Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1993. április 6.. 3. oldal A Felső-Kiskunság népét fogom képviselni Interjú Nagy Tamás országgyűlési képviselővel Ön tavaly nem indult az őszi fordulókban. Két hete második lett, most pedig önt választották a felső-kiskunsági polgárok képviselőnek. Minek köszönhető a sikere? A gyűléseinken konkrét kérdésekről beszéltünk, nem pedig politikai kuliszszatitkokról, ideológiai vitákról mondtunk véleményt. Az embereket az érdekli, mi lesz a faluban. Tudnak-e dolgozni a fiatalok, vagy el kell hagyniuk szülőföldjüket. Mi lesz a kiváláskor, hogyan lehetne értékesíteni a terményt, milyen jövője van az agrárágazatnak? Nem arról elmélkedtünk, milyen rossz is a kormánypolitika, hanem arra utaltunk, mit is kell tenni az előrelépés érdekében. Talán ezért is voltak zsúfoltak az előadótermek. Másrészt a kampányban olyan hiteles személyiségek is részt vettek, akik maguk is sikeres emberek. Gondolok itt Palotás Jánosra, a Köztársaság Párt elnökére, vagy a tévéből jól ismert Bálint gazdára. A polgárok elhitték, hogyha ők támogatják programunkat, akkor annak van realitása. A kampány során rengeteg emberrel találkoztunk, s kértük ki véleményüket programunkról. — Képviselő Úr! Hogyan tartja ön a kapcsolatot a választóival? — Egyszerre ugyanis pártelnök, szövetkezeti elnök, most pedig honatyává választották. — Emellett az országos érdekképviselet elnöke, s az európai mezőgazdasági termelők alelnöke is vagyok. Úgy gondolom, hogy a mai világban, ahol az információáramlásnak óriási szerepe, csak előny, ha a képviselő tájékozott. Azokat, akik megbíztak a képviselettel, pontos információkkal tudom majd tájékoztatni a változásokról. így a térség is könnyebben tud felzárkózni, s versenyben maradni. A közeljövőben nagyszabású polgármesteri találkozót szervezünk, ahol mindenki elmondhatja, mit szeretne, s mik lennének azok a főbb kérdések, amelyekben együttesen kellene fellépnünk. Végezetül szeretném, ha leírná, hogy a kunszentmiklósiakat is teljes odaadással képviselem, mégha többségük Komáromi Istvánt is támogatta, akit csak néhány szavazattal sikerűit megelőznöm. Képviselőként nem elsősorban az Agrárszövetségért, hanem a Felső-Kiskunság népéért fogok dolgozni a parlamentben. Barta Zsolt • Az alábbiakban táblázatban közöljük, hogy milyen eredményeket ért el a győztes Nagy Tamás, a második Komáromi István, s a harmadik dr. Bernáth Balázs az öt jelentősebb településen. SZAV4Z4S Név: OWal: Ress.: vatifl5AM,12:53 Név Nagy Tamás Komáromi István dr. Bernáth Balázs Kunszentmiklós 357 2348 254 Lajosmizse 789 307 775 Szabadszállás - -499 354 548 Solt 567 377 189 Dunavecse 566 243 258 Munkában a földkiadó bizottságok A szövetkezeti részarány-tulajdonosok március vége előtt adhatták le földkijelölési kérelmeiket, az adatok feldolgozása most folyik. Bácsalmáson és Tataházán az iránt érdeklődtünk a földkiadó bizottságoknál, hogy a területkijelölési folyamat eddigi szakaszában mit tapasztaltak, hogyan jellemezhető a résztulajdonosok magatartása. Bácsalmáson 1800 részarány-tulajdonost tartanak nyilván, akik a Petőfi Téesz kárpótlásra ki nem jelölt területeiből választhatnak. Határidőre csupán 846-an adták be kérelmüket. Általános tapasztalat, hogy a településhez közel eső táblákra nagy a túljelentkezés, távolabbi területekre lényegesen kevesebben adták be igényüket. Az új tulajdonosok zöme azt tervezi, hogy bérbe adja a földjét a szövetkezetnek. Egyénileg viszonylag kevesen kívánnak gazdálkodni, többen vannak viszont, akik kisebb csoportokban, társulva (2 -—20 fő) adják közös használatba részaránytulajdonukat. Tataházán az 1052 részarány-tulajdonosból 766-an adták be időben földkijelölési kérelmüket. Akik nem jelentkeztek, azok a kisorsolt területtel lesznek majd kénytelenek beérni. Ebből különösebb konfliktus nem várható, hisz főként azok várják tétlenül a földek kijelölését, akiknek mindössze 5-10 aranykoronájuk van, vagy a már kihalt eredeti tulajdonosok távolabb lakó örökösei. Tataházán egyébként 63 ezer aranykoronányi, 2300 hektár a részaránytulajdon, s ebből 42 ezer aranykoronára, 1618 hektárra van konkrét helyhez kötött igény. Elképzelhető, hogy a kárpótlási területek és a részarányföldek között cseréket kell majd végrehajtani. J. J.