Petőfi Népe, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-16 / 88. szám
2. oldal, 1993. április 16. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Mit ígért Koppenhága? Ha a házigazdák előre tudták volna, milyen heves kereskedelmi csatározás robban ki hús- és tejexportügyben kontinensünkön, aligha jelölték volna ki a koppenhágai tanácskozás időpontjául épp a húsvétot követő napokat. Piacnyitás? Szabadkereskedelem — európai dimenzióban? Az elvek szintjén persze, a dán fővárosban is ezek szolgáltak vezérszólamként, csak épp a résztvevők felszólalásai (köztük a magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza szavai) emlékeztettek arra, hogy a szavak és a tettek közt ezúttal sem mutatkozik valami tökéletes összhang. Persze, Koppenhágában messzebb akartak, s meszszebb is kellett nézni a mostani — remélhetőleg átmeneti — kereskedelmi korlátozások ügyénél. Elvégre földrészünk hosszabb távú jövője is függ attól, miként alakul a Kelet és Nyugat együttműködése, milyen tempóban megy végbe a felzárkózás, nem ereszkednek-e újabb sorompók az egykori vasfüggöny helyére. Miiyen diplomáciai zsákmánnyal térhettek haza Koppenhágából a résztvevők? Mit ígért végül ilyen helyzetben a tanácskozás? Meglehet, keserű a tanulság, de jobb szembenézni vele: az EK-nak egyelőre nem érdeke, hogy viszonylag pontosan meghatározandó időn belül elérhető, közös célként ismerje el a keleti jelentkezők, köztük Magyarország tagsági igényeit. Persze, ha meggondoljuk, milyen nehézségekkel néz szembe manapság az EK (májusban épp Dániában rendeznek újabb népszavazást a maastrichti szerződésről), a visszafogottság végül is érthető. Lehet, hogy nyáron — amikor is összeül majd a Tizenkettek újabb csúcsértekezlete — már kiderül: reménykedhetünk-e határozottabb előrelépésben az integráció területén? Nem bátorításban, hanem tettekben .. . Szegő Gábor Magyar filmsiker Magyar siker született a belgiumi Monsban megrendezett Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon: Szabó Gábor „Siratófalak” című alkotása nyerte a fődíjat. A Markó Iván főszereplésével és koreográfiája alapján készült táncmeditáció — amelyben a jeruzsálemi Rubin Academy táncosai is szerepelnek — bibliai témát elevenít fel: a főhős Krisztus jeruzsálemi útját járja végig, ám nem a Golgotára, hanem a Siratófalhoz érkezik. Biztonságban a pisztolyok Ismét a fegyverraktárban őrzik azt a hat darab szolgálati pisztolyt, amely szerda éjszaka tűnt el a tótvázsonyi volt szovjet laktanyában állomásozó őrszázad fegyverraktárából. A tettes az ajtóról leverte a lakatot, felfeszítette a fegyvert őrző ládát. Több mint 20 órás kihallgatás során egyre szűkült a kör a gyanúsított körül, és végül az egyik Tótvázsonyban szolgálatot teljesítő sorkatona beismerte tettét. A laktanya területén elrejtve megtalálták mind a hat pisztolyt. A gyanúsított — eddigi vallomása szerint — a fegyverek eladásával akart pénzhez jutni. KFT KISKŐRÖS SZEZONVÉGI SZÉNAKCIÓ! EP—1 diószén 515 Ft/q, EP—2 daraszén 580 Ft/q, Haldex A-dara 680 Ft/q, EP—3 diószén 750 Ft/q, Lengyel lángborsó 780 Ft/q. AMÍG A KÉSZLET TART! CEMENTAKCIÚI Gyár] árnál olcsóbban! MŰVI befizetéssel! Beremendi cement: 350/10 475 Ft/q + áfa, 350/20 445 Ft/q + áfa. Váci cement: * 350/20 495 Ft/q + áfa 350/40 475 Ft/q + áfa, 250/60 385 Ft/q + áfa. Cím: GENERAL-MARKET Kft. Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 67. Tel.: 78/11-977 A határőrség helyzetéről Az utóbbi hetekben több katonai szakértő és politikus bírálta a határőrség és a honvédség viszonyát, az akciószázadok létét és szerepét. A Belügyminisztérium éppen ennek okán tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit a határőrségnél tervezett változásokról. Nagy Károly belügyminisztériumi főosztályvezető elmondta: a határőrség szerepének újragondolása már a nyolcvanas évek második felében megkezdődött, mert a testületre vonatkozó szabályok ellentmondtak egymásnak. A honvédelmi törvény ugyanis fegyveres erőnek tekintette a testületet, amelynek elsődleges feladata a haza védelme. Egy minisztertanácsi rendelet viszont rendészeti feladatokkal: a -határforgalom ellenőrzésével, a határrend fenntartásával és a határ őrizetével — vagyis a határőrség mindennapos tevékenységével — bízta meg a szervezetet. A Németh-kormány 1989- ben hozott határozatot arról, hogy a határőrséget rendészeti szervvé kell átalakítani, a sorállományú katonák helyét pedig hivatásosoknak kell átvenniük. A jelenlegi kormány azonban a migrációs hullám, a menekültek és határsértők megnövekedett száma, valamint a déli határainknál folyó háború miatt rákényszerült, hogy létrehozza a határőrség akciószázadait és továbbra is fenntartsa a sorállományúak magas arányát a testületnél. Az akciószázadok az országot ért fegyveres támadás esetén a honvédség irányítása alá kerülnének, és védelmi, harcászati tevékenységet végeznének. Nagy Károly rámutatott: a legtöbb vita az akciószázadok miatt bontakozott ki, mert az ellenzéki erők attól tartottak, hogy kellő garanciák híján a kormányzat saját céljaira használhatja fel a határőrség alakulatait. A főosztályvezető szerint ez a feltevés sértő, mert Magyarországon a rendőröket, katonákat és határőröket nem lehet az alkotmányos rend ellenében felhasználni. A határőrség az akciószázadokat nem tudja nélkülözni, így azokat — több javaslat ellenére — nem lehet a honvédség szervezetébe beépíteni. Ezek az alakulatok ugyanis békeidőben rendészeti feladatokat látnak el, • Őrtorony a déli határon. amelyeket a honvédség — az alkotmányos korlátok miatt — nem folytathat. A sorállományúak hivatásosokkal való „kiváltása” — amely pedig szakmailag a legjobb megoldás — rendkívül magas költségekkel járna. A kormányzat kész arra, hogy megfelelő garanciákat nyújtson az aggodalmaskodóknak — hangzott el a sajtótájékoztatón. CSAK EGY AZ ELÉGEDETLEN Szlovák—román egyetértés A nemzeti kisebbségek kérdése volt az egyik központi téma azokon a megbeszéléseken, amelyeket a szlovák parlament Jozef Prokes alelnök vezette küldöttsége folytatott Bukarestben szerdán a roman szenátus és képviselőház külügyi bizottságának és parlamenti csoportjainak tagjaival. A Rompres beszámolója szerint mindkét fél aláhúzta, hogy a 14 romániai és a hat szlovákiai kisebbségből „csak egy hangoztatja állandóan elégedetlenségét — a magyar”. Ebben az összefüggésben megerősitést nyert — olvasható a beszámolóban — „hogy összefoghatunk a magyar kisebbség problémájának megoldása érdekében a koncepciók, az elvek terén, országainak alkotmánya alapján”. „A szlovák vendég, a román parlament tagjaival egybehangzóan, aláhúzta, hogy a panaszok nem a magyar etnikumúaktól erednek, hanem egyes politikai vezetőktől, akik állandóan reklamálnak az európai szervezeteknél, politikai játékaikkal kihatva az európai struktúrákba való integrálódásra, arra törekedve. hogy