Petőfi Népe, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-29 / 124. szám

1993. május 29., szombat PETŐFI NÉPE 11 Máig élő pünkösdi népszokások „Amikor elérkezett Pünkösd napja, a tanítványok mind együtt vol­tak. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar tört volna ki. Betöltötte az egész házat, ahol együtt ültek. Azután szétoszló láng­nyelvek tűntek föl fölöttük, és valamennyiükre leereszkedett egy-egy. Mindnyájukat betöltötte a Szentlélek, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek a szót ajkukra adta. Jeruzsálemben akkor a világ minden tájáról voltak jámbor zarán­dokok. Amikor a zúgás támadt, tömeg verődött össze. Nagy volt az álmélkodás, mert mindegyikük úgy hallotta, hogy az apostolok az ö nyelvükön beszélnek.” (Ap. Csel. 2,1-6) Az öröm ünnepe Pünkösd, a Szentlélek eljövetele, a világ keresztény egyházainak egyik legnagyobb főünnepe. Néhány évti­zede még a leglátványosabb ünnepek közé tartozott, mára azonban már el­vesztette hangulati elemeinek jelen­tős részét, és külsőségeiben is lénye­gesen visszafogottá vált. Eredetére vonatkozóan nincs egy­ségesen elfogadott magyarázat. Leg­többen a tavasz érkezésével, a termé­szet újjászületésével hozzák kapcso­latba. Egyes hittudósok szerint neve a görög pentekoszté, azaz az ötven szóból származik, ugyanjs az Ószö­vetségben a húsvét szombatját kö­vető ötvenedik napon tartották az évi aratási hálaadást, a Hetek ünnepét. A későbbiekben a Sinai-hegyi törvény- hozás emléknapjává módosult, me­lyet különleges szertartásokkal és pi­henéssel ünnepeltek. Az Újszövet­ség, illetve számos ókeresztény írá­sos emlék szerint, ezen a napon tör­tént a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó cselekedetének beteljesedése és a húsvét megkoro­názása. Talán ez magyarázza, hogy évszázadokon át a húsvét és a pün­kösd szorosan kapcsolódott egymás­hoz, és csak a kora középkorban me­rült fel annak a gondolata, hogy egymástól független ünnepekké vá­lasszák szét őket. Liturgikus színe a piros: az öröm, az egymás iránti sze­retet és a Szentlélek színe. djb djb djb A pogány időkből származó ősi, a tavasz eljövetelét és a termés szapo­rodását serkentő — mára már java­részt értelmetlennek tűnő — szertar­tások, a kereszténység elterjedésével sem szűntek meg végérvényesen. Az egyház, mivel nem tudta teljesen ki­irtani, igyekezett legalább keresz­tény tartalommal megtölteni őket, közvetve ezzel is segítve fönnmara­dásukat. Megmaradt hát az ünnep és fönnmaradtak a régi szokások, ha­gyományok... Pünkösd napján előkerülnek a lá­dafiából a több emberöltőt megért népviseleti darabok: a gyöngyös pár­ták és főkötők, a hímzett blúzok, ro­pogós szoknyák, nyikorgó talpú csizmák... Megszokott mozdulattal öltik fel magukra az öregek, sze­mérmes-büszkén pompáznak ben­nük a fiatalok, ezzel is hirdetve a hovatartozást és az ünnepet. Pünkösdölés M !l< ■ '.ft ti) )|lit*'<hí„/ I­A régi hagyományok ápolásának és megőrzésének szép példájaként Székely- és Csángóföld egyes vidé­kein a mai napig élő népszokás a pünkösdölés. Bár eredeti jelentőségét az évszázadok során elvesztette, si­került megőriznie archaikus dallam- és szövegmotívumainak jelentős ré­szét. Pünkösd napján a lányok fehér ru­hába öltöznek és fejükön rózsako­szorúval sorra járják a falu házait. Egy-egy ház előtt körbe állnak, be­köszönnek és megkérdezik: Sza- bad-e pünkösdölni? Majd egy nagy kendőt vagy pokrócot szétterítenek, és alája ültetnek vagy állítanak egyet A:>< ivi •){»< • ■ ■ •. * i ..ii .:: ,,i a legkisebb leánykák közül. Ő a pün­kösdi kis királyné - egyes vidéke­ken: királykisasszony. A többiek közben énekelnek: „Piros pünkösd napján / mindenek újulnak, / a kertek, a mezők / virágba borúinak.” Az ének végén leengedik a kendőt és a királynét háromszor a magasba emelve, kórusban kiáltják: Ekkora legyen a kendtek kendere! Ezután egy virágos