—P. E. Költözik a kábeltévé Félegyházán Ideiglenesen egy üresen álló honvédségi lakásban kapott helyet a városi kábeltelevízió műholdvevő és központi erősítőberendezése Kiskunfélegyházán. A hálózathoz kapcsolódó egységek eddig az Attila utcai toronyház tetején voltak elhelyezve. Most egyik 10. emeleti, kétszobás, 61 négyzetméteres, összkomfortos lakásba kerülnek az eszközök. — Végleges megoldást, sajnos, nem tudtunk felkínálni, hiszen a szolgálati lakásokra nekünk is egyre inkább szükségünk lesz — tájékoztat Klimó Lajos ezredes, helyőrségparancsnok. — Elöljáróink csat azt engedélyezték, hogy öt évre, ötszörös használatbavételi díjért, pontosabban az ennek ellenértékeként elvégzett szerelési munkák fejében, a város használhatja a lakást. Tehát nem pénzt kértünk, hanem azt, hogy a laktanyába és a Móra város 28 honvédségi házába vezessék be a kábelt. Ez a szerződés azért is előnyös a részünkre, mert önkormányzati kezelésű lakásról van szó, melynek a bérleti díját akkor is fizetnünk kell, ha nem lakik benne senki. Ezek után öt évre természetesen ez alól is mentesülünk. Tóth István, a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet igazgatója is elégedett a megállapodással. — Még ha ideiglenesen is, de végre védett helyre kerültek ezek az értékes berendezések. Az is nagyon kedvező a részünkre, hogy ezt a 259 ezer forintot nem kell kifizetnünk, hanem lehetőségünk van rá, hogy „ledolgozzuk”, mégpedig úgy, hogy eközben a nézők köret is bővíthetjük. A szerződés értelmében 1998. január 31-éig maradhat a városi kábeltévé ebben a bérleményben, de vállaltuk, hogy amennyiben a seregnek korábban lenne szüksége erre a szolgálati lakásra, úgy 30 napos felmondási idővel, üresen, minden elhelyezési igény nélkül visszaadjuk. — galambos — BRAMACDurcE’t cserép-vásár a DUTKER-nél! 1993. május 31-éig Nálunk vásárolt Bramac alpesi, alpesi plusz és hódfarkú cserép, valamint a tetőhöz kiválóan alkalmazható stabicorereszcsatorna-rendszer 1992. évi gyári árából 5% engedményt adunk. Ha már egyszer építkezik... DUTKER Kft. 6000 Kecskemét, István király krt. 24. Nyitva: h.—p.: 8.00—16.00; szó.: 8.00—12.00. Telefon: 76/481-946 35/4 TŰZOLTÁS HELYETT MEGELŐZÉS Fájdalommentes fogkezelés A napokban alakult meg Budapesten a Magyar Gyermekfogorvos Társaság, amelynek célja, egyebek között, a központosított gyermekszakellátó egységek kiépítésének szorgalmazása. Dr. Mihálovics István bajai fogszakorvos egyik kezdeményezője és alapítója a társaságnak, a gyermekfogászati rendszer tökéletesítésének elkötelezett híve. — Hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet, és miben látja a fejlődés zálogát? — ez iránt érdeklődtem nála, amikor rendelőjében felkerestem. — A fogorvoslás tekintetében 1994 második felére várható az új rendszer bevezetése, mely a megelőzést szorgalmazza. Ez azt jelentené a fogorvosi ellátásban, hogy a gyermek 14 esztendős koráig a társadalombiztosítás finanszírozza az orvost, aki honoráriumát kártyarendszerben kapja. Fogorvos kollégáimmal együtt én is azt vallom, hogy a legfontosabb — és hozzátehetem, a legolcsóbb is — a megelőzés. A félelem és fájdalom nélküli, gyógyító prevenció az időráfordítást és a felhasznált anyagot tekintve a legkisebb költséggel jár. Az általam „szoktatókezelésnek” nevezett bevezető fogászati ellátást már a kiskorban — a legoptimálisabbnak a másfél-két esztendős életkort tartom — kell megkezdeni. Bár — ha elveimhez hű akarok lenni —, akkor azt mondhatom, hogy a kezelést már a születés, sőt, a fogantatás előtt kell elkezdeni a szülőknél. — Amint tudom, kidolgozott elmélete és gyakorlata van a fájdalom, így a félelem nélkül való fogkezelésre. — Valóban, ezt tekintem hivatásom egyik alapelvének. Röviden öszszefoglalva a félelem és fájdalom nélküli kezelés lényegét: a döntő az orvos magatartása, a gyermekkel való első találkozástól fogva. A lényeg a beleérző, melegszívű, szeretetteljes, emberséges orvosi magatartás. — Milyen a fogorvosi ellátás je-Közmeghallgatás Kecskeméten Kecskemét önkormányzatának képviselő-testülete április 19-én, hétfőn, délután egy órától közmeghallgatást tart a városháza dísztermében. Ezen a polgárok és a helyi szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. A fórumon a város általános rendezési terveihez kérik mindenekelőtt a polgárok véleményét: Szó lesz a külterületi szabályozásról, a Homokbánya területhasznosításáról, a Kiskörút nyomvonalának módosításáról, a reszelőgyár véd területének módosításáról és a Katona József téri benzinkútról. Ugyancsak rendezési terv módosításához kérnek véleményt az Erkel u. 9. számú ingatlanról, a Március 15. u. és E75-ÖS főút sarkán lévő területre, a Csongrádi utcán tervezett benzinkút ügyében és a Széchenyiváros IV. ütemének részletes rendezési programjához. Szó lesz a város tömegközlekedéséről és a Bajnok u.—Búzakalász u. iparterület részletes rendezési tervéről. A tervek április 13—-14-én tekinthetők meg a városháza mérnöki irodáján és a Bácsterv Fecske utcai irodaházának tárgyalójában. A közmeghallgatás napján pedig — április 19-én — a városháza dísztermében, délelőtt 10 órától. lenlegi rendszere a gyermekfogászatot illetően? — Feltétlenül jobbításra van. szükség. A régi szisztémát, amely szerint az orvos négy napot felnőttek és egyet gyermekek számára rendel, legfeljebb tűzoltó munkához tartom elegendőnek. Ha egy iskolai osztály együtt jelenik meg a rendelésen, aligha képzelhető el a gyermekek fogazatának jó állapotban tartása. A jövő útja a központosított gyermekszakellátó hálózat kiépítése. Az ebben dolgozó kollégáknak azután sokkal több erkölcsi — és nem utolsósorban anyagi — megbecsülést kell kapni, hiszen a gyermekek egészségi állapota az egész társadalomra kihat. A mai helyzet egyáltalán nem rózsás. Hazánk a fogászati ellátás tekintetében az Egészségügyi Világszervezet jegyzékén a sereghajtók között szerepel. Nem a fogorvosok hiányos tudása, hanem az anyagiak elégtelensége miatt. Van egy mutatószám, a lyukas, a hiányzó, E szavakkal fordul a nyilvánossághoz április 7-én, az egészségügyi világnapon a megyei kórház. Kérnek mindenkit, csatlakozzanak felhívásukhoz, és április 7-én, a déli harangszó elhangzásakor álljanak meg egy percre, és gondoljanak az erőszakmentes életre. „Önmagunk, társaink és környezetünk érdekében, országúton, otthonunkban illetve a törött fogakat illetően. Ez a szám nálunk a gyermekek 7-8 éves korában átlagosan 4,5 körül mozog, de 13 éves korra 7-re emelkedik. A kedvező nemzetközi átlag 3 körül van. Ezt kell nekünk is elérnünk, az egészségügyi ellátás gyökeres reformja után. A szakmai és erkölcsi tőke, az elkötelezett fogorvosközösség megvan, ami azonban halaszthatatlan, az az elhasználódott fogászati géppark megújítása. — Mit tanácsol fogaink jó állapotban tartására? — Ami mindannyiunk, szülők és gyermekek számára egyaránt hozzáférhető: a teljes értékű rágást. Minden ételt jól és alaposan meg kell rágni, megfelelő módon és módszerrel kell végezni a lábápolást, és használni a gyógyszerekkel bevihető csont- és zománc- •. ítő fluoridokat. Ezenkívül nem d ad mellőzni — főleg gyt • — a félévenkcr. ren fogorvosi ellenőr, est. ti Zoltán és műnk. - n egyaránt. Legyen ez a nap és az utána következők — az életé. Akadályozzuk meg az értelmetlen halált!” E felhíváson túl ezen a napon a kórház dolgozói számára az egészséges táplálkozásnak megfelelő ebéddel szolgálnak az egészségneveléssel foglalkozó szakemberek. I Wpgwmm ■ ^ . * wTmTlSTSTiZlf &P * ' * ■■■ jR * UGYE TUDJA, HOGYHA KEDD, MEGÍRJA A KISKEGYED! A 14. SZÁM TARTALMÁBÓL: — Egyéves a Kiskegyed — Majdnem viszony — flört, ami nem fordulhat komolyra — Ne csald meg, inkább fantáziálj! — Ön hogy szólítja meg a nőket? — Hogyan legyünk jó barátnők? — Segítség — jönnek a rokonok! És természetesen divat, kozmetika, sztárok, pletykák, tanácsok most is, mint minden kedden, megjelenik a Kiskegyedben. !*******************************************> Szeresd az életet és vigyáz/ > okéra is! Ismét • érkezett orosz hullámpala 299 Ft/db + áfás áron. 35/4 Eladó a Bácsterv Az ÁVÜ megbízásából másodszor is egyfordulós, nyilvános pályázatot hirdet a Dunaholding Rt. a kecskeméti Bácsterv Kft. 28 milliós törzstőkéjéből az állami tulajdonban lévő 25,82 millió forintos üzletrészének megvásárlására. A részletes kiírást és információs anyagot a Dunaholding fővárosi székházában vagy a pécsi irodájában vehetik meg a pályázók. Egészségügyi tanácskozás Április 7-én, az egészségügyi világnap alkalmából szervez ünnepi ülést Kalocsa tisztiorvosi szolgálata és a kalocsai kórház—rendelőintézet. A 14 órakor kezdődő ülés előadója dr. Szűcs Attila magántanár, a megyei kórház pszichiátriai osztályának főorvosa lesz. Az ülés helyszíne: a kalocsai művelődési központ kamaraterme. (Szent István király u. 2—4.) Új múzeumigazgató Április elsejétől új igazgatója van a kalocsai Viski Károly Múzeumnak. Az eddigi megbízottként tevékenykedő Romsics Imrét nevezték ki vezetőnek, miután a korábbi igazgató, dr. Bárth János a megyei múzeumi szervezet élére került. A büntetés-végrehajtás kérdései A büntetés-végrehajtás elvi és gyakorlati kérdéseiről tart előadást, ma délután két órakor, a megyei bíróság kollégiumi termében dr. Kabódi Csaba, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense. A Magyar Jogász Egylet megyei szervezetének büntetőjogi szakosztálya által rendezett összejövetelen a témáról korreferátumot mond Rigóné Kiss Éva, a Máltai Szeretet Szolgálat kecskeméti csoportjának elnöke. Kevesebb a munkanélküli A megyei adatok számítógépes öszszesítése már elkészült, de az elemzés még nem, így az Országos Munkaügyi Központnak még nincsenek információi a munkanélküliség márciusi csökkenésének okairól. Az MTI érdeklődésére elmondták, hogy a hét végére már lefutnak az elemzőprogramok, s akkor részletesen beszámolhatnak a 7500-as csökkenés hátteréről. Az összesített adatok szerint 705 000-ről 697 500-ra csökkent a munkanélküliek száma március végén. A munkanélküliség évek óta nem csökkent, az is nagy eredménynek számított, ha csak kismértékben emelkedett az állástalanok száma. A korábbi, időnként kialakuló stagnálás csupán egy más jellegű statisztikai számítással volt indokolható. A jelenlegi csökkenésben már szerepet játszhat a mezőgazdasági munkák foglalkoztatási igényének növekedése és a hatékonyabb állásközvetítés is. Bicebóca-tábor A Bicebóca Alapítvány június 20— 30. között rendezi meg a szolnoki tiszaligeti turisztikai és szabadidőközpontban a hagyományos táborát, amely a mozgássérült gyermekeknek ingyenes, a szülőknek, illetve az egészséges testvéreknek személyenként háromezer forint térítést kell fizetni. A programterv színes, lesz zenés műsor, játékos sport- és szellemi vetélkedő, kézműves-foglalkozás, egyéni és közös mozgásnevelés stb. Előreláthatólag a tábor ideje alatt ortopédcipő-méretvétel is lesz. A lábbeliket a szokásos orvosi rendelvény alapján készítik el, és az azt igénylők biztosítási áron kapják. A táborra — amely ezúttal nemzetközi lesz — április 30-áig lehet jelentkezni: Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete, 2600 Vác, Köztársaság u. 7. Pf. 97. Telefon: 06/2712-155. Döntések Az Álláskeresők Egyesületének helyi csoportja megkapta a működéséhez szükséges második negyedévi támogatást. Erről döntött tegnap Kecskemét képviselő-testületének szociális és családvédelmi bizottsága. Hamarosan közgyűlés elé viszik céltámogatási kérésüket is, amelyben a Margaréta és a Platán Otthon férőhelyeinek bővítését igénylik. A testület dönt majd arról is, hogy együttműködési megállapodást írjanak-e alá a kecskeméti Humán Kft.-vei, a Műkert és Kisfái közterületeinek gondozására. Mihálovics doktor elkötelezett híve a fájdalommentes kezelésnek.