczki Máté Kertészeti Szakközépiskola Baja, Szent Antal u. 96. sz. felvételre keres: 1 fő matematika-számítástechnika szakos tanárt, 1 fő kollégiumi nevelőtanárt, lehetőleg matemetika szakos tanári végzettséggel. Az állások elfoglalásának időpontja: 1993. augusztus 16. Jelentkezni lehet: Széli Péter igazgatónál. A szociális problémákra konkrét megoldásokat kell keresni, hogy ne legyen mód felelőtlen demagógiára - mondta Katona Tamás államtitkár rövid megnyitójában azon a pénteki sajtóklub rendezvényen, nimum - ebéden”, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal PR-irodája szervezett, szociálpolitikai kérdésekről. A tájékoztatón a résztvevők úgynevezett létminimum-ebédet kaptak, azaz a létminimum-számítók által megállapított normák szerint készült szerény ebédre hívták meg a jelenlévő politikusokat és újságírókat. Surján László népjóléti miniszter felszólalásában kifejtette: 1990-ben 59 százalékos volt az újraelosztás aránya, vagyis az állam minden 100 forintból 59-et vett el és fordított kiadásaira, többek között a szociálpolitikára. Jelenleg ez az arány 68 százalékos. A miniszter szavai szerint ez a kényszerű megoldás tarthatatlan az ország jövőjére nézve. Tóth Tihamér munkaügyi államtitkár szerint sok munkanélküli a végsőkig kihasználja a törvény által biztosított járulékot, és nem helyezkedik el amíg annak ideje le nem jár. Tompán nyíló élelmiszerboltba SZAKKÉPZETT ELADÓT és HÚSIPARI DOLGOZÓT felveszünk. Cím: Varga Istvánná, Bem u. 7. (4577) SAVA gumiáru-márkabolt nyílt Kiskunhalason, a Martos F. u. 14. sz. alatt /53-as főút/ Kaphatók mindenféle gumiköpenyek és -tömlők, kerékpártól a kamion méretig. Nyugati minőség, mérsékelt árak! ________3 év garancia! (4579) Kec skemét, Szentgyörgyi Ferenc u. 19. /volt Téglagyár/ Tel.: 327-520 AJÁNLATUNK: KF 04 rotációs kapa 31.900,Tomos szivattyú 32.000,Fűgyűjtős fűnyíró 15.500]Gyujtő nélküli 12.900,Hidrofor80l 21.500 Hidrofor200l 26!oOo]Szivattyúk Gépalkatrészek Kertilocsoló-fejek nagy választékban Vízvezeték-szerelési áruk Golyóscsapok Szögáru PVC-csövek, -idomok Orkán 20 háti permetező 3.990,Permetezőgép-alkatrésze k Nyitva: 7.30-16.30-ig, szombaton 7.30-12-ig. (4378) A SZIKRAI BORÁSZATI KFT. angol-német vagy angol-orosz nyelvtudással rendelkező, marketingszemléletű, felsőfokú végzettségű, dinamikus, tárgyalóképes üzletkötőt keres. Jelentkezését az alábbi címre várjuk: Szikrai Borászati Kft. 6032 Nyárlőrinc Telefon: 76/343-133, 343-020, 343-189 (4477) Építkezők, figyelem! A Schumacher asztalosműbely ablakajánlatai: 60 x 60-as 90 x 60-as 120 x 60-as 90 x 90-es 150 x 60-as 90 x 120-as 90 x 150-es 120 x 120-as 120 x 150-es 150 x 150-es 1.912 Ft 2.700 Ft 3.054 Ft 3.054 Ft 3.507 Ft 3.507 Ft 4.260 Ft 4.686 Ft 5.400 Ft 6.150 Ft Áraink természetesen az áfát tartalmazzák. Nemesnádudvar, Zöldmező u. Telefon: 79/378-097 nm rrr A tiszafüredi Jager típusú házi sorfozo berendezéseket gyártó és forgalmazó kft. ismertetőt, bemutatót tart Békésszentandráson, a Jager sörözőben június 22-én, 11-15 óráig. Komplett sörfőző berendezést és technológiát kínálunk, igen kedvező feltételekkel. Hazánkban már több mint 80 helyen főzik a Jager sört, legyen tagja Ön is a Jager sört készítők táborának. Érdeklődni: Tiszafüred, Eper u. 8. T.: 59/351-737, fax: 59/351-050 (4340) EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Gorazde már végnapjait éli A boszniai Gorazdéban a szerb ostrom utolsó heteiben mintegy kétezren megsebesültek, közülük több százat sürgősen evakuálni kellene - közölte a muzulmán városban egy napja tartózkodó ENSZ-megfigye- lői csoport. Az utolsó kelet-boszniai muzulmán központban, amelyet még fegyveresen védenek, három hét alatt mintegy nyolcszázan haltak meg. Gorazdéban nincs kötszer és gyógyszer, fogytán az élelem, a szerbek a közúti szállítmányokat nem engedik át. Szerb állítások szerint Gorazdéba rengeteg fegyvert dobtak le a muzulmánoknak, akik