Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

8. oldal, 1993. március 25. MEGYEI KORKÉP i, Előadások kisgyerekeknek iskolásokat a szegedi Mini Színpad társulata. Gyermekek, pedagógu­sok egyaránt elismeréssel szóltak az előadásokról, amelyekre a helyi művelődési házban került sor. Az Ungalu című mesedarab be­mutatása után az öltözőben be­szélgettem a lelkes szereplőkkel. — A neve is arra utal, hogy kis társulat a miénk — mondta Zom- bori Béla. — Négyen vagyunk szí­nészek: Csipák Emese, Papes Béla és Tótváradi Zsolt. Egy díszletter­vező és egy szervező segíti még a munkánkat. 1983-ban magánvál­lalkozásként jött létre ez a kis együttes, a tulajdonos Teszáry Gá­bor. Modern mesedarabokat adunk elő, amelyeket nekünk Ír­nak. Most egy három előadásból álló, az ősemberek világában ját­szódó sorozattal járjuk az orszá­got. Sok városban és faluban fel­léptünk már, például Baján, Bács­almáson, Kecskeméten, Szolno­kon, de Budapesten is tartottunk már előadást. Fiatalok vagyunk, szeretjük a gyerekeket, és a meg­nyilvánulásaikból látjuk, hogy ők is kedvelnek minket — tette hozzá Csipák Emese. — Mi a véleményed az előadás­ról? — kérdeztem Borcsa Botond negyedikes tanulótól. — Tetszett, mert a gonosz ősember, Barbárió nem bírt uralkodni a fiatalok felett, és go­noszságáért meg is bűnhődött. A következő előadást is szeret­ném megnézni. • A/ előadás közönsége. Kiss B. DIPLOMÁSOK KÉPESÍTÉS NÉLKÜL Mi lesz a népművelőkkel? Nemrégiben Nagybaracskán tartotta soros ülését a Baja Kör­nyéki Művelődési Házak Déli Munkaközössége. Fő napirendi pontként a közalkalmazotti tör­vény rájuk vonatkozó részeit tár­gyalták meg, ám az eredmény le- sújtónak mutatkozott. A rendelet valamennyiüket negatív módon érintette; hatályba lépése óta teljes döbbenet és bizonytalanság ural­kodik a térség népművelői között. Amikor az önkormányzatok Szűkös anyagi helyzete miatt az is előfordulhat, hogy valamely köz- művelődési intézményt bezárják, megjelent a rendelet, igen szigorú előírásokat tartalmazva a munka­körök betöltésére vonatkozóan. Akik pedagógusi végzettséggel 15­20 éves, dolgoznak megelégedésre a népművelői pályán, most — és nem csak ők — lehetetlen helyzet­be kerültek, mert nem rendelkez­nek szakirányú felsőfokú képesí­téssel. Érthetetlen számukra, hogy ami eddig jó volt és működött, egyszeriben mitől vált rosszá. Januártól mindegyik községben eleget tettek a törvényi előírások­nak: a határozatlan idejű szerződé­seket határozott idejűvé változtat­ták, melyek félévkor lejárnak. Meg kell pályáztatni időközben az állá­sokat, melyekre vagy lesz jelentke­ző, vagy nem. Mi történik, ha az utóbbi következik be? Közgyűjteményi és közművelődé­si magasabb vezető és vezető beosz­tást betöltő közalkalmazott részére nem adható felmentés, kivéve, ha az érintett személy a képesítés megszer­zése érdekében a rendelet hatályba lé­pésekor már oktatásban vett részt. A tanácskozáson részt vevők vélemé­nye szerint ez azt jelenti, hop meg sem pályázhatják a saját széküket, miután a törvény november 20-ai életbe lépésekor, ha akarták volna sem jelezhették továbbtanulási szán­dékukat. Saját hibájukon kívül a 22- es csapdájába kerültek. A munkaközösség levélben for­dul az illetékes minisztérium, vala­mint a Közgyűjteményi és Közmű­velődési Dolgozók Szakszervezeté­hez azzal a kéréssel, hogy oszlassák el a ködöt, mutassanak utat kiszol­gáltatott helyzetükből. Tájékozta­tást kérnek arra vonatkozóan is, hogy egyáltalán hol folyik és mi mó­don lehet megszerezni a kulcsszó szerinti szakirányú végzettséget. Somogyi