Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-07 / 81. szám
I PETŐFI NÉPE HETI SOROZATUNK Ki lesz a vevő? (7.) Ha már eljutott egy vállalat abba a helyzetbe, hogy átalakult gazdasági társasággá, következhet a tényleges privatizáció, vagyis az értékesítés. Ennek is megvan a maga szigorú eljárása. Kezdve attól, hogy a vállalatról cégbemutató füzetet szokás készíteni, pályázatot kell kiírni, az ajánlatokat értékelni kell, és ha minden jól megy, végül is sikerül eladni a céget. A tapasztaltak szerint egy ilyen ügylet átlagosan három-öt per lehetőségét rejti magában. Szigorú szabályai vannak például a pályázati hirdetésnek, amelyet könnyű megsérteni, és máris van támpont a perre, ha valaki — rendszerint egy vesztes pályázó — utólag meg akarja óvni a döntést. A legnehezebb feladat mégis az igazi vevő megtalálása, illetve annak mérlegelése, hogy melyik ajánlat a legjobb, melyik a legalkalmasabb arra, hogy a vállalat biztos jövőjét garantálja. Jó ideje világossá vált már, hogy a vállalatok iránti fizetőképes kereslet csökkent, ugyanakkor változatlanul erős a nyomása privatizáció gyorsítása iránt. Ezért a kormányzat különböző módokon igyekezett a keresletet növelni, és olyan privatizációs módszereket bevezetni, amely kispénzű emberek számára is, reális esélyt ad a tulajdonszerzésre. így került sor az egzisztenciahitel (E-hitel) bevezetésére, majd feltételeink enyhítésére, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) megindítására, és nem utolsósorban a kárpótlási jegyek fizetőeszközként való elfogadására. Néhány kísérlet történt már a privatizációs lízing alkalmazására, és szó van újabb technikák kidolgozásáról is. Sokat foglalkozott a sajtó a hi teljelek, továbbá a részletfizetésre történő vásárlás bevezetésével is. Miközben ezek a lehetőségek módot adnak a tulajdonosi kör szélesítésére, sok fejtörést is okoznak, a privatizálandó vállalatok sorsáról döntő szakértőknek. Mert a dolgok logikája folytán sokan úgy gondolkodnak: ha valamit kárpótlási jegyért is megkaphatok, miért adjak érte készpénzt? Ha kedvezmenyes feltételekkel, E- hitelben is meg lehet venni, miért adjak érte kárpótlási jegyet? És miért vegyek igénybe egyáltalán hitelt, ha még kedvezőbb feltételeket is kilátásba helyeztek? Mivel elég sokféle változat jöhet szóba a fizetésnél, nagyon átgondoltan kell mérlegelni, hogy melyik ajánlatot célszerű elfogadni. Feltéve, hogy több ajánlat is érkezik a felkínált vállalatra. Az eddigi tapasztalatok alapján azt is megfigyelték, hogy a magyar befektetők — a dolgozók, vagy a vállalat vezetői — sokszor nagyon is szemérmesek. A külföldi befektetők — a piac értékítéletére hivatkozva — könnyedén mondanak ki olyan alacsony árakat, amekkorát a vállalat saját emberei ki sem mernének ejteni a szájukon. ( Folytatjuk ) Közép-európai Rendőrakadémia A nemzetközi szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést kívánja elősegíteni a Közép-európai Rendőrakadémia — mondta el Magyar József ezredes, az akadémia magyarországi tagozatának vezetője kedden az ORFK központjában