Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 64. szám
r A kormány tárgyalja A kormány mai ülésén előterjesztést hallgat meg a lakásgazdálkodás átalakításáról szóló országgyűlési határozat tervezetéről. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint a. kormány foglalkozik a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény módosításának téziseivel. Szó lesza MagyarSuzu- ki Rt. Befektetésösztönzési Alapból történő állami részesedésszerzési kérelméről is. Oldódik a bizalmatlanság Októberben két Bács-Kiskun megyei, öt dunántúli önkormányzat vezetője írta alá azt a megbízási szerződést, amely immár résdetesen is szabályozza a paksi atomerőmű közelében lévő települések ellenőrzési és információs tevékenységét. A társulás élén háromtagú vezetőség áll, melynek elnöke a kalocsai polgármester. Minta Duna bal oldalán lévőtelepülé, seken megállapítható, a társulás működése óta mintha oldódna az a bizalmatlanság, amely a háttérsugárzás és az esetleges katasztrófahelyzet miatt alakult ki az emberekben. Ezt a folyamatot nyilvánvalóan segíti az is, hogy a környéken lakók a korábbinál lényegesebben többet hallanak és olvasnak az erőmű működéséről, s táblázat formájában összehasonlító adatokat is kapnak arról: az erőmű dolgozói és a társulás szakemberei milyen sugárzási értékeket mértek, s az ország más pontjain milyen a helyzet. Kecskemét is fesztiválváros A következő hónaptokban a megye- székhely a fesztiválok városa lesz, sok műfajban és nagyon sok színhelyen szinte egymást követik a művészeti rendezvények. Ma este hét órakor a Kodály-iskola díszteimében ünnepi hangversennyel indul az immár nyolcadik Kecskeméti Tavaszi Fesztivál. • • Oregcserkészek köre Kecskeméten, a napokban több mint harmincán megalakították az öregcserkészek körét. A baráti csoportosulás ideiglenes ügyvivő testületének vezetőjévé Tóth Pált, a kecskeméti 853-as Katona József cserkész- csapat egykori parancsnok-helyettesét választották. Céljuk: a cserkészélet emlékeinek gyűjtése, feldolgozása és átadása a megyeszékhelyen is újra éledő ifjúsági mozgalom tagjainak, vezetőinek. Összejöveteleiket minden hónap első keddjén 16 órakor tartják a Piarista Gimnáziumban. Rémiek Erdélyben A jövő hónapban az erdélyi Gyi- mesbükkre utazik az a héttagú rémi delegáció, amely azt kapta feladatul a falutól, hogy kezdjen az ottaniakkal testvérközségi együttműködésről tárgyalásokat. A delegáció tagja lesz Hegedűs János plébános is, aki az együttműködés kezdeti csíráit ápolgatta. A kiutazásban a megyei önkormányzatjárművel segíti a rémieket. Vállalkozó fogorvosok Családi vállalkozáson alapuló gyermekfogászati rendelő nyílik április elsején Kiskunfélegyházán. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés megvalósításáról szóló szerződést, majd’ egyéves előkészítés, tegnap írta alá dr. Földeáki László és Ficsor József polgármester. Ennek értelmében azönkormányzat megbízta a fogászati szolgáltató káeftét az egészségügyi alapellátás körébe tartozó 0—14 éves korosztály teljes körű fogászati szakellátásának a biztosításával Kiskunfélegyháza és Gátér területén. A Jókai utcai rendelőben azonban egyelőre csak Földeáki doktor és felesége fogadja a gyerekeket. Újabb orvosokkal majd csak akkor fog bővülni a vállalkozás, ha két fiuk is végez az egyetemen. Elfogták a szökevényt Közel egy hónapig bujkált P. József Állampusztáról szökött elítélt, akit nemrégiben a kalocsai rendőrség élettársa Vízmű utcai lakásában fogottéi. A hírhedt gázcseretelep-betörő és boltfosztogató alig két hétig volt a börtön „vendége”, s máris megszökött az intézet sertéstelepéről. Mint kiderült az újra rabruhát öltött betörő fogolyszökés és más, korábban elkövetett bűncselekmény miatt áll ismét bíróság elé. Tűz a tárolóban Kecskeméten, a Március 15. utca egyik ötszintes lakóépületének földszinti kerékpártárolójában elhelyezett kartondoboz gyulladt ki tegnap délután négy órakor. A tüztől a doboz fölötti elektromos vezeték szigetelése megolvadtés az álmennyezet megrongálódott. A becsült kár 50 ezer forint, a tűz oka nem ismert, s a ruhákat, játékokat és papírt tartalmazó doboz gazdája szintén ismeretlen. V- ) Kecském^ * ■ jS&ff uBm UH KBB mKf jKfm JHV mV 1 Újra itt a szerencsejáték! Ismét négyszáz nyereményt sorsolunk! BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVIII. évf., 64. szám Ára: 13,80 Ft 1993. március 18., csütörtök _ 4 Nyereményszelvény a 12. oldalon _______é-7Íi Márciusi földárverések Ebben a hónapban a Bács- Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatal tizenhét kárpótlási földárverést tartott a megyében. Valamennyi sikeresnek minősíthető, hiszen voltak licitálók. Az árveréseken összesen 337-en vásároltak földet, a legtöbben — hetvenegyen — Dusnokon a Munkás-Paraszt Tsz területéből., Ja- kabszálláson, a Városföldi Állami Gazdaság földjéből egyetlen gazda vett. A meghirdetett aranykorona-érték 50 ezer 151 volt, aminek 65,8 százaléka kelt el, összesen 33 ezer 041 aranykorona. A legtöbb földet a törvényben meghatározott legalacsonyabb, 500 forint aranykoro- nánkénti értéken vásárolták meg az új tulajdonosok. így összesen 19 millió 084 ezer forint értékű kárpótlási jeggyel fizettek. Megkezdődtek a kárpótlási földárverések Kecskeméten is, eddig a Kossuth és a Törekvés Szövetkezet földjeinek egy-egy részére licitálhattak. Az előbbi gazdaság területére tizenheten, mig a másikéra 105-en licitáltak sikeresen. Szénhidrogénremény Kalocsa mellett A Mól Rt. huszonöt tagú munkacsoportja nemrégiben kezdte meg azt a nagyszabású kutatómunkát, amely Kalocsától délre Miske, Hajós és Császár- töltés külterületén folyik. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, hogy a térségben gázvagy olajlelő helyekre bukkannak, ám végleges eredmény csak mintegy fél év múlva várható. NAGY KÁROKAT OKOZ AZ OLASZORSZÁGI JÁRVÁNY Bizonytalan a magyar húskivitel — Rendkívül nagy gazdasági károkat okozhat a magyar mező- gazdaságnak az Olaszországban eszlelt száj- és körömfájás — mondta az MTI érdeklődésére szerdán Bálint Tibor, a szaktárca illetékes főosztályvezető-helyettese. Az olaszországi száj- és körömfájás miatt bizonytalanná vált a del-európai államba szállított magyar élő állat- és állatitermék-kivi- tel is. A járványra való hivatkozással ugyanis az olasz hatóságok megtiltották, hogy az ország területére olyan szállítmányok léphessenek be, amelyek érintik a volt délszláv államokat. A tilalom leginkább a húsvéti bárányexportot sújtja rövid távon. Ám Olaszországba nem vihető be semmilyen hasítottkörmű élő állat — például szarvasmarha, sertés, birka. Az olasz döntés nyomán a Közös Piac brüsszeli központjában úgy határoztak, hogy az Európai Közösség is hasonló korlátozásokat hoz. A Trieszt melletti Prosecco vámállomáson a hatóságok feltartóztattak több, összesen 3500 marhából álló szállítmányt, amely Magyarországról és Lengyelországból • Az idén nem okoz ilyen örömet a húsvéti bárány a tény észtöknek. (Fotó: PN-archív) érkezett, miután azonban az állategészségügyi vizsgálatok negatív eredménnyel végződtek, engedélyezték az állatok bevitelét. A Bácshús Rt. kereskedelmi igazgatója, Haszur Antal, elmondta, hogy a vállalat az utóbbi időben nem szállított Olaszországba. Ha a délszláv államokon valóban nem vihető keresztül az élő állat és az állati termék, akkor a szállítási költség nő meg tetemesen. Az eddigi 7-800 kilométeres út helyett, durva számítások szerint, 3000-t kell utaztatni az árut, ami — élő állatnál — minőségromlást is feltételez. A rövidebb úton a szállítási (Folytatás a 2. oldalon) KOMMANDÓS AKCIÓ TATAHÁZÁN Lövés a disznótorban # Kommandósok