ágat körbeadva, egyen­ként tovább énekelnek. Aki énekel, kezében tartja az ágat, „a királyné pálcáját”, s éneke végén átadja a kö­vetkező lánynak. Éneklés után körbe forogva táncolnak. • Pünkösdölő székely leánykák a pünkösdi királyné körül. • Népviseletbe öltözött kalocsai lányok egy pünkösdi mulatságban. Pünkösdi király A csíksomlyói búcsú Orbán Balázs, a legnagyobb szé­kely írta egyik könyvében, hogy a „Széphavas tetején, a zúgó fenyves rejtekében egy régi kápolna romjai láthatók, amelyet a Szentlélek tiszte­letére még a székely ősök emeltek. Ide gyűlt össze régen, minden pün­kösdkor kilenc moldvai csángó falu lakossága fehér ruhában, aranyhím­zésű fehér zászlókkal, ezt énekelve: Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére... Itt találkoztak csíki testvéreikkel. Zászlaikat összeérintve, együtt men­tek a somlyai búcsúra. Visszatérőben az egész nép elkísérte őket a Szépha­vasig. Itt miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, ér­zékenyen köszöntek el a távozó ro­konoktól.” & & Már a pünkösdöt megelőző pén­teken, kora reggeltől folyamatosan érkeznek Csíksomlyóra a legtávo­labbi vidékek népviseletbe öltözött lakói, hogy keresztjeiket és temp­lomi zászlóikat sorra meghajtsák az Oltra néző kéttornyú kegytemplom előtt és énekkel köszöntsék Jézus anyját, Máriát. „Nyíljon ki szívetekben az öröm-virág, / zengjétek, hogy hallja meg az egész világ: / Édesanyánk, hozzád jöttünk...” Évről évre katolikus és protestáns székelyek, gyímesi, és magyarul még beszélő, vagy már teljesen el- románosodott moldvai csángók tí­zezrei zarándokolnak el e helyre, hogy köszöntsék a főoltár mögötti kegyszobrot. A több mint négyszáz éves, 2,26 méter magas, hársfából faragott nő­alak történetéhez csodák és legen­dák sokasága fűződik. Eredetére vo­natkozóan azonban mindeddig elfo­gadható magyarázat nem született. Hasonló homály fedi a búcsúhely kialakulásának körülményeit is. Bizonyos egyházi dokumentumok szerint Csíksomlyó már a középkor­ban zarándokhely volt, s csak né­hány évszázaddal később, a széke­lyek János Zsigmond seregei fölött aratott győzelme emlékére vált hála­adó és búcsújáró hellyé. Főleg a csíki székelyek körében egy másik változat is ismert, mely szerint 1602 júliusában Rádul havasalföldi vajda Brassó mellett legyőzte Székely Mózes erdélyi fejedelem seregét. A vesztes had és a védtelen nép a he­gyekbe, s a környező erdőkbe mene­kült, és a Szentanyától, Szűz Máriá­tól kért oltalmat. Az égi segítség nem is maradt el. Az Olt vize hirte- lenében tengerré dagadt és az utolsó emberig elmosta Rádul vajda hadát. Hogy hol ér véget a legenda és hol kezdődik a valóság, azt ilyen idő táv­latából nehéz lenne megállapítani. Annyi azonban bizonyos, hogy Csíksomlyó a mai napig fontos ta­lálkozóhelye a keleti végek magyar­ságának. A csíksomlyói pünkösdi búcsú olyan esemény, amely évszá­zadokon át erősítette a környező vi­dékek magyarságának azonosság- és összetartozás-tudatát. Epilógus ...,,S ha egyik-másik ág le is törik, új hajtás élteti a törzset. Sírba- hajolván szülőkről gyerekekre, unokákra száll a hagyomány, és a díszes viselet mellett a feladat, hogy majdan ők is továbbadják azt. Mert széthull az a nemzet, amelynek hagyománvai nincse­nek...” Szász András Míg a pünkösdölés hagyománya már csak Erdély és Moldva egyes vi­dékein-«él, addig a pünkösditeréty» választás Magyarországon is foko­zatosan terjedő, egyre nagyobb nép­szerűségnek örvendő népszokássá válik ismét. A növekvő idegenforgalomnak köszönhetően, főleg a Dunántúl dél­nyugati részein éli reneszánszát. A pünkösdi királyságért általában 16-, akadály-, vagy egyéb versenye­ken vetélkednek a falvak legényei. A verseny győztese koronaformára font virágkoszorút kap a lányoktól, ame­lyet a késő estébe nyúló mulatság végéig visel. Akárcsak a legtöbb népszokás, mára ez is elvesztette hangulati ele­meinek jelentős hányadát, s mind­össze külsőségeinek elenyésző töre­dékét sikerült a jelenbe átmentenie. A múlt század végéig — bizonyos vidékeken még a század első felében i is* — a pönfeeséi király egy sor ki* váltságot élvezett, többek között:, a környék kocsmáiban egy esztendeig ingyen ihatott, minden lakodalomba vagy egyéb mulatságba hivatalos volt, állatait ingyen őrizték és „ki­rálysága” idején semmiféle büntetést nem szabhattak ki rá. Ezzel a népi hagyománnyal kap­csolatosan érdemes megemlíteni, hogy a kiegyezést követően Ferenc József császárt pünkösd vasárnapján akarták magyar királlyá koronázni. Valószínű azonban, hogy valakinek eszébe juthatott a pünkösdi királyság rövid, mindössze egynapos dicső­sége és a kedvezőtlen előjel elkerülé­sére a koronázás időpontját még ide­jében előrehozták pünkösd szombat­jára. A kenyér hamuja Bár a szokások, hagyományok táj­egységekként változnak és ki- sebb-nagyobb eltéréseket mutatnak, ami a pünkösd ünnep természetes jelképeit illeti, azok mindenütt azo­nosak: a virágos vagy zöld ág és a rózsa. Nyilvánvalóan még a középkorból eredő hagyományként a zöld ágat, a tavasz és a megújulás jelképeként, a legtöbb helyen a házak feldíszítésére használják. A bánáti katolikus bolgárok vi- rágszeretetét jellemzi, hogy pün­kösdkor templomaikat és lakóházai­kat bazsarózsával és virágzó bodza­ágakkal ékesítik. Egészen más jelentőséggel kerül­nek a zöld ágak az alföldi Csólyospá- los házaira, ahol „Isten haragja”, azaz a villámcsapások elhárítására tűzik ki őket. Néhány évtizede még, a pünkösd elmúltával, ezeket az ága­kat összegyűjtötték és eltették, s ha valakit a családban szélhűdés, vagyis szívszélhűdés ért, e meggyújtott ágakkal füstölték meg. Főleg Bácska déli részein pünkösd vasárnapján kenyeret égetnek, mely­nek hamuját szétszórják a gabona­földeken, a gazdag termés reményé­ben. <=jjb A természetes jelképekkel ellen­tétben, igen jelentős az az eltérés, amely az egyes tájegységek pün­kösdi étkezési hagyományaiban mu­tatkozik. Erdélyben a pünkösd ha­gyományos eledele a rántott csirke vagy az idei liba, mindkettő uborka­salátával. Az Alföldön pünkösdi bá­rányt ölnek, melynek kiválasztását legtöbbször a gyermekekre bízzák. Ugyancsak az Alföldön — egészen a negyvenes évek közepéig —, a bá­rány mellett fontos szerepe volt a pünkösdi kalácsnak is, melynek je­lentősége főleg a pásztorok meg­ajándékozásában teljesedett ki. Eb­ben a szokáskörben külön is ki kell hangsúlyozni az adomány átadásá­nak módját. A legelőre naponta ki­járó állatok után ugyanis a gazdasz- szony adta át a kalácsot a pásztor­nak. A hagyomány szerint egy-egy kalács járt a csordásnak, csürhésnek. Amikor a pásztor átvette a kalácsot, a gazdasszony megkínálta egy vagy két pohár borral is. A kint, a szabadban háló ménest, gulyát és juhnyájat őrző pásztorokat pünkösd másnapján látogatták meg a gazdák. A gazda vitte a kalácsot és a pásztornak járó bort is. A kalácsnak való búzaliszt pün­kösd táján a legtöbb háznál már fo­gyófélben volt, bizonyára ez magya­rázza, hogy a pünkösdi kalács külö­nösen értékes és megbecsülendő ajándéknak számított. Egyes szegényebb vidékek lakói — egyéb híján — már kora ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy aztán pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán járkálva, „mindenki szemeláttára” fogyaszt­hassák el. G&p <&) djb CX5 (X) A pünkösdi szokások és hagyo­mányok köréhez szervesen kapcso­lódnak a búcsúk is. Pünkösd vasár­napján - az évszázadok során kiala­kult kegyhelyeken - búcsúk egész sorát tartják, mind az Alföldön, mind pedig Erdély-szerte. Egyetlen kivételt képez Csíksomlyó, ahol kü­lönösképpen pünkösd szombatjára esik a búcsú napja. • Kenyér- és kalácssütés az Alföldön 1 Csíksomlyóra vonuló búcsúsok, templomi zászlókkal (1930 táján)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom