Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-24 / 95. szám
Szent György napján Egy évvel ezelőtt április 24-ét a rendőrség napjává nyilvánította a belügyminiszter, hagyományteremtő szándékkal. Ezzel a rendelkezéssel nem hivalkodásra buzdította a magyar rendőröket. Két hosszú távú célja volt az intézkedésnek. Az egyik: kollektív erkölcsi elismerés kifejezése a rendőröknek helytállásukért. A másik: az év egy napjára — a gonoszt legyőző Szent György ünnepén — megkülönböztetett alkalom teremtése a rendőrség és a polgárok közötti kapcsolat fejlesztésére, elmélyítésére. A belügyi kormányzat ugyanis mindkét célnak nagy jelentőséget tulajdonít. A rendőrök és a lakosság közötti viszony jellege mindig attól függ, hogy a végrehajtó hatalom milyen célok érdekében használja, használhatja fel, milyen feladatokra alkalmazza, alkalmazhatja a rendőrséget. Igen fontos az is, hogy a rendőrség a társadalom által elfogadott célok érdekében hogyan láthatja el szolgálatát? Betartja-e maximálisan a törvényeket? Humánusan, szakszerűen hajtja-e végre az utasításokat? Az értékítélet kialakításában, jól tudjuk, az egyes rendőrök életvitele, morális magatartása is sokat számít; igazából mindenki személy szerint felelős ezért a képért, közérzetért. Az Országgyűlés mindeddig nem alkotta meg az új rendőrségi törvényt, ám a korábban hozott, többször is módosított jogszabályok és a korszerű — mar a demokratikus parlament által jóváhagyott — rendelkezések egyértelműen meghatározzák: a rendőrséget ma már csak alkotmányellenes politikai célok végrehajtásának megakadályozása és a belső rend és biztonság fenntartása érdekében lehet bevetni. Ezek pedig olyan feladatok, amelyek szükségességét minden alkotmányosság talaján álló polgár és szervezet elfogad. Az akcióink során szinte kivétel nélkül találkozunk a lakosság segíteni akarásával, támogatásával. Nem teszünk kivételt senkivel! Az államhatárokon belül élő magyar és külföldi számára egyaránt biztonságot és védelmet ígérünk. Nem tekintünk pártállásra, politikai hovatartozásra, világnézetre. Egyes-egyedíil a jogszabályokban foglaltak határozzák meg. cselekvésünket, módszereinket. Természetesnek találjuk, hogy a társadalom, az adófizető polgárok úgy vélekednek rólunk, munkánkról, szervezeteinkről, ahogyan a munkánkat végezzük. Az ilyen ünnepek a legkiválóbb alkalmak arra, hogy találkozzunk polgártársainkkal. A baráti összejöveteleken, kiállításokon, a szakmai bemutatókon lehetőség nyilik arra, hogy az érintettek közvetlenül is elmondják véleményüket eredményeinkről és kudarcainkról. Hiszen esetünkben is igaz: valójában csak az ismer minket, aki a rendőri intézkedések során találkozik velünk. A mindennapi gyakorlat tapasztalatai és nem a deklarációk hitelesíthetik csak azt a változást, amely a magyar rendőrség berkein belül az utóbi években bekövetkezett. Úgy gondolom, hogy a megyénkben munkálkodó másfélezer rendőr többsége szolgáltat, esküvel vállalt kötelességeit fegyelmezetten és kötelességtudóan látja el. Eredményeinkért, a sikerekért azonban nem csak a szervezetnek, nem csak az államnak mondunk köszönetét. Talán nincs alkalmasabb időpont a sárkányt legyőző ünnepénél, amikor őszinte elismerésünket és köszönetünket kell kifejezni: a családtagoknak, akik mindent megtesznek azért, hogy a férjek és a feleségek, a fiák és a leányok teljes energiával a nép szolgálatában álhassanak. Minden köszönet megilleti azokat a polgártársainkat is akik időt, fáradtságot nem kímélve, segítik a bűnüldözők és a közrend őreinek munkáját. Megemlékezünk az újságírókról is, akik a lakosság tájékoztatása érdekében folyamatosan közreadják üzeneteinket és kéréseinket. Mintegy szervezői az összefogásnak, a hatékony közös cselekvésnek. A magyar rendőrség napján abban a reményben jegyzem ezeket a sorokat, hogy ez a jelenleg is jónak mondható kapcsolat az egyenruhások és a polgárság között csak javulni fog. Épül és gazdagodik mindannyiunk javára, nemzetünk emelkedésére. Dr. Kocsis Attila ezredes Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya Fokozott ellenőrzés a bajai piacon • Az ellenőrzés után csökkent az illegális árusok száma a bajai piacon. Nem túlzás azt állítani, hogy a bajai piac további sorsa mindenkit érdekel a városban és környékén. Az utóbbi időben rendszeres ellenőrzést végeztek itt a hatóságok és az erre feljogosított szervezetek, melynek következtében az árusok száma a felére csökkent. — Nem kétséges, hogy az itt folyó kereskedelem számos jogszabályt sért — állapította meg a csütörtöki képviselő-testületi ülés, ahol néhány képviselő azt is sérelmezte, hogy a rendezés ide s tova két esztendeje nem mozdul el a holtpontról. Egyébként a piac működésével kapcsolatos érdekek nemcsak rendkívül bonyolultak, hanem legtöbbször homlokegyenest ellentétesek egymással. A legutóbbi napok fokozott ellenőrzése következtében kiszorultak például a piacról azok az árusok, akik nem rendelkeztek engedéllyel, így nem adóztak a tevékenységük után. A legális árusokat megelégedéssel tölti el, hogy elejét vették ama tevékenységnek, mellyel a külföldi árukat sokan felvásárolták, és messze az adóval és más járulékokkal megterhelt árak alatt értékesítették. A külföldi árusokkal szemben fellépni gyakorlatilag nincs mód. Tulajdonképpen még a helypénz szedése is jogszabályellenes az ő esetükben, hiszen a bajai piacrendelet csak magyar állampolgárokra terjedhet ki. Most mindenkit azonos módon kezelnek, aki valamit árusít, de amint az ülésen elhangzott, a helypénz elhagyásával nem akarják a külföldiek jogtalan előnyét újabb előnnyel tetézni. A képviselő-testület úgy határozott, hogy felkéri az illetékes hatóságokat és szervezeteket; rendszeres ellenőrzéssel segítsék a piac körüli anomáliák megszüntetését. G. Z. TAVASZI VÁSÁR! Művi ár alatt, építőanyag-értékesítés HB 38-as blokktégla 34 Ft/db + áfa, B/30-as blokktégla 22 Ft/db + áfa! kisméretű tömör tégla 10,40 Ft/db + áfa Pala 240 Ft/db + áfa! Szögvasak 24 Ft/kg + áfa. Betongerendák művi áron. Fenyöáruk: Fenyögerendák különböző méretben a cserép-léc Bramac-cserép-léc palaléc Fenyörönk: 8000 Ft/m* + áfa. Borbás Faipari és Kereskedelmi BT. Kecskemét, Sport u. 4. 215961 15 000 Ft/m3 + áfa, 18 Ft/fm + áfa, 22 Ft/fm + áfa, 30 Ft/fm + áfa. MEGYEI KORKÉP 1993. április 24., 3. oldal Kevesebb szabálysértésre számítanak Kalocsán Az elmúlt hét végén, az országos közlekedési akció részeként, a kalocsai rendőrkapitányság területén is fokozott ellenőrzést tartottak. Az ilyen akciók szükségességét a „feketestatisztika” igazolja, amit jelen esetben alátámaszt, hogy a rendőrök ezúttal is nem a kívánt közlekedési fegyelemmel találkoztak. A szokásosnál nagyobb területre kiterjedő ellenőrzés tapasztalatairól Tamás Ignác alezredest, a közlekedési közbiztonsági osztály vezetőjét kérdeztük. — A kétnapos akció során, amelynek egyik napon én, a másik alkalommal Hargitai László őrnagy, rendőrkapitány volt a parancsnoka, munkatársaink 328 járművet ellenőriztek. A járművezetők közel egyharmadát, 118 főt helyszíni bírság fizetésére köteleztünk, ám, mintegy 49 esetben, a szabálysértés jeliepe miatt, már csak feljelentéssel élhettünk. Ezek jelentős része nem a rendőri mérlegelésen múlott, hiszen a gázüzemű gépjárművek esetében — a hatósági jelzés bevonása mellett — kötelező a feljelentés. Erre hét esetben került sor. Ennél jóval súlyosabb, amit korábban is tapasztaltunk, hogy a rendőrlámpánál igen sokan nem veszik figyelembe a tilos jelzést, nem gondolva annak súlyos baleseti veszélyére. (E problémára, hamarosan részleteiben is visszatérünk. A szerk.) A két nap 19 olyan gépjárművezetőt szűrtünk ki, akik nem vették figyelembe a KRESZ eme igen fontos előírását. A március 1-jén életbe lépett KRESZ-módosítást viszonylag Közúti ellenőrzés — a rendőrök számos feladata közül egy. (Fotó: (jaál Béla) nagy propaganda előzte meg. Milyenek a tapasztalataik? — Fontos leszögezni, hogy a rendőrségnek nem célja a minél több feljelentés és elmarasztalás. Sokkal inkább a balesetek megelőzése és a közlekedési fegyelem betartása, ami bennünket vezet. Az állampolgárok jelentős része figyelemmel van az új előírásokra, amit természetesen elősegít az is, hogy esetenként a megelőző időszaknál több rendőr teljesít szolgálatot a közutakon. Nem titok, hogy 1993 közlekedési év, ami azt is jelenti, hogy kirívó esetekben egyeseket szigorúbb felelősségrevonásokkal igyekszünk visszatartani az újabb szabálysértésektől. A közlekedőknek egyébként május 15-étől újabb változásokat kell figyelembe venniük. Akár 30 ezer forintos pénzbírsággal is elmarasztalható lesz a közlekedési szabály sértője, s a helyszíni bírság ötszázról 2000 forintra emelkedik. Kiemelném a biztonsági öv fontosságát, amely használatának elmulasztását az eddiginél szigorúbban ellenőrizzük majd. A kapitányság vezetése bízik abban, hogy az elkövetkezendő akciók során egyre kevesebb szabálysértővel találkozunk, s közútjainkon érezhetően javul a közlekedési fegyelem. Zsiga Ferenc Rendőrőrs lesz Soltvadkerten A napokban ülést tartott Soltvadkert képviseló-testülete. A napirenden szerepelt a közrend, a közbiztonság helyzete, ami — mint hallottuk — a községlakókat aggasztja. Hogy jogosan, az dr. Kispál Antal rendőr alezredes, a kiskőrösi kapitányság vezetőjének beszámolójából is kiderült. Hiszen amíg pár esztendővel ezelőtt például a betöréses lopások száma Kiskőrös és körzetében — tehát tizennégy településen — nem haladta meg a százat, addig 1991-ben 573 volt, tavaly valamelyest csökkent, ám az idén az első negyedévben már több mint 200 volt. Csak Soltvadkerten pedig március végéig 45 vagyon elleni bűncselekmény történt, azaz betörés, illetve lopás. Sajnos a közlekedési balesetekben is vezető helyen áll Soltvadkert. A városi kapitányság működési körzetében ez év első három hónapjában 41 baleset volt, ebből 17 e nagyközségben történt, s 3 esetben életet is követelt. A városi kapitány végül így összegezte: csapnivaló a közlekedési morál. Éppen ezért hangsúlyozta, továbbra is szigorúan büntetik a szabálytalankodókat. Az alezredes szólt az alaposan változtatásra érett munkahelyi körülményeikről, s ekkor tett említést a vadkerti kmb-iroda színvonaláról is: komolyabb ügyfélfogadásra nem alkalmas, szégyelnivaló. A városi kapitányság személyi gondjai úgyszintén súlyosak, jelenleg 15 a betöltetlen állás. Ezután Berkecz László polgármester annak a véleményének adott hangot, miszerint a közbiztonságot, a