Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-17 / 40. szám

SPORT 1993. február 17.. 11. oldal A halasiak tusakodtak a legjobban Fekete László megyei sportigaz­gató köszöntötte a Bács-Kiskun megye 1993. évi „Terem-Háromtu­sa” csapatbajnoksága résztvevőit szombaton a kiskunhalasi Alsóvá­rosi Általános Iskola tornatermé­ben. Megnyitójában örömmel üd­vözölte ezt az új versenyzési for­mát, melyben a csapatokat alkotó három sportoló egyaránt verseny­re kel asztalitenisz, sakk és teke sportágban is az ellenfelek csapa­tának mindhárom tagjával. Remé­nyét fejezte ki, hogy a halasiak jó ötlete az ország más megyéiben is követésre talál. Az előzetes nevezések szerint megjelentek Baja, Kecskemét, Soltvadkert, Kecel és a jugoszlá­viai testvérváros, Kanizsa képvise­lői — valamint a rendezők két együttese. Jánoshalma csapatát influenza vette le a lábáról és aka­dályozta meg a szereplésben. A páratlan számú induló a lebo­nyolítás folyamatosságát nem za­varta, egyedül a sakkban jelentett „szabadnaposokat” — de ez nem járt jelentős időveszteséggel. Természetesen, mire minden sportoló — csapattársai kivételé­vel — pingpongozott és sakkozott a szemben álló hat csapat három­három tagjával, ledobott nyolcva­nat (negyvenet telibe és negyven tarolást) az NB I-ben helytálló szankiak csodálatos, négysávos te­kepályán, a reggel nyolc órából öreg este lett. Ä gyűjtött pontok alapján ismét győzött és elnyerte a vándorserleget. Kiskunhalas I. számú, Mikó László, Bácsalmási Antal, Lakos Dénes összeállítású csapata, 38,5 ponttal. Sikerük „tit­ka”, hopy ugyanolyan biztos kéz­zel fogták a pingpongütőt, mint a sakkfigurát vagy a tekegolyót. Má­sodikak lettek az ugyancsak egyenletes teljesítmény nyújtó ka­nizsaiak, (Bosznai László, Nagy- némedi Gábor és Belancsity Péter), 32 ponttal. Harmadik helyezett­ként Kecskemét válogatottja (Ambrus Attila, Vajda József és Gál Csaba) végzett 30 ponttal. A további helyezések: negyedik Soltvadkert, pontjaik száma 27, ötödik Baja 23, hatodik Halas II., 21,5 és hetedik Kecel gárdája 19 pontjával. A győztesnek és helye­zetteknek járó díjakat a megyei Szabadidősport Szövetség elnöke Haász László adta át. Vass Katalin TEREMFOCI Élen a Cipészek és a Toro November végén kezdődött és a múlt hét szombaton ért véget Kis- kunmajsán a hagyományos téli te­remfocitorna. Az idei tornára re­kordnevezés érkezett, a két csoport­ban összesen 18 csapat vett részt a küzdelmekben. A majsai csapatok mellett indultak a környékbeli tele­pülések gárdái is, így ott voltak a mezőnyben 2-2 csapattal a szankiak és a csólyospálosiak, míg Harkakö- tönyből (Mámor) és Jászszentlász- lóról (Kaiser) 1-1 csapata nevezett. A torna végeredménye, A cso­port: 1. Cipész, 2. Gazdaker, 3. Szánk, 4. Flamingó B & C, 5. Csó- lyopálos, 6. Kaiser. A B csoport végeredménye: 1. Toro, 2. Joker, 3. Agrokémia, 4. Hunor, 5. Öregfiúk, 6. Mámor, 