Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-11 / 8. szám
PETŐFI NÉPE 1993. január 11., 5. oldal KÉTHETI SOROZATUNK ELÉ Cenzúrázott hadtörténelem A CSATORNAPART ALATT SINCS NYUGALOM Solti segélykiáltások A Kecskeméten élő Bártfai Szabó László Az utolsó emberig címmel írta meg „élményeit” a Donról, miután csapatparancsnokként megjárta a poklok poklát, és sikerült élve hazatérnie. Bajtársainak állít emléket az 1988-ban megjelent könyve. Ismerve az akkori viszonyokat — mármint a könyvkiadás frontján! — és végigkövetve a majdnem húsz évre taksálható megjelentetési kálváriát, már magában az is komoly tett volt, ho^y a kötet Katona Tamás szerkesztésében napvilágra került. És még így is áldozatot követelt a könyv, miután több fejezetet ki kellett hagynia a szerzőnek. Erről is szó lesz két héten át tartó sorozatunk bevezető beszélgetésében. — Most különösen aktuálisak a doni történetek. —Igen, amikor a Petőfi Népében közreadják írásaimat, az ötven évvel ezelőtti januárra és februárra emlékezik az ország — mondja Bártfai Szabó László. — Immár fél évszázada annak, hogy 1943. január 12-én és 14-én a szovjet hadsereg áttörte a Donnál felvonult magyar királyi 2. hadsereg arcvonalát. Öt nap és öt dermesztő éjszakán át folyt a kilátástalan, aránytalan, de hősi küzdelem a folyó partján a hatalmas túlerővel szemben, majd ezt követően négy héten át folytatódtak az utóvédharcok, a gyilkos menetek a doni sztyepp hosivatagján át, kétszáz kilométer széles és négyszáz kilométer mélységű területen. —Az előzmények minden részlete ismert? A 2. magyar hadsereget megelőzően már 1942. november és december hónapban hasonló sorsra jutott két román, két német és a szomszédságunkban felvonult olasz hadsereg nagyobb része a tőlünk délre, egész Sztálingrádig terjedő több száz kilométeres területen. Már ez a tény is megpecsételte a magyar hadsereg sorsát, és bizonyíték annak cáfolására, amit akkor a felső német katonai vezetés — önmagát mentve -— hangoztatott, hogy á magyar hadsereg a felelős á doni front összeomlásáért. — Es titkolózniuk, pontosabban hallgatniuk kellett a szemtanúknak! — A világtörténelemben is példátlan, hogy a háború után, az abban különböző felelős beosztásokban részt vett hivatásos katonatisztek—kellő áttekintésük, képzettségük és tapasztalataik birtokában — saját hazájukban nem írhattak az eseményekről, vagy ha írtak, mint jómagam, annak kiadását húszévi próbálkozás ellenére egyet• Bártfai Szabó László (Fotó: Walter Péter) len állami könyvkiadó sem vállalta. A második világháború tabutéma volt, arról csak meghatározott személyek, meghatározott módon, az úgynevezett marxista elkötelezettségű történetírás szellemében írhattak, elhallgatva fontos történelmi tényeket, elferdítve a hadműveletek valóságos lefolyását, támadva, lealacsonyítva a katonák kimagasló katonai erényeit, valamiféle szívü- ket-lelküket vesztett, megalázott „gyászmagyarokká”, „ágyútöltelékké”, középkori zsoldosokká minősítve őket. Szomorú tény, hogy ezt az ellenséges szemléletet nemcsak a hadtörténészek, hanem a történetírásba belekontárkodó írók, publicisták is terjesztették. így vált ez a tudomány érdektelenné, a kommunista propaganda prédájává. —Az ön könyve pedig cenzúrázva jelenhetett meg .. . —A doni eseményeket kezdettől átélő,felelős csapatparancsnok, hivatásos katona tollából 1988-ig egyetlen írás nem láthatott napvilágot. Az utolsó emberig című emlékezésemet már 1968-ban felajánlottam kiadásra a Zrínyi Katonai Kiadónak, majd az ezt követő években további négy kiadónak (Magvető, Kossuth, Gondolat, Európa), de elzárkóztak a megjelentetéstől. Végül 1987-ben a Kiadói Főigazgatóság (más néven a cenzúrahivatal!) sem mert dönteni az engedélyezésről, hanem kikérte a Honvédelmi Minisztérium Kollégiumának (!) szakvéleményét. A kollégium, amint arról Tóth Sándor hadtörténész ezredes levélben tájékoztatott, bizonyos „rövidítésekre tett javaslattal” visszaküldte a kéziratot a Kiadói Főigazgatóságnak. — Mennyire nyirbálták meg a kéziratot ? — A „javaslatok” a szövegközi részeken kívül nyolc teljes fejezetre, mintegy száz oldalra vonatkoztak, melyek elhagyását a Kiadói Fő- igazgatóság az engedély megadásának feltételeként írta elő. Végül 1988 elején könyvem szerkesztőjével, dr. Katona Tamással (jelenleg miniszterelnökségi államtitkár) ezeket a fejezeteket töröltük, és így ment a kézirat a nyomdába. 1988. június elején végre megjelent 47 ezer példányban. — A Petőfi Népében a kihúzott fejezeteket adja közre. — Igen. A lényeget nem érintő, terjedelmileg szükségszerű rövidítésekkel közlöm a fejezeteket, melyek nincsenek egymással logikai összefüggésben, hiszen a cenzorok „ollója” ezeket a könyv eseménysorozatából önkényesen „vágta ki”. Ennek ellenére külön-külön is érthetők és jellemzőek. Mégis, ahol szükséges, megjelöltem, hogy a fejezet eseménye hol és mikor zajlott le, mihez kapcsolódik. Holnap tehát indul Bártfai Szabó László volt magyar királyi vezérkari százados Cenzúrázott hadtörténelem című, két héten át tartó sorozata! Borzák Tibor „Elkeseredésemben nem tudom, hogy kihez forduljak... a gyereket elvetetni nem akartuk. Féltünk a következményektől. Szegény családból származom, szüleim nem tudnak támogatni. Bementem a polgár- mester úrhoz, hogy segítsen. 0 szívélyesen fogadott és elmondta, van egy rossz állapotú ház, ami romos, de beszéljek a Rákóczi Téesz elnökével, hátha odaadnák az épületet. Az elnök válasza az volt, ha megcsinálom, semmi kifogása ellene. Nagyon sokat dolgoztam és költöttem rá, mire lakhatóvá bírtam tenni. Most pedig a téesz vagyonjegyben eladta a házat... az új tulajdonos közölte velem, hogy azonnal hagyjam el a lakást, mert különben kihajigál az utcára gyerekestül...” idézet Méhesi László leveléből. Ám erre — a helyszínt látva, alig kerülhetett sor. Utca sehol. A solti főutat átszelő híd mindkét oldalán nádas, amit kettéválaszt a fagyosan is árulkodó sártenger. A végén, a pusztában barakképületek. Ebben a környezetben még a kutyának sincs kedve csaholni, csak végignézni az idegent. — Méhesiéket keresem — szólítom le a vödröket kezében tartó fiatalasszonyt. —-A férjem nincs itthon, dolgozik. Én vízért indultam, de jöjjön be — invitál. — Itt élünk, amíg ki nem pakolnak bennünket. De nincs hová mennünk. Nézze, milyen volt ez, amikor ideköltöztünk. Se plafon, se ablaküveg, se villany — mutatja a hodály másik részét. — Szegényesen élünk. A férjem a Kossuth Té- esztől jó, ha ötezren felül hoz. Mikor, hol adnak neki munkát, ott dolgozik. Én meg — ha már így történt — kapja ölbe a pár hónapos babát — itthon vagyok. — Látom, tisztán, rendben tart mindent. — Magunknak csináltuk, csinálnánk. Itt az újabb levél — sóhajt, s keresűen kezembe adja: „.. . felszólítom, hogy lakáshasználati díjat, 4000 Ft/hó részemre, mint új tulajdonosnak fizessen meg 8 napon belül. Bérleti dij részemre 1992. november 1-jétől 12 000 Ft. Amennyiben felszólításomnak nem tesz eleget, úgy bírósághoz fordulok. A kalocsai bíróság részemre azt a felvilágosítást adta, ha nem fizet, érdeklődnek ön után és kilakoltatják. Tudatom önnel, hogy a lakbért, havi 4000 Ft-ot, minden tárgy hó 1-jén fizesse meg. Fenti összegben az áramdíj nem szerepel. A lakást részemre adja át 1993. január 31-én.” Aláírás: Meleg Jánosné, Solt, Hunyadi u. 29. • Meleg János fiainak és azok bútorainak szánja a csatornaparti házat. — Két