tartott sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, az oktatás januárban kezdődött és június végéig tart. A hat-hat magyar és osztrák, a 3-3 cseh és szlovák, illetve az egy-egy szlovén és lengyel hallgató német nyelvű szakmai előadásokat hallgat. A képzésnek 8-8 hétig Bécs és Budapest, 2-2 hétig pedig Pozsony és Prága ad otthont. Ezen kívül néhány hetet Németországban is eltöltenek a hallgatók, a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal wiesbadeni központjában. Magyar József azt is elmondta, hogy a hat magyar közül négyen a rendőrség állományából kerültek ki, egy-egy hallgató pedig a Határőrségtől, illetve a Köztársasági Őrezredtől. ANYAKÖNYVI HÍREK BAJA Születtek (1993. március 17—29. között anyakönyvezettek): Eötvös Ottó (anyja neve: Horváth Mária) Bácsalmás, Daczi Nikolett (Gajdos Andrea) Bácsbokod, Újvári Anita (Willy Anita) Baja, Szedlák István (Kollár Julianna) Katymár, Sipos Ivett (Lajos Márta) Császártöltés, Leisztner Benjámin (Háberbusch Éva) Baja, Taszler Gábor (Piukovics Éva) Bácsalmás, Kocsis Dóra (Faldum Rita) Baja, Fátrai Kata Anita (Szolnoki Katalin) Bácsalmás, Gergity Roland János (Bagó Beatrix Rita) Baja, Nagy Kristóf (Rózsahegyi Csilla) Baja, Sánta Valentin (Kis Tünde) Baja, Gajdos Henriett (Forczek Andrea) Madaras, Nagy Iván (Filákovity Mirjana (Hercegszántó) Kordé János Márk (Gyuricza Elvira) Nagybaracska, Gyenge Nóra (Molnár Tímea) Baja, Kerbel Anett (Bondor Zsuzsanna) Baja, Ignácz Ditta (Vörös Mirella) Jánoshalma, Pfeifer Vivien (Vidákovics Mária) Baja, Kardos Rita (Szűcs Katalin) Baja, Sztojka Krisztián (Lakatos Katalin) Mélykút, Fejes Zsolt (Dujmovics Mária Anna) Baja, Koszó Szidónia (Bencik Márta Eszter) Tataháza, Bársony Dániel (Kovács Erzsébet) Dávod, Rudolf Diána (Pap Judit Csilla) Baja. Házasságot kötöttek 1993. március 27-én: Hodován Mihály és Csizofszki Mária Jolán, Szudoczki Lajos Ferenc és Juhász Mária Magdolna, Nyirati Zsolt és Berecz Andrea, Hegedűs Zoltán és Ladó Margit, Márkus László és Kozma Andrea Ildikó. Meghaltak (1993. március 17—29. között anyakönyvezettek): Szauter Jánosné Beck Erzsébet (Baja), Vittmann József (Nemesnádudvar), janity Mártonná Petres Ágnes (Baja), Kovács Istvánná Mészáros Ágnes (Bátmonostor), Oriold Miklós (Baja), Szűcs Györgyné Deák Ágnes (Felsőszentiván), Kákonyi István Jenő (Budapest XVIII.), Bagóczi Antalné Papp Annk (Mélykút), Vida Miklósné Rózsa Mária (Baja), Takács Ferenc (Érsekcsanád), Nemes József (Budapest XXII.), Kvála Ilona (Dávod), Likár Józsefné Körösztös Ilona (Baja), Baróti Tibor (Baja), Kakán Katalin (Baja), Nágl Nándorné Tüske Julianna (Bácsalmás), Gyöngyösi Ferenc (Mohács), Timár Istvánná Petres Mária (Bácsalmás), Petz Vilmosné Plank Mária (Baja), Mester Gyuláné Eperjesi Magdolna (Baja), Komáromi Ferencné Haász Katalin (Baja), Gyuricza István (Nagybaracska), Sebestyén Józséf (Baja), Szabados Sándor (Sükösd), Nédó Imre (Baja), Szabó Istvánná Kosár Mária (Baja), Sántha Gábor (Baja), Hosszú István (Baja), Fekete Lajosné Sibalin Jolán (Madaras), Végh Józsefné Farkas Eszter (Baja), Schwarz Ádámné Szarka- Kovács Piroska (Bácsalmás) Nádas Gizella (Baja), Károly Mátyásné Wölfl Mária (Kunbaja), Gangesz Jánosné Nagy Katalin (Gara), Kernya Lászlóné Szerletics Rózsa (Sükösd), Petres Ádámné Pestality Mária (Baja), Kovács István (Felsőszentiván), Daradics Fábiánné Fábián Anna (Gara), Garisa Jánosné Juhász Julianna (Sükösd), Bábity Anasztázia (Csávoly), Stigmon Sándor István (Bácsbokod), Mikus Imréné Kovács Julianna (Csátalja), Guttmann Jenőné Czeisler Magdolna (Baja), Daróczi Tamásné Nagy Erzsébet (Mélykút), Járasy József János (Baja), Riazáncev Jánosné Kovács Julianna (Baja), Nagy János József (Baja), Hományi Mihály (Baja), Kovács László (Kunbaja), Molnárit Tamás (Baja), Hostyánszki Ferencné Énekes Julianna (Baja), Müller József (Baja), Deák Jánosné Lackovics Etelka Mária (Mélykút), Aladics József (Dávod). KISKUNHALAS Születtek (március 26. és április 1. között): Ragadics Nikolett (Tóth Zsuzsanna), Sinkovicz Kitti (Darin Katalin), Kovács Szimonetta (Mészáros Gyöngyi), Hachbeld Anna (Trepák Márta), Tóth Tamás (Juhász Éva), Vinkó György (Hunyadi Katalin Ilona), Bleszák Péter (Szabó Andrea), Barcsik Richárd Menyhért (Megyeri Magdolna Margit), Balogh Csaba Gábor (Lantos Edit), Balázs Ádám (Vörös Judit), Gáspár Andrea (Homér Erzsébet Júlia), Gillich Boglárka (Tudós Emese), Rau Rajmund (Ferkocza Ágota), Zahorszki Kitti (Zahorszki Julianna). Házasságot kötöttek április 3-án: Kalányos László és Tóbiás Erika, Venczák Zoltán László és Lavati Judit Julianna. Meghaltak (március 30. és április 5. között anyakönyvezettek): Vén Ferencné Bohner Zsuzsanna (Jánoshalma), Szabó Mihály (Borota), Kardos Sándor (Kiskunhalas), Kálmán Dezső (Kiskunhalas), Horváth Józsefné Böbék Erszébet (Kecel), Tóth Antal (Kiskunhalas), Morvái Józsefné Varga Etelka (Ballószög), Csábi János (Lakitelek), Csikós Ferencné Fenyvesi Irén (Tompa), Visegrádi Istvánné Greillich Ilona (Soltvadkert), Jakab Rozália (Bátya), Ván István (Kiskunhalas), Somoskövi Ernő Vincéné Molnár Krisztina Erzsébet (Mélykút), Szőke Sándor (Kiskunhalas), Röthy János (Soltvadkert), Csemók Imre (Jánoshalma). » ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ Egyedi gépgyártó tevékenységgel foglalkozó társaság forgácsolóüzemébe minőségellenőrzési tevékenység ellátására kollégát keres. Jelentkezni lehet: GANZ Kiskunhalasi Gépgyártó Kft. Kiskunhalas, Szénás u. 15. Telefon: 77/21-166/259-es mellék. Czagány István gyártmánymanagernél. 1157 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A Szentkirályi Mg. Szövetkezet kedvező feltételekkel bérbe adja az alábbi szőlőültetvényeket 1993-as évre 50 ha zalagyöngye 10 ha kövidinka. Jelentkezni lehet: Kutasi Istvánnál a szövetkezet irodájában: hétfő, szerda, pénteki napokon 8—12 óra között. 32580 VÁSÁR a NÉGY ÉVSZAK ruházati boltban. GABARDIN-szövetek a városban a legolcsóbban! — Női, férficipők 40%, — gyermekcipők 30% engedménnyel! Szines pólók 150 Ft-os reklámáron! Kecskemét, Rákóczi út 22. 