Petőfi Népe, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
1993. június 16., szerda PETŐFI NEPE HETI SOROZATUNK SZERELEM ÉS HALÁL 2. Erdei háromszög — Akkor már negyedik napja nem láttam az öreg erdészt, pedig minden nap szoktam találkozni vele. Vasárnap aztán úgy gondoltam, kimegyek a kutyával az erdőbe, felhajtok egy nyulat. A kutya előreszaladt, s egy- szercsak hallom, hogy nagyon nyüszít, ugat. Odamegyek, hát látom, hogy a földből egy kézfej, kabátujj látszik ki. Kegyetlenül megijedtem — vallotta a megyei bíróság előtt a 48 éves vadőr. Mögötte, a vádlottak padján egy fiatal, mindössze 31 éves, barna asz- szony ül, mellette 25 éves társa, a magas, nyúlánk férfi. Ők a tettesek, az öreg erdész gyilkosai. Az asszony a felesége volt az erdésznek, a fiatalembernek pedig a szeretője. Innen már sejthető, hogy mi történt, de az, hogy hogyan történt, csakis a nyomozás és a tárgyalás során derült ki. A nem éppen szép lány öt évvel ezelőtt, 1966-ban úgy döntött, hogy hozzámegy az évekkel korábban megözvegyült erdészhez, aki akkor 63 éves volt. A nő saját otthonra vágyott, s úgy gondolta, hogy az áhított szerelem kimarad az életéből, viszont helyette azonnal anyagi biztonságot kap. Nem rossz ember az erdész és bár öregecske, azért meglesznek valahogy. Négy év le is pergett csendesen, békességben. És akkor jött ez a fiatalember. A piacon találkozott vele, malacokat vett tőle, s kérte, vigye ki a kocsival őt is, a malacokat is az erdészlakba. A néhány kilométeres úton az asz- szonyban megfordult a világ. Maga sem értette, miért, elpanaszolta sanyarú sorsát a férfinak. A panasz lényege az volt: öreg a férj. A fiatalember értett a szóból. Hamarosan szerelmi kapcsolat alakult ki közöttük. Hetenként egyszer-kétszer találkoztak, a piaci napokon, de szerettek volna állandóan együtt lenni. Az öreg férj falubeli sörözgetései alkalmával hallott ezt-azt a „jóakaróktól”, de elhessegette a gyanút. — Az eset napján, 1971. április 17-én szóltam a férjemnek, hogy megyek gombát szedni, s kértem, jöjjön velem. Az első szóra fogta»« km sarat és jött. Én arra vezettem, ahol a Jóska egy ásóval megbújva várt bennünket a bozótosban -— hangzott az asszony vallomása. Aztán elmondta, hogy amikor a bokorhoz értek, a fiatal férfi kiugrott onnan és az ásóval szabályosan agyonverte áldozatát és riválisát a szerelemben. Aztán megásták a gödröt, beletették a halottat és rádobálták a földet. — Az egészet az Ica találta ki. Mármint az öreg eltevésének a módját — hangoztatta érveit a fiatelem- ber, bár nem tagadta, hogy az öreget valóban ő ütötte agyon.— Ő mondogatta nekem mindig, hogy milyen jó lenne, ha csak ketten lennénk, éldegélnénk az erdei házban és ennek csakis az öreg az akadálya, a Jani bácsi. Mert én amúgy ismertem az öreget. — Engem a Jóska azzal hitegetett, hogy feleségül vesz, az öreg meghal és csakis engem szeret, más nőre nem is akar ránézni. Hittem neki, jólestek a szavai, de tudtam, hogy a férjem egészséges. Még húsz évig is élhetett volna. Türelmetlen voltam. Egyszer megemlítettem a Jóskának, hogy az öreget valahogy ki kellene iktatni. A gyilkosság, az erdőben történt elföldelés után négy napig éltek kettesben az erdészházban. Nem szerelemben, hanem rettegésben, de reményben is. Rettegtek, hogy kiderül, s reménykedtek, hogy mégis homályban marad a szörnyű bűncselekmény. — Én április 19-én jártam az erdészéknél, de csak a felesége jött ki nagysokára. Szokatlanul ideges, volt, s amikor azt kérdeztem, hogy hát az öreg merre csámborog, határozatlan válaszokat adott. Arra gondoltam, hogy valami fiatalember van nála. Beszélték ugyanis, hogy a Jóska forgolódik körülötte és én ezt, tisztelt bíróság, meg is értettem — sorolta az egyik tanú.. Az asszony elájult, amikor meghallotta az ítéletet: a férfit halálra ítélték. Azt, hogy ő mit kapott, csak azután tudhatta meg, hogy a jelen lévő orvos segítségével magához térítették: 1-5 év börtön. (Folytatjuk) Gál Sándor Százéves és örökifjú biennálé Meghökkentő, ingerlő és provokáló bőven akad idén is a Biennale pavilonjaiban a velencei városligetben, ahol éppen száz évvel ezelőtt, 1893-ban rendezték meg az első nemzetközi képzőművészeti kiállítást. Az állandó nemzeti pavilonok némelyike málladozik. Hacsak nem művészi üzenet céljával zúzzák szét padlatát, ahogyan a német pavilonban történt. A tartalom azonban friss, merész és minden irányt felvonultat, ahogyan Achille Bonito Oliva, a Biennale művészeti főigazgatója mondta a 45. rendezvény megnyitásakor. Ötven országból 700 művész állít ki idén a pavilonokban. De egész Velence egyetlen nagy kiállítóhelyiség e napokban: néhány lépéssel arrébb, az Arsenale komor nagy épülettömbjében fiatal művészek munkái láthatók. A Szent Márk téren, a Correr múzeumban „Michelangelo utolsó örököse”, a tavaly elhunyt angol Francis Bacon életmű-kiállítása hívogatja a látogatókat nyugtalanító, szömyszerű figuráival. A Guggenheim múzeumban, a Canal Grande partján „Art against AIDS” címmel 150 neves művész állít ki, az eladott képek árát az AIDS elleni kutatások céljára ajánlva. S a városban elszórva, egy-egy festői zúgban a brit Peter Greenaway rendező saját magáról rendezett kiállítása kínál látnivalót a turistáknak. A liget előtt acélrudakból kialakított óriási szobor, „Leonardo lóvá” Leonardo da Vinci egy rajza nyomán, amely lovasszobrot vázolt fel Sforza grófnak, de végül megmaradt rajznak. Most a Biennale jelvényeként ott magasodik a temérdek látnivaló hívogatójaként. Maga a kiállítás átmenet a hagyományos. tárlat és a javítóműhely között. annyi ugyanis a mindenféle mozgó szerkezet, fogaskerékből és golyóscsapágyból összehordott műalkotás. Az angol Damien Hirst egy levágott tehenet állít ki. („De nem a kiállításra vágták le” - siet megnyugtatni a háborgókat Bonito Oliva főigazgató.) A legmeghökkentőbb talán mégis Oliviero Toscan'i, a Benetton mindig provokáló reklámfőnöke hatalmas fotómontázsa, amelyen kizárólag férfi és női nemiszervek láthatók. A népiét pavilon, amelyik az egyik nagydíjat kapta egyébként, Hitlert állítja ki, náci fővezérek gyülekezetében 1934—ben. A szomszédos franciát Jean-Pi- erre Raynaud 7000 koponya grafikájával tapétázta ki. A Bahamákról jött Janine Antoni csokoládészobrot állít ki, amit nyalogatni is fog a látogatók előtt. Még külünösebb, ha lehet, a japán Yanagi üzenete a világhoz: ő üveg alatt hangyákat állít ki. ANYAKÖNYVI El ÍREK KISKUNHALAS Születtek (június 4. és június 11. között): Hauk Barbara (Csiszár Márta Zsuzsanna), Bozsik Milán László (Hajdú Andrea Tünde). Lami Zsolt (Deák Ildikó), Szalai Erika (Karai Ágnes), Nagy Zoltán (Fedor Ildikó), Hup Mihály (Burszki Györgyike), Molnár Fruzsina (Martinkó Mária), Bállá Miklós (Melnyák Melinda), Rácz Judit (Bóna Rita), Torma Ákos (Juhász Ildikó Katalin), Hegedűs Bianka (Fábián Ágnes), Gomán Kinga (Kanalas Zsófia), Bízó Marianna (Benkó Marianna), Turcsik Csaba (Dusnoki Katalin), Góser György (Gáspár Anita), Péli Flóra (Eiler Ágnes), Gulyás Mária (Lehota Mária Magdolna), Nagy András (Rasztik Zsuzsanna), Mester Regina (Hatházi Anikó). Házasságot kötöttek (június 12-én): Ágoston Imre és Tóth-Bura Julianna. Meghaltak (június 8. és június 14. között anyakcnyvezettek): Fellegvárt Boldizsámé Körös Ida (Solt- vadkert), Sejben Pálné Lőrincz Mária Erzsébet (Kiskunhalas), Pohan- kovics Jánosné Suba Márta (Kiskőrös), Szabados József (Kiskőrös), Cserényi Józsefné Kalanics Magdolna (Tompa), Kindla Pál (Kisszállás), Kálmán József Tandari Anna (Csólyospálos), Juhász Istvánná Zámbó Margit (Jánoshalma), Vajda Lajosné Szabó-Galiba Irén Ilona (Kelebia), Szajkó Pálné Gondi Hermina (Kiskunhalas), Oláh Lászlóné Schaffer Irén Marcella (Kiskunhalas), Horváth László Győzőné Szűcs Julianna Eszter (Mélykút), Gyarmati Mihályné Zilag Julianna (Kiskunhalas). COCA-COLA SZEGED Értesítjük kedves vevőinket, hogy 1993. június 17-étől telefonszámunk megváltozik! Az új szám: 62/311-466 fax: 62/311-280 Előzetes nyári vásár! Egyes női szandálok Várjuk további megrendeléseiket termékeinkre: Coca-Cola, Coca-Cola Light, Fanta, Sprite, Kinley Tonic, Kinley Ginger. A legjobbat a gyártótól! S ne feledje: 4 Celsiuson az igazi! Coca-Cola Amatil Italáru /Magyarország/ Kft. Szeged, Bakay N. u. 52. 6701 Szeged, Pf. 1046 ^ 30% engedménnyel kaphatók a Tisza cipőboltban Kecskeméten, a Pajtás Áruház mellett; Kiskunfélegyházán, a Kossuth u. 21-23. sz. alatt, amíg a készlet tart! «399) Szeretettel meghívjuk Önt a DIGIT vásárra. Szeged, Mars tér, U pavilon június 17-20. /KsAGIC Productivity beyond 4GL PRISMAOFFICE for windows irodaautomatizálás GYÓGYSZERNAGYKERESKEDELMI RENDSZER UfcütU ÜSSOFTUHIItEHi Keresse az emblémákat! Kérjük hirdetőinket, hogy faxon csak szöveges hirdetéseket küldjenek! Az emblémákat, fotót levélben küldjék el címünkre! •Á aHŰI 4 Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/í Az árverésen A Bátyai Piros Arany Mg. Szövetkezet „, /635Í Bátya, Kossuth 1./majorjában 1993. június 17-én, de. 9 órai kezdettel nyilvános gépárverést és alkatrészbörzét tart. ésen megszerzett eszközök ellenértékét a helyszínen, készpénzben, kell megfizetni. Az árverésre felajánlott vagyontárgyak a központi majorban megtekinthetők. (3911) PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY! Tiszakécske Város Képviselő-testülete pályázatot hirdet napközi otthonos óvodák intézményvezetői állására. Képesítési és egyéb feltételek: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség és öt év szakmai gyakorlat. A beosztáshoz kapcsolódó juttatások: bérezés 1994. január 1-jéig megegyezés szerint, ezt követően az 1992. évi XXIII. törvény előírásainak megfelelően. A pályázatok benyújtásának határideje: 1993. július 8 Az intézményvezetői megbízás kezdő időpontja: 1993. augusztus 1., a kinevezés öt évre szól. Pályázni erkölcsi bizonyítvány, diplomamásolat, részletes szakmai önéletrajz és az intézmény vezetésére vonatkozó program, fejlesztési elképzelések benyújtásával lehet. A pályázatokat Tiszakécske város polgármesteréhez kell benyújtani, cím: 6060 Tiszakécske, Felszabadulás u. 2. Telefon: 76/341-412 A pályázatok elbírálásának határideje: 1993. július 31 A pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást, az érdeklődők, Farkasné Batka Gabriellától kaphatják meg. /Telefon: 76/341-355, 341-450/ ^ PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY! Tiszakécske Város Képviselő-testülete pályázatot hirdet Tiszakécske Város Önkormányzata Speciális Általános Iskolájának igazgatói állására. Képesítési és egyéb feltételek: gyógypedagógiai főiskolai végzettség és öt év szakmai gyakorlat. A beosztáshoz kapcsolódó juttatások: bérezés: 1994. január 1-jéig megegyezés szerint, ezt követően az 1992. évi XXIII. törvény előírásainak megfelelően. A pályázatok benyújtásának határideje: 1993. július 8. Az intézményvezetői megbízás kezdő időpontja. 