Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15 / 112. szám

PETŐFI NEPE 2. oldal, 1993. május 15. Keleti külkereskedelem Tízezer forint fejpénz a tejelő tehenekért Az első negyedévben csökkent a közép- és kelet-európai országok­kal a kereskedelmi forgalom — mondta pénteki sajtótájékoztató­ján Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztéri­umának helyettes államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben a volt szocialista országokba irányuló exportunk 15 százalékkal növekedett, az összforgalom 5,3 milliárd dollárt tett ki. Idén az első negyedévi adatok azt mutatják, hogy a FÁK-országok- ban, Csehországban és Szlovákiá­ban csakúgy, mint a többi környező országban is folytatódott az ipari termelés csökkenése. Miután ezek­nek az országoknak tetemes pénz­ügyi gondjaik is vannak, a külke­reskedelmi forgalom az előző év ha­sonló időszakához képest vissza­esett, összesen 1,1 milliárd dollár volt három hónap alatt. Ezen belül exportunk 28, importunk 15 száza­lékkal csökkent. Csupán a gabona- kivilel miatt 150 millió dollar volt a kiesés. (Folytatás az 1. oldalról) Országszerte növekedtek a ser­téstenyésztés előállítási költségei. Az átvételi árak csökkenése és az értékesítési bizonytalanság miatt elégedetlenek a termelők. Egyre többen keresik a viszonylag bizton­ságot nyújtó szerződési lehetőséget. A megyék többségében csökkent a vágóhidak és feldolgozók igénye, általános tapasztalat, hogy a terme­lők kivágják a kocákat, kevesebb malacot állítanak be hízónak. To­vábbra is gondot okoz azoknak a hízóknak a továbbtartása, amelye­ket nem vett át a húsipar. A legne­hezebb a helyzet Békés megyében, ahol a közismert karantén utóhatá­sai máig is érezhetők. A le nem vá­gott készsertések száma itt megha­ladja a 40 ezret. Az embargó legsúlyosabban a ju­hászokat érintette. A speciális hizla­lással olasz piacra előállított tejes és könnyű pecsenyebárányok most arra várnak, hogy továbbtartás után, felhizlalva és alacsonyabb áron az arab boltokba kerüljenek. Különösen nehéz helyzetben van­nak azok a juhászok, akik részt vet­tek a privatizációban és állományt vásároltak fel. A válságos helyzet levezetésére a Juh Terméktanács ja­vaslatot dolgoz ki az Agrárrendtar­tási Hivatal számára. A takarmány árának az utóbbi hetekben bekövetkezett emelkedése és a gázolaj-felhasználás ellenőrzé­sének új rendszere miatt szinte telje­sen megszűnt a baromfiágazat jöve­delemtermelő képessége. A magán- termelőknél például a gázolaj és fű­tőolaj árának különbözete egy-egy broilercsirke felnevelését tíz forint­tal drágítja meg. Felgyorsult a tojó­tyúkok felszámolása is. ami a tojás­kínálatot rontja majd. Az átvételi árak jelentős csökkenése miatt to­vább romlott a nyúltenyésztés hely­zete is. Ferenczy Europress Tompái fegyveres rablótámadás Létminimum áprilisban Áprilisban 43 600 forintra emel­kedett azoknak a családoknak a lét­minimuma, melyekben két kereső felnőtt tart el két 15 éven aluli gyer­meket és városban élnek. Ilyen eset­ben az egy főre számolt létmini­mum 10 900 forintnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy e családtípusnál márciushoz képest 300-400 forint­tal emelkedett a létminimum össze­ge, vagyis az előző havihoz képest családtagonként 100 forinttal töb­bet kell költeniük ahhoz, hogy to­vábbra is tartani tudják a színvona­lat állítja a Központi Statisztikai Hivatal. A különböző családtípusok kö­zül a létminimum egy főre jutó ösz- szege legmagasabb a városi egyedülállóknál. Esetükben április­ban a létfenntartás 15 300 forintba kerül. A községi háztartások élnek manapság a legolcsóbban: közsé­gekben a két felnőttből és négy 15 even aluli gyermekből álló háztar­tásokban a létminimum 51 600 fo­rint. Náluk családtagonként a lét- fenntartás 8600 forintba kerül. Dohányzásmentes városok Pécsett tanácskozott a WHO „Egészséges városok” programjá­nak „Dohányzásmentes városok” elnevezésű munkacsoportja. Az ENSZ egészségügyi szervezetének dohányzás ellenes részprogramjá­hoz csatlakozott angol, észt, ír, len­gyel, litván, magyar és svéd városok képviselőinek munkaértekezletén az önkormányzatok lehetőségeit, dohányzás elleni tevékenységük ta­pasztalatait vitatták meg. Az ENSZ egészségügyi világszer­vezetének programjához csatlako­zott magyar városok szövetségének tagjai - Baja, Csongrád, Debrecen, Győr, Gyula, Kiskunfélegyháza, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely és Zalaegerszeg — a közeljövőben Önálló dohányzás elleni hazai mun­kacsoport létrehozását tervezik. (Folytatás az 1. oldalról) A nyomozás még tart — számos részletkérdés tisztázatlan — a lezá­rás után az üggyel kapcsolatos ösz- szes nyomozati anyagot átadják az illetékes szerveknek. A büntetőel­járás bírósági szakasza Kis- Jugoszláviában folytatódik. A jelenleg még teljes pontosság­gal nem tisztázott bűncselekmény május 9-én, vasárnap késő este tör­tént, a tompái Veverka-család kül­területi, főútvonal mentén fekvő házában. A feltételezett tettes este A központi költségvetés április végi hiánya 71 milliárd forint volt. Mindez 277,2 milliárd forint bevé­tel és 348,2 milliárd forint kiadás egyenlegeként alakult ki. A deficit az 1992. évi április havinál 4,3 mil­liárd forinttal, az ez évi március végi adatnál pedig 30,6 milliárd forinttal több. A hiány növekedé­sét -'az adóvisszaigénylések hatá­rozták meg főleg, de a privatizáci­ós bevételek elmaradásának hatá­sa is jelentős. Mindez a Pénzügy­minisztérium jelentéséből derül ki. A gazdálkodószervezetek nettó költségfizetési befizetése 44,3 milli­árd forint volt, ami az időarányos szinttel megközelítőleg azonos. A társasági adónál a korábbi hó­napokban tapasztalt befizetési ütem mérséklődött, egyúttal ápri­lis végéig a gazdálkodók összessé­gében 9,6 milliárd forint korábbi befizetést igényeltek vissza. A gaz­dálkodószervezeteknek folyósított támogatások ugyanakkor megha­Vásárolt pisztollyal, előre kiter­velt módon ölték meg Döbrököz- ben Farkas István 46 éves helyi lakost egy évvel ezelőtt. A tettesek, Farkas Istvánná 43 éves és Miklós Imre 34 éves döbröközi lakosok megpróbálták elhitetni a faluval és a rendőrséggel, hogy a kétgyerme­kes apa külföldre ment, gazdag tíz óra körül zörgetett, a neki ajtót nyitó háziasszonyt leütötte és meg­kötözte. A szobába berontva az ott lévőket — szerbül kiáltozva — pisztolyával megfenyegette, majd végül lőtt is, Tancsik Antalt sebesítette meg életveszélyesen. A sérült feleségének sikerült elme­nekülni, segítséget kérni. A táma­dó a viszonylag közel lévő határon még az átkelő lezárása előtt átcsú­szott, a túloldalon viszont elfog­ták. Jelenleg Újvidéken tartják őri­zetben. ladták a 17,2 milliárd forintot. A központi költségvetés a fogyasz­táshoz kapcsolódó adók és a fo­gyasztási árkiegészítés egyenlege­ként 96,1 milliárd forint bevételi többletet realizált. Az előirányzat­hoz képest mind az általános for­galmi adónál, mind a fogyasztási adónál bevételi lemaradás tapasz­talható.' A lakosság befizetései meghaladták a 74,5 milliárd forin­tot. Április végéig összességében 82,5 milliárd forint személyi jöve­delemadót fizettek be. A befizetett személyi jövedelemadóból a köz­ponti költségvetési szervek számá­ra folyósított költségvetési támo­gatás április végén 98,6 milliárd forintot ért el, ami az időarányos mértéket közel 2 százalékponttal haladja meg. A központi költségvetés április végéig keletkezett hiányát az érték­papír-kibocsátások révén szerzett források növekedése csak részben fedezte. élettársat talált, s nem is tér vissza. A holttest és a pisztoly azonban egy év után előkerült. A fondorla­tos gyilkosság körülményeiről pénteken sajtótájékoztatót tartott Szekszárdon a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Nőtt a költségvetés hiánya Fondorlatos gyilkosság Jeszenszky a NATO- garanciákról Strasbourg—„Azt hiszem kézen­fekvő, hogy Magyarország—amely már sokszor jelezte, hogy nem csu­pán gazdaságilag érzi meg nagyon a délszláv konfliktust, hanem bizton­sági téren is, hiszen nyilvános fenye­getésekben is volt már része—mind­ezekre felhívja nyugati barátai fi­gyelmét is” — jegyezte meg Je­szenszky Géza külügyminiszter, mi­dőn Strasbourgban, az Európa Ta­nács ülésének szünetében magyar újságírók a NATO-tól kért bizton­sági garanciák ügyéről kérdezték. A magyar diplomácia vezetője szerint folyamatos a konzultáció az észak-atlanti szövetség képviselői­vel, hogy e fenyegetettség ellen Magyarország milyen biztonsági garanciákat kaphat. Az AWACS felderítőgépek jelenléte a magyar légtérben egyfajta ilyen biztosíték­nak tekinthető—tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy nyugati saj­tóértesülések szerint magyar részről felmerült bizonyos légelhárító fegy­verek — rakéták - - iránti igény, a külügyminiszter válaszul rámuta­tott: a biztonság fizikai és politikai eszközökkel egyaránt erősíthető. A kettő között egyáltalán nincs el­lentét — a politikai eszközöknek megvan az a fontos jellemzőjük, hogy megszületésük után már csak technikai kérdés a végrehajtásuk. A hétfőn kezdődő brüsszeli útja kapcsán Jeszenszky Géza úgy vélte, tárgyalások előtt sohasem szeren­csésjóslásokba bocsátkozni, és eny- nyiből aligha lenne szerencsés annak lehetséges eredményeiről előre talál­gatni. Hozzátette azonban, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a NA­TO, és személy szerint Manfred Wörner NATO-főtitkár is „mindig nagy megértést mutatott Magyaror­szág biztonsági helyzete iránt”. Továbbengedett szállítmányok Csaknem harminc, az ENSZ Me­nekültügyi Főbiztosságához tarto­zó segélyszállító teherautó csütörtö­kön többnapos várakozás1 után át­léphette a magyar—jugoszláv ha­tárt — jelentette a Tanjug