nemzetközivé tegyék a szóban forgó problémát. Másfelől Prokes rámutatott, hogy miközben állandóan emlékeztetnek bennünket a nyugat-európaiak a kisebbségek problémáira (valójában csak egyetlen kisebbség, a magyar kisebbség panaszaira), ezek egyes helyeken náluk sincsenek megoldva, lásd a franciaországi baszkokat, az észak-írországi helyzetet stb. A szlovák vendég hozzáfűzte, hogy Magyarország már hosszú ideje asszimilációs politikát folytat, amit a statisztika bizonyít: 1950-ben 250 ezer szlovák volt Magyarországon, ma pedig Budapestről csak 10 ezret jeleznek. Úgy gondolom ma is. hogy Magyarország visszaél a szomszéd országoknak a magyar kisebbség iránt tanúsított türelmével” hangoztatta Jozef Prokes kijelentése. (Folytatás az 1. oldalról) Az is szóba került, hogy a tantestületnek nem kell a vallást gyakorolniuk, a pedagógus akár más világnézetű is lehet, ám az iskolára jellemző szellemben kell oktatnia. Ez egyben kényszerpálya is, mert az egyház jelenleg nem rendelkezik olyan képzett tanárokkal, hogy egy iskola teljes szakembergárdáját ki tudná állítani, s zökkenőmentesen átvenné a feladatot. A tantestület előtt elhangzottakat még kiegészítette azzal: aki nem tud ezen elvekkel azonosulni, azzal minden bizonnyal a jövőben nem tudnak együtt dolgozni. Az iskola jelenlegi finanszírozási rendszere semmiben nem különbözik a város másik négy általános iskolájától, hiszen az egyházi osztályokra biztosított központi fejkvótát a helyhatóság saját költségvetése terhére kiegészíti. Kérdéses azonban, hogy a váratlan bejelentést követően, ami alapjában gyorsítaná fel a folyamatot, az önkormányzat — amelyben szép számmal vannak kereszténydemokrata képviselők — milyen álláspontot képvisel. Még az is elképzelhető, hogy a megállapodás egyoldalú megváltoztatásának javaslata nem marad válaszlépés nélkül. Már csak azért sem, mert a szülők közül sokan nemtetszésüket fejezték ki a bejelentést követő szülői értekezlet után, amelyet már az iskola egyházi igazgatóhelyettese, Olga nővér tartott. A nővér megnyugtatta a szülőket, hogy „nem kell félni, hogy jönnek az apácák", hiszen nincsenek is annyian. Csupán arról van szó, hogy az épület tulajdonjoga mellett az egyház fokozatosan, a jelenlegi felmenő rendszerben terjeszti ki a képzést. Mindezt humánusan, a gyerekek érdekeinek messzemenő figyelembevételével. Az iskola világi igazgatója elmondta, hogy az egyház a tantestület egyetértő nyilatkozatát kérte ahhoz, hogy kezdeményezésével az önkormányzathoz forduljon. Álláspontjuk szerint ez alapfeltétele lehet a döntésnek . A pedagógusok egyelőre semmilyen nyilatkozatot nem tettek, azt a nézetet képviselik: először dolgozzák ki azokat az elképzeléseket, amelyek alapján dolgozniuk kell, s azt követően döntenek, vállalkoznak az írásbeli nyilatkozattételre. Konkrét kérdésként vetődött fel: amennyiben az egyház a tulajdonjogot megszerzi, vajon a jelenlegi világi osztályokba bevezetik-e a tanítás előtti imátkozást? Erre határozott választ nem tudtak adni, az egyház természetesen szeretné, ám mások szerint ez a tantestület, vagy az érintett szülői közösség döntésén múlhat. Az önkormányzat csak nemrégiben értesült az elképzelésről. A tantestület tagjainak aláírása hiányzik a kezdeményezéshez. Amennyiben ez a többség számára elfogadható lesz, remény van arra. hogy a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola 1996. helyett már ez év júliusától az egyház tulajdonába kerüljön. Gazdasági növekedés 1995-től A közgazdasági prognózisa szerint 1995-től évi 3-3,5 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani, az ezredfordulóra a magántulajdon aránya elérheti a 65-70 százalékot, az infláció egyszámjegyű lesz, a munkanélküliség pedig 12-13 százalékos — mondta Bognár József akadémikus, az MTA Gazdasági és Jogtudományi osztályának elnöke tegnap Veszprémben, rendszerváltás folyamataival foglalkozó tudományos tanácskozáson. Napjaink érzékeny pontja az egészségügy és gondokkal terhelt a mezőgazdaság. Ez utóbbiról a plenáris ülés • másik előadója, Sipos Aladár akadémikus, az MTÁ Ágrárközgazdasági Bizottságának elnöke részletesen is szólt. Az utóbbi három évben 30 százalékkal visszaesett a mezőgazdasági termelés, ezen belül az állattenyésztés zuhanása már katasztrofális. Ma Magyarországon csaknem százezerrel kevesebb a tehén, mint az 1945-ös háború pusztításai után. A mezőgazdaság technikai és biológiai állapota is egyre rosszabb. Tavaly például egy hektárnyi földre csupán 35 kiló műtrágya hatóanyag jutott, míg a nyolcvanas években 250. A termelőszövetkezetek ellen újabb és újabb támadást indít a politika, most éppen a folyamatos kilépés lehetőségének törvénybe iktatására készülnek. Ez elbizonytalanítja majd ellehetetleníti a gazdaságokat. A drasztikus átalakítás óriási veszteségekkel jár, a jól működő kis- és magángazdaságok kialakítása pedig rendkívül tőkeigényes, ahhoz több száz milliárd forintos befektetésre volna szükség. Miközben fokozódik a mezőgazdasági üzemek vagyonvesztése, a falvakban rohamosan nő a munkanélküliség, a mezőgazdaságban dolgozók többségének jövedelme nem éri el a létminimumot. Sipos Aladár akadémikus megítélése szerint a problémák megoldására széles körű konszenzuson alapuló nemzeti agrárpolitikát kellene kialakítani. Eddig ugyanis a napi politika határozta meg a mezőgazdasági folyamatokat nem pedig az ország szükséglete és a racionalitás. .(MID........................................... EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Srebrenica ismét tűz alatt A Srebrenicát támadó szerb erők könnyűfegyverek lőtávolságán belül tartózkodnak a város körül — közölte csütörtökön Szarajevóban John MacMillan, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője. Mint mondotta, hétfőn a Srebrenicában jelen lévő kis létszámú kanadai békefenntartó egység katonáit is tűz alá vették, mikor azok a szerb tüzérségi támadásban megsebesült polgári személyek segítségére akartak sietni. MacMillan igenlően válaszolt arra a kérdésre, hogy mindez azt jelenti-e, hogy a szerbek, bár parancsnokaik ígéretet tettek arra, hogy nem tesznek kísérletet a város elfoglalására, tovább nyomultak előre. Sikertelen üldözési akció A „Deny Flight” fedőnevű művelet kezdete óta az amerikai, francia és holland harci gépek összesen 102 berepülést hajtottak végre a boszniai légtérbe. Szerdán a NATO radarrepülőgépei egy, a boszniai légteret megsértő, feltehetően helikoptert észleltek. A lassan mozgó és alacsonyan repülő légi jármű nyomába két holland F—16-os eredt, de a térségben uralkodó vihar miatt nem tudták megközelítem és feltartóztatni. A többség egyetért a döntéssel A spanyolok több mint fele egyetért a törvényhozási választások időpontjának előrehozatalával. Ezt mutatja az a közvélemény-kutatás, amelyet azután végeztek el, hogy Felipe González miniszterelnök javaslatára János Károly