Gábor Háromszáz élet Tizenhat éves énekes Az első hónap tapasztalatai alapján kedvező a terhességmeg­szakítás új rendjének fogadtatása. Mint ismeretes, megszűntek az abortuszbizottságok, a művi veté­léssel kapcsolatos kérelmeket ja­nuár elsejétől a százhúsz családvé­delmi szolgálatnál intézik. Horváth Mónika országos fővédőnőtől a következő tájékoztatást kaptuk:- Az egészségügyi főiskolát végzett védőnőket negyvenórás tanfolyamon készítettük fel köny- nyünek egyáltalán nem mondható feladatukra. Drámai helyzetükről, ellehetetlenült életükről sokszor sírva beszélnek az asszonyok. A védőnők a közhiedelemmel el­lentétben nem a terhesség megtar­tására beszélik rá a terhes nőket, ez szigorúan tilos nekik. Ismer­tetik a gyermekvállalás szociális és egyéb feltételeit. Elmondják, hogy a terhesség idején és a baba meg­születése után milyen anyagi támo­gatást kaphatnak. Ismertetik a művi vetélés veszé­lyeit. Az asszonyok többsége türel­mesen végighallgatja a tájékozta­tót, többen az elmondottak hatá­sára vállalják a szülést. Milyen adatokat kapott az első hónap , forgalmáról" ?- Még nem sikerült minden­honnan beszerezni az adatokat, de azt már tudjuk, hogy a legtöbb művi vetélés a kétmilliós Budapes­ten volt. — Elkísérik-e a párjukat a csa­ládvédelmi szolgálathoz a férfiak? Sajnos, nem. Pedig azt szeret­nénk, ha a terhesség megelőzésével kapcsolatos tudnivalókat a férfiak is megismernék. Bakó Katalin a kiskunhalasi Szilády-gimnázium második osz­tályos tanulója. 1987-ben az erdé­lyi Csíkszeredáról települt család­jával Kiskunhalasra, 1988-tól kezdve énekel. Folyamatosan ta­nul moldvai, gyimesi, mezőségi. somogyi, kalotaszegi, palóc nép­dalokat, amelyeket mindig az adott tájegységre jellemző stílus­ban, eredeti hanganyagról, az ott élőktől elsajátítva ad elő. A közel­múltban Kiskunhalason szervezett területi Ki mit tud?-ról szólóéne­kes kategóriában továbbjutott a megyei döntőbe. — Mikor átjöttünk Magyaror­szágra, akkor döbbentem rá, hogy milyen kultúrában éltek az őseim, amit valahol mélyen magamban hordozok — kezdi a tizenhat éves Kati. — Tulajdonképpen mindig szerettem énekelni. Tudat alatt va­lószínűleg a 3-4 éves korom élmé­nye is bennem volt, amikor édes- anyámék először vittek táncházba. Kisgyermek koromban igazán nem vágytam arra, hogy énekeljek, habár szüleim érdeklődése mindig meghatározó volt. A különböző népzenei táborokban Budai Iloná­tól tanultam énekelni. Nagy segít­ségemre volt az általános iskolai énektanárom, Francziáné Kékesi Zita is, aki elkezdett népdalverse­nyekre hordani. — Milyen megmérettetésen vet­tél részt a Ki mit tud? előtt? — A legfontosabb az évente megrendezésre kerülő jászberényi csángó fesztivál keretében zajló Hodorog Luca-emlékverseny volt, ahol tavalyelőtt második, tavaly ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ : Horgászok, figyelem! j ♦ ♦ X A nagybaracskai önkormányzat saját horgászvize X X a Füzesi-holtág kedvező feltételekkel várja a horgászokat. Éves, X ♦ heti és napi területi engedélyek válthatók a helyi műszaki ♦ ♦ boltban Horváth Antalnál, valamint a halőrnél. * ♦ Piaciponty-telepítés miatt március 26—31-éig horgászni tilos! ♦ ♦ 1049 * ♦ ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ • Bakó Katalin pedig első helyezést értem el. Ezen­kívül elég sokfelé felléptem, de a legnagyobb élményt a finnország­beli jelentette számomra, egy fesz­tiválra utazó szanki csoport engem vitt magával hazai előadóként. — Úgy tudom, a közelmúltban a Hungaroton készített veled le­mezfelvételt! Hogyan kerültél