hírügy­nökség. A Tanjug szerint a magyar vám­hatóságok „váratlan” döntése nyo­mán a — jugoszláv területen lévő menekülteknek szánt — humanitá­rius segéllyel megrakott járművek „ugyanazokkal a papírokkal” lép­hették át a határt Röszke-Horgos- nál, amelyekkel már korábban is rendelkeztek. A Tanjug emlékezte­tett arra, hogy az osztrák—magyar és a magyar—jugoszláv határon csaknem száz, segéllyel megrakott teherautó vesztegelt már egy hete. Fábri Tibor pénzügyőr százados, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának ügyeletes tiszt­je az MTI érdeklődésére megerősí­tette, hogy a magyar vámhatóságok továbbengedték az élelmiszer- és gyógyszersegélyt szállító teherautó­kat. Ä járműveket az ENSZ Bizton­sági Tanácsa 820. számú határozata alapján tartóztatták fel. Határátlé­pésük engedélyezésére csak azt kö­vetően kerülhetett sor, hogy a szank­cióbizottság döntést hozott. Szegedi csecsemőbotrány A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen befe­jeződött az a vizsgálat, amelyet a népjóléti miniszter kért annak megállapítására, hogy történt-e jogsértés a szülészeti klinikán a szegedi csecsemőbotránnyal kap­csolatban, illetve a klinikai dolgo­zóknak lehetett-e köze az ott szüle­tett román csecsemők forgalmazá­sához. A vizsgálat eredményéről pénteken tájékoztatta a sajtót Frá­ter Loránd, az egyetem rektora. Beszámolt arról, hogy 1990. ja­nuárjától a botrány kirobbanásá­ig, az idei év februárjának végéig, 97 esetben nyújtottak sürgősségi ellátást külföldi betegeknek a kli­nikán. Az érvényes szabályok sze­rint a sürgős szükség címen kezelt külföldi betegekről az ellátó intéz­ménynek jelentésben kell tájékoz­tatni az egyetem vezetését. A megindult szüléssel jelentke­zett román asszonyokra, valamint arra, hogy ezek a terhes nők szege­di lakcímként ugyanazt a házat je­lölik meg. a múlt év második felé­ben figyeltek fel az orvosok. A lak­cím egyébként annak a Pördi Zol­tánnak a címe volt, aki az amerikai örökbefogadást bonyolító Adam Children’s Alapítvány szegedi ösz- szekötőjeként intézte a román cse­csemők ügyeit. A szüléseket a kli­nika orvosai jelentették egyrészt az intézetvezetőnek, másrészt a rend­őrségnek. Az egyetem vezetése azonban erről nem kapott jelzést, a rendőrség pedig — miután nem bűncselekményről volt szó — nem foglalkozott az esetekkel. A vizsgálat megállapította, hogy a klinikán nem történt jogsértés, kizárható az orvosok, egészség- ügyi dolgozók összejátszásának le­hetősége is az alapítvány képvise­lőivel, hiszen a nyolc szülést más­más ügyeletes orvos vezette. Szege­den összesen tizenhét gyermek szü­letett, kilenc közülük a 2-es kór­házban. Az anyák szabályosan át­vették csecsemőjüket és távoztak. Több adminisztrációs szabályta­lanságot azonban felderített a vizs­gálat. A klinika vezetése nem tar­totta be a külföldiek ellátásával kapcsolatos belső szabályokat, ezért a rektor figyelmeztetésben ré­szesíti a szülészeti klinika igazgató­ját — hangzott el a sajtótájékozta­tón. Az újszülöttek kiadásáról pe­dig központi állásfoglalást kér a minisztériumtól Fráter Loránd. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Baja Kkfháza Kalocsa Élő csirke 119 120 — 140 Élő tyúk 100 110 — 100 Vágott baromfi 200 — — Tojás (db) 3,90-4 3,50—4 3,50-4 3 4 Tej (liter) 25 30 Tehéntúró — 160- -200 130 130 — Burgonya 15-20 18—20 18—30 15—25 18—25 Sárgarépa (csomó) 20—30 20-25 50-80 60—70 90 Petrezselyem 80—160 120-160 60-90 90—100 80- 200 Vöröshagyma 15—17 20—22 18—30 20—30 25 Fokhagyma 280—300 — 140-180 400 350 Fejes káposzta 85—95 50—80 60—80 80 80—90 Kelkáposzta 85—90 — 50-70 70—100 90 Karalábé 17—18 IS—20 10—15 10-15 10O 160 Karfiol 75- -80 120—150 60-120 80—100 100 Sav. káposzta — 80—90 60-70 Gomba 100—130 110 180 110-200 190 Paradicsom 130—150 180 -250 100-160 220 180—230 Z. paprika (db) — 8—25 10-35 8—15 250-400 Paraj 35—40 50 70 10 (cs.) 20—40 Sóska 40—50 70 80 20 (cs.) 60 Uborka 85—90 80—100 100—170 70-100 90-110 Retek (cs.) 15—25 5—20 10—20 10—15 7—10 Saláta (db) 6—20 10—15 8—15 10-20 5—8 Szárazbab 120-140 100-130 130 Dióbél 280 - 300 220 300 500 350 Méz 160 290 130—230 230-270 250 Alma 35- -45 20- 70 25-40 20—50 15-45 Z. hagyma (cs.) 10—12 10--20 8—15 5—10 8 Zeller (db) — 10—20 Sárgaborsó 38 -40 — 50—80 — Lencse 68 78 60-80 — Földi eper 260-350 160 200 200—300 200 - 250 220 320 Petrezselyem (cs.) 35-45 25-50 — — Fözőtök 150—170 — — Autóvásár szombaton Kecskeméten, a Zöldfa utcai vásártéren. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Feltartóztatták a karavánt A boszniai szerbek tegnap nem engedték területükön áthaladni a ke­let-boszniai Srebrenicába tartó ENSZ-gépkocsikaravánt. Az élelmi­szert szállító hat kamionnak vissza kellett térnie Belgrádba — közölte Lyndall Sachs, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője. A DPA jelentése szerint a boszniai szerbek az ENSZ-segélyszállítmá- nyok szabad áthaladását a srebrenicai muzulmánok teljes lefegyverzé­séhez és a térség demilitarizálásához kötik. Szórványos harcok Mostarban Mostarban még tegnap is szórványos összeütközések voltak a horvát és a muzulmán erók között. A hercegovinai városban este aknavetőkkel és gépfegyverekkel lőtték egymás állásait a szemben álló erők, s az éjsza­ka is többfelé fegyverropogas hallatszott. Az Európai Közösség szank­ciókat kilátásbanelyezo figyelmeztetésére Franjo Tudjman horvát el­nök azt válaszolta, hogy Zágráb sajnálatosnak tartja a hercegovinai harcokat, de nem lehet felelős a boszniai horvátokért. Franjo Tudjman elnököt Vitalij Csurkin grosz külügyminiszter-helyettes is figyelmeztet­te. Újra harcok voltak Eszak-Boszniában is. Az egy hete tartó muzul­mán—szerb tűzszünetnek Brckónál vetettek véget a szerb csapatok. Határozatelfogatal Belgrádban Belgrádban tegnap kis késéssel kezdődött az összes szerbek parla­mentje, amelynek meghirdetett célja, hogy meggyőzze a boszniai szer- beket a Vance—Owen-terv elfogadásának szükségességéről. A tanács­kozáson csak három csonka parlament — a szerb, a montenegrói és a jugoszláv —, valamint két parlamenti küldöttség, a krajinai és a bosz­niai veszrészt, tehát úgy foglalnak majd állást Boszniával kapcsolatban, hogy nem lesznek jelen a boszniai szerb törvényhozók.—A szerb parla­mentek belgrádi gyűlése olyan határozatot fogadott el, amely támogat­ja a boszniai rendezésre kidolgozott béketervet — jelentette a Reuter. A nyilatkozatot az után hagyták jóvá, hogy a radikális képviselők kivo­nultak az ülésteremből. Tovább gyűrűzik a botrány Az alig néhány napja hivatalban lévő Ciampi-kormányt is megle- gyintettea korrupciós botrány szele: a római ügyészség vizsgálatot indí­tott az Albániának 1991-ben juttatott segélyszállítmányok körül ta­pasztalt visszaélések és szabálytalanságok ügyében, s a vizsgálatban érintett Valdo Spini volt külügyi államtitkár, a Ciampi-kormány kör­nyezetvédelmi minisztereis. ValdoSpini felajánlotta lemondását Ciam- pi kormányfőnek, aki azonban maradásra kérte őt. Spini azt hangoztat­ja, hogy nem az ő hatáskörébe tartozott a segélyek ügye, s reméli, hogy gyorsan tisztázhatja magát az ügyészségen. Orosz—grűz megbeszélések A két államfő négyszemközti megbeszélésével tegnap délelőtt orosz —grúz tárgyalások kezdődtek Moszkvában. Borisz Jelcin és Eduard Sevardnadzeaz abház válságról és azennek nyomán megromlott kétol­dalú viszonyról folytat megbeszéléseket. Orosz kezdemenyczésre a nap folyámátVkdririátiyfőí,'valamint külügy- cs védelmi miniszteri megbe­széléseket is tartanak. Ezek fő témája egy újabb háromoldalú, orosz— grúz“-nbházcsúcstalálkozó-előkészítése. '•1 ­Film a moldvai csángókról A moldvai csángókról készült hetvenprces videofilm ősbemutatóját tartják a franciaországi Limoges közelében lévő Aix-sur-Vienne váro­sában, a nemzeti kisebbségek háromnapos audiovizuális fesztiválján. A film alkotója Csorna Gergely, akinek a csángók földjéről, kultúrájá­ról készített fényképeit is kiállítják a városban. A hét végi fesztiválon az európai nemzeti, nyelvi, vallási kisebbségek kultúráját bemutató filme­ket vetítik,—az idén tizenhetet,—s a legjobb alkotásokat egy nemzet­közi zsűri véleménye alapján díjazzák is. Iliescu megkezdte körútját Tegnap reggel Ljubljanába, a volt Jugoszlávia utódállamaiban teen­dő kőrútjának első állomására utazott Ion Iliescu román államfő. Iües- cu Szlovéniában és Horvátországban tesz két-két napos hivatalos láto­gatást, útban visszafelé megszakítja útját Belgrádban, hogy a szerb és a montenegrói vezetőkkel tárgyaljon és útja során találkozik Izetbegovic boszniai elnökkel is. A Tázlári Béke Szövetkezet (Tázlár, Dobó u. 12.) ZÁRTKÖRŰ ARVERES útján értékesíti kombájnjait (4 db), (E—512, E—516 típusú), 1993. május 20-án, 8 órakor. ÁRVERÉS HELYE: A SZÖVETKEZET I. SZ. TELEPE NYÍLT ARVERES útján értékesíti az alábbiakat: — zártkörű árverésből visszamaradt kombájnok: — IFA tehergépkocsik (3 db), — Kertitox permetezők (3 db), — Barkas (1 db), — Ikarus autóbusz (1 db), — pótkocsik (11 db), — egyéb munkagépek, eszközök, alkatrészek, — ingatlanok (Felhő- és Baki-tanya). ÁRVERÉS IDEJE: 1993. május 20., 9 óra. ÁRVERÉS HELVE: a Béke Szövetkezet I. sz. telepe, Tázlár. Az árverésre kerülő tárgyak megtekinthetők 1993. május 17-étől az árverés helyén. Az árverés feltételeiről a szövetkezet központjában és az árve­rés helyén kifüggesztett részletes tájékoztató ad felvilágosítást. Az árverésen licitálni lehet a Tázlári Béke Szövetkezet üzletré­szeivel, kárpótlási jeggyel, valamint készpénzzel, 10% bánat­pénz létété ellenében. Az árverésen az árverési tárgyak vételárának 20%-át minden esetben készpénzzel kell teljesíteni. A szövetkezet igazgatósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom