Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-19 / 15. szám
SPORT 1993. január 19., 11. oldal KOSARASOKKAL FINNORSZÁGBAN (4.) Kétezer néző felállva ünnepelt Mindkét kecskeméti leányegyüttes veretlenül került be a fináléba, amit a város központjában az olimpiai stadion közelében lévő, 2 ezer nézőt befogadó Urheilutelo csarnokban rendeztek. A kiírás szerint a csoportok első és második helyezettjei küzdöttek az aranyéremért. Ez a junioroknál némi bonyodalmat okozott, mert a kecskemétiek mögött három együttes is körbeverte egymást. Végül az észt csapat lett az ellenfél. Kecskemét—Pyssi PPK 95—60 (56—30). Kecskemét: Zsol- nay (30/6), Kosjár K. (16), Ocsenás (18), H. Kiss (3), Adamik (10)- Csere: Rádi Zs. (4), Pasek (2), Rádi C. (3), Verasztó O. (1), Jáger (2), Domokos (2), Búzás (4). Edző: Adamik Ferenc. Az észt csapat nem sokáig bírt a kecskemétiek iramát. Zsolnay látványos labdaszerzéseivel és kosaraival már az első félidőben nagy előnyt szerzett a Kecskemét. Az ellenfél magas középjátékosa, Krivorukova hamar kipontozódott. Akár száz pontot is dobhatott volna a csapat, de Adamik edző ennél többre tartotta, hogy minden játékos szóhoz jusson. Végeredmény: 1. Kecskemét, 2. Pyssi TTP, 3. Tapiolan Honka. Kü- löndíjat kapott Kosjár Katalin és Ocsenás Judit. Közvetlenül a juniordöntő után került sor a kadettek fináléjára, ahol a Kecskemét ellenfele a helyi EPS csapata lett. Valószínű, hogy a szurkolók hazai győzelmet vártak, de ez az álom gyorsan szertefoszlott. EPS—Kecskemét 57—79 (28—34). Kecskemét: Illés V. (13/ 3), Kosa (8), Kosjár L. (4), Iványi (23/6), Andó (17). Csere: Romhá- nyi, Nyúl (2), Csekei, Szurok (2), Cziffra (10), Kukucska Sz. Edző: Tóth Viktor. Letámadásból gyorsan 6 pontot szereztek a kecskemétiek, de a finn csapat zónából jól indított, és gyors lerohanásokkal pontokat ért el. A félidőig szoros maradt az eredmény. A második játékrészben beindult a kecskeméti gépezet. Iványi triplákból, Illés és Andó palánk alatti betörésekből szerezték a pontokat. Egy percig sem volt vitás a kecskemétiek biztos győzel- me. Végeredmény: 1. Kecskemét, 2. EPS, 3. TP Tampere. Jellemző a finn szurkolók sport- szerűségére, hogy mind a junior-, mind a kadettcsapatunkat hatalmas ünneplésben részesítették. A kétezres közönség felállva tapsolta meg a különdíjat kapott Iványi Dalmát, Andó Ivettet. A felemelő ünneplés után csak rövid idő maradt a búcsúzkodásra, mert alig két óra volt hátra a hajó indulásáig. Fájó szívvel köszöntünk el Helsinkitől. A tenger nem volt olyan barátságos mint odafelé, többen megismerkedtek a tengeri betegség nem éppen kellemes tüneteivel. Hazafelé meg kellett szokni a kemény hideget, hiszen Helsinkiben végig +3 fokos „nyárban” üdültünk. A litván és szlovák határon akadt némi gond a január 1 - jén bevezetett útvám miatt, amit Rádi Cintina fölényes angol tudásának köszönhetően a litvánoknál sikerült lealkudni. Nagy öröm volt, amikor végre magyar földön futott velünk az autóbusz. Kecskeméthez közeledve Tóth József, a csapat vezetője elárulta, hogy máris több meghívás van a tarsolyában, amit a Helsinkiben elért eredménynek köszönhetünk. Január 5- én, délután 5 órakor véget ért a nagy kaland. A csapat több mint 4 ezer kilométert utazott és 12 mérkőzést játszott. Valamennyit megnyerte és ezzel kitörölhetetlenül beírta nevét a XXIX. YMCA — Cup. rangos európai utánpótlásvetélkedő történetébe. (Vége) Szabó Zoltán • Kosjár Katalin, a juniorcsapat játékosa kapta az egyik különdíjat. Egy különös sztrájk utóhangjai A Kecskeméti Spartacus NB I. A csoportos férfiasztalitenisz-csapa- ta az ősz folyamán becsülettel harcolt a legmagasabb osztályban. Eredményeikkel ugyan nem kápráztatták el a szurkolókat, hiszen mérkőzést sem nyertek, de azt senki sem vethette a szemükre, hogy a jobbak ellen nem küzdöttek az utolsó pontig. Annál kellemetlenebb meglepetést jelentett, hogy a kecskeméti férfi- asztaliteniszezők a tavaszi első forduló után a