oda? — Tavaly, valamikor év végén pályáztam az évente ismétlődő Táncház—Népzene Lemezre. Ka­rácsonyi ajándékként kaptam meg a levelet, hogy elfogadták két ka­rácsonyi dalomat. Január elején volt a hanglemezfelvétel, s tervek szerint március végén jelenik meg. Vasárnap pedig a Budapest Sport- csarnokban országos táncháztalál­kozó, s ennek keretében élő lemez- bemutató koncert lesz, amelyre nagy izgalommal készülök. Itt ta­lán találkozom az általam annyira tisztelt Sebestyén Mártával is — sóhajt fel Kati. — Hogyan készülsz a Ki mit tud? következő fordulójára? — Új dalokat tanulok, a régié-, két tovább csiszolom. Reményke­dem, s igyekszem a tőlem telhető legjobb formát nyújtani. Szeretek énekelni másoknak. Csodálatos érzés hallani a tapsot, s érezni, az emberekből áradó szeretetet. Úgy gondolom, az éneklés képessége örökletesen mindenkiben benne van, csak meg kell lennie a kellő légkörnek ahhoz, hogy az ki is bontakozzon — mosolyodik el vé­gül az ifjú tehetség. Sz. Huber Helga Tízéves a bajai Sugovica Szálló • A jubiláló Sugovica Szálló. B aja jövőjének kutatója — a prog­nosztika tudománya akkor még gyermekcipőben járt —, Újpétery Elemér a fejlődés zálogát a város pá­ratlan szépségű természeti környeze­tében, és ezzel kapcsolatosan az ide­genforgalom fejlesztésében látta 1934-ben írott könyvében. E szerep­kör betöltéséhez nagyban hozzájá­rult a Sugovica Szálló felépítése, mely a napokban ünnepli megnyitásának 10. évfordulóját. Ez alkalomból ke­restem meg Pálmai József igazgatót, megtudakolandó, hogy mire büszke egy messze földön jó nevű szálló veze­tője. —Ha valamire, hát mindenekelőtt arra, lennék büszke, hogy minden egyes munkatársam hivatásszeretet­tel végzi a dolgát. Amint a vendége­ink gyakran mondták: nálunk ott­hon érezték magukat. Ennél többet aligha tudnánk nyújtani, ha—amint hisszük is — munkánkat szolgálat­nak tekintjük. Ezt ismerték el a ma­gas kitüntetéssel, a Nemzetközi Szál­lodai Díjjal, az éttermet illető Védnö­ki Táblával, legutóbb pedig Vassné Harmath Ilona mesterszakácsi címé­vel. Amint a továbbiakban megtud­tam, ezideig valamivel több, mint 76 ezer vendége volt a Sugovica Szálló­nak, 58 százalékban külföldiek vet­ték igénybe. Németek, osztrákok, olaszok, , franciák, hollandok és Egyesült Államokbeliek. A kezdettől vezetett pontos kimutatás szerint még Afrikából is érkeztek, egy híján hatvanan. Hogy kik is jártak itt? Álljon itt né­hány név, minden protokolláris sor­rend mellőzésével: Máté Péter, Antall József, Habsburg Ottó, az Edda együttes. A vendégkönyv tanúsága szerint jól érezték magukat a Sugovi­ca Szállóban. A szinvonal növelő fejlesztés a tíz esztendő alatt egy pillanatra sem állt meg: jachtkikötő, teniszpálya, feszí­tett víztükrű úszómedence, kerthelyi­ség, majd az étterem légkondicioná­lása. Az csak természetes, hogy min­den szobában telefon, műholdas vé­telre alkalmas televízió és hűtőszek­rény van. Ahogy az európai normák megkövetelik. GálZoItán TALLÓZÓ Aranyhomokból katasztrófák földje Fest, hímez az egykori kalauznő Dunavecsén jó néhány amatőr képzőművész tevékenykedik. Ben­da Árpádné munkáiból a közel­múltban néhány alkotást megte­kinthettek az érdeklődők egy — Bagoly György festőművésszel kö­zösen rendezett — kiállításon. Benda Árpádné egykor kalauz, majd bolti eladó volt, de 1976-ban leszázalékolták. Ha valaki kény- szerűségből nem dolgozhat, úgy érzi, nincs rá szükség. Bendáné Pi­roskában talán éppen ez ébresztet­te föl a szunnyadó alkotásvágyat. Lakásában beszélgettünk. „Már régen nem élnék, ha ezeket nem csinálnám —• néz