közlekedési morált csak az önkormányzat és a rendőrség együttműködésével, összefogásával lehet javítani. Éppen ezért is tettek olyan felajánlást, hogy segítik egy helyi rendőrőrs kialakítását. Az idő sürget mondotta , hiszen közeleg az üdülési szezon, amikor na: gyón sok idegen keresi fel a tavat, illetve a nagyközséget, s ez kedvez a bűnelkövetőknek, s ugyanakkor zavarják a helyben lakók és a pihenni vágyók nyugalmát. Dr. Kocsis Attila megyei rendőrfőkapitány rövid értékelést mondott a kiskőrösi kapitányságról, amelynek mutatói jók, teljesítik az elvárásokat. — Amiért pedig idejöttünk folytatta — az a jövő. Rendőrőrsöt akar Soltvadkert. Igaz,eznekünkcsakaközéptávú koncepciós tervünkben szerepelt. Magunk részéről hajlandóságot mutatunk, ha a helyi önkormányzat a tárgyi feltételeket meg tudja teremteni. S hozzátette: a rendőri toborzó is.szükséges^ hiszen éppeüiSiltÖrítef ben több a betöltetlen állás. Az elképzelések szerint az üdülési szezonra Soltvadkerten megkezdi"’működését a rendőrőrs. . Pulai Sára Az alábbi problémát a tavasz, a jelek szerint megoldja, de mivel tél és fűtési idény lesz ezután is, nem árt vele foglalkozni. Horváthné Szénási Katalin közös-képviselő nyílt levéllel fordult Mihala Lászlóhoz, a kecskeméti IKT Kft. távfűtő üzem vezetőjéhez, s egy példányt lapunknak is küldött: — Az újságban jelent meg, hogy a lakóközösségeknek kell megrendelni, igénylik-e április 15. után a fűtést, s hány napig? Józan gondolkodású embernek kinyílik a bicska a zsebében! Én csak egy közös képviselő vagyok, nem jósnő. Mint a Reile G. u. 6—12., a Damjanich u. 1—3. és a Bagi L. u. 1 —7. számú ház közös képviselője azt rendelem meg, hogy a kinti hőmérséklet, függvényében biztosítsák a lakások 19—20 Celsiusfokos hőmérsékleteié, ha már azt A közös képviselő nem jósnő egész télen nem biztosították. (...) Ebben a fene nagy demokráciában tessék felnőni feladatukhoz, végezzék a munkájukat és ne akarjanak mindig mankóra támaszkodni. Nincs arra lehetőség, hogy 300 lakást kétnaponta végigjárjunk, hogy ki igényel fűtést és ki nem. Ne akarják a felelősséget másokra áthárítani. Természetesen kíváncsiak voltunk a megszólított Mihala László véleményére is. Elmondta, Kecskemét képviselő-testületének önkormányzati rendelete szerint valóban a lakók 66 százalékának kell a fűtési idény után kérni a szolgáltatást. Ez már egy olyan többség, ami után talán a többiek is elfogadják, hogy ezért fizetni kell. A közös képviselők egy éve megkapták ezt a rendeletet, s vannak közülük olyanok, akiket már márciusban felhatalmaztak a lakógyűlésen, hogy egy személyben dönthetnek arról, -április 15. után kell-e távfűtés vagy sem. Mihala László arról számolt be, hogy ezeket a problémákat az épületenkénti hőmennyiségmérők fogják véglegesen megoldnai, hiszen így minden házban annyit fizetnek, amennyit fogyasztanak, a távfűtést bármikor lezárhatják. Ezek felszereléséhez az önkormányzat 30 százalékkal járul hozzá, persze ezzel együtt is meglehetősen költséges. A téli lakáshőmérséklet-kifogásra pedig az üzemvezető úgy reagált: ahová reklamációra kimentek mérni, mindenütt megvolt az előírt hőmérséklet. Mihályka Gyula Rómában aláírták a szerződést • Bor József rendező, Perczel Zita színművésznő és Illés István, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója látható a Rómában készült felvételen. A Meseautóból és más, háború előtt készült magyar filmekből ismert, Rómában élő Perczel Zita aláírta a szerződést, így a jövő évadban a kecskeméti színház nézői Csiky Gergely: Nagymama című darabjának címszerepében láthatják az élő legendának számító művésznőt. A római át hátterére lapunkban visszatérünk, annál is inkább, mivel hétfőn kérte Merász József polgármester a képviselő-testülettől a valutakeret jóváhagyását a kiküldetéshez, jóllehet a delegáció előző vasárnap már haza is érkezett. Az egészséges tüdőért Hárommillió forintot kapott az Országos Szerencsejáték Alap pályázatának elnyerésével a kecskeméti székhelyű Egészséges Tüdőért Alapítvány, amelyet dr. Pánczél Gyula, a megyei tüdőgondozó vezetője és munkatársai hívtak életre. Az alapítvány célja az, hogy a tüdőbetegségek kialakulását megelőzze, a járó- és fekvőbeteg-ellátás szakmai színvonalát emelje. A most elnyert hárommillió forint és az alapítvány eddigi vagyona elegendő lesz arra, hogy a szűrővizsgálatok, a tüdőbeteg-gondozás és a tüdőbetegek egységes, számítógépes nyilvántartását megkezdhessék. Nem engedélyezik a rizlingszilvánit Szolnok, Csongrád, Pest és Bács- Kiskun megye földművelésügyi hivatalainak főkertészei, az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesülete eredetvédelmi bizottságának tagjai és a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetőhelyettese, Szabó György vitatkoztak az alföldi szőlő- és bortermelés helyzetéről tegnap Kecskeméten. A bortörvény módosításában ugyanis például Kecel, Kiskőrös, Soltvadkert környékén nem engedélyezik a rizlingszilváni szőlőt, annak ellenére, hogy e térségben igen nagy területeken van ma ez a fajta. Az alföldi szőlőtermelés fajtapolitikájáról, a telepítési ajánlatokról egyébként az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesületének április 27-ei közgyűlésén is szó lesz. Kertbarátklub Hercegszántón —ífercegszánrömavaly megszűrtra több évtizeden keresztül színvonalasan tevékenykedő házikerti és kisállattenyésztő szakcsoport. Az érdeklődők a népfőiskolához csatlakoztak. A volt tagok közül néhányan továbbra is azt szerették volna, hogy az agrár-szakirodalom terjesztése folyamatos legyen. Igényelték az ismeretterjesztő előadásokat, a bemutatókat és a tapasztalatcsere-látogatásokat. Az érdeklődőket Solymosi Tivadar szakember karolta fel, megalakították a kertbarátklubot. Gyógyászati előadás Csátalján a Vöröskereszt helyi életmódklubja szervezésében A természetgyógyászat szerepe az egészség megőrzésében címmel a kecskeméti Sauna- Med Természetgyógyászati Intézet főorvosa, dr. Tamasi József tart előadást. A rendezvényre április 26-án hétfőn, 19 órakor kerül sor a település művelődési házában. Bácsborsódi támogatás Első ízben élt a bácsborsódi képviselő-testület az új szociális törvény adta jogosítványaival. A legutóbbi ülésen felülvizsgálta a munkanélküliek jövedelempótló támogatását, és döntött néhány megszüntetésről, illetve új jogosultságról. A támogatás összegét a jogszabály előírta 5120 forintban állapította meg. A felülvizsgálat mintegy 20 munkanélküli polgárt érintett. Az 1410 lakosú községben az állástalanok száma negyven körül mozog. A világ legjobb ujrafutózoll gumiabroncsai — tehergépkocsikra, — kamionokra, — autóbuszokra, ‘— munkagépekre, — mezőgazdasági gépekre Kalocsán! CamionCo KFT. 6300 Kalocsa, Negyveni út 21. Telefon: 64/62-170; Fax: 64/61-169 Garancia és futásteljesitmény az új gumiabroncséval egyenlő! Legalacsonyabb kilométerenkénti gumiköltség! Több mint ötvenféle futófelület! Kerék- és gumiszerelés a helyszínen! Hivjón! Keressen! Jöjjön! 3130í