gyakorlatozás közben. Ezúttal nem terepszínü ruhában és álarcban léptek akcióba. (PN-archív) Sivítozásra, kiabálásra figyelt fel Tataházán a disznóvágás csúcspontján szombat délelőtt a gazda bent a garázsban. Ő is, a böllér is kirohant az udvarra, ahol megdöbbentő kép fogadta őket. A földön feküdtek övéik és a vendégek, míg felettük civil ruhás „banditák”, 12—15 férfi uralta a terepet. Egy részük azon igyekezett, hogy a házban lévőket is az udvarra terelje. Köztük a szegedi Nemes Lászlót, a házigazda lányának élettársát, akit — mint utóbb kiderült — voltaképpen kerestek. És aki vendégként érkezett Tataházára, majd a hajnali pálinkától elcsigázva álomba szenderült az egyik szobában. Csak percek múlva derült ki, hogy a „banditák” a Heves megyei rendőrség Kobra kommandó csoportja, akik pénzbehajtó zsarolók nyomán jutottak el a tataházi gazda, Szöllősi Sándor házához. Nem kis riadalmat okozva a békésnek induló disznótor vendégei és a házigazda családja körében. A gazda és a böllér kés után nyúlt, de már nem a disznó vérét kívánták. Ki tudja hová fajulnak az események, ha egy figyelmeztető lövés el nem dördül. (További részletek a 2. oldalon.) Felmentették a félegyházi Április 4. Művek vezérigazgatóját A Kiskunfélegyházi Április 4. Gépipari Művek ezer embernek adott munkát hosszú évek óta. Ez a létszám az utóbbi két évben a felére csökkent. Jelenleg csődeljárás folyik a vállalat ellen. Szabó Lajos vezérigazgatót az Állami Vagyonügynökséggel való közös megegyezés alapján március 10-ei hatállyal felmentették munkaköréből. Egyidejűleg az ÁVÜ megbízásából Orosz György állami biztos került a cég élére. (Folytatás a 2. oldalon) MDF választási gyűlés Szabadszálláson A Fidesz választási gyűlése Solton Bányai János, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjelöltje kedden este Szabadszálláson, a Róna vendéglőben tartott választási gyűlésen ismertette programját. A rendezvényen részt vett és felszólalt Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. Bányai János, miután megköszönte a jelölőcédulákban eddig kifejeződő támogatást, legfontosabbnak tartott elképzeléseiről beszélt. Ezek között első helyen említette, hogy a termőföldet magyar kézben kell tartani, s el kell érni, hogy a magyar áru megbecsülése nagyobb legyen. Nem biztos ugyanis, hogy a boltjainkat elárasztó, díszes csomagolású külföldi termékek minden esetben jobb minőségűek a hazai árunál. Ä kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakképzettségű Bányai János a falusi turizmusban is egyik lehetőségét látja a Felső-Kiskunság felemelkedésének. A térségben többen is a biohumusz panama áldozatai, Bányai János nekik is segítséget ígért. (Folytatás a 2. oldalon) A kormány nem teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek segítségével gyökeres változások indultak volna be a magyar gazdaságban. Nincsenek megfelelő törvények, s a szabályzók is gyakran változnak, amelyek következtében nehezen tudnak tervezni a vállalkozók — mondotta Kisjuhász József, a Fidesz képviselőjelöltje azon a választási gyűlésen, amelyet kedden este rendeztek Solton. Elmondta még, hogy sokan, akik ma vállalkozók részben kényszerből próbálkoznak, mert elvesztették eddigi munkahelyüket. Ám hiába van valakinek jó ötlete, ha megvalósításához kölcsönt szinte képtelen szerezni. Pedig a jól menő vállalkozások új munkahelyeket jelentenek, s több jövedelmet az államkasszának is. A jelölt szerint az oktatás reformjára az eddiginél jóval többet kellene költeni. A mai szakképző intézményekben ugyanis a leendő munkanélküliek oktatása folyik, nem pedig olyan szakembereké, akik széles szakmai tudással köny- nyen el tudnának helyezkedni. (Folytatás a 2. oldalon) Ki fizesse a földkimérést? Az Országgyűlés szerdán lezárta Fodor István és Kupa Mihály független képviselők önálló indítványának általános vitáját a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról. Javaslatuk célja, hogy a kárpótoltakhoz hasonlóan az ingatlannyilvántartási bejegyzéssel és az önálló ingatlanként történő kialakítással kapcsolatos költségeket a részarány-tulajdonosoknak se kelljen maguknak viselniük. Ennek feltétele, hogy vállalják: öt évig nem értékesítik, nem adják haszonbérbe és nem vonják ki a mező- gazdasági termelésből földjüket. Az 1956-os sortüzek vizsgálata Az elmúlt rendszer alatt elkövetett egyes bűncselekmények feltárására ez év elején alakult öttagú bizottság tagjai harag és részrehajlás nélkül végzik kutatómunkájukat. Ezt dr. Kahler Frigyes címzetes egyetemi docens, az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi és kegyelmi ügyosztályának vezetője, a bizottság elnöke mondta a minisztériumban tartott szerdai sajtóbeszélgetésen, amelyen az újságírókon kivül a bizottság egyes tagjai is részt vettek. A bizottsági tagok tájékoztatóján szó volt arról, hogy elsődleges feladatuknak az 1956-os sortüzek körülményeinek vizsgálatát tekintik. A kutatómunka célja a feltárt dokumentumok nyilvánosságra hozatala. Elhangzott: Nem kizárt, hogy e dokumentumok alapját képezhetik a büntetőjogi felelősség- revonásnak is. A bizottság és a kutatásba bevont további szakértők munkáját az Országgyűlés által jóváhagyott pénzügyi keretből fedezik. A PARLAMENTBŐL JELENTJÜK Vita a földadóról, kárpótlási jegyígérvényről Az Országgyűlés szerda délelőtt lezárta a földadóról szóló törvény módosításának általános vitáját. Pelcsinszki Boleszláv és Futaki Géza SZDSZ-párti képviselők önálló módosító indítványa értelmében földadót lenne köteles fizetni az, akinek a földterület május 31-én használatában van. A határidő kitolását az indokolja, hogy május végén a föld már megművelt, bevetett állapotban van, ezért valószínű, hogy használója fogja a termést betakarítani. Mentes lenne a földadó alól a termelésszabályozási céllal termelésből kivont föld. A módosítás javaslatot tesz arra is, hogy a szántóművelésiágban csak a 18 aranykorona feletti földminőségü területeket indokolt adóztatni. A parlament ezután folytatta Glattfelder Béla (Fidesz) önálló indítványának általános vitáját a kárpótlási jegyígérvényről. A törvényjavaslat általános vitája során nyilvánvalóvá vált, hogy a képviselők pártállástól függetlenül egyetértenek a privatizáció meggyorsításának igényével, ugyanakkor a konkrét megoldást illetően erősen eltérő vélemények fogalmazódtak meg. Adóbevallás március 22-éig — A személyijövedelemadó- bevallást 1993. március 22-én, éjfélig lehet postára adni — tájékoztatja az adózó állampolgárokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az adózási tájékoztatóban kiadottak módosítására azért került sor, mivel március 20-a munkaszüneti napra esik. Azok számára, akik személyesen nyújtják be bevallásukat, az adóhatóság meghosszabbított ügyfélszolgálatot tart a fővárosban március 20-án, szombaton 16 óráig és 22-én, hétfőn 18 óráig, valamint a megyei hivataloknál az általuk meghirdetett időpontig. Tűzoltóautó támogatásból Az elmúlt héten állománygyűlést tartottak a félegyházi tűzoltók, melyen részt vett Wlacsil Tibor alezredes, megyei parancsnok is. Tavaly az országos parancsnokság ellenőrzést tartott Félegyházán, és kimagaslóra értékelték a városi parancsnokság munkáját. Közérdekű kötelezettségvállalásukkal egy új tűzoltóautó vásárlására adódott lehetőség. A jármű több mint 15 milliós árából kétmilliót az országos parancsnokság fog biztosítani és valószínűleg az ön- kormányzat is segíti anyagilag a vásárlást. A támogatóktól eddig 575 ezer forint folyt be erre a célra. Gy. Mészáros Ágnes • Rövidesen rendszerbe áll a testvérvárostól ajándékba kapott gépkocsi is. (Galambos Sándor felvétele)