Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

1993. június 17., csütörtök PETŐFI NÉPE 9 HETI SOROZATUNK SZERELEM ÉS HALÁL 3. Mocsárvilág Még a bűncselekményeken „edződött” újságírónak is egy mély lélegzetet kellett vennie, amikor a tárgyalóteremben megismerkedett az alábbi történettel. Szerelemről ebben az esetben nem lehet beszélni, ennek helyét a szexuális vonzódás, vagy egyszerűen az ösztönélet dzsungel­törvényei töltötték ki. A történet 1953-ban kezdődött, amikor Bácsborsód tanyavilágában — a szülők halála után — kettesben maradt a tanyán két testvér: egy fiú és egy lány. Mindketten túl voltak már huszadik életévükön, tehát fel­nőttek. A szülők halála után kilenc évig éltek együtt, mint házastársak, s ebből a kapcsolatból két gyerekük született, Aranka és Mihály. A két gyerekkel 1962-ben az asszony el­költözött a tanyáról és egy idős, nyomorék emberhez hurcolkodott, akivel hamarosan közelebbi kapcso­latba került. De itt, ebben a tanyában lakott az 53 éves, súlyosan alkoho­lista A. I, is, aki abban az időben ép­pen börtönbüntetését töltötte erősza­kos nemi közösülés kísérlete és lopás miatt. Az illető 1971-ben szabadult és nagyon sérelmesnek tartotta, hogy az asszony, amíg ő „távol” volt, rendszeresen és folyamatosan kap­csolatot tartott fent a tanya tulajdo­nosával, a nyomorék emberrel. Még az sem zavarta ebben a dühében, hogy időközben a tanya tulajdonosa meghalt. De az sem, hogy ő tulaj­donképpen azért volt ' börtönben, mert az asszony kiskorú lányát akarta megerőszakolni. Amikor A. I. hazatért, azonnal uralkodni kezdett az asszonyon és két gyerekén, akik akkor már túl vol­tak tizedik életévükön. Állandóan pénzt követelt és azt, hogy az asz- szony főzzön neki. Ugyanakkor új­ból szemet vetett a felcseperedett lányra. Emiatt állandó harcban állt az asszonnyal és a lánnyal. A fiú ugyanis — súlyos imbecilitása miatt — a gyógypedagógiai intézet lakója volt, s amint említettük, a tanyagazda már meghalt, így a részeges férfi azt hihette, korlátlan ura lehet a tanyá­ban rekedt két nőnek. Üldözte a csonka családot, akik nem egyszer a disznóólban, a szőlők között töltötték az éjszakát, rettegve attól, hogy az indulatos és állandóan részeg ember rájuk akad. Végül addig fajult a helyzet, hogy A. I. foglalta él a la­kást, az asszony kiskorú lányával pe­dig egy kis kamrába kényszerült. Ugyanakkor tovább követelte a pénzt, az ételt, bár ő soha egyetlen fillérrel sem járult hozzá semmihez. Ilyen körülmények között jött el a tragédia napja: 1976. augusztus 10. Ezen a napon a fiú eltávozást ka­pott az intézetből és otthon tartózko­dott. Sötétedett már, amikor szokása­inak megfelelően A. I. ittas állapot­ban hazatért. Azonnal elkezdte szidni az asszonyt, vacsorát, pénzt követelt. Összevesztek, s közben a férfi meg­lökte az asszonyt, aki indulatában felkapta a közelében lévő kispadot, az ittas ember viszont kést rántott. Látva a helyzetet, a fiú seprűnyelet ragadott, de fegyvert váltott az asz- szony is. A kispad helyett egy kapát vett magához. Közös erővel elkezdték ütni a ré­szeget, aki tehetetlenül hadonászott a késsel. A fiú elvette anyjától a kapát és azzal megcélozta ellenfele fejét. Ekkor A. I. már a ház melletti trá­gyadombra került, elesett, de a gye­rek tovább ütötte a fejét a kapa