a városban rekedt néhány száz főnyi szerb lakosságot gyilkolták és terrorizálták. Bizalmat kapott a kormány Tizenhat órán át tartó vita után a szerb parlament tegnap hajnalban bizalmat szavazott Nikola Sainovic kormányának. A bizalmatlansági indítványt 21 ellenzéki képviselő terjesztette be, de 159 képviselő továbbra is támogatásáról biztosította a kabinetet, s csak 41 képviselő voksolt ellene. Az ellenzéki akciót Zoran Dindic, a Demokrata Párt képviselője, a párt második számú vezetője indította el felszólalásával, hangsúlyozva, hogy a kormány nemhogy a válság elhárításán munkálkodna, hanem inkább maga szítja a feszültséget. ENSZ-hírszerzési központ? Az amerikai kül- és katonapolitika irányítói egyetértenek abban, hogy az országnak sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia az ENSZ békefenntartó akcióiban. A Bili Clinton elnök elé kerülő, jelenleg bizalmas döntésről tegnap számolt be a The Washington Post azzal, hogy az első lépéseket hamarosan megteszik: amerikai közreműködéssel állítanak fel katonai hírszerzési központot az ENSZ-ben. A tervek szerint az USA az eddiginél jóval nagyobb mértékben vehet majd részt békefenntartó akciókban, azok tervezésében, a részvevők kiképzésében; közreműködik abban, hogy az akciókat irányító New York-i központot a megfelelő mértékűre fejlesszék. A tervek szerint a Pentagon mintájára éjjel-nappal működő hadműveleti központot állítanak fel. Lopnak az orosz tisztek? Orosz katonatisztek egy csoportját tartóztatták le lőszerek, gépfegyverek, ékszerek és más értékek eltulajdonításával és értékesítésével vádolva őket. Mint az AP jelentéséből kiderül, a letartóztatás során több mint 5000 import géppisztolyt, féldrágaköveket és legalább 100 gramm aranyat foglaltak le. A letartóztatott tisztek számáról nem szól a jelentés. Eredménytelen a tárgyalás Ukrajnában továbbra is eredménytelen a kormány és a sztrájkoló bányászok közötti tárgyalás. A kelet-ukrajnai bányák túlnyomó többsége már tizenegyedik napja nem termel,'tegnap viszont kisebb mennyiségű szenet elszállítottak a kokszolókhoz, hogy ne kelljen leállítani az ottani üzemeket. Az eddigi 2,3 millió tonnás termeléskiesés becslések szerint körülbelül 180 millió dollárnyi veszteséget jelent az országnak. Előrehozott választások Japánban A japán képviselőház jóváhagyta a három ellenzéki párt által a kormány ellen benyújtott bizalmütlártfcági Indítványt. Az eliéhzékí ményezést 255 képviselő támogatta, köztük a kormányzó liberális demokrata párt 35 tagja. Mijadzava Kiicsi japán kormányfő döntést hozott a parlament képviselőházának feloszlatásáról és az előrehozott választások megszervezéséről. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bpest Kmét Baja Kkfháza Kalocsa Kiskőrös Élő csirke. — • 114 100 — — — Élő tyúk — 112 80—110 — — — Vágott baromfi — 200 — — — — Tojás (db) — 4—4,50 3—4 4 — 4 Tej (1) — 25 30 • --— Tehéntúró V — 160—190 130—140 150 — Tejföl — — 150 160 — — Burgonya — 18—22 16—22 30 — 20—45 Sárgarépa — 20—25 30—40 — — 95 Petrezselyem — 20—50 25—45 30-50 — 250 Vöröshagyma \ — —; 20—25 — — Fokhagyma 1 — — 160—200 10 (cs) 300 Fejeskáposzta — 10—15 30—40 25 20 Kelkáposzta ?* — 15—20 25—30 30 — 35 Karalábé 5—15 6—10 5—6 — 40 Karfiol V50 40—60 60 — Sav. káposzta-L 80—90 60 — 70 Gomba —* 140—180 120—160 — — 180—200 Paradicsom —; 80—120 70—100 80 — 80—110 Zöldpaprika — ■ 2—12 5—12 3—12 — 6—15 Paraj — " 70 40 — — Sóska — 70 35 —• — — Uborka — 40—70 50 30 50 Retek (csőm.) — — 5—15 — 15 Saláta (db) — 12—20 4—8 — 20 Szárazbab — 160 100 — 120 Mák — '' --120 1 50 — 160 Dióbél —--2 20—320 — — 300 Méz — j i— — 230-270 Alma — 30 10—40 20-40 20 Körte — j --— 40 Zöldhagyma (csőm.) — 10—25 8—15 15 — 20 Zeller '— — 8—10 — — Lencse — — 60—70 Eper — 80 80—120 140 180—200 Málna — 120—200 — 200 Zöldbab — 80—140 — 60 Autóvásár szombaton, kirakodóvásár vasárnap, a kecskeméti Zöldfa utcai vásártéren!