körül —, mert minden embernek kell legyen élet­célja. Nem elég, hogy az orvoso­kon, a családomon csüngjek. Nem akarok függeni senkitől, ezért a festéssel, a hímzéssel foglalom el magam.” Elmondta még, hogy eleinte csempére festett virágmotívumo­kat, majd kresvászonra, zománc­festékkel. Később tűvel, cérnával díszített térítőkét, s varrt faliképe­ket is. Szalmaképeket ragasztott, olajfestékkel is megpróbálkozott. Mindezek után 1983-ban alkot­ta az első terméskompozícióját, melyet azóta ötven másik követett. A kompozíciók növényi magvak­ból, akác, szilva, rózsa, nád, szőlő, ecet, bodza stb. szárának különbö­ző irányú metszeteiből állnak össze mutatós képpé. Ragasztás, kerete­zés, üvegezés után már csak helyet kell találni a dekoratív alkotásnak. Két egyforma még nem készült. Akik látták e remek, ötletes fali­díszeket, szinte kivétel nélkül elis­merésüket fejezték ki. Legközelebb a március közepére tervezett solti tárlaton találkozhat a közönség Benda Árpádné munkáival. Horváth József Hol tartunk most? A múlt hét végén erről tanácskoztak Kiskőrösön vizes mérnökök, erdészeti emberek, termé­szetvédők,' szociológusok, az' dönteti körzetek polgármesterei, országgyűlési képviselők és négy minisztérium sza­kemberei. Az egész napos és nagyon okos párbeszéd a talajvízről, annak vé­szes csökkenéséről és a lehetséges, bár égetően szükséges beavatkozásokról folyt leginkább, itt-ott azonban, ahogy lenni szokott, sok minden előkerült még. Idestova másfél évtizede süllyed vé­szesen a talajvizek szintje ezen a vidé­ken is, átlagban két-három méterrel, de néhol öt vagy akár nyolc méterrel is. Ez pedig azt jelenti, hogy a területet aranyhomokká változtató szőlők és gyümölcsfák gyökérzetc sem éri cl már ezt a mélységet. Szánalmas látvány szinte minden évben az aszályban ten­gődő gyümölcsös. A visszasivatagoso- dás kezd jellemzővé lenni, többen emlí­tették tehát, hogy katasztrófasújtott te­rületté kellene nyilvánítani. Mások fi­nomabban fogalmaztak, megelégedtek továbbra is a gyönge termőhelyi adott­sággal, mint minősítési fokozattal, mondván, ha keményen fogalmazunk, elriasztjuk a külföldi tőkét. Pénzben is megpróbálták kifejezni néhányan a veszteségeket. A tavalyit ötmilliárdra becsülték, az utolsó tíz évit összefogva pedig húszmilliárdról be­széltek. Ahol sok a pénz, ott is sok az ekkora összeg, szegénységünkben még kiáltóbb. Vannak kutatók, akik azt ál­lítják, az évek óta tartó rémséges aszály talajvízcsökkentő hatását legföljebb két normális csapadékú esztendő tudná némileg helyrebillenteni — ha nem is pótolni, hiszen ennyi év kára semmivel nem pótolható —, de egyelőre még jele­it sem látjuk ilyennek. A talajvizekre ugyanis a téli csapadék van döntő ha­tással, és az idei tél megint elmúlt szá­mottevő csapadék nélkül. Sokféle szempont jött elő a tanács­kozáson és elfogultságoknak is látszot­tak jelei. Az erdészek vádolva érezték magukat, hogy azért csökkent ilyen ve­szedelmes mértékben a talajvizek szint­je, mert nyakló nélkül erdősítettek, és a vízszivattyúként működő fafajták ke­rültek előtérbe. Azt mondták, a seké­lyen járó gyökerzetű fáké a túlsúly, és egyébként azokban a megyékben is csökkent a vízszint, amelyekben szá­mottevő erdő még mindig nincsen. Má­sok azzal kontráztak, ha valahonnan vizet veszünk ki, bármi mód óta. csök’- kéh tfiindig a vízszihí.'Ma'gűnK kiegé­szítenénk az erdészek védekezését egy ősrégi tapasztalattal: a futóhomokot a fák kötötték meg, ha erdők nélkül ma­radt volna ez a tájék, a futkosó szelek megint futóhomokká változtatták vol­na. Egy másik vád a vízügyieket illette: azért jött a katasztrófa, mert agyba- főbe csatornáztak. Elvezették azonnal a tavaszi belvizeket, ahelyett, hogy ok­szerű gazdálkodással inkább visszatar­tották volna. Némely előadó azzal vé­dekezett, régtől fogva nem vágnak bele már a csatornaszelvényck a talajvizek régióiba, ilyen vád tehát nem érheti őket. Magunk kénytelenek vagyunk itt is hozzátenni egy gondolatot: az egész ország rémüldözött annak idején a bel­vizektől, számlálgatva, hány tízezer hektár az elöntött területek nagysága. Ha nem intézkedtek volna azonnal, belvízi katasztrófákról beszélhettünk volna. Természetes igény, hogy apróra szedjük össze az emberi beavatkozás, néha túlbuzgóság ártalmait, de egyet kell értenünk avval az állítással, hogy az igazi ok mégis a hosszú ideje tartó rendkívüli aszály. Senki nem vádolha­tó, miért nem látott ennyi évvel előre. És ha látott volna? Meglehet, megkö­vezték volna. Esőcsinálót változatlanul nem fog­lalkoztathat egyetlen felelős szervezet sem, a megoldási lehetőségek között első helyen még mindig a Dunából, illetve a Tiszából történő öntözés áll. Iszonyatosan drága, és akkor van rá a legnagyobb szükség, amikor legkeve­sebb rá a pénzünk. Most lett igazán sürgető a Duna—Tisza-csatorna meg­építése is, de kilátásunk sincsen rá. Saj­nos, ilyen pénztelen körülmények kö­zött még szembeötlöbb volt némely mi­niszteriális emberek körmönfont sem- mitmondása. Mindenesetre megváltoz­ni látszik a dolgok menete: korábban a hatalom mondta meg, mit kell csinálni, és azt csorgatták széjjel szakmai ta­nácskozásokon, most a szakembereké az elsőbbség, és az ő méréseikre tá­maszkodik majd az állami intézkedé­sek sorozata. Reméljük, lesz ilyen sorozat. (Megjelent a Délntagyarország 1993. március 22-ei számában.) Diákújságok a megyében A kecskeméti Gáspár András kö­zépiskola látta vendégül a megye diák­újságíróit, akik megismerkedtek a Pe­tőfi Népe szerkesztőségével is. A diá­kok által írt, szerkesztett újságokról bemutatkozó anyagot is hoztak ma­gukkal, amit sorozatban adunk köz­re. Ezúttal a kecskeméti Bolyai János Gimnázium lapjának bemutatása kö­vetkezik. Gimnáziumunk 1987-ben indult négy első osztállyal. Az első iskolaúj­ság 1989. március 15-ére jelent meg. Iskolánk hivatalos neve 1989. augusz­tusától Bolyai János Gimnázium. La­punk második számát az ünnepélyes névadás tiszteletére, 1989 decemberé­ben jelentettük meg. Ekkor született az elhatározás, hogy minden évben legalább két újságot kiadunk. Téma sok van, de amikor mindezt megfelelő formában le kell írni, akkor bizony rá­döbbenünk, hogy milyen nehéz mes­terség az újságírás. Szerencsére a diá­kok között mindig akad egy-két lelkes elhivatott, akik az írás és szerkesztés nehézségeit felvállalják. Újságunk ed­digi címe Mi Újság?, az utolsó szám BOJ(ly)GATÓ címmel jelent meg. Ez is igazolja, hogy készek vagyunk az új ötletek megvalósítására, amiket kitar­tóan várunk! Rovataink: riportok, megkérdez­tük, életünkről, megosztott élmények, Írások innen-onnan. Illusztrációként a rajzórákon készült „alkotásokat” használjuk. Felelős szerkesztőnk kez­dettől fogva Tóth Józsefné Irén ke né­ni, gimnáziumunk könyvtárosa. Szer­kesztőségi üléseink kéthetente, szer­dán, a könyvtárban vannak. A techni­kánk nagyon kezdetleges:, gépelés, fénymásolás, összetűzés. Általában 300 példányt készítünk, ez kielégíti az igényeket. Boldoczki Zsolt szerk. IV/A Ebben a tanévben már az ötödik alkalommal szórakoztatta a múlt héten a tompái óvodásokat és kis-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom