Petőfi Népe, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-27 / 22. szám

4. oldal, 1993. január 27. MEGYEI KÖRKÉP VERSENYBEN A FELEMELT ÁFÁVAL Függetlenség — idei áron A magyar fotográfia kecskeméti székhelyű múzeuma a hazai állami múzeumi hálózaton kívül, úttörő formában, alapítványi fenntartással kezdte meg 1991 utolsó hónapjaiban életét. Az intézmény igazgatója. Kin­cses Károly az átadás alkalmából úgy nyilatkozott, jövőjüket csak ak­kor látja biztosítottnak, ha a fenn­tartásukat fedező Magyar Fotográ- *fia Alapítvány induló, 5,5 millió fo­rintos összegét sikerül ÍO millió fo­rintra növelniük. — Milyen eredményekkel zárták az első évet? Milyen anyagi kondíci­ókkal néznek második évük elé? — kérdeztük Kincses Károlyt. — Továbbra is úgy látom, hogy a mi független — elszámolással kizá­rólag az alapítvány kuratóriumának tartozó — múzeumi modellünknek nagyon-nagyon sok előnye és egy hátránya van. Az előnyeit ezúttal nem sorolom, az egyetlen komoly nehézséget, gondolom, nem nehéz kitalálni. Míg szinte valamennyi ön- kormányzati múzeum folyamatosan csökkenő költségvetéséről panasz­kodik. a mi valóban 0-ról indult anyagi helyzetünknél még mindig jobb pozícióból szervezhették az éle­tüket. Fenntartásunk teljes összegét önerőből kell előteremteni. Úgy ter­veztem, ha az 1992-es naptári évben sikerül 10 millió forintra növelnünk az alapítvány alaptőkéjét, akkor an­nak kamataiból viszonylag gond nélkül tudom üzemeltetni a múzeu­mot. Ezt a tervet 11 millió forintra túl is teljesítettük, ám közben a 36 százalékos kamatlábat leszállította a bank 16 százalékosra, ami azt ered­ményezte, hogy kevesebből gazdál­kodhatunk, mint tavaly. Nem tud­juk felvenni a versenyt a felemelt áfával, az áremelkedésekkel, a le­szállított kamatlábakkal. Ha ilyen körülmények között valaki megpró­bál, maradék energiáit mozgósítva, talpon maradni, akkor legfeljebb egy-két évig még életben maradhat. Ami engem illet, minden erőmmel megpróbálok küzdeni a múzeumért. Ha az 1993-as esztendőben nem ro­molnak még tovább létfeltételeink, talán lesz esélyünk. — Az intézmény, mely a hazai és a nemzetközi szakmai, művészeti közéletben az első pillanattól sokféle formában jelen van, különlegesen ní­vós kiállításaival, kiadványaival, szák mai könyvesboltjával már fontos • Schrecker Ignác fényképe Rosti Pálról (1865 körül). része a megyeszékhely kulturális éle­tének. Eddigi munkájukhoz kaptak-e a helyi önkormányzattól valamilyen segítséget? — Mostanáig a városi önkor­mányzat kulturális bizottsága hét pályázatán vettünk részt, de egyetlen pályázatunkat sem találták ösztön­díjra érdemesnek. Gondjaink ellené­re a múzeum eredményes évet zár­hat, nagyon sok elképzelést megva­lósítottunk. Közönség elé került va­lamennyi kiállítás, nyitottunk egy szakmai könyvesboltot, amelynek portékái iránt rendkívül nagy az ér­deklődés. — A karácsonyi ünnepek előtt ke­rült a könyvesboltok polcaira a múze­um legelső, igényes megjelenésű kiad­ványa, a XVIII. századfordulón élt Rosti Pál Úti emlékezések Ameriká­ból című kötetének hasonmás kiadá­sa. Hogyan sikerült megteremteniük a kiadás anyagi feltételeit? — Saját költségvetésünkből sem­milyen körülmények között nem tudtunk volna erre a célra másfél millió forintot fordítani. A kiadás költségeinek fedezetét a Magyar Tu- dományos Akadémia egy ilyen célo­kat is támogató programjának, nem utolsósorban a Balassi Kiadónak köszönhetjük. A közeljövőben to­vábbi kötetek kiadását tervezzük. Mindezek alapján úgy tűnhet, a fo­tómúzeum dolgai a legnagyobb rendben mennek. De mi azért tud­juk, hogy a „medencénkben” gyor­san apad a víz. Károlyi Júlia • A felejtés fája, Mexico. Fogadás a kultúra napján Pénteken este Kiskunhalason, a kö­zösségek háza adott otthont annak az ünnepi fogadásnak, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából rendeztek a város közművelődési szakemberei. A bensőséges hangulatú ünnepségen Wicker Erika múzeumigazgató mondott ünnepi beszédet, emlékezve Kölcsey Fe- rencre, aki 170 évvel ezelőtt vetette papír­ra a Himnusz sorait. A falu havonta megjelenő lapja, a Szanld Kisbíró első száma, az újjá­alakult Új Élet Mezőgazdasági Szö­vetkezet elnökével, Forczek Ernővel közöl beszélgetést az átalakulási szakasz lezártával a várható jöven­dőről. Ugyanitt olvashat a lakosság összegzést a közmeghallgatásról, amelyen az eredmények hangoztatá­sa mellett szó esett a nehézségekről is. Ezek sorában említették a MIKSZ-ügyet, amely a múlt heti képviselő-testületi ülésen lezajlott iszapbirkózás következményeképp tovább süppedt a kibogozhatatlan- ság irányába. MAI MŰSOR HASZNOS IDŐTÖLTÉS A tanyaviiág megörökítője Halász Balázsné Csonka Blanka egy Kiskunhalashoz közeli tanyában éldegél. Hetvennégy évesen kertet művel, állatokat tart, a fennmaradó szabadidejét — néha éjszakánként — tájképfestéssel tölti. A környék szinte összes tanyáját vászonra vitte már. — Körülbelül húsz évvel ezelőtt szétnéztem egy soproni tárlaton, s az volt az érzésem, hogy „olyat” én is tudnék festeni. Hazaérve kipróbál­tam, s a megszállottja lettem a festés­nek. A legelső képeimet a gyerekek iskolából kimaradt vízfestékeivel ké­szítettem. Nézze! Ezek mára szinte teljesen megfakultak. Elég gyorsan felismertem az olajfesték előnyeit, s már régóta azt használom.- Említette Sopront, s elég sok ar­ról a környékről származó képet látok a falakon. Mi köti oda? — Sajnos háromévesen édesanyá­mat, nyolcévesen pedig édesapámat elveszítettem. Habár korán elkerül­tem innen, Kiskunhalas környéke maradt mindig a szülőhelyem. Itt született a dédapám, a nagyapám, az apám, s mindig visszavágytam. So­káig laktam Sopronban. A pamut­iparban dolgoztam szövőként. Ere­deti szakmámat nem folytathattam azonban sokáig, mert az orvos a len­re való érzékenységem miatt eltaná­csolt a pályáról. Ezután sokáig kala­uzként kerestem a kenyerem. — Egy-egy kép anyagköltsége bizonyára tetemes. Hogy bírja pénz­zel? —A legnagyobb gondot jelenti ez számomra, mint gondolom, ma mindenkinek, aki ilyesmire adja a fejét. Drága a vászon, a léc, a kere­tekről nem is beszélve. ;— Van itt néhány festmény Egyip­tomról is. — 1976-ban Egyiptomban jár­tam, ezek a képek életem egyik leg­szebb utazására emlékeztetnek — mondja Halász néni, aki a környék pusztuló tanyáit szeretné megörökí­teni az utókornak. • A 74 éves Blanka néni húsz éve tájképet fest. (Kép: Flösser Ildikó) A TÁRGYALÓTEREMBŐL Leányrablás Mercedesszel Természetesen leány rablásról — Arany János szavaival élve — „mitsem tud a Corpus Juris”, tehát a büntető törvénykönyvben ilyen deliktum nem szerepel. Ha valaki mégis ilyet követ el, akkor az em­berrablás, jobb esetben pedig a személyes szabadság megsértése. Nos, ez utóbbi történt Baján, még az 1991-es esztendő július 14-én éjszaka. Nos, az említett nap estéjén B. Imre, negyvenöt éves férfi és társa, az akkor mindössze 19 éves M. Sándor egymás társaságában kü­lönböző szórakozóhelyeken for­dultak meg, és természetesen sze­szes italt is fogyasztottak. B. Imre bizonyíthatóan három cent whys- kit ivott meg. Elkeveredtek az úgynevezett Neptun borozóba is, ahol jóval tizenegy óra után össze­ismerkedtek M. A. későbbi sértet­tel, aki Romániából hazánkba menekült. A fiatal lány hasonló korú lányokkal volt együtt, de B. Imréékkel csak ő ismerkedett meg, s a beszélgetés során B. munkaal­kalmat ajánlott fel a lánynak. Eb­ben már nem tudtak véglegesen megállapodni, mert záróra követ­kezett, s így a borozót el kellett hagyni. A két férfi kijött, és B. Imre Mercedes típusú autójához ment. A volánhoz természetesen a tulaj­donos tilt, társa pedig a hátsó ülé­sen foglalt helyet. Amikor látták, hogy a lány is elhagyja a borozót, odahívták a kocsihoz, s B. — mint már a borozóban is — felajánlotta neki: hazaviszi a lakására, s felszó­lította, hogy üljön be az autóba. A lány azonban vonakodni kez­dett, nem akart beszállni az autóba, és — legalábbis ezt állapította meg a nyomozás, majd a bíróság is — is­meretlen körülmények között mégis bekerült a gépkocsiba. Azonnal ki akart szállni, de a járművel a tulaj­donos már indult is. Közben a lány felszólította B. Imrét, hogy álljon meg, mert ki akar szállni, de a volán­nál ülő férfi ennek a kérésnek nem tett eleget. Alig haladtak harminc métert, amikor a lány megpróbálta kinyitni az ajtót, hogy mégis elhagy­ja a számára nem kívánt utazás hely­színét, de ezt észlelve B- Imre hátra­nyúlt, s megpróbálta visszatartani a lányt. Közben természetesen az au­tó haladt, mintegy 30-40 kilométe­res sebességgel. Az ítélet indoklásá­ban erről a következőket olvashat­juk: „A fenti körülmények között B. Imre elsőrendű vádlott mintegy 910 méter távolságon keresztül szállította gépkocsijában M. A. sértettet, akinek testi épsége, egész­sége, a jobb oldali hátsó ajtó kinyi­tása miatt közvetlen veszélybe ke­rült, a gépkocsi ilyen közlekedése során . ..” A Mercedes azonban hamaro­san a Szabadság és a Wesselényi utcák kereszteződéséhez ért, ahol stoptábla van elhelyezve. A szóban forgó időpontban a közvilágítás nem üzemelt, tehát sötét volt, és esett az eső. Az autónak a táblánál meg kellett állnia, s erősen lassí­tott. Ezt az alkalmat kihasználva a lány mégis kinyitotta az ajtót, és a kereszteződés előtt mintegy har­minc méterre kiugrott a járműből, a földre zuhant, s ennek következ­tében a karján, a fején, lábán, de szinte az egész testén zúzódásos sérüléseket szenvedett, amelyek nyolc napon belül gyógyultak. Természetesen a kocsiban ülő két férfi észrevette, hogy a látív kiugrott, s megálltak. B. Imre lát­ta, hogy a lány nem sérült meg túlságosan, ezért — anélkül, hogy mégis segítséget nyújtott volna ne­ki — visszaült a volánhoz és elpor­zott. M. Sándor annyira közönyös volt a lány sorsa iránt, hogy ki sem szállt, sőt, amikor B. visszaült a kocsiba, nem kérdezte tőle, hogy mi történt a lánnyal, nem érdeklő­dött. A bíróság előtt B. Imre azt állította, hogy a lány önként ült be a kocsiba, és egyáltalán nem volt semmi oka arra, hogy kiugorjon. A bíróság végül is — figyelembe véve az eset összes körülményeit — bűnösnek találta B. Imrét sze­mélyes szabadság megsértésének vétségében, közúti veszélyeztetés­ben és segítségnyújtás elmulasztá­sában, s azért őt halmazati bünte­tésként egyévi börtönre ítélte, két évre eltiltotta a járművezetéstől és 15 ezer forint bénzbüntetéssel súj­totta. A börtönbüntetés végrehaj­tását háromévi próbaidőre felfüg­gesztette és ittas vezetés szabály- sértése miatt ötezer forinttal meg­bírságolta M. Sándort, segítség- nyújtás elmulasztásának vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. Ugyanakkor kötelezte őket a fel­merült bűnügyi költségek megfize­tésére. Az Ítélet még nem jogerős. Gál Sándor TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydok­torral 6.00: A Reggel — Közérzeti hírmű­sor 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — Benne: 9.00: Pokoli paradicsom — Brazil kalandfilmsorozat 45/1. rész: 10.00: Sztárleltár — Ernyey Béla műsora (ism.) 11.00: Játék 11.15: Baba-ház 12.00: Hírek 12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg 16.10: Álomtáncok (ism.) 16.35: Képújság 16.45: Parnasszus — Irodalmi játék 17.00: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.30: Napközi 17.50: Pénzvilág 18.00: IS — Na, mi van, H? 18.25: KultúrFelelös 18.45: Esti mese — Jó éjszakát kíván a Disney! 19.00: A simlis és a szende — Amerikai krimisorozat: Olvasson a gondolatokban — nézze meg a filmet! 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Dino Risi 75 éves — Egy nehéz élet 22.40: Közjáték (ism.) 22.45: AKTuális 23.05: Central Expressz 23.50: Híradó 23.55: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—10.00: Napkelte 14.50: Műsorismertetés 14.55: Népzenei magazin (ism.) 15.25: Testestől, lelkestől — NSZK-tévéfilmsorozat. Féligaz­ság (ism.) 16.10: Betűpárbaj — Nyelvi vetél­kedő 16.30: Rinaldo Rinaldini 17.00: Híradó — Időjárás 17.05: Együtt a Földért 17.25: Denver, az utolsó dino­szaurusz — Amerikai rajzfilmso­rozat: A pálfordulás 17.50: Elektor kalandor — Szá­mítógépes logikai játék 18.00: Híradó — Időjárás 18.10: Regionális híradó 18.25: Müsorajánlat — időjárás 18.30: Telesport 19.05: A tizedes meg a többiek — Magyar filmvígjáték 20.50: Befejezetlen szimfónia — Zenés riportfilm Melles Károllyal 21.30: A nagy árnyék nyomá­ban, VI13. rész: San Francisco, az örök földrengések országa 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Napzárta előtt... 22.45: A TV 2 filmklubja — And­rej Rubljov ÚJVIDÉKI TV 15.10: Műsorismertetés. 15.15: Objektív Tv — románul. 15.45: Kaleidoszkóp — román nyelvű műsor. 16.15: Gyermekműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Tv-sport. 17.35: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — szlovákul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — ruszinul. 19.00: Tv-napló — magyarul. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló. 20.15: Tv-sport. 20.25: Filmest: A futár. 21.55: Zenés műsor. 22.55: Hírek — ma­gyarul. 23.30: Tv-sport. 23.35: Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Hrabal: Házimurik — X/8. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figye­lő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Króni­ka. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefó­rum — Házimuzsika. 17.05: Magyarországról jö­vök . . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Szász Imre. 20.05: Erdélyi magyar népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemezalbuma. URH- ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Derűre is derű (ism.). 11.25: Muzsikáló természet. 11.30: Riportműsor (ism.). 14.00: Ket­tős kötődés. 14.30: Látatlanul. 15.05: Társalgó (ism.). 16.00: Amerika Hangja műsora. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: in limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materin- jem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Comment vivent les Franpais? 4.25—6.55, 9.00 —11.00, 12.00—14.00, 17.00—18.30, 21.00— 23.00,24.00—0.10: Azonos a középhullámú mű­sorral. PETŐFI 4.30: Napindító—Zenés ébresztő. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.05: Ze­ne-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Válogatás ma- gyarnóta-lemezekről. 12.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Kedvencek a múltból. 14.00: Tea hármas­ban. 15.00: Hírek — Időjárás. Benne: 15.05: Hí­rek, pletykák, érdekességek. 16.00: Hiánypótló. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Drogambulancia. 18.30: Körkapcsolás kézilabda­mérkőzésekről. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Népdalkörök és citerazene- karok felvételeiből. 20.00: Emlékezés Gerard Phi- lippe-re. 20.40: Visszaszámlálás. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.05: Hatodik érzék. 22.00: Zenés sike­rek magyar színpadokon. 22.30: Kari Ratzer kvar­tettje játszik. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napforduló — Köz­ben: 0.10—1.00: Dzsessz-show. 4.03—4.20: Magyar nóták, csárdások. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby (amerikai sorozat) 10.00: Gazdag és szép (amerikai soro­zat) 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó — játék. 11.30: Családi párbaj —játék. 12.00: Ma­gazin. 12.30: Tenisz — összefoglaló. 13.20: Kali­fornia klán — (amerikai sorozat). 14.15: A Springfield-sztori (amerikai sorozat). 15.00: Gyilkosság a hobbija (amerikai sorozat). Sport és gyilkosság. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (amerikai sorozat). Olasz meghívás. 17.30: Borzasztó kedves család (amerikai soro­zat). Babysitter. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.15: Tenisz — összefoglaló. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sorozat). 20.15: A halál nővérei (amerikai film). 22.10: Tévétükör — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Alaszka (ameri­kai sorozat). Romantikus vadon. 1.05: Tenisz Melbourne-ből. 5.10: Beszélgetés (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.40: Colbyék (ism.). 9.30: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.15: Maskara (osztrák film). 11.55: Herrmann — talk- show. 12.25: Szerencsekerék (ism.). 13.05: A hegyi falu orvosa (ism.). 13.55: Fiatal és nyug­talan (amerikai sorozat). Két asszony között. 14.40: Szomszédok (ausztrál sorozat). A meny­asszony. 15.05: Colbyék (amerikai sorozat). Fe­kete bárány. 16.00: A négyöklű trió (amerikai so­rozat).Elárvulva és eladva. 16.55: 5x5 — játék. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Híradó. 19.00: Szív az adu. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Egy bajor Rügenben (né­met sorozat). 22.00: Beszélgetés. 23.10: Haller- vorden-show. 23.40: Gyújtóerő (amerikai soro­zat). Különös barátság. 0.35: A négyöklű trió (ism.). 1.25: Műsorismertetés. PRO 7 5.35: Maxwell-ügynökség (ism.). 6.20: Vicki (amerikai sorozat). Borzasztó félreértés. 6.45: Rajzfilmek (ism.). Pierre és Isa. Repülő macik. Mexikó leggyorsabb egere. Flintstone család. 8.40: Harttól Hartig (ism.). 9.30: A madárijesztő és Mrs. King (ism.). 10.20: Az eladott nagypapa (német filmvígjáték). 12.05: San Francisco utcáin (ism.). 12.55: Bili Cosby-show (ism.). 13.30: „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat). Két dublőr. 14.20: A jóért vagy a rosszért (ism.). 15.55: Harttól Hartig (am. sorozat). Svájci nagy­bácsi. 16.45: Rajzfilmek. Pierre és Isa. Casimir és tsa. Mexikó leggyorsabb egere. Flintstone család. 18.35: Bill Cosby-show (am. sor ). Mindenki csak a házat akarja. 19.05: San Francisco utcáin (ame­rikai sorozat). Levelek a sírból. 20.00: Híradó. 20.15: Perry Mason (am. sorozat). A bosszúálló ász esete. 22.05: Jake és McCabe (amerikaisoro­zat). Két tűz között. 23.00: Véres utca (amerikai krimi). 0.45: Hírek. 0.55: Max Headroom (ism.). 1.45: Hírek. 1.55: Ágyúgolyófutam (ism.). 3.15: Hírek. 3.25: Harry Fox esetei (ism.). SUPER CHANNEL 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Belföldi tudó­sítások. 14.00: Európa-film. 14.30: Egyveleg. 17.00: Élő.videoshow. 18.30: Bonanza (sorozat). 19.30: Videodivat. 20.00: Szélhámosok, (soro­zat). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Túlélés (természetfilm-sor.). 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: A lélegzete is elállt (amerikai film). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV KECSKEMÉT, KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: este 7 órakor: A PADLÁS. Bemutató előadás. Bérletszünet. A mozik műsora: KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: DILI­VÍZIÓ. Sz., dél-afrikai film. Ár­pád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: TÖKÉLETES KATONA. Sz., mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: DEVLIN A TRÜKKÖS ZSA­RU. Sz., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 órakor: NEW JACK CITY. Sz., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. KTV: 9.00—10.00: KÉPÚJ­SÁG. 11.00—15.00: KÉPÚJ­SÁG 17.30—18.00: MÜSOR­AJÁNLAT. 19.00—19.25: AL­MÁRIUM. 19.25—20.00: KU- KUCS. 20.00-20.30: EXTRA. 20.30—21.55: Film: Godzilla Mechagodzilia ellen. Japán sci- fi, 84'. 21.55—23.55: A Fekete Doboz Szerkesztőség műsora. J Szanki Kisbíró

Next

/
Oldalképek
Tartalom