tudósítások címszereplői lettek. A kétes értékű dicsőséget azzal érdemelték ki, hogy a Kapos-Zselic elleni hazai találkozón a páros mérkőzések után Türei Ferenc és Szily György bejelentették, hogy a folytatásban az egyes mérkőzésekre már nem tudnak kiállni, mert „sérültek”. Csatlakozott hozzájuk Szűcs Attila is, így az egyetlen megmaradt, és játszani akaró Szabó Krisztián arra kényszerült, hogy egyfolytában négy mérkőzést vívjon az ellenfelekkel. Sérülésről persze nem volt szó. A Spartacus játékosai azért „sztrájkoltak”, mert a sportegyesület mindeddig nem tudta kifizetni a múlt évi szereplésükért járó prémiumot.- A történtekről és az ügy hátteréről Ujhidy Tibor szakosztályvezető a következőket mondta: —Való igaz, hogy az egyesületünk prémiumot kívánt fizetni az őszi teljesítmény alapján a játékosoknak, és ez az egyébként nem túlságosan nagy összeg már a múlt év december 20-án esedekes volt. Sajnos, az egyesületünk éppen úgy mint a legtöbb klub—nem dúskál anyagiakban. Mi megígértük, s kjs is fizetjük a játékosoknak járó összeget, azonban ennek pillanatnyilag technikai akadályai vannak. Előbb fűtést, világítást és béreket kell fizetnünk, s ezután kerülhet sor a prémiumra. — A játékosok állítólag a szombati mérkőzés előtt várták a pénzt. — Erről szó sem volt. Sajnos, magam nem is lehettem jelen a találkozón, mert a kecskeméti Szabadidős Egészségvédő Egyesületek Szövetségének szemináriumán kellett részt vennem. Ezt tudta Vad Sándor edző is. — A játékosok előre nem jelezték a szándékukat? — Annyira nem, hogy a mérkőzés előtt ott voltak, bemelegítettek, beíratták magukat a jegyzőkönyvbe és a párost a Türei, Szily kettős le is játszotta. Ha előre szólnak, akkor mást állítunk helyükre és nem kerülünk ilyen szégyenletes helyzetbe. Ezt az eljárást a magam részéről etikátlannak és súlyos sportszerűtlenségnek tartom. Hasonló eset tudomásom szerint még nem is fordult elő a csapatbajnokságokon. A cselekedetükkel úgy hiszem saját magukat minősítették, s az is kellemetlen, hogy a lelkes utánpótlásgárdánknak rossz példát mutattak. — Mi lesz az ügy folytatása? — Természetesen kivizsgáljuk a történteket, s megtesszük a megfelelő intézkedéseket, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Mi az eredményeinkkel és nem a botrányokkal kívánunk a lapok címoldalára kerülni. Sz. Z. Futással kezdték a focisták • Az eny he időjárást kihasználva szabadtéren kezdte meg felkészülését a tavaszi idényre a Kiskunfélegy házi Honvéd labdarúgó- csapata. A megyei II. osztály északi csoportjában vezető együttes játékosai fogadkoznak, hogy előkelő helyezésüket a bajnokság végére is megtartják. Ennek érdekében még a Véreb István edző által diktált hosszú távú futásoktól sem idegenkednek. Pláne, ha olykor még a labdába is bele lehet egyet-kettőt rúgni. Kalocsán mérkőzött a sakkutánpótlás Tizenhárom általános iskola 130 versenyzőjének a részvételével került megrendezésre Kalocsán a 13. Tóth László-kupa sakk egyéni és csapatverseny. A hatfordulós svájci rendszerű viadalon szép eredményeket ért el a kalocsai sakkutánpótlás, és dicséret illeti a Szolnok megyei vendégcsapat, Csépa szereplését is. Eredmények, alsó tagozatosok, lányok: 1. Berta-Somogyi Dóra (Kertváros) 6 pont, 2. Lóki Erzsébet (Solt), 4,5, 3. Pintér Bernadett (Dunavecse) 4. Fiúk: 1. Varga J. 6, 2. Hajdú Gy. 6 pont (Csépa), 3. Enzsel Áron »(Eperföldi . ÁlE - Isk. Kalocsa) 5. Felsős lányok: 1, Berta- Somogyi Orsolya (Kertváros, Kalocsa) 5,5,2. Patyik Patrícia (Duna- pataj) 5, 3. Csongrádi A. (Csépa) 4.5, Fiúk: 1. Hirsch Attila (Szak- már) 6, 2. Csere Gábor (Eperföld) 5.5, 3. Horváth Gábor (Eperföld) 5 ponttal. A csapatversenyt a csépai iskola fiataljai nyerték 26 ponttal. Második a kalocsai Eperföldi Ált. Iskola 25.5, harmadik a solti ált. iskola 20 ponttal. Gyermekpólósok a fedettben 9 Valkay Ferenc, a kecskeméti csapat edzője, rövid eligazítást tart játékosainak a Bp. Spartacus elleni mérkőzés egyik szünetében. (Galambos Sándor felv.) Allofs abbahagyja Az idény végén befejezi játékospályafutását a német labdarúgás egyik kiváló góllövője, Klaus Ä1- lofs. A 36 éves csatár úgy döntött, hogy nem kívánja gyengébb képességű együttesnél folytatni, elérkezett az idő, hogy visszalépjen a profi labdarúgástól. — Nem akarom, hogy egyre többet legyek pályán kívül, tartaléksorban. Ä Werderrel feltettem a koronát pályafutásomra —• nyilatkozta Allofs, aki aktív részese volt a brémai együttes tavalyi KEK-elsőségének. Valóban, az 56-szoros válogatott támadójátékos az elmúlt fordulóban többször a kispadra kényszerült, mivel Otto Rehhagel vezetőedző a fiataloknak szavazott bizalmat. Ám ha nem ment a csapatnak, kénytelen volt pályára küldeni Al- lofsot és ő rendre betalált az ellenfelek kapujába. Tizennyolc éves profipályafutásának legszebb éveit a csatár Francia- országban töltötte. Előbb az Olimpi- que Marseille, majd a Girondins Bordeaux együttesét erősítette a nyert francia bajnokságot és kupát is. — Nagyon szerettem Franciaországban játszani. Az én stílusomat a franciák értékelték és anyagilag sem jártam rosszul — mondta Allofs, akinek éves jövedelme akkoriban 1,2 millió márka volt. A válogatottal 1980-ban kivívott Európa-bajnoki cím jelentette számára a csúcsot. A hollandok elleni mérkőzésen például mesterhármast ért el, majd később a nemzeti tizenegy csapatkapitánya is lett. Az ősztől végre fő hobbijának szentelheti minden idejét, szabadon járhat galoppversenyekre. Düsseldorfba költözik és szeretné kitanulni az edzői szakmát, hogy a jövőben esetleg ismét visszatérhessen a profi labdarúgásba. Ez azonban nem ígérkezik könnyűnek, márcsak azért sem, mert a kispadról nem lehet gólokat rúgni... A kecskeméti fedett uszodában rendezték meg a hét végén az országos kuparendszerű gyermekví- zilabda-bajnokság harmadik fordulóját. A részt vevő nyolc együttes két csoportban mérte össze tudását, majd a helyosztók következtek. A kecskeméti színeket a Villanó Fókák Póló Klubja képviselte. Eredményeik: FTC—Villanó Negatív mérleggel zárták a legutóbbi fordulót — a férfiak a negyed-, a nők a nyolcaddöntőket játszották — az európai kézilabdakupákban szereplő magyar csapatok. Habár öt együttes is versenyben volt, de közülük csak kettő vette sikerrel az akadályt. Ez -bizony kellemetlen meglepetés a javából! A sorsoláskor úgy tűnt, hogy csak a Nettó-Építők KC (női KEK) kapott megoldhatatlan feladatot, mert már akkor tudta mindenki: az idegenlégiósokkal megerősített német TV Lützellinden egyértelműen jobb csapat. Az egy hete lejátszott első mérkőzéseket követően már az Elektromos (férfi BEK) helyzete sem tűnt annyira kedvezőnek, mert Franciaországban hatgólos vereséget szenvedett a HB Venissieux-tol. A Nettó- Építők KC esetében maradéktalanul érvényesült a papírforma, szemernyi esélye sem volt a Lützellinden ellenében. Nem volt ennyire reménytelen az Elektromos sorsa, hiszen ha legjobbjai nem betliznek, akkor gond nélkül ledolgozhatta Fókák 9—3, Bp. Spartacus—Villanó Fókák 6—5, Villanó Fókák— BVSC 5—2, Tungsram—Villanó Fókák 5—0. A harmadik forduló végeredménye: 1. Eger, 2. FTC, 3. KSI, ... 6. Villanó Fókák. A kecskeméti csapatból Józsa István, Valkay Ágnes, Horváth Imre, Oskolás Sándor és a kapus Sándor László nyújtott jó teljesítményt. volna hátrányát. A legkellemetlenebb szenzációt a Debreceni VSC (női IHF Kupa) szolgáltatta, itthon még csaknem kiütötte a francia CSL Dijont — volt 11 gól is a két együttes között, de a végére csak 8 maradt —, kint viszont rá sem lehetett ismerni a tavaly még KEK-döntős hajdúsági együttesre, megszégyenítő 11 gólos vereséget szenvedett, ezzel pedig kiesett. A két bajnokcsapatot, a Vasas- Drehert (női BEK) és a Fotex VSE-t (férfi KEK, a veszprémiek a címvédő jogán választották ezt a sorozatot), viszont feltétlen dicséret illeti, hiszen veretlenül, négy, illetve három ponttal jutottak tovább, így várhatják a keddi újabb sorsolást. Irina Privalova orosz atlétanő a nemzetközi versenyeken csak ritkán előforduló 300 m-es síkfutásban fedett pályás világrekordot ért el 35,45 Becker máris búcsúzott Nem kellett sokat várni arra, hogy megszülessen az első nagy meglepetés Melbourne-ben a 4,82 millió dollár összdíjazású ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon. Már az első játéknapon búcsút mondott az idei első Grand Slam-tornának a férfi egyes 4. kiemeltje, a német Boris Becker. A két évvel ezelőtti ausztrál bajnok 2:l-cs vezetés után maradt alul a svéd Anders Jarryd- dal szemben, akit elsősorban remek pároseredményei miatt ismer a közvélemény. Korai vereségével Becker rácáfolt azokra a véleményekre, hogy a tavalyi év végén visszanyert bombaformája tartós marad. Legyőzője, a 31 éves svéd játékos, jelenleg mindössze a 151. a világranglistán, holott a 80-as évek közepén már az 5. helyen is tanyázott a rangsorban. Birkózó emlékverseny Kalocsán Az év első nagyszabású birkózóversenyétjanuár 23-án, szombaton 11 órai kezdettel Kalocsán rendezik. A 10. jubileumi Vatai László serdülő kötöttfogású emlékversenyre a rendezők az előzetes nevezések alapján mintegy 150 indulóra számítanak. A vetélkedőt az új sportcsarnokban három szőnyegen bonyolítják le. Cruyff távozik a nyáron? Barcelonában egyre több szó esik arról, hogy a BEK-győztes labdarúgócsapat vezetőedzője, a holland Johan Cruyff távozik az együttestől. Cruyff szerződése június 30-án lejár, és csak abban az esetben kívánja meghosszabbítani azt, ha a vezetőség biztosítja számára a kért fizetésemelést. Az El Mundo Deportivo című lap szerint az olasz Juventus szeretné megszerezni a trénert, és ennek érdekében akár évi 30 millió dollárt is hajlandó áldozni. Elmaradt kardvilágkupa A hét végén Moszkvában rendezték volna meg a kardvilágkupa-versenyt, ..ám a viadal a kardgepek használhatatlansága miatt elmaradt. Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség elnöke elmondta: valószínűleg elveszik a verseny rendezési jogát az orosz fővárostól, mert korábban is előfordult már hasonló eset. Megpróbálnak elégtételt kérni, ugyanis a magyaroknak félmillió forintba került a túra, amelyen végül nem tudtak elindulni. Valószínűleg a moszkvaiak azért használtak elavult gépeket, mert másra nem volt pénzük. Felkészülés a vb-re Négy, legfeljebb öt idegenlégiós kap helyet a március 9-én kezdődő világ- bajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott keretében. Kovács László szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy a külföldön szereplők közül Bíró Imre, Szathmári János, Borsos Attila és Gyurka János már jelezte érkezését, viszont Marosi László még mindig nem adott végleges választ a meghívásra. A kerettagok csak február 8-án találkoznak, így mindössze négy hét marad a közvetlen vb-felkészülésre. Erre az időszakra persze nemcsak edzések esnek, hanem lesznek barátságos mérkőzések (kétszer Ukrajna, kétszer pedig Románia az ellenfél), s talán bekerül a programba még egy hollandiai torna is. Célba ért a flúgos futam Közel 8900 kilométer megtétele után célba ért a 15. Párizs—Dakar-rali mezőnye. Az autósok között a Mitsubishiben hajtó francia Bruno Saby ért elsőként a célba. A motorosnál Stephane Peterhansel révén (Yamaha) szintén francia siker született. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 3. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egyta- lálatos szelvény 167 darab, nyereményük egyenként 59 743 forint, 13 találatos szelvény 181 darab, 17 824 forint, 12 találatos szelvény 6375 darab, 649 forint, 11 találatos szelvény 50 236 darab, 206 forint. A 10 találatosok nyereményösszege nem érte el a nettó 40 forintot, ezért nyereményalapjuk a 11 találatosok között kerül felosztásra. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. mp-es teljesítménnyel. A futónő ideje majdnem öttizeddel jobb, mint a szám előző világcsúcstartójáé, a jamaicai Merlene Ottey-é. Kézilabdakupa-kudarc Idénynyitó világcsúccsal