5 “ft -■ V'-ä'-. sj NYÍLIK április 9-én, 9 órakor az ország legnagyobb lakástextil- és padlószőnyegdiszkontáruháza nyflik. Kecskemét, Körösi hegyi u 38. (Ceglédi u.) 97/4 Még mindig az egyik legjobb befektetés a BETÉTJEGY és az AGROBANK-JEGY £ BETÉTJEGY 15—30 napig 15% 31—60 napig 16% 61—90 napig 18% 91—180 napig 18,5% 181 naptól 19% az éves hozam AGROBANK-JEGY 0—30 napig 12% „ 31—90 napig 14% 91—180 napig 16% 181—270 napig 18% 271—365 napig 20% 365—450 napig 20,5% 451—540 napig 21% az éves kamatláb GARANTÁLJUK — MEGÉRI! A Ügyfeleink rendelkezésére állunk: Baja, Pázmány u. 2. Kalocsa, Szent István kir. út 2—4. Kecskemét, Trombita u. 2. A * * * OHVHIM 111 UUZ.CIVI * 1 KORSZERŰ RAKTÁRRAL £ * * Bordányban * SAVANYÍTÓÜZEM * * eladó. * Ugyanitt mezőgazdasági * * gépek és épületek eladók. * * Érdeklődni Előre * * Szövetkezet Bordány, * * Bordány d. 4. £ * Telefon: 382-190, 62-es * körzet. 32550 * körzet. í l 32550 * ********************** A martfűi Cipőipari Műszaki v Szakközépiskola felvételt hirdet az 1993/94-es tanévre. A képzés cipöfelsörész-készitö és * cipőgyártó szakmában indul — technikus ágon is. Biztosított a kollégiumi elhelyezés, a gyakorlati hely. Jelentkezés személyesen vagy levélben: 5435 Martfű, Lenin út 15—17. Telefon: 56/350-005 32597 ^ ÁRVERÉSI FELHÍVÁS! A BÁCSALMÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG az Állami Vagyonügynökség által engedélyezett decentralizált privatizáció keretében, az 1992. évi LIV. törvény előírásai szerint NYILVÁNOS ÁRVERÉS útján értékesíteni kívánja az alábbi vagyontárgyakat: Az árverés időpontja: Balatonboglári üdülő 1993. április 21., 10 óra. Mátételki iroda, étkező, oktatóbázis 1993. április 21., 10 óra. Mezőgazdasági erő- és munkagépek 1993. április 22., 8 óra. AZ ÁRVERÉS HELYE: A Bácsalmási Állami Gazdaság központja (6430 Bácsalmás, Zrínyi u. 8.) Az árverésen való részvétel előfeltétele a kikiáltási ár 5%-ának megfelelő összegű bánatpénz letétbe helyezése, ingatlanok esetében az árverést megelőző munkanap 10 óráig az állami gazdaság pénztárában, a mezőgazdasági erő- és munkagépeknél az árverés napján a helyszínen. Az árverésekre kerülő vagyontárgyakról részletes tájékoztató kapható, munkanapokon 7.30 és 15 óra között, az állami gazdaság központjában, a titkárságon (6430 Bácsalmás, Zrínyi u. 8. Tel.: 79/42-144). Az árverésre kerülő gépek és ingatlanok a titkárságon történt előzetes bejelentkezés alapján az árverést megelőző nap 14 óráig megtekinthetők. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A Kalocsa és Vidéke ÁFÉSZ : — BÉRBE ADNÁ : 44. sz. ruházati boltját : (Dunapataj, Ordasi út 1.); : — ELADNÁ, VAGY BÉRBE ADNÁ : „Csepegi bár” elnevezésű j vendéglátóegységét : (Dunapataj, ' Szelidi-tó I. utca 7.). : Érdeklődni lehet személyesen, vagy telefonon l Izsák nagyközség polgármestere pályázatot hirdet körzeti védőnői állásra. Pályázati feltétel: — főiskolai végzettség, — egy év szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatot 1993. április 20. napjáig kell benyújtani Izsák nagyközség polgármesteréhez. Munkába állás időpontja: 1993. május 1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Baja