fiam elvált. Az asszonynak ítélték a lakást. Nézze ezt a fiút! Úgy jött vissza, amit most lát rajta! Ilyen a bíróság! Ók is—mármint a fiaink — átmenetileg ellakhatnának,abban a házban, amiben Méhesiék. Én köteles vagyok nekik lakást biztosítani? Á Rákóczi Téesz elnöke, Molnár Ferenc így adja elő a tulajdonosváltást: — Segítő szándékkal adtuk oda a valamikori téglaégetők cigányszállását. (A bérleti szerződésben: csatorna- part alatti bérlakás.) Az azon történt átalakítások költségét havi 500 forint fejében letudtuk. Jött az átalakulás, s Meleg Jánosné, aki tudta, hogy lakják az épületet, vagyonjegyért mégis azt is kérte. A közgyűlés pedig határozott. Ugyan Méhesiéket értesítettük, hogy elővásárlási j oguk van. Az épület százezer forintra lett értékelve. Ennek 20 százalékát kellett volna vásárlási szándékként befizetni. (Az erről szóló levél kelte: szeptember 14. a benne kitűzött határidő szeptember 18.). Az ügyben azzal keresem meg Solt polgármesterét, tudnak-e segiteni Mé- hesiéken. — A barakk átalakításához mi is adtunk térítésmentesen homokot, téglát. Az önkormányzatnak nincs üres lakása. A bérleti szerződések 5 évre szólnak. Díjuk 795 forinttól változó, de a legnagyobb és legösszkomfortosabb, itt, a község szívében sem közelíti meg a 4 ezer forintot. Az biztos, hogy a Rákóczi Téesz elnöke jószándékával, segíteni akarásával került kutyaszorítóba — fejezi be Németh József. Talán akad még Solton a téesz- elnökön kívül más segíteni akaró is. Kép és szöveg: Pulai Sára E levél írója udvariasan betessékel a családi ház melléképületébe. Az asztalnál két férfi borozgat, egy fiatalember ki-be sétál.-— Nem találja kicsit soknak azt a négyezer forint albérleti díjat? — kérdezem a tulajdonost. —-■ Nem babra megy itt a játék. Hozom én a határozatot. Az a ház az én nevemen van. 13 évet ledolgoztam a Rákóczi Téeszben. Azért írtam négyezer forintot, menjenek ki, hátha megijednek. Ha nem mennek ki — engem nem vonhatnak felelősségre, mert cukorbeteg vagyok — odamegyek, felgyújtom az egész lakást, és lakjanak... Amíg Melegné a főépületből előhozza a határozatot, a sógor újabb pohár bort kér, s kap. A ház ura pedig lázad: • A legifjabb Méhesi, aki mindössze hat hónapos, olyan csodálkozással néz, mintha értené az új tulajdonos fenyegetését. HELYTÁLLTAK A KECSKEMÉTI KATONÁK Döbbenetes tábornoki visszaemlékezés Hiteles tudósítás a téli csatáról Fogalmam sem volt róla, hogy él-e még Hollóssy-Kuthy László tábornok, amikor negyedszázada kezembe került 1942 februárjában barátjához, Mészöly Elemér vezérkari tiszthez küldött, a kecskeméti levéltárban annak idején titkosítva elhelyezett levele. A 13. (kecskeméti) könnyűhadosztály parancsnokaként döbbenetes őszinteséggel, lényegláttató szakszerűséggel foglalta össze a doni katasztrófa okait. Kíméletlen tárgyilagossággal sorolta a mulasztásokat, a tízezrek életét követelő téves helyzetmegítéléseket, írt a katonák többsége szerint céltalannak érzett hábo® pzon)bathelyi Ferenc vezérezredes köszönti a hazatért honvédeket. rúskodásban becsületből kitartó honvédek hősies helytállásáról. Sokan reagáltak ezt a dokumentumot a Kiskunság hasábjain idéző tanulmányomra, de a levélíró további sorsára senki sem utalt. Segédmunkásként is helytállt 1991. április 9-én tudtam meg Az utolsó emberig című kötet szerzőjének, Bártfai Szabó Lászlónak lapunkban közölt cikkéből, hogy a hadihelyzetet oly pontosan elemző tábornok még élt dokumentum-összeállításom megjelenésekor. Hetvenen felül alkalmi munkákkal egészítette ki a mindennapi kenyérre alig elég segédmunkási nyugdíját. Férfiasán állta a második világháború után a méltatlan megaláztatásokat, családja ellehetetlenítését, felesége és nagyobbik gyermeke meghurcolását. Bács-Kiskun székhelyén élő hajdani krónikás kutató csapattiszt említett cikkében nemcsak az 1979-ben Székesfehérvárott elhunyt Hollósy-Kuthy László életútjáról tudósított, fontos kéziratának megjelentetését is sürgette. Pénzhiány miatt volt kénytelen lemondani a már lekHolk*sv-Kuthv léniái) ÉLMÉNYEIM a második világháború alatt 1939-1945 torált visszaemlékezés kiadásáról a Zrínyi Kiadó. Mint lapunkban tavaly novemberben közöltük: a forrásértékű emlékiratok az olvasókhoz kerülnek a tragikus harcok ötvenedik évfordulójára. Végül is a jó szándékú, de különböző nehézségekkel küszködő svájci—magyar Gilde Barna helyett a Fejér Megyei Levéltár vállalta a memoár közzétételét. Térképekkel, jegyzetekkel, bevezető tanulmánynyal dr. Szabó Péter látta el az általa sajtó alá rendezett kéziratot. Fenyegető hídfők Egyetérthetünk a hadtörténész- szel: A szerző „hazafias, szociális érzelmű és szükségszerűen kormányhű ember volt, aki választott hivatását szakszerűen látta el. [ . . .] Nyugodt, kiegyensúlyozott természetére vall nem egy olyan intézkedése, melyet az általa vezetett alakulatok megmentése, egységben tartása érdekében hozott a háború válságos pillanataiban. Éppen ezen természete miatt sohasem került az események hatása alá, melyek esetleg befolyásolhatták volna józan ítélőképességét". A hat fejezetből álló könyv második része idézi föl a 13. könnyűhadosztály 1943. januári csatáit. Csökkentett létszáma (emiatt nevezték könnyűnek) eleve nehezítette harci feladataik ellátását, mint ezt okszerűen bizonyította a második világháború utolsó évében altábornaggyá előléptetett műszaki és vezérkari képesítésű Hollósy-Kuthy László. Kiszolgáltatottan várták az orosz támadást. Nagy véráldozatokkal sem tudták felszámolni a Don jobb partján kialakított szovjet hídfőket. Mindössze egykét sornyi drótakadály, a nagy hóban hatástalan aknazár és egyetlen mély árok segítette a védőket. • • Össztűzben tíz napig A páncélosok elhárítására rendszeresített 47 mm-es lövegek csődöt mondtak, a 75 mm-esek bevetését mozgásképtelenségük gátolta. Saját harckocsitámogatás híján iszonyú fenyegetettséget jelentettek a csendes éjszakákon jól hallhatóan csoportosuló vörös csillagos tankok. A harcvonal elfoglalását megelőző 1000 km-es (!) gyalogmenet, több csata, a hideg, a szervezetlenség alaposan megtizedelte a személyi állományt, meggyengítette a felszerelést. A szervezetileg előírt 5365 ló helyett csak 1500, 70 tehergépkocsi helyett 17 állt rendelkezésükre. Ilyen körülmények között minden elismerést megérdemel a szomszédos frontszakaszokon áttört, beszivárgó szovjet csapatokkal, majd a partizánokkal mind reménytelenebbül harcoló 13. hadosztály kitartása. Hét zászlóalj védett 32 km-es frontvonalat. Napokig tartották a majdnem teljesen körülzárt Oszt- rogorszkot. A személyi állomány 60 százalékát elvesztették a visz- szavonulás tiz napja alatt. Kiszolgáltatott tábornok, kiszolgáltatott ország Sok év távlatából is úgy látta Hollósy-Kuthy László, mint 1942-ben, a frontról írt levelében: a 13. hadosztály megtette kötelességét. így vélekedett Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök is a megmaradtak ünnepélyes fogadásakor, 1943 májusában. Az altábornagy az Élményeim a második világháború alatt 1939—1945 című kötetében először számol be a tordai csatáról, a végakkordokról. A nyilas uralom alatt szolgálatból felmentett tábornok komoran összegezte sorozatos csalódásait. „Vártuk az eseményeket, anélkül, hogy azokat ténylegesen befolyásolni tudtuk volna." Magyar sors. Heltai Nándor • Hollóssy-Kuthy László vezérőrnagy (középütt) a 13. hadosztály kecskeméti fogadásán.