1993. augusztus 1., a kinevezés öt nevelési évre szól. Pályázni erkölcsi bizonyítvány, diplomamásolat, részletes szakmai önéletrajz és az intézmény vezetésére vonatkozó program, fejlesztési elképzelések benyújtásával lehet. A pályázatokat Tiszakécske város polgármesteréhez kell benyújtani, cím: 6060 Tiszakécske, Felszabadulás u. 2. Telefon: 76/341-412 A pályázatok elbírálásának határideje: 1993 július 31. A pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást, az érdeklődők, Farkasné Batka Gabriellától kaphatják meg. /Telefon: 76/341-355, 341-450/ (4385) VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS! Az Alföldi TÜZÉP FA. _ árverésen kívánja értékesíteni a BÉKÉSCSABA, Ipari út 13. sz. alatti 301. sz. TÜZÉPTELEPÉT A telep 6 ha 4458 m2 területű. _ Bekerített, út- és térburkolattal, világítással. Út, víz, villany külső közművel, a területen lévő épületingatlanokkal, amelyek a MÁZSAHÁZ, IRODA és SZOCIÁLIS ÉPÜLET, RAKTÁRAK. A telep bérbe adott. A további épületek, az új iroda és raktár a bérlő tulajdona, ezért ezek a létesítmények jelen versenytárgyalás keretében nem kerülnek értékesítésre. A telep tehermentesen kerül eladásra. Az ingatlan alsó limitára: 49,8 millió Ft. A versenytárgyalás időpontja: 1993. június 25., pénteken, Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. sz. alatt, 10 órakor lesz. A versenytárgyaláson az vehet részt, aki a vételár 10%-ának megfelelő bánatpénzt 1993. június 23-áig a TÜZÉP Vállalat Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. sz. alatti pénztárába letétbe helyez, bemutatóra szóló takarékbetétkönyvben. Az ingatlan előzetes bejelentés alapján megtekinthető. Érdeklődni lehet: dr. Gombás Tiborné igazgatónál; a 06-76/481-044 sz. telefonon vagy a versenytárgyalást lebonyolító PORTA KFT.-nél /tel.: 06-76/328-860/, Kákonyi József ügyvezető igazgatónál lehet. rzJJ Állógép-bemutató fc, 1993. június 18-án, 10 órakor, a szekszárdi KSZE Műszaki Divízió oktatási bázisán /Páskum u. 2./! TEKINTSE MEG ÖN IS! Telefon/fax: 74/312-835 Zsók József JOHN DEERE-termékmanager DOLGOZZON MÁR MA, A HOLNAP TECHNIKÁJÁVAL! ÚJ FEJEZET A KOMBÁJNOK TÖRTÉNETÉBEN: A JOHN DEERE ÚJ ÉKSZEREI A "Z" SZÉRIÁS KOMBÁJNOK Sr PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY! Tiszakécske Város Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Kinizsi Pál Általános Iskola igazgatói állására. Az intézményhez a város külterületi iskolái tartoznak. Képesítési és egyéb feltételek: a pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges, jogszabályban előírt felsőfokú iskolai pedagógus-szakképesítés és öt év szakmai gyakorlat. A beosztáshoz kapcsolódó juttatások: bérezés 1994. január 1-jéig megegyezés szerint, ezt követően az 1992. évi XXIII. törvény előírásainak megfelelően. A pályázatok benyújtásának határideje: 1993. július 8 Az intézményvezetői megbízás kezdő időpontja: 1993. augusztus 1., a kinevezés öt nevelési évre szól. Pályázni erkölcsi bizonyítvány, diplomamásolat, részletes szakmai önéletrajz és az intézmény vezetésére vonatkozó program, fejlesztési elképzelések benyújtásával lehet. A pályázatokat Tiszakécske város polgármesteréhez kell benyújtani, cím: 6060 Tiszakécske, Felszabadulás u. 2. Telefon: 76/341-412 A pályázatok elbírálásának határideje: 1993. július 31. A pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást, az érdeklődők, Farkasné Batka Gabriellától kaphatják meg. /Telefon: 76/341-355, 341-450/ ,4388)