Város Önkormányzata meghirdeti értékesítésre a bajai 830 sz. tulajdoni lapon felvett 530/1 hrsz. Baja, Deák F. u. 6. szám alatti 1683 m2 területű tulajdonában lévő ingatlant, (jelenleg gyermekkórház). A telken egy alagsori szinttel is rendelkező földszint + emelet + tetőtér-beépítéses, 1187 m2 hasznos alapterületű épület, valamint 91 m2 összterületű melléképület található. Az ingatlanon csak szociális vagy egészségügyi funkció alakítható ki. A meghatározott célú hasznosítás biztosításaként az önkormányzat 5 évre szóló visszavásárlási jogot köt ki. Az ingatlan értékesítési alapára: épület: 26 110 00 Ft + áfa, telek: 5 890 000 Ft + áfa. Birtokba adásának időpontja: 1993. szeptember 30. Tulajdonjogot az a pályázó nyer, aki a legmagasabb vételárat és a legkedvezőbb fizetési feltételeket kínálja. A vételi ajánlatokat zárt borítékban a polgármesteri hivatal városigazgatósági iroda (Baja, Szentháromság tér 1.) címére április 26-áig lehet benyújtani. A beérkezett pályázatok felbontásának időpontja: 1993. április 29.11 óra, a hivatal I. em. 36. sz. termében. További felvilágosítást Gyurákovics Imre ad, a 79/25-144/54-es telefonon, illetve személyesen: 19 NÁLUNK OLCSÓBBAT NEM TALÁL! Bérbe adunk: IFA ADK—80 autódarut 950 Ft/üzemóra + áfa: T—174 rakodógépet 800 Ft/üzemóra + áfa, továbbá építési teherfelvonókat, szerelőállványokat, fémmunkás keretes állványt, Hünnebeck fémzsalut és egyéb építőipari eszközöket Érd.: tel.: 76/321-933/27 vagy 28-as mellék, vagy személyesen: Kecskemét, Külső-Szegedi út 4., munkanapokon 7—15 óráig. 18967 Cipő- és divatáru- VÁSÁR a technika házában, 1993. április 8-án, 9.00—18.00 Női-, férfi-, gyermekcipők, szandálok, divatáruk, divattáskák nagy választékban. A hirdetési szelvény, 1000 Ft feletti vásárlás esetén, 100 Ft-ot ér. SA-RU és BENCE BT. 77/4 /IMPER cg SAMSUNG. I/UZLETHAZVI Szenzációs TV vásár! Kínálatunkból: CK 5012 távir. 51 cm TV 36.900 helyett 33.490 CK 5027 távir. 51 cm TV 38.900 helyett 34.990 prorg. kikapcsoló, Euroscart csati., kábeltuner 40 program, képernyőre megjeleníthető funkciók Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Tel.: 76/322-425 — ... ahol az árak megrázóan jók. — f 16/4 ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ íCIPÖBÖRZE!: Hölgyeim és Uraim! Szép tavaszi lábbelik! Féláron! Több ezer párás árukészlet! Mosószerek, öblítők diszkontáron! Április 8-án, 10—18 óráig, Kiskőrös, művelődési központ; április 9-én, 10—18 óráig, Baja, MH helyőrségi klub. 1106 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A Városgazdasági Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A sz. alatt vállalkozókat keres közterületi parkfenntartás, cserje tavaszi metszése, kapálása, fűnyírás munkák április 1-jétöl kezdődő ez évi folyamatos végzésére Széchenyiváros, illetve Árpádváros meghatározott területeire. Részletes felvilágosítás kérhető a műszaki csoportnál, telefonszám: 76/320-602/11 mellék, vagy a parkrészlegnól, telefonszám: 76/320-602. Ajánlatokat írásban, április 25-éig lehet leadni a fenti címen. ______________ 113/4