7. Szánk ifi, 8. Kantor, 9. Vízgazdál­kodás, 10. Csólyospálos ifi, 11. Vi- talité, 12. Róma. Az A csoportban a legjobb me­zőnyjátékos Baji József (Gazda­ker) lett, a legjobb kapus címet Czirkó László (cipész) érdemelte ki. A gólkirály 16 találattal Szih dóczki Ferenc (Szánk). A B csoport legjobb játékosa Szűcs Zsolt (dzsóker), a legjobb kapus Losonczi Tibor (dzsóker), a legeredményesebb játékos Halász Csaba (Agrokémia) lett 15 góllal. Ezüstérmek a teremben A hét végén teremtornára uta­zott a Bajai FC ifjúsági és serdülő labdarúgócsapata. A téli felkészü­lést színesítő tornán mindkét után­pótlás együttes a második helyet szerezte meg. Az őszi bajnokságot első helyen záró serdülőgárda Jánoshalmán vendégszerepeit a „Serdülő Ku­pán”. A nyolc csapat részvételével zajló tornán a BFC 7:0-ra verte a Jánoshalmát, 3:0-ra a Kecelt, és 1:1-et játszott az MTK-val. Ez elég is volt a döntőbe kerüléshez, ahol a Nagykőrös együttesétől 5:1 ará­nyú vereséget szenvedett, s igy a csapat a második helyen végzett. Az ifjúsági tornára Kalocsán ke­rült sor, ide öt csapatot hivtak meg a rendezők. A Bajai FC a Soltot 2:1 -re. a Kunszentmiklóst 4:1-re, a Kiskő­röst pedig 1:0-ra győzte le, míg a Ka­locsa együttesétől 3:2-ra kikapott. A megszerzett hat pont a második helyre volt elég, mivel a szintén hat­pontos kiskőrösi gárda jobb gólkü­lönbséggel került az élre. Különdíjat kapott viszont Lackner Róbert (BFC), akit a torna legjobb kapusá­nak választottak. G. Zs. Öv a Barcelona Az FC Barcelona labdarúgó­együttese úgy döntött, hogy óvást nyújt be a Spanyol Labdarúgó Szö­vetség a hét végén lejátszott Atleti­co Madrid elleni találkozón történt bírói tévedések miatt. A katalán csapat játékosai közül hármat kiál­lítottak. A klub történetében elő­ször kényszerült nyolc emberrel be­fejezni az összecsapást a „Barca”. — Egyelőre nem hozunk döntést a kiállított labdarúgók ügyében, és a játékvezető ténykedéseit sem mi­nősítjük — mondta el a szövetség szóvivője. — Megtekintjük a talál­kozó videofelvételét, és azután ta­nácskozik illetékes testületünk. A Barcelona vezetői szerint Jose Pajares Paz bíró az Atletico játé­kosainak sorozatos szabálytalan­ságait megtorlás nélkül hagyta, íté­leteivel többnyire az ellenfélnek kedvezett. (Paz egy Atletico-játé- kost is leküldött a pályáról — a szerk.) Johan Cruyff, a BEK-győztes Barcelona vezetőedzője így nyilat­kozott: — A bíró negyedóra alatt há­rom lest nézett el, miközben játé­kosunkat, Laudrupot majdnem „megölték”. A hazaiak három kiállított lab­darúgója közül — Jose Bakero, Romáid Koeman, Guillermo Amor — Koeman számíthat a legsúlyo­sabb büntetésre, ő ugyanis hossza­san vitatkozott a játékvezetővel. A válogatott Bakero felháboro­dottan vélekedett a történtekről: — A bíró megfosztott minket a győzelem esélyétől. Mindössze kétszer szabálytalankodtam, ezért Paz kiállított. Az Atletico játéko­sai legalább olyan súlyos szabály­talanságokat követtek el...! Az 1:1 -re végződött összecsapás után a játékvezetőt rendőri erők „mentették meg” a 70 000 néző dü­hétől. A drukkerek égő cigaretták­kal, pénzdarabokkal és egyéb tár­gyakkal dobálták meg. Ha Paz va­lóban sorozatban rosszul ítélt, akár egy hónapra eltilthatják az élvonalbeli ibériai mérkőzések ve­zetésétől. A Barcelona jelenleg a harma­dik helyezett a bajnokságban. HALÁL A LABDARÚGÓPÁLYÁN Tragikus hirtelenséggel ért véget egy labdarúgó-mérkőzés Indiá­ban. A bajnokság nyolcaddöntőjé- ben az indiai vasutasok csapata Andhra Pradesh állam együttese ellen mérkőzött Kanpurban. A va­sutasok egyik támadásánál a csa­patkapitány Sundeep Dutta fejelni készült, amikor az egyik védő — már a földön — véletlenül mellka­son rúgta. A 26 éves Dutta elvesz­tette eszméletét és meghalt, mielőtt a kórházba szállították volna. A találkozót — a vasutasok l:0-ás vezetésénél — azonnal félbeszakí­tották. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: NB I-es női röplabdamérkőzésen (rájátszás): Szegedi DRC—Good- mayer SC 3—0 (3, 5, 8.) TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Kecskeméti újonc lett a Budapest-bajnok • Pintér András, a Kecskeméti Sparta­cus asztaliteniszezője az újoncok között első lett a Budapest-bajnokságon. ASZTALITENISZ A hci \egon rendeztek mega liuutan- póllás Budapest-bajnokságot, amelyen a Kecskeméti Spartacus versenyzői a szakosztály történetének legsikeresebb eredményeit érték el. Az újoncok kö­zött Pintér András végzett az élen, Bar- tus Csaba pedig úgy lett harmadik, hogy az elődöntőben Pintértől kapott ki nagy csatában. Virág András a leg­jobb nyolc közé jutott. Serdülő páros­ban a Kovács János, Pintér Lajos ket­tős a második lett. Ifjúsági párosban Szabó Krisztián Dévényivel a harma­dik helyet szerezte meg, míg Szabó és Szűcs Attila az egyéniben a legjobb inolc közé jutott. BIRKÓZÁS I Diák H korcsoportos ois/agos \/.i- badlbgású versenyt rendezlek Csepe­len. A megyebeli birkózók eredményei. 37 kg: 2. Horváth (KSC), 3 Pál (STE), 41 kg: 1. Domokos T. (KSC), 6. Minda (STE), 45 kg: 1. Szentkúti Gy. (KSC). 2. Schmél (STE), 4. Kárász (STE), 6. Jakubek (KSC), 55 kg: 3. Gusztos (STE), 60 kg: 2. Szabó (KSC). Miskolcon szabadfogású versenyen vettek részt a Kecskeméti SC birkózói. Eredményeik, 48 kg: 1. Majer Roland, 57 kg: 2. Seres J., 4. Olasz, 62 kg: 4. Cseh. 74 kg: 5. Weppert. 81 kg: 2. Has- kó .1. BILIÁRD NH l-cs csapatbajnokság: Korona Kaposvár -Fordán Biliárd SE Kecs­kemét 3:2. Győztesek a 8-as játékban Polonkai István, a 9-cs játékban Polon- kai János. pH cselgáncs _________ M et csapat 150 versenyzője adott randevút egymásnak a kisszállást sportcsarnokban a Sallai DSK által rendezett dzsúdóviadalon. A győzte­sek, C korcsoport, 23 kg: Kispál (Kis­szállás), 26 kg: Liptai (Bácsalmás), 29 kg: Bujdosó (Jigoro Kano), 32 kg: Sán­ta (Kisszállás). B kres., 30 kg: Vinek, 32 kg: Berta (mindkettő Kisszállás), 35 kg: Varga (Kunbaja), 38 kg: Liptai (Bácsalmás), 41 kg: Bochner (Kunba­ja), 45 kg: Bede (Jigoro Kano), 49 kg: Németh (Kisszállás), 53 kg: Csörgő (Kunbaja), 58 kg: Véber (Jigoro Ka­no). Órszágos serdülő leány- és fiúver­senyt rendeztek a hét végén Budapes­ten, amelyen 19 egyesület vett részt. A megyebeli versenyzők eredményei, lányok, 32 kg: 1. Kispál A. (Kunbaja). 41 kg: 2. Liptai, 3. Petrekanics (mind­kettő Bácsalmás), 49 kg: 1. Gálfi L. (Kunbaja). Fiúk, 33 kg: 1. Kocsi L, 44 kg:, 1. Őbéri A. (mindkettő Kunbaja), 3. írházi (KJC), 53 kg: 3. Hambalkó (Kunbaja), 62 kg: 3. Pctromán (KJC). 75 kg: 5. Suhajda (Bácsalmás). [3 KÉZILABDA _________ l it l ours Kupa-fcrtimérkőzés: Mi/sc KC Kiskunmajsa 24 24 (14—11). Lajosmizse, 200 néző. Vezette: Nyári, Veszter. Mizse KC: Rapi — Vass, Apró (5), Dudás (1), Korsós (11/5), Sikár A. (4), Barna. Csere: Fazekas (k), Czigléczki, Sikár Cs., Szórád, Ludányi (3). Edző: Móra Ferenc. Kkmajsa: Molnár — Farkas Zs. (1), Farkas I. (8/2), Zsódi (6/3), Újvári (1), Szakács (1), Kiss. Csere: Horváth (k), Piszmán, Noel (7), Vass. Edző: Noel József. Két ellentétes félidő alapján igazságos döntetlen született. Országos ifjúsági kupa, fiúmérkőzé­sek: Szolnoki Olajbányász—Mizse KC 30—16 (11—5). Mizse KC—Debreceni Sí 20—30 (7—14). Országos serdülő kupa, fiúmérkőzés: Mizse KC—Debreceni Sí 20 16 (12 5). Ej KOSÁRLABDA_______ N B ll-es női mérkőzés: Kiskunlel egyházi Vasas—Nyíregyházi DSK 7<> —45 (33—12), ld.: Mátrai (20/3), Rádi Zs. (17), Jáger (16), Kalmár (14). • Magabiztos játékkal, végig vezetve nyert az NB ll-es Kiskunfélegyházi Va­sas kosárlabda-együttese a Nyíregyháza ellen. Képünkön a félegyházi Jáger (fe­hér mezben) tör kosárra. NB H-es férfimérkőzés: Miskolc— Kiskunfélegyházi KC 74—81 (45—42). A megyei férfibajnokság 13. forduló­jának eredményei: Kkfháza—Tiszakécs- ke 77—51, Nagykőrös II.—Kertészeti II. 87—73, Kerekegyháza—Meds SC 54 —65, Edu Show SC—Kiskőrös 61—37, GAMF L—Szabadszállás 127—80. Nagykőrösön négy csapat részvéte­lével rendezték meg a területi mini le­ánybajnokság negyeddöntőit. A verse­nyen a kecskemétiek két csapatot indí­tottak. Bár betegség miatt mindkét együttes tartalékos volt, a KSC első csapata a KSC-Aluszöv veretlenül lett első. A kecskemétiek eredményei: KSC-Aluszöv—Szekszárd 47—11, KSC-Aluszöv-KSC B 42-13, KSC- Aluszöv—Nagykőrös 71—26. Nagy­kőrös—KSC B 78—11, Szekszárd KSC B 35—12. Végeredmény: 1. KSC- Aluszöv, 2. Nagykőrös, 3. Szekszárd. 4. KSC B. Szarvason rendezték meg az orszá­gos serdülő leány kosárlabda-bajnok­ság A korcsoport területi döntőit. Eredmények: KSC-Strabag—Szarvas 98—13, KSC-Strabag—BEAC 56— 46, KSC-Strabag—OSC 66—39. Vég­eredmény: 1. KSC-Strabag, 2. BEAC. 3. OSC. 4. Szarvas. Az első két helye­zett csapat jutott az országos döntőbe. TEKE \ bet végen Kecskeméten megrende­zett Hirös Kupa teremtorna végered­ménye: 1. Barnevál, 2. Napsugár SC, 3. Ezermester. A Kisszálláson megrendezett Sallai Kupa általános iskolás teremtorna végeredménye: 1. Bácsborsód, 2. Mó- rahalom, 3. Kisszállás. A legjobb ka­pusnak Somogyi Csabát (Mórahalom), a legjobb mezőnyjátékosnak: Macska Róbertét (Bácsalmás) választották. A gólkirály a bácsborsódi Mojzes Zol­tán lett. A kalocsai Téli Kupa teremtorna 8. fordulójának érdekesebb eredményei: Harta öregfiúk—Budamobil .2—2, Foktő—Honvéd 4—3, KSE öregfiúk —Kaloplasztik 3—0, Öregcsertő- Vekni 6—2, Pedagógus Homoki 11 2 —2, Kalocsatej—Konfekció 4 3, Nyárfa Kovácsművek—Kage Paprika 3—2, Gárfield Bt.—Homokmégy 9—1. A Kalocsán megrendezett ifjúsági te­remtorna végeredménye: 1. Kiskőrös 6, 2. Bajai FC 6, 3. Kalocsa 4, 4. Kun- szentmiklós 4 ponttal. 5. Solt pont nél­kül. A Bajai FC az utolsó mérkőzésén kikapott a Kalocsától, s így lett első a kiskőrösi csapat jobb gólkülönbséggel. A legjobb kapusnak Lakner Róbertét (Baja), a legjobb mezőnyjátékosnak Fekete Rolandot (Kalocsa) választot­ok. A torna gólkirálya a kunszentmik- lósi Forró István lett 4 találattal lardarügAs Kiskunl'elegyha/an 24 órás farsangi sakkversenyt rendeztek, amelyen 17 sakkozó vett részt. A 24 óra alatt pégy különböző játékidejű bajnokságot ját­szottak, amelyekben külön-külön is hirdettek eredményt. Az összesített verseny végeredménye (élmezőny): 1. Seres László, 2. Karsai István, 3. Sze­keres Sebestyén, 4. Retkes Sándor. 5. Villám Péter. 6. Sós Zoltán. k NB ll-es mérkőzések: Lgri Zöldért Tiszakécskei VSE 2:6 (2887-3017). Pontszerzők: Lengyel 557, Határ 528, Molnár 510, Gergelyfi 506 fa. KTE Szekszárd 3:5 (2715—2750). Pontszerzők: Mozsár 483, Pulai 466, Bán 451 fa. NB III-as mérkőzések: Szánk—K. MÁV 2:6 (2359 2374). K. MÁV földeák 5:3 (22X3 2222). ISKOLAI SPORT \/ idén ünnepük hazánkban a me­zőgazdasági szakoktatás 80. évforduló­ját. Ennek jegyében rendezte meg a kis­kunhalasi II. Rákóczi F. Mezőgazda- sági Szakközépiskola a 20. Rákóczi Kupa hagyományos diák teremlabda­rúgó-tornát. A mintaszerűen rendezett verseny döntőjében a szegediek Ignácz és Nagy vezetésével nagy fölénnyel vep- ték a Szilády együttesét. A verseny vég­eredménye: 1. Szegedi Kiss Ferenc Er­dészeti és Faipari Szakközépiskola, 2. Kiskunhalasi Szilády Á. Gimn. (a dön­tő eredménye 6—0), 3. Kiskunhalasi II. Rákóczi Mg. Szakközépiskola, 4. Sá­rospataki Ref. Kollégium (a helyosztó eredménye 4—2), 5. Orosházi Kossuth Gimn., 6. Bp. II. Rákóczi Közgazdasá­gi Szakközépiskola (a helyosztó 9—0), 7. Kiskunhalasi Garbai Ipari Szak­munkásképző, 8. Gyöngyösi Nemecz József Mg. Szakközépiskola (a hely­osztó 7—3). A versenybíróság különdijait kap­ták: a legjobb kapus Csapi Jenő (Kkhalasi II. Rákóczi), a legjobb me­zőnyjátékos Kollár Áttila (Kkhalasi Szilády), a gólkirály Nagy Károly (Sze­ged) 12 góllal. A volt Rákóczi Mg. Szakközépiskola régi diákjainak tisztc- letdiját Csapi Jenő vehette át. ÚSZÁS Kecskemétén rendezlek meg a/ olimpiai reménységek versenyének első fordulóját, melyben három korcso­portban 11 egyesület indult. A megye­beli úszók eredményei, I. kres. (1983 —84—85-ös szül.), 100 fiú hát: 2. Kol- tai (Baja) 1:33, 34, 3. Dorkó (Baja), 1:34,72; 100 m lány hát: I. Boros (KVSC), 1:29,78, 400 lány gyors: 1. Csornák (KVSC) 6:05,92, 3. Budai (KVSC) 6:21,48, 100 lány pillangó: 1. Budai 1:40,28, 4x100 lány gyors: 3. KVSC 5:59,22. A pontverseny állása, fiúk: 5. Baja, 6. KVSC. Lányok: 1. KVSC, 7. Baja. II. kres. (1981—82), 200 fiú hát: Tóth T. (KVSC) 2:51,42, 2. Provics (KVSC) 2:56,10, 200 lány hát: 2. Do­bos (KVSC) 3:02,91. 50 fiú mell: 2. Szmák (Baja), 41,69, 3. S. Juhász (KVSC) 42,66. 50 lány mell: 2. Móroc- za (Baja) 41,50; 200 fiú vegyes: 3. Mül­ler (KVSC) 3:01,04. 200 lány vegyes: 1. Rozgonyi (KVSC) 2:49,77, 3. Mórocza 2:58,23. 100 lány pillangó: 1. Rozgonyi 1:20,78. 800 fiú gyors: 2. Tóth 10:58,70, 3. Bajai P. (Baja) 11:41,10, 800 lány gyors: 3. Rozgonyi 11,32,90.4 x 100 fiú gyors: 2. KVSC 5:05,44. 3. Baja 5:24,99. 4x 100 lány gyors: 2. Baja 5:09,88. A pontverseny állása, fiúk: 1. KVSC, 3. Baja. Lányok: 3. Baja, 4. KVSC. III. kres. (1979—80), 50 fiú pillangó: 1. Simon (KVSC) 30:78,50; mell: 2. Si­mon 36,80; 100 pillangó: 1. Simon 1:08,50; 200 vegyes: 1. Simon 2:30,38; 1500 gyors: 1. Simon 18:31,20. 50 lány mell: 1. Kaposi (Baja) 38,30, 2. Ádám (KVSC) 40.73; 100 lány pillangó: 2. Klocker (Baja) 1:15,25. 200 fiú gát: 3. Stadler (Baja) 2:45,25. 200 lány hát: 2. Csocsó (KVSC) 2:45,31; 200 lány ve­gyes: 1. Klocker 2:36,76; 800 lány gvors: 3. Ádám 10:52,70; 4x 100 lány gyors: 2. Baja 4:46,63, 3. KVSC 5:00,41. A pontverseny állása, fiúk: 1. KVSC, 3. Baja. Lányok: 2. Baja, 3. KVSC. Bánhidi a mester Kécskén Mint keddi számunkban közöltük, elterjedt az a hír, hogy a csapat nélkül lévő Pataki Tamás lesz az edzője a Ti- szakécske NB II-be igyekvő labdarúgó csapatának. Azaz, Bánhidi József a jó eredmények ellenére föláll a kispadrol. Nos, tegnap délelőtt beszéltünk a kécs- kei gárda vezetőivel, akik mosolyogva cáfolták a hírt: nincs szó Pataki szer­ződtetéséről, nyárig minden bizonnyal Bánhidi marad az edző. Hét magyar sportoló a női „Ki kicsodában" Első ízben jelentette meg, 660 olda­lon, az Europa Publications Limited kiadó a nők „Ki kicsoda?” könyvét. (The International who, s who of Wo­men). A kiadvány több mint négyezer ma is élő neves nő, akadémikus, művész, politikus és sportoló névéi tartalmazza. A 169 sportolóból hét magyar: Eger- szegi Krisztina úszó, Kőbán Rita kaja­kos, Monspart Sarolta volt tájfutó­világbajnok, Ónodi Henrietta tornász és a sakkozó Polgár-lányok, Judit, Zsófia és Zsuzsa. Az olimpiai bajnokok mellé került Monspart Sarolta nemcsak világbajno­ki aranyérmének köszönheti ezen „vá­logatottságát”, hanem egykori legjobb európai maratoni futó idejének, vala­mint közéleti tevékenységének. Horgászűton Dániában A kecskeméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központ csütörtökön, 17 órától folytatódik a Vándorhorgászok klub- foglalkozása. Ezúttal kollégánk, Wal­ter Péter diavetítéses előadását láthat­ják az érdeklődők, aki dániai úti élmé­nyeiről számol be. A klubfoglalkozá­son várják azok jelentkezését is, akik be szeretnének lépni a vándorhorgá­szok táborába. Lemondott az alelnök A Magyar Tenisz Szövetség elnöksé­gének hétfői ülésén lemondott elnöksé­gi tagságáról Pintér András alelnök. Az elnökség Pintér Andrásnak meg­köszönte a sportágért eddig végzett munkáját, majd határozatot fogadott el, hogy a távozó alelnököt, a Davis Kupa-csapat volt, eredményesen dol­gozó kapitányát a magyar—finn válo­gatott találkozón búcsúztatja el. A március 26-án kezdődő DK- mérkőzésre új kapitányt kémek fel. . Á Sorsoltak A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) székhelyén elkészítették az 1995-ös női Európa-bajnokság selejte­zőinek csoportbeosztását. Csak a csoportgyőztesek kerülnek a negyeddöntőbe, a magyar válogatott­nak három együttes jutott ellenfelül. A csoportbeosztások: 1. csoport: Norvégia, Cseh Köztár­saság, Finnország, Magyarország; 2. csoport: Oroszország, Románia, Ukrajna, Lengyelország; 3. csoport: Dánia, Bulgária, Litvá­nia, Jugoszlávia; 4. csoport: Svédország, Lettország, Szlovákia; 5. csoport: Németország, Wales, Svájc, Horvátország; 6. csoport: Olaszország, Franciaor­szág, Skócia, Portugália; 7. csoport: Anglia, Szlovénia, Spa­nyolország, Belgium; 8. csoport: Hollandia, Izland, Görögország. Segít az FTC Az elmúlt pénteken Bátaszéken tör­tént tragikus baleset, a kisgyermekek halála az egész országot megrendítette. Többen ajánlották fel segítségüket a szülőknek, családtagoknak. A Ferenc­város labdarúgói március 9-én, ked­den, 15 órai kezdettel jótékonysági mérkőzést játszanak Bátaszéken a helyi csapat ellen. A találkozó bevételét az elhunyt gyerekek családjai számára ajánlják fel. A labdarúgó-szakosztály vezetői kérik a szurkolókat, minél töb­ben váltsanak jegyet az összecsapásra. A zöld-fehér jégkorongozók a ráját­szás első mérkőzése bevételének egy részét ajánlják fel a családoknak. MA KÉZILABDA Fit Tours Kupa férfimérkőzés: Kis­kunmajsa—Szegedi Pincegazdaság. Kiskunhalas, AMK-sportcsarnok, 18 órakor. NB I-es női ifjúsági mérkőzés: Kis­kunhalasi Füszért—Székesfehérvári Köfém. Kiskunhalas, ÁMK-sportcsar- nok, 16 órakor. KOSÁRLABDA NB l-es női rájátszás a 9—16. hely­ért: Soproni Postás—Univer KSC. Sopron, 15.30-kor. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kiskőrös —Paksi Atom, 10 órakor. KTE— Izsák, 14.30-kor. Miske—KSC, 15 óra­kor. Hajós—Kalocsa, 15 órakor. Simon Jácint, u K\ S( lis/i'tja négy első helyet s/er/ett a/ ()R\ hét \cfji első fordulóján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom