Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-20 / 91. szám

HETI SOROZATUNK Kállay Miklós Kállay Miklós egykori magyarmi­niszterelnök hamvait hazaszallíttatta a család. Kállay Miklós 1932—35 között földművelésügyi miniszter, majd 1942 márciusától 1944 márciu­sáig, a német megszállás bekövetkez­téig, a magyar királyi miniszterelnök tisztét töltötte be. Kállay Miklós az Amerikai Egyesült Államokban 80 éves korában, 1967-ben hunyt el. Végakaratát—miszerint Magyaror­szág idegen hatalom katonai meg­szállása alóli felszabadulása után, itt­hon temessék el — most teljesítheti családja. Kállay Miklós koporsóját a budapesti Mátyás-templomban ra­vatalozták fel pénteken. Heti sorozatunkban Kállay Mik­lós, 1991-ben megjelent emlékiratai­ban tallózunk. Az első részben C. A. Macartney professzor előszavából idézünk, aki az 1954-ben megjelent könyv fordítója és a miniszterelnök barátja volt. „A szerző kertelés nélkül megvall­­ja, hogy kétéves miniszterelnöksége alatt kénytelen volt állandóan ala­­koskodni: szavaival gyakran inkább pótolta vagy palástolta, semmintma­­gyarázta tetteit. Akkoriban sok meg­figyelő szó szerint vette Kállay kije­lentéseit, kivált az első hónapokban, amikor nyilatkozataival összhang­ban csakugyan számos rendszabályt foganatosított vagy hagyott jóvá. Később aztán, amikor nyilatkozatai­val összhangban csakugyan számos rendszabályt foganatosított vagy ha­gyott jóvá. Később aztán, amikor tényleg szembefordult a tengellyel, sokan azt hitték, hogy megváltozott a politikája, vagyis hogy eleinte őszintén együttműködött a tengel­lyel, s csak akkor gondolta meg ma­gát, amikor szemmel láthatóan meg­fordult a hadiszerencse. Jelen elbe­szélése örvendetesen igazolja azokat, akik mindig is másképpen ítélték meg tetteit, és az első perctől fogva olyan­nak látták a politikáját, amilyennek fentebb leírtuk. Hogy aztán ezt min­dig tökéletes hozzáértéssel valósítot­ta meg—nem alkudott-e meg a hely­zettel a kelleténél jobban eleinte, s ke­vésbé a végén (mindkét kifogás el­hangzott) —, azt döntse el az olvasó maga. A későbbi események fényé­ben Kállay alighanem ennél fonto­sabb és nyugtalanítóbb kérdést tehet fel magának: nevezetesen, hogy va­emlékirataiból • Kállay Miklós: „A nemzetem, a né­pem becsületét, humanitását, európaisá­gát megmenteni, ez volt az én magasabb rendű célom, függetlenül a hadi helyzet esetlegességeitől, katonai győzelmektől vagy vereségektől.” jón igazolódtak-e azok a feltevések, amelyek alapján Horthy felajánlotta neki és ő elfogadta ezt a súlyos megbí­zatást. Bárdossy valósággal prófétának bizonyult, amikor megjósolta, hogy a magyarok hiába erőlködnek és vár­ják a Nyugattól, hogy kielégítse a nemzet igazságosnak vélt követelése­it, sőt, megvédje az országot a Szovjetuniótól: erőlködésük csak meddő lehet; Horthy teljesen hamis nyomon járt, amikor azzal érvelt, hogy „Németország veresége nem je­lentheti azt, hogy Oroszországot be­engedik Európába”. Kállay ez irá­nyú törekvései egytől egyig