foká­val. Amikor az anya látta, hogy a ré­szegnek betört a koponyája, rászólt a gyerekre, hogy elég, hagyják az öre­get. A. I. így halt meg, a trágyadomb tetején. Ä két elkövető, az asszony és a fia természetesen bíróság elé került. A nyomozás és a tárgyalás során is bő­ven találtak a szakemberek enyhítő körülményt, de természetesen figye­lembe vették a súlyosbító tényezőket ids. Mindezeket összevetve a megyei bíróság az asszonyt társtettesként el­követett emberölés bűntette miatt két évi börtönre ítélte és további két évre eltiltotta a közügyektől. Fiát, aki még fiatalkorú volt és súlyos fokban im­becillis, gyógyító-nevelő intézetbe utalták. A tizenéves lány, ha rövid időre is, egyedül maradt a tanyában, de lagalább nyugalomban. (Folytatjuk) Gál Sándor Eltüzelt halotti ágy Túlbuzgó munkások tévedésből eltüzelték a híres német drámaíró, Friedrich Hebbel (1830—0863) ha­lotti ágyát. A Dithmarscher Lande­szeitung minapi számában megjelent tudósítás szerint a schleswig-holste- ini kulturális minisztérium az ötve­nes években vásárolta meg az ágyat Hebbel egy Bécsben élő ükunokájá­tól és a Wesselburenben, a drámaíró szülővárosában létesült Hebbel Mú­zeumnak ajándékozta azt. Ott, nem lévén másutt hely, az épület padlásán helyezték el az ágyat. Nemrég a vá­ros polgármestere megbízást adott arra, hogy a múzeum igazgatójának jelenlétében lomtalanítsák az épület padlását. A kirendelt munkásak azonban egyedül láttak neki a lomta­lanításnak, a felbecsülhetetlen értékű kulturális emléket a városi szemétte­lepre szállították és ott elégették. ANYAKÖNYVI HlREK KECSKEMÉT Születtek (1993. május 29. és jú­nius 10. között): Szóráth Imre (an.: Szabó Irén), Szabó Ferenc (Ko­vács Terézia), Sponga Zoltán (Mé­száros Éva), Lázár Enikő (Czucz Erika), Kovács Imre Péter (Gruber Katalin), Szabó Máté (Mongyi Gab­riella), Varga Alexandra (Ribár Má­ria), Bognár Annamária (Kohút Annamária), Nyilas Annamária Boglárka (Tarjányi Boglárka), Ta­kács Zoltán (Sándor Mónika), Be- renyi Gergő (Géczy Gabriella), An­tal Zita Lilla (dr. Huri Andrea), Könyves Krisztina (Rehák Edina), Kókai Attila (Trecskó Mária), Ludá- nyi Dávid (Máté Edit), Fekete Nor­bert (Tóth Ágnes), Vajda Fanni (Sanda Anita), Zsámboki Bettina (Heródek Julianna), Sandra Máté Gábor (Török Gabriella), Kovács Gergely (Kovács Edit), Juhász Vik­tor (Horváth Mária), Vajda György Béla (Szigeti Ildikó), Szekeres Beat­rix Marietta (Horog Mária), Bene Pé­ter (Nagy Nóra), Strázsi Ricliárd (Mihályi Marianna), Balogh Ádám (Kocsis Mónika), Oláh Norbert (Deák Erzsébet), Martinovics Nor­bert (Farkas Csilla), Pólyák Dorina (Domonics Nikoletta), Bakos Hédi (Horváth Henriette), Balia Nikolett (Kulman Margit), Bállá Dániel (Kulman Margit), Bottá Tibor Vil­mos (Szakolczai Terézia), Benkő Dénes (Szabó Ilona), Langó Nikolett (Kovács Sára), Faragó Gábor József (Pelsőci Emma), Radies Benjamin (Micsinai Erika), Csikós Dávid (Far­kas Erika). Házasságot kötöttek (1993. jú­nius 9., 11. és 12-én): Balázs Sándor és Sághy Mária, Gondos József és Labancz Andrea, Papp Róbert és Varga Andrea, Berényi József és Papp Andrea, Göbölyös István és Szalai Krisztina, Baksa István és Horváth Anikó, Szilvási Ernő és Nyikos Mária, Tóth Gábor és Mayer Mónika, Kovács Lóránd és Berta Andrea, Vezsenyi Attila és Kis Ág­nes, Balázs Zsolt és Radics Éva, Lan- tai Zsolt és Zsigár Gizella, Szabó Já­nos és Orbán Erzsébet, Ambrus Huba és Gémes Szilvia. Meghaltak: Gyuris Imre (Kecs­kemét), Szabó Imre (Kecskemét), Nagy Pál (Kecskemét), Bathó Edre (Lajosmizse), Kis Pál László (Kis­kunfélegyháza), Őri Gáborné Serbán Ilona, Rácz József (Soltvadkert), Berkes Zoltán (Nagykőrös), Kis Ist­vánná Fekete Ilona, Magyar Béláné Vörös Erzsébet (Lakitelek), Hajnal László (Ágasegyháza), Páli Ferenc (Orgovány), Bodon Sándor (Kecs­kemét), Rózsavölgyi János (Kecs­kemét), Vincze Ferencné Csupity Rozália (Kecskemét), Bolla Ká- rolyné Kulman Mária (Kecskemét), Baranya János (Izsák), Kaszab Fe­renc (Kerekegyháza), Baksa Jó- zsefné Bozsik Ilona (Lajosmizse), Horváth Ferenc (Kecskemét), Varga József (Kiskunfélegyháza), Farkas György (Nagykőrös), Juhász József (Ápostag), Sutus János (Kecskemét), Budai Károly (Szabadszállás), Pó­lyák István (Tiszakécske), Palásti Fe­renc (Gátér), Bózsik Sándor (Kecs­kemét), Krasnyánszky Józsefné Kis- juhász Viktória (Felsőlajos), Takács Pál (Tiszakécske), Csontos József (Kecskemét), Kúti György (Kecs­kemét), Nagy József (Ladánybene), Faragó József (Kecskemét), Fehér Istvánná Varga Ilona (Tiszakécske), Mészáros István (Jászszentlászló), Felföldi Jánosné Krumplis-Pintés Erzsébet (Kecskemét), Sárai-Szabó Istvánná Szűcs Judit (Kecskemét). AUTÓSOK, FIGYELEM! KÖRNYEZET­VÉDELMI FELÜL­VIZSGÁLAT "Zöldkártya­kiadás" AZONNAL, MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS RÖVID IDŐN BELÜL, A MAGYAR AUTÓKLUB MŰSZAKI ÁLLOMÁSAIN Kecskemét, Tiszakécske, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kalocsa/. AFRUTTA GYÜMÖLCS­KERESKEDELMI KFT. /Kecskemét, Kuruc krt. 20:, hűtőház/ rendkívüli ajánlata: szár nélkül szedett, pándi típusú meggy felvásárlása. Göngyöleget biztosítunk. Ár: 28,- Ft/kg Fizetés: minden pénteken, 8-16 óra között. Nyitva: mindennap /szombat-vasárnap isi, reggel: 6-13-ig, délután: 16-20-ig. {4563) BRAMAC-AKCIO A DÉL-TÜZÉP RT. TELEPEIN! A DÉL-TÜZÉP RT. Baranya, Somogy, Tolna megyei TÜZÉP-telepein most a gyári árnál olcsóbban, 53,20 Ft + áfa/db helyett 45,-pt + áfa/db áron vásárolható a Bramac alpesi tetőcserép! Keressék fel TÜZÉP-telepeinket, érdemes! DÉLTÜZÉP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Az Eötvös József Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának igazgatója /Baja, Bezerédi u. 15./ felvételt hirdet: 1 napközis, 1 angol-bármely, 1 angol-testnevelés, 1 matematika-német, 1 informatika /számítástechnika/, 1 biológia-technika szakos tanár részére. A pályázat beadási határideje: 1993. július 20. Az alkalmazás időpontja: 1993. augusztus 16. Bér: megegyezés szerint. (4so2> PÁLYÁZATI Az Állami Vagyonügynökség megbízása alapján a Dunaholding Részvénytársaság a decentralizált privatizációs program első ütemének keretében másodszor is nyilvános, egyfo rdulós pályázatot hirdet az átalakulással létrejött Dunavecsei Fémipari Kft.-ben /6087 Dunavecse, Bacsó B. u. 6./ lévő állami tulajdonú üzletrész megvásárlására. A TÁRSASÁG JELLEMZŐ ADATAI: A társaság törzstőkéje: 50.000.000,- Ft. A társaság alapítói: az Állami Vagyonügynökség 97%-os részesedéssel, Dunavecse Nagyközség Polgármesteri Hivatal 3%-os részesedéssel. A pályázatot a teljes állami tulajdonrész, azaz a 97%-ot képviselő ÁVU 48.500.000,- Ft, valamint a 3%-ot képviselő helyi önkormányzat 1.500.000,-Ft törzsbetét értékű üzletrész eladása érdekében hirdeti meg. Az állami üzletrész megvásárlása esetén lehetőség nyílik privatizációs hitel felvételére, illetve kárpótlási jegy felhasználására. A BENYÚJTANDÓ PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL:- a pályázó adatait- a megvásárolni kívánt üzletrész nagyságát %-ban és vételárát a minimálisan még megvásárolni kívánt üzletrész nagyságát és vételárát fizetési feltételeket és garanciákat — a pályázó a kft.-vei kapcsolatos üzleti fejlesztési foglalkoztatási elképzeléseit A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSI HA TÁRIDEJE: FELHÍVÁS! 1993. július 26. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA ÉS FELBONTÁSA A pályázatokat benyújtani személyesen vagy meghatalmazott útján zárt, feladó feltüntetése nélküli borítékban lehet a Dunaholding Rt. címére /1 024 Budapest II., Ady Endre u. 19./. A borítékra íriák rá: "FÉMI PÁLYÁZAT" A pályázatok felbontása közjegyző, illetve az Állami Vagyonügynökség megbízásából, a DUNAHOLDING RT. képviselőjének jelenlétében történik. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA A regisztrálást követően egy héttel az ajánlatokat bizottság értékeli. A pályázat kiírói az AVÜ keretszerződés alapján az üzletrész harmadik személyek részére történő értékesítésével egyidejűleg kötelesek a társaság alkalmazottai számára a hatályos Vagyonpolitikai irányelvekben meghatározott kedvezményes tagsági jog megvásárlására vonatkozó ajánlatot kidolgozni és a dolgozóknak megtenni úgy, hogy a szakértőt mint eladót 30 napos ajánlati kötöttség terhelje. A kedvezmény mértékét az üzletrész piaci vételára alapján kell kiszámítani Elővásárlási jog illeti meg a Gt. vonatkozó rendelkezése szerint a kft. tagjait és a társaságot is. A pályázat eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. A DUNAHOLDING RT. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Szerződéskötésre a cégbírósági bejegyzését követően kerül sor. A pályázat kidolgozásához információs segédanyag 10.000,- Ft + áfa ellenében, a Dunaholding Rt. Elméleti Módszertani Igazgatóság titkárságán, Kovács Ildikónál vehető át /1 024 Budapest II., Ady E. u. 19. Tel.: 115-4095/. Kérjük hirdetőinket, hogy faxon csak szöveges hirdetéseket küldjenek! Az emblémákat, fotót levélben küldjék el cimünkre! ______:____:_................. i_______________i_ímKOM^Tr:’ * :*r. r-----------------------­S ZIGMA TRADE Kereskedelmi Kft. AZ IPARCIKK-KISÁRUHÁZ AJÁNLATA: Kecskemét, Batthyány u. 25-27. Tel.: 76/321-187 Kunszentmiklós, Kálvin tér 7. Tel.: 76/351-341 HITELAKCIÓ!!! 15,2% -os, éves kamattal, rendszeres, havi törlesztés mellett, 1 éves lejárattal, 7\mrrógépehT~~~ KISMOTOROK, KERÉKPÁROK Mountain Bike BMX 14.900 Ft-tó! 29.400 Ft-ig, 4.890 Ft-tól 24.850 Ft-ig, Schwinn-Csepel 28" női touring _ 28" férfi touring 11.980 Ft 11.900 Ft Novus összecsukható Novus merev vázas 12.990 Ft 11.990 Ft Női és férfi-versenykerékpárok _______________ A KCIÓN KÍVÜLI, KEDVEZŐ AJÁNLATUNK:- Autóalkatrészek /Lada, Skoda, Trabant, Wartburg, Dacia Polski FIAT 126/- Motorkerékpár- és kerékpáralkatrészek Autóápolási és -felszerelési cikkek

Next

/
Oldalképek
Tartalom