Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-02 / 51. szám
2. oldal, 1993. március 2. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Népi és európai? Miért előzte meg bizonyos ellenszenv és miért fogadta végül némi megkönnyebbülés a kisújszállási Számadás ’91. című nyűt fórumot? Valószínűleg sokakat foglalkoztatott a gondolat. hogy a múltunkban gyökeredző népi-nemzeti politizálás megfelel-e a mai idők követelményeinek. Lehet-e a nemzeti modern, a népi-európai? E kérdésekre nem egy konferenciának, nem is az ott elhangzott 8 előadásnak és mintegy 30 hozzászólásnak kell válaszolnia, hanem az 1943-as szárszói találkozó örökségét vállalkozó politikai gyakorlatnak. Mégis elmondhatjuk, hogy a hét végi tanácskozás résztvevői igennel feleltek a fenti kérdésre. Megmenteni a nemzetet? Míg 50 évvel ezelőtt ez volt a cél, ma a nemzet felemelésének feladata áll a felelős politikus előtt. S ha ezt a népi-nemzeti politizálás hívei az alkotóképesség kibontakoztatásával, a munka, a család és a hazai tulajdon nyújtotta a létbiztonság megteremtésével akarják elérni, akkor ez a felfogás találkozhat a társadalom egyetértésével. Feltétel nélkül: E politizálás csak tiszta, szélsőséges elfogultságoktól mentes formájában vezethet Európába. A magát népinek nevező radikalizmus — amely ugyancsak hangolt kapott a konferencián — nemzeti érdekeinek torz felfogása, amely a meddő befeléfordulás és a nemzetközi elszigetelődés veszélyével jár. Mi következik ezután? Jöhetnek további hasonló eszmecserék, viták, de a népi-nemzeti politika csak akkor állja ki az idők próbáját, ha nem pusztán történelmi gondolat, hanem program a cselekvésre. Olyan program: amely európai módon magyar. P. T. Ferenczy Europress j A 36-ok frakcióülése A hétfői ülésen nem sikerült új frakcióvezetőt választani a 36-ok képviselőcsoportjának Szabó János újonnan kinevezett földművelésügyi miniszter megüresedett helyére. A két fordulóban lezajlott választáson Böröcz István jelenlegi frakcióvezető-helyettes kapta 17 vokssal a legtöbb szavazatot, míg Zsíros Gézát nyolcán támogatták. A testület szabályzata szerint azonban a frakciótagság felének plusz egy főnek kell az új vezető személyére igennel voksolnia ahhoz, hogy a procedúra érvényes legyen. A grémiumból négyen egyébként üres, azaz érvénytelen szavazócédulákitf adtak le. Minderről Horváth [Zászló, képviselő- csoport tagja tájékoztatta az MTI munkatársát. A képviselő elmondta azt is, hogy az ülésen jelen nem lévő tagok borítékban adják majd le szavazatukat, s ezek felbontására a jövő hétfőn kerül sor. A politikus valószínűnek vélte, hogy Böröcz István ily módon meg fogja kapni a megválasztásához hiányzó vok- sokat. A mostani frakcióvezetőhelyettes megüresedő posztját ez esetben feltehetően Zsíros Géza fogja majd betölteni. Kutyamenhely Immár lakói is vannak annak a kutyamenhelynek, amelyet a kalocsai önkormányzat a városi szemétteleped, alakíttatott ki. Az egyelőre kevés lakó azt jelzi, hogy a városban kószáló kóbor kutyák hada miatt akad még dolga a gyepmesternek. /------------------------------------“N G azdag áruválasztékkal és kedvező árakkal várjuk a pumsií SHOPBAN, az Alföld Áruház emeletén. Kínálatunk: szabadidöruházat, hazai és import bőr- és gyöngyvászon edzőcipők. Csak nálunk, csak Önnek a legjobbat! ÁTALAKULÓ VÁROSGAZDASÁG Eladják a bérgarázsokat (Folytatás az 1. oldalról) A vadaskertet működtető alapítvány kuratóriumába dr. Szijjj Józsefet, a fővárosi állatkert igazgatóját, dr. Tölgyesi Istvánt, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettesét és a kiskunfélegyházi Miklós Károlyt választotta meg Kecskemét képviselő-testülete. A közgyűlés a továbbiakban módosította a közelmúltban alkotott lakásprivatizációs rendeletét. így a bérlakásokat megvásárlók az épületben lévő bérgarázsaikat is megvehetik. A lakásbizottság elnöke, dr. Sarkadi Zsolt az előterjesztett rendeletmódosításhoz képest is több változtatást javasolt. Félő ugyanis, hogy a lakást megvásárló bérlőnek nem marad pénze a privatizációra kijelölt épületben lévő garázsát is megvenni, s azt más — kiszorítva a jelenlegi bérlőt — megszerezheti. Sarkadi képviselő ezért javasolta, hogy a garázs eladási árát csökkentsék a bérlő által korábban fizetett használatba vételi díjjal. Másik ajánlata az volt, hogy egyedi elbírálással a lakás- bizottság részletfizetési kedvezményt adhasson a garázst megvásárló bérlőnek. A város közgyűlése egyik javaslatot sem fogadta el. Szintén elutasították Dómján Gergely azon indítványát, hogy kárpótlási jegyet is fogadjon el az önkormányzat a garázsokért. Mint ismeretes, a bérlakások megvásárlásakor a saját jogon kapott kárpótlási jegyet elfogadja vételárként az ön- kormányzat. A garázsokat viszont csak egy összegben kifizetett készpénzért, a forgalmi értéken adják el, kedvezmény nem adható. M. Gy. Móra-vetélkedő Kiskunfélegyházán • Elfeledett mesék? H úsz általános- és középiskolai csoport részvételével, egész napos Móra-vetélkedőt tartottak szombaton Kiskunfélegyházán. A szó-, illetve írásbeli válaszok értékelését, egy háromtagú: dr. Péter László, egyetemi tanár, Móra- kutató, dr. Fazekas István múzeumigazgató és Fekete János hely- történeti kutató alkotta zsűri végezte. Az általános iskolások versenyének első díját a Jánosiné Gyermán Erzsébet tanárnő vezette gátéri általános iskola csapata nyerte. Második lett,a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Általános Iskola, míg a harmadik helyen, a szintén félegyházi Platán Utcai Általános Iskola csapata végzett. A vetélkedő magas színvonalát érzékelteti, hogy a tervezett egy különdíj helyett végül is kettő talált gazdára. Mindkettőt egy-egy Móra-novella illusztrációjáért ítélték oda. A kilenc középiskolai csoport teljesítménye elmaradt a kicsikéktől. E kategória győztese a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola Papp Györgyné tanárnő által felkészített csapata lett. A második helyen a félegyházi — volt Varga Jenő köz- gazdasági szakközépiskola, míg a harmadikon a szintén félegyházi Móra Ferenc Gimnázium IV. számú csapata végzett. szász Csapatzászló a polgári védelemnek A polgári védelem világlapja alkalmából csapatzászlót adományozott a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának Boross Péter belügyminiszter. A hétfői belügyminisztériumi ünnepségen a miniszter elismeréssel szólt a haza iránti elkötelezettség jegyében végzett önfeláldozó szolgálat fontosságáról. Rámutatott: az elmúlt években nagy utat járt be a korábban katonai elkötelezettségű szervezet, amelynek feladatai mostanára jórészt megváltoztak. Mára elsődlegessé váltak a humanitárius elvek, a polgárok életének megóvása. A miniszter utalt a szervezet működését segítő jogalkotási munka felgyorsulására, várhatóan hónapokon belül új szabályozás készül a szolgálatról. Az ünnepélyes eseményen Boross Péter különböző elismeréseket és jutalmakat adott át a testület legaktívabb tagjainak, illetve a polgári védelem munkáját jelentősen segítő személyeknek, közöttük számos önkormányzat polgármesterének, valamint a metró igazgatójának. Segítség az USA-ból Harmincnégy számítástechnikai hardveregységet tartalmazó egységcsomag érkezett a hét végén hazánkba — közölte Bíró István, az IDG Hungary ügyvezető igazgatója hétfőn azon a sajtótájékoztatón, amelyen az amerikai számítógépes segély részleteit ismertették. A Kelet—Nyugat Oktatásfejlesztési Alapítvány, amelynek székhelye Boston, tavaly előtt kezdte meg a segélyakció szervezését. Célja, hogy a számítástechnikailag fejletlenebb országok iskoláiban minél több legyen a számítógép. Az első 12 munkaállomást kiszolgáló számítógépet már szerelik a budapesti Veres Péter Gimnáziumban. A többi gép szétosztásában az IDG Hungary nyújt segítséget az amerikai alapítványnak. Alexander Randall, a Kelet- Nyugati Oktatásfejlesztési Alapítvány elnöke, aki szintén jelen volt a saj - tótájékoztatón, hangsúlyozta: az informatika fejlődésével mindenkinek lépést kell tartani, amennyiben versenyképességét meg szeretné őrizni. Ellenőrzések az APEH-nél Nem rossz beruházás az adóellenőrzésbe pénzt fektetni — állította Monostori Lajosné, az Adó-, Pénzügyi és Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese az APEH hétfői sajtótájékoztatóján. Tavaly a hivatal kétezer revizora összesen 26 milliárd forint nettó adóhiányt állapított meg. Ez persze csak a kisebb részét jelenti annak a 823 milliárd forintnak, amit az APEH beszedett az elmúlt évben. Ezekhez a bevételekhez összesen mintegy 6,5-7 milliárd működési költség járul — legalábbis az idei tervek szerint. Új elem az idei ellenőrzési tevékenységben a közép- és hosszú távú vizsgálatok erősítése. Ez azt jelenti, hogy a rejtettjövedelmek keletkezésére utaló adatok összegyűjtése szisztematikusan folyik majd az idén. Külön figyelik a jelentős készpénzmozgással járó tranzakciókat. A legutóbb például egy olyan számla nyomán indult el egy vizsgálat, amelyben 120 millió forint felvételt igazoltak pénzügyi tanácsadás ellenértékeként. Az új irányok mellett több ellenőrzési feladat is folytatódik még tavalyról. Ilyen többek között a gépkocsiimportőrök ellenőrzése, ahol a tapasztalatok szarint igen elterjedt az alulszámlázás, illetve az adócsalások más formái is. Ezer ilyen vizsgálat volt 1992-ben, amelyek révén eddig 15 millió forint általánosforgalmiadó-hiányt állapítottak meg. Az ügyek azonban még folynak. Az APEH választ vár külföldi társszerveitől arra, hogy mennyire hitelesek azok a számlák, amelyekkel az importőrök igazolták vásárlásaikat. A kávéügyekben 425 vizsgálat volt tavaly, s ezek összesen 60 millió forintnyi áfa- és fogyasztásiadó-hiányt mutattak ki. Ezeket az ellenőrzéseket — az adóhatóság elnökhelyettese szerint — a becsületesen adózó kereskedők is szorgalmazzák, hiszen az adófizetést kikerülők számottevő versenyelőnyt élveznek. A kecskeméti kórházban kezelik a múlt szerda óta dr. Tandari János ismert jogászt, aki Ferjáncz Attilával alkotott legendás párost a ralisportban. Tandari doktor súlyos baleset áldozata lett Duna- földvár és Paks között a 6-os úton február 24-én, amikor frontálisan ütközött egy kisteherautóval. Információink szerint a jó nevű szegedi ügyvéd nem volt hibás. A szekszárdi rendőrségen sikerült megtudnunk, hogy dr. Tandari aznap a helyi bíróságon ügyvédként volt jelen egy baleset tárgyalásán, négy kerékmeghajtású Audijával tíz óra körül indult útnak Budapest felé. A baleset 10 óra 40 perckor következett be és a mentők a dunaújvárosi kórházba vitték a súlyosan sérült autóversenyzőt. Innét aznap rohamkocsi hozta a kecskeméti megyei kórházba. Kómában volt és információink szerint állapota most is válságos. • pT3Ä '&S í0> (d*W>) Duna Áruház Kalocsa Marx tér 11. Tel.: 64/61-783 Március Vjetoi, amíg a készlet tart. mg a készlet tart. /£pgmo) w otf** EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Karadzic New Yorkba érkezett A boszniai szerbek vezetője, Radovan Karadzic vasárnap New Yorkba érkezett, hogy részt vegyen a boszniai béketárgyalások következő fordulóján. Mate Boban, a horvátok vezetője már napok óta az amerikai nagyvárosban van, míg Alija Izetbegovic bosnyák államfő csak hétfő délután érkezik meg Washingtonból. Az AFP szerint a Bosznia-konferencia társelnökei, Cyrus Vance és Lord Owen megpróbálják majd rávenni a három hadban álló közösséget az általuk kidolgozott béketerv jóváhagyására. A dokumentumot eddig csak a horvátok fogadták el teljes egészében; a bosnyákok elfogadhatatlannak tartják, hogy a szerbek megkapják a háborúban általuk elfoglalt boszniai területek jelentős részét, a szerbek viszont még ezt is keveslik. Figyelmeztetés Milosevicnek Katonai akció is lehetséges, ha a megállapodásokat nem tartják tiszteletben— mutatott rá Bili Clinton amerikai elnök Slobodan Milosevic szerb elnökhöz küldött figyelmeztetésében, amelyet diplomáciai úton juttattak el a szerb vezetőnek, de amelyet a Borba című belgrádi lap tegnap leközölt. Az exkluzív anyag szerint Clinton felhívta a figyelmet arra, hogy a londoni megállapodásokat, amelyeket a felek, köztük Milosevic; is elfogadott, nem tartották tiszteletben. Botránymegoldó előterjesztés Politikai megoldást terjesztett elő tegnap az olasz politikai rendszert megrázkódtató korrupciós botrányra Giovanni Conso igazságügyi miniszter a római kormány hétfői ülésén. A kenőpénzbotrány eddig több száz letartóztatáshoz vezetett már országszerte, s több tucat politikus, köztük három pártvezető ellen indítottak ügyészségi eljárást. Conso hangsúlyozza, hogy nincs és nem is lehet szó a büntetőeljárások bármiféle eltörléséről. Kilátásba helyezett azonban egy olyan megoldást, hogy az érintettek mentesülhetnek a börtönbüntetéstől, ha hiánytalanul visszafizetik a jogtalanul felvett összegeket és önként távoznak örökre a közéletből. Egész napos RMDSZ-tanácskozás A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szakértőinek egy csoportja vasárnap egész napos tanácskozást tartott Marosvásárhelyen a romániai es az RMDSZ-en belül közölték Csapó József tervezetét. A jogászok, politológusok, parlamenti képviselők és szenátorok részvételével tartott megbeszéléscélja az volt, hogy megvizsgálják: miként lehet az RMDSZ brassói kongresszusán a helyi és regionális önigazgatásra, a személyi és kulturális autonómiára vonatkozó általános elképzeléseket konkrét tartalommal megtölteni. Új litván kormányfőjelölt Adolfas Slezevicius 45 éves közgadászt jelölte Litvánia új miniszterelnökévé Algirdas Brazauskas államfő. Az előző kormányfő, Bronislovas Lu- bys még e múlt hét végén benyújtotta lemondását. Brazauskas ismét Lu- byst kívánta felkérni a kormányalakításra, de ő kitartott már az őszi választások után bejelentett szándéka mellett és nem vállalta tovább a tisztséget. A litván kormányfőjelölt a közgazdasági tudományok doktora, hazájában elismert agrárszakember. Tiltott lesz a zsoldostoborzás? Az orosz főügyész, Valentyin Sztyepankov egy vasárnap esti, moszkvai tv-műsorban bejelentette: törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácshoz a jugoszláviaihoz hasonló zsoldoscsapatok betiltásáról. A tervezet értelmében felelősségre lehetne majd vonni mindazokat, akik szerepet játszanak az zsoldosok toborzásában, felfegyverzésében, pénzelésében, kiképzésében és alkalmazásában. A moszkvai televízió a múlt héten olyan adatot közölt, hogy az egykori Jugoszlávia területén, a szerbek oldalán, mintegy 200 orosz küzd a muzulmánok ellen. Emellett a jelentések szerint számos volt szovjet köztársaságban is harcolnak orosz zsoldosok. Kozirev—Abbasz-megbeszélés Az Izrael által kitoloncolt palesztinokról és a közel-keleti rendezés kérdéseiről tárgyalt tegnap Moszkvában Andrej Kozirev orosz külügyminiszter és Mahmus Abbasz, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának tagja, az ITAR-TASZSZ jelentése szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy mielőbb megoldást kell találni a kitoloncoltak ügyének megoldására, mert ez elősegítené a közel-keleti béketárgyalások felújítását. T-CS0P0RT Emberi Erőforrásfejlesztő és Konzultációs Stúdió Megbízónk egy olyan Bács-Kiskun megyében működő magánvállalkozás, mely több dinamikusan fejlődő kft.-t foglal magába. Bel- és külföldi érdekeltségei között kereskedelmi, építkezési és befektetési vállalkozások találhatók. A cég megnövekedett feladatainak koordinálására keresünk MENEDZSERASSZISZTENST Olyan jó fellépésű, 25-35 év körüli angolul vagy németül tárgyalóképes, lehetőleg felsőfokú végzettségű hölgy/úr jelentkezését várjuk, aki rendelkezik kereskedelmi, szervezési, tárgyalási tapasztalatokkal és legalább alapszintű PC-ismerettel. Feladata a tárgyalások előkészítésétől projektek önálló koordinálásáig sok mozgalmasságot és utazást jelent, ezért a munkához saját gépjármű szükséges. Aki a változatos munkát szereti... Önéletrajzát szeretettel várjuk levélcímünkön: T-CSOPORT 1143 Budapest, Mogyoródi u. 6. Baleset érte az ügyvédet