kudarcot vallottak. Hogy ez az igazság kielégí­tő lehet-e Moszkvát kivéve bárki szá­mára, és hogy Kállay és Horthy nem láttak-e világosabban azoknál, akik a végső döntéseket hozták, valamint, hogy mi lenne jobb Magyarország­nak, sőt, a világnak — mindez más lapra tartozik. E mü minden olvasó­jának azonban legalább azt éreznie kell, hogy a próbálkozást, ha sikerte­len is volt, csak tiszteletet érdemelnek azok, akik vállalták. Kállay Miklós világa, ha elpusz­tult is, nemesen pusztult el.” ( Folytatjuk ) A gettolazadas eyforduloja Több mint 2000, a világ minden tájáról érkezett zsidó fiatal rótta le kegyeletét az egykori treblinkai ha­láltábor 800 ezer zsidó áldozatának emlékműve előtt vasárnap. A varsói gettólázadás 50. évfordulójának al­kalmából rendezett ünnepségek ke­retében különleges helye van Treb­­linkának, amely a varsói zsidóság temetőjévé vált — ide hurcolták a lázadás túlélőit is. A háború kitöré­sekor Varsóban mintegy 3000 ezer zsidó élt, csak New York zsidó la­kossága volt népesebb. Vasárnap ünnepi estet tartot­tak a főváros kongresszusi ter­mében a világ zsidó szervezetei, a lengyel püspöki kar és az or­szág vezetésének képviselői rész­vételével. Henryk Muszynski ér­sek felolvasta II. János Pál pá­pa üzenetét, amely többek kö­zött hangsúlyozta: a szenvedés­nek, ami mind a lengyelek, mind a zsidók osztályrésze volt a háborúban, össze kell kötnie e két nemzetet, s nem szétválasz­tania. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek (1993. április 9. és 15. kö­zött): Tormási Judit (a. n.: Nagy Már­ta), Kovács Rebeka (Balázs Edit), Pint Zsófia (Kocsis Zsuzsanna), Varga Mir­jam Bianka (Somodi Mária), Hencz Adrián (Nyúl Edit), Olajos Balázs (Ká­dár Hona), Mucsi Ivett (Kovács Má­ria), Szekeres Bettina (Seres Anna), Székeli Dalma Lidia (dr. Homoki Hen­riette), Fischer Péter (Maczák Julian­na), Szálkái András (Faragó Anikó), Födi Ádám (Klinkó Zsuzsanna), Erdé­lyi Bálint (Mádi Judit), Brenyó Bence (Malustyik Zsuzsanna), Zana Timea (Fazekas Ilona), Patik Evelin Teréz (Lázár Gabriella), Vidákovics Barbara (Bokor Erzsébet), Molnár Melitta (Szóró Sarolta), Peredi Alexandra (Andrási Gizella), Héjjas Annabella Fürtike (Makány Annamária), Szenti Richárd Gyula (Kéri Ildikó), Székely Mónika (Kiszely Edit), Farkas István (Takács Gizella), Lobkovitz László (Mócza Krisztina), Csík Tamás (Hencz Ildikó), Kása Krisztián (Bata Julian­na), Katona Roland (Cseh Anikó), Müller Andrea (Csupor Andrea), Gal­­góczy Flóra Tímea (Almási Tímea), Csordás Dzsenifer (Ökresz Éva), Ada­­mik Dóra'(Rigó Vilma), Patai József (Puporka Klára), Polovics Mihály (Szarka Anikó). Házasságot kötöttek (1993. április 17-én): Csontos Sándor és Csősz Zsu­zsanna, Farkas István János és Meskó Irén, Vajda Csaba Ferenc és Jandrasits Orsolya, Hajdú József és Szilvási Ibo­lya, Böckl Heinz és Szabó Anikó, Pap Tibor és Jákó Magdolna, Nagy István Péter és Görög Rozália, Trifont József és Szálai Erika Erzsébet, Sinka Kál­mán és Baranyi Mária. Meghaltak: Szabó Sándor (Lajosmi­­zsc), Makkai László (Kunszcntmiklós), Pintér Istvánná Gál Mária (Kecske­mét), Soproni Sándor (Lajosmizse), Halász Imre (Kecskemét), Hauer Já­­nosné Németh Vilma (Kecskemét), Sá­rai-Szabó Sándor (Kecskemét), Né­meth Sándor (Kecskemét), Gyurász Já­nos (Kecskemét), Nemes-Nagy Meny­hért (Pálmonostora), Hegedűs Ede (Kiskunfélegyháza), Lipka Mihály (Mélykút), Nagy Jánosné Gyapjas Er­zsébet (Kecskemét), Pozsgai Istvánné Popi Katalin (Kecskemét), Tolnai- Rácz Nándor (Kunszentmiklós), Bö­­rönte Mihályné Taskó Ilona (Ágasegy­háza), Szurok Jánosné Simon Erzsébet (Kecskemét), Kökény Pál (Kecske­mét), Földi József (Helvécia), Kalmár Pál (Kerekegyháza), Simon Gergely (Ballószög), Szabó Zoltánná Antal Irén (Kecskemét), Naszvadi Sándor (Kunszentmiklós), Simon István (Kecskemét), Lendvai Jánosné Lukács Gizella (Tiszakécskc), Soós Miklós (Ti­­szakécske), Ábel Antal (Kecskemét), Bense János (Kiskunfélegyháza), Fara­gó Gyula (Bocsa), Obornyák Mihályné Goóg Erzsébet (Kecskemét), Varga Jó­zsef (Lakitelek), Szabó Sándor (Izsák), Rózsa Ferencné Brandt Veronika (Me­zőtúr), Kuruc Károlyné Farkas Ánna (Ágasegyháza), Bodor Mihály (Kecs­kemét), Rádi József (Kiskunfélegyhá­za). KALOCSA Születtek (1993. április 6. és 14. kö­zött): Kovács Erik (a. n.: Németh Ma­rianna Rita), Boldizsár Gergely (Szávai Magdolna), Kollár Máté (Nédó Edit Éva), Farkas Csilla (Szabó Csilla), Ja­­gicza Marcell (Tapolcsányi Hajnalka). Házasságot kötöttek: Bimbó Péter Pál és Stefán Éva. Meghaltak (1993. április 6. és 14. között anyakönyvezettek): Matos László (Kalocsa), Rácz Józsefné Ha­lász Mária Julianna (Kalocsa), Rom­­sics Sándomé Kákonyi Borbála (Szak­­már), Nagy Sándor (Kalocsa), Mészá­ros István (Kalocsa), Pap Antal (Rém), Gábor Imre (Kalocsa), Samu Sándor (Dunaszentbenedek), Gál Istvánné Kiss Rózsa (Dunavecse), Bolvári Ist­ván Imréné Romsics Margit (Kalocsa). PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Baja Város Önkormányzata* meghirdeti értékesítésre a# # # # # # # # # # # # # # # # következő lakótelkeit: 1. Sarló utcai, 2356/11 hrsz.-ú, 779 m2 területű. Elektromos energia, víz közművel ellátott. Pályázati alapár: 467 400 Ft. 2. Széna utcai, 2356/3 hrsz.-ú, 679 m2 területű. Elektromos energia, víz közművel ellátott. Pályázati alapár: 407 400 Ft. 3. Kosztolányi utcai, 2601/42 hrsz.-ú, 816 m2 területű. Elektromos energia, víz, gáz közművel ellátott. Pályázati alapár: 408 000 Ft. 4. Krúdy utcai, 2601/51 hrsz.-ú, 806 m2 területű. Elektromos energia, víz, gáz közművel ellátott. Pályázati alapár: 403 000 Ft. 5. Munkás utcai, 2352/89 hrsz.-ú, 523 m2 területű. Elektromos energia, víz, gáz közművel ellátott. Pályázati alapár: 261 500 Ft. # # # # # # # # # # # # # # # # # # # # # # #-u- A telkekre földszintes családi ház építhető, oldalhatáron álló ötméteres elökerttel. A telkek beépítési ideje három év. ^ Tulajdonjogot az a pályázó nyer, aki a legmagasabb vételárat y kínálja. A vételi ajánlatokat zárt borítékban a polgármesteri hivatal # 4t1 városigazgatósági iroda (Baja, Szentháromság tér 1.) címére „ május 10-éig lehet benyújtani. ^ A beérkezett pályázatok felbontásának időpontja: 1993. má- # jus 12., 10.00 óra, a hivatal I. em. 36. sz. termében. # i. További felvilágosítást Somfai András ad, a 79/25-144/17 n telefonon, illetve személyesen. # 19 # ####################### A KRISTÁLYHÚS HÚSIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, KECSKEMÉT igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy éves rendes közgyűlését 1993. május 22-én, 10 órakor, határozatképtelenség esetén a második közgyűlést 1993. május 22-én, 11 órakor tartja az rt. Kecskemét, parasztfőiskolai telephelyén a következő napirenddel: 1. Az igazgatóság üzleti jelentése az 1992. évi tevékenységről. 2. A felügyelőbizottság jelentése az 1992. évi gazdálkodásról. 3. A könyvvizsgáló jelentése az 1992. évi éves beszámoló megvizsgálá­sáról. 4. Az 1992. évi éves beszámoló elfogadása 5. Az 1992. évi mérleg szerinti eredmény felosztása. 6. Tisztségükről lemondott igazgatósági tag, felügyelőbizottsági tagok felmentése, és igazgatósági tag, felügyelőbizottsági tagok megválasz­tása. 7. A könyvvizsgáló megválasztása. 8. Az igazgatóság előterjesztése az 1993. évre vonatkozó gazdálkodási célkitűzésekről. A közgyűlésen az a részvényes vehet részt, aki az igazgatóság vagy a bank által a részvények letétbe helyezéséről szóló igazolást, vagy részvényét a közgyűlés megkezdése előtt 9 óra 30 percig leadja. A közgyűlés anyagát részvényeseink 1993. április 26-ától az rt központjában, illetve a közgyűlés napján a helyszínen vehetik át. A KRISTÁLYHÚS RT. IGAZGATÓSÁGA 397 A Pusztatourist^ Idegenforgalmi Hivatal pályázatot hirdet a kecskeméti főiroda vezetésére. FELTÉTELEK: felsőfokú végzettség, 5 éves utazási irodai gyakorlat, kö­zépfokú nyelvvizsga (vezetői gyakorlat és NÉMET nyelvből vizsga előnyt jelent). PRÓBAIDŐ: 3 hónap, a munkaszerződés határozott idejű. Pályázatokat részletes szakmai és önéletrajzzal a PUSZTATOURIST titkárságán kérjük leadni 1993. április 26-áig, Kecskemét, Szabadság tér 2. sz. alá. Információ: tel.: 76/483-493, Homokyné Kecskemét környékiek jelentkezését is várjuk. 338 AMPER r7ÜZLETHAZ\i Szenzációs hütövásár! Kínálatunkból: 2LRc-2Q2i hűtőszekrény i ZLK 280 kombinált hütő ZLF 230 fagyasztószekrény ZLCF 200 fagyasztóláda x3 SOfl helyett 211 0 helyett 31: helyett 36 ( ’1 8ÖQ helyett 291 Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Tel.: 76/322-425 . ahol az árak megrázóan jók. 16/4 1-1 " . v A SZIGMA MERKANT KFT. ROMÁN BÚTOROK ÁRUHÁZA széles választékban kínál: ► tálalógarnitúrákat, rusztikus tölgy tálaló­­szekrényeket, ► konyhai sarok­ülőgarnitúrákat, étke­zőasztalokat, ► konyhabútorokat, ► ülőkéket, székeket, ► hálógarnitúrákat, ► íróasztalokat, ► heverőket, fotelágya­kat, kárpitozott fran­ciaágyakat, ► stílbútorokat. EGYES TERMÉKEKNÉL 20—40% ÁRENGEDMÉNYT ADUNK! Cím: Kecskemét, Izsáki út 3. (uszoda mellett). Telefon: 76/481-729 BÚTORSTŰDIÓ: Kecskemét, Május 1. tér 6. (Alföld Áruház emeletén) Tel.: 76/483-711/68. 29/4 nimtirfi i® Fa és fűrészáru kereskedés épületfa, hajópadló, lambéria Budaörs, Vasút u. 4. Tel.: 1867-314/12 FENYŐ FŰRÉSZÁRU REKLÁMÁRON! Deszka 1" 16 800 Ft/m3 + áfa, lambéria, II. o. 520 Ft/m2 + áfa, palló 2" 17 400 Ft/m3 + áfa, lambéria, III. o. 460 Ft/m2 + áfa, tetőléc, normál 25 Ft/m + áfa, lambéria, osztályba tetőléc, Bramac 31 Ft/m + áfa, nem sorolt 300 Ft/m3 + áfa, gerenda, 4 m 17 800 Ft/m3 + áfa, hajópadló, I. o. 680 Ft/m3 + áfa, gerenda, 5 m 18 OOO Ft/m3 + áfa, hajópadló, II. o. 620 Ft/m3 + áfa, gerenda, 7 m 20 218 Ft/m3 + áfa, hajópadló, III. o. 560 Ft/m2 + áfa, gerenda, 8 m 22 239 Ft/m3 + áfa, hajópadló, osztályba lambéria, I. o. 580 Ft/m2 + áta, nem sorolt 360 Ft/m2 + áfa. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8—17-ig, szombaton 8—12-ig. Kecskemét, budaihegyi telep (az 5-ös és a ladánybenei út kereszteződésénél). Szeged, Dorozsmai út 17—19. 118/4 ( ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tompa nagyközség önkormányzata árverés útján értékesíteni kíván 2 x 1500 m2 nagyságú, kereskedelmi létesítmény és vizesblokk építésére alkalmas ingatlant Tompán. a Határcsárda parkolójánál Kikiáltási ára telkenként: 400 000 Ft. Árverés útján értékesíteni kívánja a Tompa, Attila utcában lévő malom épületét, a hozzátartozó 1819 m2 nagyságú telekkel, további hasznosításra vagy lebontásra. Kikiáltási ára: 2 000 000 Ft. Árverés helye: Tompa Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme, Tompa, Szabadság tér 3. Árverés ideje: 1993. április 28. (szerda) —telekre vonatkozóan 13.00 óra; — malom épületére vonatkozóan 14.00 óra. Az árverezőknek az árverésre történő jelentkezésekor a kikiáltási ár 5%-át kaucióként letétbe keli helyezni Az ingatlanok értékesítésével, beépítésével és hasznosításával kapcsolatban információt Belágyi Mihály építésügyi főelőadótól lehet kérni. Telefon: Tompa 1.; Telex: 26-393 415 Az UKRANTRADE Kkt. pályázatot hirdet TAVRIJA személygépkocsi értékesítésére. Érdeklődni a 79/22,340-es telefonon lehet. 26174 MEGNYÍLT A LUAN PARFÜMÉRIA. Magyar Jánosné Erika — Mucsi Mária Csinka szeretettel várja régi és új vásárlóit. Kecskemét, Dobó krt. 7. Hétfőtől péntekig: 9—18 óráig, szoníbaton: 9—12-óráig ’’207270 DEKtR ART Tel.: 76/481-658 Kecskemét, Munkácsy M. u. 14. Dekor-Art Dekorációs és Művészellátó Szaküzlet. Kibővített árukínálattal továbbra Is várjuk kedves vásárlóinkat! Ú] szolgáltatásunk: számítógépes betűkivágás a legkorszerűbb technikával. Reklámtáblák kivitelezése, autófeliratozás rövid határidővel! Sico lemezek, öntapadós fóliák, grafikai anyagok, eszközök, dekor. papírok, retuspisztolyok és tartozékaik, pauszpapírok, Attasét betűk és kirakatrendezési reklámanyagok kaphatók. 468 GALA CIPOBOLT KECSKEMÉT, Kossuth tér 3. /Városházával szemben/ Április 21.-töl EXKLUZÍV NŐI ÉS FÉRFI CIPŐK HARISNYA, ZOKNI CIPÖÁPOLÁSI KELLÉKEK hétfőtől péntekig 8 - 18^ ig szombaton 8 - 13h-ig 439

Next

/
Oldalképek
Tartalom