király feloszlatta a törvényhozást, és a parlamenti választásokat októberről június 6-ára hozták előre. A helyeslő vélemények száma elsősorban az ellenzéki pártok hiveinél magas. A választók változatlanul a Spanyol Szocialista Párt esélyeit látják a legjobbnak, de a megkérdezettek szerint nem lesz abszolút többsége. Ratifikált FÁK-alapokmány Az orosz Legfelsőbb Tanács tegnap ratifikálta a Független Államok Közösségének (FÁK) alapokmányát. A képviselők nagy többsége a két ház együttes ülésén megszavazta a január 22-én Minszkben elfogadott dokumentumot. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Anatolij Adamisin, az orosz külügyminiszter első helyettese a parlamentben elmondta: az okmány fontos alap a FÁK-tagállamok közötti egyenjogú együttműködéshez. Azt is kijelentette: az alapokmány arra irányul, hogy a központosító tendenciák megerősödjenek és a FÁK helyzete megszilárduljon. Föderáció helyett köztársaság Valerij Zorkin, az orosz alkotmánybíróság elnöke támogatta Borisz Jelcin azon javaslatát, hogy az Oroszországi Föderáció elnöki rendszerű köztársasággá alakuljon át. A szerdán este újságírókkal tartott találkozóján Zorkin azt hangsúlyozta, hogy a mostani bizonytalan helyzetben az országnak erős végrehajtó hatalomra van szüksége. Véleménye szerint a parlamenti köztársaság bevezetése jelenleg elfogadhatatlan, mivel a képviselőknek a pártokhoz fűződő viszonya mindig más és más, s ez azt eredményezi majd, hogy a parlamentben is mindig változik a helyzet. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Zorkin bírálta Jelcinnek a „jelenlegi alkotmány alkotmányellenességét” hangoztató kijelentéseit. EGY BIZTONSÁGOS BEFEKTETÉS: ERŐS TÁMASZ AZ ÉLET, A CSALÁD IGAZI ÉRTÉKEINEK MEGÓVÁSÁBAN © Ön a legfontosabb! E kijelentés mögött ott feszülnek a család érdekei és a mindennapjaink kihívásai közötti ellentétek, a sikerek között is oly hajszolt hétköznapok ezernyi veszélye, a döbbenetes egészségügyi statisztikák sora. Ön a legfontosabb! Legyen bátorsága szembenézni ezzel a ténnyel, éppen mert Ön az, aki teljes szívéből érzi a felelősséget szerettei iránt. Az életbiztosítás — a felelős szeretet eltéphetetlen aranyfonala — továbbszövi a család életét. Kettős kötés! Ma divatosabb az üzleti érdeket vállalni, mint kimutatni a szeretetet. Az Aranyfonal életbiztosítás összekapcsolja ezt a kettőt. Olyan biztos befektetési formát kínál, amely bátran állja a versenyt bármely más hosszútávú megtakarítással. A biztosító a biztosítási díj meghatározott részét befekteti, garantált kamatot fizet, és a befektetési nyereségnek a kamatot meghaladó részét is 85%-ban visszajuttatja Önnek! Az életbiztosítás hozamára biztosan számíthat, hiszen az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt., nemcsak a legnagyobb hazai életbiztosító intézet, hanem az ország talán legjelentősebb befektetője is. Ami pedig a nemzetközi hátteret illeti: az ÁB-vel együtt az Egyesült Államok egyik legnagyobb külföldi életbiztosító társasága is az AEGON csoport tagja. Az Aranyfonal utat mutat! Önnek szüksége van egy nemzetközi színvonalú életbiztosításra. Sokat dolgozik családjáért, de közben talán rájuk jut a legkevesebb idő és törődés. Alapozza meg családja, gyermekei jövőjét! Ehhez az AB-AEGON Általános Biztosító Rt. az Aranyfonal életbiztosítást kínálja Önnek! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG Zsiga Ferenc Az apácáktól nem kell félni