Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-31 / 75. szám
4. oldal, 1993. március 31. MEGYEI KORKÉP Ifjúságvédelemről az ifjúságvédőknek — Az ifjúkori deviancia vizsgálata nem kizárólagos feladata a gyermekvédelemnek. Tudatositani kell magunkban, hogy mások problémáinak megoldásakor emberi viszonyokat kezelünk. A tájékozódás a világban, az eligazodás közvetlen környezetünkben és az önismeret az emberi életre alapvetően ható szociális tényezők — hallhattuk Mojzesné Székely Katalin, a debreceni egyetem docensének előadását Halason. A polgármesteri hivatal sorozatában — melynek célja a helyi gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szakterületek koordinálása -— újabb szakmai vitának adott színteret. A szociológiai tudományok kandidátusa beszélt az érdeklődőknek az intézményesített és spontán szocializációról, az ifjúság gondjainak megelőzéséről, s a társadalomba való beilleszkedés gátjairól, kiemelve ez ügyben az ifjúságvédők felelősségét. Városi szavaló verseny kisdiákoknak A kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskolában városi szavalóversenyt rendeztek a múlt hét végén. A jelentkező 76 diákot két zsűri hallgatta meg. A kisebbek közül Nagy Krisztina, a Halasi Úti Általános Iskola hatodikosa nyert (felkészítő tanár Maár Andrásné), az Arany János Általános Iskola hetedikes Tóth Edit (Tóth Pálné a felkészítő tanára) előtt. Vasvári Sarolta, a Szent Imre Úti Általános Iskolából (felkészítője Markóné Göndöcz Ágnes) lett a harmadik és Tar Szilvia ugyanebből az iskolából a negyedik. A nyolcadikosok közül az első helyezést Kovács Krisztina, a Tóth László Általános Iskolából (felkészítője Nyúl Andrásné) szerezte meg, a második Tóth Lívia lett, aki a Református Gimnázium diákja (felkészítője Tóth Imréné), a harmadik helyezett Nagy Melinda, a Szentkirályi Általános Iskolából (tanára Csinger Sándorné) a negyedik helyen Futó Szilvia végzett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából (tanára Szondi- né Asztalos Éva). Éremgyűjtő kitüntetése • Szép elismerésből VélzHtült Györki IstVán, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete bajai csoportjának tagja, aki — több évtizedes tevékenységéért — a Széchenyi Ferenc-cmlékérmet vehette át a szegedi szervezetnek a nagy árvíz évfordulóján rendezett „scrlegvacsoráján”. Az emlékérmet dr. Csongor Győző, nyugalmazott műzeumigazgató, a szegedi szervezet elnöke nyújtotta át a kitüntetettnek. (Gál Zoltán) Trió Stendhal-koncert Baján A tavaszi koncertkörúton lévő kitűnő dzsessztrió április 5-én, este 7 órakor lép fel Baján, a Batthyány utcai kis szerb templomban. Az együttes igényes kamaramuzsikát játszik. Ä trió tagjai: Dés László (szaxofon), Snetberger Ferenc (gitár), Horváth Kornél (ütős hangszerek). Külön- külön is jól felkészült muzsikusok, és zeneszerzéssel is foglalkoznak. Saját lemezeiken kívül nagyon sok más együttes vagy szólista lemez- felvételén is közreműködnek. A Trio Stendhal legjobb felvételeit egy olasz kiadású CD-lemez tartalmazza, amelynek címe: Something Happened (1992.) Schmidt Antal A Miss H ungary megyei elődöntőjére április 17-én Kiskunhalason kerül sor, a városi sportcsarnokban. A nagyszabású rendezvény első három helyezettje, valamint a közönségdíjas szépség az országos verseny középdöntőjébe jut tovább. A Bács Szépe szakmai előválogatójára április 3-án kerül sor a nyilvánosság teljes kizárásával. Ezen a versenyen a fotózás kizárólagos joga a Petőfi Népét, a verseny fő támogatóját illeti. A szakmai zsűri által —elnöke lapunk vezető szerkesztője Hámori Zoltán—legszebbnek ítélt lányok, az elődöntő versenyzőinek fényképe is lapunkban jelenik majd meg. A közönségdíjra kizárólag ezekkel a lapunkból kivágott fényképekkel lehet majd szavazni a verseny helyszínén. A rendezvény pénzdíjas, százezer forint illeti majd a Bács Szépéta Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat és az OTP felajánlásaként. Ugyanekkor dönt a zsűri a Tinik Szépe és Mister Halas (a legszemrevalóbb férfi) címek nyerteseiről is, akiket 50-50 ezer forinttal díjaz majd az Apró Hírmondó és a Videotéka, illetve a Kiskun GTV. A versenyt kísérő műsorban igazi sztárvendégek is lesznek majd, mint Szandi vagy D. Nagy és a Frakció. A műsorvezetők nem kisebb személyiségek lesznek, mint Pécsi Ildikó és Tahi Tóth László. Jegyek elővételben már most is vásárolhatók az AMK portáján (Kiskunhalas, Kossuth u. 23.). JELENTKEZÉSI LAP MISS HUNGARY „ szépségverseny BÁCS SZÉPE megyei döntőjére amely 1993. április 17-én, szombaton, 18 órakor lesz a kiskunhalasi városi sportcsarnokban. / NÉV:....................................................... ............................................................ S zületési hely és idő:.................................................................................... Lakcím:......................................................................................................... Telefon (üzenethagyás):................................................................................ Dátum:.............................................. aláírás szemig, sz. • Tanterem, eredeti ciszterci tanári ruhával. (Gál Zoltán felvételei) ISKOLATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS BAJÁN Érdekességek a századelőről — Ezt mindenkinek látni kell — volt az általános vélemény a bajai Türr István Múzeumban a múlt pénteken megnyílt „Iskolák, diákok, tanárok a századelőn” című kiállításról, melyet a bajai intézmény az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeummal közösen rendezett meg, Bálindt Márta muzeológus közreműködésével. A magyar oktatásügy első törvényes rendezése 1868-ban, a kiegyezést követően kezdődött meg az Eötvös József által létrehozott népoktatási törvénnyel, mely részletesen szabályozta az elemi iskolák körét, a tantárgyakat és a tanítóképzést. (Húsz tanítóképző létesült, köztük az Eötvös József nevét viselő képző is 1870-ben.) Ami a kiállítást illeti: ilyen érdekfeszítő, izgalmas, szívet-elmét gyönyörködtető anyagot, és még nem is dicsértem a látványosságot, ritkán látni. Aki a technika történetét kedveli, elnézegetheti a páratlanul érdekes taneszköz-kiállítást, aki az iskola- vagy pedagógiatörténetet, az a régi tankönyvekben, metszetekben, fotókban találnak megismerni valót. Csak egy példa: itt látható a mai III. Béla elődjének, a Bajai Kath. .Fpgyprnjjsiijmnak Taqári^ Kara az 1869. évből. (A fotót készítette Tischler M. „fényíró”.) Bandi János az igazgató, a tantestület tagja Czirfusz Ferenc is. Vagy érdemes megnézni az egykori vetítőt, a laterna fnagicát, a huroklejtő, a Héron-féle gőzforgó, illetve a magdeburgi féltekék modelljét. Gál Zoltán Halason vendégeskedett az ÁSZ • Hatalmas közönség volt knamsi az \SX-ra Alig zajlott le a hatoslottósorsolás, a kiskunhalasiak újabb élő televíziós show-müsornak lehettek tanúi és résztvevői a múlt szombat délelőtt. Ezúttal a tehetséges és különleges fiatalokat felvonultató népszerű ÁSZ-müsor jelentkezett Halasról. Már napokkal előbb benépesült a helyi ÁMK, építették a díszleteket, míg végre a nézők elé tárult a csoda. A műsorban a négy ÁSZ- jelöltön — Bényi Andrea, Farkas Péter, Papdi Terézia Erika és Gazdag Zoltán — kívül még jó néhány érdekes egyéniségű fiatal bemutatkozhatott. A nézők láthattak ruhatervező, biliárdos, visszafelé beszélő, nemezelő, s pomponos lányokat, gokartos és modellező fiúkat. A táncdalfesztiválon megismert Ladánybene 27 együttes mellett fellépett a halasi VHS-csoport is. Geszti Péter műsorvezető szellemes poénjai közben a jelenlévők marcipánból készült, „kiskunhalakat” rágcsálhattak, ÁSZ-zászlókat • Pabdi Terézia lobogtattak, a vendéglátósarok pedig elkészítette az ÁSZ-asztalt. A következő helyszín — Nagykanizsa — fiataljainak döntése alapján végül a tizennyolc éves, megható sorsú, szép hangú,, Papdi Terézia Erika lett a halasi ÁSZ. Konferencia a hajléktalanokról Hajléktalanok címmel rendez konferenciát a Magyar Nők Szövetsége —= az Osztrák Szövetségi Kormány támogatásával Budapesten, április 30-án. A tanácskozáson a kormány, a parlament, a Fővárosi Önkormányzat képviselői, valamint külföldi szakemberek tartanak előadásokat. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR —11.00, 12.00—14.00, 17.00—18.30, 21.00—23.00, 24.00—0.10: Azonos a középhullámú műsorral. 5.40: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00: A Reggel 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Pokoli paradicsom — Brazil kalandfilmsorozat 10.00: La Sept — Három szerelem — Svéd tévéfilmsorozat, VIIII4. rész (ism.) 11.00: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Klip-percek 16.35: Képújság 16.45: Parnasszus — játék 17.00: Ray Bradbury színháza. Amikor biztos, hogy esik — Kanadai tévéfilm 17.30: Most — A sokoldalú fiatalok műsora 18.00: Hol-mi? — Ifjúsági szolgáltató magazin 18.15: Pénzvilág 18.25: Napközi — egy műsor és valami más 18.50: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.00: Miami Vice — Amerikai krimisorozat — A partner 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Molnár Ferenc: Előjáték a Lear királyhoz 21.45: AKTuális 22.05: Unokáink is látni fogják — Oskó Judit műsora 22.45: Közjáték (ism.) 22.50: Forgatás közben Jó éjt, királyfi! 23.30: Híradó 23.35: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—10.00: Napkelte 14.55: Műsorismertetés 15.00: Testestől, lelkestől — NSZK-tévéfilmsorozat — A drága élet 44' (ism.) 15.45: Kérdezz! Felelek 16.10: Rinaldo Rinaldini (A haramiák kapitánya) — NSZK-tévéfilmsorozat, XIII/11. rész: A tábornok halála 25' 16.35: Elektor kalandor — Logikai videojáték 16.40: Észbontó 17.00: Híradó — Időjárás 17.10: Regionális híradó - 17.25: Denver, az utolsó dino- sz.aurusz -^ Amerrkai rajzfilmsorozat — Kutyaszorítóban (ism.) 17.50: Magyarország—Görögország labdarúgó-vb-selejtezö mérkőzés 19.50: Müsorajánlat— Időjárás 20.00: Derrick Német bűnügyi tévéfilmsorozat — A kapcsolat megszakadt 58' 21.00: Operettböngészö. Kálmán Imre — itthon 21.35: Gondolkodó 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt 22.45: Különleges tájakon — Angol útifilm — A csend ellenségei KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON. Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: A siker. Űrley István novellája. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök. . . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Parancs János. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth- klub 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemezalbuma. URH- ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Derűre is derű. Az ikrek szeretnek kérdezni. 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Fórum (ism.). 14.00: Kettős kötődés. 14.30: Kapaszkodó. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: In limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jezi- ku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Cubes — XV/5. 4.25—6.55, 9.00 PETŐFI 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hirek. Időjárás. 9.05: Zene szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű — Kopányi György: Premier. 13.30: Kedvencek a múltból — Mensáros László és Páger Antal. 14.00: Pihenőidő. Közben: 15.00: Hirek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.55: Közvetítés a Magyarország—Görögország labdarúgó- vb-selejtező mérkőzésről. Közben: 18.45: Hirek. Időjárás. 19.50: Könnyűzene. 20.00: A Világhangköltészeti Revue — Szkárosi Hangadó — 11/2. 20.30: Visszaszámlálás. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Hatodik érzék — Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal. 22.00: Magnósok, figyelem! 22.30: Count Basie és Oscar Peterson kvintettje játszik. 23.00: Hirek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló — éjfél előtt. 0.10—4.20: Napforduló — éjfél után. 0.10—4.20: Kossuth kh, Petőfi URH. Benne: 4.03—4.20: Magyar nóták, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: A főnök (am. sor ). Családi ékszerek. 10.00: Gazdag és szép (am. sor.). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó—játék. 11.30: Családi párbaj—játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Sp- ringfield-sztori (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: Baleseti osztály (am. sor.). Őrület. 15.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). Ördög lóháton. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor). Sárga tengeralattjáró. 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.) Az üldöző. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (német sor ). 20.15: Sípszó — focishow. 22.15: Tévétükör — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Alaszka (am. sor.). Joel, az indián 1.00: Borzasztó kedves család (ism.). 1.40: Ki itt a főnök? (ism.). 2.10: Beszélgetés (ism). 3.10: Robbanékony (ism.). 3.35: Gyilkosság a hobbija (ism.). 4.20: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.15: Fiatalok magazinja (ism). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Kaliforniai nap alatt (ism ). 9.20: Fiatal és nyugtalan (ism ). 10.05: Dallal a világ körül (német film). T1.45: Szomszédok (ism.) 12.10: Szerencsekerék (ism). 12.50: Apának feleségTeH '(ism:): 13.40: Fiatal és nyugtalan (am. sor.). Régi sebek. 14.30: Szomszédok (ausztrál sor ). Cserkészek egymás között. 14.55: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). A tinédzser vallomása. 15.50: A négyöklű trió (am. sor ). Sötét üzlet. 16.45: 5x5. 17.20: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Hirek. 19.00: Szív az adu. 19.30: Szerencse- kerék. 20.15: Immenhofi lányok (német film). 21.50: Beszélgetés. 23.15: Haller- vorden-show. 23.45: Gyújtóerő (am. sor.) PRO 7 5.10: A madárijesztő és Mrs. King (ism.). 5.55: Vicki (am. sor). Robotkő. 6.20: Rajzfilmek (ism.). Heathcliff — Repülő macik — Garfield — Flintstone család. 8.15: Parker Lewis (ism.). 8.45: Harttól Hartig (ism). 9.40: Cirkálórakéta (ism.). 11.30: San Francisco utcáin (ism.). 12.30: Bili Cosby-show (ism). 13.00: „Colt" a biztonság kedvéért (am. sor). A hamisító. 13.50: Az utahi tigris (am. western). 15.20: Harttól Hartig (am. sor.). Az utolsó pillanatban. 16.15: Rajzfilmek — Heathcliff — Vadászmacskák — Garfield — Flintstone család. 18.05: Parker Lewis (am. sor.). A Kövér és a Kicsi. 18.30: Bill Cosby-show (am. sor.). Csak egy kis nyugalmat! 19.00: San Francisco utcáin (am. sor.). Terhes tanúk. 20.00: Híradó. 20.15: Matlock — A kép (am krimi). 22.05: Jake és McCabe (am. sor.). Hamis ösvények. 23.00: Ülésre programozva (am. film). 0.30: Hírek. 0.40: Törött jelvények (ism.). 1.30: Hírek. 1.40: Szászok ostroma (ism.) 3.05: Hírek. 3.15: Harry Fox esetei (ism.). SUPER CHANNEL 13.00: Napirend. 13.30: Belföldi tudósítások. 14.00: Eco-rekord. 14.30: Helyszín. 15.00: Dzsem 16.30: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (am. sor.). 19.30: Richard Diamond (sorozat). 20.00: Környezetvédelem. 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Üzleti hét. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Glen és Randa (film). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV KECSKEMÉT, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: este 7 óra: ROKONOK. Törzs Jenő-bérlet. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 cs 8 órakor: AZ UTOLSÓ MOHIKÁN. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: FRIVOL VALLOMÁSOK. Színes, amerikai film. I4 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi: 5 és 7 órakor: DRAKULA. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Stúdió: 6 órakor: A SZERELEM HARLEY DA- VIDSONON ÉRKEZIK. Színes, amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KTV: 6.00—10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00- 15.00: KÉPÚJSÁG. 18.30—19.00: Műsorajánlat. 19.00—19.25: Almárium. 19.25—20.00: Kukucs. 20.00 — 20.30: Extra. 20.30 22.10: Film: Küldetés (Magyar dokumentumfilm, I00 perc). IKTV: 9.30: KÉPÚJSÁG — Reklám. 18.30: KÉPÚJSÁG — Reklám. 19.00: Szív-TV II. 23.00—23.30: KÉPÚJSÁG Reklám. Miss Hungary — Bács Szépe K.gv gimnáziumi igazgatói iroda.